Somogyi Néplap, 1955. december (12. évfolyam, 282-308. szám)

1955-12-03 / 284. szám

Szombat, 1955. december 3. SOMOGYI NÉPLAP 3 PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS & Csak a tömegszervezetekre támaszkodva oldhatja meg feladatait a vízvári MDP-vezetőség „Szinte már furcsa, hogy azelőtt külön-külön dolgoztunk“ Kőkút három hónappal ezelőtt lett fsz-község. A inagy családok "tagjai úgy összeforrtak e hárem höraap alatt, -hegy már szinte furcsá­nak tűrik az azelőtti idő, amikor külön-teülön. dolgoztak három-négy -darabban lévő kis nadrégszíjpairceipikon. A Szorgalom, a Béke, a Vörös Sugár TSZ határidő előtt végzett a kalászosok vetésével és a kapások betakarításával, A Törekvés és a Vörös Hajnal TSZ határidőre tette földibe a magot, nem kellett szé- gyenikezmiiük nekik sem a kívülállók és a szomszédos községek dolgozó parasztjai előtt. A közös munka első sikere a tsz-elnökök jó szervező és a tagok lelkiismeretes, szorgalmas munkájának az eredménye. A jó ve­zetőség, az eggyéferrott tagság biztosíték arra, hogy a jövőben is dere­kasan helytállnak a kőkúti tsz-ek. Nemcsak a munkára gondolnak az új tsz-parasztdk, hanem tanulás­ra, szórakozásra, sportolásra is van már lehetőségük és idejük.. A Vö­rös Sugár TSZ két holdnyi területen sportpályát létesít, melynek építé­séhez segítséget adinafc a Szorgalom és a Béke TSZ tagjai is. A falu 'dol-gozóimak a szórakoztatásáról is gondoskodnak a tsz-fiatalok: szín­darabot tanulnak, hogy egy-agy színvonalas kultúrelőadáscm nevelhes­sék, taníthassák a dolgozó parasztokat. Aranykalászos tanfolyam -indul az idősebb tsz-tagok részére, hogy megtanulhassanak -szakszerűen jgaz- dálkodmá a száz -holdakon is. Papp Lajos DISZ-titkár. Kodarkúton is hozzáfogtak a hátralékos termelők elszámoltatásához A minap például hét -gazdát szá- mclJtattafe el. Bankó István 20 hol­das termelőnél — akii mindig hátra­lékos volt, s nem egyszer a bíróság e-lé is került törvényszegése miatt — 360 kiló búzát, 200 kiló rozsot, nagyabb mennyiségű kukoricát és burgonyát, valamint 26 csépeletien rozskévét találtak elrejtve Most is­mét szigorúan eljárnak Bankó Ist­vánnal szemben, amiért be akarta csapni: népünk államát. A községi tanácsnak a hátraléko­sakkal szemben tanúsított erélye visszhangra talált a faluban. A na­pokban több mint 15 hátralékos ter­melő rendezte adósságát,' -mert szé­gyelltek válnia, ha őkét is úgy szá­moltatják el. A tanács törvényes el­járása a hátralékosokkal szemben tehát kellő eredménnyel jár. A barcmfifelvásárló azonban aka­dályozza a baromfibegyűjtést annak •euienére. hogy a község mindössze 80 százalékra áll a baromfi begyűj­tési terv teljesítésével. A múlt nap is vagy 150 kiló .-baromfit küldött vissza • a gazdákkal azzal, hogy nem ion a kocsi, amely elszállítaná a baromfit. Intézkedjenek az illetéke­sek, hogy a baromfáfolvásárló re akadályozza a községi tanács törek­véseit, a község begyűjtési tervé­nek teljesítését. A Cukorgyár már biztosította a jövő évre szükséges répamennyiséget A Kaposvári Cukorgyár határidő­re, n-ovember 30-ra -befejezte cukor­répa-szerződéskötési tervét. Ezzel a leszerződött területtel ' biztosítva van a gyár számára az 1956-os év­re a cukorgyártáshoz szükséges ré­pamennyiség. A Cukorgyár szerző­déskötést végző apparátusa és a községi tanácsok ,a szerződéskötéssel kapcsolatosan derékas munkát vé­gezték. n Baromfifeldolgozó Vállalat nödolgozói békemiiszakot tartanak A Baromfifeldolgozó Vállalat MNDSZ-tagjai és nődolgozói novem­ber 29-én emlékeztek meg a Nemzet­közi Demokratikus Nőszövetség ffbnáíLliásának 10. évfordulójáról. Tóth Sámd-omé elvtársnő, -az MNDSZ-szervezet elnöke beszámoló­jában ismertette az MNDSZ jelentő­ségét a béke megőrzéséért folyó harcban, és méltatta azokat az ered­ményeket, amelyeket, ez idő alatt elértek. Beszélt az MNDSZ működé­séről is, majd javasolta, hogy a 10. évforduló méltó megünneplésére tartsanak békeműszako-t. Tóth elv­társnő javaslatát örömmel fogadták a nődolgozók, és elhatározták, hogy 29-étől -béikoműszakot tantamak. A vállalat nődolgozói lelkesen küzde­nek, hogy kimagasló mumkasikere- 'ket érhessenek el a békeműszak alatt. MIÉRT NEM FÜTIK , A TOPONÁRI MÄV-VÄRÖTERMET? Községünkből ágén sokan járnak vonattal Kaposvárra ' dologozni. Va­lamennyien korán kelünk, és ebben a hidegbein bizony fázósan érkezünk az arcmásra. Melyen jó ás, lenne kissé felmelegedni a váróteremben, s kellemes melegben várakozni a vo­natra. Ez, sa'm-os, csak óhaj.. Ment a mi állomásunkon meleg váróterem helyett jéghideg helyiség fogad 'ben­nünket. Minden ablakon besüvít a szél s a kályha is csak úgy ontja magá­ból a — hideget. Ebben a váróte­remben bizony nem lehet felmele­gedni, inkább még j-ob-ban megfázik az ember. Kérjük az illetékeseket, javíttassák meg az ablakokat, s kérjük Erdős elvtársat, az állomás­kezelőt, ne restellje befűteni a váró­termet. Gondoljon arra, -hogy sek dolgozótársának szerez örömet, ha fűtött váróteremben várakozhatnak a vonatra. Toponári utasok. ★ Hasonló panasszal fordultak hoz­zánk a nagyatádi utasok is, ugyanis a nagyatádi váróterem is olyan hi­deg, mint a jégverem, az ajtók, ab­lakok rosszak és a termeket nem fűtik. »A párttag kötelessége, nogy: erősítse állandóan a tömegekhez fűződő kapcsolatait, mert partunk ereje és legyőzhetetlensége a dol­gozó néphez fűződő eleven és el­szakíthatatlan kapcsolatában van. Szakadatlanul küzdjön a dolgozok jogos igényeinek és szükségletei­nek kielégítéséért, világosítsa fel a pártonkívüli dolgozókat a párt po­litikájáról és határozatairól, legyen tanácsadójuk és vezetőjük«. (Szerv. Szab. II. fej. 3. pont e) pont.) A kommunista párt a tömegek­kel együtt építi a szocializmust, a tömegek segítsége .nélkül a párt ilyen feladatra nem vállalkozhatna. A kommunista párt sajátossága — és ilyen sajátossággal egyetlen más pánt sem rendelkezik —, hegy a tömegekre támaszkodik. Ez azért lehetséges, mert a párt politikája a marxizmus—denimizmus alapján áll. A párt elsősorban a temegszerve- zeteken keresztül vezeti a tömege­ket. Tehát ha nem alkar elszakad­ni a dolgozóktól, állandóan segíte­nie, eíTénőriznie kell a tömegszerve­zetek működését, megfelelő elvter- salkat kell a tömegszervezetek élére küldenie, akik képesek a párt ha­tározatainak szellemében) dolgozati és a határozatok végrehajtásába a pártcmkívülieket is bevonni. Ezeket tartottuk szem előtt, ami­kor megvizsgáltuk a vízvári MÜP vezetőségének munkáját • a tömeg- szervezetek, mindenekelőtt a DISZ, az MNDSZ és a tanács irányában. Vízváron van DISZ-szervezet, leg­alábbis a látszat ezt mutatja, hi­szen időközönként 15—20 fiatal meg­jelenik a DISZttielyiségben, a ta­nácsinál beszélgetni, szórakozni, vagy amiért éppen hívják őket. Rendsze­res DISZ-élet azonban nincs. Hosz- szú ideig arra hivatkoztak a DISZ vezetői és a fiatalok nevelésével megbízott pedagógusok, hogy nincs oanekar, nincs harmonika, dob slb., így nem lehet a fiatalokat mivel bevonni a szervezeti életbe. Hogy megfelelt-e a valóságnak ez az állí­tás, nem érdemes rajta vitatkozni, mert az elmúlt napokban a községi triftács segítségével 3700 forintért vá­sároltak a DISZ részére hamgszere­Pediig az asszonyok közösen sok mindenre képesek; igen helyes lett volna például, ha a Vörös Csillag TSZ-ben külön MNDSZ-szervezet is alakul. Sok szorgalmas asszony van a tsz-ben, de szükség volna egy jól működő MNDSZ-szervezetre is. Viszonylag a tanácstagok a legak­tívabbak. Ez bizonyos fokig érthető is, hiszen a tanács függetlenített apparátusa tölbbé-fcevésfoé igyekszik a termelési, begyűjtési feladatok végrehajtására mozgósítani a ta­nácstagokat. Vannak köztük a mun­kában olyan élenjárók, mint Lafclia István, a népfront-bizottság elnöke, járási tanácstag, dr. Urai Béla, Far­kas Istvánná stb. Nagyrészt a ta­nácstagok munkájának köszönhető, hegy Vízvár, ha nem is a legelső községeik között halad a járási ver­senyben, de nem ás az utolsó. Tíz hold kivételével teljesítették őszi v e tés t érvükét, búr g omy abe adásuk a t 98, sertésbeadásukat 79, tojás.beadá- sukgt 110 és ibarcmfibeadásukat 82 százalékra teljesítették. Szó sincs róla, akad a tanácsnál is javítani­való, hiszen a 31 tanácstagból 16-ot, eset­leg 20-at lehet a feladatok érdeké­ben foglalkoztatni; ők tartanak rendszeresen fogadóórákat, ő'k mű­ködnek az állandó-bizottságokban, ők keresik fel otthonukban a doi" gozó parasztokat. A többiek meg nem tesznek eleget a tanácstagság- gal járó kötelességeiknek. Győrfi István középparaszt, vb-iag pl. rit­kán segít a tanácsi feladatok meg­oldásában, legtöbbször még a ta­nácsüléseikre sem megy el. Maros- vári István középparaszt szintén vb-tag, de 1300 forint adóval és 110 kiló hízpttsertéssei tartozik áz ál­laimnak. Az ilyen »példákká!« bi­zony nem lehet meggyőzni a dolgo­zó parasztokat az állami fegyelem-' ről és más fontos feladatokról. No és mit szól mindehhez a községi Msfr mondana el egy újítás, ha beszélni tudna? Mindenesetre a fiatalok nevelésével többet kellene törődnie a pártalap­Kovács Gy. Józsefet barkácsoló embernek ismeri mindtemlki. Szakképzettsége ibádcgosmester, de sok min­denhez ért szakmáján kívül. Iparművészi munkákkal is foglalkozik, mégpedig nem kevés sikerrel. Mindig jó­kedvűen, lelkesedéssel dolgozott, az utóbbi időben azonban mintha elment volna a kedve. Miért? Bizony hosszú sora van annak. Erről leginkább az a kis furcsa alakú, fényes tűzhely beszélhetne, amelyik ott húzódik meg Kovács Gy. József Április 4 utcai lakásában, az egyik szcíbasarokiban. a tűzhely szomorúan gubbaszt és hallgat, de annál többet beszélnek helyette a té­nyek, levelek, különböző írások. Sok az előnyöm, drágább sem vagyok a többinél... Kovács Gy. József már régóta foglalkozott egy újtípusú -tűzhely összeállításával, megszerkesztésével. Sóikat töprengett a terven, nagy gonddal végezte el a kivitelezést, és végre két évvel ezelőtt befejezte a munkát., örömmel állapította meg, hogy jól számított, .az új tűzhely minden tekintetben beváltotta a • hozzá­fűzött reményeket. Mi az új tűzhely előnye? Miben különbözik az eddig isimert típusoktól? Tűztere, hamutere, sütőberen­dezése jóformán azonos. A sütő fölött külön rekeszelt fűtőtér vemül végig a lemez alatt, majd a tűzhely jobb­oldalán behúzódik mintegy tíz centire a. föld fölé, és ott ■egy vízszintes lemez alatt fut át. Az alsó lemez pár­huzamos a plaímiikkail. Ennyi az egész. A legjelentő­sebb rész azonban két kis csap, amellyel tetszés sze­rint lehet szabályozni a fűtőterét. Be lehet állítani a tűzhelyet csak fűtésre, szabályozható főzésre, sőt, az álsó csap kinyitásával, az alsó lemez is melegíthető. Ott is lehet vizeit forralni, emellett melegítésre te hasz­nálható. Sok előnye van az új típusnak, és nem drá­gább a megszokott, eddig ismert tűzhelyeknél, anyag sem ke® hozzá több. .mégsem akarják, hogy szaporodjak A Megyei Tanács Ipari Osztályától is megtekin­tették a tűzhelyet, maga Sas elvtárs, az osztály veze­tője is elismeréssel nyilatkozott róla. Kovács Gy. Jó­zsef elhatározta, hogy szabadalmaztatja találmányát. Mindenekelőtt fölajánlotta a Kaposvári Vas- és Fém­ipari Kombinátnak, s kérte az üzemet, hogy három mintapéldányt készítsenek el számára. Az üzemből ket­ten is megtekintették a tűzhelyet, felismerték előnyeit és nyomban közölték, hogy csak a Vasnagykereskedel- mi Vállalat rendelésére végezhetik el a munkát. A Vasnagykeresfcede'lml Vállalattól kétszer is megígér­ték, hogy megvizsgálják a mintapéldányt, ígéretüket azonban egyszer sem valósították meg. Kovács Gy. József ekkor a Finommechanikai Vállalathoz fordult: Ott is kétezer megígérték és kétezer nem nézték meg a mintapéldányt. Hízásnak indMilt aktacsomó lettem Telt, múlt közben az idő. Hova lehetne fordulni, ahol mégis kielégítő megoldás található? A Találmányi Hivatalhoz! Kovács Gy. József az Országos Találmá­nyi Hivatalhoz küldte el találmányának rajzát. A raj­zokat bizonyos idő múlva visszaküldték, mivel rossz volt a méret. Lényeg a szabály! Kovács Gy. József újra elküldte a most már jó rajzokat. Találmányát nyomban fölajánlotta az államnak is. A Találmányi Hivatal álküldte az eléggé megvastagodott aktát a Ko­hó- és Gépipari Minisztériumba jóváhagyás végett. Cmnam visszaküldték az anyagot az Országos Talál­mányi Hivatalihoz azzal a kifogással, hogy a tűzhelyhez több anyag, kell, mint az eddigi tűzhelyekhez. Később kiderült, hogy nem kell több) sőt kevesebb anyagból elő lehet állítani. Az Országos Találmányi Hivatal erre közölte Kovács Gy. Józseffel, hogy a 41/1953-. MT. sz. rendelet 34. paragrafusa alapján kérheti a szabadalmazást saját nevére. A feltaláló kissé már el­csüggedt, mert szabadalmi eljárást 1952. decemberé­ben kezdte meg, és ekkor már 1954. január faié jArt az idő. Miit tehetett egyebet, kérte a szabadalmazást a saját nevére. És ekkor végre egy lépéssel tovább ju­tott. 2251/KO—719/12. ügyszám alatt Kovács Gy József megkapta a szabadalmazást. Majdnem lett belőlem valami Az első felvonás tehát lezárult. Szabadalom mér van, de önmagában nem ér semmit. Valahol meg kel­tene kezdetni a tűzhely készítését. Nem elég az erköl­csi sdiker, elkelne némi anyagi ás a feltalálónak. A Sza­badalmi Közlöny a megszabott időn át hirdette KO—719/36 a) 16—23. szám alatt a szabadalmat. Kovács Gy. József ekkor merész lépésre szánta el magát. Elhatározta, hogy résztvesz az 1955. évi Buda­pesti Helyiápairi Vásárén. Bejelentette helyigényét, de mire a fővárosiba utazott, bizony nem maradt számára tenyérnyi hely sem. Szerencsére összetalálkozott. a Bajai Fémipari Vállalat vezetőivel, akik a ke'enifö'öi átmenő raktáriban megnézték a tűzhelyet és jónak találták. Elhatározták, hegy megkezdik a gyártást is, de előbb engedély kell hozzá. Ismét lábkoptatás. A Belkereske­delmi Minisztérium, a Kohó- és Gépipari Minisztéri­um, a Vasipari Központ és még néhány soklépcsőjii épület került sorra. Végül kiderült, hogy a bajaiak csak akkor rendelhetnek, ha a Hőtechnikaá Laborató­rium is megvizsgálja a mintapéldányt. Gyorsan átszállí­tották a tűzhelyet, és várták az eredményt. Kovács Gy. József hazautazott és türelmesen számolta a ma- pokat. Tüzemen sütnék megminden bürokratát , Aztán egy szép napon megérkezett a véleményezés. A tűzhely jó, ez az előnye, ez a hátrányt, ilyen és ilyen hibák adódnak, de ha jó a kémény, akkor nem adódnak stb. Nesze semmi, fogd meg jól! A bajaiak köziben mást kezdtek gyártani, a tűzhely pedig maradt. Azóta is ott búsul a szoba sarkában. Elsőrendűen fűt, süt, főz, negyed óra alatt a leghidegebb időben ,>s nyolc fokkal emeli a szoba hőmérsékletét. Mindez szép. csafc- hát nem nagyon/ veszik hasznát. Kovács Gy. József pedig jogosan búsul. Praktikus dolgot talált föl, meg­kapta a szabadalmat is, a mintapéldány íde-odahurco- íása közben csaknem hatezer forintot elköltött, csak éppen eredményt nem látott. Hejh, ez a bürokrácia! Kovács Gy. József olvasta a Központi Vezetőségnek a techíii&a fejlesztésére vonatkozó határozatát. Ennek hatására most is több újítást forgat a fejében, újabb szabadalmi tervei is születtek, de hát a szomorú ta­pasztalat 'belefojtja az ötleteket. Most aztán vár, vár, hogy egyszer csak csoda történik. Pedig mindez meg­oldható csoda nélkül És, csak jóindulat és előrelátás kellene hozzá! Dezső János szervezeteknek, nem pedig a hibák felett szemethúnyni, mint ahogy azt tették a Peiőfi-isko- la esetében. Az történt ugyanis, hogy a Petőfi-iskolát »megszervez­ték«, azonban foglalkozást még nem tartottak. Dombi János elvtárs pe­dagógus, aki a propagandamunkái váriaota. maga is a könnyebbik ál­láspontra helyezkedett: »nem jöt­tek össze a fiatalok, hát nem tar­tottuk meg a szemináriumot«, más szóval intézkedés helyett megalkud­tak a helyzettel. De van még más tennivaló is, és talán ezzel kellett volna kezdeni. A DISZ-szeirvezetniek alig több mint 20 tagja van a valóságban — papí­ron lehet, hogy ennél több — és ha a község fiataljainak számarányát nézzük, legalább 60 lehetne. Itt kel­lene tehát kezdeni a munkát, be­vonni a fiatalokat a szervezet éle­tébe. S ha rendszeres, aktív DISZ- élet van, akkor ez a feladat viszony­lag könnyen megvalósítható. Ellen­ben, ha a DISZ-szervezet kiengedi kezéből a fiatalok nevelését, akad más, aki kézbefegja, elsősorban a klérus, mint ahogy ezt egy-két fiatal meg is jegyezte: »el kell mennem a templomba, mert nem akarok úgy járná, mint egye­sek tavaly, hogy a -Pap kiprédikál- icm« Érdemes az i'yen hangokra nemcsak a DISZ-nek, hanem első­sorban a pártszervezetnek felfigyel­nie és a klérus befolyása ellen meg­etetem feu sprat A klérus a maga módján nemcsak a fiatalokat, ha­nem a szülőket is igyekszik a maga számára befolyásolni, ezt pedig nem szabad tétiemül nézni. Ha sorrendet •lehetne tenni Vízváron a tömeg- szervezetek munkája között, való­színű, az MNDSZ kerülne az utol­só helyre. Mítriteégéü? szolgál, hogy ezidáig igen kevés segítséget kapott a párttól. A vezetők felesége is hiány­zott az MNDSZ-asszonyok so­rából. és ha a névsorban az asszonyok ne­ve hosszú Listát is tesz ki, az sem ér sokat, mert a község gyakorlati éle­tében nincs ‘különösebb látszatja. MDP-vezetőség? Legutóbbi ülésén napirendre tűzte a. tömagszervezetek munkáját. Megál­lapította, hogy eléggé elhanyagolta eddig a tömegszervezetek segítését, s most ennek ellensúlyozására hoz­tak néhány határozatot, olyat pél­dául, hogy a termelőszövetkezetben létre kell hozni a DlSZ-szervezatet, s abba minden fiatal tsz-tagot be kell venni. A vezetőségi ülésre meg- hívták Dombi elvtársat, a Petőfi- iskoüa propagandistáját és felhívták a figyelmét a fiatalokkal való be­szélgetésre, a Pctő£i-i skála sürgős beindítására. Határozatot hoztak ^ a községi DlSZ-szieirvezet : taglétszá­mának növelésére, az MNDSZ ve­zetőségének átszervezésiére; : meg­egyeztek, hogy valamennyi községi vezető elküldi feleségét az MNDS/- be, hogy azok ott végezzenek tár­sadalmi munkát stb. Mindez azon­ban még nem elég, tovább kell menni. A pártnak ___ _ , . _ b iztosítania kell, hogy a közsé­gi és a termelőszövetkezeti pártszervezetek tagjai, a tö­megszervezetek tagjai állandó agitáeiós munkát végezzenek a községben, választ adjanak azok­ra a kérdéseikre, amelyek érdeklik a dolgozó parasztokat. Legutóbb pl. ;pen helyesem pärieapoim lilsmartetr ték a genfi külügyminiszteri érte­kezlet anyagát, azonban a rossz szervezés következtében a pártna­pon alig 60 ember vett részt. Ha ezt a számot a község 1400 főnyi lakos­ságának számához arányújuk, csak akkor látjuk, milyen kevés. De álta­lában az a tapasztalat, hogy a kü­lönböző gyűléseken, melyeken igen gyakran a dolgozó parasztokat ér­deklő. témát tárgyának meg,^ a k°z‘ ség dolgozóinak csak igen kis része vesz részt, és ez elsősorban a párt- szervezet, a tanács szervező mun­kájának .gyengeségére vall. Remélhetőleg a legutóbbi vezető­ségi ülés kezdeti eredményeinek mór rövid idő múlva kézzelfogható eredménye lesz és sem az MDP- vezetőség, sem pedig az alapszerve­zetek nem állnak meg félúton a tö­megszervezetek munkájának irányi-1 tásában, segítésében és fokozott el­lenőrzésében. Csakis rájuk támasz­kodva, az ő segítségükkel tudják a község minden dolgozójával megér­tetni az egyes miunkák fontosságát, csak közösen oldhatják meg a fel­adatokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom