Somogyi Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-17 / 142. szám

2 SOMOGYI MBlPkAY Vasárnap, 1956. június 17. Nagyobb gondoskodással, nagyobb szeretettel. . . Ez az a cikk, amelyet a Textilművek pártbizottsága már megjelenése előtt reklamált Műszaki fejlesz üt6S alacsonyabb önküiiseg!SÉ9’ ■ jobb minőség Igen, ez az írás még meg sem je­lent, máris reklamálta, kifogásolta a Textilművek pártbizottsága. A cikk mégis megíródott, megíródott és meg­jelent. Megjelent azért, hogy segít­sen. Segítse a dolgozók életét és munkáját még szebbé, még könnyeb­bé tenni. De segítse azokat az elv- társakat is, akikről szó lesz benne, akik egyébként becsülettel végzik munkájukat. De vagy rossz alapter­mészetük miatt, vagy nemtörődöm­ségből, akarva vagy akaratlanul el­távolodtak a dolgozóktól, s magatar­tásuk sokszor bántó, nem méltó ön­magukhoz. Az egyén panasza a mi panaszunk, örömük a mi örömünk Öröm és büszkeség fogja el azt, aki végigmegy a Textilművek tá­gas, napfényes helyiségeiben, benéz a gyönyörű étterembe, a modern für­dőbe. Ez a mi dolgozóink munkahe­lye. Kellemes, világos, barátságos. Igazi otthon. Vajon rnegvan-e benne az otthon hangulata, a nyugodt, kel­lemes légkör, az egymás iránti meg­becsülés? Vajon olyan körülmények között vágzik-e munkájukat a dolgo­zók, ahogyan megérdemlik, ahogy a dolgozókról való gondoskodás, az emberek iránti szeretet, az igazi kommunista szellem megköveteli? Nem nagy dolgokról lesz szó. Csak apró kis problémákról, egyéni pana­szokról, sérelmekről. Talán ezért is nem törődnek a Textilművekben kellőképpen velük. Dehát van-e a mi társadalmunkban egyéni sérelem, van-e, lehet-e olyan panasz, amely nem érint mindenkit egyformán, amit nem kötelességünk orvosolni? Hát az egyén panasza nem a mi pa­naszunk, az egyén öröme nem a mi örömünk? A mi országunkat ezeknek az egyes dolgozóknak munkája, erős karja építette újjá. Ezek a szorgos kezek hozták létre hatalmas alkotá­sainkat, büszkeségeinket. Ezek a gyorsaninozgó, fürge női ujjak sze­rezték meg a Textilműveknek négy­szer is az élüzem címet. Ezek a ke­zek emberekhez tartoznak. Embe­reidhez, akiknek gondjuk-bajuk, örö- mük-bánatuk van. Megkönnyíteni ezeknek a dolgos kezeknek a munká­ját, megismerni az embert, akihez tallóznak — ez a vezető feladata. »Nem foglalkoznak velünk, nem is ismernek bennünket* — ez az ál­talános panasz. »Azt ugyan figyelik, hogy jdl teljesítünk-e vagy sem. Ak­kor is szólnak, ha értekezletre kell menni, vagy ha valamilyen esemény történik. Ezen túl azonban nemigen törődnek velünk«. És ez bizony így van. így van, mert ha nem így volna, akkor nem történhetne meg az, hogy félórai kér- dezősködés után sem tudja senki megmondani a B- és C-műszakban, hogy ki az alapszervezeti párttitkár. »Ezek az elvtársak nem függetlení­tettek, napi 8 órát dolgoznak« — mondja a pártbizottság titkára, Doni­ján elvtársnő. Az igaz, hogy nem függetlenítettek, de nem függetlení­tett az a sok száz és sok ezer párt­titkár sem, akihez mindig biznlom- maly fordulnak a dolgozók, s akik­nek munkaidő után is van idejük ah­hoz, hogy a dolgozókkal foglalkozza­nak, törődjenek üzemi problémáik­kal, megismerjék magánéletüket, s akik saját maguk is odamennek a dolgozókhoz, hogy segítsék munká­juké. Ha a vezetők a dolgozók között élnének ... Pedig nincs is sokról szó. Csak egy kis figyelemről, az emberek iránti gondoskodásról. Megkérdezni azokat a panaszokat, amelyeket nekünk két nap alatt elmondtak, és amiket ők, akik köztük élnek, velük dolgoznak, nem hallottalt, nem vettek észre. Se­gíteni azokon — ha mód van erre —, és megmagyarázni azt, ha nem le­het rajta változtatni. Nem paran­csolgatással, hanem szép szóval be­szélni a dolgozókkal, rámutatni hibá­jukra, nevelni, tanítani, szeretni őket. Ez a vezetők feladata. És ez lenne a szakszervezet feladata is. De a szakszervezet nem foglalkozik a dolgozókkal. Csak a szakszervezeti bélyeget hozzák a bizalmiak. A füg­getlenített üb-elnök ritkán megy az üzembe. Akkor is a műhelytitkárral, esetleg bizalmiakkal beszél. A dol­gozók egyáltalán nem érzik magu­kénak a szakszervezetei. Nem kívánnak a dolgozók sokat, csak annyit, hogy az ő üzemi bizott­ságuk elnöke gyakrabban menjen az üzembe. Megelégednének, ha egy-két dolgozóhoz odamenne, beszélne vele, ha legalább egy barátságos mosolya, köszöntése lenne mindenkihez. Ak­kor a dolgozók maguk is odamenné­nek, elmondanák kívánságaikat. És az üb-nek is volna kérdeznivalója. Hiszen az üzemben túlnyomórészt nők dolgoznak. Asszonyok, anyák, ezernyi gonddal, ezernyi örömmel. Jó volna, ha az üzemben ismernék ezeknek az asszonyoknak a problé­máit, családi körülményeit. Ha ismernék ezeket, akkor talán sck minden másként történt volna, mint ahogyan történt. Akkor bizto­san nem küldte volna Kemény La­jos elvtárs n űszakvezető télen, a legnagyobb hidegben Lévai Antalnét, a vesebajos terhft asszonyt a hideg raktárba dolgozni éppen azért, hogy könnyű munkán legyen; s ha jobb lenne a kapcsolat a dolgozók és a pártszervezet, a dolgozók és a mű­vezetők, a dolgozók és a szakszer­vezet között, akkor Vonyó Istvánná is biztosan mert volna szólni valaki­nek az ellen, hogy ne tegyék őt, a kilencedik hónapban lévő terhes asz- szonyt gépre. Ha többet törődnének a terhes asszonyokkal.. . Azt mondják az üzemben: sok baj van a terhesekkel. Szeretnek lógni, nem csinálnak semmit, pedig csak könnyű munkát kell végezniük. Le­het, hogy ilyen is van közöttük. Ar­ról azonban nem szabad megfeled­kezni, hogy a terhesség, különösen az utolsó hónapokban, még könnyű munka mellett is nehéz, s vannak olyanok is, akiknek még az átlagnál is nehezebb. A munkafegyelmet azonban semmiesetre sem úgy kell megszilárdítani, hogy fegyelmivel, elbocsátással fenyegessék őket. Ha a művezetők ilyen kijelentések helyett baráti, elvtársi hangon be­szélnének a dolgozókkal, ha megma­gyaráznák, hogy államunk mennyit áldoz azért, hogy asszonyaink terhes idejét megkönnyítse, hogy 14 heti fizetett szabadságot ad, hogy az utolsó hónapokban a könnyű mun­kabeosztás mellett is megkapja elő­ző átlagkeresetét, és hogy ezzel szemben nekik is kötelességük van az állam iránt, a dolgozók túlnyomó többsége biztosan becsülettel dolgoz­na a könnyebb munkabeosztásban. Ha meghallgatnák, méltányolnák a dolgozók kérését, ha pl. nem tettek volna le három terhes asszonyt til­takozásuk ellenére is a lánccsévélő­be, ami az ő lábuknak fárasztó volt, hí) lehetővé tennék, hogy a terhes asszonyok munka közben megpihen­jenek, mégpedig nem az alacsony és hideg bádogládákon, hanem egy- egy tapadón vagy széken, akkor ők is szívesebben, lelkesebben dolgoz­nának. Meg kellene hallgatni a ter­hes asszonyok másik kérelmét is. Hi­szen nem is akarnak olyan sokat, csak annyit, hogy ők pár perccel előbb fürödhessenek. Kínos nekik elformátlanodott testükkel a többiek előtt mosakodni, a tömeges fürdés­nél sokszor lökdösik őket. Ha méltányolnák a jogos kéréseket... Miért nem fordítanak pl. nagyobb gondot a lakások kiutalására, miért nem a rászorultságot nézik legjob­ban? Miért adtak pl. az egyik ma­gános, egyedülálló munkamódszerát­adó nőnek egy társbérleti szobát, amikor igen sok családos, gyerekes dolgozójuk van, akik a szülőknél vagy a rokonoknál húzzák meg ma­gukat, vagy egészségtelen helyiség­ben laknak? Ez az elvtársnő lakha­tott volna a leányotthonban is. És egy család életét megkönnyítették volna. Miért nem engedi meg pl. Bognár művezető, hogv a fonónök ott egyék meg reggelijüket vagy vacsorájukat, ahol nem száll a gyapot, miért csak benn a gépeknél ehetnek? Addig a néhány percig kívülről is nézhetik a gépek működését: És vajon miért nem hallgatta meg Fenyvesi elvtárs, a lánccsévélő üzemrész művezetője Szemes Imré- né kérését? Miért nem engedte a nyári idényben két heti szabadság­ra? Szemes elvtársnő négy éve dol­gozik a vállalatnál, szorgalmas, lel­kiismeretes munkás. Két kis süket­néma gyermeke és TBC-s férje van. Még a télen kérte, hogy nyáron egy­szerre adják ki szabadságát, aratni szeretne, hogy beteg férjének, két kis gyermekének jobb körülményeket biztosíthasson. Szemesné kérése jo­gos volt. A Munkatörvénykönyv is előírja, hogy figyelembe kell venni a dolgozók kérését a szabadságok ki­adásánál. Az ő kérelmét azonban nem vette figyelembe senki. Már­ciusban kellett szabadságra mennie, mert akkorra ütemezték kérése el­lenére. Ha a szív legyőzné a szívtelen bürokráciát... Ugyancsak Szemesnével történt, hogy a tavasszal mellhártyagyulla- dásban megbetegedett 8 éves kis­lánya. Otthon kellett mellette marad­nia. Férje, aki szintén az üzemben dolgozik, másnap bejelentette a mű­vezetőnek, hogy mi a helyzet, s fe­leségének fizetésnélküli szabadságot kért. Azt mondták, hozzon igazolást. Szemesné a harmadik napon be is küldte dr. Ferenczi körzeti orvos igazolását arról, hogy kislánya beteg. Pár nap múlva mégis azzal hivatták a gyárba, jöjjön be, vegye át azon­nal munkakönyvét, mert önkényes kilépőnek tekintik. Szemesnét tehát, a négy év óta becsületes munkát végző dolgozót minden lelkiismeret- íurdalás nélkül önkényesen kilépő­nek minősítették. Mindezt azért, mert az igazolást az előírtnál három nappal későbben küldte, és mert a papír — ó, te magasságos bürokrá­cia! — nem volt szabályos. Recept­papírra írta az orvos. A lény, maga a lényeg, hogy az a gyermek való­ban súlyos beteg volt, hogy ezért az éoesanyának otthon kellett marad­nia, és hoay ezt a jogát a törvény biztosítja, Fém számított. Sokat kel­lett szaladgálnia Szemes elvtársnő­nek, anr'g bebizonyította igazát. De­hát mi szükség volt minderre? Nem lett volna egyszerűbb és nem lett volna helyesebb, ha Fenyvesi elvtárs megkérdezi a férjtől, mi a helyzet; ha kioktatja, mi a teendő ilyen eset­ben, és ha a szakszervezet is nem­csak akkor foglalkozik Szemesnével, amikor igazolatlan mulasztónak, ön­kényes. kilépőnek veszi, hanem törő­dik gondjaival, megismeri körülmé­nyeit, segíti őt? Fenyvesi elvtársra egyébként min­denki panaszkodik. Hogy goromba, szóba sem áll velük, ha valamit akar, akkor nem kér, hanem paran­csolgat. O erre azt mondja, ilyen a természete. Hát ha ilyen, akkor vál­toztasson rajta. A dolgozók nem vi­selhetik az ő rossz természetének következményeit. Nagyon helyesen mondta a lánccsévélő üzemrész ter­melési értekezletén Móricz Gyuláné fonónő, hogy munkafegyelmet meg­szilárdítani, tekintélyt szerezni nem kiabálással kell. A dolgozók sokkal szívesebben végeznék munkájukat, ha szép emberi hangon beszélnek ve­lük. Hu nem gépet, hanem élő em­bert látnak bennük, ha ismerik hi­báikat, ismerik erényeiket. »Nem jó embert akarunk — mondta —, aki mindent elnéz, hanem olyan műve­zetőt, aki valóban segít nekünk, aki következetes és aki holnap is meg­követeli azt, amire ma utasít. Ivá- nyosné elvtársnő pl. igen erélyes. Nem engedi a lógást, nem nézi el a technológiai fegyelem megbontását, mégis szeretik a dolgozók, mert ba­ráti hangon figyelmeztet, beszél, se­gíti munkánkat«. Igen. Nagyobb megértést, több gon­doskodást, jobb nevelőmunkát. Ezt várják, ezt igénylik a dolgozók. A mi országunknak a dolgozó nemcsak munkása, hanem gazdája is, s tulaj­donosa üzemének. És ha ezt valóban mindig éreznék, ha a termelési érte­kezleteken elhangzott kéréseket, ja­vaslatokat megvalósítanák, akkor nem kellene az értekezletek előtt a művezetőknek, bizalmiaknak a ka­puban állni és az értekezletre kül­deni a dolgozókat, mert mennének azok maguktól is. Persze, akkor sem nap nap után, mint ahogyan ez a Textilművekben történik, ahol a kü­lönböző értékezletek, gyűlések egy­mást követik. Sokallják a dolgozók ezeket az ér­tekezleteket és jogosan. A Textilmű­vek vezetőinek meg kell találniuk a módját, hogy csökkentsék az érte­kezletek számát. Figyelemmel kell lenniük arra, hogy a dolgozóknak magánélete is van, hogy ezeknek az asszonyoknak nagyrésze családanya, akiknek egyáltalán nem közömbös hogy esetleg lekésik az autóbuszt és karjukon kell cipelniük gyermekü­ket, vagy hogy a gyermekek várják őket otthon a lakásban. Az pe­dig semmiesetre sem engedhető meg, hogy ott álljanak a kapuban és erő­szakkal tartsák vissza a dolgozókat. Nem ez a módja annak, hogy bizto­sítsák az értekezletek látogatottságai, hanem éppen azok a módszerek, ame­lyekről megfeledkeznek: megismer­ni a dolgozókat, közelebb kerülni hozzájuk. ★ Ugye, nincs is sokról szó? Csak egy kis gondoskodásról, megértésről. Nem kell hozzá más, mint egy kis szív, a dolgozók iránti megbecsülés és szeretet. Langer Károlyné Gépesítés, új módszerek a Somogy megyei Téglagyári Egyesülés üzemeiben A TABI TÉGLAGYÁRBAN egy új, 800 mm-es finom henger- párt állítottak be. Ezzel tovább foly­tatták az üzem korszerűsítését és le­hetőve tettek a finomabb minőségű tégla eüoaiüítasat is. Külföldöm ma már majdnem mindenütt a hő- és hangszigetelő téglát használják, s nálunk is egyre keresettebbé válik. Tabon azenban eddig nem tudták gyártaná. Most az új hengerpár olyan finomra darálja a földet, hogy itt is megkezdhetik e kiváló minőségű tégláiknak a gyártását. A régi fel­vonót és kicserélték és ezzel eltűnt a téglagyár régi berendezésének utol­só Maradványa is. Most már teljesen korszerű körülmények között, új gé­pekkel dolgoznak. a tüskevári téglagyár körkemencéje olyan rossz állapot­ban veit, ho'gy lehetetlenné vált ben­ne a munka. A talajvíz állandóan feltört a kemencébe, emiatt a téglák összedőlt ele. Most a .kemence alját egy méter mélyen kiásták, alapcsö­vezték s fél méter magasan kavics­osai feltöltöttek. Az alapcsöveket ki­vezették a szabadba, így a felszivár­gó víz gőz alakjában elpárolog. Így ítélték viszonylag kevés költséggel ismét üzemképessé a nagy körkemen­cét, biztosították a termelési terv tel­jesítését, jó minőségű tégla előállí­tását. A KÖRÖSHEGYI TÉGLAGYÁRBAN és még négy másik üzemben bevezet­ték a Duvanov-fóle szovjet gyorsége- tési módszert. Az új módszer beve­zetésének igen figyelemreméltó ered­ménye van. Ezekben a téglagyárak­ban ugyanis a termelékenység 'kávé­tel nélkül magasabb, mint a többi gyámban, sőt átlagosan mintegy 30 százalékkal meghaladja az előírt ki­termelést. Az új módszerrel dolgozó üzemek eredményei most már elis­merésre késztetik a tchbi üzemet .s, azokat, amelyek féltele az új beveze­tésétől. Most már ők is rá fognak térni a Duvanov-féle gyorségetésre. ÉRDEKESSÉGEK ÜZEMEINKBŐL BULLADÉKANYAGBÓL — BÚTORLAP A Csurgói Faipari Vállalat műsza­ki dolgozói különleges eljárással hasznosítani tudták a fahulladékot, rt. hulladékból készített bútorlapok minősége jó, ugyanakkor pedig igen sok értékes faanyagot takarítanak meg népgazdaságunknak. 1900 MÁZSA LISZT A POREAN Nem, nem mindet hullatták a föld­re. Mégis eltűnt. A sütőipari válla­latok gazdálkodása nyomán tűnt el. Ennyivel használtak fel többet az anyagnormánál. Ebből a lisztből Ka­posvár 8 napi kenyérellátását lehet­ne biztosítani. BEFEJEZTE. A RAM1 FELDOLGOZÁSÁT A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR Kaposvárott próbálták meg elő­ször a rami nevű kínai rostnövény vegyi feltárását cukorgyári gépekkel. A feldolgozás kiválóan sikerült. A Cukorgyár a tervezett 9 vagon rami helyett 11 vagont dolgozott fel. KILENCMILLIÓ FORINT A KERESKEDELMI HÁLÓZAT­FEJLESZTÉSÉRE Az elmúlt öt év alatt a Somogy megyei Tanács több mint kilencmil­lió forintot fordított a megye keres­kedelmi hálózatának bővítésére. Uj áruházak épültek, korszerű üzlete­ket nyitottak, illetve bővítettek eb­ből a pénzből. 11 000 TONNA FA EGY HÓNAP ALATT Ennyit szállít havonta a Kapos­vári Erdőgazdaság szállító vállalata. A kis vállalat 24 teherkocsival dol­gozik és szállítja el a megye három erdészetének kitermelt fáját. víztároló a mezőgazdasági GÉPJAVÍTÓ VÁLLALATNÁL Nem mintha ennél a vállalatnál vízzel dolgoznának, hanem legfel­jebb csak vízben dolgoznak. Az »elő­relátó és gondos« tervezés folytán ugyanis a gyönyörű épületeket az udvar legmélyebb pontjára építették, s amikor esik az eső, a magasan fekvő udvarról a műhelyekbe folyik a víz. FATELEPEN — FATALPŰ CSIZMA A csurgói TÜZÉP-telep éjjeliőrei stílusos csizmákat kaptak. Fatalpúa- kat. A talpak olyan vastagok, nehe­zek, hogy soha sem tudnak elkopni. Annál inkább sem, mert a szegény éjjeliőrök nem is tudják hordani. Villamosítják a barcsi Délmagyarországi Fürészek-et A drávaparton lévő fűrészüzemük­ben eddig több gépet gőzfejlesztéssel üzemeltettek. Ez a módszer igen sok drága faanyagot emésztett fel. Ezért az üzem vezetői műszaki fejlesztési tervükbe beállították a teljes villa­mosítást. Még ebben az évben 11 új gépet szerelnek be az üzembe, amelyet már villamosenergia hajt, b amely igen sok fát szabadít fed hasz­nosabb célra. A gépek elhelyezését, beszerelését maguk az üzem műsza­ki dolgozói fogják elvégezni, s ők végzik majd a ‘kísérleti üzemeltetést ás. Jobb munkakörülmény 30 cukorgyár! dolgozónak Sok gondot okozott a Cukorgyár vezetőségének hogyan tudnák a ka- zánsaDak eltávolítását úgy megolda­ni, hogy a dolgozók ne egészségtelen levegőben, gázban legyenek kényte­lenek munkájukat végezni. Most az idén elkészítettek egy tervet a ka­zánházak teljes átalakítására. Az át­alakítási munkálatokat a karbantar­tási idő aülat't megvalósítják, s hasz­nált anyag felhasználásával olyan kazánházakat készítenek, amelyek már teljesen gázmentesek lesznek. Harminc ember kerül' így jobb, egészségesebb körülmények közé. „TAKARÉKOSSÁG“ Nincs túlóra, nem adok — mondja az Élelmiszeripari Minisztérium édes­nek nem nevezhető' Cukoripari Igaz­gatósága. Legfeljebb csak egy dol­gozó részére. De azt is köszönje meg a Kaposvári Cukorgyár rendeletek­kel alátámasztott igazgatója. Több nincs és kész. Takarékoskodni kell. Takarékoskodni!! Hogy két dolgozó van Zalaegerszegen, aki a pakura ki­termelési ideje alatt a műszaki, il­letve adminisztratív munkát végzi hogy az állandó üzemelés miatt ne­kik vasárnaponként is kell dolgoz­niuk? Tudták ők ezt, már hogyne tudnák. Túlórát azonban csak az egyiknek adnak. Hogy melyiknek? Azt döntse el az igazgató! És hogy miért csak az egyiknek? Azt meg döntse el, aki tudja. A lényeg az, hogy ők csak egy ember számára biztosítják a túl­órát. A másik dolgozó túlóráját oldja meg az igazgató. Azért szélesítették az igazgatók hatáskörét, hogy ha egy ember túlóráját nem engedélyezi a minisztérium, akkor találjon megol­dást. Hogy milyet? Hát például a he­lyettesítést. Küldjön ki valakit Zala­egerszegre vasárnaponként, hogy helyettesítse az egyik dolgozót. így meg lehet takarítani 80 forintnyi túl­órát. A béralap betartása pedig a takarékos gazdálkodás alapja. A Cu­koripari Igazgatóságon pedig vigyáz­nak a takarékosságra! Lám, most is milyen erélyesen megkötötték kezét- lábát a nagy hatáskörrel rendelkező igazgatónak. Próbáljon az csak túl­órákat fizetni! Valakit kiküldeni Ka­posvárról Zalaegerszegre, azt igen, azt lehet. így nyugodtan elkönyvel­hetik az oda-visszautazás 83,20 fo­rintos költségét, mellé kanyaríthat- ják a két és fél napi díjat, 77,50 fo­rintot, no rreg a két éjszakai szállás 46 forintját, összesen 206,70 forintot. Ennyibe kerül tehát, ha nem fizetnek túlórát. A 206 forint azonban nem bérköltség, és az óriási különbség! A mi népgazdaságunknak igazán na­gyon hasznos, ha nem bér címén fi­zet ki 80 forintot, hanem napidíj cí­mén 206-ot. Hogy miért hasznos? Hat ezt mondja meg a minisztérium! T n V •r

Next

/
Oldalképek
Tartalom