Somogyi Néplap, 1955. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-12 / 266. szám

Szombat, 1955. november 12. SOMOGYI NÉPLAP 3 CIKKÜNK NYOMÁN... Fontos a pontos jelentés Megyénk is részt vesz a tej termelési és gyapjú­termelési versenyben A Mezőgazdasági Igazgatóság válasza egy bírálatra A Somogyi Néplap folyó hó 6-i számában magjelent a "A Mezőgaz­dasági Igazgatóság a valóságnak megfelelő adatszolgáltatást adjon« című cikkéiben a Mezőigazdasági Igazgatóságot, illetve Záhoránszky József elvtárs agiiqpanopaigsinidtistát bírálta a Csököly községgel! kapcso­latosain szolgáltatott adatok miatt. A cikk alapján a Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatósága vizsgá­latot folytatott' és ipegallapitotta, hogy Zelhoránszky József elvtárs a sajtónak adott adatokat a Nagyatádi Járási Tanács Mezőgazdasági Osztá­lyától kapta, mely szerint Csököly községben az -1084 hold vetéstervből 180 kait. holdat,'vagyis 17 százalékot teljesítettek. A község kifogása, hogy ez nem felei meg a valóságnak és en­nél több van elvetve, becslésire épült. 'Zahorániszky elvtárs tehát az adato­kat nem felelőtlenül szolgáltatta, ha­nem a községi, illetve a járási ta­nács jelentése alapján. A cikknek Csököly községben meg­volt a hatása, mert megjelenése után egy nap alatt 187 gazda G87 kát. hold befejezett vetést. jelentett a községi tanácsnál, november 8-án pedig már 354 gazda jelentette, hegy 1080 holdon elvetettek, tehát a község több s mint 98 százalékra tel­jesítette vetéstervét.. Mindössze 6 -garda mem jelentett még teljesítést, Záhoránszky elvtárs fdlellősségrevo- násától eltekintett a Mezőgazdasági Igazgatóság. Mulasztása az volt; hogy a járástól nem kérdezte meg és így a sajtóval sem közötte, hegy ez a 180 hold teljesítés a gazdák áll­tai bejelentett befejezett vetéseket jelenti. Tekintettel arra, hogy ä Megyei Pártbizottsággal egyetértésben a jö­vőben az egyénileg gazdálkodó dol­gozó parasztok Vetésterve teljesítésé­nek értékeléséit az általuk jelentett befejezett vetés alapján végezzük, a községi tanácsok vezetői' ügyeljenek arra, hogy a termelők ne mulasz- szék eil a bejelentési kötelezettség teljesítéséit, melyre a MimiisztteaitaíJ macs 42. számú rendélete is felhívja- a figyelmet. Sasi János igazgató. Szép élet a kám^mzéLet Pár hónap óta dolgozik Lakács Jó­zsef mesztegnyői lakos Pécsváiradon a bányában, de máris úgy megsze­rette új munkahelyét, hogy ott nem hagyná semmi pénzért. Az egyszerű falusi emberből bányász lett, s. most «rra törekszik, hogt szakmai tudá­sát továbbfejlesztve kiváló szakmuinr" kás váljon belőle. Megelégedett, boldog életet él, megbecsült dolgozó a bányában. Életéről, munka járói számol he régi ismerőseinek, a falu­belieknek levelében, amelyet szer- feesztőséigümlkhöz küldött: //edveisi Hotdó elvtárs, régi» munkatársaim! A Levelemben röviden arról írok, hegy milyen az életem új mun- - kahelye-men, Nagyon szeretek itt do’gozni. a bányáiban, becsületes mun­káimért szeretnek, becsülnek, és számításomat is megtalálom. Az eliső • havi fizetéskor is már 2555 forint 80 fittért kaptam kézhez, harminc és fél műszakra, örömmel tudatom 'azt is, hogy még ebben a hónapban megkezdem a 200 órás vájáintainfc-lyamct és utána mint vájár dolgozom. Igyekszem majd jól tanulni, hogy az iskolát kiváló eredménnyel végez­hessem el, s mint szakmunkás becsülettel megállhassam helyemet. . Jól élünk itt Pécsváradcn, tanulunk, szórakozunk. Munkám után el­ismert dolgozó vagyok. Igyekszem egyre több szenet adni a hazának. Többet most nem írok, hamarosan hazalátogatok. Az ismerősöknek és a többi falubelinek azt üzenem, 'hagy ha van kedvük, bátran kövessenek, •nem bánják meg, megtalálják boldogulásukat a bányágzatban. Lakics József bányász, volt mesztegnyői lakos. A Földművelésiügyi Minisztérium és ez Állami Gazdaságok Miniszté­riuma az 1955/56. évre meghirdette a második fejtermeiési és a gya-p.iú- tarmelósi versenyt. E versenyben megyéink is részt kíván venni. Somogy megye'részvétele mindkét versenyben akkor lesz eredményes, ha állami gazdaságaink, terme! őszö- vetikezeteiinlk dolgozói és egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjaink tel­jes' szaktudásúkkal törekszenek mi­nél jobb eredményeik eléréséire. Megyénkben nem ismeretién ez a verseny, -mert az elmúlt • gazdasági évben állami gazdaságainknak és termelőszövetkezeteinknek egy része és egyéni gazdálkodóink is szép szám­mal vettek részt a tejteirmelésd ver­senyben, Becsületes munkájúkat iga­zolja, hogy állami gazdaságaink az első 10 országos helyezett között veitek, a tsz-e'k közűi pedig ia répás- pusztai Első ötéves Terv TSZ fog­lalt helyet az, első tíz között. ‘ Az éllarfii gazdaságainkban; és ter- melő-szöveikezeleinkbein, dcigazió ; ál­lattenyésztők, állattenyésztési hri- gádvezetők, aigrcnicmiisck és áMat- egés25siégügyd szakemberek,- megyénk egyénileg' gazdálkodó dolgozó pa­rasztjai sokkal -szélesebb körben ve­gyenek részt az 1955/56. évi tejter­melést és gyapjútenmeliési verseny­ben, mint tavaly; A versenyhez, való csatlakozást 1955. november 25-ig közvetlenül a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság állattenyésztési osztályának jelentsék be. Állattenyésztési Szakembereink a versenyben adjanak meg minden se­gítséget az áttenni igaadaságefc és ter­melőszövetkezetek dolgozóinak, va­lamint az egyénileg dolgozó parasz­toknak. Segítsék elő e verseny x si­kerét a pártszervezetek és üzemi bizottságok, valamint a községi ta­nácsok egyaránt. Czeglédi Lajos megyei főállattenyésztő. . A SOMOGYI NÉPLAP ELINTÉZTE Már több panasz érkezett szer­kesztőségünkhöz a Május 1 utcai Esti szaktanfolyamok indulnak a télen a mezőgazdasági dolgozók részére Ahhoz, 'hogy mind korszerűbben, eredményesebben gazdálkodhassunk •mind a növény termeié.-:-ben, mind az állattenyésztésben, fontos, hogy meg­ismerjük az élenjáró agro- és zbo- technikai termelési módszereket. Ezek elsajátítását biztosítják a ter­melők számára rendezendő té’ii esti szaktanfolyamok. Idén mintegy 40 községben rendeznek ezüstkalászos teinifolyamot, 16 községben pedig me­zőgazdasági szakkörök’ lesznek. A községi vezetőik, a pártszervezetek és a -tanácsok úgy N szervezzek meg az esti tanfolyamokat, hogy ezeken mi­nél több tsz-tag, gépállomás! dolgo­zó és egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt vegyen részt. • 2}8-as számú húsbolt személyzetének magatartásával kapcsolatban S-ckan kifogásolták, hogy nem szolgálják ki sorcn kívül a terhes és gyermekes anyákat, s a bolt elárusítói durva hangnemben beszélnek -a vásárlók­kal. Továbbítottuk a panaszt az illeté­kes szervekhez. Most kaptunk vá­laszt, melyben értesítik szerkesztő­ségünket, 'hegy az -ügyet kivizsgál­ták, és megfelelő intézkedésit tettek a panasz ckaimak megszüntetésére. PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS $■ A DÍSZ párliFáisTÍÍása ti tabi járásban Hosszú hónapok óta folyik ,a vita az ifjúság neveléséről. Minden, veze­tő elvtársat foglalkoztat az a kérdés, hogy milyen módem tehetne javítani az ifjúsági munkán. Ebben a vitá­ban — mint arról már több esetben hallottunk — az ellenség is megszó­lalt, s igyekezett ifjúságunkat elide­geníteni, "elfordítani segítőjétől és vezetőjétől, a párttól. Pártunk "azon­ban idejében észrevette és elfojtotta az-ilyen kísérleteket, s 1955 márciu­sában h-czott határozatában világo­san megmondta, hegy mindenben tá­mogatja és segíti ifjúságunkat, har­col azért, h-cgy fiataljaink ne váljor- nak -az ellenséges érám,latok marta­lékává. Megvizsgáltuk, a tatod járás kom­munista vezetői hogyan hajtják vég­re a hafiározatot, hcgyain segítik, irá­nyítják a járás ifjúságát. Eredményeik, a következők: A tag- szervezés jól haliad, a DÍSZ-szerve- zetek taglétszáma meghaladja a 20()0«et. 17 helyen szerveztek Petőfi- iskclát, Jól fe’lkiésaültek a kulturális seregszemlére is, sikereket értek el a spcrtmoz,gc ,’om fejlesztéséiben is. A fiatalok ma már aktívabban vesznek részt az egyes kampányfeladatok végrehajtásában, de ismételten hang­súlyozzuk, hogy mindez szervezeti intézkedések útiján jött létre. Előrehaladás tapasztalható a szer­vezetek megszilárdításában!, egyre több a jólműködő alapszervezét. Lel­kesen dolgoznak a fiatalak a topolyt, négcesi tsz-ibsn és a karádi területi .szervezetben, ,s legutóbbi taggyűlések is sikereseik voltak. A további eredmények elérését azonban számos akadály gátolja. A végrehajtóbizotíság munkájá­ból hiányzik a tervszerűség, nem eléggé alapos a vb üléseinek elő­készítése sem. Többször feietlen- ség, kapkodás .jellemzi a bizott­ság munkáját a jó munkatervek végrehajtását illetően, A bizottság munkatársai legtöbbször csak futó munikát -végeznek, nem töltenek két-három inapo-t egy-egy szervezetben, s mielőtt kimeinmek, nem készülnek fel alaposan: Külö­nösen ritkán jár vidékre Páska elv­társ, a járási bizottság titkára, s ez a rossz .példa átragad a bizottság munkatársaira áis. Súlyos hiba, hcigy a DlSZ-hizott- ság munkatársai nem ismerik a ha­tározatokat. Politikai ismereteik fo­kozása csak a. Pefőfteisfcoláfc vezeté­sére korlátozódik. Például Tóth elv- társ és a többiek azt sem tudják, hogy milyen pártoktatásban fognak részit venni. Baj van a munkafegyelemmel -s a tabi járásban. Az elvtérsak ugyan pontos időben bemennek a' bizott­ságra, de sokat tétlenkednek, nem osztják be megfelelően munkaidejü­ket. Ez azt -hozza magával, hegy rit­kán látogatnak el a itávolabbeső aiapszervezeteikhez. A döröcskei, tö- rökkoppányi, sernogyacsai ’ fiatalok például arról panaszkodtak, hogy a bizottság munkatársai már nagyon régen voltak, náluk. . A járási bizottság munkájának biánycsségai természetesein még fo­kozottabban észrevehetők az alap« szervezeteknél. A községi, tsz és állami gazdasá­gi BlSZ-szervézetekben az ifjú­sági munka csak a sport- és kul- túrrendezvényekre korlátozódik, a politikai munka színvonala igen alacsony. Somc^ydiöröcskén például nem tud­ják a fiatalok, ho-gy mi a Petőfi-is- kolia. A járási bizottság meglehető­sen ke-vés gondot fordít a fiatalok politikai nevelésére. Kevés az olyan» előadás, amely lekötné a fiátaJofc ér­deklődését, növelné vonzalmukat a DISZ iránt. Sokkal több gondot kel« leine •fordítani a fiatalok hazafias szellemben ' való nevelésére, mégis« mentetni, a diszitsitáfctoi, a KIMSZ harcos múltját, a DISZ szerepét és helyét a magyar ifjúság nevelésében. A DISZ kevés lánynak nyújt ott­hont ebben a járásban. Legtöbbször csak gazdasági munkával bízzák meg a lányokat, nem tartják képes­nek őket komolyabb feladatok elvég­zésére. Tévedésükre éppen. a kapolyi Bognár Ilona példája ad választ, aki a kuilitúrfelelős teendőit is nagysze­rűen végzi. A hibákhoz jelentősem hozzájárul, hegy a járási párt-végrehajtóbizottság igen kevés segítséget ad a fiatal diszistáknak. ■Csupán Kocsis elvtársnő és Farkas elvtáirsnő foglalkozik, rendszeresen a DISZ vezetőivel. A pártbizottság nem ellenőrzi a határozatek végre­hajtását, és a végzete munkáról is esek Pasika elivtánsat számoltatja be, a bizottság -többi tagjával keveset tö­rődik így aztán az iirtstruktor elv­társiak is kevés segítséget adnak az lalapszörvezetefcnek, ' talán egyedül Juhász el-vtárs az, aki ismerd a DISZ problémáit és szívvel, lélekkel fog­lalkozik a fiatalokkal. A júniusban elkészített féléves munkateirv jó, csak az a hiba, hogy nagyrészt papíron maradt, az ifjúsá­gi vezetők elfeledkeztek végrehajtá­sáról. A pártbizottságnak sokkal többet kell foglalkoznia a DISZ munká­jával, s ha ezt megoldják, mindem lehető­ség adva van a, -hibák kijavítására. FARKAS FERFNC ÚJ UTAK ELŐTT A Elmondta: Barát A MINAP ‘A TANÁCSBAN Mándli József- kispa- Taszít, Varga László középpamasz-t tanácstaggal meg Csizmadia Lajossal sek mindenről kicseréltük gondola­tainkat. . Elbeszélgettünk airróli, hegy a szorgos-dolgos mar­cali parasztok hagyományos lipiamkodásia az időjárás sze­szélyeivel, a kisparceüás gazdálkodás -bajaival is meg­küzd — de sok mindent még nem tud 'legyőzni. Igaz, hogy az egyéni parasztok országos búzaátlaga iaz idén 6,9, a marcali gazdáké pedig 10 mázsa volt. Hogyan telik meg ia hombár, mennyi jut az ország éléstárába, hogy megy a beadási — énről is beszéltünk. Mámdlá József-ékkel igen könnyem egymevezőre ju­tottunk abtosen, hogy a kalászosok, ,a kapások, a gyü­mölcs, a zöldség gazdáig hozamát nemosiak saját lelemé­nyükkel és szorgalmúkkal érték el — a gépállomás is segített nekik. A párt, a kormány, az ipari dolgozok -segítségét -a jó búzát érmésből viszonozták is. A MARCALIAK nemcsak saját hombárjukat töl­tötték meg, -a szép búza termésből. Nemcsak a 10D' va~ •gon kenyérgabona beadásában mutattak jó‘példát. Még 20,5 vagen,nyi szabadgabanát is adtak államunknak. Csak ebből az utóbbi mennyiségből kitelik vagy két­ezer ipari munkás -évii kenyere. No, így fest ez a, szép nyári példa. De parasztjaink ősszel is í épp így szere­tik a munkát., S. most sem feledkeztek meg a dolgozók állama iránti hűségről — az országos érdiekekről. A -község kukorica szabadfelvásárlásí terve 4,5 vagon volt — a ami napig 5 njázsávall még ezt ás túlteljesí­tették parasztjaink. Csizmadia Lajos és társai! már • túl- lá-tnak saját kerítésükön, kukcrioagóréjufcc®. Azért kötöttek kukorica -szabadiéi vásárlási szerződést, mert tudják, hogy az állam szépen fizet érte. Aztán így a dolgozók verítékéből élősködő feketézők sem verhetik fel a kukorica árát. Szerződték sertéshizlalásira is. A hús .és zsír mellett gondoltak a jövő -évi nagyobb ke­nyérre. Marcali nem utolsó a vetésben: 1250 holdat ve­tettek el idáig, s 540 hold. ebből mér méregzöldéin virul. így jutottunk el végül a jól megmunkált marcali határról, a jószághízlaló,. szénát adó marcali rétekről az ország nagy dolgaihoz. Még -magyarabbul: elérkez­tünk a. párt határozatában megszabott két főfeladat- nak, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének és a mezőgazdasági termelés fellendítésének sürgős, együt­tes megoldásához. Kimondom bátran: nem, könnyen! in­dult meg minálunk a termelőszövetkezeti mozgalom. MARCALI GAZDÁK László tanácselnök • De a mar'cai’ii gazdák között szépszámúnál akad szó­értő, jövcfoetiekintő ember. Közöttük forog az a neveze­tes »belépési papír«, S már annyian ráírták a nevüket a tekintélyes, jószágtiartó, munikátiszerető, kisgéppel, jó földdel rendelkező gazdák, hogy megmozdulnak utánuk azok, akik idáig »elsők nem, de utolsók -sem« akartak lenni. Pénteken már összegyűlnek a tamácsházán. Ott hivatalosan megalakul, s teljes iendül-ettel fog kézzel­fogható, szervezett, alapos munkához- a tsz-előkészítő bizottság. IGENIS, én, határozottan meggyőződtem, a M-ándliak, a Varga Lászlók, a Csizmadiáik 'belátták már: szorgos- kodásukinak még nagyobb a látszatja, ha. egy-egy -ember ugyanannyi munkában töltött idő. -alatt többet termel, nem nadráigsziíjparcellákba van beszorítva, -ha­nem géppel, nagy táblákon szorgoskodik. Varga László ugyan az idén' 11,6 mázsa ibúzaátlagot ért el. Csakhogy áim ott a bökkenő, hógy a gépesítés ma,i színvonala mellett egy mázsa búza -megtermeléséhez a kisparcei- lán — a talajmunikátóli -a oséplésig mindent beleszámít­va — 17,5 • óra munkaráfordítás kell, nagyüzemben pe­dig 8,5 óra! Gazdáink terméshozamaik növelésére a gépállomás nagygépeit egyáltalán nem 'használhatják -— Varga László mega is csak ia kis) Medikágóval őrle­tett a gépállcméscin jóféle jószágeleséget az ökreinek. Egyszóval: ő is tudja, én is tudom, sokan tudják már -Marcátebian, hogy a paraszti kisbiirtcikon -még .a hozzájuk piéretezett termelőeszközöket — például a legates vet-őgépet — sem lehet teljes mértékben ki­használni. A kisparcellés földeken az emberi tudás, az ipari fejlődés nyomán, rohamosam növekvő termelőerők már (túlléptek! A széttagolt kisparaszti birtokon akár­milyen nagy erőfeszítéssel sem tehet kihozná azt a ter­mést, amit társas, nagyüzemi gazdálkodáeban kevesebb ember géppel győztesen, kényelmesein elé-r. S a leges- teigfontosabb: a teomeilőszövetkezeti gazdálkodásban, clyain hatáimas előnyök vannak, hegy a korszerű agiro- itechnikia vívmányának, s a -gépeknek teljes kihaszná­lásával egy-egy döilgozóira azonos munka fejében sok-' kai -több teirmék' jut! A PÁRT, a tanács a pénteki nagy összejövetelág szót ért a Mándli Józsefekkel. S a, marcali gazdák attól kezdve régi tapasztalataikat, szakértelmüket már a kö­zösségi és — nem utolsó sorban — a saját maguk jobb boldogulására hasznosítják a termelőszövetkezet új útjaim. JLwél Molnár 3ános somogyszobi 'DlSZ-titkárhoz Kedves Molnár elMtárs! Nem olyan régen örömmel olvastam a Somogyi Néplapban, hcigy mi­lyen nemes vetélkedés- indult négy fiatal diszisíáink között. Ezek .a fiata­lok megfogadták, hogy rövid: időin; belül újabb 15 tagot toboroznak áz ifjúsági szervezetbe. T© is ott voltál- közöttük. Ott volitl Imre is, Horváth és Szecsődi elvtárs is. Akkor nagy elhatározás született meg bennetek, de nem tudom, hogyan váltottátck az ígéreteket tettekké? Hiszen vala­mennyien tudjátok, hogy az ígéret tettek nélkül semmit sem ér ... Elmond tad akikor, -titkár elvtárs, hogy 52 DlSZ-tiaig van a szervezet­ben. Mi nagyon jól tudjuk, hogy a létszámemelkedésben neked igen nagy részed van. De vaj-cn csak a létszám fontos? Hol van ez az 52 DISZ-' tag? Nem tud róluk sem -a pártszervezet, sem a tanács, sem á falu .n-ér pe. Községünkben, akármilyen ünnepély, össze jöveted, rendezvény vagy pártriap van, legfeljebb csak téged, a DlSZ-titkárt láthatj-uk. -Néha. -a Horváth Tibi és szórványosam egy-két fiatal él jön, de mi; ez az 52 DISZ- taghez kéipest? Pedig nektek éppen úgy, mint a kis úttörőiknek ott a. he­lyetek, részt kellene vennetek á társadalmi, a ' kultúrm,unkában. Vagy ‘ miért. van például az, hogy a legutóbbi Petőfi-iskolán mindössze ketten jetentetek meg? Tudom, ismerem a ki-fogásaitokat: »Nincs 'megfelelő •DISZ-helyiség.« De ez rajtatok is múlik. Hívjátok segítségül a pártszer­vezetet, a tanácsot és- hozzuk rendibe kult úrottho,munkát. Döngessünk meg minden ajtót, hogy megkapjátok. a kultúrotthon, melletti helyiségat, de minél előbb, hogy munkához láthassatok. Azt is mondogaíjátoilf, hogy senkitől sem kaptok segítséget. Milyen segítséget kértetek eddig? Pénzt a tanácstól. Más semmit. Pedig nem pénz kell ide, elvtárselk! Disziiisitia szív. diszi-stia lendüleit!... Énekkart szeretnétek?- Szóljatok Roz'hia 'tanár eívtársiniak. Ö szívesen segít. Táncokat szeretnétek tanulni? Miért mem szóltatok Palotai Er­zsébet, Hcirváfh Ida, CsJk Mária nevelőknek? Színjátszócsoportot ,ak:ar- tek? Szóljatok nekem. Szívesen-, örömmel segítek. Fq-tószaikkört szeretné­tek? Készségesen, segít »DezSő bácsi«. De higgyétek el, mi -hívás nélkül is ö-römm-el, készségesen mennénk hozzátok, csak már fennétek együtt, e-gy-szer látnánk együtt az 52 fiatalt. Molnár elvtárs! Arra kértek, végezd úgy a munkádat, ,ahogy azt megkezdited!’ a tag­toborzás idején. Dólgozzaitok lendülettel, s a mennyiségi változás utálj most térjetek át vele -együtt ,a minőségi változásra. Mutassátok meg végre, hogy miit tud a sicmcigyszoibi DISZ, mit tudnak a fiatalok. És a jólvéigzett munka után már ne kérjétek, hanem követeljétek meg a párt, a tanács, a pedagógusok segítségét! ) Még egy kérésem van hozzátok, diszisták. Forduljatok mindig biza­lommal hozzánk, párttitkéruinkhoz, tanácselnökünkhöz, a pedagógusok­hoz és mi mindenkor ot-t leszünk mellettetek, segítjük megvalósítani ter­veiteket. Somogyszob diszistái!- Rajtatok a sor. cselekedjetek! Györkös Rudolf iskolaigazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom