Somogyi Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-01 / 231. szám

Szombat, 1955. október 1. SOMOGYI NÉPLAP 3 SZERKESZTŐSÉGÜNK POSTÁJÁBÓL Ki a felelőse a DfiY felelőtlen ígéreteinek? A mezőcsokanyai Uj Élet TSZ-nek volt egv régi nagyteljesítményű Jransztomiátioíra, melyet a DÁV még tavaly nyá­ron elvitt azzal, hogy majd kijavítják,, s az­után kicserélik a községi kisebb teljesítményű toanszformátiorral, így szövetkezetünknek is tudnak villanyt szolgál­tatni. Erre az ígéretre bevezettettük a tsz ösz- szes gazdásági épületei­be és lakásaiba a vil­lanyvezetéket, ami 48 ezer forintba került. Vá­sároltunk villanyihajtású iszecskavágót, répadará- lót, két villanymotort is .rendeltünk. Azóta mái' ‘több iránt egy esztendő telt el. Több mint egy éve fekszik pénzünk a vezetékben, de a villanyt még mindig nem szerel­ték be. elvitt transzfor­mátorunknak hírét sem halljuk. Szeretnénk tudni, mi­ért engedte a DÁV, hogy . tsz-ünk ilyen nagy költ­ségbe verje magát, miért ígért áramot, ha egyszer mem tudja, vagy nem akalrja/ azfo bevezetni? .A DÁV felelőtlen; ígé- re|tét drágán fizettük meg. Joggal kérdezzük: ki a felelős ezért? Mihályi József tsz-tag. Nagykorpád tsz község életéből Nagykorpádon » három új termelőszövetkezet tagjai az idősebb testvér: Béke TSZ példáját követve közösen végzik az őszi szántás-vetést. A leltározás, tagosítás befejeződött, tehát zavartalanul hozzáláthat­tak a vetéshez. Az őszi árpái már földbe tették, most a rozsot vetik. A búza magágyát is készítik. Öt erő­gép segíti a tsz-ek munkáját, hogy időben elveteget- hessenek. A termelőszövetkezetek között verseny in­dult a vetés mielőbbi elvégzésére. A tsz-ek birtokában 1886 hold terület van, ebből 1400 hold szántó. A családok létszáma az egyes tsz- ekben így oszlik meg: a Béke 60, a Szabadság 34, a Kossuth 38, az Uj Élet TSZ 27 családot tart nyilván. A közösbe vitt állatokból az Uj Életnek 35 lova, 7 szarvasmarhája, a Szabadság TSZ-nek 32 pár lova és 12 szarvasmarhá ja, a Kossuth TSZ-nek 16 pár lova és 7 szarvasmarhája van. Ez az állatállomány elegendő ahhoz, hogy kifejlesszék a közös állományt. A négy tsz közül a Béke a legnagyobb. Az utóbbi időben sok belépővel erősödött meg. Gondoskodniuk kell gazdaságuk bővítéséről, hegy a jövedelmezőséget emelni tudják. Szép terveik vannak. Az állattenyész­tést fejlett zootechnikai módszerekkel akarják tovább fejleszteni, a sertésállományt felújítják, méhészetet lé­tesítenek. Halastó építését is tervezik, ezenkívül juho­kat is akarnak tenyészteni. A baromfiállományt ki­váló fajbarcmfiákkal kívánják növelni. E célre a nagy kiterjedésű száraz legelők igen megfelelnek. A közeli Rinya-foiyó vizét is szolgálatukba állítják. A termelőszövetkezetnek minden adottsága meg­van, hogy célkitűzéseit valóraváltsa. Biztosíték erre a tagok tettereje, szorgalmas, lelkes munkája. Bajor Lajos, községi agronómus. Mikor kapom meg augusztus 1-i munkabéremet ? A Tejipari Vállalat Zalka Máté utcai tele­pén dolgoztam s'egédt- rountoásként július 5-től augusztus 1-ig. Ez idő alatt született meg har-r madlifc gyermekein. A vállalat ibérszámfejitője nem akarta az SZTK- segélyí Ikifizetni, azzaly hojgy időszaki munkás­nak nem jár. Az SZTK azonban közölte a vál­lalattal!,- hogy : időszaki munkásoknak is jár se­gély, ha megvan a szük­séges ledolgozott mun­kaidő. Akkor meg ezt a munkaidőt vffitattáiki Csak nagy keservesen kaptam meg a segélyt. Ugyanezt tették a csalá­di segély kifizetésénél, akkor is ugyanezeket hozták fel, úgyhogy is­mét az SZT'K-nak kel­lett közbelépnie, 'hogy a segélyt1 megkaphassam. Augusztus '1-i béremet pedig még a mai na­pig sem kaptam meg, azt mondják, nincs róla munkaláp. Jó lenne, ha a Zalka Máté utcai tejüzem bér- számfejtője nagyobb lel­kiismeretességgel és pontossággal . végezné munkáját! Farkas István Úgy helyes, ahogy a isz-alapszabály előírja Cser József elvtárs. Zala község tanácselnöke beszámol arról, hogy a községében működő három termelő- j szövetkezet tagsága szorgalmasan ; végzi az őszi szántás-vetést. Az idén alakult két tsz-ben: az Alkotmány­ban és a Petőfiben ugyan voltak .kezdeti hibák, de a községi vezetők iés a járási szervek segítségével egyre inkább úrrá lesznek a nehézsége­iken, Főleg az állatok közösbe vitele körül voltak nézeteltérések. Egyes "tagok, mint például Szabó Bálintné, azon a helyű :i véleményen voltak, hogy csak egyik lovukat adják a szövetkezetbe, a másikat eladják, s a ló árának bizonyos százalékát fizetik a közösbe. Ez nem egyeztethető ösz- szb a mintaalapszaibályzat vonatkozó részévéi, s a község kommunistái, valamint a járástól kint lévő elvtár­sak megmagyarázták ezt az új tsz- ék tagjainak. Erre Szabó Báliintné- naik is megváltozott a véleménye, s belátta, hogy úgy helyes, ahogy az alapszabály előírja. A község irányítói, a tsz-ek kom­munistái és a régebbi tsz tapasztalt vezetői, de a járási párt- és tanács- szervek is segítsék a zalai új’ szövet­kezeteket továbbra is, álljanak mel­lettük, hogy minél kevesebb botlado- zással haladhassanak az új úton. MEGJELENT az Anyag- és Adatszolgáltatás szep­temberi száma, mely az alábbi fonto­sabb cikkeket tartalmazza: P. Nyikiítyin: A Szovjetunió ipa­rának műszaki fejlesztése. Vang Kvamg-vej: A Kínai Népköztársaság első ötéves tervéről. V. Mihejev: Az új Ázsia. A. Grosev: A szovjet film­művészet további fejlesztéséért. Október 2-án éjjel megszűnik a nyári időszámítás A minisztertanácsi határozat ér­telmében a nyári időszámítás októ­ber 2-án éjjel megszűnik. Ennek megfelelően október 2-án éjjel 3 óra­kor az órákat 2 órára kell visszaiga­zítani. VIRÁGZÓ TERMELŐSZÖVETKEZETEKET SOMOGYBÁN c/Lz első Lépéjek bízta tu (íyáévt Ä haza fajára, a magunk hasznára jegy zünk békekölcsönt JÓ JEGYZÉSÉRT SZÉP MUZSIKÁT 22 tagú zenekar köszönti a béke­kölcsön jegy zésben élenjárókat Baia- tonbogláron. Persze a zenekar tagjai maguk is derekasan kiveszik részü­ket a gyűjtésből, a fúvószenekar he­likonistája, Frédii József drótfonó pl. 1300 forint békekölcsönt jegyzett. A FONYÓDI JÁRÁS 18 ORVOSA már a békekölcsönjegyzés első nap­ján hitet tett államunk, népünk irán­ti szeretetéről. 3638 forintos átlaggal összesen 65 500 forintot jegyeztek. Példásan jegyeztek a Patyolat V. MNDSZ-asszonyai is — Tanácstag vagyok, úgy érzem, kötelességem a példamutató jegyzés — mondotta Vadál Ferencné, a Pa­tyolat Vállalat üzemi dolgozója. Pél­dát is mutatott: 800 forintot jegy­zett. De 'kitettek magukért az üzem többi MNDSZ-asszonyai is: Schilling Istvánné, Druskó Jánosné, Kovács Lászlóné. akik szintén 800—800 fo­rintot kölcsönöztek államunknak. Kuzma Imréné nagyatádi dolgozó parasztasszony 600 forintot jegyzett Kuzma Imréné, a földművesszö- vetkezetek nagyatádi járásának vá­lasztmányi tagja tudja, hogy a 'békét erősíti forintjaival. Ezért jegyzett 800 forint békekölcsönt. 1250 forintot adott kölcsön az államnak Volák József agronómus Volák József, a Tapsonyi Gépállo­más kihelyezett agronómusa egyhavi fizetésének 100 százalékát, 1250 fo­rintot adott kölcsön államunknak. — A régi rendszerben deportáltak, el­pusztították családomat — mondta Volák József. — Jegyzésemmel is azt alkarom megköszönni népi demokra­tikus államunknak, hogy visszanyer­tem emberi mivoltomat, megbecsült tagja lettem a társadalomnak... A KÖLCSÖNJEGYZÉS HÍREI A BARCSI JÁRÁSBÓL A Szüleik községben lévő Kossuth TSZ tagjai egytől egyig lejegyezitek. Jegyzési átlagúk 300 forint. * * * Losonczi Pál elvtárs, a barcsi Vö­rös Csillag TSZ elnöke 2500 forintot jegyzett. * * 9 Scmo'gyaracson az összes tanács­tag lejegyzett. Jegyzési átlaguk 300 forint. # * * 550 forintot jegyzett Gencsi Gyula, az istvándi népfront-bizottság elnöke^ # * w A .kastélyosdombói Felszabadulás TSZ-ben Simon János 500 forintot, Tóth József párttitkár 500 forintot, Zsifkó Mihály ugyancsak 500 forin­tot adott kölcsön az államnak. * * *■ Ezer forintot jegyzett Aranyos Vin­ce, a babőcsai Béke TSZ párttitkára. # # -x- « Kcmlósd község pánttitkára, Szabó József elvitárs 400 forintot ajánlott fel az államnak. * * *• A barcsi járás 12 orvosa 42 700 fo­rint kölcsönt jegyzett. * * Szabó Lajos szulcki egyéni paraszt, tanácstag 350 forintos jegyzésével mutatott példát. Virágcsokorral kö­szöntötték az úttörők. # * -» A Barcsi Járási Tanács dolgozói­nak átlag jegyzése: egy havi fizetésük 90 százaléka. PÉLDÁT MUTATTAK A MARCALI GÉPÁLLOMÁS VEZETŐI IS Takács András elvtárs, a gépállo­más igazgatója 2100 forintos fizeté­sével szemben 2500 forintot jegyzett; Mint mondta: — Azért, hogy még több gép kerüljön gépállomásunkra, még több traktorral tudjuk segíteni új termelőszövetkezeteink és egyéni gazdáink munkáját. — A gépállomás főagronómusa, Szántai Imre elvtárs egyhavi fizetése 100 százalékát, 1800 forintot, Tamásién János pedig 1600 forintot jegyzett. * HÍMEK* Várható időjárás szom­baton estig: Kevés fel­hő, főképp nappali fel­hőképződés, valószínű eső nélkül. Mérsékelt szél. Hűvös éjszaka, hajnalban helyenként -gyenge talájmenti fagy, reggeli köd. Enyhe nappal. Várható legmagasabb nappali hőmérsékiat szombaton 16—• 19 fok között. »Mátra« kerékpárját hajtotta a csurgói or­szágúton : ott találkoz­tunk Molnár Józseffel, a járás ^legöregebb« tsz- elnökével. Életkora sze­rint 30 éves, élettapasz­talata szerint jóval ko­rosabb ennél. Évek óta az iharosi Bástya TSZ elnöke ő, de most há­rem-négy szövetkezet gondjából is jókora részt vállalt magára. Úgy jönnek hozzá, mint a jókútra. Jött a Petőfi elnöke: — Vet­nénk a rozsot — úgy­mond —, de nincs meg­felelő vetőmagunk. Adott a Bástya nekik cserébe: harmadik sza­porulati!, jó lovászpato- nai vetőmagot. : 'ött azután a Zöld ző elnöke: Koczor Já- meg az új szövetke- brigádvezetője. Baka ános, — Vetőmag e? Van. Adunk. — jl fogadta őket. Az Zöld Mező vezetői a j - mag mellé jó taná­csokra is igényt tartot­tak. Leültek az asztal mellé a Bástya irodájá­én, papírt, ceruzát vet- k elő, s tanulgatták gaz' /ütt, egészen, éjfél utá- rnu ? a munkaegységszár az ' ilást. Példákat vettek a boronálás, vetés, ' '.ízóval leginkább a mos­tani únunkák köréből, aztán a papír fölé hajol­tak, s kiszámították az önmaguknak feladott példákat. A csillagfényes szep­temberi éjszakában ha­2 2 2 2 2 2 zet ‘ zafelé tartott Zsulac Já­nos. Látta, hogy világos­ság van a tsz irodájá­ban, gondolta, megnéziy mi folyik odabent? Meg­nézte. aztán indult haza — lepihenni. — Olyanok, mint az iskolások — ' gondolta hazafelé menet, s nem is tévedett. A sokat emle­getett élet iskolájának tananyagát bújták oda­bent, a Somogybán oly szépen formálódó szo­cialista falu alapelemeit tanulták. A falu pihent, ők meg tanultak, hogy aztán jól sikerüljlört majd a vizsga — oda­kint a zöld mezőn. A néptanítónak a gyermek iránt érzett fe­lelősségérzetével fordul­nak pártemberek, állami vezetők, szakemberek, gyakorlott tsz-elnök az új szövetkezet felé. — Egy-két év és a porrogi Béke TSZ a leg­jobbak közé tartozik az egész megyében — je­lentette ki sziklaszilárd biztonsággal Pallag And­rás, röviddel megismer­kedésük után. — Maga az elnöke an­nak a szövetkezetnek? — kérdezte valaki. — Nem. — Akkor a párttitká­ra — megy tovább a ta­lálgatás. — Az sem. Megtudták aztán: ő patronálja a porrogi Bé­két. S hetenként több­ször, majdnem naponta tapossa kerékpárja pe­dálját a kanyarulatai miatt »hét sor görbe« nevet viselő úton, az emelkedőkön, a bükkös, tölgyes erdők és szőlő­dombok között. Amikor a megalakulásról volt szó, pár héttel ezelőtt, mint népnevelő biztatta az embereket, lépjenek bátran az új útra, min­den szebb és jobb lesz, mint eddig volt. Most felelősinek Yézi magát élte, hogy úgy is legyen, az új szövetkezet min­den induló lépését gon­dosan vigyázza. A porrogi Béke két héttel ezelőtt alakult. Az őszi árpa már a földbe került, most vetik a ro­zsot. Az idén még egyé­nileg takarítanak be, de már ebben is segítenek egymásnak, hogy aztán minél hamarabb halad­jon előre a közös. Ha­lad. Egy másik ilyen pat- rónus Csek Jenő, a já­rási tanácsnál dolgozik Csurgón. Hivatalos idő után meg Somogycsicsón a 'Búzakalásznak viseli gondját. Tárgyalt a bankkal, hogy a Búza- kalász lovakat vásárol­hasson. Vett is két pár jóerejű, sodrott lovat. Amikor pedig a község már jogos türelmetlen­séggel várta, hogy meg­érkezzenek hozzájuk a traktorok, Csek elvtárs az asztalra csapott: tán a Vörös Tenger partján érzik magukat az elv- társak, hogy egy idő óta Iharosberényi Gépállo­más lett az ígéret Föld­je? Aztán „ meg jöttek a traktorok, lehet, hogy a sértődés küldte őket, de ott voltak és dolgoztak. Csek Jenő Nyíregyhá­zán, a homok fővárosá­ban tanult a kertészeti iskolában. A Búzaka­lásznak meg a többi kö­zött homokos földjei is vannak. Ezen a földön otthon erezné magát, s gazda­gon fizetne a Jonathan alma. akár a szabolcsi homokon — jött a gon­dolat, s lehet, hogy hasznos terv lesz belőle, aztán új gyümölcstelepí­tés, amely ötödik évre termővé fordulhat. Siposs Pálnét említsük meg a patrónusok közül, aki a Termelőszövetke­zeti Tanács Somogy me­gyei megbízottja volt, s egészen addig patronálta a kadarkúti Szabadsá­got, hogy egyszer csak végleg ott maradt: meg­választották elnöknek.! Losonczi Pál. a barcsi Vörös Csillag elnöke, a Szocialista Munka Hőse kezdte el a segítésnek ezt a lütűnő módját, s most már az egész me­gyére kiterjedt mozga­lom lett belőle. 94 új szövetkezet van a me­gyében: mindegyik mel­lé odaállt valaki segítő szándékkal, tehetséggel A szántó-vető embe­rek mellett ők most a falusi új élet magvetői, napjaink hősei. VAJDA MARTON — Bartók-emlékest. F. hó 2-án, va­sárnap este 7 órakor a Zeneiskola Bar- tók-termében ünnepi Bartók-emlékestet rendez a Bartók Béla emlékbizottság a nagy magyar zeneköltő halálának 10. évfordulója alkalmából. Közreműköd­nek >a Zeneiskola művésztanárai, növen­dékzenekara és a Liszt Ferenc Kórus női kara. Emlékelőadást tart Nyakas József igazgató. Ugyanekkor helyezik fel a Bartók-hangversenyterem hom­lokfalára a nagy magyar mester arc­képét, mely Gerő Kázmér festőművész alkotása. Az estre szeretettel várja vá­rosunk dolgozóit az Emlékbizottság. — Őszi kiállítást rendez a Képző­művészek Országos Szövetségének Somogy megyei csoportja Kaposvá­rott, a Rippl-Rónai Múzeumban. Az ünnepélyes megnyitás október 2-ám délelőtt 11 órakor lesz. A kiállítás október 31-én zárul'. — A községi tűzoltók megyei gyor- saságii versenyét október 2-án rende­zik meg ai Virágos-pályán.. A B,, M. Somogy megyei Főosztályának Tűz­rendészet! Osztályparancsnoksága a megye és a város dolgozóit meghív­ja az érdekesnek ígérkező verseny­re, — Rigmus-brigádok, művészi együttesek segítik .a békekölcsön agítációs munkáját megyénkben,! ajholi mintelgy 1200 ktuituháliísi leso-l port és 15 népi együttes vesz részt agitációban. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz október 2-ám Kaposvárott. — A Kaposvári Állami Gazdaság cukorrépaszedéshez munkásokat vesz fel. Napi 10 órás munkaidő alatt 800 négyszögöl répát kell kiszedni. Mun­kabér 30 forint, melyet minden este azonnal kifizetnek. Jelentkezni lehet a gazdaság fekete-tanyai üzemegységé­nél, a Textilművek mögött. — Még lehet felvételre jelentkezni az MTH traktorosképző intézetébe, ahol! az idén 2000 traktoros gépész- tanulót vesznek fel. A tanulók havi ösztöndíjban) részesülnek, attheanok- bam helyezik el őket, s teljes ellá­tást (kapnak, amelyért csekély össze­get kell fizetniük. Jelentkezni lehet a gépállomásokon -és állami gazda­ságokban-, erdőgazdaságokban és a járásúi tanácsok' munkaerőgazdálfco- dási csoportjánál. — Elkészült a Somogy megyei Gépjavító Vállalat szerelő- és gép­műhelye. Most lehetőség nyílik ar­ra, hogy nagyobb méretekben gyárt­sanak különféle pótalkatrészeket. Magyar államférfiak üdvözlő táviratai a Kínai Népköztársaság fennállásának hatodik évfordulóján A Kínai Népköztársaság fennállá­sának hatodik évfordulója alkalmá­ból Dobi István, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke Mao Ce-tumg elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének, Hegedűs András, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Csou En- laj elvtársnak, a Kínai Népköztársa­ság Államtanácsa elnökének üdvözlő táviratot, küldött. iezöpzdasági vas-szaliüzlet nyíl! Kaposvárott A MÉSZÖV szeptember 28-án Ka­posvárott az Ady Endre utcában me­zőgazdasági vas-szaküzüetet nyitott. Ezzel azt kívánja elősegíteni, hogy megyénk termelőszövetkezeti pa­sszt jai és egyéni gazdái könnyebben beszerezhessék ,a mezőgazdasági gé­peket s egyéb felszereléseket. Az üz­letben mintegy 170 féle mezőgazda- sági kisgépből válogathatnak a vá­sárlók. A kisgépek egyrészt a Német Demokratikus Köztársaságban ké­szültek. másrészt pedig a magyar ipar terméked. Találunk itt villamosmotorokat. szivattyúkat, a múlt esztendőben még aranyira nélkülözött bungonya- füllesztőt, vető- és morzsológépet sitb. Ugyancsak beszerezhetők ,a ba­romfiállomány fejlesztéséhez oly szükséges keltetőgépek is. Azonban nemcsak kisgépek, hanem gépalkat­részek is nagy választékban állnak rendelkezésre. Már az üzlet megnyi­tása napjának délelőttjén nagy ér­deklődés nyilvánult meg a kisgépek iránt: több mint 9000 forint értékű árut adtak el a bolt dolgozói. Több villanymotor, kisgép talált gazdát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom