Somogyi Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-15 / 217. szám
VILÁG PROLE TARJAI EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap Minél több dolgozóhoz juttassuk el a pártsajtót Nagyobb gonddal szervezzék az őszi mezőgazdasági munkákat a csurgói járás vezetői Jólsikerült csúeskísérleti úszóverseny Nagyatádon MAGYAR DOLGOZOK PARTJA SOMOGYMEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 217. szám. AMA 5* ÜLLEK Csütörtök, 1955. szeptember 15. A. kétlielyi tanács felkészült az őszi kapások begyűjtésére Horváth József, a héthelyi tanács elnöke közölte szerkesztőségünkkel, hogy községének dolgozó parasztsága becsülettel teljesítette gabonabeadási kötelezettségét, s az állat és állati termék beadásának szorgalmazásával párhuzamosain már az őszi kapások begyűjtésére is készülnek. A burgonya begyűjtése erőteljes ütemben halad. A község eddig 58 százalékra teljesítette a burgonyabegyűjtési tervet. Megkezdték a napraforgó szüretelését is a héthelyiek, köztük elsőnek Bíró András 9 és Csizmadia György 5 és fél holdas gazda. Hamarosan megkezdik a napraforgó beadásét is. A tanács idejében gondoskodott az! ősziek tárolásáról. Amint Horváth József tanácselnök mondta, a kukorica begyűjtését előbb megkezdik, mint ahogy tervezték, miért a gazdák azokon a területeken, melyekbe őszi vetés jön, levágják a kukoricaszár koronáját, s ezzel sürgetik a kukorica érését, így persze előbb kezdődik a kukcri- caszüret és a begyűjtés is. Megyénk többi községi tanácsa és -begyűjtési megbízottá is igyekezzék úgy, mint a kéthelyiek: biztosítsák az állat és állati termékek begyűjtése mellett az őszi kaipástermények begyűjtésének zavartalan menetét is. I Virágzó termelőszövetkezeteket Somogybán Két új termelőszövetkezet alakult Somogytiíron Augusztus 20-án alakult meg Somogytúr első termelőszövetkezet alakult: az U-j Barázda és az Uj termelőszövetkezete. Az Augusztus 20 TSZ tagjai és a Somogy. (Mindhárom szövetkezet tagjai hívják manépnevelők tovább folytatták a felvilágosító munkát, guk közé a még kívülálló 23 dolgozó piajrasztesaládot. jif -hogy valamennyi dolgozó paraszt rátalálhasson á Bízzunk abban, hogy agitációjuk gyümölcsözik, -és Iff helyes útra. Munkájuk eredményes volt: e hó (12-én, Somogytür-oin, is minden dolgozó paraszt hamarosan v hétfőn este csaknem 100 családdal két új Ilii. típusú- rálép a felemelkedés útjára. 6 családdal gyarapodott a Béke TSZ, IS család pedig új tsz-t akar alakítani Drávagárdonyban A drávagárdonyi dolgozó parasztok túlnyomó ré- nasztjai: Böndi Sándor 2.1 holdas, Kqpács Sándor 19 jo J I fi fi I é I lói szervezi és irányítja 2 szántás-vetést 0 kaposbomoki looses A kaposhomokiak vasárnap tanácsülésen vitatták meg a somogy- tamócaiak versenyfelhívását. Vállalták, hogy határidő előtt 3 nappal befejezik az őszi mezőgazdasági munkálatokat. A tanácstagok minden egyénileg dolgozó paraszthoz elmennek, s ellenőrzik, hogy milyen -gabonát vet el. Csak ellenőrzött, előzőleg megtisztított és csávázott magot engednek a földbe jutni. A földművesszövetkezet is elősegíti a munkálatok sikeres befejezését. Vetőgépet kölcsönöz, mellyel gyorsabb, -gazdaságosabb és egyenletesebb a vetés. A vetőgép mellett még 28 fogaterő dolgozik. Idáig már az őszi árpából a tervezett terület 30 százalékát, rozsból 10 százalékát, takarmánykeverékből pedig 100 százalékát vetették el. A vetésben élenjár Bata Pál 9 holdas egyénileg dolgozó paraszt, aki már egy hold őszi árpát és egy hold rozsot ve-tett el. Senki ne várjon a gépállomás vetőgépére, szelektorára, mindenki saját. -eszközével legsürgősebben fogjon hozzá a vetéshez, hogy minél előbb földbe kerüljön a már régen odakívánkozó mag. ij sz-e meggyőződve a szövetkezés előnyeiről, megindult a termelőszövetkezet felé. A Béke TSZ eredményei W bebizonyították valamennyiük előtt, hogy mennyivel jo-b-b közösen, mint egyénileg gazdálkodni. A tsz ga- x foonatermése 3—4 mázsával több volt holdanként, SÍ mint az egyénieké, s csak a kertészet- 130- ezer fontnál tot jövedelmezett eddig. Sí A múlt héten 6 családdal gyarapodott a Béke TSZ. 13 család, 21 taggal ugyancsak aláírta a beléül pési nyilatkozatot, ők új tsz-t akarnak alakítani. v Köztük vannak a falu legtekintélyesebb középpa¥ I K holdas, ifj. Csókába József -17 holdas gazdáik. Az új ja tsz-nek előreláthatólag 6 pár lova, 2 kaszálógépe, ^ 1 szénagyűjtője, 6 vetőgépe lesz. Tervezik, hogy anyaállatokat kérnek a közös állatállomány létrehozásához. Drávagárdonyban már csak 12 család- van tsz-en kívül. Helytelen, hogy a Béke TSZ tagjai elzárkóznak -az ú-j tiag-ck felvételétől, pedig igen nagy szük- ségük van új munkaerőre. Nyissák ki tehát a tisz kapuját a belépni akaró dolgozó parasztok előtt. Som termelőszövetkezeti község lesz Az új szövetkezeti tagok már közösen végzik az őszi munkákat A Tabi Gépállomás segítségével lendületesen halad a szántás-vetés a tabi Kossuth TSZ-ben A somi dolgozó parasztok többsége a már több éve -működő Béke TSZ eredményei láttán és ,a -fel- világosító szó hatásá-ra fennhagy ott a régivel, si a közös gazdálkodás útjára lépett. Jövő vasárnap avatják falujukat tsz-községgé. Az új szövetkezeti tagok máris közösen dolgoznak. Az újonnan alakult Uj Gazda TSZ tagsága, Varga Ferenc elnök vezetésével közösen kaszálta le 16 -hold réten a takarmányt, ezfí i már a közös állatállomány részére -takarítják be. A vetőmagot most hordják össze, s végzik -a talaj- előkészítést is. Hogy időben elvethessék az ősziek magját, egyes területeket kijelölnek vetés alá addig j i-s, míg a tagosítás meg nem történik. Igyekeznek jól megalapozni jövő évi közös jövedelmüket. Nagy lendülettel -halad az ősz; szántás-vetés a tabi Kossuth TSZ földjein. A szép, egyenletesen elmunkált 60 holdas táblán fürgén forgolódik a 30 soros vetőgéppel Nagy János, a Tabi Gépállomás traktorosa: rozsot vet. A gépnél Csapó Antal új szövetkezeti tag segédkezik. — Igyekezni kell, hogy időben elvégezzük a vetést, mert a jövő évben már én is ennek a terméséből részesedek — mondja mosolyogva Csapó Antal. Nagy szorgalommal látlak hozzá jSvő évi bö termésük alapjának lerakásához a zalai új tsz tagjai Alig néhány hete, hogy létrejött a zalai Alkot- lába. Hordják a trágyát, a Tabi Gépállomás gépei pe- mány TSZ, tagjai máris nagy megértéssel szorgos- dig a magágyat készítik elő. 20 holdon -még a héten kodnak a közösben. A múlt héten összeadtak 80 má-1 földbete-szik az őszi árpát. Az állatok számbavétele zs-a búzát és 20 mázsa rozsot, s minőségi vetőmagra is megtörtént, eddig 10 pár lovat, 10 szarvasmarhát, cserélték ki. Földjüket már -betagosították egy tab- 4 sertést számlálnak a közös állatállományban Szántják a mesgyéket a szenyen határban, a sok apró nadrágszíjpar- fclső lépések CJZ Új Úton cella a traktorok, a fogatok munká- ----------------------------------------------------------ja nyomán szemet gyönyörködtető nagy táblákká alakul át, hirdetve az új életet, a termelőszövetkezet fölényét. önkéntesen, maguktól akarták ezt így a szenyéri dolgozó parasztok, házasodott« a két csoport ahogy Mennyivel más most az élet, mint a a községben emlegetik. Az azóta el- felszabadvlás előtt, amikor a sok íelt iAo pedig azt bizonyítja, hogy ez nincstelen és szegény par ászt élte itt a »házasság« jól sikerült, erős, jól a maga szegényes, sok gonddal teli működő termelőszövetkezetté vált az életét. »A papok uralkodtak itt ak- Uj Elet. Ezért lépett az idei nyáron koriban« — így emlegetik a nehéz csaknem 50 csatád az Uj Elet TSZ- évtizedaket a faluban. Valóban a fel- be, és ennek példája nyomán atá- szabadulás előtt a szenyéri határban kult meg a szenyéri Béke TSZ is elterülő gazdag földek termése az 126 családdal, 156 taggal, csaknem esztergomi főkáptalanok magtárait 1200 hold földön. A Béke TSZ kezdagasztotta, de a munkát, a verejté- deli lépései pedig azt bizonyítják: két a szenyéri parasztok adták. Es megállja a helyét, méltó versenytár- miért? Mi volt a fizetség? Negyede- sa lesz az Uj Életnek, ből-ötödéből kapálták a répát, ötö- déből-hatodából kaszálták a lóherét, az aratást pedig tizedéből végezték. Egyre nőtt azoknak a száma, akik elszegényedtek, mert portájukat, földjüket elárverezték. De nemcsak a kisparasztok, hanem a középparaszraszt lett. A munkacsapatokat majd csak a tavasszal alakítják meg. Látogatás megyénk termelőszövetkezeti községeiben Szakembereket nevelnek SZENYER Nem is alap nélkül. Négy traktor szánt és tárcsázik a Béke TSZ földjén, Nagy József, Barka József, de a többi traktoros munkájával is meg mon elvtárs, a tsz elnöke a szerző- van elégedve a tagság, eddig 150 hol- dés megkötésekor olyan fettételt sza- ^on végezték el a szántást, bott, hogy a vetőmagot 48 óra alatt küldjék meg. A szerződtetők ezt a feltételt el is fogadták, de be már nem tartották. (Érdemes lesz j\z intézőbizottság a tagság bevo- erre az illetékeseknek felfigyelniük.) násával készíti az építkezési terveket is. 50 férőhelyes anyakoca-ólat Építkezési tervek Létrehozták * a közös vagyont Szántanak, vetnek, silóznak Elismerésreméltó az is, hogy a termelőszövetkezet vezetői máris gondoskodnak arról, hogy a tagság közül rövidesen megfelelő szakemberek kerüljenek ki és néhány év múlva már ők adjanak segítséget a tsz-nek. Ezért küldték a csurgói kétéves mezőgazdasági szakiskolára Horváth Tibort és Báli Gyulát, akik majd mint mezőgazdászok kerülnek vissza a szövetkezetbe. De ezért küldték el Sebestyén Rudolfot a bajai kertészeti szakiskolára, ugyanis akarnak építeni kutricákkal, ezenki- tervbe vették kertészet létesítését is vül 100 férőhelyes süldőszállást. A A Béke Termelőszövetkezet lovak elhelyezését egyelőre úgy ol- gi eredményei tehát azt eddimutatják, Igaz, a minisztériumból a működé- dották meg, hogy a nagyobb gazda- hogy az első lépések jól indultak si engedély még nem érkezett meg, sági épülettel rendelkező középpa- magabiztosak, ezt bizonyítja az J — __ _ _____?________m t m á a- ci .c* s—tA 7 — m « ^ k o 7 — i á 7 — /i 7 7 7*% /i t I o n z t . • ** __ _ de az új termelőszövetkezet tagjai rasztoknál helyezték el, Ennek eddw is eze- ír le von Au ----- lehetőleg tény is, hogy Beke János 15, Bikali a usztus 22 én Utálnunk X »«L ettoi ízetlenül szorgalmasan dől- közeli szomszédoknál, azért, hogy az Vendel (felső) 10, Mercz Sándor 8 ÍZ sóznak a közösben. (Bár jó lenne, lm állatgondozók munkáját ezzel is munkaegységet szerzett már eddig. már eddig. Segítenek a járási szervek . , , . ... . 7 ™ár megkezdték a leltározást. Ezt a mc-Lr nt volna az engedély —hangoz- megkönnyítsék, tok egyresze is tönkrement. lgaz,vol- feladatot 3 nap alatt Simon Mihály, t__Z * t ák olyanok is, akik megszedték ma- a tsz elnöke, Bódis Imre a tsz köny- r n + ■ * 9°fc , mert ez ke. - Azt sem hallgathatjuk el, hogy gukat De hogyan? A mások bőrén, velője és még négy intézőbizottsági ° ^^Scseret, a bankban akadnak nehanyan, akik meg vonaúgy, hogy kupeekodtak, munka nél- tag végezte el alapos, tervszerű mun- i T bárnak eljönni reszt venni a közös kül, spekulációval, a szegény ember kával. A bizottság az alapszabály ér- FapjF-30 tárToaa doZztTtáz munka\an’“ koff ™unkat°k ~~~ ™ rovására. leimében leltárba vette mindazt, ami nwÁ Az etlők ífzön Znt Ztí- 1/ ”**’? “ tobb\ek’. onfcenf a szervek is, mindeMindez ma már a múlté. 1945-ben a háztáji gazdaság kereteit mégha- ke dniaozni Benczik Cvörav Hrír a,!7!a 0 yan agjaia ermeoz nekelőtt a járási pártbizottság és a egyházi földek gazdát cseréltek, ladja. így került közös tulajdonba váth yen<M> Balogh P6ka Horváth Gyöígy, akik tekintélyes a Sok segítséget adtak a kezdeti léA Párt a munkásosztály segítségével állatállományból: 50 pár ló, 10 pár Beke János középparasztok a szenyeri határban elterülő földeket csikó, 21 darab szarvasmarha; gaz- most már a szegény- és nincstelen parasztok tu- dasági felszerelésből: 50 darab :e Janos közepparasztok — középparasztnak számítottak a falu- szövetkezet vezetőit a műtrámmhair tsz-tagok. Természetesen a ban, vagy mint Varjaskéri János kis- nálatról> a munkasz^elajdonába adta. Most már középpa- kocsi, 50 garnitúra eke, borona, To^TköS^munkl ZlleTmin- ZZk^fettók^indit^i Tem k°ZÖS , min- dánok emlegették mindig. Mi sem ka megkezdésJbTn.'^De sok^setátsTdenki elvegezze a betakarítást is; természetesebb, mint az, hogy a tér- -................ " j-T 7 , . - , krumplit szednek, napraforgót tör- melőszövetkezetben is leka kozepparaszt lett. 1949-ben az- a vetőmagot is a tagsag által meg- nek> a szénát pedig rasztosodási folyamat indult meg a ugyanennyi fogas, 50 pár lószerszám községben, a lakosság 60—65 száza- f’s 5 darab vetőgép. Most szedi össze azért gyűjtik munkát, nogy a ver- get ken még adnia különösen a já- szorgalmas rási pártbizottságnak ahhoz, hogy a 7 :™V;nl?tíe?Vlln termelőszövetkezet pártszervezete tán olyan dolog történt, ami a falu választott magtáros és egy intézőbi- avors üfpmhcn hnnu n u>m,eini?n -r s~~ „„ ----—“-“--“"-“ei purvszer Í m^-ÍF* kÖZéF.T\fha ZföuFará%^ndlnkÍ- h Saíát bevitt vetkezethe bev’itt állatok részére és ját érdekükben a tsz-be dolgozni, hí- (erre mód van>’ a 12ZiU] Fi'FZ ’ közösbe adja a ve- a háztájiban maradt állatok részére szén így növekszik munkaegységük 12 kisparaszt csatád megalakította a tomagot. Néhány napon belül ezt a is legyen bőségesen takarmány. száma, így jut majd a jövő gJdaSzeptember 12-én Lenin Termelőszövetkezetet. munkát is befejezik. Kevés gazdasági felszerelés, kicsi Az intézőbizottság már a vetéster- altátállomány volt ekkor még csak vet is megállapította: 260 hold búkozos tulajdonban, mégis ez a tizen- zát, 100 hold rozsot ás 120 hold őszi két család a gyakorlatban bizonyí- árpát vetnek. A Béke Termelőszövet- totta be, hogy ez a felemelkedés út- kezet példát mutat sok régebbi tszja Az o úttörő munkájuk nyomán . nek a szerződéses termelésben is. - - - calakult meg 1952-ben az Uj Elet Alig három hete, hogy közösen dől- Báli József né, Balogh Jánosné és TSZ, ahova már módosabb középpa- goznak, máris 10 hold repcére és 10 Faludi Magda rasztok is beléptek. A következő év- hold bíborherére kötöttek szerződést, ben a gepek, az agrotechnikai eljá- A talajt előkészítették, a vetést csűrösök kihasználása és a tagok na- pán az késlelteti, hogy ’ a gyobb jövedelme érdekében »össze- még nem érkezett a silózást. is sági évben még több az asztalukra, megkezdték, férfiak és asszonyok így nő majd a közös vagyon is. közösen készítik a takarmányt az állatállomány számára. Dicséretremél- tó munkát végeznek a silózásnál többek között Kollár Márton, Somogyi Vendel, Horváth Mihály, Lakat GyuMegalakítotíá-k a brigádokat ási DISZ-bizottságnak pedig ahhoz, hogy a DlSZ-szervezet is megalakuljon a tsz-ben (ez is lehetséges, csaknem 30 fiatül termelőszövetkezeti tag van). A pártszervezet és a DISZ- szervezet lesz majd. elsősorban hivatva a tagok nevelésére, a szilárd munkafegyelem kialakításinak elősegítésére. A Béke Termelőszövetkezet tagmeg. Két növénytermesztési brigádot szerveztek. Vezetőik Sárdi Gyula és saW máris elismerést érdemel eddi- Fitágics László lesznek, jól dolgos, munkájáért, példát mutatott me- A termelőszövetkezet vezetősége és szorgalmas emberek, ezért esett a g}'enk többi újonnan alakult termetagjai természetesen már az őszi tagság választása rájuk. Egy állatié- következeiének is, hogyan kell hevetőmag munkáknál igen támaszkodnak a nyésztési brigád is alakult, a vezetője lVesen elindulni az új úton. Pedig Sí- Tapsonyi Gépállomás segítségére. Balogh György tekintélyes középpa- VUCSÁK MAGDA