Somogyi Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-26 / 149. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1956, június 26. köszönjük, kedves óvónénik! Ez a kis írás nem akar ünneprontás lenni. Valójában az iskolai évzáró ünnepélyre indultunk, hogy beszámoljunk: mily örömmel lép­nek ki az iskola kapuján a boldog diákfiatalok. Nemcsak rajiunk múlt, hogy az iskola »előkapujáig«, az óvodáig jutottunk el csupán. I-Iárom pöttömnyi óvodás kislány, aki hatalmas virágcsokorral a ke­zében igyekezett az óvodába, volt a csábító. Nyomon követtük őket a szabadságparki Kossuth-óvodába. Lát­tuk, mily gondosan tisztítják le cipőjükről a sarat, mielőtt az épü­letbe lépnek; miként köszönnek jóreggelt, s hajtják meg magukat illedelmesen az óvónéni előtt, aki már várja őket. Az óvodában is az iskolai év befejezésével találkoztunk. Mint kitűnt ugyanis, a Kos- suth-óvodában és a mintaóvodában e napon képesítő-vizsgáztak az óvónőképző végzett hallgatói: a kis óvónénik. A piros tűzben égő szegfűk s a ki tudja hányféle más virág Streit Laurának, a Kossuth-óvoda és Sárközi Istvánnénak, a minta­óvoda vezetőjének, no és nem utolsó sorban a kis óvónéniknek tol­mácsolták a legifjabb pajtások szívből fakadó szeretetét. De ezt jut­tatták kifejezésre a szép virágcsokrolcon kívül az apró emberkék meglepő magabiztosságú feleletei is. A pöttömnyi Edit mitsem tö­rődve az őszies időjárással, bátran állította, hogy most nyár van. Az Erzsikék, Évik ás Tibik keze nyomán a gyurma agyagból hama­rosan pompás piros eprek készültek a kézimunkaórán. Bár a torna­gyakorlat nem úgy silcerült, ahogy azt a képesítőző Bognár Irén gon­dosan elkészített terve előírta, de az akarás, az igyekezet megvolt mindegyik kispajtásban. Laura néni növendékei, a kis óvodások és a kis óvónénik (mert Streit Laura a tanítóképzőben is tanított) egyaránt kitettek magu­kért. Ezt bizonyította a jólsikerült vizsga, s most. már a kíváncsiság­tól kísérve léptünk be a másik óvodába, az Április 4 utcaiba. Itt is hasonló kép fogadott bennünket. Bár a vizsga kellős közepén ko­pogtattunk, de Dombóvári Lacit, az alig hat éves kisfiút ez mitsem zavarta, s tovább mondta a kerek mesét még vagy tíz percen át. A hatvan óvodás cseppet sem szurkolt a vizsgákon, nem úgy, mint a hat vizsgázó kis óvónéni: Drahos Teréz, Herzsenyák Júlia, Bognár Irén, Barakonyi Judit, Kis Emma és Kápolna Erzsébet. Ez utóbbinak ugyancsak torkában dobogott a szíve, amikor először elénekelte a tananyaghoz tartozó leedves kis dalt. De csak egy pillanatig tartott a drukk, hogy aztán néhány másodperccel később kellemesen csen­gő hangja eljuttassa a dallamot a hallgatóság fülébe. S ez sikerült is, mert hisz pár perc múlva már nemcsak a gyerekek, de mi is a kis óvónővel együtt, duruzsoltuk a kedves dalt. ' Iqv festett az évzáró napja az óvodában. (Bár az óvodákban a nyáron sem szűnik meg a tanítás.) Tudjuk, hogy a Streit Laurák, Sárközi Istvánnék munkája milyen nagy segítség nekünk, szülők­nek a gyermeknevelésben. Kedves óvónénik! Ugyan nem vittünk virágot az évzáróra, de engedjék meg, hogy mi, az óvodás gyermekek szülei ezúton is meg­köszönjük fáradozásukat. KOVÁCS SÁNDOR HÍREK­Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, több helyen kisebb eső. Időnként még élénk északnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet ala­kulásában nem lesz lé­nyeges változás. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden 20—23 fok között. 7őo\ művelődjünk, hol szórakozzunk^ Pártoktatás Háza: Könyvkölcsönzés és egyéni tanulás délelőtt 9—17 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Dél­után zárva. Rlppl-Rónai Múzeum; Kiállítás a Nagyberek átalakulásáról. MOZIK: Vörös Csillag: Holnap már késő. Szabad Ifjúság: Holnap már késő. Csurgó: Északi Robinsonok. Barcs: Csavargó. Marcali: Első szó. Lengyeltóti: Törvényenkivüli lovag. Tab: Az ezred lánya. Igái: Reménység órái. Nagyatád: Nyári valcer. Balatonboglár: Merénylet a kikötőben. Balatonföldvár; Papa, mama, felesé­gem meg én. Balatonlelle: Döntő pillanat. Balatonszemes: Gyötrelmes éjszaka. Fonyód; Senki nem tud semmit. Siófok: Dandin György. Ezt is hallgassa meg... Kossuth-rádióban: 11,15-lcor: Jó munkáért szép muzsikát háziasszonyok és nagymamák kívánsá­ga szerint. Este 9,40-kor: Bartók összes kórusmu- vei, IV. rész. Petőfi-rádióban: Este 6-kor: Könnyű zene Tiranából. Este 8,30-kor: Rádióecyetem. A világ­irodalom története, XV. rész. Tehetetlen támadásom miatt vesztett a megyei ifi válogatott BÄCS-KISKUN MEGYE—SOMOGY MEGYE 2:0 (0:0) A h é f könyve Földművelésügyi Minisztérium M/urtkaegységköinyv. 1952. 5. átd. szarvasmarhat enyésztési rész­szel és kiegészítő melléklettel eüL Idád. XXXV., 308 X. 6,— Katonai Kiadó Szmirnov: Rádiólokáció. (Tér­képező rádiólokátor) 51 1. (Technika és honvédelem 3.) 3,50 Magvető Könyvkiadó Hajnal Anna: Esők, szelek, csil­lagok. Versek. 229 3. 15,— írás és valóság. Szovjet írók val­lomásai az alkotómunkáról. 341 1. 25,— Mezőgazdasági Könyvkiadó Tóth Tibor—Bbergényi Béla— Székely József: Szálastakarimá- nyok termesztése. 318 1. 32,— Zöfdségtarmesztés. írták Angela — MEGYEI BEGYŰJTÉSI ÉRTE­KEZLET LESZ. A Megyei Begyűj­tési Hivatal június 26-án délelőtt 9 órai kezdettel a Megyei Tanács kis­termében megyei begyűjtési értekez­letet rendez. Az értekezíleten a be­gyűjtési tervek teljesítését értékelik, majd a begyűjtés végrehajtásáról tart előadást Honnyák Mihály, a Me­gyei Begyűjtési Hivatal vezetője. Az értekezlet során szakmai oktatást is rendeznek a begyűjtési dolgozók ré­szére. — KÖVESUTAT ÉPÍTENEK Őrei és Zimnány közt. A 8 km hosszú kö- vesút építését rövidesen megkezdik. Lambert, Bessenyei Zoltán stb. 3 kiad. 407 X 4 t. 32,50 Műszaki Könyvkiadó Horváth János: Elméleti optika. 265 1. 1 t. 24,50 Szépirodalmi Könyvkiadó Kovái Lőrinc: Fáfclyaíánc. 1—2. kötet. Regény. 2. kiad. 579, 569 1. 1—2 kötet ára 62,— Szemtiványi Kálmán: A molnár­leány. Elbeszélések. 189 d. 13,— Szikra Könyvkiadó Ojzermanm: A német klassziikus filozófia — a marxizmus egyik elméleti forrása. 74 1. (Népsze­rű filozófiai füzetek.) 3,50 Uj Magyar Könyvkiadó Jan: A tatárjárás. Regény. 327 1. * 20,50 — A HAZAFIAS NÉPFRONT, a Megyei Tanács Népművelési Osztá­lya, a Magyar—Szovjet Társaság és a TTIT Somogy megyei szervezete »-Ismerd meg Dunántúlt« címmel tudományos autóbusz-kirándulásokat szervez. Július 28-án Fonyódra indul autóbusz. Az autóbusz-kirándulásra jelentkezni a rendezőknél lehet sze­mélyesen vágj» telefonon. — NŐI ÉS FÉRFI KERÉKPÁRO­KAT, öngyújtót találtak. Igazolt tulajdonosuk a B. M. kaposvári vá­rosi és járási osztályán átvehetik. Elcserélném 2 szobás lakásomat egy belvárosi fürdőszobásért, esetleg eme- letiért is. Cím: Mikszáth u. 2. Állathoz értő főző-mindenest keresek. Állatorvos, Mernye. ________(17656) Kü lönvonat indul Keszthelyre Július hó 1-én, vasárnap reggel 6,05 órakor. Vissza Keszthelyről 19,13 órakor. A vo­nat Fonyódon, Balatonfenyvesen, Bala- tonmáriafürdőn és Balatonszentgyör- gyön oda-vlssza útban megáll. Részvé­teli dij 15,30 forint. Befizetés folyó hő 25—28-án csütörtökön déli 12 óráig az IBUSZ-baa, _______________________(17657) El adó jó állapotban lévő csehszlovák sportkocsi. Cím a Kiadóban. Originál komplett kútszivattyú eladó, vagy építkezési anyagért elcserélhető. Bohár, Kaposvár, Gorkij u. 47. (17660) Pianinót vagy zongorát bérelnék hosszabb időre. Cím az Állami Hirdető­ben. (17650) Egy Jókarban lévő cseh gyártmányú sportkocsi sürgősen eladó. Május 1 u. 95, sz,____________ (17653) 10 c salád méh Fonyódon, Lenin u. 24. sz. alatt sürgősen eladó. Milkovíts. _________________________________(1138) Szalagfűrész-reszelö, fűrészreszelő és cipészreszelő vágást vállalok. Pécsi Osz­kár reszelövágó, Kaposvár, Berzsenyi u. 12. sz.____________________________(1128) El adó 125-ös Csepel (új) Wanderer vázban és egv »110« motor (hiányos). Dimitrov u. 40,___________________(1133) üd ülésre, nyári főzésre használjon két­lapos Villám petróleumfőzőt. Kapható: állami kiskereskedelmi üzletekben, föld- müvesszövetkezetekben. Ara 143,30 fo- To«*- (17633) — A RÉPÁSPUSZTAI ELSŐ ÖT ÉVES TERV TSZ-BEN szombaton az eső elálltával 17 kaszával meg­kezdték a repce aratását. A 15 hol­das repcetáfola aratását a késő esti órákban befejezték. 300 forint Jutalmat adok annak, aki VI. hó 13-án eltűnt farkas­kutyám nyomára vezet. Az állat hagy. szürketestű, fekete orrú hím. Fickó névre hallgat. Dr. Vári Lajos fogász, Nagyatád. A Somogy megyei Téglagyári Egyesülés kertészete mezőgazda­ságban jártas segédmunkásokat és egy vezető kertészt felvesz. Jelentkezni lehet az Egyesülés központjában, Kaposvár, Május 1 u. 16. sz. A Kaposvári Vas- és Fémipari Kombinát férfi segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet reggel 8—16 óráig. Eladó 100-as cseh Monet motorkerék­pár, alig használt. Varga Ferenc, Bala­tonboglár. (1135) — MEGYÉNK KÖZÉPISKOLÁS DIÁKJAI a tanév befejezése után <mozgótálx>rozásakcn vesznek részt. Ellátásukról saját maguk gondoskod­nak. — Folytatódik a léggömb háború. Finnország területén az utóbbi na­pokban nyolc amerikai eredetű lég­gömböt találtak, lengyelellenes bro­súrákkal. Ugyanebben az időben a sajtó közölte, hogy június 17-én éjjel nyugat-berlini kémszervezetek az NDK ellen lázító röpiratokkal és pro­pagandaanyaggal ellátott léggömbö­ket bocsátottak Nyugat-berlin fölé. A léggömbök egyes helyeken épüle­teket rongáltak meg. — TÁRSASUTAZÁS CSEHSZLO­VÁKIÁBA. Az IBUSZ július 1-én 11 napos társasutazást indít Csehszlová­kiába. A Budaipest—'Bratislava—Kar- lovy-Vary—Marian ské-Lasné—Riten és más városok megtekintésé­vel egybekötött társasutazás 2036 fo­rintba kerül. A részvételi díj alléban bent foglaltatik a menetdíj oda- vissza, a szálloda, étkezés és a külön programban részletezett kirándulá­sok: városnézés, színház. Jelentkezni lehet az IBUSZ kaposvári, illetve siófoki tórendeltségénél. — Ebben az évben is az utcán tölti el a szünidőt a 14 millió nyugatné­met iskolásgyermek legtöbbje. Nyu- gat-Németországban képtelenek meg­oldani azt a feladatot, hogy az isko­lások egyre rosszabbá váló egészség- iigvi állapotán ésszerű üdültetéssel segítsenek. A bonni állam, amely nem takarékoskodik a milliárdokkal, ha katonai kiadásokról van szó, a legminimálisabb összegeket is saj­nálja a gyermekek üdültetésére. __ KURUZSLÓ ELLEN INDULT EL JÁRÁS. Tóth Istvánmé, homok- szentgyörgyi lakos ellen a barcsi já­rási ügyészség eljárást indított kuruzsfás bűntette miatt. Tóthne vdaszöntéssei -gyógyított különféle betegségeket és kuruzsliásáért rend­szeresen ajándékot fogadott el. — AUTÓSZERENCSÉTLENSÉG A SOLTI GÁTON. Súlyos szerencsét­lenség történt Solt közelében. A bátmonostori művészeti együttest Kecskemétre szállító teherautó lezu­hant a .gátról. Az együttes tagja, a 20 éves Szabó Mária még a helyszí nen meghalt, hatan pedig életveszé­lyes sérüléssel kerültek kórházba. A szerencsétlenséget a gépkocsivezető szabálytalan előzése okozta. Székesfehérvár, 1200 néző. Vezette: Szabó. Bács: Dömötör — Fekete, Várnagy, Deli — Csikfalvi, Gács — Dubóczki, Rajpits, Csermák, Bosznai, Barta. So­mogy: Istvándi — Csabai, Csima, Jan- kovics — Ilosfal, Peresztegi — Dipoll, Szentgróti, Sebestyén, Szabó, Mayer (Balia). Igen erős. helyenként viharos szél ellen kezdte a játékot a somogyi csa­pat. (A somogyi csapatkapitány, Szent­gróti érthetetlenül a széllel szembeni kaput választotta.) Az első helyzet a Bács megyei csatárok előtt kínálkozott a 6. percben, Csermák azonban hibá­zott. Aztán kiegyenlített lett a játék, s hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A 20. percben Sebestyén— Mayer összjáték után a balszélső öt mé­terről, senkitől sem zavarva, kapu mellé juttatta a labdát. A 30. percben Szentgróti előtt kínálkozott jó helyzet, de a jobbösszekötö is hibázott. A Bács megyeiek csak szórványos elfutásokkal kísérleteztek, ezek azonban elakadtak az egyelőr;’ jól záró somogyi hátvéd­hát mason. A 42. percben Szsntgróti há­rom védőjátékost is kicselezett, öt mé­terről azonban kapu fölé lőtL Szünet után elállt a szél. Az első 10 percben a somogyi csapat volt fölény­ben. A Bács megyeiek beszorultak. A 12. percben mégis Bács megye szerezte meg a vezetést. Csima kezezett a 16- oson, a megítélt szabadrúgás után a labda a felálló sorfal mellett kiugró Bartához került, aki a hálóba vágta Bács megye vezető gólját. 1:0. Percekre feljött a Bács megyei csapat, majd is­mét a somogyiak vették át a játék irá­nyítását. A 30. percben Mayor szépen kitört a szélen, elfutott, s 10 méterről hatalmas kapufát lőtt, a visszapattanó labda Sebestyén elé került, akinek bom­balövése az egyik védőről vágódott vissza Dipoll elé, a jobbszélső nagy lö­vése ismét elakadt az egyik védőn, s így felszabadult a Bács megyei kapu. Aztán egymás után három kínálkozó helyzet maradt kihasználatlanul. Szabó, Sebestyén, majd ismét Szabó lövései té­vesztettek célt. A 45. percben ártatlan­nak látszó támadás indult a somogyi kapu ellen, Peresztegi és a somogyi vé­dők Bartát egész a kapuig kisérték és a balszélsö három méterről a hálóba pöckölte a labdát. 2:0. A 46. percben (3 percet hosszabbított a játékvezető Szentgrötinak alkalma lett volna szépí­teni, de lövése mellé szállt. így az ered­mény már nem változott. A Somogy megyei ifjúsági válogatott tehát az első mérkőzésén vereséget szenvedett. Nem segített az sem, hogy a lelkes fehérvári közönség a somogyi csapatot buzdította. Az erőtlenül játszó somogyi (ámadósor egyetlen helyzetet sem tudott értékesíteni. Mint azt már előzetes megállapításunkban is megír­tuk, a támadósor a megyei válogatott gyengéje. A nagy nevekből álló ötös­fogat játéka a szépségben merül ki. Szépen passzol és cselez a támadóser valamennyi tagja, lövésre azonban csak ritkán vállalkoztak a csatárok és ak­kor is rendre célt tévesztettek ezek a lövések. (Mindössze három labda irá­nyult kapura.) A Bács megyei csapat nem jobb a somogyinál, de egyetlen mozgékony s igen veszélyes csatáruk, a balszélső Barta egyedül képes volt a csapat javá­ra billenteni a mérleget. A győztes csa­patból kiemelkedett Barta, Várnagy. Rajpits, Gács és Dubóczki játéka. A so­mogyi együttesből Csabai, Csima és Jankovics játéka elégített ki. A töb­biektől többet vártunk. Az ÉDOSZ Szakszervezet sportünnepélye Vasárnap egész napot betöltő sport­műsor keretében bonyolították le az Élelmezésipari Dolgozók Szakszerve­zetének sportünnepélyét. Atlétika, ke­rékpár, röplabda, no és labdarúgómű­sor tette színessé az ÉDOSZ-sportünne- pélyt. Az igazi tömegek ugyan hiányoz­tak. de ezen a rendezőség úgy segített, hogy az élelmiszeripar kebelében mű­ködő élelmiszeripai i technikum sporto­lóit is rajthoz állította. így aztán végül is csaknem kétszáz volt az indulók szá­ma. A leggyéi ebb Itt is a kerékpárosok mezőnye volt, ahol mindössze hárma# indultak. Eredmények: Atlétika: 100 m síkfutás (férfiak): 1. Szabó (Cukorgyár) 12 mp, 2. Hencz (Siófok) 13 mp. 100 m síkfutás (nők): 1. Éber Aranka (Barnevál) 16 mp, 2. Wirth Borbála (Barnevál) 16,1 mp. Súlylökés: 1. Deák (Sertéstenyésztő) 918 cm, 2. Pelcz (Tejipar) 903 cm. Magasugrás (férfiak): 1. Deák (Ser­téstenyésztő) 160 cm, 2. Balogh (Célgaz­daság (150 cm). (Versenyen kívül Hor­váth. Édesipari Technikum 170 cm.) Magasugrás (nők): 1. Péter Margarett (Célgazdaság) 105 cm, 2. Vastag Erzsi (Célgazdaság) 100 cm. Távol ugrás (férfiak): 1. Balogh (Cél­gazdasági, 2. Pelcz (Tejipar) 535 cm. Távolugrás (nők): 1. Péter Margarett (Célgazdaság) 412 cm, 2. Boros Katalin (Barnevál) 338 cm. Gránátvetés: 1. Farkas (Cukorgyár) 61 m, 2. Vékás (Siófok) 58 m. Röplabda: Férfiak: 1. Cukorgyár, 2. Sertéstenyésztő, 3. Siófok. Nők: 1. Bar­nevál, 2. Sertéstenyésztő. Kerékpár: 1. Pelcz, 2. Szabó, 3. Georg (mindhárom a Sertéstenyésztő Vállalat dolgozója). Labdarúgás: 1500 néző előtt bonyolí­tották le az élelmiszeripari üzemi lab­darúgóbajnokság döntőjét. A döntőben a Sáhtosi Sertéstenyésztő Vállalat csa­pata a Kaposvári Cukorgyár csapatavai mérte össze erejét. Az élénk iramú, he­ves összecsapásokkal tarkított döntő mérkőzésen a nagy lelkesedéssel játszó sántosiak végül is 0:0 arányú döntetleü eredményt harcoltak ki, s ezzel meg *e szerezték a bajnoki elmet. Dőri András^országos bajnokságot nyert Rádióirányítás a Balatonon A Balatonon az idén csaknem két­szer annyi vázdjármű közlekedik mint a felszabadulás előtti években. A megnövekedett vízilorgalom irá­nyítására a .hajóállomásokon, rév- kapitámyságokon rádiófigyelő állo­másokat szerelnek fel. A balatoni rádió adó-vevő állomások központja Siófokon lesz, amely Keszthely, Fo­nyód. Balatoniüred, . Tihany, Bada­csony rádióállomásaival tart össze­köttetést. A rádióval való irányítás •lehetővé teszi, hogy az utasforgalom­nak megfelelően egy-egy járatot a legrövidebb időn belül megerősítse­nek, illetve a menetrendszerűen köz­lekedő hajókon kívül új járatot in­dítsanak. Az új rádiófigyelő állomá­sok szerelését az elmúlt napokban kezdték meg. Július első felében már több alkalommal tartanak próbairá- nyítást, majd augusztusban megkez­dik az első balatoni rádiófigyelő ál­lomások üzemszerű működtetését. Az országos egyéni ökölvívóbajnok­ság versenyeinek második és harmadik fordulóját szombat—vasárnap bonyolí­tották le a Nemzeti Sportcsarnokban. A szombati nap legérdekesebb s legizgal­masabb mérkőzése a Dőri—Csiszár ta­lálkozó volt. Válogatott versenyzőnk a közönség tomboló lelkesedése mellett nagyszerűen küzdött. Csak úgy zápo­roztak az ütései. Dőri ügyesen védte Csiszár nagyerejű horgait, s közben ér­tékes pontokat szerzett. Tcbbet és sza­bályosabban is ütött, mint igen lelkes ellenfele. A pontozőbírák egyöntetű megállapítása szerint győzött Dőri. Ez győzelem egyúttal azt is jelentette, hogy válogatott versenyzőnk a váltó­súlyban megszerezte az 1956. évi ma­gyar bajnoki címet. Ugyancsak a váltó- súlyban lépett szorítóba Hergert, Erdé­lyi ellen. A két versenyző heves össze­csapásából a pontozőbírák Erdélyit hozták ki győztesként. Hergert végül is a bajnoki küzdelemben a negyedik he­lyen végzett, épp úgy, mint Wágner, aki sérülése mialt nem tudott szorítóba lép­ni. A bajnokságban egyébként a követ­kező versenyzők szerezték meg a baj­noki címet: Légsúly: Nagy József (Bp. Vasas). Harmatsúly: Riskó II. Ferenc (Bp. Honvéd). Pehelysúly: Horváth Ist­ván (Bp. Vörös Lobogó). Könnyüsúly: Kisfalvi István (Bp. Kinizsi). Kisváltó- súly: Balogh Tivadar (Bp. Vörös Lobo­gó). Váltósúly: Dőri András (K. Dózsa). Nagyváltósúly: Papp László (Bp. Vasae). Középsúly: Rnduly István (Bp. Honvéd). Félnehézsúly: Horváth Béla (Győri Dó­zsa). Nehézsúly: Szabó László (Győri Vasas). csttf' ‘ >' '*Bp. Kinizsi öregfiúk—K."Kinizsi 3:2 (2:2) Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Vég­'^Az Élelmiszeripari Dolgozók Szak- szervezete sport iunepélyének befejezé­seként került sor a Kinizsi hajdani já­tékosaiból s a Dncsewel megerősített öregfiúk és a IC Kinizsi NB Il-es csapa­tának találkozójára. A két együttes az alábbi összeállításban lépett pályára: öregfink: Csikós — Monostori, Da- csev Tátrai — Bán, Lázár — Rátkai (G. Tóth), Finta, Adám, Mészáros, Ke­mény. Kinizsi: Molnár II. — Szigeti. Molnár I., Pálfalvai — Nagy (Gergely). Várvizi — Mózsi (Jutási), Vigh, Bodis (Mózsi), Stadler. Horváth. A kaposvári csapat támadásaival kez­dődött a játék. Negyedóra utá* azonban mégis a budapestiek értek el golt. Adám kihasználta a védelem hibáját, s véd- hetetlen eó'lal megszerezte a vezetést. A 32. percben újból Adám juttatta a hálóba a labdát. A Kinizsi-játékosok ek­kor kezdték látni, hogy ennek fele se tréfa, s előbb Mózsi, majd Stadler bom­bagóljaival válaszoltak az öregfiúk ve­zetésére. Szünet után mindenki azt várta, hogv a fiatal játékosokból álló Kinizsi felörli majd a fáradtnak tűnő öregfiúk csapdának erejét. Nem ez tör­tént. A technika mesterei: Lázár. Ke­mény és a többiek igen ügyesen tartani kezdték a labdát, s kiegyensúlyozták a Kinizsi-fiatelck lendületesebb Játékát. Hiába tá nadott a hazai csapat, ezekben a támadásokban nem volt kellő erő, s Dacsev egyedül is tartani tudta az egész Kinizsi-támadósort. Az öregfiúk 11-es- hez jutottak, Dacsev ezt védhetetlenül a hálóba vágta. Az újabb K. Kinizsi-ro­hamok sem vezettek eredményre, így az eredmény már nem is változott. A mutatott játék alapján az öregfiúk csapata megérdemelten szerezte meg a győzelmet a szétesöen, erőtlenül játszó K. Kinizsivel szemben. Az öregfiúk csapatából Monostori, Dacsev, Lázár és Kemény játéka emelkedett ki. A kapos­vári csapatból csak Molnár I. és Vár­vizi játéka érdemel említést. Jól kezűtek a magyar csapatok a Középeurópai Kupában Mint ismeretes, megkezdődtek a Kö­zépeurópai Kupa labdarúgómérkőzések küzdelmei, melyekben most már bekap­csolódtak a magyar csapatok is. A ma­gyar színeket képviselő Bp. Vörös Lo­bogó Belgrádban a Crvena Zvezda csa­pata ellen lépett pályára, s a magyar bajnokcsapat hatalmas küzdelemben vé­gül is 1:1 arányú döntetlen eredményt ért el. Remélhetően e döntetlen után a budapesti mérkőzésen a Vörös Lobogó majd kiharcolja a továbbjutáshoz szük­séges győzelmet. A másik magyar csapat, a Bp. Vasas a Népstadionban 55 000 néző előtt 0:0-ás félidő után 2:0 arányban legyőzte az UDA (Prága) csapatát. A Vasas együtte­se nemcsak eredményesen, hanem jól is játszott, s bizakodással tekinthetünk a prágai visszavágó mérkőzés elé is. A totó 12 találatos szelvénye: lxll 21x21 lx X. A 12 találatos szelvény 103 708 forintot, a 11 találatos 3261 fo­rintot, míg a 10 találatos 401 forintot fizet. Hadsereg-bajnoki labdarúgómérkőzés lesz ma Kaposvárott Ma délután 6 órakor a K. Dózsa-sport- telepén érdekesnek Ígérkező hadsereg­bajnoki labdarúgómérkőzés lesz. E ta­lálkozón dől el, hogy a helyőrség csa­patai közül melyik együttes jut tovább a kecskeméti középdöntőbe. A délutáni mérkőzés esélyese a taszári repülök csapata, amelyben szóhoz jut szinte a« egész Dózsa-támadósor. ____________ SO MOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth Jáues Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Katinka S. u. 7. Tel.: IS-U Kiadóhivatalt tel.: 15-16 Somegy megyei Nyomdaipari Vállalni Nyomdáért fülel: Hidas János

Next

/
Oldalképek
Tartalom