Somogyi Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-22 / 172. szám

8 SOMOGYI NfcPLAP Vasárnap, 1956. július 2?. Egy levél, egy bírósági hír — és ami mögötte van. •. »Kiss Zsuzsa tragikus halálával végződött Balatonszabadiban a ta­nítási idő alatt a tanítónő lakásán Végzett házimunka. A letartózta­tásban lévő Tóth Zoltán és a még szabadlábon tartott Tóth Zoltánné rövidesen a bíróság előtt felelnek a gondatlanságukból származó ha­lálesetért«. Az egyik balatanszaibadi édesanya »aEat ragadott, hogy elmondja leve­lében, miilyen esemény tartotta hosz- szú időn át izgalomban a kis balia- tcin,parti község lakóit, fiatalokat, öregeket egyaránt. S csaknem ugyan­akkor érkezett egy másik híradás ás. Ezt a bíróságtól kaiptuk. E bírósági hír bizonyította, hogy az imént ér­kezett levélben írt tragédia valóban megtört ént; hogy 1956. június 9-én délelőtt 11 óra tájban Raiatonszaba- dibam tanítónője lakásán villany­áram agyonsújtotta Kiss Zsuzsanna hetedik osztályos tanulót. Mire segít­ség érkezett, már beállott a halál... De nézzük, miként is törtéit e megdöbbentő esemény. Szombaton reggel a szokáshoz hí­ven leckéjéből felkészülve indult is­kolába a mosolygós arcú Zsuzsika. Talán erőszakkal sem lehetett volna -otthontartami, hisz szeretett tanulni, szeretett iskolába jármi, s a rajzórán aznap különbem is ötöst akart sze­rezni Tizenegytől Tóth Zoltánná órá­ja következik: rajzára. Felszólítja a kislányt, de nem felelni... Óh, sok­kal nagyobb ára van az ötösnek ... Elkéri még a hatodik osztályból, kar- társnője órájáról Lukács Ágnest és lakására küldi őket: mosogassanak és cukorborsót tisztítsanak. Tótihné lakásához érve a tanítónő^ tői topott kuiiccsaJ az utasításhoz híven a nyárikonyhába akarnak be­menni a mit sem sejtő gyermekek. Először Lukács Ágnes próbálja nyit­ni, de a zár nem fordul. 'Erre Zsiuzsa nyitogatja, s a törött ablakon benyúl, hátha belülről' nyitni tudja. Óh, de mi történik? A gyermek kicsiny tes­tén gyilkos áram fut keresztül. Né­hány sikoltás és összercgy Kiss Zsuzsa... Az orvos és a segíteni jött szomszédok már későn érkeznek. Zsuzsika meghalt... Munkából, a kapálásból szólítják a szerencsétlenség színhelyére a szülő­ket. Ki tudná elmondani a megren­Felvészül k vezető gépészet, vizsgával rendelkező géplakatos vagy csőszerelő képesítésű főgé­pészt, továbbá felvételre kere­sünk villany- és lánghegesztő szakmunkást. Jelentkezni lehet mindennap a Kaposvári TextH- művek Jutái úti gyártelepén reg­gel 8—16,30-lg, szombaton 13-lg. A Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat értesíti vásárlóit, hogy a 114. sz. Műszaki Vas-, Edény­szakboltja f. hó 23-tól 27-ig lel­tározást tért. Figyelem! A Várpalotai Szénbányá­szati Tröszt hidasi üzeme földalatti csilléseket keres. Kereseti lehetőség 1000 forinttól felfelé, felső határ nincs. Aki egyéves szerződést köt a vállalat­tal, 600 forint szerződési jutalomban részesül. A vállalat a dolgozók részére megfelelő szállást és étkezést biztosít. Jelentkezhet minden 18—45 év közötti férfi. A vállalat évente 96 mázsa akna­szenet biztosit a családfentartó dolgo­zók részére. Jelentkezni lehet a járási tanácsok munkaercgazdálkodásl cso­portjainál és Kaposvárott. Lenin u. 13. szám alatt. — Somogy megyei Tanács Munkaerőgazdálkodási Osztálya. Gyakorlattal rendelkező kar­bantartó lakatost keres azonnali belépésre a Kaposvári Hűtőipari Vállalat. Kereseti lehetőség 1000 — 1100-ig. Lótrágyát minden mennyiségben má­zsánként 2 forintért, vagy szalmáért «serébe adunk. Vidékieknek vagonba rakjuk. Trágya kapható: kaposvári, dombóvári, tabi, balatonboglárl, mar­cali, nagyatádi. csurgói kirendeltsé­geinknél. BELSPED, Kaposvár. (17776) Megnyílt a minőségi borkóstoló (Dózsa Gy. u. 1., a Corso cukrászda mellett), ahol villányi és szek­szárdi vörös, balatoni és mecse­ki borkülőnlegességek nagy vá­lasztékban kaphatók. — Béke ^^Száüoda^^^^toVendéglát^^Vállalat^ Férfi fagylaltárusokat azonnal felve­szünk. Béke Szálloda és Vendéglátó Vállalat1. __________________(17778) K ülföldi márkájú zongora eladó. Ér­deklődni lehet Szűcsnénéi, Irányi D. u. 11. szám._________________________(17779) S OMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Lattoka S. u. 7. Tel.: 15-11 Kiadóhivatali telefon: 15-Í6 Somogy ínnyel Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: Hidas János dűlt szülőik fájdalmát, Delikiáílapotát? Még reggel nyugodt szívvel bocsá­tották el gyermeküket. Hisz jó helyre, az iskolába ment! Melyikük is képzelte volna, hogy hová visz az az út, amelyiken azon a reggelien a kis Zsuzsa elindult... A falu népe részvéttel állja körül őket. S 'borzadva szemlélik a földön és mindenfelé húzódó elektromossá g- gal telített dróthuzalokat. Mert drót van mindenütt. Áram a 'kapuban, ánam a kilincsben, a pincében, a tyúkólban, még az aiimafán is ... Tóth Zoltán villanyszerelő áram­mal védte házát a betolakodóktól. És Tóthné minden figyelmeztetés nél­küli küldte ide növendékeit. »-Lelketlen nevelő« — írja levelében Csiky Dezsőné — »s most, hogy baj­bajutott, sajnáljuk-e mi, szülők? Nem! Hisz ros :z nevetője volt gyer­mekeinknek, -sohasem volt senkihez jószándékú, jóindulatú. Hosszasan elnézem arcát, aztán a férjére esik tekintetem, aki a nyomozóknak egy viOlamossági szaikkönyvet mutatva hidegen magyaráz: — így lehetett volna megmenteni. —■ Cseppet sem látszik rajta, hogy átérzá a szülők fájdalmát... Csitítva fogom le a fájdalomtól összetört apa kezét. Fel- lebbentem a halott leányka arcáról a takarót és könnyeimmel küszkö­döm ... Tátiméra és férjére nézek ... Igein, a bűnért a bűnösnek bűnhődnie kell...« Eddig és így a levél. Az említett bírósági hír száraz tömörséggel még közöli néhány adatot: »A nyomozás során derült fény arra, hogy a tanító­nő férje, Tóth Zoltán, aki viliany- szereilő foglalkozású, 1955. telén megcsapolta a házba áramot vivő fő­vezetéket, és lopott áramot vezetett a zárba az uduasfiji lévő meTéáhslyi- ségekbe, sőt még a veteményes ágyak közé is, hogy ezzel elriassza az éjszakai tolvajokat. A lopott áram­mal az államnak 8282 forint kárt okozott.« Igen, Tóth Zoltánék 8282 forint értékű áramot loptak és — megöltek egy embert! Egyetértünk Csikyné véleményével: a bűnösöknek bűnhőd­niük kell! Szántó István Értesítjük a közönséget, hogy Május 1 u. 24. sz. alatt lévő fényképész-üz­letünk július 23-tól szeptember 1-ig reggel 7-től 12-g, délután 3-tól 6 óráig tart nyitva. ________________________(17787) É gy nagyméretű kombináltszekrény eladó. Cím a Hirdetőben.________(17783) E ladnám Fonyódligefen lévő kétszo­bás, komfortos házamat. Érdeklődni le­het Hunyadi János u. 69. sz. alatt. ____________________________________(17782) A utókrát, rugónélküli sérvkötők, éj­jel-nappal viselhető, nagy sérvekre ru­góval kombinálva. Lúdtalpbetétek, has­kötők. Kérjen 2. sz. díjtalan képes is­mertetőt. Pártos László, Budapest, Nép­hadsereg (Fáik Miksa) u. 3,____________ N agyon jó állapotban lévő 200-as Mé- ray-Puch motorkerékpár eladó. Meg­tekinthető: Kaposvár, Berzsenyi u. 17. _____________________________________(1195) A z állatorvosi ügyeletes szolgálatot július 22-én Kaposvár városban Dóm­ján Béla (lakása: Kossuth Lajos u. 51., telefon: 26-06), a Kaposvár környéki községekben dr. Kiss Béla (lakása: Kos- snth Lajos u. 42., telefon: 19-28) látja el. Az É. M. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőmíívestanulAkat vesz fel. Jelentkezni lehet július 31-ig: Kaposvár, Május 1. u. 57. sz. alatt. let vasárnap HIRER) Várható időjárás vasár­nap estig: változó felhő­zet, néhány helyen zápor­eső, egy-két helyen ziva­tar. Mérsékelt északnyu­gati szél. A nappali fel- melegedés kissé fokozó­dik. Várható legmaga­sabb nappali hőmérsék- 25—28 fok között. 76°\ művelődjünk, hol szórakozzunk^ Rippl-Rónai Múzeum: Kunffv Lajos- képkiállítás, a Nagyberek átalakításáról kiállítás. ÉDOSZ Művelődési Otthon: Tornyocs­ka és egyéb bábjátékok. Mesedélután és bábelőadás du. 5-kor. Textilművek Művelődés Háza: Vidám zenés hétvége este 8-kor. Mozik; Vörös Csillag: Bel Ami. Szabad Ifjúság: Rembrandt. Csurgó: Szerelem engedély nélkül. Barcs: Apa lett a fiam. Marcali: Volt egyszer egy király. Lengyeltóti: Dollárpapa. Tab: Mühlenbergi ördög. Igái: Esküvő akadályokkal. Nagyatád: Vörös pipacs. Siófok: Csillagos szárnyak. Zamárdi; Atlanti történet. Batatonföldvár: Az ördög szépsége. Balatonszemes: Vizkereszt, vagy amit akartok. Balatonlelle: Pármai kolostor, II. rész. Balatonboglár: Scuderi kisasszony. Fonyód: Volt egyszer egy király. Ezf is hallgassa meg... Kossuth-r ádióban: Délelőtt 10,10-kor: Megkondulnak a ha­rangok. Hegedűs Géza ifjúsági rádió­játéka Hunyadi Jánosról. Délután 2,15-kor: Bécsi ünnepi hetek 1956. A Bécsi Szimfonikusok zenekara játszik. Este 7,03-kor: Közvetítés a Magyar Nép­hadsereg Színházából: Szent Johanna. Krónikás színmű 6 képben. Petőf i-rádióban: Délután 3-kor: Találkozás ezer év után. Történelmi séta a lengyelek nyomában magyar földön. Hol a határ? Az Országos Béke tanács »Mi van a nagyvilágiban« külpolitikai füzetso­rozatának legújabb kiadványa: »Hol a határ?«. Szerzője: Friedrich Mik­lós. A képekkel gazdagon illusztrált füzet bemutatja a fegyverkezési haj­sza következményeit, ismerteti a nagyhatalmak álláspont ját a leszere­lés kérdésében és ériinti a lefegy­verzés megvalósításáért küzdő nem­zetközi békemozgalEm legfontosabb állomásait A füzet kapható a hírlapárusoknál 1 forintos áron. — KUTAS JÓZSEF ÉS PINTÉR ILONA újságírók házasságot kötöt­tek. (Minden külön értesítés he'yett.) — Egy bécsi hölgyfodrásznál a búra alatt ülő nők, hajuk szárítása közben, nézhetik a televízió előadá­sát. — 650 000 NAPOSCSIBÉT adott eddig a termelőszövetkezeteiknek és egyéni gazdáknak a fonyódi, nagy­atádi és kaposvári kelitetőáűllomás. — Egy leány, aki mindig kisebb lesz. Érdekes eset foglalkoztatja a szicíliai Catania város orvosait. Egy 15 éves leány, Antonina d'Amico hossza néhány hónappal ezelőtt még másfél méter volt. ma már csak egy méter. Az orvosok eddig nem talál­tak magyarázatot erre a fiziológai je- lenségre. — A iondoni »High Life« — a felső tízezer — gyermekei számára a leg- ízlésesebo ruhácskákat spanyolorszá­gi falvakban készítik. Szegény spa­nyol asszonyok varrják ezeket a ru­hákat. míg saját gyermekeik ron­gyokban járnak. — HÉTFŐN ADJÁK ÁT RENDEL­TETÉSÉNEK a siófoki új Sió-hiidat. — Egy kisfiúnak adta a pénzét, az­után öngyilkos lett. Egy nyugalma­zott francia ezredes, felesége és Pat­rice nevű nyolcéves kisfiúk furcsa öngyilkossági jelenet tanúi voltak. A párizsi boulevard Saint Germain-en egy 25—30 éves. szürke ruhás férfi közeledett feléjük. »Nesze« — mond­ta Patrice-nak és a kezébe nyomott valamit. A gyermek kezében 623 frank — kb. 19 forint — volt. Az ez­redes a futásnak eredt fiatalember után vetette magát, de amikor a Szajna hídjára ért, látta, hogy a férfi a híd korlátján keresztet vet és bele- ugrik a folyóba. — TÍZ NAP ALATT készítették el egy gépállomás! nagyjavítóműhelyt a Bailatomkiijiiti Gépállomásom eiőre- gyártott élelmeikből. Az új építési móddal most Nagyatádom építenek hasonló gépállomása magyjavitómű- helyt. — A belgiumi Tournai város bíró­sága ítélkezik Carmelio Messina és fivére bűnperében, akik leánykeres­kedelmet folytatták. Harminc fiatal nőt szöktettek meg és hurcoltak rossz­hírű londoni mulatókba. A közvéle­mény példás büntetést követel. — SOMOGYBA IS ELLÁTOGAT­NAK a póznám i gyermekkórus tag­jai. A világhírű gyermekkórus ma­gyarországi tartózkodása alatt né­hány napot a Balaton egyik somogyi üdülőjében 1 ölt. — Automata ruhatár a párizsi pá­lyaudvarokon. Néhány hét múlva ki­lenc párizsi pályaudvaron bevezetik az önműködő ruhatárat. A ruhatár acélszekrényekből áll. Az utas pénz­bedobással nyitja ki az üresnek jel­zett acélszekrényt, majd poggyászát benne elhelyezve, az ajtaját becsuk­ja. Ekkor egy nyíláson Werthelm- kulcs esik ki. Az utas 24 órán túl a kulcson kívül csak újabb pénzösszeg bedobásával tudja a szekrényt ki­nyitni. & SPORT © Termelőszövetkezeti sportkör született Iharos községben Az alig ezer lakosú So­mogy megyei Iharos köz­ségről szólunk, amely a csurgói járásban fekszik. A legközelebbi vasútállo­más vagy tíz kilométer­nyire van innen. A sport­ról régen vajmi kevesen tudtak ebben a faluban. Pár évvel ezelőtt azonban Iharosra is be lopakodott a sport. Néhány ügyesebb iharosi fiatalember kapott először kedvet a sporto­láshoz, s közülük ketten- hárman a szomszédos Iha- rosberény labdarúgócsa­patának színeiben kezdték el kergetni a kerek bőr­labdát. Ez év tavaszán termelő­szövetkezeti község lett Iharos, s most tavasszal kezdett erőteljesebbé vál­ni a községben a DISZ- élet is. Egy mozgalmas DISZ-gyülésen vetette fel Böröcz József, az erdészet fiatal dolgozója több ifjú társa nevében a gondola­tot, hogy Iharoson is sportkört kellene alakíta­ni. Egyhangú helyeslés fo­gadta a javaslatot. Hor­váth Lajos DISZ-titkár meg is ígérte, hogy a DISZ megteszi az első lé­péseket a sportkör létre­hozására. Horváth Lajos és Bö­röcz József együtt láttak munkához. Felkeresték a két termelőszövetkezet vezetőjét, a Bástyában Molnár Józsefet, a Petőfi­ben pedig Lukács Ferenc elnököt, és segítséget kér­tek 2 sportkör alakításá­hoz. Bevonták a tanácsko­zásba a községi tanács vezetőit is. Hamarosan ki­tűnt, hogy az összefogás után semmi akadálya nem lehet annak, hogy az iha­rosi ifjak saját falujuk­ban sportoljanak. A ta­nács és a két tsz labdarú­gófelszerelést biztosított, a helyi kisipari szövetke­zet dolgozói pedig néhány bakancsot alakítottak ét futballcipővé, míg az er­dészet teljes röplabda-, asztalitenisz- és sakkfel­szerelést juttatott a spor­tolni vágyó fiataloknak. Még egy súlygolyó is akadt a gépállomáson. Egy szó mint száz, egy-kettőre együtt volt Iharoson az új sportkör megalakulásának majd minden szükséges Kelléke. Már csak a pálya kér­dése volt megoldatlan. Itt a tsz-vezetők siettek a fia­talok segítségére. A falu végén egy korábban lege­lőnek használt területet jelöltek ki pályának a fia­talok; néhány nap alatt a tsz-el< fogataival, boronái­val, tárcsáival és henge­reivel egyenesre simítot­ták a pálya helyét. Az er­dészettől hamarosan meg­kapták a kapufának való anyagot is. Most már sem­mi akadálya nem lehetett annak, hogy megszüles­sék Iharoson a sportkör. Az alakuló gyűlés ugyancsak lelkes hangu­latban zajlott le. Az egy­begyűltek igen helyesen, ügy határoztak, hogy ter­melőszövetkezeti sportkört alakítanak, amelyben azonban nemcsak a tsz- fiatalokat látják szívesen, hanem a kívülállókat is. A vezetésbe is bevonták a malom, az erdészet, vala­mint a kisipari szövetke­zet lelkes sportbarátait is. Az Iharosi Tsz Sportkör alakulása óta még nem hosszú idő telt el. De e rövid idő alatt is nagy utat tett meg a kis sport­kör. A járásban pl. első­nek rendezték meg az iha- rosiak a községi szparta- kiádot, s e versenyeken a rossz idő ellenére is csak­nem félszázan indultak. Az atlétákon kívül már működik az asztalitenisz- és a sakkszakosztály is, a labdarúgók nevéhez pedig sok szép siker fűződik máris a Járási labdarúgó bajnokságban. Ez a tény is mutatja, hogy az iharo­si ifjak nemcsak szeretik a sportot, de akadnak köztük tehetségesek is. Ezt bizonyítják az eddigi sikerek, amelyek csak még inkább föllelkesítet­ték a község sportszerető fiataljait, de a vezetőket Is. További tervek?... Kor­szerűsíteni szeretnék pá­lyájukat. Hogy a futók sa­lakon edzenek, versenyez­hessenek. Otthont kérnek a tsz-napon nagy sikerrel szerepelt férfi és női röp- labdázók is. A lányok fo­kozottabb bevonása a sportéletbe szintén szere­pel a sportkör vezetőinek munkatervében. így elmondva talán egy­szerűnek látszanak az Iha­rosban történtek, de való­ságban sok qond, fárad­ság, sok munka fűződik az iharosi sportolók eddig elért sikereihez. A lelke­sedés és a sportszeretet azonban nem hiányzik a sportkör tagjaiból és ve­zetőiből. Nem csoda, hogy máról-holnapra jóformán a semmiből olyan pompás falusi sportkör született, mint az Iharosi Termelő­szövetkezeti Sportkör. Megmutatom, hogy nem égtem ki ... Péter János kaposvári JTSB-elnök válasza a Somogyi Néplap »Kiégett sportember« c. cikkére Kedves Szerkesztőség! Szeretném kifejteni véleményemet a »Kiégett sportember« című cik­kel kapcsolatban. Azzal kell kezdenem, hogy a bírálat legnagyobb ré­sze jogos volt. Az idei szpartakiád-versenyek sikertelenségét jórészt az okozta, hogy sem én, sem pedig a társadalmi aktívák nem álltunk hi­vatásunk magaslatán. Persze, az idei kedvezőtlen időjárás, a sportkörök nemtörődömsége, a DISZ segítségének elmaradása mind-mind hozzájá­rultak a balsikerhez. A járási döntőn előfordult hibák azonban kizáró­lag bennünket terhelnek. A somogysziliak bíráló levele helyesen mutat rá, hogy baj volt az igazolások körül, s hogy helytelenül nem értékeltük a versenyt azon- nyomban a helyszínen. Ez éppen ezért következett be, mert bár késve, de rájöttünk néhány hibánkra, s nem akartuk azt, hogy az elhamarko­dott értékelés alapján a sportkörök jogosulatlanul szerezzenek pontokat. Ki kell jelentenünk, hogy a járást elöntőn az Igali KSK mint a leg­jobban felkészült sportkör teljesen megérdemelten jutott az első hely birtokába. Helyesen veti fel a Somogyi Néplap személyemmel kapcsolatban a kiégés problémáját. Valóban volt idő, amikor erőt vett rajtam a fásult­ság, rám ragadt egyes sportkörök közönye. Mint a cikk is megállapítja: szívügyem a sport. S megígérem, hogy ezután is az lesz, mert leszűröm — éppen a cikk nyomán is — az eddig történtekből a tanulságot. Kija­vítom a hibákat, hogy a megyei szpartakmd-döntőn járásom verseny­zői jól felkészülten álljanak a rajthoz, s biztosítsák, hogy a kaposvári járás ebben az évben is első legyen a járások versenyében. E munkám­ban még az sem akadályozhat meg, hogy a somoggseili sportkör veze­tői közül néhányon, elsősorban Tulok József sportköri elnök megtagad­ta, hogy versenyzői résztvegyenelc a megyei döntőn. Tálán azért, mert Somogy szil ezévben csak, a második helyen végzett? Aligha hinném, hogy ez feljogosítja a somogyszili sportköri elnököt erre az egészen sportszerűtlen magatartásra. Nem értek egyet azonban a cikknek azzál a részével, amely sze­rint súlyos károkat okoztam volna önelégültségemmel a járás sportjá­nak. Igaz, hogy szpartakiádunk nem sikerült úgy, mint a múlt évi. A járás sportja azonban nem esett vissza, sőt feladatterveinket minden téren teljesítettük. Megnövekedett a sportkörök száma. Míg tavaly négy tsz-sportkör volt a kaposvári járásban, ezévben már húsz termelőszö­vetkezeti sportkör működik. Ezek a számadatok azt mutatják, hogy iz­mosodik, erősödik a sport a járásban. Remélem, hogy a megkezdett úton tovább tudunk haladni, s hogy az a pillanatnyi törés, ami bekövetkezett munkánkban, eltűnik. A Somo­gyi Néplapot pedig arra kérjük, hogy viozgósító erejű cikkeivel ve jy akár bírálataival továbbra is segítsen a TSB vezetőinek és lelkes tár­sadalmi munkásainak abban, hogy még inkább fejlődjék a kaposvári járásban a sportélet. PÉTER JÁNOS, a kaposvári JTSB elnöke. * * * (örömmel adtunk helyt a kaposvári JTSB-elnök válaszának. Mint annakidején megírtuk, mi bíztunk Péter János JTSB- elnökben. Azért is bíráltuk meg őt. hogy segítsünk neki felfedni a hibákat. Igaza van viszont Péter elvtársnak ab­ban. hogy az elkövetett hibák sem helyrehozhatatlanok, s a járás sportja ldt'ja majd hasznát, ha a JTSB vezetőit, és Péter elvtárs a közeljövőben kija­vítják a hibákat. Szerkesztőség.) Nemzetközi labdarúgómérkőzés lesz július 25-én Kaposvárott A Magyarországon vendégszereplő csehszlovák Tátrán Topolcany labdarú­gó-csapata, amely a Budapesti Vörös Meteor vendégeként hazánkba érkezett, július 25-én, szerdán délután 6 órakor Kaposvárott vendégszerepei. Ellenfele a Kaposvári Vörös Meteor csapata lesz. A Meteor játékosai lelkesen készülőd­nek e nemzetközi találkozóra, mert tud­ják, hogy a csehszlovák megyei baj­nokság E csoportjában ötpontos előny­nyel az első helyen álló Topolcany együttese ellen nem lesz könnyű dol­guk. A csehszlovák csapat legjobb ré­sze a támadósor balszárnya, Gálik és Brehovsky már szerepeltek a csehszlo­vák C válogatottban Is. Az első nemzetközi labdarúgó-találko­zó Kaposvárott nagy érdeklődésre tart­hat számot. Fonyódi járási labdarúgóbajnokság A 13. fordulóban az alábbi eredmé­nyek születtek: Pusztaberény — B-szentgyörgy 3:3, Balatonberény—Somogyvár 0:4. Bala­tonboglár II.—Szöllősgyörök 3:5, Baja- tonnagyberek—öreglak 3:0 Buzsák — Lengyeltóti 1:2, A járási I. osztályú bajnokság állása a 13. forduló után: 1. Nagyberek 2. B.-szentgyörgy 3. Lengyeltóti 4. Buzsák 5. Szöllősgyörök 6. Somogyvár 7. B.-boglér II. 8. Balatonberény 9. öreglak 10. Pusztaberény 13 7 4 2 31:13 18 13 7 4 2 40:19 18 13 8 2 3 27:23 18 12 8 1 4 42:18 17 13 6 2 5 22:24 14 13 4 3 6 27:26 11 13 4 2 7 25:31 10 13 4 2 7 22:33 10 13 3 2 8 22:47 8 13 2 2 9 23:47 6 — TÖBB MINT FÉLMILLIÓ TÉG­LÁT ÉGETTEK terven felül a So­mogy megyei Téglagyári ÉS dolgozói március 31-től. A terven felül .gyár­tott tégláikat az árvíz sújtotta terü­letre küldték, hogy ezzel is elősegít­sék az újjáépítést. — UTAZZUNK KARLOVY VA- RYBA. Az IBUSZ a legközelebbi társasutazását. Karlovy Varyba indít­ja. A 11 napos kirándulás költsége 2073 forint. Jelentkezni lelhet a ka­posvári és a siófoki IBUSZ-kiren.delt- ségmél

Next

/
Oldalképek
Tartalom