Somogyi Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-19 / 196. szám

Vasárnap, 1956. augusztus 19. SOMOGYI NÉPLAP 7 „Mi kommunisták leninisták, proletár-internacionalisták vagyunk . . Ünnepi köszöntő a nemzetiségi hét megnyitójára A fel&zalbadiultság, az egyenlő jogok birtokosainak megállapodott -biztonságával ünnepelnek ma, alkotmányunk hetedik évfordulóján a Somogy megyei nemzetiségi hét megnyitója alkalmából Lakócsa, Po- tony, Szentbor,bás, Tótújfalu, Vízvár, Szentmihályhegy délszláv parasztjai, Szuilok, Miklósi, Bőszéinfa németjei, megyénk többi nemzetiségi falujának lakói. Ünnepük annak az eszmének kiteljesedését, melyért szabadság­harcosaink csak úgy, mint legnagyobb költőink harcol­tok az igehirdetők tántoríthatatlan szívósságával: egigyé lett népünk, melynek keserve »már ezer éve rokon*1, »ezer zsibbadt vágyból** egy akarat lett. A nem­zeti széthúzás, á nemzetiségi -gyűlölködés bókétien vi­lágát felváltotta a nagy nemzeti összefogás alkotó szel­leme. Örökre a múlté lett az a világ, melyről József Attila imigyen mondott kesergő ítéletet: » ... Mert a nemzetekből a szellem nem facsar nedves jogokat, hát egymás ellen új gyalázat serkenti fel a fajokat«. Történelmünk során nem egyszer használta fel a bécsi udvar a mesterségesen felszított nemzetiségi ellen­téteket gyarmati uralmának fenntartására. így történt a szabadságharc sorsdöntő napjaiban és a századforduló monopolkapitalista időszakában'. A magyar faj szupre- cnációjának, felsőbbrendűségének hangos hirdetése köz­ben sodorta a Harthy-fasizmus népünket katasztrófából katasztrófába. Nem különb ma sem a gyarmatok elnyo­mott millióinak helyzete, a nyugati burzsoá országok nemzetiségeinek sorsa. Bogardus amerikai szociológus néhány európai nép, főként a szlávok számos faji hibá­ját boncolgatva jutott el a végkövetkeztetésig, hogy nem szerezhetik meg az »amenikaiság« sajátos tulaj­donságait. Az alantas indulatoknak szabad prédaként «odadobott négerek, az alacsonyabb fajként kézéit sár­gák amerikai sorsa közismert. Anglia a »fehér Ausztrá­lia« hamis tanával a ma már a-lig hatvanezemyi ős» lakosságot is megfosztja hazájától. Elnyomás az osztály- eresze Kenya, ai Délafrikai Unió a francia gyarmatok nemzetiségeinek. A gyarmatok léláncolt népe napjaink­ban szívós erejű ‘harcot vív, melynek tüze egyre na­gyobb lángot vet és- aláássa az elnyomók erejét, belső fhélyzetét és végül is elnyomó uralmuk elkerülhetetlen összeomlásához vezet. A mi alkotmányunk nemzetiségeink tényleges ^ egyenlőségének megmásíthatatlan dokumentu­ma, a nemzetiségek barátságának, testvériségének, egészséges, teremtő együttműködésének ragyogó okmá­nya. Mintájául a Szovjetunió alkotmánya szolgált. A bolsevik párt a nemzetiségi kérdés tudományos értel­mezésével felifegyverezve, -gyakorlatban valósította meg a nemzetek, a nemzetiségek baráti együttműködésének -ienáni tanításait. A Szovjetunióban a nemzetiségi kér­dés nemcsak abban az értelemben- nyert megoldást, hogy valamennyi nemzet, nemzetiség és faj a törvény «előtt egyenlő Jett, hanem abban is, hogy felszámolták «évszázados gazdasági, politikai és kulturális elmara­dottságukat, megadták valóságos egyenlőségüket az élet .minden- területén, gazdasági, állami és kulturális vo­nalon egyaránt. Ezt az egyetlen járható utat választottuk mi is Abban a felemelkedésben-, melyben ‘hazánk minden dolgozójának része vian, nemzetiségi községeink minden lakója megkülönböztetés nélkül részesedett. Földet osz- ‘tottuink Potony, Lakócsa, Szentborbás, Tótújfalu, Szü­lök, Miklósi és minden nemzetiségi falunk nincstelen - parasztságának is. Terveink létesítményeiből, a villany, ■telefen és autóbuszhálózat kiépítéséből, iskolák és kul- túrotthonok létesítéséből bőven jutott nemzetiségi köz- -ségeinknek is. Tm néhány példa! Szülök a felszabadulás óta 1 'bölcsődét, három tantermes iskolát, nevelői lakást, sportpályát, óvodabővítést, német részleggel felszerelt népkönyvtárat kapott. A felszabadulás után gyűlt ki a villanyfény Bélavár, Lakócsa, Potony, Szent­borbás, Tótújfalu községékben. Lakócsa új kultúrház- zai, közkúfctal, mozival, könyvtárral gazdagodott. Szent­borbás, ez az alig néhány száz lelkes falucska új fúrásé kutat, vezetékes rádiót, telefont, körzeti mozit és vil­lanyt kapott államunktól. Tótújfaluban kultúrotthon, körzeti mozi, népkönyvtár, vezetékes rádió áll a műve­lődni vágyók rendelkezésére. Megerősítettük nemzetisé­gi községeink iskolahálózatát új iskolákkal, új tanter­mekkel, nevelői lakásokkal. Potony, Lakócsa, Tótújfalu és Szentborbás általános iskoláiban anyanyelvűk okta­tásában részesülnek a délszláv fiatalok. » ... A népek kultúrájának minden igaz vívmányát a szocialista ál­lamban nagyra becsülik.« Szülök, Lakócsa, Szentmihály­hegy nemzetiségi együttese államunk támogatásával országos ;hírre tett szert. Igazságos részt kaptak nemzetiségeink életük irá­nyításából, a hatalom gyakorlásából is. Szukák község­ben 39 tanácstag közül 25 német, Lakócsán a községi tanács 25 tagja közül 21 délszláv anyanyelvű. Amikor mérleget készítünk, nem hallgathatunk nemzetiségi politikánkban elkövetett hibáinkról sem, elsősorban azokról a méltánytalan sérelmekről és igaz­ságtalanságokról, melyekkel csorbát ejtettünk délszláv dolgozóinkkal való jó kapcsolatainkon. Az elmúlt évek során a szomszédos Jugoszláviával mesterségesen fel­szított feszült viszony ‘károsan 'befolyásolta nemzetiségi politikánkat, és megyénkben is megrontotta a délszláv nemzetiségek nyugalmát. A Központi Vezetőség július 18—21-i beszámolója 'komoly figyelmeztetőt ad: »Mi, kommunisták leninisták, proletár-internacionalisták va­gyunk*> és többé nem szabad szem elől tévesztenünk ebből folyó köteflezettségeimket. A netán helyenként fel­bukkanó bizalmatlanságot fel kell számolnunk, és köl­csönös jószándékkal minden akadályt el kell háríta­nunk és el is fogunk hárítani a délszláv nemzetiségeink­kel való testvéri összefogás útjából. A mi hazáink lakói több nyelven beszélnek, de minden dolgozó fia egy közös, nagy család tagjának érezheti magát, kifejtheti alkotó képességét, fejlesztheti kultúráját. Népköztársaságunk minden fiának nemze­tiségre való tekintet nélkül igazi hazája lett ez az or­szág. Ez a felismerés nyilatkozik meg abban a becsü­letes kötelességtel j^sítésben, mellyel nemzetiségi dol­gozóink részt vállalnak az országépítés munkájából. pártunk és kormányzatunk nemzetiségi politi- -*■ kájának további útja is világos: még erősebbre kovácsoljuk népi egységünket, ápoljuk az együttműkö­dést, éberein ügyelve az alkotmányunk biztosította egyenjogúság gyakorlati megvalósítására, harcolva az emberek tudatában fel-felbukkanó nacionalista marad­ványok ellen. Célunk, hogy egész népünk életszínvona­lának emelésével megvalósítsuk nemzetiségeink továb­bi gazdasági és kulturális fejlődését. Pártunk pedig mél­tán várja, hogy nemzetiségeink, köztük megyénk nem­zetiségi dolgozói szaros összefarrottságban továbbra is kivegyék részüket a szocializmus építésének nagyszerű munkájából. Somogy megye dolgozói e gondoláitok je­gyében, testvéri szeretettel és őszinte megbecsüléssel köszöntik megyénk nemzetiségi dolgozóit. KELLNER BÉLA. a TTIT Somogy megyei szervezete politikai szakosztályának elnöke. Beaumarchais a Textilművek színpadán A színjátszás, az önképzés és játszva tanítás legelevenebb esz­köze, az állandó színházunk hatá­sára egyre erősödő része lesz vá­rosunk kulturális életének. Alig másfél hónapja tapsoltunk a KI- SZÖV színjátszócsoportja »Titkár­nő« előadásának, és most a klasz- szikus francia vígjáték nagy mes­tere szólalt meg a munkásszínját­szók ajkán. Augusztus 11-én és 12-én a Tex­til- és Ruházatiipari Dolgozók Szakszervezete kultúrotthonának színjátszócsoportja bemutatta Beaumarchais: »A sevillai bor­bély avagy a Hiába való elővigyá­zat« c. vígjátékát. Ez az előadás hangulatában és erejében túllendült azon a színvo­nalon, melyet a műkedvelő elő­adástól általában várni és kapni szokott a közönség. Figaro, a hal­hatatlan borbély, vidám, kópéság- gal teli figurája s körülötte a fő­úri és polgári alakok beaumar- chais-i sűrítménye elevenedett meg a kis színpadon. Rosina és Alma- viva gróf szerelme, Bartolo pénz­éhsége, Basilio ármánykodása tel­jesült és foszlott szét az okos és szellemes Figaro kezén. Az előadás erőteljesen érvényre juttatta a darab haladó és korában forradalmi jellegű részleteit, és vigyázott arra, hogy a kézenfekvő olcsó komédiázás ne váljék Beau­marchais kárára. Hogy ez így volt és éppen ezért nagyon jól szóra­koztunk, a rendező Kondói Kiss Jenő érdeme. De épp oly érdeme az igen ked­ves és tehetséges színjátszógárdá­nak is. Két fiatal, lendülettel teli V _______________________________ s zínjátszó, Mucsi Sándor (Figaro) és Kovács Anna (Rosina) játéká­nak örültünk legjobban. Játékuk, szövegmondásuk a legrutinosabb színjátszók közé emelte őket. És főleg — amit sajnos, olyan ritkán tapasztalhatunk a színjátszóknál — tökéletes szövegtudás, ami im­ponáló biztonságot adott játékuk­nak. Bartolo szerepében Horváth Lajos kiválót nyújtott. Ha egy ki­csit lendületesebb volna beszéd­tempója, figuraalkotási készségé­vel feledtetné a műkedvelő szín­padot. Basilio (Cséffay Győző) pénzért mindenre kapható alakja nemcsak megjelenésében, de lel- kületében is sötét volt. A rágalom­monológot kitűnően mondta el. Al- maviva grófot Juhász József ját­szotta. Kár, hogy nem használ kö­zéphangot, melyet szép orgánumá­tól joggal elvárhatnánk. Úgy in­kább Almaviva lehetne. A két inas Szeidler Antal és Kiss Tibor volt. Hangulatos és mindig nevettető alakot hoztak egyszerű és tiszta eszközökkel. Állandóan játékban voltak, és beigazolták, hogy a szín­játszóknál sincs kis szerep. A jegy­zőt Mecseki János, a poroszlót Tóth Andor játszotta. Vincze Ottó dalait Rohonczy Mária és Petőcz Gyula tanította be. A kellemes látványt nyújtó díszlet Kiss Elek munkája. Elismerés illeti a kultúrotthon vezetőit, akik helyes utat válasz­tottak, amikor központi csoportjuk részére ilyen szép feladatot tűztek ki. Reméljük, hogy ez az előadás példa lesz a város fejlettebb cso­portjainak. Pellérdi Gyula A VAK Vak ember áll az utcasarkon, nem kéregét, a kezét sem nyújtja ki sen­ki felé, csak áll. Ha valaki ad neki pénzt, elfogadja. Sovány emberke, szenvedő, ráncos, sápadt arc; szeme nincs, helyén két sötét üresség: re­ménytelen, örökös vak. Mögötte az árnyékban hűsöl hűséges kutyája, segítőtársa, a feketeszőrű, aranyló- szemű Pici. Szóbaegyeledek az emberrel. — Nem adná el nekem ezt a ku­tyát? — mondom csak úgy tréfálkoz­va, hogy valamivel elkezdjem a be­szélgetést. — Nem én, kérem — mosolyog a vak — hiszen ez a jobbkezem, vagy még annál is több. A kutya morogni kezd, mintha megértené, hogy róla van szó. — Hány éves maga? — kérdezem. — Harminchárom — mondja. Ki­néz negyvenötnek, — Felesége, családja? ... — Nincs nekem, kérem — válaszol fanyar mosollyal, nagyon szomorúan. — Jóformán még gyerek voltam, mi­kor a frontra vittek, alig húsz éves. Nincs családom, sem asszonyom. Ti­zenkét évvel ezelőtt láttam embert utoljára. Azóta csak úgy szólnak hoz­zám, mint maga is, megsajnálnak, de... — elhallgat. — A háborúban vesztette el a szemevilágát? — kérdeztem kímélet­tel. — Igen. Az a csúnya, véres ziva­tar vájta ki a szememet. A front. Az­óta csak így vagyok. Úgy érzem, terhére van a beszéd, hallgatok. Zsebébe ejtettem a pénzt, megszorítom száraz kezét. Ö is mo­hón az enyémet. — Na, viszontlátásra — mondom. — Viszontlátásra — válaszolja igen keserűen. Ekkor döbbentem rá, hogy meggondolatlanul rosszat szól­tam. Hiszen ő nem láthat engem vi­szont soha. SOMOGYI PÁL SIÓFOK MA A JÓKEDV, A VÍZ kék, szinte valószínűtlenül kék. Annyira, hogy semmi máshoz, csak •önmagához lehet hasonlítani. Hon­nan ennek a nagy tengerszemnek ez a smaragdba játszó azúrszíne? Ta­lán a sok ezer éve reá ja boruló ku­polából szívta magába. Az égboltból, amit közönségesen csak égnek hí­vunk, de itt nem lehet úgy nevezni. Mert itt semmi sem közönséges. A •máshol unott, ezerszer látott dolgok új színt, beállítást nyernek szemünk­ben — és szívünkben. A Balaton :partján vagyunk, ami átalakít min­den tárgyat, bennünket és dolgain­kat. Lám, azt is csak így vehetted észre, hogy A REPÜLŐGÉP •milyen lassan tud úszni a híg nyári levegőben. Kétfedelű sportgép, s ta­lán ötven méterrel van a fejed fö­lött. Ha a napszemüveget leveszed, még egy mozgó pontot is láthatsz: integet a vezető. Aztán hirtelen egy­beolvad gépének napsütötte töme­gével. Uj, hatásosabb módszert vá­lasztott. Lassú kört ír le a veszpré­mi part felé, majd visszatér, ponto­san az előbbi úton, mint a vízre tör­tető vad a saját csapásán. Igen, ő is vízre törtet, azt üdvözli: szárnyait lengeti, melyek rezzenve süllyednek, • emelkednek, mint a vízben ingó bó- ílyák. Aztán elszáll Nagykanizsa fe­lié, hűségesen követve a part lágy A SZÉPSÉQ ÉS AZ IFJÚ ERŐ VAROSA hajlásait. S most már körülnézhetsz, íme Siófok, A BALATON GYÖNGYSZEME. Csak az ejt zavarba, hogy nem tu­dod, minek nevezd. Októbertől má­jusig békés falu, ahol reggel a ka­nász apjától, nagyapjától örökölt szarutülökkel hívogatja a disznókat, malacokat. A jól karbantartott mű­úton este tejtől duzzadó tőgyű tehe­nek ballagnak a tavaszi rétről haza. Ez a hamisítatlan békés falu — mon­danád. De egyszerre érdekes válto­zások: padokat festenek, sétányokat homokoznak, épületeket meszelnek. Aztán pár nap alatt két-háromszoro- sára duzzad Siófok lélekszáma. A be­tonúton a legújabb típusú autó-cso­dák suhannak, csordás és kondás mellékutakon hajtja falkáját. Min­den, ami falusias, eltűnt szemed elől, s előtted a pezsgő élettől, vidám ka­cajtól, dévaj tréfáktól zsongó FÜRDŐVÁROS, ahol minden szép. De legszebbek — mea culpa, mea culpa — a lányok, asszonyok. (Vajon az ő szemükben mi a legszebb?!) Szoknyában és shortban, fürdőruhában, elöl, hátul, oldalt gombolós egyéni kreációkban — mindegy! Kedvesek, bájosak, el- bűvölőek. Mondj le arról, hogy séta közben — a jó férfiszokáshoz híven — megfordulsz utánuk. Mert akkor akár hátrafelé menj. Hisz másod­percenként lebben el melletted egy- egy. Ezért mondják, hogy Siófokon rengeteg a nő. Igen, ezt te is úgy érzed. De nem számszerűleg, hanem azért, mert elragadóak, és nyár van, Balaton van... Ezért jelent szomjú telkednek üde forrást egy kislány mosolya. Ö még nem veszi tapintat­lanságnak, ha kora után érdeklőd­nek. Csak azt köti ki, hogy ő nem 17 éves, hanem két hónap híján 18! Bizony! ö már nem gyerek, akit le lehet kezelni, figyelmen kívül hagy­ni. Valóban nem ... Ha meglátod, rögtön bűvkörébe kerülsz. Szeme, mosolya, haja, nyaka, tartása — mind-mind mutatja, hogy HERCEGNŐ. Nem kékv’érűség ez, hanem a ked­vesség, üde frisseség büszkesége. Ma ő a fiatalság, vidámság, önfeledtség királynője. Most azonban riadtan dobog a szíve: »Jaj, mi is lesz most!? Azt mondták, hogy nekem beszélni kell majd. Nahát! Mikor egy szót sem tudok kinyögni, annyira tetszik, annyira szép ez a karnevál, amely­nek uralkodónője vagyok. Most ér­zem csak, hogy milyen nehéz is ez a korona. Most, mióta úgy hallot­tam, hogy nem táncolhatok. Úgy sze­retnék odaszaladni azokhoz a ko­moly rendező bácsikhoz, s megkérni őket, hadd forduljak egy párat, csak egy ici-picit! (Ugye, komor, a talál­megengedik a kis uralkodónőnek, hogy perdüljön, suhanjon a 18 évé­nek hódolók karján? Attól még nem esik le a korona a fejéről...) Népét ma reggel hét különvonat számta­lan kocsija, teherautók, vontatók, motorok és kerékpárok tömege hoz­ta ide, AZ IFJÚSÁG VÁROSÁBA. Barcsról és Fonyódról, Csurgóról és Kaposvárról, a megye minden ré­széből érkeznek a fiatalok nagy ba­tyukkal, feltárulkozó szemekkel és szépségre vágyó szívvel, lélekkel. Tele van velük Siófok. Tegnap, teg­napelőtt még izgultak, készültek. Miilei János, Kiss Gyula, Koska Jú­lia és Miszlai Magdolna például egész nyáron, de már tavaly ősztől készülőitek: munkával. A ma meg­nyíló járási mezőgazdasági kiállítá­son szerény büszkeséggel figyelik most: hogyan csudálják az ő kezük kapálta, gondozta kendert, a búzát, amiből 16 mázsa termett egy holdon az ádándi Petőfi Tsz földjén. De hi­szen e 30 000 fiatal mindegyike így készült: munkával, jó tanulással. Most elküldte őket falujuk, közössé­gük: menjetek, kacagjatok, szóra­kozzatok, de EMLÉKEZZETEK IS! 37 évvel ezelőtt e ragyogó városban, a tengerkék víztől kőhaj ításnyira őr­jöngő szadisták lemészárolták a kozó sikere fölött őrködő bácsik,25-öt. Kik az »új nép, másfajta raj«­boí valók. Nem törte meg őket az orgoványi állatiaskodás. Nyitott szemmel néztek a halálba. Nyitott szemmel... Tudjátok, milyen nehéz az? Belepillantani a feketegödrű puskacsőbe, látni a lecsapó kard vil­lanását. És mégis: nem volt nekik nehéz! Mert bennünket, ezt a sok­színű, sokszívű, de együtt menetelő szabad, boldog ifjúságot látták ... Ezért hát csak pár percre álljatok meg némán, s hajtsátok meg fejete­ket. Aztán tovább! Ők kívánják, ők parancsolják így nekünk... Várnak bennünket a százméteres sátrak, mágnesként vonzó illattal telt laci­konyhák. A siófoki járás mezőgaz­daságának büszkeségeit, a sportolók tudásukat, az Ifjúsági Cirkusz ügyes­ségét, a Csiky Gergely Színház mű­vészetét mutatja be nektek. A kikötő mólójánál áll A HAJÓ. Vaskó Miklóson frissen vasalt egyen­ruha pompázik. Ő a Szigliget séta­hajó matróza. Fiatal arcát a Balaton fölött elzúgó szelek cserzették bar­nára, s kedves mosollyal invitál: »Tessék, tessék! Ma a tietek a hajó, a magyar tenger, aminek én vagyok legvidámabb, legügyesebb legénye«. A partról megadják a jelet. Papp Lajos kormányos először mozdulat­lanul áll, majd lendít a keréken. Ki­értünk a nyílt vízre. S ne féljetek, Schönenbauer Gyula elvtárs, a ka­pitány enyhe torokköszörüléssel for­dul el, ha két fiatal buksi fej min­denáron egymáshoz igen-igen közel találja csak csodálatosnak az eléje táruló látványt... Jó szórakozást, felejthetetlen em­lékeket s megújuló kedvet, életerőt mindnyáj uknak! Kunszabó Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom