Somogyi Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-18 / 220. szám

6 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1955. szeptember 18, Sok szépet Iát és hasznos tapasz­talatot szerez, aki figyelmesen vé­gigjárja az Országos Mezőgazdasági Kiállítás pavilonjait. A somogyi lá­togatóknak külön örömet szerez, hogy Somogy is méltóan szerepel a kiállításon szép terményeivel, álla­taival'. A szövetkezetek és egyéni termelők díjazott terményei, állatai mind azt mutatják: Somogyország népe lelkesen munkálkodik a mező- gazdaság fejlesztéséin. Büszkék va­gyunk a barcsi Vörös Csillag TSZ- re, amelynek búzája és őszi árpája az első díjat érdemelte ki; Papp Lajos magyaregresi dolgozó paraszt­ra, akinek »Zsamdár« nevű bikája első díjat nyert, és mindazokra, akik elismerést szereztek a kiállí­tásra felvitt terményeikkel vagy állataikkal.. De büszkék vagyunk nemcsak a somogyi eredményekre, hanem mindarra, ami a kiállításon munkásosztályunk, dolgozó .paraszt­ságunk alkotóerejét, szocializmust építő munkájának világraszóló sike­reit hirdeti. 5130 liter tej 300 nap alatt A 18'5 literes „Csöpi KÉPEK az Országos Mezőgazdaság Kiállításról Nagy tetszést árat a kiállításon az Óháti Torzsái! atte- nyésztő Állami Gazdaság »Vándor« nevű szilaj-ibikája, amelyet régi pásztonviseietbe öltözött gondozója vezet fel naponta a látogatók előtt. Erélyes intézkedésekkel vessenek véget a porrogszentkirályi kulákok és segítőik mesterkedéseinek Varga János porrogszentkirályi ta­nácstitkárt a Csurgói Járási Tanács VB fegyelmi vétség elkövetése miatt azonnali hatállyá! leváltotta. Ez a rövid kis hír kelt szárnyra nemrégiben Porrogszentkirályon, s a dolgozók örömmel vették tudomá­sul a vb határozatát. Nem így a ku- láikök, akik pártfogójukat, segítőtár­sukat veszítették el a törvényszegő tanácstitkárban. Nehéz volna felso­rolni mindazt a törvényellenes cse­lekedetet, amelyeket Varga János el­követett. Mégis el kell mondani né­hányat közülük, hogy az. események mélyére hatolhassunk. Varga János, akinek Varga János {Sukár) és Por­osa István személyében közeli kulák rokonai élnek a faluban, négy évig »intézte« a falu ügyes-bajos dolgait, jól beépítette magái s rokonai befolyására minden lehe­tőséget felhasznált arra, hogy ol­talmába vegye és segítse kulák ba­rátait. A kulákok így —* megfelelő juttatások ellenében • — mindent megkaptak a titkártól, amire csak szükségük volt. Legutóbb például Takács István- né, Takács János, Porcsa István, Varga Ferencné, Varga Jánosmé ku­lákok rendeletbe ütköző aratási szer­ződését láttamozta. E szerződések jóváhagyásával lehetőséget adott a kulákoknak ahhoz, hogy gabonáju­kat elvonják az államtól és üzérked­jenek vele. Ez a cselekedet — bár sokat mond — még mindig kevés ahhoz, hogy méltóképpen jellemezzük Varga Já­nost. A személyi igazolványok kiál­lításakor például valótlan adatokat szolgáltatott, s mindezt azért, hogy a faluból elköltözött kulákok jogta­lanul igazolványhoz jussanak. Varga János »jószívűségét« igazol­ja az a tény is, hogy Fekete József (dudás) kulák, akinek földjét, házát államosították, erdejét és szőlejét most is hasznosítja. S a volt titkár »a sajátját csak elviheti« elv alapján többször adott engedélyt Feketének a fa elszállítására. kulákok vérszemet kaptak Hosszan lehetne még sorolni to­vább Varga János intézkedéseit, ter­veit, melyek mind a kulákok érde­keit szolgálták. 1953-ban az állami kezelésben lévő erdőt — a tsz igé­nyeit háttérbe szorítva — a kulákok között osztotta szét. Ez újabb bizo­nyítók Varga János kulákokat dé­delgető tevékenységére, s ha még hozzávesszük, hogy rendszeres ellen- agitóciót folytat a tsz-moagalom fej­lesztésével kapcsolatban, akkor hű képet festettünk Varga János igazi arcáról. A Jobb Élet TSZ vezetői sokáig nem találtak magyarázatot arra, hogy miért van állandó baj a takar­mánnyal. Kele György auatgondozó a figyelmeztetések ellenére is paza­rolta a szénát, hanyagul kezelte az állatokat, herdálta a tsz vagyonát, s durva, becsmérlő hangon beszélt az elnökkel, akit több esetben meg is fenyegetett: — Agyonütlek, mint egy kutyát. Én megtehetem, mert öreg vagyok, engem már nem büntet a törvény... — Akkor még senki sem gondolt arra, hogy ezek a szavak Horváth István kulák sorozatos uszí­tásainak következményei... Minderre csak akkor derült fény, amikor Horváth kulák egy vasárnap reggel bemerészkedett a tsz istálló­jába, s így szólt Kele Györgyhöz: — Na, most magukat széjjelszedtem; a gyerek úgysem mer visszajönni, de nehogy elugassák, hogy ón jártam itt... — És a további utasítások nyomán Kele György szénát terített az állatok alá, később pedig a ku­tyáját egy gyerekkel foeledobatta a közös legelő kútjába, hogy megfer­tőzze a tsz állatállományát, Elegendő volt-e a tanácstitkár leváltása ? Ezzel véget vetettek a további pró­bálkozásoknak? Nem! Varga János ma is ott él a faluban, s szinte irá­nyítójává vált a kulákmestenkedések- nék. Ha eddig paktált velük, akkor most még a bosszúvágy is fűti, s mindent megtesz, hogy akadályt gör­dítsen a fejlődés útjába. Népünk el­lenségei, Horváth István, Porcsa Ist­ván és a többi, az állam és a szövet­kezet ellen izgató kulákok pedig to­vábbra is végzik aknamunkájukat. Minden szervünk, minden felelős beosztású vezető tud a porrogszent- királyi eseményekről, és mégsem tör­ténik intézkedés! Felhívjuk a járás vezetőinek figyelmét arra, amiről eddig, elfeledkeztek: a falu érdeke" azt követeli, hogy azonnal, erélyes intézkedésekkel vessenek véget a kulákok és segítőik mesterkedései­nek, s a törvény szigorával járjanak el azokkal szemben, akik iboldog, békés életünk nyugalmára törnek. Büszkén vezeti el a kiállítás tribünje előtt Johan József zics-i dolgozó paraszt a Hl. díjat nyert. »Csöpi« nevű tehenét, amelynek legmagasabb napi tejtermelése 18.5 liter. „Vándo^-nak is nagy sikere van tZsandár“ megérdemelte as I. díjat Első díjat nyert a kiállításon Papp Lajos magyaregresi egyénileg dolgozó paraszt »Zsandár« nevű bikája. Sck nézője akadt a pompás külsmű állatnak. A csoportosain felvezetett kiváló tehenek elején halad a répáspusztai Első ötéves Terv »Piros« nevű tehene, amejy 300 nap alatt mintegy 5130 liter 3,7 százalékos zsírtartalmú tejet ad. KISS ZOLTÁN: Megzavart boldogság Elbeszélés éggel már terítve a diája aU ja zörgő, rozsdabarnára szá­radt levelekkel. Akár a friss ropo­gós szalma, úgy zizeg az állatok lá­bai alatt, amint Bander Pista itatni hajtja büszkeségeit, a gyönyörű ök­röket. — Fiatal, derék egy szál legény ez a Pista. Szép ruganyos járása van. Csak úgy sugárzik belőle az ifjúság, no meg a boldogság. Magával a me­sebeli császárral sem cserélne! De nem ám, akinek ilyen gazdasága van — vélekedik magában Lukács Mári, aki a szomszédos ablakból bá­mészkodik utána, persze csak úgy a függöny mögül. — Oh, hogy hova is teszik az eszüket ezek a mai fiatalok?! Nem hallgatnak az öregre. Mért költött ennek abba a Huszár örzsébe gaba- lyodni, hát nem találna ez magának különb lányt is a faluban, pont azt a téeszcsést köll kerülgetnie? Meg- rorvtotta ezt is a demokrácia! Már csak nem megy el az eszed tisztára, te Pista! Hát nem találnál te ma­gadnak gazdagabbat meg jobbat is nálánál?! —- Na, de amit te nem tudsz, majd tudja azt a te Mári nénéd! Majd eligazítom én a te utadat... — s incselkedően megfenyegette ujjá- val a »gonosztevőt«, akinek nem kell Eszter, a 36 holdas Dani Eszter, a •nagygazda lánya, mert még feléje sem néz... Az, hogy kutaknak neve­zik? Már még az is baj?! Két éve is levették róluk a kulákságot, hátha akad. valaki, aki leveszi újból... % Most ■ önkéntelenül is összébbhúzza a függönyt, mert Pista — aki most már végzett az itatással — arra ve­tette szemének sugarát. ■\— Hogy összeillenék a lelkem az­zal , az . Eszterrel! Dehát fiatalság bolondság — sóhajtott keserveset — hiszen csak én tudtam volna any­agit fiatal koromban, mint most! Dehogy maradtam volna tártában, dehát fiatal vótam, válogattam, mert a gazdag Dani Balázs köllött vóiva! — Igaz, most könnyebb volna! Most köllene kioktatni ezt a Ban­der gyereket is, hogy most könnyen szerezhetne fődet, hiszen az öreg Dani nem bír azzal a töméntelen birtokkal, meg aztán cselédet sem tarthat, jó vóna a segítség a csa­ládba! De hát lehet ezzel a megve­szekedett gyerekkel okosan beszélni? Jól van, Dani Balázs — határozta el magát szentül nagy hirtelenséggel — ha te nem is vettél el engem, a lányodat, az Esztert én adom férj­hez, ha addig élek is! í w ^ a hullik is a diófa levele, van értelme az ősznek... Előbb sötétedik, mint akár egy héttel előtte is, így aztán hamarabb kerül Bander Pista ostora a szögre, előbb csobban a Csákó habzó teje a fejőkébe, amivel frissibe siet Hu­szár örzse a csarnokba. Első akar lenni! Ez a törekvése nem is hiábavaló az utóbbi időben. Legtöbbször az ő kannájából ömlik elsőnek a tápláló tejecske a hatal­mas tartályba, s minthogy még sen­ki sem látja, Varga Péter, ez az öreg bohókás csamokos csip egyet Huszár örzse egészségtől csattanó húsos karjába. Mikor pedig már a túlsó soron ring a lány dereka, motyog magá­ban egyet, az öreg, utána tekintőn: .. éhes disznó makkal álmodik ... Ki haragudna ezért Péter bácsira, hiszen harminc esztendő óta így csinálja. Mire a Hold is meggondolja ma­gát, s égő tekintetét keletről az ut-. ca felé fordítja, látja ám a legényt meg a lányt egymás mellett össze­hajolva. Pista akkor szegődött örzse mellé, mikor a lány üres kannáját lábalva — hazafelé mentében — Banderék kiskapuja elé ért. Innen aztán már megszűnik a nagy sietség. A léptek gyors ritmusát felváltja a lassú, ön­feledt séta üteme. Eltűnik számuk­ra a világ, csak ketten vannak, csak egymásnak — egymásért élnek. Nem is beszélnek, csak hallgatják együtt a legszebb szimfóniát, amit a koraőszesti csend muzsikál... Szép ám az esti csend a falun an- najk, aki érzi — érti azt. Haliga csak...! A prímet a tücsök hegedü­li. .. nem egy, hanem száz, ezer és millió kis cigányprímása az őszesti harmóniának. A tercet és a kontrát az esőtkérő békahad muzsikálja. Bőgnek a már falun is meghonoso­dott autó kínálkozik, amint a mesz- szi mezők kétkezi munkásait hozza éjszakai pihenőre: ... züm . ■ .zü/m... Amint közelebb ér, hallhatóvá válik a nagyszerű hangverseny életvidám kórusa: Ősszel érik babám a fekete szőlő, Te voltál az igazi szerető ... Pista átöleli a lányt, hazaért az örzse... Bemenni? Csak vasárnap illik ... Annak sem estéjén, csak dél­utánján. A semmittevés nem tesz jót az ^ észnek, még akkor sem, ha azt Lukács Mári hordja koponyá­jában. Persze, nem is ész kell ahhoz, amivel ő foglalatoskodik, hanem egy kis pálinka ilyenkor reggel éhóra, meg egy kis ravaszság, amit a pá­linka éppen szívesen kölcsönöz. Mindez még mit sem érne' vasárna­pi harangszó nélkül, ami egy kis áhitatosságra hívogat. A templommal' átellenben laknak Dani Balázsék, a falu kellős köze­pén. Ez már csak így dukál a gaz­dagoknak. Hát kinek is vóna ott há­za, ha nem a gazdagoké, meg az úr­istené. Dicsértessék... Eszter lányom! — fordult mézes-mázaskodva a lány­hoz, aki kicsit késve ugyan, de az utcát seperte — ha nem dobnátok ki, megvárnám a misét nálatok. Mi­felénk már nem hallatszik úgy a harangszó, a miséről meg nem aka­rok elkésni. Kerüljön csak beljebb, Mári ne­uem — fogadta kedveskedően a lány az üdvözlést — valaki csak akad odabent is. Esztert nem lepte meg a korai vendég, mert mostanában gyakran megfordul náluk Mári néni. Ki tud­ja, mikor válhat hasznukra ez a ra­vasz vénasszony, aki jóban van minden jobb családdal. A tisztelendő úr is jól tudja használni templomi ügyekben, és mint aki itt is, ott is megfordul, jó hírekkel jár. Segíteni is el-el hívogatják magukhoz, igazi jó házibarát, akit még nem szédí­tettek meg a kommunisták. Persze ért ez az ő nyelvükön is; a minap is olyan harsány »szabadság« kö­szöntéssel üdvözölte a párttitkárt, hogy csak úgy harsogott tőle az ut­ca. Az öreg Dani Balázs csaknem a váratlan látogató nyakába zúdított egy lavór vizet, amit a vasárnapi borotválkozás után löttyentett ki az udvarra. Alig győzte megnyugtatni c bocsánatot kérő házigazdát: — Egypár csepp víztül igazán nem olvad már el az effajta vén­asszony! Meg aztán én vagyok az oka, mért gyüttem ilyen korán...! — Dehát nagy sora van ám an­nak! De nagy ám! — és még ő tusz­kolta befelé a házigazdát meg a kinti szóbeszédre előkíváncsiskodó asszonyt a ház belsejébe. Közben mutatóujját összecsucsorított ajkaira szorította, s jelentőségteljes pillan­tásokat vetett az utcán szorgoskodó Eszter felé. — Róla van szó — sziszegte —, a lányotokról... * * .* Jegyszer aztán csak vége sza- kadt . a nagy boldogságnak. Igaz, mind a kettő megsíratta, meg­könnyezte... Vasárnap délután történi, hogy Pista annak rendje és módja .sze­rint szépen kicsipte , magát. Fölvette legszebb ünneplőjét, és csak ügy vakított a gyolcsfehér inge a tűző napsütésben, mert a kabátját csak úgy a vállára akasztotta. Szíve a boldogság ritmusát zaka­tolta, s alig hogy elindult, máris az örzséék kiskapuja előtt állott. Itt előhúzta belsőzsebéből a kis kerek tükröt, s miután mindent rendjén- valónak talált, belépett az udvarra. Bogár harsogó ugatással fogadta a jövevényt. Ám amint felismerté benne a házhoz járatos ismerőst, vad viháncolásba kezdett. Pista alig bírta magától elhárítani a ku tyahűség eme hirtelen megnyilvá­nulását. ... Bogár még nem haragudott... Ami igaz — az igaz, a lány sem:. Csak ott bent rázta a zokogás a le­zsaluzott ablakú előszobában, amint odavetette magát az ágyra a maga­san feltornyozott hús párnák közé. Annál inkább bosszankodott az anyja, aki ugyan az előszobába lepő- legény előtt titkolni igyekezett fel- indultságát, de ridegséget kongó el­utasító szavaiból mégis megérezte Bander Pista, hogy itt tegnap este óta valami nagy baj, iszonyú nagy baj történt. — A lányom, az én becsületes lá­nyom nincs itthon a te számodra: többé. Azt pedig tanuld meg egy­szer s mindenkorra, hogy a mi lá­nyaink nem lesznek tartalékok az egyéni gazdák uraskodó legényfiat számára! Az ö becsületük többet ér akár 36 holdnál is...! Az utolsó szavakat szinte úgy sziszegte Ku­számé. Bander Pista pedig csak áll — áll megkövültén, mint aki mellé derült égből mennykő csapódik. Ki tudja? — percek vagy csak pillanatok múl­tak el, mire szólásra nyíltak ajkai: — De édes jó... — Ne mondd tovább! — vágott közbe a gyermekét féltő anya — menj, menj csak menj, látni sem akarlak többé! S szinte úgy tuszkol­ta ki maga elől a megszeppent fiút a házból. — Ne sírj drága gyermekem — vigasztalta zokogó lányát a szobába lépve Húszamé — nem érdemel ez meg egyetlen könnycseppet sem. Menjen ez csak a gőgös Dani Ba­lázs. lányához. ■— Kiadtam az útját! Még jó, hogy Mári nénéd elmondta déliben, mikor errejártában bejött hozzánk. Az lenne a baj, ha elhallgatta vol­na, amit tud. Menjen ez csak a Da­ni Eszterhez, ahhoz való. Azt hiszi ez. hogy csak az egyénieknek vart valamije meg a kulákoknak! Esztert azonban nem lehetett meg­vigasztalni. Ö nehezen hitte el Má­ri néni pletykáját, sehogy sem fért a fejébe, hogy Pista kuláklány után szaladgálna. Mindenki tudja róluk a faluban, hogy Pista velük együtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom