Somogyi Néplap, 1955. december (12. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-21 / 299. szám
Szerda, 1955. december 21. SOMOGYI NÉPLAP « ÚJ ÉLETET TEREMTETTEK MAGUKNAK A RÁKSI ÚJ ÉLET TSZ TAGJAI „Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre, Uj arcok, új szemek kacagnak az égre“ — így jósolta egykor Ady azt, ami ma valóság. S e szép valóság egyik példás megtestesítője a ráksi Uj Élet Termelőszövetkezet tagjainak élete is. Mert másképpen van itt, mint tegnap volt: az összefogás erejével igazi, új életet varázsoltak az egykori puszta helyére az egymásra talált emberek. Megváltozott a falu arculata, újak az emberi arcok és szemek egyaránt. A valamikor komor tekintet, téltől rettegő cselédekből, zsellérekből, kisparasztokból, a közös munka gazdag és édes gyümölcsétől táplált boldog, bizakodó, derűs tekintetű emberek lettek. Olyan emberek ezek, akik bátran hallatják szavukat, és mind nagyobb odaadással dolgoznak a közösség érdekében. Számi kra a munka örömteli tevékenység. Tudnak szívbőljövő jókedvvel dalolni, merészen tervezni s a tervük megvalósításáért keményen harcolni. Nem csoda hát, ha közéjük vágynak mind többen azok is, akik még eddig valami oknál fogva tartózkodtak az újtól. Örömest jönnek ide fiatalok, idősebbek egyaránt osztozni a nagy család gondjaiban, örömében, mert látják, az jár jól, aki azon az úton megy. amelyet a párt mutat, a közös szövetkezeti gazdálkodás útján. Az Üj Élet gazdagságáról beszélnek a számok A terv aranyit ér, amennyit abból nlegvafósítűnik —• hangzik az elnök éwégi beszámolójából az Uj Étet TSZ zórszómadó közgyűlésén. Márpedig emiatt nyugodtak lehetnek a szövetkezeti tagok, hiszen ebben az esztendőben gazdag eredményeikkel ismét hagy erővel bizonyították be a termelőszövetkezeti gazdálkodás fölényét a kisparoalilás gazdálkodás fejeit. Íme néhány 'adat ízelítőként: a szövetkezeti tagok jövedelme egy munkaegységre több mint 74 íorint. Az összvagyon értéke a tavalyi 47" ezer forintról 869 ezer forintra nőtt, A tel nem osztható szövetkezeti alap 1954-ben 184 ezer forint volt, ez az idén majdnem megkétszereződött, vagyis 335 ezer forintot tesz ki. 'Ezek a számok félreérthetetlenül hirdetik a ráksi szövetkezeti parasztok szorgalmát, igyekezetét. De másról is beszélnek a számok, :8oha nem volt hiány itt serény munkáskezekben. Egy évvel ezelőtt a tervezéskor 81 tagra számítottak, amikor megkezdődött a munka, már 95 ember dolgozott a földeken. Nem is maradt egy talpalatnyi föld sem kapálatlan a tsz kapásainál^ A munkafegyelemben., mezőgazdasági munkában róluk vettek példát a könnyező dolgozó párasztck. Pontos könyvelés Nemcsak a mezőgazdasági munkában, de a könyvelésiben, a gazdaság számvetésében is példás rend, pontosság jellemzi a szövetkezetei. Most látják csak igazán a tagok, memnyl- :re fontos a pontos' könyvelés, nyiilÁtlagos borjúszaporulat 10 tehénre Átlagos malacszaporulat 10 kocára Átlagos tejhozam 1 tehénre Átlagos tojáshozam 1 tyúkra Háztáji tehenek száma A jövedelemelosztás Az elosztásnál kiegyenlítették az állaimnak az esedékes hitelrészletet, rendezték a gépállomása munkadíjat, teljesítették a beadási kötelezettséget, félretették a biztonsági tartalékot. felújították a vetőmagalapot, biztosították az állatok takarmányozását. Gondoltak az öregekre és betegekre is, az idén 37 392 forintot helyeztek a szociális és kulturális alapba. Igaz, ma még senki sincs erre rá- ■szoirulva, de lehet, hegy a jövő évben szükség tesz egy-két munkaképtelenné vált tag eClátásíp'a, A tartozások és a különböző alapok felújítása után fennmaradó részt osztották ki a munkaegységekre. Szabadértékesítésre jutott 160 mázsa búza, 55 mázsa rozs, 300 mázsa burgonya, aimi szintén szép összeget hozott a pénztárba. A legtöbb bevétel az állattenyésztésből Ebben a gazdasági évben 1163 343 forint bevétele volt az Uj Élet TSZ-nek. A bevételi fő forrása az állattenyésztésből eredt. A tenyészáUatettiadás 303 ezer, a 75 darab hízoíísentés 115 ezer forintot hozott. Ezenkívül szép összeggel bővítette a bevételt a tej- értékesítés és a szerződéses növények eladása, A termelőszövetkezet tagsága — igein helyesen — a szemes- és szálaisfaikarmánycik. zömét az állatok etetésére .használja fel, A következő esztendőben a teheneknél bevezetik az egyedi, érdem szerinti takarmányozást. Felleteltnek 3360 mázsa silót is. Szilárd munkafegyelem A munkafegyelem j szíPlándságát mutatja, hogy az év elején betervezett 19 ezer munkaegységet mindvántartás. Poth Elek, a tsz könyvelője becsülettel elvégezte a reábízott feladatot. A pontos számvetések, a kimutatások egész sora hűen tükrözi a lszövetkezet eredményeit. Pontosan vezetik a tagkönyveket, mindenki érzi, hogy az övé is a közös vagyon, s azt meg keli becsülni. A tsz raktáraiból nem adnak kd utalvány nélkül egyetlen szem terményt, semmiféle anyagot. Nemes József raktáros jobban védi a közös vagyonit, mint egyéni korában a sajátmaga házát, vagyonát. Igen, ilyen közösségi szellemnek kell kialakulnia szövetkezeteinkben. Túlszárnyalt termelési tervek A ráksi Uj Életben jelentősen túlszárnyalták a tervben, előirányzott termést és az egyéni parasztok termésiátrisgiait. Búzából 14, rozsból 12,3, őszi árpából 17,6, tavaszi árpából 11,8, zabból 12,2, burgonyából 175, takarmányrépából 250. borsóból 16,7 mé- tenmázsa termést takarítottak be a szövetkezeti föld egy-egy holdjáról. Kenyérgabonából a tervezettnél 552 mázsával termeltek többet. Takarmánygabonánál: árpából, zabból 248 mázsával termeltek többet. Kukorica a tervezett 15 mázsa termett, mert jégkárt szenvedett. Burgonyából 420, takarmányrépából 480, borsóból 203 mázsával termett több a tervezettnél. Jelentős sikert éritek ed az áMat- tenyésztés fejlesztésében. Bizomyítja ezt -az alábbi néhány példa is: 1954-ben 9 1955-ben 10 1954-ben 160 1955-ben 180 1954-ben 1832 1 1955-ben 2544 1 1954-ben 3 kg 1955-ben 4 kg 1954-ben 34 1955-ben 37 db össze 182-vel lépték túl. Egy kát. hold megművelésére 34,4 munkaegységet fordítottak. A tavalyihoz viszonyítva nőtt a tagok átlagos ítél— jesítménye. Az átlagos mumtoaegy- ségteljesítmény 218. A tsz-ben 18-an 350-nél több munkaegységet teljesítették. Mennyit ér egy munkaegység? 7 kg búza, 1 kg árpa, 1,2 kg kukorica, 2 kg széna, 6 kg burgonya, 0,008 kg olaj, 0,12 kg cukor, 0,60 kg borsó, 0,008 kg szappan, 8 kg .répa és 29,40 forint készpénz jut egy-egy munkaegységre. Olcsó, kifizetődő a gépi munka Igen jó szolgálatot tettek a szövetkezetnek a gépek. A sziántás- vetés zömét, az aratás magyrészéi gépek végezték el. Segédkeztek a gépek a betakarításban és más fontos munkában. Az egy holdra eső gépi munka költsége mégis csak 284 forint, a jövedelemnek csekély hányadát teszi ki. Nem igaz tehát néhány egyéni parasztnak az állítása, hegy ,a gépállo- niás elviszi a hasznot. E'Cisirubem a gépi munka sokkal dicsőbb és ezerszer jobb, termékenyebb a kézi, illetve igaerővel végzett munkánál. Melyek a tsz jövő évi tervei? Már hozzákezdtek 100 férőhelyes istálló építéséhez 350 000 forint költséggel!, Az anyag nagyrésze rendelkezésükre áll. 10 ezer forinton betansilót építenek, 12 kát. hőiden halastavat -létesítenek, 5 kát. holdon gyümölcsöst telepítenek, ezenkívül mezővédő erdősávok felépítését vették tervbe. Jólétet, biztos. bolidicg életet jelent a tsz a dolgozó paraszt számára, ezt igazolja a ráksi Uj Élet TSZ példája, ezért követik megyénkben, mind többen a ráksiak példáját. Valter elvtárs, a tsz elnöke Gertner elvtárs, a tsz tehenésze Csemdets, megfontolt, szerény ember Valter Imre elvtárs, a nagy család atyja, az Uj Élet TSZ elnöke. Okos, előrelátó irányító mimikájával már sok elismerést szerzett magának és szövetkezetének. 1953-ban, amikor sokan meginogtak a szövetkezeti úton, az ellenség is bomlasztani igyekezett a szövetkezeteit. Valter elvtárs éjt nappallá téve harcolt az U.j Élet fémre maradásáért. Késő éjszakákig járta a falut, kereste fel sorban a t agokait s magyarázta nekik az igazságot, a párt útmutatását., Belüt ; szorította valami, hogy azok, akikbe ő bízott, cserbenhagyják. De ezt azért nem vetette egyik kilépni akaró tag szemére sem, megpróbálta az ingadozó, az ellenség hangjától megtévedt embereket visszatartani a közösbe, a szövetkezet "-megmentése« lebegett előtte. S a párt segítségével győzött. Ma sem hányja fel egyik embernek sem — aki kéri visszavételét a közösbe —, hogy miért hagyta annakidején cserben. Szívesen hívja ő a még kívülállókat is a tsz-be. Úgy tesz, ahogy azt a párt várja töte: a közösség érdekét tartva szem előtt dolgozik. Ezt a szövetkezet idei eredményei is beszédesen igazolják. S ezért elismerés jár Valter elvtársnaik. Legényesen féüirevágva kucsmáját. büszkén és szerető»-beszél a szövetkezieiről, a közös munka i eredményeiről Gentner János, az Uj Élet tehenésze. Van is oka a büszkeségre és szövetkezet iránti szeretetre egyaránt. Hanmad- magával dolgozott a tsz-ben, s a nagy családiban az ő családjának van a legtöbb munkaegysége: 1060 munkaegységet írtak javukra a múlt gazdasági évben, ami nem kevesebb, mint 74 ezer forint jövedelmet jelenít Gerbneréfcnisk. ■ Munka" egységeikre kaptak 70 mázsa búzát, 20 mázsa kukoricát, 42 mázsa burgonyát, 10 mázsa árpát, 80 mázsa takarmányrépát, 6 mázsa takairmónylborsót, 25 mázsa szénét, 120 Ikiló cukrot, 8 kiló étolajat, ugyanennyi szappant és 29 400 forint készpénzt. A háztájiban termett 25 mázsa kukorica és 6 mázsa burgonya. Mennyi jövedelem? !... Tán akad olyan, aki ezt kétsógibevonja? Tegye azt, amit Gertner bácsi javasol: — Aki nem hiszá, hogy ©rayi jövedelmem lett az idén, jöjjön el Bákstba iés győződjék meg róla. I — Hogy mire költőm e sok pénzt? Hát egyelőre I csak 8860 forintos szobabútort, meg ruhát és lábbelit vettünk. De már kiszemeltem egy szép eladó házat is, azt r,karom megvenni. Akik most a még boldogabb jövőt tervezik Göndör László, Horváth Sándor egyetemi hallgatók. Kiss Vince ag- ronómus, Poth Elek könyvelő már a jövő évi terveket dolgozzák ki. A nagy munkában Jói jön a segítség, a szakemberek tudása gazdagon fog gyümölcsözni. Őket a zárszámadó taggyűlésen vélték fel az Uj Élet TSZ tagjai közé A 18 éves Kovács Eó- zsika is a zárszámadás hírére lépett a szövetkezetbe. Barátnője, Sebők Marika tsz-tag már régóta hívta: "gyere közénk, legalább együit dolgozhatunk«. Most így történt. , Fiatalos lendülettel, diszistákhoz méltóan dolgoznak majd a közösben Kovács Sanyi még csak 17 éves, de a munkában senki sem tud kifogni rajta. Ö is most lépett be a tsz-be nővérével, Kovács Rózsikéval együtt. Jól érzi máris magát a közösben, hisz pajtásaival vígan megy a munka. Aztán sok lehetőség nyílik szórakozásra is a tsz-ben Nyeste Ferencet és feleségét a zárszámadó közgyűlésen vették fel a szövetkezetbe. Két és fél hold földet, no meg dolgos karjaikat vitték be a szövetkezetbe. Nyeste bácsi már ezerszer megbánta, hogy 1953-ban őt is megtévesztették és kilépett a fsz-ből. Be jó munkájával bebizonyítja majd a közöshöz való hűségét. A tagság szeretettel fogadta maga közé a dolgos házaspárt, akik boldog életüket most már végleg a közösben alapozzák meg. ITT az £í.i istílló j Továbbképző tanfolyamok | kezdődnek kertészeti szakemberek t é Hordják már rz építőanyagot a 100 férőhelyes istálló építéséhez, amelyet 350 000 forintos költséggel építenek. A gépállomás vontatója segít az építőanyag hordásában. Az új istállóban helyezik el a Asz szép tehénállományát, melyet évről évre szamara ^ A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán 1056. január 3-toll 10-iiig tíznapos f zöldhajtatási, borkezelési, vala- itanajnaűvistesi és trágyézási, valamint gyümöP.e&tenmiesetüési \ továbbképző tanfolyam indul. A tanfolyamom részt véhetmek a felsőfokú képesítéssel (egyetemi, főiskola, akadémia) cnemdelikező és kisebb számban ilyen képesítéssel még inem rendelkező, de vezető állású szakemberek. A tanfolyam részvevőinek teljes fizetését, az utazás költségét és az élelmezési díjat munkahelyük megtéríti. A főrilk'cra a részvevőknek szállást biztosít. A felvételi kérelmeket a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola '(Budapest, XI., Ménesi út 44.) igazgatójához legkésőbb 1955. évi december 25-ig kell beküldeni. - a felvételi kérelemben fel kell tüntetni: a kívánt tan- folyamot, a legmagasabb szakmai lesztésével biztosítsák a tagság gaz- ^ képesítést, a beosztást, a munkahely vezetőjének .javaslatát, valamint azt, hogy szállásira igényt janak az országnak. \ tart-e. Akiket a tamfoílyaimra felvesznek, a főiskola táviratban érte- Szücs Ferenc—Varga József t siti. fejlesztenek. Ez is igazolja a tsz törekvését, hogy az állattenyésztés fejdag jövedelmét, több húst, tejet ad-]