Somogyi Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-18 / 116. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1956. május II, A T Á R G Y A L O T E R E M B Ő L Május 22-én, kedden hirdet ítéletet a bíróság a Selymes-bűnszövetkezet ügyében A Selymes-ügy nyomozása során «hegy már megírtuk — Sándor Lajos, a Dénes-bünszövettoezet egyik vád­lottja ismét a bíróság elé került. Ka- ponya és Juhász, a Kaposvár és Vi­déke Földművesszövetkezet standve­zetői nagymennyiségű olyan zsírt vet­tek meg Sándortól, amit annak a FŰSZERT szállított, azzal, hogy boltban adja el. A kevert, iádázott asírt beolvasztva ibödönökben, Sándor átadta Kaponyáéknak, akik mint há­zizsírt adták el. A 35 forintos zsír — kinevezve tiszta házizsírnak — Ka- ponyáéknál 45 forintos áron került forgatómba. Sándort így egyszerre a közellátást veszélyeztető ibűncselek mény, s ugyanakkor csalás miatt kell vádolni Kaponyával és Juhásszal együtt, Hem évüil el Sándor hentes bűne! Érdemes foglalkozni a védelemnek azzal az állításával, hogy Sándor bű­ne másfél év óta vesztett aktualitásá­tól, csokiként bűntettének veszélyes­sége, tekintve, hogy azóta már meg­javult a zsíreliátás. Véleményünk szerint szó sem lehet itt valamiféle el­évülésről vagy arról, hogy mert most nincs fennakadás a zsírel­látásban, Sándor másfél évvel ezelőtti bűne már nem a közel­látást veszélyeztető bűncselek­mény minősítés alá esik. A paragrafus, amelyre a védő hivat­kozott, nem hozható semmiféle vo­natkozásba Sándor ügyével. Sándor, Kaponya és Juhász bűncselekménye — ez csak egy a sok iközül — még akkor is a közeHátást veszélyeztető­nek minősíthető — a csalás mellett —, ha másfél évvel ezelőtt történt, s annak ellenére, hogy azóta javult a zsírellátás. Sándor Lajos az utolsó szó jogán elmondta, hogy nem érzi magát bű nősnek. Meglepő, hogy még a Dénes ügyben sem. Szegény mártír! Úgy beszéli, mint aki azt sem tudja, hogy a Dónes-ügyben és most Selymesék mellett miért ül a vádlottak padján. Mert ő — ahogy mondta — a jelen­ben is, a múltban is — hentes korá­ban — mindenkivel csak jót tett. Akárki fordult hozzá bármiféle ké­réssel, soha nem mondott nemet. Va­jon mennyit beszélhetnének ennek el­lenkezőjéről Sándor hajdani vá­sárlód?! A Dénes-ügyrői írt cikkünk­ben már elmondtuk, hogyan beszél­tek a »jószívű« Sándor hentesről. dő: honnan tudhatja Latok Tibor üzletvezető, hogy Selymes havonta ezreket költött a grdüben, amikor őnála Selymes soha nem fizetett. Hadd jegyezzük meg, hogy nemcsak Lakk Tibor, de más is felfigyelt Selymes költekezésére, ami 860 fo­rintos fizetésből valóban gyanús. S ha Lakk Tibor tanúvallomásában nem Is mondta el — ismeretes, hogy figyelmeztette Selymest, hogy »nem lesz jó vége a nagy költe­kezésnek«. Végeredményben pedig nem az képe­zi a vád tárgyát, hogy Selymes a grillbe járt, hogy költekezett, hanem az, hogy miiből, milyen úton szerzett pénzből. Ez pedig most már minden­ki előtt világos. II „piackirály“ nem hiányzik senkinek Juhász, ez a nagystílű kofa, vagy ahogy Kaposvárott hívták, a »piac- király« védője szerint — s a maga véleménye szerint is — csaknem ár­tatlan. Védője a Somogyi Néplap egyik cikkére hivatkozott, ezzel óhaj­totta bizonyítani., hogy Juhász mi­lyen nélkülözhetetlen tekintély volt a kaposvári piacon. Hadd mondjuk meg Juhász vé­dőjének, hogy az a bizonyos hagymaárdrágítás, amiről írtunk s amire hivatkozott — koránt­sem Juhász távollétéből fakad, Várható időjárás pénte­ken estig: felhösebb idő, több helyen záporeső, helyenként zivatar. Mér­sékelt. a záporok idején délnyugati, később nyu­gati, északnyugati szél. A nappali felmelegedés főként északnyugaton gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19—20 fok kozott. ^5oi művelődjünk, hol szórakozzunk^ Színház: Török Tamás: Dél keresztje. Este fél 8 órakor bemutató előadás. Ady-bérlet. Pártoktatás Háza: Könyvkölcsönzés és egyéni tanulási Idő 9—19 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11, 13—19-ig. TTIT-klub: »Arany János esztétikája« címmel az irodalmi és filozófiai szak­osztály rendezésében este 7 órakor elő­adást tart Hermann István tudományos kutató. Rippl-Rónai Múzeum: Baláta-tó élő­világa, Kaposvár város története és Tornyai János kiállítás. MOZIK: Vörös Csillag: Dollárpapa. Uj magyar fllmvígjáték. Szabad Ifjúság: Törvényen kívüli lo­vag. Francia filmvigjáték 16 éven felü­lieknek. íi^ SPORT ® Hát még ha az eső nem esik. .. Ezt" is hallgassa meg... Kossuth-rádióban: Délután 2,35-kor: Részletek Poldini: Farsangi lakodalom és Mosonyi: Szép Ilonka c. operájából. Este 8,20-kor: Operett-est. Petői i-rádióban: Délután 4,10-kor: Részletek Huszka Jenő: Szép Juhászné c. operettjéből. Tulajdonjogszerzés — lopással Volt még a védelemnek a többi vádlott érdekében elmondott beszédé­ben is egy-lkét olyan kitétel, amivel semmiképp sem lehet egyetérteni, akár a paragrafusokat, nézzük, akár paragrafusok nélkül csak logikusan gondolkodunk. Az egyik kitételből például világosan az következett, hogy az ellopott társadalmi tulajdon, amikor a sikkasztó továbbadja, ak­kor már magántulajdon. Vajon mióta lehet lopással tulajdonjo­got szerezni? Esetleg csak a sikkasztó vagy az or­gazda érzi magántulajdonnak, mivel hogy »megszerezte«. Ez azonban még nem tulajdonjog. Arról aztán már a védő feledkezett meg, hogy ezután az érvelés után a sikkasztott áru átve­vőjének minősítéséhez még az orgaz­daság vádját is oda kell fűzni. Bi­zonyos, hogy a bíróság nem fogja elismerni az ítélet mérlegelésénél az ■ilyesfajta »tulajdonjogot«. Egy jóslat beteljesedik.,. Selymes védőjével sem lehet egyet­érteni, amikor azt kérdi: mióta bűn, hogy valatoi — mint Selymes — a grillbe jár, hogy lemezjátszót, hang­lemezt és más egyebet vásárol? Az bizony nem bűn, ha becsületes mun­kával szerzett pénzből szórakozik valaki s vásárol. S azt kérdezi a vé­és cseppet sem okozott Juhász távol­léte zavart a kaposvári piacon. A »piackirály« nem hiányzik senkinek a kaposvári piacon. Az utolsó szó jogán a vádlottak el­mondták, amit akartak, s amit tud­tak: azt, hogy ők csaknem bűntelen, csalinem mindenben ártatlan embe­rek, akik — bizony nem is tudják, miért ülnek a vádlottak padján. Valóban furcsa: kilenc »becsületes« ember a bíróság előtt. Legalább is a védők által benyújtott tanácsi és vál­lalati igazolásokból ez tűnik ki. Mind a kilenc — szavatolják — becsüle­tes ember. Nekünk anás a véleményünk, mint egyes tanácsi és vállalati igazolásnak, s bizonyos, a bíróságnak is. Ültessék a vádlottak padjára Selymes segítőit is! Elhangzottak a védőbeszédele, az utolsó szó jogán tovább tagadtak a Selymes-ügy vádlottal. A Megyei Bí­róság kedden reggel ítéletet hirdet — s gondolhatjuk — ezzel véget ért a Selymes-ügy. Reméljük, nem így lesz, s bárhogy fenyegetőznek sajtó­perrel és más egyébbel a sokat em­legetett illetékesek — Fekete P. Lajos- nétól Városi Józsefig —még egyszer felvetjük felelősségüket, s reméljük, nem haszontalanul. A közvélemény, a társadalmi tulajdon védelme köve­teli: ültessek a vádlottak padjára azokat is, akik — akár egy-két pohár borral, akár nagyobb ér­tékkel lekenyerezve vagy össze­játszva Selymessel — tudatosan elmulasztották az ellenőrzést, segítettek Selymesnek a társa­dalmi tulajdon fosztogatásában, akik leplezték az olyan aljas dolgo­kat, mint Fekete Páris Lajosné és Selymes tette — a mulatozások, a kollégista lányok éjszakai háborga­tása, felkeltése. — Mindez magában is felháborította a közvéleményt, de még jobban akkor, amikor bebizo­nyosodott, hogy az oktatásügyi osz­tály is tudott ezekről, hiszen vezetőd közül többen és többször részt is vet­tek Selymeseknél ilyen dorbézolások­ban. így aztán nyilvánvaló, hogy Selymesnek nem kellett félnie ellen­őrzéstől. nyugodtan lophatott, sik­kaszthatott. A közvélemény nemcsak a sik­kasztásért, ezért is követeli a fele- iősségrevonást. Figyelem! A Dombóvári MÁV Építési Főnökség vasútépítő munkásokat tobo­roz kurd-csibrákt. siófoki és nagykani­zsai építésvezetőségei részére. A dolgo­zó havi átlagkeresete 850 forinttól fel­felé. A dolgozók és családtagjaik részé­re szolgálatbalépéskor kedvezményes vasúti arcképes igazolványt kapnak. A vállalat a dolgozókat munkaruhával lát­ja el, a szabad szombatot biztosítja, a hazautazás díjmentes. Jelentkezni lehet a járási tanácsok munkaerőgazdálkodási csoportjainál és Kaposvár, Lenin u. 13. sz. alatt. — Somogy megyei Tanács Munkaerőgazdálkoiíásl Osztálya._________ Eladó 100-as Csepel, blokk motor hár­mas sebességű. Kaposvár, Füredi u. 93. ____________________________________(12411) Magas pénzjutalmat fizetek annak, aki elveszett tárcámat megtalálta, s iga­zolványokkal együtt lakásomra elhoz­za. Bácsy Géza. Kanizsai u. 57. (1030) Beköltözhető négyszobás, összkomfor­tos ház eladó. Cím: Állami Hirdetőben, Kaposvár._______ (12427) Egy azonnal beköltözhető ház eladó, amely áll 2 szoba, 2 konyha, 2 speizből, hozzá istálló, disznóól, 200 négyszögöl telek. Kaposszerdahely, Barócsi István. ___________________________ (1031) El helyezkednék gépkocsivezetőnek ál­talános hajtási engedéllyel. Jankovics József. Kutas.______________________(1032) Be költözhető részletre. Cím családi házat i Kiadóban. vennék (1029) Eladó Somogysárdon azonnal beköl­tözhető, modern, félkomfortos. nagy ház. 2 szobás, 120 termő gyümölcsfa, adómentes, hatalmas szőlölugas, Kapos­vártól 18 km. Sűrű buszjárat. Somogy- sárd, Kisiván Ferenc. (1023) Brassó u. 11-es sz. ház eladó. Cím a Hirdetőben. (12408) — PANASZNAPOT TART ma reg­gel 8 órától Betlehem László, a Városi Tanács VB tagja a Városi Tanács székháza ikis tanácstermében. (Első emelet 22.) — A TERMELÉSI AGITÁCIÓ KÉRDÉSEIRŐL előadás lesz ina est 6 órakor a Pártoktatás Házában. Előadó Wiirth Lajos, a Megyei Párt-VB munkatársa. — ÖRÖKLÉSTANI PROBLÉMÁK RÓL előadás lesz ma este 7 órakor az MSZT—TTIT székház földszinti he­lyiségében. Előadó: dr. Stohl Gábor veszprémi tudományos kutató. — MEGALAKULT MEGYÉNK EL­SŐ SZIMFONIKUS ^NEKARA. A közalkalmazottak szakszervezete 45 tagú szimfonikus zenekarát Lehota Dezső karmester vezeti. A zenekar eJső próbáját megtartotta, s a közel­jövőben bemutatkozik a város közön­ségének. — SALAMON BÉLA ISMÉT KA­POSVÁROTT VENDÉGSZEREPEL. A Fővárosa Varieté május 21-én este 6 és fél 9 órakor a színházban műsort rendez. Műsoron: a Vonósnégyes, Po- mócsi anarad. Női fehérnemű, Érte­kezlet, Tegeződés című bohózatok, ezenkívül magánszámok és tóneda- íok. Közreműködnek: Salamon Béla, Fehér György, Viola Mihály, Horváth Tivadar, Sebestyén Zoltán, Lengyel Gizi, Kovács Erzsi, Csikós Rózsi, Tcrdai Ottó. Konferál Kellér Dezső érdemes művész. — MEGRENDEZIK az úttörők má­sodik megyei találkozóját. A június 9-i kaposvári úttörő találkozó egész­napos lesz. Ez alkalommal rendezik meg az ifjú technikusok és ifjú kép­zőművészek első megyei kiállítását is. A találkozóra utazási kedvezmény lesz. Az ódon somoqyvári grófi kastélyt övezd park hatalmas faóriásait ugyancsak meglengette az éles balatoni szél. Az eső is vigasztalanul esett. S amikor dél felé kissé szűnt az eső, még azután is bodros felhók ijesztgették a csaknem száz sportoló fiatalt és azt az 5 — 600 főnyi né­zőközönséget, akik egy­begyűltek a vasárnap délutáni falusi szparta- kiád versenyre. Maitz János pedagógus és felesége már hetek óta nagy gonddal készít­hette elő ezt a versenyt, ök adták a sportkörnek a javaslatot, hogy hív­ják meg a versenyre a szomszédos Somogyvá- mos és a közelben fek­vő Öreglak sportolóit is. Vasárnap azután, ami­kor oly zord idő kö­szöntött be Somogyvár- ra, a pedagógus házas­pár együtt szurkolt a vendég sportolókkal, hogy csak legalább any- nyira Javuljon ki az idő, hogy meg lehessen rendezni a versenyt. De nemcsak ők, hanem a sportkör vezetői, sőt a községi vezetők is azon izgulták, hogy megtart­ják-e a délutáni ver­senyt. Az idő azután vé­gül is kegyeibe fogadta a Somogyváron egybe- gyült sportoló fiatalo­kat^ azok vezetőit, s a kitűzött időpontban megkezdődhetett a ver­seny. Egymás után peregtek a számok. Mint ez már a jól megrendezett szpartakiádokon másutt is megtörtént, a so- mogyvári szurkolók kö­zül is többen ott a hely­színen kedvet kaptak és beneveztek a versenyre. A községi tanácselnök például, aki szintén az egyik beugró atléta volt, jóval az MHK szint fe­letti eredményt ért el a gránát vetésben. Szóval lelkesedésben nem volt hiány, amelyet még az sem tudott le- lohasztani, hogy időköz­ben ismét szemerkélni, majd szinte zuhogni kez­dett az eső. A jelenlévők nagy többsége azonban nem ijedt meg az eső­től. Még a szurkolók sem tágítottak, s leg­többjük mindvégig je­len volt a versenyen s lelkes tapssal köszön­tötte a győzteseket, akár somogyvári, avagy öreg­lak! volt a győztes. Legnagyobb sikere a leány és fiú tornacsapa­toknak volt. Hat somogy­vári leány vonult fel sportmezben. Nagy ese­mény ez egy községben. Pláne olyan helyen, mint Somoqyvár, ahol a ma­mák közül még ma is sokan nem jó szemmel nézik azokat a leányo­kat, akik sportmezben »mutogatják magukat«. A sportoló leányokat és fiúkat köszöntő hatal­mas tapá) amely a leá­nyok kendőgyakorlatát jutalmazta, azonban azt bizonyítja, hogy So­mogyváron is győz az új a régi felett a sport­ban is. A verseny után Maitz Jánosné tanárnő volt a legboldogabb. Mint mon­dotta: nem volt könnyű a kezdet, a leányok ki­csalogatása a sportte­lepre. De végre So­mogyváron is megtöri a jég, s a leányok szor­galmas munkája meg­hozta a maga gyümöl­csét: a tornacsapat nem lesz esélytelen a járási döntőn sem. Hogy a me­gyei döntőn mi történik, arról még ma nem nyi­latkoznak Somogyváron. Mi lett volna, ha nem esik az eső — hallottuk a Jól sikerült szparta- kiád után itt is. ott is a véleményt. Szerintünk azonban a rossz idő mit- sem von le a verseny sportértékéből. Sőt va­sárnap a szpartakiádon a somogyvári, somogy- vámosi és öreglaki spor­tolók, no és a somogy­vári szurkolótábor sport- szeretetből kitűnőre vizs­gázott. N. S. SPORTLEVELEZŐINK ÍRJÁK Fényképésznek (tanulónak) elmennék nyárra Balaton mellé magánszektorhoz, szövetkezetbe. Gyakorlatom, felszerelé­sem, Braun Hobbym van. Levélcím: Bél czi Lóránt, Budapest, XL, Villányi út 6. 250-es Jáwa, lemezvillás, 100-as Sachs eladó. Széchenyi tér 5. Üveges. (1020) A NAGYATÁDI FUTBALL-LABDA SZOMORÚ TÖRTÉNETE Arról a kerek bőrlabdáról kívánok most szólni, amelynek útját a múlt va­sárnap 99 percen át több mint 500 néző figyelte Nagyatádon. Amikor a játékve­zetői sípszó véget vetett a Nagyatád— Balatonlelle megyei I. osztályú mérkő­zésnek, akkor ez a labda néhány percre a pálya sövénye mellé került. Majd »kü­lönös« útra indult, azaz megkezdődött a mi futball-labdánk szomorú története. Azzal kezdem, hogy a Somogyi Nép­lap egylzben »különös edzö«-kénl mu­tatta be a balatonlelleiek edzőjét. Mol­nár Lajost. Nos, vasárnap mi, atádiak szomorúan tapasztaltuk, hogy Molnár valóban különös edző. Ezt a tényt a labdánk körüli események is bizonyít­ják. Az történt ugyanis, hogy a »külö­nös edző« abból az elvből indult ki. hogy egy jó edzőnek tudnia kell, miként kell a futball-labdát szinte a »fű alatt« is továbbítani. Ö ezt »ügyesen« a mi lab­dánkkal be is akarta bizonyítani, s oly »ügyesen« cselezgetett a fűben árván maradt labdánkkal, hogy az végül is a balatonlelleiek külön autóbuszában kö­tött ki. Mit részletezzük a dolgot. Molnár edző »csele« nem sikerült. A jelenlévő rendőrök ugyanis — igaz, némi keresés után —. de megtalálták a keresett lab­dát ott. ahova azt Molnár elrejtette, az autóbuszban. Igaz. hogy magát Molnárt elekor már sehol sem találtuk, mert most már egy »ügyesebb csellel« hirte- lenében eltűnt. Aztán tovább nem is kerestük. De manapság is sokan keserű szájízzel gondolnak vissza Nagyatádon erre az esetre, az egyébként sportszerű mérkő­zésnek igen sportszerűtlen utójátéká­ra. Felvetődött sokunkban az a kérdés is. hogy Balatonlellén a sportkör veze­tői helyeshk-e vajon, hogy e tette után olyan edző, mint Molnár Lajos, nevel- heti-e a leijei sportoló fiatalokat? Horváth MiklÓE, Nagyatád KEDVES CSURGÓI SPORTTÁRSAK! Mi, balatonbogláriak némi meglepe­téssel olvastuk Halmai Emil sporttárs véleményét a két hét előtti mérkőzé­sünkről. Nem is a mérkőzés, hanem in­kább a mérkőzés utáni események azok, amelyek valóban említést érdemelnek. Az ugyanis bebizonyosodott, hogy a mérkőzésen Bolla, a csurgóiak kitűnő kapuvédője teljesen véletlenül sérült meg. A sérülésnél szándékosságról szó sem volt. S örömmel láttuk, hogy Bolla sérülése nem is volt komoly, mert a következő héten már ismét csapata ren­delkezésére állt. A mérkőzés befejezését követő per­cek szerintem nem voltak méltóak a két sportkör nemes vetélkedéséhez. Valóban szóvita keletkezett a két csa­pat játékosai között, s azt is meg kell mondanunk, hogy Itt a csurgóiak vol­tak a »kezdeményezők«, akik közül bi­zony többen is gúnyolták a vesztesként levonuló bogiári játékosokat. Aligha hisszük, hogy ez sportszerűségre vall. S az ilyen kezdeményezések után bizo­nyos fokig érthető, hogy néhány játé­kosunk esetleg tényleg elragadtatta ma­gát. Ami a csurgói levélnek azt a részét illeti, hogy Csurgón sportszerű keretek között kívánják az őszi forduló mér­kőzését velünk lejátszani, ezt csalt a legnagyobb örömmel vesszük tudomá­sul. Tavaly ugyanis nem ezt tapasztal­tuk. A múlt év őszén ugyanis a mérkő­zés után néhány magáról megfeledke­zett csurgói szurkoló még meg is do­bálta az autóbuszunkat. Reméljük, hogy ez évben valóban nem fgy lesz, mert ezt kívánja a sportszerűség is, amely terén lehet, hogy nekünk vannak még hibáink, de mint a fentiek bizonyítják, Csurgón is van még mit javítani. Molnár József, Balatonboglár Mégegyssser a vasárnapi labdarúgófordulóról Egy príma állapotban lévő 200 köb­centiméteres NSU motorkerékpár eladó. Cím: Pintér István, Kaposvár, Áchim A. u. 2—4—6. Mezőgazdasági Ktsz. (12414) Vezető könyvelőt képesített könyvelői oklevéllel a Magyar Nemzeti Bank nagy­atádi fiókjához felvételre keresünk, írásbeli ajánlatot részletes önéletrajzzal a Magyar Nemzeti Bank VIII. sz. Te­rületi Iroda, Pécs, Kossuth Lajos u. 11. sz. személyzeti vezetőjéhez kell címez­ni. (12420) Eladó 125-ös export Csepel. Hirdetőben. Cím a (12407) Eqy fehér mély gyermekkocsi eladó. Matyasovich, Kossuth Lajos u. 34. (12418) A qyőri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár azonnali belépésre felvesz horizontális, csúcs-eszter­gályos, lakatos és marós szak­munkásokat. Érdeklődőknek min­den felvilágosítást megad a vál­lalat munkaügyi osztálya. _________ Sü rgősen, minden elfogadható áron eladó a belvárosban háromszoba, hal­los, összkomfortos öröklakás. Cim a Kiadóban. (1013) SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő; Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latlnka S. u. 7. Tel.: 18-13 Kiadóhivatalt tel.: 15-10 lernogy megyei Nyomdaipari Vállalót Nyomdáért felel: Hidas János A megyei labdarúgóbajnokság tava­szi idénye befejezéshez közéig. Mind­össze két forduló van még hátra a küz­delemsorozatból s azután két hónapra félbeszakad a nemes vetélkedés, hogy július 29-én újból megkezdődjék a harc a győzelemért, a bajnoki címért, a ki­esés elkerüléséért. Az erőviszonyok is lassan tisztázód­nak. Kitűnik, hogy a K. Dózsa, a K. V. Meteor, s a vidéki csapatok közül a Marcali Traktor az, amely legjobban felkészült a bajnokságra. Valószínűnek látszik, hogy ez a három csapat küzd majd ősszel is az elsőségért. A közép­mezőny is kialakult. Itt a nagyatádiak nyújtják a legegységesebb teljesítményt. Jellemző az atádi csapat erejére, hogy eddig mindössze egy vereséget szenve­dett, azt is a K. V. Meteortól. A vártnál gyengébben szerepel a Barcsi Vörös Csillag, ahol a fúzió szerintünk későn jött létre. Ha tavaly a bajnoki idény be­fejezésekor megtörtént volna a barcsi sportkörök egyesülés, az esetben ma már aligha döcögne úgy a gépezet, mint jelenleg. A Siófoki Bányásztól is sokkal többet vártunk. A Balatonboglári Trak­tor. amelv tavaly ilyenkor a bajnoki táblázat élén állt, ma a kiesés ellen küzd. Pedig ugyanazok a játékosok áll­nak rendelkezésére, mint tavaly. Sze­rintünk a bogiáriak esete is bizonyltja, hogy erősebb az idei mezőny a múlt évinél. Változatlanul gyengén szerepel a két újonc: a Balatonlellei Vörös Me­teor és a Kaposvári Traktor. A 11. bajnoki fordulóról még az aláb­biakat jegyeztük fel: TÖBBET ÉR eqy kisebb képességű Játékos, ha egészséges, mint egy na­gyobb tudású, ha sérült. Régi szabá­lya ez a labdarúgásnak, s mégis gya­korta előfordul, hogy az edzők ilyen esetekben a nagy név mellett dönte­nek. Záborszky Jenő. a K. Dózsa ed­zője azonban vasárnap helyes utat választott. A sérült Dékányt és Má­tyást kihagyta a csapatból. Ez utóbbi pedig már mezbe is volt öltözve. Az edző beállított egy névtelen labdarú­gót, Sükit, aki azután három góllal mutatkozott be. Most aztán főhet a feje a Dózsa edzőjének, hogy Mátyá­sék felépülése után ki maradjon ki az együttesből, mert Süki bizony ve­szélyezteti a Dózsa-csatárok valamelyi­kének posztját. (Mint érdekességet említjük meg, hogy Süki a Dózsa II. csapatában szombaton nem kevesebb, mint 7 gólt rúgott.) A SPORTSZERŰSÉG TERÉN sem volt e héten sem különösebb baj. Ez annál inkább örvendetes, mert immáron sor­rendben a negyedik héten egyetlen já­tékost sem kellett kiállítani. Ez nagy- részi a sportkörök nevelömunkájának eredménye. De azért hozzá kell fűz­nünk azt is, hogy maguk a játékveze­tők is sokat fejlődtek az utolsó négy hét alatt. S ez a tény is hozzájárul, hogy sportszerű keretek között zajlanak le a mérkőzések. ELHÓDITJÁK-E a kaposvári csapa­tok ez évben a hegemóniát a vidé­kiektől? Ez a kérdés már az idény kezdetekor felvetődött. Mert bizony tavaly a kaposvári csapatok eléggé alárendelt szerepet játszottak a me­gyei bajnokságban. Úgy tűnik azon­ban, hogy ez évben a kaposvári csa­patok készültek Jobban fel. Hogy ez valóban helytálló állítás-e, az majd a jövő vasárnapi Marcali — K. V. Me­teor rangadón is eldől. 31 GÓLT RÚGTAK múlt vasárnap a csatárok. A góllövőlistán vezető Kimpf csak egy gólt szerzett. Vérségi pedig egyet sem. Kimpf egy góljával biztosí­totta az első helyét, de már szorosan nyomában van a Dózsa Tóthja, aki há­rom góljával újból az élmezőnybe ke­rült. A góllövőlista élén a helyzet most a következő: 10 gólos: Kimp (Barcs). 9 gólos: Vérségi, Tóth (Dózsa), 7 gólos: Egres (Boglár). Bicsáki (Nagyatád), Hot- tó (Csurgó), Tiszagáti (K. V. Meteor). A FORDULÓ VÁLOGATOTTJÁBAN igen sok a jó teljesítmény. Csupán a jobb­hátvéd helyén leheteti aránylag gyen­gébb játékkal is helyet biztosítani. A két csapatot e héten a következőképp állítottuk össze: A-CSAPAT; Pápai (Marcali) — GruJ- ber (Marcali), Dénes (Nagyatád), Ta­kács II, (K. V. Meteor) — Bódis (Kini­zsi), Pammer (K. V. Meteor) — Kozma (Csurgó), Süki (Dózsa), Jakoda (Csurgó)* 1. Tiszagáti (Meteor) Schuszter (Kinizsi). B-CSAPAT: Hartmann (B.-lelIe) — Farkas (K. Tör), Janda (Dózsa), Ha)du (Marcali) — Kővári II. (Barcsi, Kiss (Dózsa) — Jutási (Kinizsi). Szilágyi (Sió­fok), Tóth (Dózsa). Bicsáki (Nagyatád). Szántó (Fonyód), ATLÉTIKA Atlétikai pályabajnokságot rendez május 20-án Barcson a Barcsi Vörös Csillag Traktor atlétikai szakosztálya. A barcsi atlétákon kívül a K. Bástya és a K. Kinizsi atlétái Is rajthoz állnak. Barcson a többi járás atlétáinak indu­lására is számítanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom