Somogyi Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-11 / 86. szám

Szerda, 1956. április 11. SOMOGYI NÉPLAP S így játszották el becsületüket, vesztették el a falu bizalmát a Gamási Községi Tanács vezetői Becsületesség, őszinteség, a dolgo­zó emberek iránti mélységes tiszte­let és szeretet — ez jellemzi a jó ve­zetőt. Sok száz ilyen vezető ember van a mi megyénkben is. Akadnak azonban még törtetők, önzők, akik bár a dolgozó nép akaratából kerül­tek fontos beosztásukba, nem felel­tek meg a bizalomnak. Ruzsács Fe­renc. a Gamási Községi Tanács VB- titkára is ezek -közé tartozik. A nép, a párt emelte vezető tisztségbe, de ő hamar elfeledte, honnan jött, milyen kötelezettségei vannak a dolgozók iránt. Eljátszotta becsületét, vissza­élt választóinak bizalmával, a párt bizalmával. Köz- és magánéletében az erkölcsi züllés, a korruptság pos­ványába süllyedt, egyéni önző érde­keit a köz érdekei fölé helyezte, el­szakadt osztályától, a párttól. Nem a dolgozók ügyének, gondja, -baja in­tézésének szerény munkálója, ellen­kezőleg: a párt és a nép megvetette, a múlt társadalmának közigazgatá­sára jellemző bürokraft-ikus módsze­reket akart meghonosítani a tanács- házán. Ezzel sok dolgozót szembeállí­tott a tanáccsal, a népi demokráciá­val. Hosszú ívek kellenének ahhoz, hogy felsoroljuk Ruzsics Ferenc és társai hibáit, bűneit. nekem nem kell egy kis épületfa?« Ruzsics Ferenc pedig váltig azt bi­zonygatja, ő nem kapott a legelőn ki­vágott fából, az erdőgazdaságtól vet­te a tüzelőt. Csak az a -baj-, hogy a szomszédok, no meg a község fogato- sa tudják az igazságot. Es Klikkszeliem a tanácsban Ruzsics Ferenc már az 1954-es ta­nácsválasztást megelőzően nagyon sok hibát követett el, s ezért a ta- nácstagság csak -kevés többséggel vá­lasztotta meg újra a vb titkárának. 0 azonban nem tanult a figyelmez­tetésből. Egyáltalán nem törekedett a bizalom megnyerésére; munkájában, magatartásában ettől kezdve még sú­lyosabb hibák jelentkeztek, tovább csúszott a lejtőn lefelé. Nem fogadta el a pártszervezet figyelmeztetései-., tanácsait, mindenkor saját feje után ment, kihasználta a kevés képzettsé­gű, gyenge jellemű vb-elnök fogya­tékosságait, a valóságban ő lett az úr a tanácsházén. Balogh Lajos vb-elnök a »“bólogatójános- szerepét töltötte be mellette. Ruzsics Ferenc úgy vélte, azt tehet, amit akar. s később a vb- eínököt is bevonta üzelmeibe. A tanácsban kialakult egy klikk, amelyben Ruzsics viszi a főszerepet. -Méltó- társa Horváth István, aki egyszemélyiben a tanács vb-elnök- helyettese, a legeltetési bizottság el­nöke, a Hazafias Népfront elnöke és palogh Lajos, a vb elnöke. Együtt jártak a kocsmába, együtt ittak, ré- swgeskedtek. s ha kedvük úgy tar­totta, a község fogatával ki-kiruccan- tak, ahonnan szintén részeg fővel tértek haza. Nem egy esetben talál­ok őket ittasan fetrengve a tanács házán is. — gondolták — jut ebből vidékre is. Metzger József udvarán — aki a fa­lu szélén, a Balatoniellére vezető út mellett lakik, 37 darab kétméteres cölöpnek való, kb. 13 köbméter rönk fekszik. A vb-titkár azt állítja, a rossz útviszonyok miatt vitték oda. (Érdekes, a faluban egész jó volt az út a télen.) Metzger Józsefnek viszont Horváth István azt mondta, azért vi­szik őhozzá a fát, mert Balatoniellére egy gazdasági felügyelőnek kell 50 darab cölöp, majd onnan szállítják el. (Balatonlellén lakik a vb-titkár rokona.) Ugyancsak nekilendültek a télen a dűlőutak mentéről való fairtásnak is. Horváth János — Horváth István testvére — hét fával, Fábri István huszonöttel. Hangyái Lajos — Ru­zsics barátja — -nyolccal többet vá­gott, -mint amennyire a mezőgazdasá­gi előadótól engedélyt kapott. Nem­régiben a tanácselnököt a Megyei Pártbizottság figyelmeztette a favá­gások megszüntetésére. Másnap újabb 13 nagy nyárfát vágatott ki — engedély csak ötre szólt — a vb-elnök és a vb-t itkár. AitóI is beszélnek a faluban, hogy Ruzsics Ferenc évekkel ezelőtt desz­kát szállíttatott Kirs Józseffel apósá­nak Andocsra a községéből. Pallér József kantár asztalossal pedig kony­haszekrényt csináltatott, szintén köz­ségi fából. (Ruzsics, hogy fedje ma­gát, igazolást is készített -magának arról, hogy ehhez a deszkát a legel­tetési bizottságtól kapta munkadíj fejében.) Funkciójukat különböző anyagi elő­nyök szerzésére használták fel. Ru­zsics Ferenc például egyszemély-ben a legeltetési bizottság pénztárosa. Horváth István elnökhelyettes pedig a íegeltetési bizottság elnöke lett, os természetes, hogy havi 500—500 fo­rintos tiszteletdíjat is megszavaztak saját maguknak. Hogy aztán ki ellen­őrizte a legeltetési -bizottság pénz­ügyeit, azzal senkisem törődött. Kéz kezet mos Nyakra-főre irtatták a legeltetési bizottság erdejét. Szükségtelenül télen mintegy 50 köbméter fát ter­meltek ki (igaz, ők sokkal kevesebb­ről és csak -irtásról beszélnek, de tények mást -bizonyítanak). Nem az arra rászorulóknak vagy a tsz-tagok- naik adták a favágás munkáját, ha nem a kebelbarátoknak, a hozzájuk közelállóknak: Horváth Jánosnak és Horváth Józsefnek, a legeltetési bi zottság elnöke testvérének, illetve fiának; Parra-gi Gyulának, Magyar Ferencnek, a legeltetési bizottság ve­zetőségi tagjainak, Horváth Sipinya Gézának, Szentes Józsefnek, ök az tán a »-kéz kezet mos« elv alapján el osztották maguk közt a kitermelt fa nagyrészét. Hogy engedély nélkül, tehát tör­vénytelenül vágták ki a szép fákat, hogy a kivágott fa nagyrészét telje •‘«n jogtalanul elkótya-vetyélték, hogy az eladott fa ára hova folyt be ezzel természetesen senki sem törő­dött. Nekik csak az volt fontos, hogy udvaruk megteljen ingyen tüzelővel, s azt hitték, a falu közvéleménye szó nélkül hagyja ezt. Igaz ugyan, hogy Ruzsics Ferenc, Horváth István, Ba- 'ogh Lajos most mindent szépít, ta­gad, gondolva: mentsük, ami menthe- ‘ö. Egyik a másikra hárítja a fele­lősséget. Pedig nemrégiben még r.em így volt. Horváth István például, amikor Wartmamn Ferenc elv-társ, az alap­szervi párttitkár felvilágosítást kért a jogtalan favágásról, így felelt, •bint egy szemrehányásként: »Hát ha már a fa a közé, akkor legyen egészen „közös“, A kiskirály Vagy beszéljünk arról, hogy 1953- ban a tanács istállójának padlásáról Faksi Mihály asztalossal felszedetté a deszkát, hogy belőle bútort készít­tessen, s amiért végül Müller Józse­fet, a község szolgálatában 16 évig becsületesen dolgozó, 11 éves párttá got megrágalmazva, elbocsátotta állá­sából, hogy saját bőrét mentse? Feltűnő életmódot folytat Ruzsics Ferenc. Szebbnél szebb bútorokat vá­sáréi, emellett a nagylábonélésre. költekezésre, részegségre is jut pépze. Miből? — kérdezik a dolgozó parasz tok. Spekulációból. Tavaly például négy és fél hold földet használt, il­letve munkáltatott, persze beadást csak 1 hold után fizetett. Erkölcste­len, züllött életet él, foghegvröl be­szél az emberekkel. Bene Lajos 10 holdas középparaszt például elmond­ja: aki meg meri mondani a hibá­kat. azt nyomban reakciósnak nevezi a vb-titkár, s igyekszik mihamarabb okot keresni arra, hogy elhallgattas­sa a bírálót. Sokan elmondják, hogy Ruzsics Ferenc öntelt lett, az embe­reknek nem köszön az utcán, nem beszél velük. Futics József, a tsz bognára egy -igazolásért ment a ta­nácsházára, »de bizony akár fél na­pig is ott állhattam volna, a titkár annyit sem kérdezett tőlem: mi já­ratban vagyok- — mondotta. Ezért állnak félre oly sokan a köz- ügyektől Gamásom. Akadnak embe­rek, akik a rosszul dolgozó vezetők hibáit a tanácsra, a népi demokráciá­ra általánosítják. S ezt igen jól ki­használja az ellenség is. Ruzsics Ferenc baráti körét kétes elemekből válogatta össze. Ilyen Göndöc István volt malomtulajdonos, gntteros, palinkafözdés; Galabár volt disznó- és marhakereskedö — igaz, ezeket Balogh Lajos tanácselnök is az »ipari munkás- kategóriába sorol­ja, pedig az ő bátyja is volt náluk cseléd a múltban. Nem csoda hát, ha a tanács jóvoltából ugyancsak jól érzik magukat a kuiókok, a dolgozó parasz­tok esküdt ellenségei. PÁRT ÉS PÁRT ÉPÍTÉS Traktorok közül a traktorosok közé Mindebből kiderül, hogy a tanács vezetői miért nem hajlandók a párt irányítását elfogadni. A (kiskirályos- kodás velejárója, hogy Ruzsics Fe­renc nem fogad el bírálatot, nem so­kat ad mások véleményére. A gamási példa figyelmeztetés Hogyan válhatott Ilyenné Ruzsics Ferenc, hogyan távolodhatott el ily messzire osztályától, a párttól, ho­gyan térhetett le a becsületes útról? Nem fajulhatott volna idáig a helyzet Gamáson, ha a Tabi Járási Tanács egyes vezetői nem szólamaik, hanem a valóságos helyzet és munkájuk után értékelték volna a gamási ta­nácsvezetőket. Ha a hivatalvizsgálat­ra kiküldött ellenőrök nem sí klán ak el észrevétlenül a hibák felett. Hány, de hány levél, figyelmeztetés jutott el a járási szervekhez, de mindig fi­gyelmen kívül hagyták a dolgozók, a pártszervezet jelzéseit. A gamási példa arra figyelmezteti a járási szerveket, elsősorban a já­rási pártbizottságot s a községi ve­zetőket, hogy állandóan tartsák szem előtt: a népi igazsága — a párt igaz­sága is. A gamási kommunistáknak, a pártszervezetnek van ereje ahhoz, hogy rendet teremtsen Gamáson. És ebben szívesen támogatja őket a fa­lu becsületes, igazságot kereső népe. Támaszkodjanak rájuk. Segítsenek a járást szervek is helyrehozni az elkövetett hibákat. Ne féljenek a község elé tárni a bajok igazi okát, s ha kell, ne várjanak a vezetésre méltatlanná vált emberek leváltásá­val, visszahívásával és felelösségre- vonásával. A lig pár hónapja ke- rüit a Balatonklili- ti Gépállomás párt- szervezetének élére Ta­mási Sándor elvtárs. Ahogy mondani szo­kás, »tősgyökeres« pes­ti. Falut korábban jófor­mán csak képen látott. Mégis örömmel jelent­kezeti falusi pártmun­kára, főleg azért, hogy gépállomásra kerülhes­sen. Évekig voh a Vö­rös Csillag Traktor­gyár üzemi bizottságá­nak elnöke, s így köz­vetve ugyan, de meg­ismerte a mezőgazda­ság gépesítésének nagyszerű ramját, gondolatban megszerette a falusi életet is. Sokszor támadt az a kívánsága, hogy elkísérje országlátó útjára a traktorokat, hogy figyelem­mel kísérje, miként válnak be a gyár munkásai által oly nagy szere­tetlen készített traktorok. De nemcsak a kíváncsiság hozta Tamási elvtársat Somogy megyébe, hanem az is, hogy a munkásosztály 'tagjaként, személyes munkájával is részese lehessen a falu szocialista átszervezésének. Hónapok alatt nem lehet csodákat tenni egy új munkaterületen. Sokat kell tanulni, meg keli ismerni a fa- ■ uíii emberek gondolkodásmódját Csak ha mindezen már túl van, ak­kor nyúlhat biztos kézzel a dolgpk intézéséhez. Ám ezek a hetek, hóna­pok sem múltak tétlenül. A fiatal párttitkár kezdeti eredményei máris :gen becsiilendők. Bizonyságul elég belepillantanunk a gépállomások ta­vaszi tervének legutóbbi dekádérté kelésébe, melyben a Balatonkiliti Gépállomás a tavaszi tervével a ne gyedik, tavaszi gépjavítási tervével az ötödik helyen tart. Tehát máris az éllovasok között varinak. Tgaz, a terv teljesítése érdeké­ben történik minden. Ez ve­zette a pártvezetőséget, amikor még a téli gépjavítás jóelején javasolta I lives elvtársnak, az igazgatónak meg az üzemi bizottságnak, hogv tűzzön ki céljutalmat a legjobb bri­gádnak. És bebizonyították, hogy akkor is lehet versenyezni, amikor nem hasítja a barázdát a traktor, hanem szétszedve pihen a műhely­ben. A tavaszi terv kezdetén már mint »haladó hagyományt« elevení­tették fel a versenyt az egyes bri gádok között, melyben igen dereka­san meg is állják a helyüket a trak toristák. Az ifjúsági brigád példáu 120 százalékos tervteljesítést vállalt hozzá hasonló a töbtai brigád fel ajánlása is. Hogy miért írtuk ide mindezt amikor a párttitkárról akarunk ír ni? Erre könnyű választ adni. Ko rábban ugyanis nem sok történt ; pártszervezet részéről hogy élő, ele ven versenyt teremtsenek a tervtel jesítés mennyiségi és minőségi kő vetelményeinek túlszárnyalásáért L __I_.______________________________ Mj iguk a kommunisták is úgy gondolták, hog> a verseny szervezést az üzemi bizottság fel adata, az ő részük eb­ben mindössze army hogy ne maradjanak J pártonkívü'iek mögö< Az új párttitkár azor ban meggyőzte a pár; vezetőség többi tagja rajtuk és a pártcs pert bizalmiak útján p dig az egész tagságot, hogy a verseny egyéni és országos érdeke ■mindenkinek. A gép­állomás irányító mun Fájában sem élégedett meg annyival, hogy javasolja az igaz gaiónak és az üzemi bizottságnak a verseny kezdeményezését, a rendsze­res értékelés elvégzését, hanem ál landóan napirenden tartja a terme­lés pánt ellenőrzését is. — Ellenőrzése a .termelésnek az, hogy kora reggel motorkerékpárra ülök és végigjárom a munkahelye­ket? — kérdi Tamási elvtárs. — Hogy utána nézek, rendben van­nak-e a brigádszállások, van-e tisz­ta ágyneműjük a traktaristáknak? Igen, mindez hozzátartozik az ellen­őrzéshez. S mennyivel könnyebben, gyor­sabban segít az a pártszervezet, amely rögtön értesül ■ történtekről. Erre van példa a Balatonkiliti Gép állomáson is. Egy év óta csak papí­ron tartottak nyilván két Lanz- RuTtíoggot, mert hiányoztak belőle fogaskerekek. Mível alkatrészt nem tudtak egykönnyen szerezni, bele­nyugodtak, hogy leltári tárggyá vál­jék. Nem így Tamási elvtárs. Köz­benjárására gyárilag elkészítették a 'hiányzó fogaskerekeket, és a tava­szi terv végrehajtásában már a ha­lálraítélt két traktor is dolgozik. Tehát él, lüktet a Kiüti Gépállo más pártszervezetének szíve. Emel­lett persze nemcsak a felsorolt té­nyek bizonyítanak, hanem sok egyéb is. Április 4-e is erről tanúskodik, amikor a párttitkár javaslatára, a kommunisták kezdeményezésére minden traktoros gépére üli és egész nap szántott-vetett. S emellett szól az is, hogy a trak'orosok vál­lalták a tavaszi terv sikeres végre­hajtása céljából a vasárnapi munkát. Az adott szó kötelez. Tamási elv­társ nem a saját, hanem a gépállo­más minden dolgozójának elhatáro­zásért tolmácsolta, amikor úgy nyi­latkozott, hogy éves tervük teljesíté­sében, beleértve a minőségi munkát is, az első három között lesznek a gépállomások közti versenyben. D ízünk a gépállomás kommu­nistádnak Ígéretében, bízunk benne, mert olyan vezetők állnak a gépállomás élén, akik képesek nagy­szerű eredményekre lelkesíteni dol­gozóikat, mert cäyan dolgozók van­nak a gépállomáson, akik híven kö­vetik vezetőiket, Pócza Jánosné (Valin „LUtihiyek” — Kérek egy jegyet Pécsre — szó­lítottam meg udvariasan a kapos­vári állomás fiatal pénztárosnőjét. S hogy még pontosabban kifejezésre juttassam óhajomat, hozzátettem: — Dombóvárig személy, onnét gyorsvo­nattal utazom. Pótjegyet kérek. Boldogan nyúltam a kis barna jegy után. Rápillantottam, megsímogat- tam szememmel a kényelmes utat sejtető kis keménypapírt, s már ép­pen el akartam rejteni, amikor sze­membe ötlött a felírás: ni, nekem jó a fapados is — tilta­koztam tehetetlenül. — Mit bánom én, üljön a fapados­ba. Oda is jó ez a jegy. — Hát ezt igazán nem értem — fakadtam ki most már kissé dühö­sen. Az én pénzemmel ne rendelkez­zék a vasút. Mégis csak oda ülök, ahova akarok... — Nagyon sajnálom magát, ha nem érti — mondta befejezésül a pénztárosnő — s lesújtó pillantást vetett rám. iék le a csomagokat és helyezkedje­nek el másutt. — Már pedig mi nem kelünk fel innét. Megfizettük az árát — ellen­kezett útitársam. — Értsék meg, ezt a két padot le­foglalom szolgálati szakasznak. — De miért porit a miénket? Nem lehetne a másik kettőt... Ott nem ül senki... vizsgálas során, hogy a bácsika Mar­caliba akart utazni... — VEGYÉK TUDOMÁSUL, »GYORSVONAT FAPADOS» — Ez biztosan tévedés — gondoltam. Úgy tudom, Dombóvárig személyvo­nat közlekedik. Talán csak áprilisi tréfának szánta a kedves arcú pénz­tárosnő? Nem, nem. Erről csakha­mar meggyőződhettem. Sőt arról is, hogy nem is olyan kedves, mint gon­doltam. Sokan álltak még az ablaknál, kénytelen voltam távozni. S ha már így történt, hogy sajnálatraméltó em­bernek bélyegeztek meg és gyorsvo­nat jegy lapult a zsebemben, hát útitársaimmal együtt — akik ugyan­csak gyorsvonat jegyet kaptak — — Tévedés történt — szóltam elné­zést kérve. — Gyorsvonat jegyet kaptam egészen Pécsig. — Na és? — csapott rám a pénz­tárosnő. — Jó az a jegy, csak tessék beszállni. — Elhiszem, hogy jó, de többe ke­rül, mint a személy. így nem tudom elszámolni... — Az engem nem érdekel, kérem. Ilyen jegyet kell kiadni. Ez a sza­bály — hangzott a határozott, eluta­sító válasz. — De kérem, én személlyel uta­zom Dombóvárig... — Akkor üljön a párnásba. — De nem akarok párnásban utaz­befészkeltük magunkat a koromsö­tét párnás fülkébe. Két padot fog­laltunk le, s már kezdtük jól érezni magunkat, amikor bevágtatott egy morcos arcú kalauz. — Ezek a csomagok kihez tartoz­nak? — bökött ujjával aktatáskáink fele. — A miénk. — Na, akkor pakoljanak el innen. — De kérem... — tiltakoztunk — nekünk gyorsvonati jegyünk van. Ez érvényes a párnásra ... — Ne vitatkozzanak velem! Szed­ha akarom, az egész kocsit lefoglal­hatom szolgálati szakasznak. Úgy gondoltuk, ez ellen nemcsak mi, a MÁV Főigazgatóság is tiltakoz­na. De azért nem vitatkoztunk to­vább. Feladtuk a harcot. — Úgysem akartunk párnásban utazni — vigasztalgattuk egvmást — s csatát vesztetten vonultunk át a fapadosba. Indulás előtt még leszálltam egy cigarettát elszívni. A lépcső előtt idősebb alacsony bácsika álldogált, s kémlelve nézett körül. Amikor meglátott, kinyitotta a száját, mintha mondani akarna va­lamit, de aztán úgy látszik meggon­dolta magát... Elérkezett az indulás ideje. Ka­lauzunk a hangosbemondót megszé­gyenítve emigyen kiáltott: — Tessék beszállni! Menjünk fel a lépcsőről, kérem. Mozgó vonatra nem lehet felugrálni. Odasietett a bácsihoz. — Maga is utazik? — kérdezte. — Igen, utaznék, fiam. — No, akkor ugorjon — szólt a »jószívű- segítő, s hónaljon ragadva a bácsikát, feltuszkolta a vonatra ... Elindultunk. Csak jóval később, úgy Baté határában derült ki a jegy­Folytathatnám tovább vasúti »él­ményeimet-. Ábrázolhatnám a ko­romsötét kocsit, melyben valaki el­felejtette kicserélni az akkumuláto­rokat. Történetet lehetne írni arról, ahogy az utasok tapogatózva botor­káltak a fülkékben, keresve egy­mást, csomagjaikat és a jószerencsét. Megemlékezhetnék a fojtogató pet­róleumszagot árasztó viharlámpáról, melyet később kegyelemdöfésként orrunk alá akasztottak. Vagy beszél­hetnék egy utazó csoportról, melynek tagjait a vasúti dolgozók hanyagsá­ga miatt büntettek meg, s durva sza­vak kíséret ben kényszeritették őket a forgalmi irodába. Es mindez egy óra alatt történt Kaposvártól Dom­bóvárig ... De nem is erről van szó. Nem szállók vitába a gyorsvonati jegy miatt, lehet, hogy a MÁV-nak van igaza. Nem sajnálom a párnás fül­két, melyből kiűzött a kalauz. Nem óhajtem visszatéríttetni a bácsika s az utazó csoport anyagi veszteségét. CSUPÁN EGYET akarok, s ezt szeretné minden dol­gozó: tisztességes hangot, embersé­get az utazók iránt, türelmes és pontos felvilágosítást és udvariassá­got, melyet most már jó lenne meg­tanulni a vasút egyes dolgozóinak. Szeretnénk remélni, hogy ez az órás élmény csupán rosszul sikerült áprilisi tréfa volt, s azok a vasutas dolgozók, akiket méltán ért szemre­hányás, beismerik végre, hogy ók vannak az utazóközönségért és nem fordítva. Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom