Somogyi Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-30 / 231. szám

Vasárnap, 1956. szeptember 30. SOMOGYI NÉPLAP 7 VITASSUK MEQ MEQYÉNK KULTURÁLIS ÉLETÉT! c/L cioiitűtyij, Jllííafazeti tanács tzmzi Ez év júniusában megalakult megyénk Művészeti Tanácsa Somogy es Ka­posvár legjobb íróiból, művészeiből és tudományos kutatóiból. Terveit célkitűzéseit dr. Kanyar József elvtársnak, a Művészeti Tanács szeptember 25-i ülésén elmondott elnöki beszámolója foglalja magában. Lapunk mai es keddi számában közöljük a beszámoló teljes szövegét. A Somogy megyei Művészeti Ta­nács megalakítása úttörő kezdemé­nyezés volt hazáinkban. Megalakulá­sának szükségességét nemcsak azok az elismerő tények bizonyítják, ame­lyek a szakminisztériumok, a Mű­velt Nép elmúlt heti száma, a Ma­gyar Rádió, a Budapesten székelő művészeti tanácsiak köszöntései, buzdításai révén jutottak el taná­csunkhoz, hanem azok az elementá­ris erővel jelentkező helyi és táji igények is, amelyek a sajtóban, vi­taesteken, itlubelő adásokban egyre követelőbben sürgetik kulturális éle­tünk rendezettségét, egyre nagyobb igénnyel követelik művészeti életünk desoláltságána k felszámolását, a sporadikus, éppen ezért tehetetlen művészeti és kulturális törekvések hasznos és eredményes összehango­lását. Az az elementárisán jelentkező igény, amely nap mint nap hol itt, hol ott kavarog keresve a járható utat művészeti és kulturális életünk rengetegében, igen biztató és örven­detes állapot. Elöljáróban azt is le kell határozottan szögezni, hogy me­gyénk, és városunk legfőbb politikai és tanácsi vezetői a legteljesebb bi­zalommal fordultak a fiatal művé­szeti tanács felé és annak elgondolá­sait államrendünk kötött — ennélfog­va szükségszerűen korlátozott pénz­ügyi keretein belül — nagy készség­gel igyekeznek a remélhetőleg hasz­nos megvalósulás stádiumába jut­tatni. A megye autonómiája — ha terü­lete változik is — lényegében meg­marad. így nem volt hiábavaló Mű­vészeti Tanácsunknak a Miniszter­tanácshoz eljuttatott memoranduma, amely megyénk történeti, etnikai, geopolitikai és gazdasági ezeréves egysége mellett szállt síkra. Somogy önállóságának meghagyása mellett való döntésre bírta — természetesen a parlament döntésétől függően — a Minisztertanács illetékeseit. E tény­ből parancsoló követelményként az hangzik felénk, hogy a megnöveke­dett súlyú megyével együtt a meg­növekedett művészeti és kulturális feladatok ellátására alapvetően új és kulturáltabb szakigazgatásra van szükség. Művészeti Tanácsunknak e téren is inspiráló munkásságot kell a közeljövőben kifejteni. A Művészeti Tanács jellege Alapvetően jó irányban tapogatód­zott a megalakult Művészeti Tanács akkor, midőn kimondotta, hogy nem akar monstruozus, ennélfogva tár­gyalásra képtelen tömegszervvé vál­tozni, amely operatív módon szándé­kozik belenyúlni a művészeti s ál­talában a kulturális élet államappa­rátusi szerveinek munkájába. Ehe­lyett magára vállalta a művészeti élet területén a bátor véleményadás és tájunk, kultúrpolitikájába be­illeszthető, népünk és nemzetünk szolgálatában álló, provincializmus­tól mentes tanácsadó készségét és feladatát azzal, hogy javaslatai, ta­nácsai, véleményei szíves meghall­gatásra és ösztönző cselekedetre bír­ják az összes illetékes szerveket. Meg kell azonban azt is mondani, sőt különös nyomatékkal kell hang­súlyozná, hogy a Művészeti Tanács­nak a munkája abban az esetben, ha döntései és javaslatai ületékesek- nél meghallgatásra és realizálásra nem találnak — halálra van ítélve. Amennyiben a Művészeti Tanács er­kölcsi tekintélye és súlya nem tud­ná legyőzni a »vidéki« mentalitás szűfckeblűségét, a féltő irigység mondvacsinált és látszólagos ér­dekszféráinak kettősségét, ment pl. a régi világra átkosan emlékeztető megye és város örök ellentétét, ha nem döbbenünk sürgősen arra rá, hogy a megye érdeke művészeti és kulturális szempontból egy és azonos a megyeszékhely érdekével, addig hiábavaló egy ilyen bátor kezdemé­nyezésű és országosan is figyelemre szert tevő tanács működésének a be­indítása. A Művészeti Tanács bár nem akar operatív szervvé változni, mindazon­által elengedhetetlenül szükséges annak hatékony formában való mű­ködtetése, mert önálló tevékenysé­gének kifejtéséhez — pl. kiadvá­nyok, pályadíjak, művészeti szak­véleményezések stb. — jelentős anyagi fedezetre lesz szüksége. Azt a költségvetési keretet, amelyben biztosítva látja a Művészeti Tanács eredményes munkáját, évi 200 000 forintban javasoljuk megállapítani, mely minden esetben — tanácsai szerint — az illetékes szerveknél álljon rendelkezésre. így a művésze­ti Tanács megszabadul egyszersmin- denkorra a pénzügyi és egyéb ad­minisztratív nehézségektől, amely kötné, mintsem segítené működését Javasoljuk, hogy e költségvetési keret 5ff—50 százalékát részben a Megyei Tanács, részben pedig a Vá­rosi Tanács Végrehajtó Bizottsága biztosítsa a számára. Ez a költség- vetési keret biztosítaná a Művészeti Tanács kiadványainak (szerzői díjak, lektori és szerkesztési díjak, nyom­dai, terjesztési költségek), évente kiosztásra kerülő Berzsenyi-díjak, rengeteg időt igénybevevő művésze­ti tanácsadások és tervek tisztelet- díjait, az apparátus működésének stb. költségeit. Ide kell csatolni a Megyei Tanács Tervosztálya által biztosított évi 2 ezreléknyi összeget is, amely az építmények képzőművészeti, ipar­művészeti alkotásainak kivitelezésé­re fordítható. E 2 ezrelék felhaszná­lásáról mindenkor a Művészeti Ta­nácsnak kellene gondoskodni. Legyen beleszólásunk a táj- és városrendezésbe! Kívánatos volna, ha a megyei és városi szabályrendelettel kimondaná a két végrehajtó bizottság, hogy a Művészeti Tanács döntése, engedé­lyezése, hozzájárulása nélkül, a me­gye és város középületeinek, műem­lékeinek restaurálása, új emlékmű­veinek pályázatra való kiírása és azok átvétele, középületekre elhe­lyezett képzőművészeti alkotások kivitelezésének engedélyezése, váro­siunk képébe bármilyen építmény, utcák, portálok stb. építése nem fo­ganatosíthatók. De kimondandó az is, hogy a megye és város területén semmiféle táj- vagy városrendezési terv keresztül nem vihető, míg a Művészeti Tanácsban a táj hagyo­mányainak és a város stílustörténe­tének teljes birtokában lévő szakem­berek azokról nem döntenek. Ki­mondandó az is, hogy a Művészeti Tanácsnak joga legyen indítványoz­ni illetékes tényezők felé a megye és a város képiébe szervesen és stílu­sosan be nem illeszkedő építmé­nyek, építményeikben megtűrt ízlés­rontó giccsek eltávolítását. Kimon­dandó, hogy a megye és város mű­vészeti életében és kulturális intéz­ményeiben beálló jelentős személyi változásoknál a Művészeti Tanács vé­leményét mindenkor ki kell kérni. Minden részletproblémára nem áll módunkban kitérni. Ez alkalommal ez nem is lehet célunk. Megyénk és városunk egyre növekvő súlya hala­déktalanul megkívánja tőlünk, hogy az elmúlt évtizedek sokszor igen káros személyi kultúrpolitikája vég­leg felszámolódjék és gátat vethes­sünk a múltra annyira jellemző »kulturális megye- és városvezetés­nek, s egyre inkább azon munkál­kodjunk, hogy a jelen hibáitól is mielőbb megszabadulhassunk. örvendetes javulás színházunknál Fiatal Művészeti Tanácsunk meg­alakulása óta örvendetes javulások­ról is beszámolhatunk. E változások között első helyen áll az a sekat- ígérő, amely fiatal színházunk életé­ben bekövetkezett. A színház új igazgatójának, Zách János személyé­ben olyan kiváló színművészt, mű­velt rendezőt és művészeti vezetőt kaptunk, akiinek a személye biztos tgarancia arra, hogy tájunk hagyo­mányai közé illeszkedve, valóban színházat tud teremteni Kaposvár­nak és Somogynak. A múlt ötletszerűen összeállított színházi műsortervére kísértetiestem rányomta bélyegét a Szép Júhászné, ez a történelmileg is hamis szemlé­letű, dramaturgiailag is hiányos, muzsikájában pedig fáradt mű. Űj színházvezetésünk bátran a halha­tatlan remekművel, irodalmunk vi­lágméretű büszkeségével, a Csongor és Tündével kezdett, s hozzá meg­nyerte főrendezőnek az európai te­kintélyű magyar szakembert: Né­meth Antalt. Az előző vezetés szelle­mére jellemző volt, hogy az akkori igazgató saját sematikus versével nyitotta évadját, műsorfüzetében el­ső oldalon adott annak helyet, eszé­be se jutva, hogy e tájon olyan köl­tők éltek, mint Zrínyi, Csokonai és Berzsenyi, hogy az élőről ne is szól­jak: Tákáts Gyula. Hozzávehet j ük még azt is, hogy az elmúlt vezetés a táj kulturális arcához sem muta­tott semmiféle vonzódást. hiszen módjában lett volna az első somogyi színház névadójául Berzsenyit meg­választani, jóllehet idejekorán fi­gyelmeztettük erre. Reméljük, hogy az új színházvezetés még ebben az évben: a Berzsenyi esztendőben (ez évben volt halála 120. és születése 180. fordulója) Berzsenyire változtat­ja színházunk nevét, s a Művészeti Tanács javaslatára a következő esz­tendőben Berzsenyi-szobrot állítha­tunk a színház elé, A mostani szín­ház igazgatója első műsorfüzetéhez Takáts Gyulától kért ünnepi verset, Somogy és Kaposvár színházügyé­nek javára történt változás még na­gyon sok és komoly feladatot ró Mű­vészeti Tanácsunk vállára és rajta keresztül kulturális államapparátu­sunkra is. Azok a tervek, amelyek színházunk szükségszerű és elodáz­hatatlan korszerűsítésével foglalkoz­nak, az illetékesek kezénél vannak. Művészeti Tanácsunk színházunk ér­dekében minden hathatós erkölcsi támogatás inspirálásában élen fog járni, nem feledve azt, hogy me­gyénknek és városunknak ezúttal kell másodszor hallatlanul nemes gesztussal és óriási anyagi áldozat­tal színházat építeni. Az első áldoza­tot a kőszínház építésekor hozta az akkori város, az akkori megye és akkori kormányzat. Most a szűkre mértezett színházban a léleknek, a szellemnek a kivirágoztatására az előfeltételeket: a modern színpadot, annak műhelyeit s felszereléseit kell megépíteni. A második áldozatot most kell hozni, mai városunknak, mai megyénknek. Lelket és szelle­met a csontvázba, ragyogó, szép feladat. A Művészeti Tanács reméli, hogy városi és megyei vezetőink megértik a keradta lehetőség sür­gető, figyelmeztető, jövőbelátó és tervező szavát. A tervek a döntésre hivatottak kezénél vannak. Segítsék azt, hogy döntésükkel a népművelés egyikTleg- erősebb, a nemzetnevelés egyik leg­főbb vára: színházunk betölthesse hivatását. (Csak zárójelben említem, de nyilvánosság előtti súllyal: mikor lesz hajlandó helyi sajtóorgánumunk színházi és egyéb művészeti produk­cióinkról érettkorú bírálatokat közöl­ni? Sajtónknak mindig állást kell foglalni: akár pro, vagy kontra a ki- magaistló kulturális eseményekről! Ha erre nem képes, kérjen fel szak­embereket, de ne menjen el szó nél­kül a jelentős kulturális események mellett, amint az történt színházunk országos eseményszámba menő Csongor és Tünde bemutatójával) Itt kell tanácsúink színházi és filmügyi bizottságának egyik neves és derék tagjáról, ez év derekán so­rainkból eltávozott Zitás Bertalan­ról megemlékezni. Hogy Zitás Ber­talan milyen lelkes apostola volt a somogyi közművelődésnek, ezen be­lül Somogy színházügyének, annak legékesebb bizonyítéka, hogy a ha­lállal is annál a kutatóasztalnál ta­lálkozott. amellyel a somogyi szín­játszás történetét írta. Markáns egyéniségét, derék hazafiságát, ge­nerációk jóoltású nevelőjét minden­kor kegyeletes emlékkel zárja szí­vébe megyénk első Művészeti Taná­csa; ik Bár az utóbbi időben vigasztaló momentumok csillantak fel már-már reménytelen szemünkben, hisz res­taurálják legszebb klasszicista épü­letünket, a megyeházát, városhá­zánk már eltávolította a szép termé­be 'beépített színpad kulisszáit, mely nemes példát, reméljük, rövidesen követ megyeházánk is. Már ízlése­sen csillog új előadótermünk: a Ber­zsenyi-terem és a Béke Szálló tán­coshelyéről levakartatták az ízléste­len giccset, jóllehet társa üvegbe- meredten rpég ott hivalkodik. Még néhány iskolánk falán ott díszeleg­nek az ízlést rontó falmázolmá- nyok, mindazonáltal egyre nő az egészséges, fehérre meszelt tanter­mek száma. Azonban még mindig sok a tennivaló. Terveink során rendkívül nagy gondot akarunk fordítani megyénk és városunk képébe nem illő ízlés­telenségek eltüntetésére. Műemlé­keink védelme és restaurációja min­dig szívügyünk lesz. Evégből nyilvá­nos ankétot rendezünk képvetítéssel egybekötve azokról az áldatlan, ren­detlen, városképiünkbe egyáltalán nem illő, szép városunk harmóniá­ját bontó ízléstelen, utcarontó épít­ményekről, amelyek lépten-nyomcn megkeserítik jóízlésű városlakóink életét. A nyílt ankét tartalmazni fogja a konkrét javaslatokat is, ame­lyek síkraszáUmak a szép, a tiszta, a virágos, a kultúrált, az ápolt és csendes Kaposvárért. (Folytatjuk.) BELLYEI LÁSZLÓ: Nyári emlékek a Balatonról Vége a nyárnak; nem látom most a Balatonnak Nyári szelektől is borzon gó s nyugtalan arcát, Zöld és kék sávok vonalával az esti hidegtől Fázó fodros kis hullámainak remegését, És a ritka jelenséget: ím alkony! órán Forró nappal után, amikor a levél se remeg meg, S vastag por üli meg a szomjas partnak a fáit, öntött ércnél simább vízfelületben Láttam képét szép Badacsonynak és valamennyi Hegynek a rajzát, ott állván a fonyódi kilátó Dombnak az ormán... És nem hallom hangjait annak A száguldó hirtelen ébredt nyári viharnak, Amely a tartós forróságtól felmelegített Víz tömegéből tengerek arcát hűen utánzó Bősz hullámhegyeket korbácsolt, nagy örömére A kéklő Balaton partján üdülő nyaralóknak. Vége a nyárnak: munkás hétköznapjai jönnek Az évnek ... Még százezer ujjongó kiabálás Gyermeki hangon visszhangzik újból felidézve A nagy tó homokos strandján üdülő gyerekeknek A türkizkék mély egekig hatoló örömét és Hullámzó kacagását. És vjg hangjai érnek Hozzánk a magasan delelő napnak sugarában Oly vígan heverésző természet — s napimádók Ezreinek ... Nyaralók: még régi személyi tulajdon Címén, vagy új szép kicsi házak állnak a parton, És üzemek, gyárak nyaralóinak az a csoportja, Mely itt új színt festett máris a régi világra. Most már nem hallom kipihent hangú nevetését Ott heverő sok dolgos, szellemi s kétkezi munka Béréből élő üdülőnek. Most csak az emlék Tükrei hozzák vissza a kéklö tónak a képét. Vége a nyárnak: nyári sugárból szőtt citerákon Tartós hangjai zúgnak a nyárnak emberi testünk Sejtjeiben. Szép Játékos szerelemnek a forró Percei múltak, mégis az emlék fénylik örökre. Hát még a Balatonnak nyári varázsa mi számos S tartós új szerelemnek lett a szülője hazánkban! És hány elhidegült hitves társ a napi munka Lázából felocsúdva találta meg a szerelemnek Titkát újra, ha — drága csicsergő gyermekeikkel — óvta nyugalmát a tó csendes éji zenéje... Vége a nyárnak: vannak más és téli hidegben S fagyban hívogatóan szép nyaralói hazánknak. Ámde Gulácsnak vulkán kúpja s furcsa alakja Zöld Badacsonynak, Kisfal udynknak szőleje, háza, Régi mesés korszaknak porladt romjai végig, Míg látunk kimagasló kúpalakú hegyek ormán... Keszthely hévize, strandja, Siófok sétahajója ... Mindig vonzzák az élet s a nyár szeretőit. Kincse hazámnak! Százarcú Balatonnak a tükre, Mért ne lehetne zsinórmértéke a minden előtti Fontos nagy feladatnak: úgy van, hogy amivel több Dolgos építője jövőnknek töltheti itt el Évi szabadságát, pihenését, annyival inkább (Majdan!) gondtalanul hajtjuk álomra fejünket. TÖRÖK LÁSZLÓNÉ: Dal a kétszínű őszről Csak adsz, adsz, adsz, meg adsz fanyarmosolyú ősz. Száz jót dobálsz közénk, de száz rossz tervet szősz. — Szeressenek ma még és jónak tartsanak! — Elved ugye így fest? -*■ és ne akarjanak Náladnál kiválóbb, más, jobb uralkodót! Elénk tálalod hát a zárkózott diót, Barátságos barack, pöffeszkedő dinnye A miénk egészen s ki még így se hinne Jóindulatodban, kap még száz egyebet: ünneplőruhájú, kék szilvaszemeket, Mogyoróházacskát zúzhat erős kézzel, S lakóit kihúzva egy kis ügyességgel Rágcsálhat már foga, jsemcseghet vidáman, Mint kis mohó mókus lombpárnás lakában. Szőlőhólyagocskák, szavadra tömődnek, Pattanó, ragadós gömbbe érlelődnek, S ki e-re csak legyint — kaphat másból jussot; Szürcsölheti levét, a buzogó mustot, Majd borától derűt mámort harácsolhat — A duhaj, ki issza, s közben nem latolgat. így udvarolsz váltig ínyünknek — ősz koma, De, hogy sóvár szemünk se legyen mostoha, Óriás ecseted rozsdaszínbe mártod, s átkened a lombot, majd telecifrázod Izgága sárgával és gőgös pirossal, (Mi magát vörösnek nevezné bizonnyal, Mert így előkelőbb — gondolja —, de tévéd, Hisz szép így — s amúgy is! Nem neve a lényég!) Az'án szélseprőddel rácsapkodsz a fákra, Felzokognak ettől és százézerszámra Pottyantják lombkönnyük. Tarka lesz a tájék . .- S ez tőled ősz bátyó, a' végső ajándék. Mert itt aztán vége — és uralkodásod — Második — rossz — felet üldözi az átok, Mosolyod is illan, szád lefelé görbül Gúnyos sziszegésre, s felhőfüggöny gördül Intésedre gyorsan a kókadt nap elé, S mint nyöszörgő kordé, zörög a tél fele A roggyant természet, hol már hóhér lesi, S éles fagy-guillotine darabokra szeli... Szidnálak te csalfa, te kétszínű évszak: gonosz vagy, hízelgő, könyörtelen, csélcsap, de hallgatást-intőn számra csapom kezem, mert az embert látom pőrén meztelenen, hozzád hasonlóan: adni — a jobbkézzel, s elvenni a ballal, ál-jóságos képpel. S ha már fajtám se jobb, te csaló ősz, nálad, megadom hát magam! Többé nem dorgállak! SOMOGYI PÁL: VALLOMÁS (Feleségem emlékkönyvébe) Te vagy, akit kerestem, vártam, Asszonyom, nővérem, elvtársam. Dolgos, szerény magadban Napsugaras tavasz van. Erősebb vagy, mint sok férfi,^ Mert a tüskéknek sem térsz ki. Éjszín szép szem. halvány arc Küzdelmemben erőt adsz. Életem melege, a fény, Óh, te vagy a legszentebb lény. S. SZABÓ IBOLYA: ÁLOM-CIPÓ Mit is csináltam eddig, nem tudom, az elmúlt negyven év alatt? Mennyi tervvel, akarással jöttem, és álom-szépből mi maradt? Hányszor nyugtattam háborgó szívem hogy lesz még mindenre időm! Az évek csaltak, s bús felhők alatt szétmállott az álom-cipőm... SZEGEDI ÁGNES: Nyári fénykép A tó lusta, örök titok, a parton kedves házikók két pontos sorban kis telep, csend, rend, nyugalom, fegyelem. A fáW között szunnyad a nyár, mely minden évben visszavár s ha indul haza a vonat az ablakból még hívogat. 'i »Hogy el ne felejtsd« — így beszél »mikor a zúgó parti szél felkorbácsolja a tavat s nekifeszítve arcodat csípős cseppekkel záporoz«. »És ne felejtsd el, kedvesem, a meleg este csendjét sem! Tejszínben fürdött víz és ég, a teli hold bágyadt színét feloldotta a messzi táj és minden elmúlt, ami fáj. Az űrben lengtél valahol, és fenn és lenn a csillagok, langyos parton hűlő kövek, lecövekelt a bűvölet. Egy-két álomhalk loccsanás — Én voltam ott a tele nyár. Átjártalak, zisbbasztó mámor két karjával ölelt magához. És ne felejtsd a hajnalt el! a harmatos fű énekel, a víz hűvös, pihen a tó, ember, állat nem látható. Néhány sirály rikoltva száll, szállnál te is csüggedt madár. a hazautazásról S a nyüzsgő boldog strandolási Bőröd alatt izzik a nyár, perzsel a nap, hűsít a víz, lehűlsz, a parton fekszel megint. Mint napimádó hadsereg, a fényre szomjas emberek hevernek háttal és hanyatt, szívják az ömlő sugarat. Gyerekek vízben víz alatt, mint bukdácsoló kis halak, a parton és a víz fölött. A nyár beléjük költözött, a tomboló és nyugtalan, tüzes, forró, mert láza van. Én voltam lázas, én, a nyár, ha negyven fokra szökik már! Emlékszel, sohsem volt elég, fröcsköltek, úsztak rajta még! És ne felejtsd a délelőtt, lombok közt villogó tetők szikrázó fehér volt az út, láttál vidám csapat fiút! Versenyt taposták a pedált, nem látva semmi akadályt, hajukba kap a lenge szél, hajrá, a boldogság a cél! És este séta a lányokkal vegyes, a csendes, puha, illattal fűszeres, ha áttöri a fiatal zsivaj, üde, hullámzó, boldog csatazaj! így beszélt zsongott fülemben a nyár, míg el nem nyomta a zakatolás. A vonat barbár hosszasan sivít, s a búcsúzó nyár forró könnyeit nyelem befelé némán, hangtalan, s a Jövő nyárral nyugtatom magam,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom