Somogyi Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-03 / 182. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1956. augusztus S. Ázsia és Afrika népei lerázzák magukról a gyarmati jármot A Szuezi-csatorna államosításáról Kairó (TASZSZ). Nasszer egyiptomi elnök az arab országok alexandriai ifjúsági értekezletén beszédet mondott — jelenti a kairói rádió. ►»Gigászi harcot -vívunk szabadságunk védelmében és függetlenségünk megszilárdítása érdekében« — mondotta Nasszer, majd így folytatta: »Múltbeli tapasztalatainkból sok tanulságot vontunk le. Ezek a tanulságok bizonyítják, hogy jogainkat Gsaik szakadatlan harccal védhetjük meg. Egyiptom független politikát hirdetett. Egyiptom a békepolitika liíve, a háborús tömbök éllen irányuló küzdelem politikájának híve. Egyiptom, mindvégig kitart e politika mellett.-« ►►A Szuezi-csatomát — hangsúlyozta Nasszer elnök — most visz- szaadtuk az egyiptomi népnek. A Szuezi-csatorna valóiban, nem pedig csak szavakkal Egyiptom tulajdonává vált.-« * * * London (MTI). Mint a BBC kairói tudósítója jelenti, a Szuezi-csatomán teljesen zavartalanul bonyolódik le továbbra is a hajóforgalom. Az államosítás bejelentése óta több mint 200 hajó haladt át a Szuezi-csatornán. * * » Uj-Dedhi (Tanjug). Az Indiai Kommunista Párt Központi Bizottsága szerdán kiáltvánnyal fordult az ösz- szes pártokhoz, szervezeteikhez és az indiai dolgozóikhoz. Ebben felhívja őket, juttassák kifejezésre Indiának azt az elhatározását, hogy teljes támogatást nyújt az egyiptomi népnek. A kiáltvány hangoztatja, hogy a világ összes szabadságszerető népei, ideértve Nagy-Britannia haladó szellemű polgárait is, támogatják Egyiptomnak a Szuezi-csatorna Társaság államosítására vonatkozó határozatát. * * * Delhi (TASZSZ). A delhi rádió jelentése szerint Nehru miniszterelnök a Bombay állambeli Punéban tartott gyűlésen többek között a következőket mondotta: Az, ami most a Szuezi-csatomával kapcsolatban történik, az az Ázsiában és Afrikában gyakorolt európai 'befolyás fokozatos csökkenéséről tanúskodik. Ázsia és Afrika népei lerázzák magukról a gyarmati jármot és fejlődnek a szabadság új erői. Érdekességek inn e n-o nn an Kis herceg a nagy A kis herceg — aki alacsony termetéről nyerte e Jelzőt — Norodom Szihanuk kambodzsai exkirály. A távol-keleti ország kormányküldöttségének élén számos európai országba látogatott máris el, s először lengette a szél Moszkva, Prága, Balgrád, Bécs felett Kambodzsa kék lobogóját. Neve egycsapásra ismert lett s a kis herceg valóban bevonult a »nagy politikába«. Nem kevésbé érdekes dolgokat lehetne írni »királyi karrierjéről«. A mintegy 5 millió lakost számláló, függetlenné vált francia gyarmat uralkodója két évvel ezelőtt lemondott trónjáról. »Szabadítsatok meg aranykalitkámtól« — jelentette ki a képviselők előtt és most már mint volt király, a Népi Szocialista Közösség elnökeként indult a következő parlamenti választásokon. Pártja elsöprő győzelmet aratott s miniszter- elnökké választották. Nem maradhatott azonban sokáig e székben a nyílt és leplezett amerikai nyomás következtében kénytelen volt átadni helyét. Változatlanul népe vezetőjének számít azonban, jellemző például, hogy a jelenlegi küldöttség élén is ő áll s a mostani miniszterelnök ssupán tagja annak. politikában Mégsem annyira ez az egzotikus életrajz a lényeges, hanem Norodom Szihanuk hitvallása a politikáról, s Kambodzsa állásfoglalása. Az indokínai ország elfogadta a híres öt alapelvet, a Pancsa Silát s ezzel ott foglal helyet a békeövezet többi állama között. Kambodzsa külpolitikájának alapja a békés egymás mellett élés, belpolitikájában pedig szintén vannak haladó elgondolások. S annak ellenére, hogy az amerikai nyomás nem csökken — lényegében gazdasági blokáddal próbálkoznak Kambodzsa ellen, Dél-Vietnam egyik ha- tárprovol.ációt a másik után követi el a kambodzsai határon — az ország halad a maga útján. Értékes elismerése volt mindennek az a szovjet— kambodzsai közlemény, antély kifejezte a nagy és a kis ország békeszerető politikájának érdekközösségét és minden feltételtől független gazdasági és technikai segélyt nyújt Kambodzsának. íme egy király »karrierje« után egy ázsiai ország »karrierje« (ma mondhatjuk, mind tipikusabb ez!), elindulása a függetlenség útján. A kis herceg úgy látszik biztosan és nyugodtan evez a nagy politika gyakran magasra tornyosuló hullámain. é «•Hűvös« hír a kánikulában A szovjet délsarki expedíció központjából, «Mirr)ij«-b0i közük, hogy az Amtarkti- szom beállt a kemény tél. Szüntelenül tombolnak a viharok. Július 7-én a szel sebessége elérte az óránkénti 144 kilométert. A sziklákba épített néhány épület kivételével az egész telep hó alá került. Egyre észrevehetőbben hosszabbodnak a nappalok, ami kedvező a kutatások szempontjából. A geológur sok másfél kilométernyire a »Mimij «-tői, egy sziklás szigeten ókori jéghegy nyomait fedezték fel. Ez újabb bizonyítók arra, hogy az Antarktisz szárazföldi jégmezői a mainál lényegesen északabbra terjedtek ki.' A. Scsekdn vezetésével az acrológusok egy csoportja érdekes rá- diómegifigyélési módszert dolgozott ki, melynek segítségévei 5—6 kilométer magasságban is megfigyelhetik a szél sebességét és irányát. Ez a módszer az időjárástól függetlenül lehetővé teszi a megfigyeléseiket. Az Antarktiszan július 3-án mínusz 62,5 fok Celsius volt a levegő hőmérséklete. Ez a legalacsonyabb hőmérséklet, amelyet az antarktiszi kutatások során észleltek. A hőmérsékletet 13 órakor mérték a »Pionyersz- fcaja« szovjet kutató- áűilamáson, amely az antarktikus parttól 375 kilométerre, a tenger színe felett 2700 méter magasan fekszik. A legalacsonyabb hőmérséklet, amelyet ©gy amerikai expedíció tagjai jegyeztek fel itt 1934-ben, mínusz 61,1 fok volt. Az É. M. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat közúti forgalomra vontatóvezetőket felvesz. Jelentkezés a vállalat központjában Kaposvár, Május 1. utca 57. FELHÍVÁS A Szakszervezetek Megyei Tanácsa minden hétfőn du. 5 — 7-ig a Szakszervezetek Székhazában (Dózsa György u. 1. szám alatt) társadalombiztosítási fogadóórát tart. Kéri a dolgozókat, hogy mindennemű társadalombiztosítási kéréssel, * panasszal bizalommal keressék fel a Szakszervezetek Megyei Tanács fogadóóráját. SZMT 350-es Jawa motorkerékpár eladó. Megtekinthető: Géza u. 7/a, ______(1216) SOM OGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth Jár.oi Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinka S. u. 7. Tel.- 15-11 Kiadőhivatali telefon: 15-16 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalni Nyomdáért felel: Hidas Jánéi Felveszünk vezető gépészeti vizsgával rendelkező géplakatos, vagy csőszerelő képesítésű főgépészt. Jelentkezni lehet minden nap a Kaposvári Textilmüvek Jutái úti gyártelepén reggel 8 —16,30-ig, szombaton 13-ig. A Somogy megyei Áll. Építőipari Vállalat víz-, villany- és fűtés- szerelő tanulókat felvesz. Jelentkezni lehet: augusztus 10-én Kaposvárott. a Május 1. u. 57 sz. alatt. 6 17812 Eladó egy szoba, konyha, kamrás családi ház, nyárikonyhával, sertésóllal, istállóval, 600 négyszögöl telekkel. Nagybajom, Petőfi u. 38, ________(1218) E ladó egy 12 kalapácsos daráló hét és fél lovas villanymotorral. Cím a Ki- adóban,______________ (1224) J ókarban lévő iker sportkocsi eladó. Szirer Imre, Igái, Vöröshadsereg út 117. _______________;_____________________(1227) A vasútállomás közelében modern családi ház eladó. Érdeklődni lehet Marx Károly u. 13, sz. alatt. (1222) Női és gyermek-kerékpár, mély Ikaros gyermekkocsi eladó. Kisfaludy u. 46. sz. (1225) Várható időjárás pénteken estig: erősen felhős idő, sokfelé eső. Mérsékelt, időnként élénk szél. A hőmérséklet keleten még kissé csökken, nyugaton már alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken nyugaton 19—22, keleten 22—25 fok között. JŐo\ művelődjünk, hol szórakozzunk? Pártoktatás Háza: Könyvkölcsönzés és egyéni tanulás 9—19-ig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19-ig. Rippl-Rónai Múzeum: Kunffy Lajos- képkiállítás. A Nagyberek átalakulásáról kiállítás. MOZIK: Vörös Csillag: Bagdadi tolvaj. Szabad Ifjúság: Bagdadi tolvaj. Siófok: Gábor diák. Zamárdi: Dollárpapa. Balatonföldvár: És megfordul a szél. Balatonszemes: Vádlottak padján. Balatonlelle: Varázsduda. Balatonboglár: Gonosz favágó. Fonyód: Utak és sorsok. Ezt is hallgassa meg... Kossuth-rádióban: Esle 9,20-kor: A magyar rádió szimfonikus zenekarának hangversenye Liszt Ferenc halálának 70. évfordulója alkalmából. Petőfl-rádióban: Délután 2-kor: Könnyű zene Lipcséből és Varsóból. Este 6,50-kor: A Népművészeti Intézet árvízkárosultak javára rendezett matinéja a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. II. rész. — KAPOSVÁR ANYAKÖNYVI HÍREI. Születések: Krasec Ferenc leánya Zsuzsanna, Bajuk Sándor fia József, Strandler Vendel fia József, Horváth Jenő leánya Ildikó. — ORSZÁGOS ÁLLAT- ÉS KIRAKODÓVÁSÁR lesz augusztus 5- én Kaposvárott, 6-án pedig, Lakó- csón és Samogysárdotn. — TAKARÉKOSAK MEGYÉNK DOLGOZÖI. Fél év alatt csaücnem 40 százalékkal emelkedett az az ösz- szeg, melyet betétkönyvben, ifjúsági takarékbetétben, KST-foetétben és egyéb formában helyeztek el a takarékpénztárakban. — BOSSZÚBÓL MEGÖLTE VOLT FELESÉGÉT. Búzás Ferenc kaposvári lakos tegnap éjszaka több késszúrással megölte volt feleségét. A gyilkost a rendőrség átadta az ügyészségnek. — ÖNGYILKOSSÁG. Péter Zoltán jutái lakos« felakasztotta magát. Tettét valószínűleg betegsége miatt követte el. — OLCSÓBBAK A BOROK. A Mecsekvid4ki Bocforgakni Vállalat kaposvári pincészete korlátlan meny- nyiségiben látja el megyénk italméréseit, vendéglőit a leszállított árú borokkal. Az asztali fehér 10,70-ről 8,70-re, a siller 10,30-ról 8,10-re, a pecsenyebor pedig 15,50-rol 12,50- re olcsóbbodott. — UJ ÓRA- ÉS BKSZERSZÁLLIT- MÁNY érkezett a kaposvári Kultúr- ciikk Kiskereskedelmi Vállalathoz. Nagymennyiségű svájci karórát, különböző ékszer- és bizsu-árut .kapott a ibolt. A marcali vásáron és kiállításon az Ékszer bolt is résztvesz olcsó és tetszetős német gyártmányú óráival, melyeket 200 forintos áron árusít. Fiatalok, jelentkezzetek vájártanulónak! Vár benneteket a nagymányoki 504. vájártanuló intézet. Tanulmányi idő 3 év. Jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik 14. életévüket betöltötték, de nem haladták túl a 16. életévüket, és az általános iskola 7—8. osztályát elvégezték. Jelentkezni lehet a járási tanácsok munkaerőgazdálkodási csoportjainál és Kaposvárott. Kossuth tér 5.. 1. em., balra 1, ajtó,_____________(17771) É rtesítem megrendelőimet, hogy te- lefonszámom 28-36-ra változott. Járosi István motoros tűzifafűrészelő, Szigetvári u. 62. ____________________________ Modern, összkomfortos családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Kaposvár. Dimitrov u. 60. (17816) AUG. 3 Péntek Hermina © SPORT© Sportolóink Jugoszláviában Duga Resa nem nagy település Jugoszláviában. Lakóinak száma alig hétnyolcezer. Nincs azonban Jugoszláviában olyan kis falu, ahol ne ismernék Duga Resát. Itt van ugyanis Jugoszlávia egyik legnagyobb textilgyára, amely mintegy négyezer munkást foglalkoztat. E gyár üzemi csapata volt labdarúgóink második ellenfele. Csak annyit hallottunk róluk, hogy keményen játszanak. Erről aztán a Duga Resa-i mérkőzésen meg is győződtünk. Igaz, hogy a mi véleményünk szerint a Duga Resa-i csapat játéka már jóval túl van a keménység határán. Jugoszláviai túránk leggyengébb csapata még a karlovaci játékosokkal megerősítve sem érte el azt a játéktudást, melyet a mi csapatunk képviselt. A velünk lévő szakvezetők a megyei labdarúgóbajnokság sereghajtóihoz hasonlították Duga Resa csapatát. Hogy mégis döntetlen lett az eredmény, annak egyik oka az volt, hogy a fiúk kímélték magukat, mert egyik sem akart súlyos sérültként levonulni a pályáról. Másik ok: az igen gyenge s a hazaiakat támogató játékvezető. Ez egyébként nemcsak a mi véleményünk volt, hanem a velünk lévő nem Duga Resa-i jugoszláv sportembereké is. Hudinék egyébként elmondották, hogy a juII. goszláv labdarúgásban annál keményebb játékkal találkozunk, minél délebbre megyünk. Kísérőink szerint Dalmáciában a Duga Resa-i játék — melyre Bódis Kar- csiék még ma is hátbor- zongva gondolnak vissza — amolyan »kisasszony- futballnak« tűnik. Ha már a kemény játéknál tartunk, hadd mondjuk el, hogy Jugoszláviában általában erőteljesebben játszanak a labdarúgók, mint nálunk. A Jórészt erőnlétre felépített jugoszláviai labdarúgás (legalább is amerre mi jártunk ezt tapasztaltuk) a gyorsasággal és főként a keménységgel párosul. A jugoszláv sportolók nem kerülik a kemény összecsapásokat. Igaz, hogy az első varazsdi, majd később a két csakoveci mérkőzésünkön ezek az összecsapások csak nagy ritkán lépték túl a férfias játék határát. A közönségnek tetszenek ezek a szikrázó meccsek. A játékvezetők a mi szemüvegünkön át nézve sok mindent megengednek. Ehhez bizony hozzá kellett szoknunk jugoszláviai utunk során. Míg nálunk idehaza elég gyakran egyes sportolók összetévesztik a keménységet a durvasággal, addig ezt Jugoszláviában Duga Resát kivéve sehol sem tapasztaltuk. Érdemes szólni a sport- szerűségről is, amely idehaza nem egy esetben éppen a kemény vagy túlkemény játék folyományaként bizony ma még helyenként sok kívánnivalót hagy maga után. Nos, azt megállapítottuk, hogy jugoszláv sportbarátaink e téren sok tekintetben piáidét mutathatnak a mieinknek. Pedig nem volt könnyű a helyzetük. Mert nem nehéz sportszerűen »elviselni« a győzelmet, vagy a ml jugoszláviai döntetlenjeinket, melyek bizony szintén győzelemmel érték fel. A jugoszláv labdarúgók a pályán nem ragadtatták el magukat, ha vesztésre álltak vagy ha fti is kapott csapatuk. Nem úgy kell ezt érteni, hogy ők eleve feladták a mécsesét. Minden mérkőzésen oroszlán módra küzdöttek a győzelemért. Ha ez nem sikerült, akkor láthatóan bántotta is őket a vereség, de annak okát nem keresték csak a játékvezetőben. Azt sem láttuk és hallottuk, hogy a jugoszláv csapatok tagjai úgy korholták vagy szidták volna egymást a mérkőzéseken, mint ezt idehaza nem egy esetben tapasztaljuk, s amelyre bizony vöd példa még a jugoszláviai győztes mérkőzések során is. A csakoveci győzelemről, majd a kerületi válogatott elleni döntetlen eredményről legközelebb. KOVÁCS SÁNDOR (Folytatjuk) Zágrábtól délre mintegy 70 kilométernyire a hegyek között fekszik Duga: R^sa. Itt játszotta második jugoszláviai mérkőzését csapatunk. Az eredmény — mint már ismeretes — 2:2 volt. Képünk a mérkőzés előtt készült s a két csapatot együttesen ábrázolja. A pálya hátterében lévő hegyoldalról a potyanézők százai kísérték nagy figyelemmel csapatunk közepes játékát. Budapestre kerül-e hatodszor a Középeurépai Kupa? 1927-ben az osztrák »csodacsapat« megteremtőjének, Meisl Hugónak a kezdeményezésére született meg a Középeurópai Kupa gondolata. Az elmúlt csaknem három évtized alatt most tizenötödször mérik össze erejüket1 Kö- zép-Európa legjobb labdarúgócsapatai, hogy egy-egy évre elhódítsák az igen értékes vándorserleget. KK-győztesnek lenni nemcsak azt jelenti, hogy a nyertes csapat egy évig őrzi a díszes trófeát, hanem azért is értékes a KK-győ- zelem, mert a KK-küzdelem sorozatából győztesként kikerülő csapatot bizony szerte a labdarúgóvilágban kitünően fémjelzik. Hírt, dicsőséget jelent a KK-győzelem a nyertesnek. Vessünk egy kis visszapillantást, hogy 1927 óta hogyan szerepeltek a magyar csapatok a KK-ban. Röviden összefoglalva, annyit: az eddigi tizennégy mérkőzés^sorozatból öt ízben magyar csapat lett a kupa győztese. A Ferencváros és az Újpest1 csapata két-két ízben lett KK-győztes. A felszabadulás után pedig a múlt évben először megrendezett KK-küzdelemben a Vörös Lobogó aratott diadalt. íme, az eddigi 14 KK-küzdelem rövid összefoglalója: 1927: Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia csapatai küzdöttek a serlegért. A mi színeinket a Hungária és az Újpest képviselte, sikertelenül. A kupát a csehszlovák Sparta nyerte. 1928; A Ferencváros csapata lett a KK-győztes. A dÖBtőben a bécsi Rapid volt az ellenfele, melyet Budapesten legyőzött. Bécsben ugyan kikapott a Ferencváros, de jobb gólarányával Magyarországra került a KK. 1929: A bajnok Hungária mellett a Dél-Amerikában portyázó Ferencváros helyett a bajnokság harmadik helyezettje, az Újpest vett részt a KK-ban. Az Újpest méltó helyettesnek bizonyult, a döntőben 5:1, 2:2-es eredménnyel magának biztosította a KK-t a Slaviával szemben. 1930: A magyar csapatok nem jutottak a döntőbe, a kupát a bécsi Rapid nyerte. 1931: A bajnok Újpest távollétében a Hungária és a debreceni Bocskai vett részt a KK-küzdelemben. Mindkét csapat az első fordulóban kiesett. Kupagyőztes a Wienna lett. 1932: A százszázalékos bajnokságot nyert Ferencváros és Újpest agyon-tú- ráztatott csapatai az első fordulóban ki esték. Érdekessége a KK-nak, hogy a Bologna döntő nélkül nyerte el a serleget, ugyanis a másik ágon a döntőbe jutásért... küzdő. _ Slayiát és Juventust botrányos viselkedésükért a KK-bizottság kizárta a további küzdelemből. 1933: Az Újpest és Hungária ismét gyengén szerepelt, KK-győztes az Austria lett. 1934: A KK-ban nemzetenként négynégy csapat vehetett részt. A magyarok gyengén szerepeltek. Bologna lett - a kupagyőztes. 1935: A Ferencváros csapata a döntőbe jutott, a Spartát Budapesten 2:l-re megverte, de Prágában 0:3-ra kikapott, így a Sparta nyerte a kupát. 1936: Ismét gyengén szerepeltek a magyarok. Győztes az: Austria lett. 1937: A Ferencváros csapata remek győzelemsorozat után a döntőben 4:2, ö:4-re győzte le az olasz Laziot. Ebben az időben a Ferencváros kapuját Háda József, a K. Kinizsi múlt évi edzője védte. 1938: A Ferencváros ismét a döntőbe jutott. Budapesten 2:2. volt a Slavia ellen az eredmény, Prágában azonban 0:2-re kikapott a Ferencváros, s így a Slavia lett a kupanyertes. 1939: Két magyar csapat, az Újpest és a Ferencváros jutott a fCK-dontőbe. Az első fordulóban az Újpest győzött 4:l-re, a visszavágó eredménye 2:2 volt. így az Újpest nyerte a kupát. 1940: A csehszlovákok, a függetlenségüket elvesztett osztrákok, az olaszok és a svájciak nem vettek részt a KK- ban. Jugoszláv és román csapatokkal egészítették ki a KK mezőnyét. A Ferencváros csapata bejutott a döntőbe, de a háborús események miatt a Bukaresti Rapiddal lejátszandó mérkőzésükre már nem került sor. 1955: Tizenöt évi szünet után ismét megkezdődött a KK. A Vörös Lobogo szép sikere ismeretes. 1956: A bécsi Rapid és a Budapesti Vasas kétszer kilencven perces küzdelme nem hozott döntést. A harmadik mérkőzést Budapesten a Népstadionban holnap délután bonyolítják le. A Vasasra hárul az a feladat, hogy a tizenötödik KK-döntőn kivívja a magyar színek diadalát. Talán sikerül is . . . A megyei bajnokságért BALATONBOGLÁR-K. V. LOBOGÓ 0:0 Balatonboglár, 200 néző. Vezette: Szigetvári. Boglár: Kovács — Biró, Egres, Herczeg — Gerei, Varga — Somogyi, Fodros, Kadlicskó, Székely, Groszmann. Vörös Lobogó: Ruzsás — Perreg, Serdán, Máté — Műdig, Bognár — Szvath, Jugovics, Susenka, Varga, Földi. Az enyhe széltől támogatott balaton- boglárfi csapat támadásaival indult a játék. Később állandósult a bogiáriak fölénye, de a bogiári csatárok (sőt a hátvédek és fedezetek) lövései vagy célt tévesztettek, vagy a kitűnően védő ‘Ruzsás zsákmányai lettek. Két-három ízben csak a szerencse mentette meg a Vörös Lobogó, kapuját a góltól. Szünet után a 12. percben a játékvezető Mudigot utánrúgásért kiállította. A tíz főre csökkent Vörös Lobogó csapata ettől kezdve fokozatosan feljött, sőt ezután majd mindvégig a Vörös Lobogó volt a többet támadó. Két veszélyes helyzet1 jelezte a kaposvári csapat fölényét, de egyszer Kovács remek védéssel, másodszor pedig Egres az utolsó pillanatban jól időzített közbelépéssel biztos gólnak látszó labdát mentett. 15 másodperccel a befejezés előtt' a bala- tonboglári Biró ugyancsak utánrúgásért szintén a kiállítás sorsára jutott. Az eredmény igazságos. Jók: Kovács. Egres, Herczeg, Gerei. illetve Ruzsás, Perreg, Serdán, Máté. Ifjúsági bajnoki mérkőzés: K. V. Lobogó—Balatonboglári Traktor 5:2. — A K. Kinizsi NB Il-es csapata vasárnap a Pécsi Törekvés NB Il-es csapatával játszik barátságos mérkőzést.