Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-02 / 232. szám

Vasárnap, 1955. október 2.

somogyi néplap

T

Bartók Béla, az ember és a művész

Sághoz tartozik az is, hogy gondolatai mélyén azért valami nyugtalanította. A párt rosszat még sohasem 'akart. A párt adta a szegény embernek a földet, akkor hát a párt jó. Miért éppen most akarna rosszat?

Egy tavaszi vasárnapon kezébe akadt a Somogyi Néplap, mely nagy hasábokban számolt be a répáspusztai Első ötéves Terv Termelőszövetkezet példás eredményeiről, kitűnő gazdálkodásáról. Hegedűs Nehemiás úgy magában mormolta: »Nem igaz, propaganda«.

öviddel ezután Hegedűs Nehemiás eltűnt a faluból, viszont Répáspusztán feltűnt lóvásárlási szándékkal egy ismeretlen paraszt- ember. Még mondja valaki, hogy nincsenek nagyszerű véletlenek: az első ■ember, akibe Hegedűs Nehemiás belebotlott — mert mondanunk sem kell, hogy ő volt a látogató — egykori katonapajtása volt. A neve ugyan nem jutott eszébe, de arra tisztán emlékezett, hogy egymás mellett aludtak lengyeltóti szolgálatuk idején.

— Lovat akarnék — kezdte a beszélgetést.

— Van itt — válaszolt amaz és végigvezette az istállón.

Nézgelődött, nem. feltűnően, nem gyanút keltőén, csak úgy megbújva a kalap karimája alatt. De tágranyüt szeme mint a filmfelvevőgép lencséje, mindent rögzített. Telthúsúak, •teletőgyűek a tehenek, a rózsaszín húsú angol disznók ápoltak, jól tápláltak, a lovak szőre fényes, bőrük bársonyosan feszül a telt izmokon. Elsétált a mezőre is. Senki sem zavarta szemlélődésében. A kukoricából ki sem látszott, a csalamádé sűrű volt, mint a szakálla, a krumplitábla ápolt, szépen töltögetett. Amit látott, örvendeztette. Bekacsingatott az udvarokba. Lehet azokból olvasni, akár a könyvből. Katona komája lakása is megnyugtató volt. A bútort — mint csillogása mo-ndja —• nem régen gyárthatták. A rádió jól dalólt, ■az sem lehet valami régi.

Próbálgatta a szekrény ajtaját.

mintha a zárra lenne kiváncsi.

— Jó zár, bizony jó — mondogatta, közben a szekrény tartalmát mustrálgatia.

— Azt sem lehetne nagyon megnyomni onnan felülről — csipkedte a ház tulajdonosát az új mennyezetre mutatva.

— Már pedig ez jól meg van nyomtatva — válaszolta a házigazda.

Fellépkedtek a ház oldalához támaszkodó falépcsőn a padlásra. Vastagon volt búzával, meg rozzsal borítva, szeme a túlsó oldalon lévő őszi- árpa-halmazt is sebesen felmérte.

Este sárga lámpafénynél elbeszélgettek. Jóízűeket nevettek közös katonaélményeiken, amelyeknek az a sajátos tulajdonságuk, hogy minden koccintás után egyre érdekesebbek és mulatságosabbak.

Egyszercsak szinte parancsolólag felkiáltott:

— Mutasd, komám, a bukszádat!

Elképedt komája benyúlt a zsebébe. Lapos, szürkére kopott fekete bu- gyellárisából nem tudott volna tíz pohár sörnél többet fizetni.

— No, ez nem sok — mondta Hegedűs Nehemiás. Mintha nagy kő esett volna le szívéről, akkorát sóhajtott.

— Ez bizony nem sok — hagyta rá a vendéglátó. A közös véleményre ismét koccintottak. A pohár talpa kop- pant az asztalon, aztán pár pillanatnyi csend húzódott közibük. Mindkettőjük fejében ki nem mondott gondolatok cikáztak.

A házigazda megfontoltan felkelt, kinyitotta a fényes ajtajú szekrényt, mélyen benyúlt a fehérnemű közé és kiemelt egy lapos, faragott tetejű fadobozt. Inge ujjúval megtörölte a, nagyobb fényesség kedvéért és felnyitotta.

— De ez mán több, ugye ? — tréfálkozott. A maroknyi papírpénz alól kiemelt egy szürke kis könyvecskét, tábláján »Nyeremény takarékbetétkönyv« felirattal. Erre is koccintottak egyet.

Rövid, nyugtalan éjszaka után hajnaltájt Hegedűs Nehemiás hazautazott Szabásra, amelynek vasútállomása köztudomásúan Kutas község. Almosán érkezett. Átbújt a sorompó alatt és elindult gyalogszerrel hazafelé a szemerkélő esőben. Nem zavarta a csendes eső, inkább jólesett forró fejének. Feleségét szeretettel megölelgette, csak annyit mondott, rövidre nyírt bajuszkája alatt: »Igaz«.

Másnap Hegedűs Nehemiás belépett a Győzelem Termelő- szövetkezetbe. Mikor meghallotta, hogy az Uj Barázda mennyi dohányt fog termelni, átlépett oda. Mert a. dohány az csak dohány! Ott tudja majd igazán megmutatni, mit tud, mit jelent 34 esztendős tapasztalás a dohánytermelésben.

Uj szokásra kapott rá. Esténként nyakába vette a falut, hol egyik, hol m,ásik háznál vitatta, ami ott éppen vitatnivaló volt. Könnyen vitatkozott, mert belülről szólt kifelé.

Az augusztusi járási tanácsülésen Hegedűs Nehemiás a nagyatádi járás első termelőszövetkezeti falujának küldötteként jelent meg. Nem szívesen ment be Áfádra, mert éppen nem esett az eső, és ha fontos is a közügy, de a föld, meg a munka is úgy húzta vissza az embert ebben a penészes időjárásban, mikor még a lélek is nedves az emberben. Mégis csak begyalogolt, mint még 30—40 másik paraszt tanácstag a járás legtávolabbi szögletéből.

Megválasztották az elnökségbe. Ott ült a piros asztalnál a járási pártbizottság első titkára, a járási tanács elnöke, elnökhelyettese, a fcmalgyári igazgató között. Szívéig melegítette a megbecsülés. Kemény embernek igyekezett mutatkozni, mikor a cop- fos úttörőlányok, fényes hajú, csillogó szemű gyerkőcök harmonikaszó- val és rigmusokkal felköszöntötték a gyűlést. Úrrá lett meghatottságán. Igaz, hogy szemét elfutotta a könny, de ez attól is lehetett, hogy elég vastag cigarettafüst hintázott a meleg teremben.

Ma, amikor az egész haladó és művelt világ oly egybehangzóan ünnepli népünk nagyszerű fiát, Bartók Bélát, mi magyarok is szemléljük meg példaadó életművét tíz év kicsiny távlatából.

Az a forradalmi hang, amely Bartók zenéjét jellemzi, ékesen figyelmeztet arra a rövid idő alatt végibement hihetetlen arányú változásra, amely életének) ‘néhány, évltizedej alatt dübörgött végig az emberiség történetén. A »ferenicjözsefi-kor«i végtelennek látszó eeeménytelemsé- géből villámcsapásként tört elő az első világháború, a földrengés megsemmisítő erejével döntött porba évszázados uralmakat, országhatárokat és társadalmi monopóliumokat. Utána a második világháború szörnyű megrázkódtatása következett.

Mindezekre a jelenségekre szeiz- mográfszerűen reagált Bartók végtelenül kifinomult idegrendszere. Az az idegrendszer és lelkialkat, amely pillanatra sem iszűnt a meglévő rossz, fonák és balmis helyébe á megteremtendő jót, helyeset és igazat keresni. így támadt fel benne az a hivatástudat, amelynek kényszere alatt Kodály Zoltánnal együtt fáraidslágos munkával fedtárlják éls megmentik a hiztos enyészettől á magyarság őSeiredeti népdálkindsé't a huszonnegyedik órában. Ö az a fennkölt jellemű magyar j lakinek magyiarságszeretete nem elvakult sovinizmusban, hanem a nemzeteknek, nemzetiségeknek és azok művészetének megbecsülésében. nyilvánul meg. Nemcsak a magyar, hanem a román, bolgár, arab és tót népek dalait is gyűjti és dolgozza fel tudományosan abban a -soviniszta korban, amelyben ez a hazaárulás szómba menti Miint alkittóműVészi az elatvult, saját magukat túlélt irányzatok, stílusok és formák zsákutcájából- a szabadulás útját., a megújulás éltető forrásait kereste a zseniális kutató lázas nyugtalanságával, és találta meg a magyar népzene kiapadhatatlan kincsestárában.

Mint ember az emberi szabadság -nevében foglalt harci álláspontot a szellemi, fizikai és ‘társadalmi el-1 nyomás vagy korlátozás ellen. Egész egyéniségét az újat kutató harciassága jellemzi. A kutatóé, aki ai használatos és divatos jelenségeikben; is meglátja az avultat, túléltet és élet- képtelent, mind a társadalmi berendezkedésekben és konvenciókban, műid a művészetiben: -a tartalmatlant, a hamisat, a giccset. Rendkívül érzékeny ízlése, erkölcsi ítélőképessége és -magasrendű életszemlélete

sokat szenvedett a világ és az emberek társadalmi —- erkölcsi — és esztétikai elmaradottsága miatt. Ez a magyarázata zárkózott természetének is. Azt . tartják, hogy a túli éles hallású ember mindenütt meghallja a hamis hangot, a túl éles szaglósú mindenütt megérzi a bűzt, a mélyen gondolkodó | kétségbeesik) az emberek butaságán és a magas erkölcsi szemléletű elszomorodik az emberi gonoszságon. Ez a megállapítás naigyon megkönnyíti! Bartók egyéniségének és- művészetének megértését Ö az az ember, akit az emberek -gyarló fogyatkozásai bántanak. de egyszersmind szinte ember- feletti munkára és harcra késztetnek a jobb, szebb, tökéletesebb, szabadabb és -emberibb értékek megvalósításáért kutató — alkotó — és előadó zsenijének teljes harcbaveté- sével.

Mert kétségtelen: Bartók zseni volt a zseni fogalmának szabályos meghatározása szerint is: rendkívüli tehetség rendkívüli akaraterővel' párosulva. Ez a zsenialitás nevelte őt kiváló zongoraművésszé, akinek egyéni1 hangú és felfogású zongorázása preklasszikusoktól modemekig mindent hiteles tolmácsolásban szólaltatott meg; ez a zseniális sokoldalúság nyilvánult meg -benne mint a Zeneművészeti -Főiskola zongoratanórában, aki mindén növendéket alapos részletességgel, végtelen türelemmel és lelkiismerettel oktatta. Ez a zsenialitás vezeti mint zeneszerzőt az újkeresés ezernyi útvesztőjében, mélyben már annyian meg-' feneklettek és elsüllyedtek. Ez a zsenialitás adja az erőt művészi és erkölcsi meggyőződésének szilárd és következetes fenntartásához. És ez a zsenialitás vezette egész életművét oda, ahol ma áll: az egész haladó és művelt emberiség tiszteletének és elismerésének reflektorfényébe.

Mi magyarok pedig úgy érezzük, hogy ez -a reflektorfény bennünket is kötelez: Forduljunk jobban Bartók zsenije felé, többet tegyünk magunkévá gazdag életművének pazar kincseiből és tanuljuk meg tőle, hogyan legyünk hasznosabb, bölcsébb és .emberibb efmberek, -mumkásaibb és igazabb hazafiak.

Jaczkó Gyula.

— Uj műemlékkel gazdagodik Kaposvár. A Megyei Tanács felállítja Kisfaluéi Stróbl Zsigmond »kőfejtők« című szobrát.

A 3>ái*t n©welíe

•««

A LAKATOSMŰHELY falót támasztó asztalon katonás rendben sorakoznak egymás mellett a satuk. Miindeinik előtt olajosruhás ember, kezükben jókora reszelő táncol 'boszorkányos gyorsasággal. Pár pillanatnyi megfigyelés elég hozzá, hogy felismerjük: a hat reszelő ember összeszokott brigád, amelynek tagjai mint egy láthatatlan, karmester dirigáló pálcája nyomán, ütemesen tolják, húzzák a reszelőt,, fel le . .. A Kardios-fbrigád, a V-askomblnát egyik büszkeségének néhány pillanatát lestük el.

Hamar ráismerünk a brígádvezeitőre is, éppen most lép mellé egy alig pelyhedző álú legényke, a brigád egyik if ja. Nem érteni a szavát a sziszegő reszelek, döngő kalapácsok zajától hangos műhelyben, arcáról kíséreljük leolvasni: miről is lehet szó. Az arc kicsit ijedt, kicsit bűntudatos. A válasz ás tükröződik a brigádvezető arcán, egy kis szomorúság, bosszanikodás, mellette nagy-nagy jóindulat. Az apa szokott így nézni csíny-tevő gyermekére. De lépjünk közelebb, hallgassuk ki, miről beszélnek:

— Feri 'bácsi, megfogadom, többé soha... jobban vigyázok ... De ugye, nem tudják meg a többiek? Tudja, akkor nem lenne maradásom mostanában . ..

— Mondtam már, fiam, rendibehozzuk a dolgot. Munka után itt maradok én is, aztán eltüntetjük azt a kis szépséghibát.

Ahá, valamit elrontott a fiú, mert más- nem eshetett. Meg is magyarázza mindjárt Kardos Ferenc, a íbrigádvezető, -hogy valóban- erről van szó. Néha előfordul az ilyesmi is. Fiatal a gyerek, ^nemrég szabadult, tanulni kell még neki. Igyekvő, napról napra jobb munka kerül ki a keze alól, minek szégyeníte- nénk meg a többiek előtt, nem igaz? Nem is olyan nagy a hiba, délután együtt kijavítjuk. Máskor biz* fosán- jobban vigyáz a selejtre, 'ha most segítek neki és »cinkosává« válók.

KOMOLY ARCÁN ezernyi ránc szalad széjjel a szokatlanul meleg mosoly nyomában.

— Én is így kezdtem, nekem ás így segítettek, nem is -oly an régen.

Meglep ez a kurta önvallomás; hogyan, (hiszen. Kardos Ferenc nem mai gyerek, negyvenen is túl van mór, s ha ő is ilyen fiatalon 'állt a satupad mellé, mint akit most ő nevel, az nem mostanában lehetett.

Megérti a néma kérdést a brigádvezető, s mindjárt melegiben, a satupad mellett mesélni kezd. És kibontakozik egy munkásélet a maga árnyaival, fényeivel.

43 év, ennyi van mögötte, és sok, sok tapasztalat, keserű csalódás, nélkülözés, gond és öröm, kevés •öröm.

Azzal kezdi, hogy visszakanyarodik előbbi megjegyzéséhez, hogy »én is így kezdtem, -nem is olyan régen«. Csak négy éve szakmunkás. Azelőtt, 15—20

éve? Élt, mert élni kellett, és- várt...

— De hogyan élt, ez is érdekelne — szakítom félbe a nehezen feltörő, egyszavas válaszokat.

— Nem is jó arra visszagondolni — keményedik meg az arca. —• Mint a többi, pusztai csel-édgyerek. cselédember. Altkor a városban reménykedtem, hogy ott jó ruhában járnak az emberek, van 'mozi, vendéglőbe lehet menni. Aztán abba is belekóstoltam. Voltam napszámos, megfogtam minden munkát. Keservesen keresett fillérek, jutottak városon is a magamfajtának. Sokszor nefeíkesenedlteuiy latolgattam magamban, visszamegyek a pusztára, cselédnek. Akkor a legirigyeltebb ember a szememben az »iparos«

volt, akinek szakmája van, gépen dolgozik. De hogy én is elérjem, olyan' fantasztikus álomnak tűnt, hogy még a legjobb komámnak se mertem beszélni róla... Jött a háború, idegen ország, fogság. Kicsúszott a lábam .alól a talaj, azt hittem, soha nem állok talpra.-Hány, de bánj hasonló elbeszélést hallottunk már, mint amilyen Kardos Ferencé, és mégis, mindegyik -a maga tragédiájában új, megrázó, elszótlanítő.

SZINTE FELREZZENÜNK, amikor átváltozik az oiajosruhós ember arca. -Izgatott kézzel kotorász munkaruhájának zsebében, fényképeket }szed elő.i Csinos, szőke asszony és három, egészségtől viruló szöszke gyerek képét.

— Az enyémek... a feleségem, dán nő... a n-agyfiam, a lányom. .. -meg a pici fiam.

És árad a szó, kéretlenül.

— Dániában — oda vittek el a németek — pártfogásba vett egy jószívű család, a lányuk a feleségem, együtt voltunk vele fogságban is. Hazajöttünk, fészket rakni a szabad országban. A munka ezután is nehéz maradt, nem volt szakmám, de a megélhetés már egészen más volt. Négy évvel ezelőtt teljesült életem legnagyobb vágya: szakmunkás lettem.

— Az úgy volt — meséli- —, hogy 49-ben, az államosításkor szóltak nekem: Feri, nem akarsz át- képzős lenni? A párt a hónom alá nyúlt és mint én a járni tanuló kisfiámat, megtanított járni, szakmát adott a kezembe. Pedig a -már nem fiatal fej nehezen fogott, sokszor beleizzadtam, mire eligazodtam, egy-egy rajzon, a szerszám se állt jól kezdetben, a kezemben. Az elvtársiak segítettek, bátorítottak. Ha valamit elrontottam, együtt kijavítottuk. Úgy magyaráztak, tanítottak, mintha életük célja az lenne, hogy belőlem lakatost faragjanak. Itt vagyok, sikerült ...

Hogy -mennyire sikerült? Arról már nem ő -beszél, hanem társai, az üzem vezetői, Babodi elvtárs, a párttlitkár.

Kardos Ferenc sok, sok türelemmel nevelte brigádját sztahanovista brigáddá, -hogy egy éve két hónap kivételével állandóan elérik a -sztahanovista szintet. Látszólag nem nagy dolog mindez, csak az tudja értékelni a rengeteg munkát, amivel az eredmény született, aki ismerte, mi volt a helyzet korábban, hogy mennyi fegyelmezetlenség előfordult és milyen, tömegesem -gyártották a selejtet. Kardos Ferenc sokat tanult átképzős- korában, de talán még többet azóta. Össze! isz akartai, tanfolyam 'kezdődött,, ő volt az első jelentkező, a következő -évben ugyancsak. S ha megnézzük, ki kölcsönöz legtöbb műszaki könyvet az üzem könyvtárából, megintcsak Kardos nevével találkozunk. Mert tudja, hogy nemcsak arról van szó, hogy élete nagy álmát segítette megvalósulni a párt, hanem sokkal többről. A párt nevelte Kardos Ferencet és ezért soha nem tud eléggé hálás lenini. Ez az érzés sarkallja, amikor az üzemi bizottságban tevékenykedik, amikor tanul és akkor is, amikor tanít.

AZZAL IS kezdhettük volna, hogy nem közéleti személyiség, talán még neve sem hangzott el olyan helyen, ahol nagy dolgokról volt szó. Nincs 'benne semmi rendkívüli, a családjának, munkájának élő ember, s hozzá 'hasonlót ezret és tízezret lehet találni az országban. Kardos Ferenc brigádvezető egy a sok közül, akiket a párt nevelt, emelt a legmagasabb méltóságra: emberré. Egyszerű munkás. szocialista ember. ..

Pócza Jánosné

Figyelmesen hallgatta az elnöki jának az én egyéni gazdálkodásomat

beszámolót. »Több lendületet a munkába ... Baj van a begyűjtéssel.. A tanácstagok példamutatására lentartottam. Most pedig termelőszövetkezeti tag vagyok. Jól emlékezem a tegnapi életemre, élem a jelent és

ne szükség... A mezőgazdaság szó- számítgatom a holnapot is, de szent cialista átszervezésében is a tanács- tmeggyőződéssel mondhatom, hogy

tagoknak kellene élenjárniuk..

ÍJallgatta egy darabig a hozzá-LJ- szólókat, aztán felnyújtotta kérges tenyerét és szót kért. A meleg csendben feszülten figyeltek rá. Nem volt előtte sem papír, sem ceruza. ízes szabolcsi magyarságával az első mondat után megnyerte hallgatói fülét. Szívvel fogalmazott szavai

ez igazán a legjobb életforma. Az én utam jó út, azért hívtam haza erre az útra Laci fiamat, azért vezettem erre vömet, Kukuj Sándort is, és erre az útra. hívom most tanácstag dolgozó paraszt társaimat. Itt mindenki ismer engem, aki hisz nekem, tartson velem!«

Megállt mondanivalójában, egy

pedig utat kerestek a szívekhez, és rövidet szusszantott, aztán leült es

nemi Icacskaringók után oda is találtak.

Kezét háta mögött összekulcsolta és megfontolt, csendes ritmusban beszélt a tarlóhántásról, a cséplésről, meg a többi időszerű munkáról, mely munkáskezeket vár. Nem szólhatott '^domboldalba vágott keskeny

oktalan dolgokat, mert nemcsak a gyorsíró jegyzett, hanem a járás vezetőinek ceruzája is f rissen szántotta papírjukat. A begyűjtést röviden el- szippantott a friss, alkonyi levegőbők

Még egyszer, hirtelenjében végiggonegy kicsit csodálkozott a felcsattanó, hangos tapson.

Hazafelé már a menetnél hamarább járta meg az utat. A pártbizottság szürke kocsija felkapaszkodott

csapáson egészen a lakásáig. Nem lépett be azonnal házába. Mélyeket

dolta c pirosán búcsúzó nap esemeintézte: »Az én falummal nincs sok baj. Ott megértették már, hogy aki

fejni akar, annak etetni is kell. Er- _ .

fesse meg mindenki a falujával, hogy nyelt. Elmaradt egy csomó kétkezi nemcsak fejni kell demokráciánkat, tennivaló, de mégis a közösségért hanem, táplálni is«. Aztán emeltebb v( u becsületes munka meleg ér- hangon így folytatta mondanivalóját:

zésével zárta ezt a napot.

TTegedüs Nehemiás életének ma* ■“ krónikása e történet befejezéseként feljegyezheti, hogy az évszá»Most még egy tanulságos dolgot mondanék el a saját életemből. Tizenkét éves koromban fél kommandón, tizenhét éves koromban háromnegyeden, tizennyolctól meg egész kommención cselédeskedtem. Ami a zados, kettős családi hagyaték megvalóság, azt ne szégyellje megváltani az ember: én jól éreztem magam. Alig tudtam elképzelni a magam létezésére a cselédségnél jobb gazdálkodást. Ebben — úgy vélekszem — az is részes lehet, hogy túlmesszire nem is tekingettem, nem is láttam, képzelegni meg nem szokott a fátörhetetiennek vélt, folyamatos láncolata megszakadt. Hegedűs Nehemiás ugyanis ritka keresztnevét nem testálta utódaira, de a cselédsorsot sem jussolta tőle egyik ivadéka sem. Hegedűs Nehemiás már nem via$radt ember. Pár évvel ezelőtt, amikor kodik egyedül az élettel. Tudott doa magam tizenegy holdján gyarapodtam, tudtam, már és értettem, hogy gyalázatos élet volt az, amiért úgy lelkendeztem valaha. Ekkorán már a világ legjobb gazdálkodási formálog — hisz a rádió is világgá kiáltotta — a közösségi munka mellett döntött.

Történt Szabáson, 1955-ben ...