Somogyi Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-10 / 188. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1956. augusztus 10. Eden beszéde a szuezi kérdésről London (MTI). Eden angol miniszterelnök szerdán este televízión közvetített rádióbeszédet mondott a szuezi kérdésről. Elöljáróban azt hangoztatta, hogv Angliának nem áll szándékában erőszakos úton megoldani a szuezi kérdést, hanem a legszélesebbkörű nemzetközi megegyezésre törekszik. Ezért hívták össze a londoni értekezletet — mondotta —, amelyre már 19 ország elfogadta a meghívást, s eddig még egy ország sem utasította el az értekezleten való részvételt. Eden részletesen* beszélt a Szuezi- csatorna nagy fontosságáról valamennyi ország, de különösen Anglia szempontjából, s azután rendkívül éles támadást intézett Egyiptom, elsősorban Nasszer elnök személye ellen a csatorna államosítása miatt. Azt állította, hogy Angliának nincsen nézeteltérése sem Egyiptommal, sem az arab népekkel, kizárólag Nasszer elnökkel, s kijelentette, Anglia «-nem fogadhat el olyasfajta egyoldalú, fosztogatással egyenlő cselekményt, mint a csatornának egyetlen ország által való kisajátítását«. A miniszterelnök szerint Egyiptom most olyan helyzetbe került, hogy ha viszályba keveredik valamelyik országgal, egyszerűen nem engedi át hajóit ezen a nemzetközi víziúton. Az angol miniszterelnök a továbbiakban azt mondotta, hogy »míg a csatornatársaság a felhalmozott ösz- szegeket a csatorna fejlesztésére, tehát nemzetközi célokra kívánta fordítani, addig Egyiptom a befolyó összegeket az asszuáni gát építésére, tehát kizárólag csak egyiptomi célokra kívánja beruházni. Mindent el kell követni — mondotta beszéde végén Eden —, hogy a londoni konferencia békésen rendezze a szuezi kérdést, de — tette hozzá — a kockázat sokkal nagyobb, semhogy Anglia elmulaszthatta volna katonai elővigyázatossági intézkedéseinek megtételét«. 24 munkáspárti képviselő nyilatkozatot adott ki a szuezi kérdésről Véres összetűzések Algériában Párizs (MTI). Algírtól 45 kilométernyire egy katonai teherautó kelepcébe került. Az algériaiak kilenc katonát megöltek, négyet megsebesítettek. Batna környékén fegyveres algériaiak tüzet nyitottak egy gépkocsira, és ennek sofőrje halálos sebet kapott. A gépkocsi árokba zuhant. Egy másik gépkocsi érkezett a helyszínre, amelyben két csendőr ült. A csendőrök tüzeltek az algériaiakra. A golyóváltás során az egyik csendőrt megölték, a másikat utolsó percben megmentette egy páncélautó érkezése. összetűzés zajlott le Kenchela közinyékén, valamint a Philippevilletől 17 kilométernyire St. Charles-ban. Az orani rendőrség 12 személyt letartóztatott, és azzal vádolja őket, hogy részt vettek egy, a város szívében végrehajtott támadásban. London (MTI). Munkáspárti képviselők egy csoportja többi között a következő nyilatkozatot adta ki: A Szuezi-csatorna államosítása kizárólag Egyiptom ügye. Az egyetlen nemzetközi fontosságú kérdés abban áll, hogy továbbra is biztosítva legyen az állandó átvonulás a csatornán az 1888. évi egyezmény értelmében. A nyilatkozat a továbbiakban leszögezi, hotw a Munkáspárt parlamenti csoportja vagy az országos végrehajtó bizottság nem ül össze, hogy megfontolja ezt az ügyet, amely telítve van a legsúlyosabb következményekkel Angliára és a világ békéjére. Nem követeljük önmagunknak azt a jogot, hogy kialakítsuk a párt politikáját, de abban a meggyőződésben, hogy nézetünket osztja a , munkásmozgalom túlnyomó többsége, kijelentjük azt a szilárd meggyőződésünket, hogy: 1. fontos hozzájárulás volna a ví- lágbékéhez az összes nemzetközi víziót nemzetközi ellenőrzése, beleértve a Szuezi-csatornát is; 2. a Szuezi-csatorna nemzetközivé tételének megkísérlése erőszakkal, az egyiptomi kormány és nép ellenállásával szemben, az ENSZ alapokmánya értelmében agressziónak bizonyulna; 3. ilyen eljárás lángra lobbanhatná ellenünk az arab nemzeteket s a legsúlyosabb visszahatásokat váltaná ki Ázsiában és Afrikában, s nagyon könnyen végzetes hatást gyakorolhatna a világ békéjére; 4. nem vagyunk hajlandók a jelenlegi vagy bármely más angol kormányt támogatni az erőszak olyan gyakorlásában, amelyet nem szentesített a Biztonsági Tanács az alkotmány értelmében. A nyilatkozatot eddig 24 munkáspárti képviselő írta alá. Kijelentették, hogy biztos tudomásuk szerint nagyon sokan csatlakozni kívánnak a nyilatkozathoz, köztük olyanok, akik jelenleg nyaralnak vagy külföldön tartózkodnak. Síz Egyesült Államok nem szüntette he Egyiptom irányában Kállait régebbi segélykötelezeitségeit Washington (MTI). Az amerikai külügyminisztérium szerdán közölte, hegy az Egyesült Államok nem vonta vissza Egyiptom irányában vállalt korábbi segélykötelezettségeit — jelenti a Reuter. Becslés szerint a nemzetközi együttműködési hivatal közel 36 millió dollár összegű segélyt nyújtott Egyiptomnak különböző árukészletekben. A jelenlegi külföldi segélyprogram további 27 millió dollár értékű segélyt helyez kilátásba, de ezt nem tekinti kötelességének. A csokonyavisontai cséplési tűs tanulsága A szuezi válság előmozdítja az arab államok szövetségének megkötését Párizs (MTI). Az AFP jelenti, hogy a kairói rádió közlése szerint Abdul , Rahman El Azem, Szíria egyiptomi nagykövete Nasszerrel folytatott megbeszélése után szerdán este kijelentette: »A szuezi válság elő fogja mozdítani nemcsak Egyiptom és Szíria szerves egységét, hanem az összes arab államok szövetségét is«. Az egyiptomi rádió közli továbbá, hogy a szíriai nagykövet átadta Nssszernek Kuatli szíriai köztársasági elnök levelét, amely biztosítja Nasszert »Szíria politikai, gazdasági és katonai támogatásáról a Szuezi- csatorna államosítására vonatkozó intézkedését illetően«. Tüntetés Kalkuttában az egyiptomi kormány határozata A Szuezi-csatorna Társaság volt igazgatójának kihívó lépése Párizs (TASZSZ). A párizsi sajtó jelentése szerint a Szuezi-csatorna Társaság volt igazgatósága azzal az ajánlattal fordult a csatornánál működő európai származású tisztviselőkhöz, hogy térjenek vissza Európába. Az igazgatóság »busás jutalmat« helyez kilátásba ennek fejében. Amint a Paris-Presse Intransigeant című párizsi lap megjegyzi, az ilyen lépések arra irányulnak, hogy fokozzák a nyugati hatalmak »hidegháborúját« Egyiptom ellen és megkíséreljék megbomlasztani a forgalmat a csatornán. A francia demokratikus közvélemény élesen elítéli ezeket a provokációs lépéseket. Eisenhower megbeszélést folytatott Dullesszal Érdekességek i n n e n-o n n a n Apróságok a tudomány világából A délaimeriikai országokban az apró Isis A-vitaimim tablettákat a félelmetes tengeri ragadozók, hatalmas cápák májából készítik, ugyanis ezen a vidéken rendkívüli mennyiségben ejtenek zsákmányul cápákat. * * * A különböző országúkban annyi műanyagot gyártanak jelenleg, hogy az meny- nyiségét tekintve túlszárnyalja az egész világon kibányászott alumínium, réz, 'horgany, ón ési ólom mennyiségét. * * * A kohásztudósok nemrégiben rájöttek arra, hogy a híres damaszkuszi acélban wolfram van, az kölRiohard Erric 24 éves amerikai fiatalember reménytelen állapotban volt, az <>r7 vosok krónikus vese- gyulladása miatt már le is mondtak róla. Ekkor ikertestvére Ronald felajánlotta, hogy egyik veséjét áradja neki. Az orvosok nem titkolták a fiatalember elől, hogy milyen veszélyes ez a műtét. Az orvostudomány nem- ismer olyan esetet, hogy az ember veséjét át tudták volna másik emberbe ültetni. Mégis ez volt a beteg megmentésének egyetlen lehetősége, s mivel Ronald kitartott álláspontja mellett, a sebészek is beleegyeztek. Pécs közelében —s Mecsek déli lejtőjén — terülnek el a Szőlészeti Kutató Intézet kísérleti telepei, áho] mintegy 15 szőlőfajta keresztezésével új, értékes fajták eüőállítácsönözte ezeknek a kardoknak rendkívüli szilárdságukat; • laz ősi rozsdamentes szamuráj kardokban pedig, amelyek hihetetlenül élesek voltak, molibdén adalékanyagot találtak. * * * A hang terjedési sebessége a vízben 1435 méter másodpercenként, vagyis majdnem négyszer annyi, mint a levegőiben. * * * A föld legelterjedtebb ásványa a kvarc. * * * Kínai csillagászok már időszámításunk előtt 2185 esztendővel megfigyeltek napfogyatkozást. * * * A vegyészek a szén- Veseátültetés A műtét napján' a két testvért egyidőben fektették fel a műtőasztalra s elaltatták őket. A sebészek két csoportban végezték a műtétet. Az egyik csoport Ronald veséjét operálta ká, a másik pedig előkészítette a helyet Richard hasüregében. A munka rendkívül nagymérvű egybehangolására voli szükség: úgy kellett elvágni az átültetendő vese véredényeit, s az új helyen olyan ereket kellett 'kiválogatni, hogy minden pontosan összeérjen. A műtét öt és fél órán át tartott Richardnak három veséje lett. Egészségi állapota gyorsan javult és 1955 januárjában 270 éves szőlőtőke hozzanak létre. A kutatók tudomására jutott, hogy Pécs egyik régi utcájában — zárt udvaron — mintegy ,270 éves immár fává terebélyesedett szőlőtőke él. Életerősségére bői jelenleg előállított 10—45 féle természetes szénhidrogénből több mint 200 ezier (fajta íküllaniböző vegyianyagot képesek előállítani. # * * Indiában már Gutenberg előtt sok évszázaddal ismerték a fabetűk szedését. Kínáiban már a XIII. században ihajsználtak agyagbetűket. * * * Az emberi agy átlagosan 15 billió idegsejtből álil. * * * Tízmillió köbméter levegőt kell feldolgozni ahhoz, hogy a gáztöltésű villanyiám- pákhoz szükséges kriptámból egy köbmétert készítsenek. testvérével együtt elhagyta a kórházat. Gyógyulása ezzel nem fejeződött be, hiszen két beteg veséje megfertőzhette az egészségest. Ezért egymás után márciusiban és júliusiban kivették: a két diónagyságú vesét a kór már teljesen szétroíncsolta. Richar- dot megmentették. Az orvostudomány történetében először értek el sikert veseátültetésben. Az orvosok véleménye szerint az eddigi kísérletekkel eMlanitétben ez a műtét azért sikerülhetett, mert ikrekről volt szó, akiknek szervezete rendkívül hasonlít egymáshoz. (Znanyija Seila, 5. sz.) kében lévő rendkívüli életerőt keresztezések révén új fajtákba akarják átvinni. A keresztezéseket Csabagyöngye, passatutti, hamburgi muskotály fajtáikkal végzik. A A nyomdász még szedte csütörtöki lapunk egyik oldala számára a Belügyminisztérium Országos Túzrendé- szeti Parancsnokságának »Vigyázz a tűzre!« című cikkének betűit — Cso- kc-nyavisontán már kigyulladt a Szabó-telepi szérűn, cséplés közben, a szalmakazal. A Belügyminisztérium is a cséplés szabályainak fokomellett New York (TASZSZ). Az Associated Press jelentése szerint augusztus 7-én Kalkuttában tüntetést rendeztek a Szuezi-csatorna kérdésében folytatott angol és francia politika ellen. Washington (MTI). Eisenhower elnök szerdai sajtóértekezlete után félórás megbeszélést folytatott Dulles külügyminiszterrel — jelenti a Reuter. Dulles a megbeszélés után elmondotta az újságíróknak, hogy a szuezi kérdésről volt szó, de részletesebb felvilágcsítással nem szolgált. sán dolgoznak. Arra jellemző, hogy a kar- kísérletek eddigi eredtörekednek, hogy a mécseid tájegységnek megfelelő, az eddiginél bővebben termő és a -betegségeknek is jobban ellenálló fajtákat vastagságú ágának hossza meghaladja a 12 métert és most js még minden évben terem, olykor 80 kiló szőlőt ás. Az öreg *őményei biztatók. A főbb száz éves tiőke hibridjeinek gyümölcse zamatosabb és korábban érik, mint az anvatőke termése. zott megtartására hívta fel a figyel-^T^^S£v^^^r=£v^v^?5£v=£ met, itt azonban igen óvatlanul, köz-»» . u basa 1556. június 19_én elő- vetlen a traktor melle raktak az el- ÁJ A c,a„ Q oP7ritP nstrnmol■csépelt szalmát. S amíg Büki János,-« mert látt hogy a Csokonyavisontai Gépállomás trak-V> > . ... ’ f„ _ szőr a várost kezdte ostromol- ^R. SZABÓ LÁSZLÓ: torosa a rész-kiméréssel volt elfog-) a várat be nem [veheti addig, míg a várost hatalmába nem keríti. Á török háromnapi lalva, a traktor szikrája . kigyújtottajlk ^ semmi eredményt nem ho- a kazlat A nagy melegben a tuz^ A védők célja az volt, hogy a gyorsan terjedt s olyan nagyereju^..^ haderőket kimerítsék. A szige- íegorveay Keletkezett, hogy meg afttiek Radován hadnagy vezetésével «eljárássá! el ente es irányban ‘s Lirohantak a várból hogy a törökök tovább lopoztak a lángok. Nemcsakú . ^ megakadályozzák és ágyúiaz elcsépelt szalmakazlak, hanem ha-ft^ megszerezzék. Tervük nem sikeSomogy megye felmentésének 400. évfordulója Szigetvár 1556. évi ostroma rült. Heves tusa után kénytelenek rom csépeletlen asztag s maga cséplőgép is a tűz martaléka lett. »L.oltak visszavonulni. Az ostrtm ne- A cséplőcsapatnak vedre, kazal-Egyedik napján erős szél támadt és fecskendője is volt, de a forróságbanAezt a törökök kihasználták. Égő szu- hirtelen kiütött tűzvész közepette *taok-koszorúkat dobáltak a város fanem cselekedtek célratörő gyorsa- ^házaira, azok hamar tüzet fogtak, s Sággal. Csak a sorra megérkező bar-Áa iakoSság nem tudott a tűz ellen esi, rinyaújlaki, nagyatádi és kapos-»|»védekezni. Az egész város a tűz marvéri tűzoltók tudták a közeli tó vi~()2caléka iett. zével végét vetni a tűzveszedelenwk A lakosság egyrésze a várba me- nek. A Csokonyavisontai Gépállo-]>nekült, ami némi zavargással járt más igazgatója pedig a traktort — ójegyütt. A törökök ezt a zavaros éj- vízsugár alatt — vezette ki a vészé-Áj eR akarták kihasználni, de Horváth lyes területről, hiszen traktorosa már j):Márk minden erőlködésük ellenére is másodfokú égési sebeket kapott, szervüket meghiúsította. Még az égő kórházba kellett szállítani. Wivárost sem tudták elfoglalni és nagy A somogyi cséplőcsapatoknak árveszteséggel kellett visszavonulniok. hamuvá lett három asztag egy fő—K A következő éjjel, amíg a város tanulsággal szolgál: a traktorokat^égett, hatalmas töltést építettek a sohasem szabad a szalmakazal vagyrtörökök és megkezdték a vár tornya a búzaasztag közelébe állítani. AzÁellen az ágyúzást, de abban kárt nem összes tűzvédelmi előírások szigorú»Mudtak tenni. Véli aga, a janicsárok megtartása mellett főleg arról nemrvezére a város árkaiba temérdek szabad megfeledkezni, hogy a szérűnAmennyiségű fát hordatott, hogy a pane maradjon egyetlen szál gaz vagy »Mánkhoz utat építsenek. Egykorú felszétszóródó szemét, mert az a lángo-J)»jegyzések szerint 12 000 kocsi fát kákát magától tovább viszi. A gépet'feszítettek elő a törökök. A szigetiek- mindig úgy kell beállítani, hogy azjfnek sikerült a vízből kiemelkedő fát a cséplést a széllel ellentétes irány-rtmeggydjtani és elégetni, és így a tóban végezhesse s a munka soránÁ,..kök nem tudtak a város faIáig el_ széliéi szemben haladjon. Végül: baj;/> . , , ° esetén a tűzoltókat percnyi késede-Aiu^n^ ^ harc azért nem lankadt, a lem nélkül, azonnal értesíteni kell. -^törökök négy rohamot intéztek a váAz A városbeliek, akik a várba menekültek, sürgették, hogy adják fel a várat. Horváth nem tágított. A törökök négy oldalról ágyúztak. ö összeszedte minden ágyúját és az áevúzókat vette célba. Olyan gyilkos tüzelést vitt véghez, hogy a toll. rök tüzérek ki nem állhatták, futásnak eredtek. Ekkor Radován és Székeséi vezetésével kirohantak a várból, de nem a menekülők után iparkodtak, hanem, hogy a faalkotmányt meggyújtsák, ami sikerült is. A meg- gjújtott töltés három egész napon át égett, a törökök nem tudták megközelíteni, de a várbeliek sem tudtak kitörni. Ali basa úgy látta, minden terve dugába dőlt. Július 21-én táborával megindult nyugat felé. Horváth Márk akkor még nem tudta, amit Ali már tudott, hogy a magyarság 10 000 főnyi felmentő sereggel közeledik. Ö csak azt hitte, hogy Ali kedvét a tűz vette el. Ali basa júliusban még különböző cselfogásokkal megkísérelte Szigetvár elfoglalását, de sikertelenül. A győzelem, illetve a védelem sok áldozatot követelt. A töröknek nagy árat kellett fizetnie hódításáért, Somogy megye nem adta olcsón a függetlenségét. Somogyot ha később le is tudta győzni a török, de megemészteni sohasem tudta. elyesen állapítja meg Zrínyi Miklós: »...Európának egy szeglete sincs, aki az mi eleinkről becsülettel ne szólana, soha muzulmán vér nagyobb folyásokkal nem folyt, mint magyar kard miatt, soha senki ennek a pogány holdnak a betöltését úgy nem késleltette, mint mi magyarok«; — Vége — ros ellen, bár nagyon sok embert vesztettek, de mindig újabb és újabb erősítések érkeztek. Végre a mieink visszavonultak a várba és a város romjait feladták. z ellenség megkezdte a vár elfoglalásának a munkáit. Hatalmas sáncot emeltek és mögéje rejtették el agyúikat. Közben újabb hatalmas töltést emeltek, amelybe 25 ezer kocsi fát építettek be. Mindezt a várbeliek nem nézhették tétlenül. Újlaki és Radován százados vezérlete alatt egy rejtett ajtón kijöttek a védők, és hátul támadták meg" a törököket. A török ágyúmestert kiűzték a helyéről, az ágyúkat elfoglalták, és a közeli vízhez hurcolták, hogy abba beledobják. Közben a töick táborból észrevették a mészárlást, nagy haddal jöttek és heves harc kezdődött, amely váltakozó szerencsével négy órán át tartott. A mieink végül is visszavonultak, de a küzdelem mégis győzelemnek számított. A csatában elesett Nasuf koppányi bég és Olaj bég, megsebesült Ahmed babócsai bég és Mohamed szolnoki bég. Velit, a janicsárok vezérét pedig a várba vitték fogolyként. Itt összesen 800 török pusztult el vagy vált harcképtelenné. A janicsárok közül 200 maradt a csatatéren. A magyarok közül a veszteség nem volt súlyos. Maga Radován százados, Piros Mihály és Artesius Tamás megsebesültek ugyan, de még annyi erejük maradt, hogy 29 török fejét levágják és a várba vigyék. Ä törökök ezután más módon igyekeztek célt érni. Két futóárkot ástak, és a vár tavát körülfogó töltést áttörték. A vár körüli víz elfolyt, s új töltést emeltek dorong- és hasábfából, amely egyenlő magas volt a vár sáncaival. A törökök olyan munkát. végeztek, hogy maga Horváth Márk is úgy nyilatkozott: azt csak látni lehet, de leírni nem. Július 8— 9-én a várbeliek már elveszettnek hitték magukat. Az ostromlók már kezdték aláásni a bástyákat, a munkálkodó törökök száraz marhabőrökkel védekeztek, mert ezt á várbeliek nem tudták átlőni, és a kődobások sem sértették őket. A várbeli nők forró vízzel öntözték a török katonákat, hogy harcképtelenné tegyék őket. Ali basa négy nagy és négy kis ágyúval folyton lőtte a várat, már 70 lépés széles rés támadt a földsáncon. A várbeliek elvesztették mind a két tűzmesterüket, mert egyiknek a jobb, másiknak a bal karját lőtték át. Ehhez járult, hogy a legnagyobb, »Margit« nevű ágyújukat, melyet még Török Bálint öntetett, a törökök egy ágyúlövéssel teljesen összetörték. Július 17-én Horváth Márk levelet írt Magyar Bálint kanizsai várnagynak. A levélben segítséget kért. He J n