Somogyi Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-02 / 206. szám
Péntek, 1955. szeptember 2. SOMOGYI NÉPLAP 3 Vessük meg a jövő évi gazdag termés alapját Haladéktalanul kezdjük meg az őszi munkákat PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS & Párt-, állami és tömegszervezetí vezetők tanácskoztak a KV határozatáról az ifjúság közötti munka megjavítására Elérkezett a korai őszi mezőgazdasági munkák ideje. Megyénk több községében azonban még búgnak a cséplőgépek, s csak most kerül zsákba az idei gabonater- . més. Cséplőcsapataink lankadatlan szorgalmára van tehát szűk-' Az igali II. Pártkongresszus- Termelőszövetkezet tagsága jelentős részben középparasztokból áll. Jól értik a gazdálkodást, a 600 holdas határukban évről évre jobb eredményeket érnek el. Az egyénileg dolgozó parasztok termésátlagait minden esztendőben két-három mázsával túlszárnyalják. Szíjártó János 15 holdas középparaszt két évvel ezelőtt még mint ■egyéni gazda versenyzett a termelő- szövetkezettel. Híres állattenyésztő -volt, de értette minden titkát a növénytermesztésnek is. A II. Párt- kongresszus tagjai már az első esztendőben megmutatták, hogy a nagyüzemi gazdálkodás nagyobb lehetőségeket rejt magában, mint a nadrágszáj ^parcella, s a kívülállók is egyre többen győződtek meg arról, hogy a boldogabb paraszti élet lehetősége a társasgazdálkodásban Szép terveket szőnek a balatonkeresztúri Új Élet TSZ tagjai Augusztus 20-án kapta meg működési engedélyét a 'balatonkeresztúri Uj Élet TSZ. A szövetkezetben 35 család, 45 tag 200 hcúd földdel kezdte meg az új életet. A község párttagjai— egy kivételével — léptek elsőnek a tsz-be. Dicséret illeti ezért a község szövetkezeti mozgalmának iegharcosabb zászlóvivőit, Csikós János párttitkár és Németh Ferenc tanácselnök elvtársat. A szövetkezeti tagok sorában van hét tanácstag is, köztük Gál Béla 8 holdas dolgozó paraszt, aki mindig példásan művelte földjét, s pontosan teljesítette állam iránti kötelezettség gét. Az új szövetkezet tagjai bizakodva néznek a jövőbe. Szorgalmasan készítik elő a talajt a közös termés magja alá. Szép terveket szőnek a tagok arra, hogyan virágoztathatnák fel mielőbb szövetkezetüket. Elhatározták, hotgy kihasználják ~“a községet keresztülszelő bővizű folyót és mintegy 15 holdon öntözéses konyhakertészetet létesítenek. A zöldségfélék értékesítésére nagy lehetőségük van a községben, ezért egy elárusítóhelyet állítanak fel. Beszereznék egy darálót is, amelyhez az épületet saját erővel készítik el. Nagy jövedelmet hoz majd a tagságnak a (Dádpallókészítő üzem is. Persze nem megy minden egyszerre. Most a fő figyelmet az őszi mezőgazdasági munkákra fordítják, de nem feledkeznek meg a tervezett üzemágak felállításáról sem. Jó munkát és gazdag eredményeket kívánunk a balatonkeresztúri Uj Elet TSZ tagjainak: a cséplést és valamennyi arra alkalmas traktor segítsen tsz-eink- nek, egyénileg gazdálkodó dolgozói parasztjainknak az őszi mezőgazdasági munkákban. Addig is, amíg a cséplőgépektől fel nem szabadulnak a traktorok, gépállomásaink a többi erőgép teljes kibaszván. Szíjártó János nagy kíváncsisággal ment el a tsz első zárszámadására, és amikor meghallotta, hogy egy munkaegység értéke 30 forintot ér s 300 munkaegység után csaknem tízezer forinthoz jutnak a tagok, gondolkodni kezdett. Saját jövedelme bizony jóval alul maradt a tsz- tagokénál, és ráadásul többet is kellett dolgoznia, mégsem tudott a versenyben felülkerekedni. El is 'döntötte ott a helyszínen, hogy belép a tsz-be. Azóta szorgalmasan dolgozik a közösben, állattenyésztő lett, és csaknem 200 sertést gondoz nagy hozzáértéssel. A II. Pártkongresszus egyre izmosodik, a tagok élete évről évre boldogabb, megtalálják számításukat. Idén is csaknem 3 mázsával több volt a termésük kalászosokból egy-egy holdon, mint az egyénieké. Állatállományuk már megyeszerte híres, amihez Szíjártó János szakértelme is hozzájárult. Az előlegosztásnál 3 kg kenyérgabonát, 1 kg árpát osztották, és Szíjártó János 400 munkaegysége után 14 000 forint értékű előleget kapott 10 hónap alatt. Egy 15 holdas 'középparaszt jövedel- !me alig több ennek felénél. Nem is panaszkodik Szíjártó János, megtalálta számítását, és az az elhatározása, hogy ezután még jobban dolgozik, mert jövőre még többhöz akarja juttatni saját magát és a tsz tagjait. Nagyberki község DISZ-fiataljai az elmúlt években eléggé elhanyagolták a szervezeti életet. Látta ezt a helyi pártszervezet, gyűléseken gyakran fordult a szó erre a kérdésre, végül a párttagok elhatározásra jutottak: egészséges, eredményékben gazdag DISZ-életet kell teremteni a községben. Megbeszélésre hívták a DISZ-vezetőket is és ennek alapján olyan tervet valósítottak meg, amilyenre még nem akadt példa Somogybán. A párttagok és a DISZ-vezetők meglátogatták a szülőket Több ízben össze is hívták őket rövid megbeszélésre. Ilyenkor a fiatalokról folyt a szó. A szülők elmondták, hogy milyen hibái vannak gyermeküknek, hogy miképp lehetne megszüntetni azokat, és közös erővel hozzákezdtek a hibák felszámolásához. Beszélgetés, tanácsadás és egyéb nevelőeszköz segítségével a legdurvább fiú is megtanulta tisztelni szüleit, a legikorhelyebb is leszokott a kocsnálásával, tsz-eink, egyéni termelőink fogataikkal igyekezzenek az őszi vetőmagágy mielőbbi jó elkészítésével, s a vetés folyamatos elvégzésével. Ehhez adjanak meg minden segítséget a pártszervezetek és a tanácsok egyaránt. Élüsem lett a Homok- »zenig yörgyi Földművesssövet kezet A barcsi járás földművesszövetkezeteinek dolgozói az elmúlt negyedévekben szép eredményeket értek el. Közülük több sztahanovista emelkedik ki. Sokan kaptak »élenjáró földművesszövetkezeti dolgozó« kitüntetést, mint pl. ^Zákányi Istvánná, Miiinger Ferenc és Poczvovácz Vendel homokszentgyörgyi, Horváth György tótújfalui tojás- és baromfi- felvásárló, Simon László ladi, Vinter Mátyás szuloki, Deliága István péterhidai, Gadánecz Ferenc he- resznyei, Pénzár Vendel és Simon Márta bélavári, Kónya Jánosné kas- télyosdcmbói dolgozók. Nagy Sándor, a barcsi szikvízüzem vezetője sztahanovista kitüntetést kapott. A második negyedévben elért jó munkáért a legnagyobb kitüntetést a homokszentgyörgyi földművesszövetkezet kapta. Elnyerte az élüzem címet, valamint a SZŐ VOSZ és a KPDSZ vándorzászlaját. A kitüntetést szeptember 4-én adják át ünnepélyesen a földművesszövetkezet dolgozóinak. Az élüzem-cím elnyeréséért derekasan, becsülettel kellett dolgozniok a homokszentgyör- igyieknek. Eredményeik is erről a nagyszerű munkáról beszélnek: eladási tervüket 105,8 százalékra, beszerzési tervüket pedig 106,1 százalékra teljesítették. A földművesszövetkezet tagszervezési tervét 124,2 százalékra, részjegybefizetési tervét pedig 125 százalékra teljesítette. A földművesszövetkezet tehát megérdemelten jutott az élüzem-kitün- tetéshez. mázásról és a fiatalok egymásután vetkőzték le hibáikat. S azok, akik nemrég még komoly gondot okoztak szüleiknek, csatlakoztak a szép mozgalomhoz és segítettek a többi fiatal magnevelésében. Természetes, hogy ezekután megjavult a DISZ-szervezet munkája is. Rövid néhány hónap alatt nagy változás történt. Esténként megtelik a DISZ-szervezet helyisége, megbeszélések, kultúrpróbák folynak. De a termelésben is megállja helyét az ifjúság, továbbá egyöntetűen híve lett a termelőszövetkezeti mozgalomnak. Nagyberkit nem sok választja el attól, hogy termelőszövetkezeti községgé avassák. Több dolgozó parasztban még csak most érlelődik meg a belépés gondolata, a község fiataljai azonban, egy kivételével, valamennyien tagjai a tsz-ékmek. Míg néhány hónappal ezelőtt alig néhány fiatal vett részt a közös gazdálkodásban, ma már a leglelkesebb dolgozói a termelőszövetkezeteknek. Az ifjúság nevelése, szervezeti életbe való bevonása nem csak a DISZ feladata; az ifjúság neveléséért, tanulásáért, szórakozásáért felelősek vagyunk mindannyiam kommunisták, vezetők, ki-ki a maga posztján. Körülbelül ebben lehetne összefoglalni annak a tanácskozásnak a lényegét, amelyet vasárnap a Megyei Pártoktatás Házában a pártfunkcionáriusok, DlSZ-funkcionáriu- sok, népművelési osztályvezetők, MÖHOSZ-funkcionáriusok, sportszer- vek vezetői részvéteiével tartottak. A tanácskozást a Megyei Párt-végrehajtóbizottság párt- és tömegszervezeti osztálya hívta egybe. A vitából' kiderült, hogy az utóbbi időben megtorpanás állt be a Központi Vezetőség ifjúság közötti munkáról .szóló határozatának végrehajtásában. Ezt hangsúlyozta Szőke Pál elvtárs a beszámolóban, mikor megállapította: A párt azt a feladatot tűzte elénk, hogy tegyük milliós tömegszervezetté a DISZ-t, ezzel szemben jelenleg bizonyos egyhelyben állás tapasztalható. Nem sikerült elérni, hogy a DISZ a megyében átfogja az ifjúságot, a megye fiatalságának mintegy 33,4 százaléka tagja csak a DISZ-nek. A beszámoló megszabta a jelenlévő elvtársak feladatát az ifjúság szervezésében, nevelésében, amikor megállapította, hogy a megyében kevés tsz-ben működik DISZ, a szervezetek taglétszáma alacsony, a fiataloknak egyes helyeken nem biztosítanak helyiséget, a sportkörökben nem folyik az ifjúság szocialista szellemű nevelése, a sportolást gyakran öncélnak tekintik. A beszámoló külön foglalkozott a leányok és az úttörők kérdésével, 'hangsúlyozta, hogy kevés a leány a DISZ-ben, mert gyakran nem veszik vonzóvá az ifjúsági szervezetet a leányok és az iskolából kimaradt úttörők számára. A beszámoló jelentős helyet szentelt a fiatalok termelésben való példamutatásának. Különösen segíteni kell a DISZ-t abban — mondta Szőke elvtárs —, hogy jobban bekapcsolódhasson a termelékenység növelésébe, az önköltség csökkentésébe az üzemekben. Falun arra kell irányítani a fiatalságot, hogy minél többen a nagyüzemi gazdálkodás útját válasszák.; Az ifjúság szervezettségéért, neveléséért való őszinte felelősség tükröződött a felszólalásokból. Vass József elvtárs, a Nagyatádi Járási Pártbizottság osztályvezetője elmondta, hogy a KV határozatának végrehajtása az utóbbi időben náluk sem kielégítő, pedig ezzel kapcsolatban sok jó helyi kezdteményezés született. De mit ér a határozat,' ha nem hajtják végre — mondta. 'Beszámolt arról, hogy Lábodon ismét megvitatták a Központi Vezetőség határozatát, de most egészen1 másképpen, mint először. Ebből a vitából már érződött az ifjúságért való felelősség. Megszívlelendő az is, amit Vass elvtárs ai fiatalok munkájának megbecsüléséről mondott: értékelni kell munkájukat, nemcsak egykét fiatalt kell megdicsérni, mint ahogy eddig tettük,- hanem mindegyiket személy szerint, ha megérdemlik. Példának említette a nagykorpád! esetet, ahol négy nap alatt 90 család lépett a tsz-be, itt a fiatalok segítettek a népnevelőknek szüleik meggyőzésében, Az ilyesmit nem szabad dicséret nélkül hagyni. A felszólalók igyekeztek a saját munkakörükkel kapcsolatba hozni a Központi Vezetőség határozatának végrehajtását. Több felszólalásból azonban érezhető volt, hogy egyes szervek még nem látják tisztán: hogyan segítsenek az ifjúságnak. Ez szükségessé teszi, hogy nagyobb figyelemmel kell tanulmányozni ismét a KV határozatának ide vonatkozó ■részét, mert az külön megszabja a népművel&i, oktatási, sportszervek feladatát. E szervek képviselőinek a tanácskozáson való felszólalását elsősorban az jellemezte, hogy elmondták, mit várnak az ifjúságtól, mit kell tenniük a fiataloknak, jóval kevesebbet beszéltek azonban arról, hogy a maguk területén mit tesznek a DISZ tömegbefolyásának szélesítéséért, az ifjúsági munka megjavításáért, hogy az vonzó legyen a fiatalok minden rétege számára. Horváth József elvtárs, az MTSB elnöke a sportról, minit a nevelés szerves részéről beszélt. Rámutatott, hogy bár a DISZ és a sportszervek kapcsolata a Központi Vezetőség ha-» tározata után javult a megyében, de még mindig nem kielégítő, s gyakran inkább csak baráti kapcsolatra korlátozódik; a jó kapcsolat a munkában kevésbé mutatkozik meg. Farkas elvtárs, a Kaposvári Járási DISZ Bizottság titkára a páriszer- vek segítségéről beszélt. Elmondta, hogy milyen sokat jelentett, amikor a járási pártbizottságtól kezdve az alapszervezetekig megvitatták a KV határozatát. Ennek nyomán gyakorlati intézkedések történtek. Felülvizsgálták a DISZ gazdasági munkáját, sok javaslatot tettek a párt résiéiről a DISZ-vezetőség felfrissítésére. Elmondta, hogy a leányok, különösen a fiatal- asszonyok DISZ-be való bevonására a télre varró-, sütő-főzőtanfolyamokat terveznek. Az ifjúságnak az őszi munkákra való mozgósítására pedig felhívást intéznek a megye gépállomási, termelőszövetkezeti fiataljaihoz. Márton János elvtárs, a MÖHOSZ megyei titkára a fiatalok hazafias nevelésével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy ecélból a DISZ-nek és a MÖHOSZ-nak együtt kell működnie. ö sem beszélt azonban arról, hogy a MÖHOSZ mit akar tenni az együttműködés megjavítására. Az ifjúságnak nemcsak jogai vannak, hanem kötelességei is — erről beszélt Honfi István elvtárs, a Megyed' Népművelési Osztály vezetője. Az ifjúságoü arra kell nevelni — mondta —, hogy megbecsülje mindazt, amit a népi demokrácia biztosított számára. Végül arról beszélt, hogy a kultúrotthonok építéséhez, társadalmi munkával az ifjúság is hozzá« járult. Szóvátette, hogy a fiatalok kevés kezdeményezést juttatnak el a népművelési osztályokhoz, pedig azt szeretnénk, ha a fiatalok jönnének kívánságaikkal a népművelési szervekhez. (Honfi elvtárstól jó lett volna azt is hallani, hogy a népművelési osztályok vezetői, a kultúrotthonolt igazgatói mit terveznek az ifjúság fokozottabb bevonására a kulturális munkába.) A nagyatádi községi pártbizottság titkára, Csordás elvtárs régi megoldatlan problémához kért segítséget, Nagyatádon ugyanis még mindig nincs a .DISZ-nek helyisége, s ez akadályozza egyrészt a fiatalok nevelését, másrészt a DISZ-tagság létszámának növelésé1. Hasonló a helyzet a Nagyatádi Konzervgyár üzemi DISZ-szervezeténél is, itt szintén helyiséghiány miatt nem tudnak összejönni a fiatalok. Keczeli elvtárs, a Textilművek DISZ Bizottságának t'tkára a nevelés jelentőségéről szólva hangoztatta: a gyakorlat bizonyította be nekünk azt, hogy a fiatalok nevelését már akkor meg kell kezdeni, amikor az üzembe jönnek; meg kell beszélni Ivelük, voltak-e már DlSZ-tagok stb. Úgy akarunk foglalkozni ezután az új fiatal munkásokkal — mondta —, hogy az első hetekben már a DISZ-re irányítsuk figyelmüket. A vitában felszólalt Hrabovszki Mihály elvtárs, a DISZ Megyei Bizottság első titkára. Megállapította, ■hogy a felszólalók helyesen foglalkoztak a fiatalok nevelésével, elleniben kevés szó esett a kívülálló fiataloknak a DISZ-be való bevonásáról, pedig a DISZ tartalmi munkájának megjavítása csak !.a DISZ-ta- gok számának növelésével párhuzamosan mehet végbe. Az értekezlet legtöbb fogyatékossága' éppen ez volt. Ahhoz, hogy a DISZ-t milliós tömegszervezetté tegyük, nemcsak a pártszervezetek, DISZ-szervezetek nevdőmunkájaj iszüksóges, ihgmemi segíteniük kell a kulturális, sport- és egyéb szerveknek is. Az értekezlet munkájából tanulságként levonható, hogy a különböző szervek vezetői ne- csak várjanak a DISZ-től, hanem i segítsék is tevékenységét minden területen. A tanácskozás jelentős eredménye volt, hogy sikerült felkelteni a részvevők felelősségérzetét az ifjúság ügye iránt, különösen a fiatalok neveléséről esett sok szó. A tanácskozás részvevői azzal váltak el egymástól, hogy bizonyos határidő elteltével ismét találkoznak, s ekkor már arról számolnák be, hogy a két tanácskozás között hogyan hajtották végre a KV ifjúság közötti munkáról szóló határozatából eredő feladatokat. V. M. ség, hogy mielőbb 'befejezhessük fl böhönyei Szabadság TSZ tagjai is szívleljék meg: Még "többet fisét a gabona, ha keresztsorosan rétik A böhönyei Szabadság TSZ-ben a tagság fáradhatatlan munkája és a Tapsonyi Gépállomás segítsége révén időben zsákba került a, jó gabonatermés. A tagság becsületesen megdolgozott a gazdag termésért. Ezt igazolja, hogy a jégverés ellenére őszi árpából 15,95, 'búzáiból pedig 12,30 mázsát termett a tsz földje holdanként. Megvan az alapja tehát a tagság bizakodásának: mintegy 45 forintot ér egy-egy munkaegységük a múlt évi 23 forinttal szemben. Ezzel az eredménnyel azonban ne elégedjenek •meg a szabadságbeliek, mert minden lehetőségük megvan ahhoz, hogy jövőre még nagyobb terméseredményt érjenek el, még több jövedelemhez jussanak. A jövő évi még gazdagabb termés alapjait már most le kell rakni. Nem is késlekednek a tsz-beliek. A tarlóhántást mind a 170 holdon időben elvégezték, most szántják előhámtós ekével az őszi vetések alá a lóhere- és szarvaskerep-tarlót. 150 mázsa biofoszfát műtrágyát is- biztosítottak. A ,10 hold bíbor és 20 hold őszi káposzta vetőágya is kész, s ezeket a magvakat a jövő héten földbe teszik. Az ősziek korán és jó talajba kerülnek, ez azonban még nem elég ahhoz, hogy — amint tervezték — jövőre búzából 15, őszi árpából pedig .18 mázsás termést érhessenek el holdanként. Bátrabban kell alkalmazniuk az élenjáró agrotechnikai módszereket, s ne csak néhány holdon, hanem a gabonavetésre tervezett terület nagyobb részén vessék keresztsoro- san az őszi árpát és a búzát, ami 300—400 mázsa több- ■termést jelentene a tsz-nek. Ez pedig nem közömbös a Szabadság TSZ tagjainak, de az ország érdeke .szempontjából sem. Szervezzék meg tehát a kereszt- soros vetést a tsz vezetői! Gyorsabban menne a vetés, ha már a közösben végeznék a háesi gazdák Hácson szorgalmas gazdák laknak. Mégis a. község átlagtermése búzából csak 11 mázsa volt, pedig megteremne 13—15 mázsa is. Az alacsony átlagtermés egyik fő oka, hogy legtöbben tehénfogattal, kis- parcelrah művelik a földet A tehénfogat pedig gyenge a szántáshoz, s lassú is, ezért csak késve tudják elvégezni a soroniévő munkákat. Emiatt késik a talaj- előkészítés, a vetés is. Ezt a nehézséget örökre megszüntethetnék a gazdák, ha szövetkezetbe tömörülnének, mert a gépállomás gépeit a nagy táblán jól kihasználhatnák. Mintegy 30 gazda felismerte már a közös gazdálkodás előnyét és összefogott, a falu dolgozó parasztjainak többsége azonban — vagy 230 gazda — még egyéni sorban van. A község kommunistáinak, tsz-tagjainak azon kell lenniük, hogy a nagy őszi munkákig a dolgozó parasztok többségét rávezessék Hácson is a jobb élet útjára. Addig is igen sok egyéb feladat van, amelynek megoldása nagyobb részben a tanácsra hárul, hogy mindenképpen biztosíthassák a jövő évi gazdagabb termés alapját. Időben meg kell szervezni az őszi munkákat. Gondoskodni kell arról, 'hogy a kenyérgabona-vetéstervet is pontosan teljesítsék. Sok gazda példát mutat ebben. Geiszt János (Fő ,u. 47.) több mint egy holddal, Élő József egy holddal nagyobb területen vet őszi gabonát, mint amennyi a terve. Ez azt mutatja, hogy a gazdák szívesen termelnek gabonát. 113 gazda igényelt cserevetőmagot. A tanács úgy osztotta be a vetőgépeket, hogy minden gazda géppel vethessen. Arról azonban nem gondoskodtak, hogy csávázószer és műtrágya is időben a gazdák rendelkezésére álljon. Igen fontos az is, hogy minél több egyéni gazda szántson a gépállomás traktorával. Szíjártó János középparaszt megtalálta számítását a tsz-ben Fodor Imre ig. elnök. Döntő fordulat a nagyberki DISZ életében