Somogyi Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-08 / 84. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1950. április 8. ÁPRILIS — TISZTASÁGI HÓNAP A TISZTASÁGRÓL Talán nincs semmi, ami az embe- ' l ekben nagyobb félelmet, leküzdhe- tetlenebb idegenkedést keltene, mint a betegség, a szenvedés. Súlyosan beteg emberek semmilyen áldozattól nem riadnának vissza, csakhogy megszabaduljanak az átkozott kórtól és visszanyerjék egészségüket. Ma már sok betegséget igen eredményesen gyógyít a orvostudomány: azonban ezek átszenvedése is meggyötri, megviseli a beteget és hozzátartozóit. Vannak azonban betegségek, amelyeknek kiállása sokszor egy életre szóló nyomot hagy maga után. Napjainkban a tudomány meg- döntehetetleniil bebizonyította, hogy a betegségeket nem valami kegyetlen istenség méri az emberekre, ahogy régebben elképzelték, hanem mindig valamilyen ok hozza létre. Mindazon okok közül, amelyek a szervezet megbetegedését vonják maguk után, a legnagyobb jelentősége a piszoknak, a szennynek van. Nem . túlzunk, ha megállapítjuk, hogy a legtöbb betegség forrása a tisztátalanság. Ha az emberek feleannyira is törekednének tisztaságra, mint ameny- nyire félnek a betegségektől, sok súlyos bajt megelőzhetnénk. A tisztaság jelentőségéről vaskos köteteket lehetne írni. A következőkben csak néhány általános szempontra hívjuk fel a figyelmet. A betegségeket — mint ez ismeretes — nagyrészt egészen parányi, szabad szemmel láthatatlan élőlények, baktériumok okozzák, amelyek valamiképpen szervezetünkbe jutnak. A rendszeres tisztálkodással számtalan baktériumnak szervezetünkbe hatolását akadályozhatjuk meg. Mindezen túl azonban a mosakodás, a fürdő, a víz, a napfény edzi testünket és ellenállóvá teszi szervezetünket a betegséggel szemben. A tisztaságra törekvés nem korlátozódhat azonban testünkre. Hiába mosakszunk meg, ha lakásunk, szobánk, műhelyünk, ahol tartózkodunk, piszkos, szennyes. Takarítat- lan helyiségekben szennyes a levegő, por gyülemlik fel, rovarok szaporodnak el: mindez nagy ártal- inunkra lehet. Ilyen helyen termé- í szetesen nem tarthatjuk tisztán az j élelmiszerünket sem. Hasonlóan veszélyezteti egészsé-1 günket a szennyes, piszkos fehérne-: mű és természetesen a ruha, a köpeny és a lábbeli is. A keféletlen kelmében megtelepszenek és akadálytalanul szaporodnak a baktériumok, • élősdiek. Köpenyünkhöz akaratlanul is hozzádörgölődzik kezünk és a rátapadt piszkot, mérget azután ke- í zünkkel, esetleg cigarettával, étellel X a szánkba is visszük. A tisztaságnak ki kell terjednie az élelmiszerre, annak tárolására és fogyasztására. • Az edénynek, amelybe, a helynek, ♦ ahová uzsonnánk rakjuk például, ki- X fogástalannak kell lenni. Természe-! tes szabály, hogy ebéd előtt mindig t meg kell mosni kezünket. Akár- j mennyit mosakszik is valaki, még- j sem tekinthetjük tisztának, ha mo-1 satlanul eszi a gyümölcsöt, vagy ♦ »legalább megsóztam« — kiáltással X nyugodtan elfogyasztja a földre esett ~ kenyérszeletet. Nagyon fontos, hogy mindazt az: élelmiszert, amelyet nem fogyasz- j tünk el, gondosan tegyük félre: az; ételeket fedjük le, a süteményt, gyű-: mölcsöt csomagoljuk tiszta szalvétába. Soha se együnk meg olyan ételt, i amelynek íze, vagy akár az illata: gyanús, kellemetlen. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy nyáron a meleg hatására a főtt étel- j ben is baktériumok szaporodhatnak el. Ha nincs módunk hűtőszekrénybe helyezni tárolandó ételünket, alt- j kor mindig lehetőleg hűvös, sötét, tiszta helyet válasszunk ki a tárolásukra. TUDJA-E? 1. Hol irtják nagyban a krokodil üst? 2. Melyik országban okoz az orvosoknak nagyobb gondot a reuma, mint a tüdőbaj? VÁLASZ: 1. Régebben Afrikában, Dél- Amerikában és Ausztráliában kevesen foglalkoztak krokodilus- vadászattal. A bennszülöttek azért nem irtották, mert vallásuk tiltotta. De az utóbbi 30 év alatt, különösen a második világháború befejezése óta igen nagy méretet öltött a krokodi- lus-vadászat, sőt valóságos iparrá fejlődött. Dél-Ausztrália mocsaras vidékein a tapasztalt vadászok nagy hajtóvadászatot rendeznek, s naponta 15 kroko- dilust is elejtenek. Más vidékeken is nagyban vadásszák a kro- kodilust értékes bőre miatt. A krokodilusnak csak a hasbőrét használják fel, mert többi része túl kemény és érdes. Minthogy vadászata igen nagy méretet öltött, az a veszély fenyeget, hogy kipusztul. Pedig a kroko- dilus hasznos, mert irtja a kártevő rovart, a békát és a kígyót. Ezért valószínűleg hamarosan törvénnyel tiltják majd pusztítását. 2. Reumában az utóbbi években egyre több ember szenved. Több országban valóságos nemzeti betegség. Ausztriában például évente 3 és félmillió munkaórát vesztenek el reuma miatt. Ez annyi, mintha egy 1500 munkással dolgozó nagyüzem egész évben nem dolgozik. Évente ugyanis átlag 140 ezer ember szenved reumában. Az orvosok véleménybe szerint Ausztriában a reuma nagyobb gondot és bajt okoz, mint a tüdőbaj. Eddig minden ötödik rokkantnyugdij- ra jogosult reuma következtében vált munkaképtelenné. Ugyanakkor csak minden 15. ember szenved tüdőbajban. i Kolhoz itt és kolhoz ott is... Ebből tanulhatnak a mi tsz-eink is... íme, e kolhoz, a »Hajnal«. Nincs itt semmi baj a vajjal. Kövér jószág, sok. tejtermék: így lesz nagy a munkaegység. Itt pedig áll a szomszédja. A szomszédnál »rossz a széna*. Sovány jószág — ezt fejhetnéd! I* »árnyék« a munkaegység. Kolhoz itt és kolhoz ott is, S akaratlan már mondod is: — Mit tesz ellene a járás? (Nem segít a csodavárás!) A »Krokodiléból fcrdítoWa és rajzolta: SÜMEGI! NÁNDOR Tánc lies Gimnázium IV/B. o. tanulója. Azoknak, akik két kézzel kapják... (A Somogyi Néplap felszabadulási cikkpályázatára érkezett írás.) OUDAPEST FELÉ robog ve- lünk az éjszakai személyvonat. Minden hely foglalt. Legtöbben alszanak. Kinyújtott lábakkal, előrehajtott derékkal, meg-megbiccenő fejjel. Az ajtó néha nyílik-csukódik, s halk hang kínálja az ébren'evőket: szörpöt, bort, cigarettát tessék!... Az ablakon vastag jégvirág kígyózik széjjel, betakarva minden kis helyet. A furcsaalakú virágszirmok sziporkázva verik vissza a villanykörte kóbor fényét. Kitekinteni nem lehet. Éjszaka van, nem is érdemes. így hát ébrenlévő útitársam felé fordulok, aki az ablak mellett ül velem szemben. Szikár, csontosarcú, ötven év körüli ember. Kék overallban van, bakancsosán. Kezét térdére fekteti, mellével nekitámaszkodik a közöttünk lévő asztalkának, s ül, szinte mozdulatlanul. Jó órája ütmünk így, de szót még nem váltottunk. A vonat sisteregve, prüszkölve ■aegáll egy állomáson, majd lassan elindul. Felszálló nincs. Utitársam megfontolt mozdulattal nyúl zsebébe, bádogszelencét pattint fel, rágyújt ... A füst mint tejfehér köd megáll a levegőben. Hogy csak ketten vagyunk ébren, ez bizonyos sorsközösséget fejez ki, a többi utastól független összetartozást. . . Ezt a gondolatot töri meg, mikor fekete aktatáskájából könyvfélét húz elő. Olvas. Vajon mit? ... Izgalmas regényt, szerelmi történetet? ... Nem! Oldalt hajolok és kicsit előre, hogy lássam. »Tudomány és Technika« egybekötött füzetei. Erős munkáskézben, melv biztos kalapácsnyélhez szokott, dédelgetve, vigyázva tartja a műszaki folyóiratot és szemöldökét ráncolva olvassa. A kép annyira megkapó, hogy visszaránt a múltba, emlékezésre ösztönöz. Évek sodródnak el a zakatoló vonat mellett. Ki olvasott itt Horthyék alatt és mit?... Falun egy klerikális beállítottságú kalendáriumot, népbutító jövendőmondókönyvet, városon egy nyütt sárgaregényt. Ez volt a könyvtár! És most ez milyen természetesnek tűnik. Pedig ... nem az. Lehet, hogy New York-nak csodálatos felhőkarcolói vannak, Londonnak gyönyörű aranyozott régiségei, Párizsnak pazarul berendezett mulatói... de ilyen öreg munkás, aki mérnöknek való tudományos munkát olvas ... ilyen csak nekünk. Ezeket gondolom, mikor leteszi könyvét, szemével hunyorgat s fejcsóválva elmosolyodik. — Hiába.,, nem jó már a szemem. Nehezen látom az apró betűket. Úgy indul meg beszélgetésünk, mint vékonyan csörgedező kis patak, mely később már hatalmas folyammá válik, összehajolunk az asztalka fölött, és útitársam rövid szüneteket tartva folytatja: — Tudja ... sok fiatal talán el sem tudja képzelni a múltat... érthetetlen lenne számukra. Nálunk például sok technikus van. Kijönnek az iskolából, megkapják ezer forinton felüli fizetésüket... s bizony sokszor immel, ámmal dolgoznak. Keveselik a bért... sokallják a feladatokat ... egyszerre művezetők akarnak lenni, vagy könnyű irodai munkát kérnek. Az ipari tanulók közül is sok így van. A hiányzások például... — Kezem alatt dolgozik Kovács Zoli. Jó feje van, sokra vihetné. Egy reggel nem jön be az üzembe. Másnap pityókás. Felelősségre vonom: Hol volt? »Csurbliztam« — mondja — és nevet. »Maga nem csurblizott, papa, amikor fiatal volt?« Hát most mit szóljak? Nehéz dolog ez... látom, maga is fiatal... ne haragudjék ... persze nem mind ilyen... de mert ilyen is van, azért mondom. És miért van így? Rajtunk múlik. Mi sokat beszélünk a múltról, nagy általánosságban, statisztikai adatokkal ... de nem így, hanem közelről kellene ... egészen közelről,.. hogy érezze egy pillanatra a gyáros borzalmas lehelletét, a nyomort... a sápadt, beesett arcokat... az éhséget... a hiábavalóságot!... — Nem azt mondom, hogy rosszak a mi fiataljaink. Nem. Sok kiváló példa bizonyítja... de annak a maradéknak ... annak ... aki két kézből kapta és kapja a jót, a szépet, a szabadságot, az életet... és mégse képes becsülni... annak a szívéhez, a leikéhez kellene szólni. Olvastam, hogy a Szovjetunióban egy-egy kom- szomolgyülésre meghívnak öreg munkásokat, akik elbeszélik harcaikat, nélkülözéseiket, hogy a fiatalok közelebbről megismerjék a múltat, különbséget tudjanak tenni. Nálunk miért nincs ilyen a DISZ-ben? Ha lenne, és engem úgy egyszer meghívnának ... én úgy el tudnám mondani ... de úgy ... Hátrahajol az ülésen, kezével magyarázó mozdulatot int. "I 930-BAN a nagy válság idején-*• a szerszámgyárban dolgoztam mint géplakatos. Kidobtak. Nemcsak engem. Többünket. Egy kis mérnököt is. Akkor jött az egyetemről, hát fiatalos, nagy lendülettel dolgozott. Nemrég nősült, és az asszonyka akkor gömbölyödótt... a portán várta minden nap az urát. Nagyon sajnáltuk. Vagy fél évig ezután munkás- segélyzőböl, alkalmi munkából éltem. Hordtam bőröndöket állomásokon, tisztítottam cipőt a Keletinél. Harminc üzemben jártam felvételre. Hely sehol sem volt. Egyik este Újpesten kaptam egy címet: a textilgyárba szerszámlakalosi keresnek. Már kora hajnalban — villamospénzem nem lévén — elindultam gyalog Budára. Piszkos-szürke, esős reggel volt. A külvárosi házak falát mocskossá tette a sok felszálló korom, s hogy az eső végigfolyt- rajtuk, csíkos volt valamennyi. A Lehel téren a korhadt zöldsegesbódék egyikénél egy halom szemét tetején ülve, apró tükrét a bódé falára erősítve borotválkozott egy munkás. Egykedvű, fáradt arccal húzogatta vagy kéthetes szakállát. No, ez is állást keres — gondoltam — hát sietősre vettem a lépést. Aki előbb ér, azé a hely, juttatta eszembe a mun- kainséget a borotválkozó. Átérve a Dunán, az alsó rakparton szokatlan nyüzsgést látok. Négy-öt rendőr, megy egy-két magamfajta civil húzogat valamit a partra egy csónakból. Odasiettem. Akkor dobnak le egy rongybaburkolt csuromvizes alakot a kövezetre. Feje nagyot koppan a síkos cementlapon. Haja csapzottan hull szerteszéjjil, arcát kissé eltakarva, zöldes dagadt szemei rémülettel merednek a semmibe. Félretaposott sarkú sárga félcipőjének talpából folydogál a víz. Majdnem elesek a csodálkozástól... az én kis mérnököm! A rendőrök a zsebeiben motoznak. Egyikük káromkodik: Az istenit!... megérjük húzkodni ezeket mostanában, annyi van. Én csak állok, szólni sem tudok, zuhog az eső; olyan köd van, hogy nem lehet átlátni a túlsó partra... leveszem sapkámat, ráborítom arcára ... úgy érzem, valami eltörik, megszakad bennem ... ökölbeszorul a kezem ... — Puszlaszabolcs következik — rántja fel a kalauz fülkénk ajtaját... de az utasok nem mozdulnak. Leszálló nincs. Mozdonyunk vizet vesz és nagy dohogással megy tovább. Beszélgetünk. Egy kis szünet után pillantásom asztalunkon heverő könyvecskére esik. Utitársam is odanéz. A FELSZABADULÁS UTÁN persze minden más lett... még a levegőt is kicseréltük... magamat is — mondja, és széles arccal nevet. Ha nekem valaki akkor azt mondja: te tanulni fogsz, te tanulhatsz . . . hát nem hiszem el. Bár nem egykönnyen álltam rá én sem, talán nem is magamtól. .. elmondanám, de nem akar inkább aludni?... — A, dehogy, nem tudok úgysem vonatban... — Szóval... két évvel ezelőtt egy komplex sajtoló és fúrógépre kerültem. Régi, de jó gépre. Az első héten készítettem vele 60—70 teljes darabot. Tejjesítményem 103—106 százalék volt. Jött a felszabadulási verseny, felajánlottam: 120-ra megemelem. Másnap indulok a géppel, gondoltam, majd sűrűbben húzom a kart, gyorsabban forgatok. Erőltetem a karom, délfele csupa vízhólyag a kezem. Nézem a lemezeket, alig több, mint azelőtt. Mégjobban rákapcsolok, de nem megy úgy, ahogy szeretném. Eredményem: 110 százalék. Másnap ugyanaz! Nem tudok feljebb vergődni. Töprengek, mi okozza? Miért nem tudom emelni a teljesítményt? Lassan rájövök. Kevés a fordulat. Hiába erőiködök, a gép nem bírja a terhelést, lassan pörög, lassan adagol, lassan fúr. Ko- valik esztergályos mellettem dolgozott, látja, mi a baj, átordított a nagy zajban: — Cseréltesd le a gépedet! Mit vacakolsz ezzel a régi tragaccsal? Én már ugyan nem dolgoznék rajta!... Jelentsd be, adjanak újat, hallottam, jön egy csomó új gép. így keresni sem tudsz!... Másnap tényleg felvetettem a gépet. Kiszáll egy bizottság, nézik, ahogy dolgozom, elölről, oldalról, mindenhogyan. Látom az arcukon, egyetértenek velem. Ez volt a Samus gépe — mondják —, már régebben is ki akartuk cserélni, kevés darab készül, akadályozza a szerelde munkáját. Lecseréljük. Elmennek. Dolgozom tovább, de alig telik el egy óra, látom, a párttitkár visszajött, megáll a gépem mögött. Néz egy darabig, majd közelebb lép. — Elvtárs, tudod mennyibe kerül az új gép? — Nem! — Hatvanezer forint! Ezt már magam is sokallom. Hirtelen sajnálni kezdem a régi masinát. M1 [ I LESZ EZZEL? Megy ae ócskavasba? A hatvanezer forint nagyon sok pénz, bár jó lenne új gépen dolgozni. — Mi baja a gépednek? — Nem rossz ez különben, elvtárs, csak lassú a fordulata, kézzel kell forgatnom, az új gép pedig automatikusan fordít, és elszedi a darabot. Nem tudom így emelni a teljesítményemet. Ha a fordulatot meg lehetne gyorsítani... és bogy valami szerkezet fordítson ... harapom el a szó végét... de nem, lehetetlen. — Hm. Gyere fel hozzám míszak után — mondja — és ezzel otthagy. Négykor izgatortan ugrok fel hozzá.- Megkérdezi, nem lehetne-e valami módon, újítással, ésszerűsítéssel gyorsítani a fordulaton, mit lehetne tenni a kézimunka kiküszöbölésére vagy könnyebbé tételére? ... Gondolkozzak! Két hétig figyelem a munkámat, a gépet. Támad egy jó ötletem! Úgy örülök, a bőrömből kibújnék!... Rohanok haza, feleségem veszekszik velem, mert három éjjel csak rajzolok, számítgatok. Az elgondolás jó, de nem tudom a számításokat elvégezni. Különösen a terhelésnél. Nem akar menni. Hiába, nem tanított erre még senki sem. A gépet úgy ismerem, mint a tenyeremet. Akár álmomban is megjavítanám. De ez más most. Nehezebb, mint a fúrás; Izzadok, szívom a cigarettákat. Végül belátom, egyedül nem boldogulok. Három napi gyötrődés után elvittem a műszaki csoporthoz. Megcsináltuk együtt. Az egész átdolgozás nem került 10 ezer forintba. A teljesítményem felugrott 180 százalékra. Hat hónapig a régi normával dolgoztam, jól kerestem... és még valami: mintha egy kaput nyitottak volna fel előttem. Elkezdtem tanulni, beláttam, a munka így sokkal könnyebben megy. Más gepek is érdekeltek. Nem lehetne azokat is így megcsinálni? Sokat újítottam azóta, és tanulok, a műszaki továbbképző tanfolyamot végzem. Már csoportvezető vagyok a szereidében. Mcst Kaposvárott voltam egy eléggé bonyolult szerelési munka elvégzésére .. a igen ... egy nagy ... egy korszerű gépen. A/TEGÄLL a szavakkal. Rám- néz... felsóhajt... Ha az a kis Dunába halt mérnök láthatta volna ... milyen könnyen ment! Szűts István
