Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-06 / 235. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1955. október 6. FILM ISMERTETÉS Hegyekből jöttek Színes szovjet film a grúz fiatalok életéből ÜNNEPRE ÉBREID a nap az örök hóval borított, íestőien szép kaukázusi hegyek orma felett. A hegy lábánál elterülőéialu iskolájában érettségi bizonyítványaikat veszik át a diákok. Ljela, a falusi kovács unokája siet, hogy először .gratuláljon szerelmesének, Vephijának. Végre teljesül régi vágyuk, Vephija felkerül a fővárosi technikumba, vaskohász lesz. A hevesvérű, lobbanékony, kissé meggondolatlan Vephija úgy gondolja, hogy fél év alatt kitanulja a szakmát, aztán visszajön Ljeláért, hogy együtt költözzenek majd a városba, hiszen addigra ő már kész szakember lesz. Nehéz a búcsú, nagyon nehéz egymástól elválni. — Addig fogjuk szeretni egymást — fogadják —, amíg az örök hó el nem olvad a magas hegyek ormán. MÍG A FIÜK távol hazájuktól tanulnak, Mgjelika, az egyik falubeli legény, aki eddig is titkon szerette Ljelát, mindent elkövet, hogy megnyerje a lányt. Dato éppen Mgjeli- kát használja fel alkalmi postásnak, vele küldi el Ljelának Vephija levelét. A fiúnak azonnal kész a terve: kicsalja még Datotól Vephija képét is, amelyen Bulanov mester lányával, Nasztyával van lefényképezve, s levél helyett ezt juttatja eJ a lányhoz. Ljela, miután már hosszabb ideje nem kapott levelet szerelmétől, azt hiszi, hogy Vephija már mást szeret. Tévhitét a fénykép még csak alátámasztja. Elkeseredésében és bánatában hajlandó feleségül menni Mgjelikához. Már az esküvői lakomát tartják, amikor váratlanul betoppan Dato. Érthetetlen előtte, amit .lát, de rövidesen mindenre fény deVephiját a fővárosban meglepetés éri. Megtudja, hogy iskolájuk tulajdonképpen az uráli vaskohászat központjában van. Ezt még csak elviselné valahogy, de hogy bírja ki három kerek esztendeig Ljela nélkül? Pedig legalább ennyire van szükség, hogy Vephijából jó kohász legyen. AZ URÁLIAK nagyon kedvesen fogadják a távoli Grúziából érkező vendégeket. Bulanov, az öreg mester igaz szeretettel kezd a fiatalok neveléséhez, de a többi munkás is örömmel fogadja a fiatalokat. Az első időben természetesen csak kisebb munkát kapnak, lapátolnak, »szaladj ide — szaladj oda« feladataik vannak. Vephijának ez sehogysem tetszik, hiszen ő még mindig nem mondott le arról, hogy fél év után hazamegy. A türelmetlen fiú azonban saját kárán tanulja meg, hogy ezt a nehéz szakmát elsajátítani nem is olyan egyszerű dolog. Egyízben önálló munkára osztják be a fiatalokat. Vephija nem hallgatva az Idősebbek tanácsára, utólag még több ércet adagol. A lángok kicsapnak a kemencéből, kész a szerencsétlenség: az égjük fiatal munkás égési sebeket szenved. Bizony nehéz ez a munka. Akad olyan fiatal is, aki nem bírja. Hazamegy a grúziaiak közül Dato is, ez a vékonydongájú fid. Vephija felhasználja ezt az alkalmat, levelet küld vele Ljelának; , rül. A lány megszökik a lakodalomból s eltűnik a magas hegyek sziklaszirtjei, az esőtől megáradt rohanó hegyi patakok között. Mgjelika nem leli nyomát. ISMÉT AZ URALBAN vagyunk. Közeledik a tanítás vége, viszonylag hamar eltelt tz a három esztendő. Hazaindulnak, hogy otthon folytassák a munkát a távollétük alatt felépült acélkohóban. Vephija, a fogadási ünnepségre érkezve, hatalmas táblán felismeri Ljelát, mint az üzem' egyik legjobb dolgozóját. Felbukkan mégegyszer Mgjelika is, aki újságból értesült eltűntnek vélt felesége sikereiről s azonnyomiban felkeresi városi lakásán. Vephija éppen akkor érkezik Ljelához, amikor az Mgjelikával vitázik. — Dato azonban elmondja a történteket, s Vephija, az új kohászati kombinát első műszakjának vezetője — boldogan öleli meg Ljelát, aki híven tartotta magát fogadalmához. A film két női főszerepét két igen tehetséges, nálunk is ismert fiatal szülésznő játssza. FIGYELEMRE MÉLTÓ alakítást nyújt a filmben a főhőst, Vephiját alakító Alhazasvili. Különösen jól érzékelteti jelleme megformálásánál azt a fejlődést, amelyet az iskola elvégzéséig elért. Egyre szélesedik a postás hírlapterjesztési verseny Mint már közöltük, a nagyatádi postás kollektíva a postai hírlapterjesztés 5. évfordulójának tiszteletére versenyre hívta a megye valamennyi 'postahivatalát. Vállalták, hogy a Szabad Nép, Szabad Föld, Tartós békéért, népi demokráciáért! című lapok terjesztési tervének teljesítése, illetve túlteljesítése mellett a Somogyi Néplap terjesztési tervét ez év végére 110 százalékra teljesítik. Megyénk postásai örömmel vették a nagyatádiak versenyfelhívását. Eddig több mint 30 hivatal és csaknem 100 kézbesítő csatlakozott a versenyhez.- Újabban csatlakoztak: Steiner Ádíám kézbesítő Kapos- homok. Ráncsik József és Komáromi László kézbesítők Szöllősgyörök, Kiss András kézbesítő Kaposkeresz- túr és Deli József kézbesítő Taszár. Valamennyien vállalták, hogy körzetükben a Somogyi Néplap terjesztési tervét 110 százalékra teljesítik. Kőművestanulónak fiatalokat 16—18 éves korig helyi és vidéki munkára felveszünk. Jelentkezni lehet f. hó 15-ig az É. M. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat személyzeti osztályán, Kaposvár, Május 1 utca 8., I. em. »HÍREK * Várható időjárás csütörtökön estig: Felhős idő, helyenként köd, több helyen, elsősorban nyugaton és északén eső, mérsékelt déli, délnyugati, később a Dunántúlon átmenetileg nyugati, északnyugati szék Enyhe éjszaka, A nappali felmelegedés nyugaton és északon gyengül, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: njmgaton és északon 13—16, máshol 16—10 fok között. Ssefnétey-ftafitáb 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát. — Kaposvár város anyakönyvi hírei: Születés: Boldog Sándor leánya Katalin, Fülöp Tibor fia Miklós, Pávics Vendel leánya Anna, Pintér Ferenc fia Ferenc, Smidt Miklós leánya Jolán, Gáspár Jenő fia László, Novák Károly fia Béla, Keszthelyi Antal fia István. Halálozás: Pfeiffer Kenia 24 éves, Ács Szőke Ibolya 1 hónapos, Berányi József 66 éves. — A Megyei Tanács Kereskedelmi Osztálya Mhívja mindazokat, akik az augusztus 20-i siófoki vásáron tombolajegyét vásároltak, s nyereményeiket a mai napig sem vették at, október 31-ig jelentkezzenek a Megyei Tanács Kereskedelmi Osztályán, mert későbbi időpontban a nyereménytárgyakat már nem szolgáltatják ki. — Tíz kát, hold földön termelt szerződéses burgonyát a darányi Petőfi TSZ. A jól megmunkált és -gondosan ápclit burgonya szépen fizetett, s holdanként 210 mázsás termést adott. A tíz hold föld 250 ezer forint tiszta jövedelmet biztosított a termelőszövetkezetnek. — Ujtípusú zenegép érkezett Kaposvárra a Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalathoz, a Mechanikai Laboratórium által készített zenegép a legkényesebb igényeket is kielégíti. Rádiója pompás vételt biztosít mindhárom hullámhosszon, hangerősítőként használható, lemezjátszóberen- dezése háromsebességű,; s egyaránt alkalmas normál- és mikrobarázdás lemezek játszására. Magnetofonkészüléke rögzíteni képes beszédet vagy zenét, avagy a rádiónak tetszés szerinti műsorát is. Az új gépnek igen sok csodéiója van. SOMOGYMEGYEl MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Hegyekből jöttek 6—12 Szabad Ifjúság: Iskolakerülők 7—11 Barcs: öten a Barska utcából 8—9 Csurgó: Gázolás 8—9 Lengyeltóti; Titokzatos Afrika 8—9 Igái: Budapesti tavasz 8—9 Nagyatád: Egy nyáron át táncolt 8—9 Tab: Papa, mama, ő meg én 8—9 Marcali: Ed Martin a pincérfiú 8—9 Balatonboglár: A 3 Lamberti 8—9 Siófok: Gázolás 8—9 Balatonföldvár: Északi Robinsonok 8—9 Dédász üzletigazgatósága vizsgázott, gyakorlott elektrotechnikust felvételre keres. Azonnali belépés. (10131) Eladó 2 db fekete berkshirey-sertés. 1 kan. 1 göbe, törzskönyvezett. Zrínyi u. 4. _________________________________(199) E ladó Kaposvárott a Nádasdi u. 21. szám alatti ház. beköltözhetőséggel. (10129) Egy szép, különbejáratú bútorozott szobára lenne szükség f. hó 15-re, házaspár részére. Gyermek nincs. Erter sitést Berzsenyi u. 33. alá kérek. (202) Szoba, konyha, speizos lakásomat elcserélném nagyobbért belváros környékén. Cím a Kiadóban.__________(203) É rtesítjük a termelőszövetkezeteket, egyénileg dolgozó parasztokat, hogy Kaposvárott az Ady Endre u. (volt Korona u.) 3. sz. alatt mezőgazdasági vas- szaküzletet nyitottunk. Vetögépek, boronák. darálók, motorok, szivattyúk, permetezők, szőlőprések, kocsivasalások, mezőgazdasági szerszámok és szeráruk, zsákok, kötéláruk, ponyvák, lópokrócok, műtrágya és növényvédőszerek, borászati és szőlészeti cikkek nagy választékban kaphatók. Fenti cikkekből közületeket is kiszolgálunk. SOMOGYI NÉPLAP felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latlnka Sándor u. 7. Kiadóhivatal: Május 1 u. 16. Tel.: 999 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Latlnka Sándor u. 6. Te!.: 828. Nyomdáért felel- Hidas János Termelő- szövetkezetek, dolgozó parasztok! Mielőbb teljesítsétek burgonyabeadási kötelezettségeteket. A beadási kötelezettség teljesítése után fennmaradó sza- badburgonyát jó áron adhatjátok el a földművesszövetkezeteknek. m SPORT Ismerjük meg a sporttörténelmet Szép témakört választott a Megyei TSB agit.-prop. bizottsága a novemberdecember hónapban megrendezendő sportakadémia második részének tárgyául. Ez alkalommal a hallgatók a legkiválóbb helyi szakemberek, néhány fővárosi előadó bevonásával megismerhetik majd a sport történetét, az ókori olimpiai játékoktól kezdve egészen napjainkig. Az MTSB agit.-prop. bizottsága, felhasználva a tavasszal megtartott sportakadémián szerzett tapasztalatokat, máris hozzálátott az őszi sportakadémia előadássorozatának szervezéséhez. Annyi már bizonyos, hogy az előadások színhelye a Kaposvári Járási Tanács kultúrterme lesz. Az is bizonyos, hogy valamennyi előadás keretében a hallgatók egy-egy sportfilmet is látnak. E téren most nem lesznek zökkenők, mert hisz az akadémia színhelyén beépített vetítőberendezés van. Nagy gondot fordít a sportakadémia szervező bizottsága arra is, hogy a hallgatók szakmai tudásukat is bővíthessék. Ezért minden egyes alkalommal egy-egy rövid szakmai ismertetés Is lesz, melynek tárgya a legaktuálisabb kérdéseket taglalja. A sportakadémiára" a rendező bizottság nagyobb mértékben kívánja bevonni a középiskolás fiatalokat is. De mindenkinek lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy sportműveltségét tovább fejlessze. A sportakadémiával kapcsolatban részletes tájékoztatót ad a Megyei TS45 agit.-prop. bizottsága (Kaposvár, Engels u. 10.), de a fontosabb tudnivalókat lapunk hasábjain is közzétesszúk. TEKE: Meglepetések az Országos CSB vasárnapi fordulójában Az országos csapatbajnoki küzdelmek során az elmúlt vasárnap két meglepetés is született. A gyenge napot kifogó K. V. Meteor vereséget szenvedett a K. Bástya csapatától. Ugyancsak kikaptak a K. Építők is Pécsett, igaz, hogy a pécsi vasutascsapat új kerületi csúcsot dobott. A K. Szpartakusz szabadnapos volt. Eredmények: K. Bástya —K. V. Meteor 2235:2194. A két helyi csapat összecsapása a vártnál sokkal gyengébb eredményt hozott, végül is az otthonában játszó Bástya 41 fával megszerezte a győzelmet. Legjobb dobók: Peltzer 403, Jáger 382, Horváth 365, illetve Horváth F. 397, Szabó 394, Friss 345. Pécsi Törekvés —K. Építők 2641:2490^ Pécsett a K. Építők nagyszerű eredményük ellenére is vereséget szenvedtek az új kerületi csúcsot dobó Pécsi Törekvés kitűnő formában lévő csapatától. Legjobb dobók: Kántor 462, Lőczi: 457, Erdőssi 457, illetve Somlyai II. 435, Demeter 432, Tóth 429. Ki esik ki az NB H. nyugati csoportjából ? Kaposvárott az utóbbi napokban sokszor vetődött fel ez a kérdés. Nem könnyű választ adni erre, sőt mondhatjuk, lehetetlen. Még soha nem volt Ily ádáz harc a kiesés elkerüléséért, mint jelen esetben. Nem Is akarunk jóslásokba bocsátkozni, csupán bemutatjuk azt, hogy a kiesés által legközvetlenebbül veszélyeztetett csapatoknak kikkel kell még játszaniuk. Ha ezt vizsgáljuk, akkor talán nem is olyan reménytelen a Kinizsi helyzete, mint azt néhányan túlságosan borúlátóan látják. Várpalota: otthonában játszik Nagykanizsa, Pécs, Győr és Sopron csapatával, idegenben küzd Tatabánya, Komló, Szállítók és a Spartakusz ellen. Szállítók: o'íhon: Gyárépítők, Vác- Várpalota, Dohánygyár, idegenben: Sztálinváros, Pécs, Kaposvár, Nagykanizsa. Sopron: otthon: Kaposvár, Pénzügyőrök, Szpartakusz, Győr, idegenben: Vác, Dohánygyár, Várpalota. Győr: otthon: Tatabánya, Pécs. Komló- Sztálinváros, idegenben: Varpalota, Dinamó, Kaposvár, Sopron. Dohánygyár: otthon: Dinamó. Sopron. Pécs, Kaposvár, idegenben: Komló. Szpartakusz, Sztálinváros, Szállítók. K. Kinizsi: itthon: Sztálinváros, Szállítók, Győr, Pénzügyőrök, idegenben: Sopron, Gyárépítők, Pécs, Dohánygyár. PAMMER A KINIZSI JÁTÉKOSA LESZ? Labdarűgóberkekben ismeretes, hogy a K. V. Lobogó kitűnő játékosa, aki a múlt év nyarán elhagyta Kaposvárt, jelentkezett a Kinizsinél játékra. Az NB Il-es csapatnál szívesen vették Pam- mer jelentkezését, annál Inkább, mert szükség is volna egy jó csatárra, de ezen túlmenően, lehetőséget kívánnak biztosítani a jóképességű fiatal kaposvári labdarúgónak — aki belátta, hogy tévedett, amikor hitt a csábos szavaknak és elhagyta Kaposvárt — arra, hogy képességeinek megfelelően tovább fejlődjék. A Kinizsi felvette a kapcsolatot Pam- mer egyesületével, a Vörös Lobogóval. A Vörös Lobogó SE — igen helyesen — nem zárkózott el Pammer kiadatása elől, s a hírek szerint 1956 végéig a fiatal játékost átengedik a Kinizsinek. Ha a megállapodás létrejön, abban az esetben Pammer azonnal igazolható, s vasárnap Sopronban el is foglalná helyét a Kinizsi-támadósorban. EDZÖVÁLTOZÁS A MARCALI TRAKTORNÁL A Marcali Traktor vezetősége kölcsönös megegyezés alapján szerződést: bontott a labdarúgócsapat edzőjével. Soltész Jánossal. Marcaliban ugyan elégedettek a csapat szereplésével, elégedetlen volt viszont a vezetőség az; edzővel azért, mert nem foglalkozott az ifjúsági játékosokkal. Bár Soltész edző jó szakember, mégsem tudta megtalálni a csapat felé a megfelelő hangot, nem tudta megnyerni a játékosok bizalmát. A vezetőség és a marcali labdarúgók egyöntetű óhaja volt, hogy felveszik a kapcsolatot Hóra György edzővel, aki tavaly működött Marcaliban. A kitűnő edzőt a múltban a régi vezetőség nem becsülte meg. Főként az Erdőgazdaság volt a ludas abban, hogy Hóra elkerült Marcaliból. Hóra már jelentkezett is a marcaliak hívására, s Marcaliban- remélik, hogy rövidesen a közvélemény legnagyobb megelégedésére folytatja a múlt évben megkezdett sikeres, munkáját. RÖVID SPORTHÍREK Tenisz, csapatbajnoki mérkőzés: Balatonboglár! Traktor—Siófoki V. Meteor 4:1. A bogiáriak megérdemelten, s biztosan győzték le a siófoki együttest. Eredmények: Harmat L.— Kohelka 6:4, 6:0, Harmat Gy.—Havasi 6:3, 6:0, Harmat Gy.—Kohelka 7:5 j. n., Takács—Havasi 2:6, 4:6, Harmat Gy., Harmat L.—Kohelka. Havasi 6:3, 6:0. Barátságos labdarúgó-mérkőzést játszik ma délután Balatonbogláron a Ba- latonboglári Traktor a Polgárdl Honvéd labdarúgócsapatával. Labdarúgó játékvezetői tanfolyamot indít október hónapban a Kaposvári Járási TSB. A JTSB felkéri a kaposvári, valamint a járási sportköröket, szervezzenek megfelelő sportszerető hallgatókat a tanfolyamra. Jelentkezni lehet személyesen vagy Írásban a Kaposvári JTSB-n (Kaposvár, Járási Tanács). A tanfolyam 5 hónapos lesz. Vivószakosztályt állított fel a Kaposvári Kinizsi. A szakosztályban működni kívánók jelentkezhetnek Deák Sándor vívómesternél, az ÉDOSZ kultúrotthon- ban. Vöröshadsereg u. 4. szám alatt. Az új szakosztály október 16-án már országos III. osztályú férfi tőrversenyt is rendez, amelyen az összes kaposvári vívók indulására számítanak, s a tervek szerint néhány budapesti tőrözőt. is meghívnak. Sportpályázóink, figyelem! E heti; sportpályázatunk főnyereményeként belépőjegyet és utazási költséget adunk az október 16-1 100. osztrák—magyar labdarúgó-mérkőzésre. Ezenkívül még: számos értékes nyeremény várja sport- pályázóinkat. Vegyen részt sportpályázatunkon, szórakozhat, nyerhet. AZ ŐSZI SPORT-PÁLYÁZAT 13. SZELVÉNYE «Q Q> 7T w. X. * ,, * fll, Oí 3 * 5-f? fg QJ, O O: (/) 1? s?i o! O vQ ® £ “■ 0». C0 rf in i o a 1 ÍJ o< o *2 a 1 * ■Iqal oszt O: ni flJ. O: (n N O: “S a x “i CJ 1 ° *> oo -j CJT 3» o 2 ,Q O Sir •<& rí tov _ c — a I X 5 3 ITT KELL LEVÁGNI Feladó: Beküldendő október 8-án 12 óráig. Őszi sportpályázat 13. 8 filléres bélyeg Somogyi Néplap Szerkesztősége KAPOSVÁR Latinka S. u. 7