Somogyi Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-25 / 73. szám

Vasárnap, 1956. március 25. SOMOGYI NÉPLAP 1 TAKÄTS GYULA: VILLÁMLÓ SZIVÁRVÁNY ; Gombos díványán üldögélve, ♦ nagyapám solcszor elmesélte, elmesélte, mit apjától hallott: X negyvennyolc e tájon hogyan viharzott. ♦ ♦ Kossuth szavára mint indult a nép! ♦ E szóra, — emlékszem — kinyílt az ég, s előttem fényben, glóriában vonultak már s közéjük álltam. ♦ | Nem ők!.. . Én álltam Jellasics előtt! Láttam a földúlt barcsi legelőt __ X Láttam-, mint jönnek át a Dráván, í hazámnak drága, szép határán. Görögség, magyarság költők szavára föllángolt akkor, mint világ csudája, hagy a szabadság szent hegyére hágjon lobogva példaként e tájon. Görögség, magyarság képzeletembe eggyé forr lángban ölelkezve. Két költő! —1 Két nép! — ... Putri és márvány.. Szűrök, saruk!... Villámló szivárvány! így él e század ma már a szívemben. De akkor?... Csak parázs volt szememben. Metsző és kristályélű könnyek, mert csontok, csigolyák recsegve törtek. S midőn a kaposi bognárok műve, a fdból-ácsolt ágyúk egykettőre széthasadtak .. . Alig kimondta ezt, szívem szavára majdhogy szétrepedt. özönlött vissza már a had! Helyén csak Noszlopy maradt! Könnyeztem bár, de szikrázott szemem, és bújtam- hozzá máris közelebb, , mert tudtam azt, most jönnek ők! Legott szívem torkomban dobogott. És jöttek is!... — Ki ludta náluk jobban, hogy mi lakik a szent szabadság szóban? Jöttek. Vonultak mind Pákozd fele. Üres lett Somogy rejtő erdeje. Betyárok, pásztorok... Ragyogtam ... Fürödtem fénylő mondatokban, A győzelem sasizmú szárnya emelt és dédem homlokára virágot fontam képzeletbe. Cserlombbal ékesen beszegve. Falunkból akikor heten vesztek ott, Ezért üldözték húsz évig Tabot. S mit elmesélt, mint szétsugárzó pálma kinyílik szárnyas látomásba. Vakító márványoszlopok közül villámló pásztor-nép röpül. Költők szavára kardos hadsereg csattog Athén, Pákozd felett. Mint tört gerinc szurkált az álom. Gyerekfejjel sírtam hazámon. Igazság nincs!... S Világos, hogy lehet neve, ahol sötétség született? Mint ráadást nyakamba nyomták, hogy lássam rabtartód szabadság. Szabadság! te gyümölcstől terhes ág, ember szívén te lelkes szép virág. Naponta ott görnyedt csoszogva házunk előtt az utcasorba a Bach-huszár... Csak ez volt a neve. Becs zászlaja s megyénknek szégyene. Császár szolgája ... Napszítt fekete kabátban reszketett feje. Kilencven év lehúzta vállát. Undorral néztem ősz szaikállát. Megtért honvéd után zsandár-hada kutatva járt — mesélte nagyapa —, s ha leli, Kossuth-bankóért büntetett. Tornyunkra sast is tetetett. Húsz évig egyre üldözte Tabot, mert Pákozdnál heten vesztek ott. Csak néztem, mindig arra várva, mikor fog lángot már szakálla? S lobogva, mint egy szurkos fáklya leég egész az út porába. Ráfú a szél! — A föld nem ad helyet —, s elsöpri, mint a szemetet! * A görög és magyar szabadságharcra, illetve Byron-ra és Petőfire utal a vers. NYAKAS JÖZSEF: Gondolatok Icoo: Bartók Kodállyal: együtt leás nópdsógünk gyökeréig és feltárul előtte a nép. zenéjében egy több mint ezeréves,- egységes, sajátosan (Bartók (Béla SZÜLETÉSNAPJÁN mű/gyar és művészi néphagyomány. A két nagy először indul a ma­ft/Ja 75 éve, 1881. március 25-én sabb zened hagyományhoz, az alap- ®/ar zenetörténet^ folyamén tudomá­| született Bartók Béla. Műve- hoz, amire építeni lehet, a "magyar nyos^ céllal -gyűjtő, kutató útra. Esz­lódéstörténeéümík egyik legnagyobb népdalhoz. Az 1905. év a ma- kendőket.töllit Bartók Kodállyal együtt alakjának élete indult el ezen a na- gyár szelemtcirtónet ' e ' »nagy icicsi> touMűhhiuiladékokitöL még meg po«i, aki alkotó munkájával, egész perc«-e, amikor megjelenik Ady-»Uj ne*n fertőzött falvakban, a székely­életművével a születése idejéhez fű- versek« c. kötete, amikor Móricz ®ldi havasok közt, a Dunántúl iian­ződő képeket varázsolja élénk: rügy- Zsigmord bontogatja szárnyait ami- üóin, a Zamlborvid-éken, a Tisza fakarfás, megvetés. «yümölcsoemesi-oto*>SOg&^^ Duna közt. együtt élve, együtt érez­tes — megújulás, újjászületés. fa Ove a néppel, fcesamulva annak egy­Ifjúsága valódi'rügyfiaikadás, mely-? Előadássorozat Ssaerű, de *ni3.gas erköfcsiségű törvé­nék éltető napmelegót édesanyja)? t - » • » . ífryeik által irányított; életébe, gyűjtve gondoskodó szeretette sugározza fe-2 ® OuTdtl nepeh ITOCUllmQTOl ^népzenénk igaz gyémántjait, -melye­sugarozza léje, és nyomában a gyermek meg­fejts küldetését: áldozatos, nagyi életre kell, felkészülime. Má,r négy) éves korában komponál, órákat tölti hamgezere mellett, Édesanyjától .,öt-* éves koréiban megtanulja a kotta-? írást. Csupa öröm ezidötájt az éie-j te, nincsetne-k feledésre ítélve a gon­dolatok, leírhatja őket. Mint éreUsé-jj gizett ifjú azzal a céliád iratkozik bef a budapesti zeneakadémiára, hogyS mindent megtanul, am,if csak lehei-f sieges. Két tanszakot végez egyszerre,! zongorát és zeneszerzést. Éjt napaEnj téve tanul, növendékeket tanít, hogy' megélhessen. Ta ruf trnányaában tüne-, menyes gyorsasággal halad, torának! egyik legkitűnőbb zongoraművészévé* válik. Zeneszerzői tudományát ibete-^ tűz párizsi útja alkalmával Debussy) megismerésével. így a zenetudomány és művészet\ teljes fegyverzetének birtokában in­dul el, hogy á magyar muzsika mag-5 vetője, a magyar zeneművészet meg-) nemesi tő je legyen. A zseni tökéletes megérzésével ési éleslátásával méri fel az akkori) óriási ellentétet zenei műveltség és* zenei magyarság között. Az előbhi-f nek kettőssége, kétfajtasága, fele­mássága szíven üti. Az ún. »magas* műzene« vagy > -kcmoly zene« a hang­versenyterme:: magyarnak hitt, vagy! maigyairrá erőszakolt zenéje külföl­ei:. nagyrészt német mintákat máscil- grlott, utánozva a hanyatló rámáin-? tika nyelvét. Másrészt a kávéházi? » cigányzene« uralta a zenei köztuda-5 tot, melynek dsllamikésalete a század- forduló táján teljesen elvesztette a| hagyomiányhoz ikapcsolódó értékét, és a dzsentrik, a semmite-vők dár.i- dóiinafc és sírva.-vjgadásának tett ki-2 szolgáló zenéje. Ez a zeneiség görbe? tükör — állapítja meg Bartók. És.j megképzett -tenne a gondoláit: meg-faí teremteni a zenei magyarságot, meg-2 alkotni a magyar műzenét, , % L1az úttörő felismerés vezeti el 1 (hagy fcertársávai! Kodállyal1 együtt a legelevenebb és legal taláno-1 Újszerű és nagyon figyelemremél­tó kezdeményezéssel lepte meg vá­rosunk irodalomkedvelő dolgozóit a TTIT irodalmi szakosztálya és a Megyei Könyvtár: irodalmi előadás- sorozatot indítottak a népi demok­ráciák irodalmáról a Megyei Könyv­tár olvasótermében. A kezdeménye­zést nagy jelentőségűnek tarthatjuk mind kulturális, mind politikai szempontból. Évszázadok óta élnek a szomszédunkban népek, melyek­nek irodalmából jó, ha olyan na­gyok nevét ismeri a magyar átlag­olvasó, mint Eminescu, Botev, Micz- kiewicz, nem is beszélve arról, hegy szomszédaink mai irodalma szinte teljesen ismeretlen sok olva­só előtt. A sorozat előadásai előbb vázla­tos képet adnak az egyes népek ré­gebbi nemzeti irodaimá.-öi, azután — sokkal részletesebben — mai iro­dalmukat ismertetik. Az előadáso­kat részint városunk legjobb szak­emberei, részint a TTIT központi irodaimi szakosztálya által felkéri nagynevű pesti irodalmárok tart­ják a Csiky Gergely Színház művé­szeinek közreműködésével. Amint az eddig elhangzott két előadás — a kír,3i és a német irodalommal foglalkozó — tapasztalatai bizonyít­ják, a részvevők átfogó és az új irodalomra vonatkozóan részletes képet kaptak az előadásokon. Az előadássorozat hatása máris jelent­kezik a tárgyait írók kikölcsönzött müveinek számában. Tehát az elő­adássorozat kulturális jelentősége szinte kézzelfoghatóan is lemérhető. De nem lehet figyelmen kívül hagyni — bár ez nehezebben mér­hető le — az előadásokkal termé­szetszerűleg velejáró politikai ha­tást. Jó propagandája a szomszédos népek életének az, ha kultúrájuk kiemelkedő képviselőit hozzák kö­zel a magyar olvasókhoz. S van-e jobb módja a barátság elmélyítésé­nek annál, mint amikor kölcsönö­sen megismerjük és elismerjük egy­más évszázados kulturális kincseit? Ezért tartható különösen nagy je­lentőségűnek a két intézmény kez­deményezése, s ezért vesszük ter­mészetesnek, hogy a legutóbbi, a német irodalomról szóié előadás al­kalmával zsúfolásig megtelt érdek­lődőkkel a Megyei Könyvtár olvasó­terme. Bizonyos, hogy a legközeleb­bi, április 5-én sorrakerülő előadást is — amelyet Eminescutól Beniucig címmel Boros Dezső gimnáziumi ta­nár tart meg — hasonló érdeklő­dés kíséri. Mint eddig, a Könyvtár ezúttal is kiállítást rendez a régeb­bi és a mai román irodalom termé­keiből. ^ket az irigy idők szándékosan rej- l'fettek el a nemzet egyeteme elöl, ide amelye-ket híven megőrzött a im é p. Amikor egy székelyföldi gyűj- gtő. útja után hazatért, azt mondja ibarátaiinalk: »Szegény vagyok, egy ^krajcárom sincs, de ez a többszáz 5 kotta-lap, amit magammal hoztam, í mégis nekem minden kincsnél többet a ér, mert ez a magyar nép lelke.« TMF'int mándan igaz művész, Bar- tőle' is új életet hoz. ö a népi- fség gondolatára épít, ezt p’ántálija a ímagyar zeneművészetbe. Szenvedé­lyesen hátat fordít a straussrichar- idos, wágnearutánérzéses stílusnak, l nyelvezetnek és keze nyomán meg­újul, újjászületik zenének. Nagyszerű ?tnű zene irodaimat teremt. Színpadi zenéjében először valósul- meg a ma­gyar dalműben a népdal példája nyo- ^mán művészi fokon a magyar éneik- eszéd. a szép és nyelvileg helyes ) szövegkezelés. Zenekari, szóló- és kamarazene műveinek dinairrtifeus ookszólamúságával, a merész hair- ímoniiaá és riitmáikíai reformok egész "órával a koraikéi újító törekvések | vezérei közé emálikeclilk. A C om.ee r- o, a Hegedű verseny, a C an- Hata profana óriása lehajol a .^gyermekszívekhez, mert ez is az xő nagysága, hogy őszintén, igazán ^gyermek tudott tenni — és csodáia- > tos gazdagságú gyermekzeneirodal- igmat alkot (Gyermekeiknek sorozat, plifcrotkozmosz, Kórusoik), mely m.a lís mindennapi kenyere zenét tanuló )és éneklő ifjúságunknaű?. Ennek a zeneirodalcmnak hatolt ^lehető legmélyére különösen most, a iBantók-év allkaüimával zeneisleolái if­júságunk. Lelkesedéssel, szeretettel J tanulják szolfézsórákom a Bartók- ['gyűjtésű népdal-okait, különösen a so- im-ogyi gyűjtés anyagát. Versenyezve \ készítik az egyes osztályok a Bartók- ^emiélkal'bumokat, mielyekibe a, doku- inent-umclk százait gyűjtik. A hamg- nzeres órákon, szélesebb körben és ímélyebben foglalkozunk Bartók ze­kéjével. Egymást érik a Bartók tan­EIuÉ« VOLT... (Vita) A Szabad Föld szerkesztőségé — Fekete Sándornak, az Irodalmi Új­ságban megjelent cikke szerint — hozzávágott egy fél téglát Juhász Fe­renc költő fejéhez, mire az Irodalmi Újság, azaz Fekete Sándor felhorkan­va a Szabad Föld ún. »asatalcsapko- dásán« — egy egész téglát vágott vissza, mem, nem a Szabad Föld szer­kesztősége, hanem minda/dk fejé­hez, akik — mint nem hivatásos iro­dalmárok — bátorkodnak bírálni egy kiütő eltévelyedését. Miiről is van szó? Arról, hogy a Szabad Föld igen helyesen »Elég volt a tébolyult szemgolyók költészetéből« címmel véleményt . mondott Juhász Ferencnek az Uj Hang februári szá­mában megjelent »Vers négy hangra, jajgatásra és könyörgésre, átaktala- nuil« című költeményéről, -amely, aho­gyan a Szabad Föld írja: »megcsú­folása a jóízlésnek, szembevigyorgása a pártos irodalom- követelményeinek«. És dehogynem bizonyít ez a cikk, Fe­kete Sándor élvtárs! Nem kell jobb bizonyíték, mint az a pár sor, ame­lyet a vers-bői idéz: »Csillag fordul aram-y-csecsekfcel, sisteregve . . . Csil­lag forog, szemgolyók forognak der­medt üregükben csikorogva — tébo­lyult szemgcáiyólk, -kristály-oltárokkal, ezü£t«páfrényokikal szimatolva — arany bölénycsordákkal zokogva, ré­szeg csődör-istenekkel nyihogva — tajtékzó csillagok forognak, gőzzel ontva a nemlét hidegét... « Hat és fél oldalon folytatódik ez a vers, 3S3 sorban. S dehogy fél tégla a Szabad Föld bírálata, amely elmondja az olvasók, az todatamszerető emberek vélemé­nyét: »Becsüljük, szeretjük azt a Ju­hász Ferencet, aki megírta a »Sán- tha-család^-ot és örökszép emléket állított halott édesapjának »Apám« című kötetében. De ugyanakkor félt­jük és figyelmeztetjük ezt a másik Juhász Ferencet, aki legújabb ver­sét az Vj Hang-ban megjelentette«. Azt a Juhász Ferencet félti — és joggal — a Szabad Föld és az olva­sók, aki e sorokat írta hat esztendő­vel ezelőtt a »Sántha-család««ban: »Ö, Hazám, fónyesarcú, drága, drá­ga táj — ó, népem, te drága, te vi­rágzó Hazám! — A legkisebb édes fiad szól most neked: — hallom, hogy ver, csattog, zúg óriás szíved!« S ahogy a Szabad Föld írja: akkori­ban úgy tűnt, mintha megfogadta volna apja tanácsét: »Fiacskám, vi­gyázz magadra. Ügyelj mtindenilk sza­vadra —... a pártot soha... hazá­dat ... el ne feledd«. »Elég volt az asztalcsapkodásból« — írj-a a Szabad Föld cikkére vála­szul az Irodalmi Újságban- Fekete Sándor. De hát M csapkodja az asz­talt? Nem a Szabad Föld, hanem Fe­kete Sándor eivtárs, tévedés, Irodal­mi Újság. Ha asztalcsapkodásrói van szó. az Irodalmi Újság csapkodja az asztalt, ha elrepült egy fél tégla, az nem, a Szabad Földtől, hanem az Irodalmi, Újságtól repült el a -bírálln-i mcészelők felé. Mert valahogy ügy tűnik, más nem hivatott bírálatot mondani irodalmunk és egyes költők hibáiról, eltévelyedéséről, mint az Irodalmi Ujsán. Az. pedig aligha mond. Aligha mond az Uj Hang is, amelyben egyre gyakrabban jelöninek meg a »Vers négy -hangra, jajgatásra és könyörgésre, átoiktaikunul«-f éle kcQtemónyak. Elolvastuk Fekete Sándor válaszát, s nem hittük el, hogy abban a lap­ban jelent meg amelynek valóban legfőbb hivatása az volna, hogy bí­rálja, segítse egy olyan értékes költő, mint Juhász Ferenc, költészetéi. Nem hitfük el, hogy abban a lapban jelent meg ez a válasz, amely első oldalán közölte nem is olyan régen az irodalom helyzetéről szóló párt- határozatot. S ha Fekete Sándor az asztalira csapott felháborodva a Szabad Fold bírálatán, attól még — bocsánat, de — senitói sem ijed meg, akinek szív­ügye a magyar költészet, aki szereti a régi Juhász Ferenc költészetét,, s szeretné, hogy tehetségéhez méltóan olyan költő váljék, belőle, ahogy azt a nép — amelyből kiemelkedett — elvárja. S ha a fővárosban — elég sajnos —• csak a Szabad Föld emelj fél szavát a pártos irodalom, az igazi költészet megcsúfolása elten, ne­künk, vidéknek kell csatlakoznunk a Szabad Föld véteményéhez, s ahhqe a véleményhez, amelyet a Délimagyar- ország a-z Irodalmi Újság cikkéhez fűzött, íme, a Délmagyarország cik­ke: ASZTALCSAPKODÁS Csend ieqven! — kiáltja igen határozottan Fekete Sándor az Iro­dalmi Újság március 17-i számá­ban. Ez az asztalrácsapás a Szabad Földnek szól, de nyilván mindazok­nak is, akiknek nem veszi be a gyomruk Juhász Ferenc zavaros költészetét. Szóval ráförmed Fekete Sándor a pallérozatlanokra vala­honnan a magasból, olyanformán, hogy a suszter maradjon a kapta­fánál, vagyis a paraszt túrja a föl­det, a munkás meg szakadjon meg az ország gondjaiban, de ne üsse bele az orrát az esztétikába, amely­hez nem ért. így vannak mindazok a széplel- kek, akik gőgösen könyökölnek az irodalmi elefántcsonttorony ablaká­ban, és az istennek sem akarják tu­domásul venni, hogy a nép mást akar. mint amit ők akarnak. A párt szót emelt a tömegek nevében, az irodalomról szóló határozatában el­ítélte a kozmikus locsogások, ma­gánfájdalmak és jajgatások költé­szetét. De Juhász Ferenc változatla­nul tovább fúj fa a maga keserves nótáját. Nem hajlandó tudomásul venni a valóságot úgyannylra, hogy már »a világűrbe menesztett«, dé valójában az ö udvarán szapo­rodó »fél téglákat« és »dorongokat« se dobálja vissza. Valamiféle bő­gatyás, mafla népségnek tekinti Ju­hász Ferenc azokat, akik egyszerű, érthető nyelven hozzák tudomásába, hogy nem szeretik a tébolyult szem­golyók költészetét. Fekete Sándor pedig azon a címen, hogy egy költő helyes útra vezetéséhez érvekre, bizonyítékokra van szükség, úgy akar elhallgattatni mindenkit, hogy nagyot cserdít az asztalra, hogy »elcg volt az asztalcsapkodásból«. A patrónusok nem akarják tán megparancsolni a népnek, hogy kö­teles fájdítani a ve-ét azon az igenis sunyin és raffináitan becsomagolt reakciós filozófián, amit Juhász Fe­renc izzad ki mostanában? IVlert ez igen nevetséges akarás lenne. Ha nem tudnák »odafen.«, itt vidéken olyan véleményük van a munkások­nak.. hogy a különleges szavak és fogalmak egymás mellé illesztgeté- se, továbbá az olyan maszatos kép­alkotás, mint a füst ágain csimpasz­kodó csimbókosmellű, csupasz gyö­kerű ördögök bakzása a homályban — még nem költészet. A- költészet­nek — ezt szintén a munkások mondják — nem a hányási ingerek­re keli hatással lennie, hanem az ember lelkivilágára, hogy örömet vagy dühöt, szeretetet vagy gyűlöle­tet erezzen, ha olvassa. De feleljen Fekete Sándor na­gyon őszintén: őbenne milyen ér­zések támadtak, amikor elolvasta: »A virágok hatalma« vagy a »Vers négy hangra, Jajgatásra és könyör­gés. e, átoktalanui« című Juhász Fe- renc-verseket? Ha felfordult a gyomra, ilietve, ha szépérzéke fel­lázadt a »hideg takony« és a »lá­bat eresztett fülek« művészete ellen, akkor ne verje össze a tenyerét, mint valami pénzes nyárspolgár egy kubista festmény láttán, hanem bírálja meg Juhász Ferencet. fda- gyarázza mecj neki érvekkel, meg­győzéssel, bizonyítással, hogy ka­parja le terméketlen magányát atomjainak belső faláról, mert kü­lönben a nép kénytelen lesz rávetni a keresztvizet. Egy ilyen cikkből a Szabad Föld Is és mi is tanulunk legakább, mert ugyebár most nem ta­nulhattunk Fekete Sándortól, hiszen rövid, de dörgedelmes írása szintén nélkülözi a bizonyítás elemeit. Vagy csak nagyot akart kiáltani az olva­sókra? Kár volt a fáradságért, hi­szen a népről igazán nem lehet azt hinni, hogy gyenge idegzeténél foq- va összerezzen. Engedtessék meg nekünk, vidé­kieknek, hogy szerényen megje­gyezzük: annyit mi is tudunk kiok­tatás nélkül is, hogy a költészet nem »éjjel-nappal Közért«, ahol csak megrendeljük . . . s már vihet­jük is haza a »Sántha-család folyta­tását«. Mégis azon a nézeten va­gyunk, ho<r' ha már összegubanco­lódott Juhász Ferenc költészete, akkor a csomó kibogozásában, a nrp mellett való állásfoglalásában segítsenek neki költő- és írótársai. A nép türelmes, nem hadonászik, hanem nagyon józanul visszautasít­ja Juhász »kótyagos« és »tébolyult« költészetét, és a »Sánt!'ia-csaléd«-hoz hasonló szép alkotásokat vár tőle. Ha pedig hiába vár, akkor is épü! tovább az ország, Juhász Ferenc he­lyébe pedig jönnek más költők, akik örömmel írnak olvasóik, a dolgozó emberek igényei szerint. N. I. * * Ez a mi vélemémyüRk is, s ez mindazoknak, a véleménye, aikik elr- fordnfjnsk a valóságtól távoMilíló, a mondanivaló nélküli, torz képzelet- szülemények költészetétől. Ment az ilyenekből valóban — elég volt. szaki bemutatók, iíjúsági hangverse­nyek. A DISZ-ií.jósággal, üzemi mun­kásságunkkal megismertetjük nagy mesterünk könnyebben megfogható műveit. Az országos Bartók-verseny- Iben jelentős számú növendékünk vesz részt. M'tnden Bartókkal kapcsolatos munkánk, ténykedésünk irányító ru­gója Kodály megállapítása: »Ha majd egykor azokhoz is eljut Bartók művészete, akiktől ered: a dolgozó képhez, s az megérti, akkor lesz ma­gyar zenekultúra, akkor lesz igazán boldog 'a nép.« .irtok tíz éve halott, de ma jókban köztüipík van, mint va­laha. Mindenkor emelkedett szívvel gon­dolunk arra, hegy nagy életmű vé­nei-: népszerűsít^)!, azt népünknek visszaadói lehetünk, hogy az ő keze nyomán rügyezésibe hajtott, megne- mesátett, újjáéledt magyar zenemű­vészet £ája mihamarabb teljes virág­zásba borulhasson.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom