Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-02 / 232. szám

VILÁG PROLET ARJAI EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap Hiúságunkról van szó Köszöntjük a 86 éves Kunffy Lajos festőművészt A közös munka első napjai Bartók Béla, az ember és a művész A MAGYAR DOLGOZÓK PARTJA SOMOGYMEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 232. szám. ARA 50 FILLER Vasárnap, 1955. október 2. Néhány szó az őszi kapások begyűjtéséről Miért utolsó a tahi járás a burgonyabegyűjtésben Mint szombati számunkban megír­tuk, a tahi járás utolsó a burgonya- begyűjtésben. Megvizsgáltuk, mi en­nek az oka, miért van olyan lemaradás a járásban. nagy Raktárhiányra hivatkozva nem veszik át a burgonyát Annak ellenére, hogy a járásban mindenütt teljes ütemben takarítják Ibe a burgonyát — sok helyen mái te is fejezték — abg egy-két 'helyen viszik; csak a begyűjtőhelyre. Ennek azonban nem a dolgozó parasztok az okai, mert vinnék: ők szívesen, tudják a kötelességüket, hanem a földművesszövetkezeti felvásárlók raktárhiányra hivatkozva nem ve­szik át a burgonyát. Bedegkéren Mo­hai Mihályné földművesszövetkezeti felvásárló több mint 6 vagonnal fel­vásárolt már, de többet nem hajlan­dó átvenni, mert nem tudja raktá­rozni. »Nem vehetem át — mondja az elvtársnő —, mert az egyik pin­cében 150 mázsa krumplit a befülle­dés veszélye fenyeget.-« Nem kap szállítási lehetőséget sem, hogy el­szállíthatná. Tanúi voltunk, amikor a helyi Petőfi Termelőszövetkezetet ■is visszautasította, hogy ne szállít­sa be a burgonyáját, mert nem tud­ja hova tenni. Volna ugyan egy meg­oldás, hogy valamelyik udvariban prizmába rakják és szalmával leta­karják, de ki gondoskodik az őrzé­séről? Hasonló eset sok van a já­rásiban. Miért nem lehet Kaposváron burgonyát kapni ? Somogy dolgozó népe becsülettel helytállt a Hatodik Békekölcsön-jegyzésben A Megyei Pártbizottság közleménye A mai nappal megyénkben befejeződött a Hatodik Békekölcsön jegyzése. A somogyi dolgozók, munkások, termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztok, ér­telmiségiek, alkalmazottak, kisiparosok, nyugdíjasok és háziasszonyok, a dolgozók minden rétege ereiéhez mér­ten teljesítette hazafias kötelességét, jegyzett béke­kölcsönt, Most is, mint mindig, amikor a haza ügyéről van szó, kommunistáink mutattak példát, elsőnek jegyez­tek békekölcsönt, hogy aztán maguk is a jegyeztetek sorába álljanak. Elsőnek jelentették a Megyei Párt- bizottságnak, hogy befejezték a békekölcsönjegyzést: a Kaposvári Textilművek, a Vas- és Fémipari Kombi­nát, a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat és a Nagyatádi Kéximunkafonalgyár munkásai és vezetői. Derék mun­kásaink mellett élenjártak a jegyzésben a termelőszö­vetkezetek tagjai, a gépállomások és állami gazdaságok dolgozói. Ezer és ezer egyénileg gazdálkodó paraszt válaszolt példamutató jegyzésével a Minisztertanács felhívására. Kiemelkedtek példamutató jegyzésükkel a somogyi értelmiségi dolgozók is. Somogy dolgozó né­pe becsülettel helytállt a Hatodik Békekölcsön-jegy­zésben. Megyei Pártbizottságunk köszönetét és elismerését fejezi ki a megye dolgozóinak példamutató jegyzé­sükért. Köszönetét és elismerését fejezi ki a Párt­bizottságoknak, pártszervezeteknek, a DlSZ-bizottsá- goknak és DISZ-szervezeteknek, a tanácsok dolgozói­nak, a tömegszervezetek vezetőinek és tagjainak, a lel­kes aktivistáknak, népnevelőknek, akik elősegítették a kölcsönjegyzés sikerét megyénkben. A békekölcsön jegy­zésben elért eredmények adjanak elvtársainknak újabb lendületet az előttünk álló feladatok megoldásához. MAGYAR DOLGOZÓK PARTJA SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGA Kaposváron hosszú sorokban áll­nak a MEZÖKER árusító bódéja ■előtt a kaposvári asszonyok burgo­nyáért. Bosszankodnak azon, hogy a ▼áros többi üzleteiben, lakóhelyük­höz közel nem kaphatják meg ezt a fontos élelmicikket. Pedig nem is ar­ról van szó, hagy kevés termett, hogy nincsen, hanem az illetékes szervek hanyagsága, szervezetlen munkája ennek az oka. Mégis csak tűrhetetlen, hogy míg pl. Bedegké­ren befullad a krumpli, nem szállít­ják el, Kaposváron pedig a házi­asszonyok nem tudnák vásárolni egyes szervek tehetetlensége, ha­nyagsága miatt. Szervezettebb, lelkiismeretesebb munkára, határozott intézkedésre van szükség Mond a tábi járásban, mind pedig megyénk többi járásában határozott intézkedésekre, lelkiismeretesebb munkára van szükség, hogy felszá­molják a burgonyabegyűjtésben mu­tatkozó szervezetlenséget, tehetetlen­séget. Legfontosabb teendő, hogy raktárhelyiséget biztosítsanak, vagy pedig adják lki utasításba, hogy le­hetőleg zárt területen', prizmában tárolják a burgonyát. A földműves« szövetkezeti felvásárlók pedig ne küldjék vissza a dolgozó parasztok által bevitt beadásra szánt burgo­nyát. Bedegkéren jól indult a kukoricaértékesítési szerződéskötés ' Bedegkéren már folyik a kukorica­értékesítési szerződéskötés. Sütő Já­nos itenményraktáros és Pető Lajos adminisztrátor járják a falut és a községi begyűjtési megbízott által felbontott terv alapján kötik a szer­ződést. 'Ürömmel szerződnek a kéri gazdák, hisz községükben jó áron ér­tékesíthetik a kukoricát, nem kell nekik kilométereken át a piacra szállítani, és szerződéskötéskor már előleget is kapnak. Bognár József dolgozó paraszt két hold kufcorica- tterülete után 10 mázsa kukoricára szerződött, s 1200 forint előleget ■vett fel. Szalui Gábor 6 mázsa ku­koricára szerződött, 720 forint előle­get kapott. Csizmadia Lajosné 4 má­zsa kukoricára szerződött, 480 forint előleget fizettek ki neki. Mint Sütő elvtárs mondja, menne a szerződés­kötés gyorsan, de ketten nem győ­zik és a földművesszövetkezeti dol­gozók még nem segítenek nekik, ök csak esténként látogathatják a gaz­dákat, amikor egyébirányú munká­jukat már befejezték. Az illetékesek intézkedésére van szükség. Hol raktározzák majd a kukoricát ? Megyeszerte arról panaszkodnak a terményrektárosok, nem tudják, ho­va teszik majd a kukoricát. A kul- túrheJyiságekben még legtöbb helyen ott van a gabona, a kukoricagórék pedig kevésnek bizonyulnák az idei termés raktározására. Azzal még csak véletlenül sem találkozunk, hogy saját erőből, helyi kezdeménye­zéssel valami raktárát készítenének, előrelátóan gondoskodnának arról, hogy hova teszik a kukoricát. Fel­sőbb szervek intézkedésére várnak. A kukcricatörés pedig már folyik, s rövidesen megkezdik a beadást is a dolgozó parasztok. Előrelátóbb munkál az őszi kapások begyűjtésében Begy üjtőszerveink a gabonabegyűj- tésbem jól vizsgáztak. Előrelátó mun­kájukkal határozott intézkedéseikkel, szorosan együttműködve a pártbizott­ságokkal és a tanácsokkal olyan eredményeket értek el, amelyekért méltán illeti elismerés őket. Egy ki­csit azonban megpihentek a babéro­kon, s az' őszi kapások begyűjtésére már nem készültek fel olyan előre­látóan, mint a gabonabegyűjtésre. Most már nincs idő a késlekedésre, gyors intézkedést várunk tőlük. Ve­zessék pontosan a nyilvántartásokat is, hogy mikor kezdték meg a dol­gozó parasztok a kukorica törését, a burgonya szedését, s tartsák számon, hogy azok az előírt határidőn belül teljesítsék a beszolgáltatást, szerző­désben vállalt kötelezettségüket. El­lenőrzésünk során eddig kevés he­lyein tapasztaltuk, hogy betartanák tanácsaink ezt a rendelkezést, pon­tosan vezetnék a nyilvántartást. Ellőne az őszi kapások begyűjtésé­nek sikeréért, megyénk becsületé­ért! Újabb négyszáz ezüstkalászos tanfolyam indst novemberben Az elmúlt tél folyamán négyszáz ezüstkalászos tanfolyamon képezték .tovább a dolgozó parasztokat. A tan­folyamok két évesék, a távalyi négy­száz ezüstkalászos tanfolyam máso­dik évfolyamának előadásait ezen a télen folytatják. Tekintettel a nagy érdeklődésre, novemberiben további 400 ezüstkalá­szos tanfolyam indul. Ezeken részt vehetnek a 18. életévüket betöltött állami gazdasági (Síügozók, termef.ó­szövetkezeti tagok és egyénileg. gaz­dálkodó dolgozó parasztok. A hallga­tók hetente kétszeri előadásokon is­merkednek meg a korszerű növény- termesztés, állattenyésztés, kertészet ét üzemszervezés alapismeretéivé!. A második év után. az eredményesen, vizsgázott hallgatók biacmyííványft í kapnak, amely az ezüstkalászos jel-, vény viselésére jogosít, A tanfolyam, ingyenes. Két új tsz előkészítő bizottság alakult a nagyatádi járásban A Nagyatádi Járási Pártbizottság­tól jelentették szerkesztőségünknek, hogy a járásban két új tsz előkészítő bizottság kezdte meg működését. Az egyik előkészítő bizottság Nagy­atád községben az úgynevezett »kis- atádi« részen alakult 7 családdal. Az első új útra lépőkhöz hamarosan csatlakoztak többen is. A napokban újabb 8 család írta alá a belépési nyilatkozatot. így most már 15 csa­láddal működik az előkészítő bi­zottság. Az előkészítő bizottság tag­jai folytatják a felvilágosító mun­kát a dolgozó parasztok között és minden bizonnyal hamarosan meg­alakul a termelőszövetkezet is. Görgetegen 3 családdal alakult tsz előkészítő bizottság. Felvilágosító szervező munkájukhoz sok sikert kí­vánunk. Homoksxeutgyörgyön újabb 10 család választotta a nagyüzemi gazdálkodást Homokszentgyörgy dolgozó pa­rasztjainak többsége már termelő­szövetkezeti tag. Az új tsz-tagok, a népnevelők azonban tovább folytat­ják felvilágosító munkájukat a még kívülálló gazdák között, hogy azok is megtalálják boldogulásukat a kö­zösben. A népnevelők felvilágosító munkája eredményeként az elmúlt napokban újabb 10 család írta alá a belépési nyilatkozatot. Jól mozgósít az őszi munkákra Magyaratádon a tanács, a mezőgazdasági állandó bizottság és a termelési bizottság A Magyaratádi Községi Tanács ve­zetői jól megszervezték az őszi szán­tás-vetést és a betakarítási munká­kat, A szervezésben és ellenőrzésiben sok segítséget ad a tanács vezetői­nek a mezőgazdasági állandó-bizott­ság, valamint a termelési bizottság. A mezőgazdasági állandó-bizottság és a termelési bizottság tagjai fel­osztották maguk között a községet és serkentik a gazdákat a jó munká­ra. A bizottság tagjai aztán heten­ként egyszer beszámolnak munká­jukról a köziségi tanács vezetőinek. A jó mozgósító, irányító munkának köszönhető, hogy az őszi árpa veté­sét határidőre befejezték a gazdák és a rozs vetése is 100 százalékos. A talajelőkészítő munkálatok is be­fejeződtek, 150 holdat trágyáztak le a gazdák, amelyet azonnal le is szántottak. A búzavetőmagot vala­mennyi gazda kitisztította, s legtöb­ben csávázott magot vetnék. Az őszi termények 'betakarítása a kukorica kivételével gyors ütemben halad. A burgonya szedése 80, a cu­korrépa szedése 70 százalékra áll. A napraforgó szedését 90 százalékra vé­gezték el. Gazdag szüretre készül a kőröshegyí szőlőtermelő szakcsoport Ez évben sokat terebélyesedett a kőröshegyi szőlőtermelő szakcsoport Tavasz óta a taglétszáma 28-ról 60- ra, szőlőterülete pedig 49-ről 80 hold­ra nőtt. A fejlődés eredménye a jó munka, mely vonzotta a gazdákat. A gondos munka eredményeként ugyan­is most az egyénieknél gazdagabb szüretre készülhetnek a szakcsoport tagjai. Úgy számolnak, hogy holdan­ként 15—20 hektoliter bort tudnak leszűrni a szőlőből. Most már kevés­nek bizonyul a siófoki borkimérő, szándékukban van, hogy Kaposvá­rott is nyitnak egy bonpincét. 78 tsz, 112 község 2404 egyéni gazda kapcsolódott be eddig a november 7-i versenybe A falu kommunistái, a községi ta­nácsok szervező munkája nyomán egyre több termelőszövetkezet és egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt tesz vállalást november 7 tiszteleté­re. Eddig megyénkben 78 termelőszö­vetkezet 229 tagja és 112 község, 2404 egyénileg gazdálkodó dolgozó panaszt kapcsolódott be a november 7-i ver­senybe. Párosversenyre lépett eddig egymással 39 termelőszövetkezet, 69 község és 837 egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt. Ezek a példák mu­tatják megyénk termelőszövetkezeti tagjainak, egyénileg gazdálkodó dol­gozó parasztjainak lelkesedését, küz­deniakarását a szebb, jobb eredmé­nyek eléréséért, megyénk becsületé­nek megvédéséért. Mindez biztatás arra, hogy Somogy megye ismét az elsők között foglal helyet majd az országos versenyben. Pártszerveze­teink, tanácsaink feladata, hogy buz­dítsák tovább a versenyben a falu dolgozóit A haj mágiák szívesen kötnek kukoricaértékesítési és sertéshizlalási szerződést Hajmás községben rendszeresen is­mertetik a termelőkkel a kukorica­értékesítéssel és a sertéshizlalási szerződéskötéssel kapcsolatos mi­nisztertanácsi határozatot, az abban biztosított kedvező lehetőségeket fel­tételeket. A község dolgozó paraszt­jai szívesen szerződnek, mind a ku­korica értékesítésére, mind sertés- hizlalásra, mert látják, hogy meg­éri. Spanneniberger Vince 13 holdaí gazda 550 kg kukoricára szerződött s mihelyt aláírta a kötelezvényt azonnal kezébe kapott 500 forint elé leget. Kisbank Ferenc 9 holdas gaz­da 400 forint előleget kapott a leszer­ződött kukorica után. Ezek a gazdái elmondták a faluban, hogy szó sze­rint úgy történik a szerződéskötés ahogy azt a rendelet előírja, s m; már csaknem 100 mázsa kukoricán szerződtek a hajmásiak. Sertés híz lalására pedig 25 gazda kötött eddi) szerződést. Elegendő silótakarmányt készít a mikei Új Élet TSZ Talaj előkészítés a Böhönyei Sertéstenyésztő Állami Gazdaságban A mikéi Uj Élet TSZ tagsága úgy határozott, hogy a következő télre már elegendő jóminőségű silótakar­mányt készít az állatállománynak. Ezért állami segít­séggel 200 köbméter silógödröt építettek. Pápai Ferenc, a tsz kőművese büszkén mutatta be a vezetőségnek és a tagoknak anűvét, a kél 100 köbméteres silógödröt. Horváth János és Sujszteries István, a Böhönyei Ser tésíenyésztő Állami Gazdaság terebezdi üzemegységé nck traktorosai szorgalmasan végzik a talajelőkészííést Horváth János már teljesítette éves tervét, mert i csépiéi idején éjszakánként tarlót buktatott gépével

Next

/
Oldalképek
Tartalom