Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1955-08-24 / 198. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP l í Szerda, 1955. augusztus 24.. ■—in «um i m i ■■■ mw Talán mégsem büntetés a magyar nóta és tánc . . . Szombat este, amikor kiderült az ég, feltűntek a csillagok, kedvem támadt kis szórakozásra;. Bementem a szabadságparki kerthelyiségbe, ahol a hűvös nyári est ellenére meglepően sokan voltak, főként táncolni vágyó fiatalok. Soha nem voltam aktív táncos, de mindig szerettem nézni a táncosokat. Ki ne szeretné a szép temperamentumos, életvidám táncot? A nő a legszebb akkor, amikor boldog-vidáman, kecsesen, csinosan, táncol, de a férfi is. Hát vártam, ültem, már több mint egy órája, de csak nem láttam azt, amiért jöttem. Táncoltak ugyan, csoszogták a fura figu- ráílan .figurákat. Mikor már úgy megszaporodtak, hogy nem fértek el lent a cement-tánctéren, sokan felbátorkodtak az étterem bejáratánál lévő pódiumra, ahol a zenekar szokott játszani. A zenekar ugyanis félve az esőtől, most az étterem küszöbén helyezkedett el. úgy, hogy kint is volt, de bent is. Úgy 11 óra tájt, amikor még több lett a vendég, a hangszórónál megjelent egy köpcös, kopaszodó férfi, az üzletvezető és erélyes hangon kijelentette: »-Kérem, hagyják el a táncosok a pódiumot, mert ha nem — itt fenyegetővé vált a hangja —, akkor magyar dalt, magyar táncot játszunk egész este.« Na végre, gondoltam, mégse jöttem hiába. És mi történt? A táncosok megrettenve az elképesztő büntetéstől, pillanatok alatt elhagyták a pódiumot... Most már lent, az aránylag kicsi tánctéren szorongtak, csoszogtak, egymástól szinte lépni, mozdulni alig tudtak. Tizenkét óráig, amíg ott voltam, egyetlen egyszer sem játszott a zenekar és nem táncoltak a fiatalok csárdást. Pedig a csárdás, mindenki tudja, a mi nemzeti táncunk. A nemzeti táncok a nép érzésvilágát, örömét, jókedvét tükrözik, ezért a csárdás kell hogy közelebb legyen a mi szívünkhöz, mint mondjuk a -foksz- trott«. A látottakon elgondolkoztam, Hát így vagyunk ... Ne értsük félre a dolgot, nem vagyok ellene annak, hogy táncoljuk a modem, művészies, ízléses táncokat, a Szovjetunióban is táncolják mindenütt, de legjobban szeretik mégis a saját nemzeti, népi táncaikat, dalaikat. Sokfelé jártam külföldön és mindenütt örömmel és büszkeséggel láttam, hogy komoly táncestélyeken szívesen táncolják a mi életteli, tüzes, szép és művészies magyar táncainkat. Elgondolkoztató jelenség, hogy i? álunk a táncestélyeken szinte száműzve vannak a magyar táncok, sőt mint a jelen példa mutatja, mumus, a büntetés eszköze lehet a magyar tánc és dal. S. P. A „BOCI-BOCI TARKA“ ZÁKÁNYTELEPEN Nem kis munkát jelentett a gyékényest vasutas szakszervezet kul- túrgárdájának a »Boci-boci tarka« c. zenés-énekes vígjáték színrevitele. De megpróbálták és sikerült. Mintegy két hónapja kezdte meg a lelkes gárda a nehéz, számukra egészen újszerű darab tanulását. A rendezést Kővári László intéző vállalta. A szereplők a gyékényest állomás dolgozóiból és családtagjaiból kerültek ki. Az áldozatkész, fáradságos munka meghozta gyümölcsét. Augusztus 13-án és 14-én a bemutató előadások a legnagyobb siker jegyében zajlottak le. A termet zsúfolásig megtöltő nézősereg többízben hatalmas tapssal ismételtette meg az egyes jólsikerült részeket. A 28 tagú kultúrcsoport minden tudását latba vetette a siker érdekében. Különösen dicséret illeti Kovács Gézámét, Zrinszki Jánosnét és Bozsics Antalt, akik mint műkedvelő színjátszók Ígéretes színészi képességeket árultak el. Szólni kell még a címszereplőről is, aki tekintettel fiattal korára — hisz mindössze 10 napos — olyan hányaveti rutinnal sétált át a színen, mintha már tapasztalt színész volna, pedig csak egy kis tarka boci... A kultúrcsoport augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén Csurgón adta elő sikerrel a »Boci-boci tarká-x-t. Most Berzencére és Somogyszobra készülnek a jólsikerült zenés vígjátékkal. Örömmel lehet üdvözölni a gyékényesi MÁV kultúrgárdát, amelynek tagjai merészen nyúltak az újtémájú, mai életünket feldolgozó darabhoz, s példát mutatták a többi vidéki színjátszócsoportnak előadásukkal, műsorválasztásukkal. Szőnyi István. Az állatorvos tanácsa Ne etessünk a sertésekkel forrázott csalánt! Általános szokás, hogy a csalánt etetés előtt leforrázzak. Ez az eljárás helytelen, mert a forrázással tönkremennek a növényben levő értékes vAtaminok, de olykor veszélyes is lehet, mert forrázás után a csalán halálos betegséget okozhat. Közelebbről még nem ismert körülmények között a forrázás hatására a csalánban olyan anyagok szabadulnak fel — úgynevezett vérmérgek —, melyek a vörös vérsejtekre károsan hatnak. A forrázott csalán etetése után másféi-két óra múliva a sertés remegni kezd, bőre feltűnően elsápad, majd nagyokat, nehezen lélegzik. felsír és rövid rángógörcsök között 10 percen belül elpusztul. A betegség nem gyógyítható, a 'gyors lefolyás miatt azonban orvosi segítségre nincs is mód. Boncoláskor a belső szervekben semmi elváltozást nem találni, csupán a vér színe jellegzetes csokoládé'bama. A forrázott csalán etetése után a megyében már több sertés elpusztult, különösen Marcali környékén. A nyersen etetett csalán teljesen veszélytelen és értékes .takarmány. Dr. Lelkes Ödön . m. vezető főállatorvos. SOMOGYMEGYEl MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Nyári valcer 18—24 Barcs: Rejtett folyósó 23—24 Csurgó: Északi robinzonok 23—24 Lengyeltóti: Liliomfí 21 — 24 Igái: Hintónjáró szerelem 20—24 Tab: Verdi 23—24 Marcali: Hűség próbája 23—24 Balatonboglár: Tigrisszel idltő 23—24 Siófok: Riadó a cirkuszban 23—24 Balatonföldvár: Ezred lánya m 23—24 Fonyód: Fel a fejjel “ 23—24 Balatonlelle: Tartalékjátékos 23—24 Balatonszemes: Valahol már találkoztunk 23—24 Zamárdi: Nyári valcer 23—24 A BELSPED felvesz hajtókát, rakodókat a kaposvári és balatonboglár! kirendeltségeken. Kereseti lehetőség 1500-tól 1700-ig. Munkásszállás biztosítva. Agytoll, dunyha kapható. Ágytoll- üzem, Budapest, Lenin körút 89. Postai szállítás. __________________________3850 S ürgősen eladó Kaposszerdahelyen Rákóczi út 40. számú ház. 600 négyszögöl^ kerttel tizenkettőezerért. 61 KIOSZ Béke-moziban augusztus 24-én a Déryné c. film kerül bemutatásra. 10188 Szigetvári utca 108. sz. alatti ház szabadkézből eladó. Azonnal elfoglalható. 65 FELHIVÄS! Az É. M. 3. sz. Mélyépítő Vállalat kőműves, kubikos és segédmunkás dolgozókat felvesz Kaposvár, Nagykanizsa és Pécs környékére, Homokszentgyörgyre. .Kereseti lehetőség: kőműves 1000—1500 forintig, kubikos 800—1200 forintig, segédmunkás 800—1000 forintig az országos normák alapján. Étkeztetés sajúít konyhán történik, a dolgozók reggeli, ebéd, vacsoráért 7,10 forintot fizetnék. Jelentkezési helyek: Kaposvár, Lenin utca 30., Pécs, Szabadság u. 40., Nagykanizsa, Sörgyár és Homokszent- györgy. É. M. 3. sz. Mélyépítő Vállalat, Kaposvár, Május 1 utca 57. * H ÍRÉK * Várható időjárás szerdán estig: Kisebb felhő- átvonulások, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt északi szél. Az éjszakai lehűlés gyengül, a nappali felmelegedés kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 25—28 fok között. nantá^ 1838. augusztus 24-én halt meg Kölcsey Ferenc költő, reform politikus. — Kaposvár anyakönyvi hírei: Születés: Meireisz János fia Endre, Báli Lajos leánya Zsuzsanna, Fischli Lajos fia Lajos, Rózsa János fia Sándor, Bedő János fia Zoltán, Baranyai József fia József, Lengyel János leánya Mária. Halálozás: Szabó Vendelné 43 éves. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz augusztus 27-én Zala községben. — Topcnáron felavatták a kaposvári járás legnagyobb. 500 férőhelyes kultúrotthonát. Az augusztus 20-i avatóünnepség után zsúfolt nézőtér előtt mutatták be a toponári kultúrcsoport tagjai Szigligeti: »Cigány« című 3 felvonásos népszínművét. — Megkezdi működését az Állami Csiky Gergely Színház Somogybán. A kaposvári színház tatarozása miatt egyelőre csak a tájeiőadásokat tartják meg, így augusztus 25-én Kaposfőn, 28-án Toiponáron mutatják be a »Nászútazás«-t, melynek már megtartották a főpróbáját is. A társulat agy másik része augusztus 27-én Keszthelyen, 28-án Szóládon, 29-én pedig Balatonibogláron a «■Warrenné mestersége« című darabbal lép a közönség elé. — Nagy sikere volt a siófoki ünnepi vásáron a közelmúltban forgalomba hozott elektromos mosógépnek. Az új gép jelentősen megköny- nyíti a háziasszonyok munkáját, s percek alatt végzi el a mosást. A mosógép népszerűségére jellemző, hogy percek alatt valamennyi darabot felvásárolták. A mosógép ára 1500 forint. — A fiatalok életéről szóló filmeket vetít Balatonbogláron és Siófokon a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat. A filmeket az MTH-üdülők- ben mutatják be és eddig mintegy 300 ipari tanuló tekintette meg azokat. — Bírósági hír: Serényi Imre 3b holdas karádi kiulák félre akarta vezetni hatóságainkat. A saját tulajdonát képező új hálószooabútort apósa lakására szállította él, nehogy a 40 ezer forint adóhátralékának fejében az adóügyi megbízottak nála azt zálogolhassák. A Tabi Járásbíróság Berényi Imrét, a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt 3 évi börtönbüntetésre és 3000 forint pénzbüntetésre ítélte. Politikai jogainak gyakorlásától pedig 10 évre tiltotta éli. — Az IBUSZ különvonatot indít vasárnap, augusztus 28-án Keszthelyre. A vonat indul reggel 7 óra 05-kor, visz- szaindulás este 19 óra 24 perckor. A vonat Fonyódon, Balatonfenyvesen, Ba- latonmárián és Balatonszentgyörgyön is megáll. Jelentkezés: csütörtökön déli 12 óráig bezárólag. Menetdíj: 15,30 forint. — Szálloda építését tervezik Nagyatádon, a nagyforgalmú és gyógyító hatású fürdő mellé. A 150—200 személyes szálloda építkezésére azonban csak a jövő évben kerül sor. — KINIZSI SZURKOLOK, FIGYELEM! A Kinizsi szombaton délután társas-gépkocsival utazik Tatabányára és néhány szurkoló számára helyet tud biztosítani. Utazási költség oda^vissza 60 forint. Jelentkezés csütörtök estig a Totó-irodában. APRÓHIRDETÉSEK Diákot ellátásra vállalok. Adorján, Vöröstelek utca 8. szám, ______________66 E. M. Somogy megyei All. Építőipari Vállalat kőműves, parkettás, tetőfedő, burkoló és építőipari segédmunkásokat felvesz. Szállás biztosítva, úgyszintén az étkeztetés is. Családfenntartók és nős emberek részére különélési díj fizetve. Felvételre jelentkezni lehet munkahelyen az építésvezetőknél és a vállalat központjában a munkaügyi előadónál.____________________ Á llami vállalat siófoki műhelye Siófokra keres gyakorlott bognár szakiparosokat. Jelentkezés: Siófok, Sztá- lln út 60. szám alatt. 10192 Segédmunkásokat felvesz ä Kapos- vári Ruhaüzem. Jelentkezés a portán. ______________________________________10191 23. sz. Autóközlekedési Vállalat taxigépkocsivezetőket vesz fel azonnali belépéssel. Kaposvár, Berzsenyi u. 1. 10156 SOMOGYI NÉPLAP felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 7. Kiadóhivatal: Május 1 u. 16. Tel.: 089 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Latinka Sándor u. 6. Tel.: 828. Nyomdáért felal: Hidas János Augusztus 24 Szeida Bertalan • SPORT 9 Sport „nagyüzem“ Siófokon A siófoki ifjúsági béketalálkozó megmozgatta megyénk sportoló fiataljait is., Tornászok, kerékpárosok, atléták, úszók, ökölvívók, teniszezők, szinte valamennyi sportág képviselői elküldték legjobbjaikat az ifjúsági találkozóra, hogy a sportolók is kivegyék részüket fiatalságunk eme hatalmas megmozdulásából. Siófokon a SZOT sporttelepén, a teniszpályán, a szabadtéri színpadon, az ökölvívó szorítóban, az uszodában és a Vörös Meteor sportpályáján szinte percnyi megállás nélkül peregtek a számok, pattogott a labda, csobbant a víz, vagy felzúgott a taps. A sportoló fiatalok megérdemelték az elismerést jelentő tapsot, mert tudásuk legjavát nyújtották. EJTŐERNYŐS UGRÁS A legnagyobb közönségsikere a bátrak sportjának, az ejtőernyős ugróknak volt. 12 óra 41 perckor nyílt ki az első ejtőernyő, a Balaton felett, majd a visszakanyarodó gépből előbb 6, majd ismét 6 bátor fiatal ugrott ki. Tízezrek álltak a parton Siófokon, de nem kevesebben a Balaton túlsó oldalán, s a somogyi parton is, amíg a szem ellátott, mindenki a bátor ejtőernyősöket figyelte. A MÖHOSZ ejtőernyős ugrói pedig a számukra előírt felada- tot végrehajtották, valamennyien a kijelölt célhajó közelében értek a vízre. ÖKÖLVÍVÁS Fél tizenegykor lépett szorítóba az első pár. A Budapesti Munkaerőtartalékok SE. és a K. Dózsa SK. ifjúsági ökölvívóinak barátságos találkozója keretében. Makk, a kaposváriak fiatal versenyzője nem tudta megakadályozni a budapesti Szász rohamait, s vereséget szenvedett. A további öt Ifjúsági pór mérkőzéseiből azonban a kaposvári versenyzők kerültek ki győztesként. Nachládel legyőzte Bondort, Papp Fe- hért, Hegedűs Miklós Németet, Berecki Kishalmit. A felnőtt versenyzők ellen a pestiek nem tudtak ellenfelet állítani. A Dózsa versenyzők házi összecsapásai azonban így is olyan izgalmasak és változatosak voltak, mintha a bajnoki pontokért küzdöttek volna a fiúk. Fekete megverte Kovácsot. A Jakab—Gárdos találkozón a keményebb Jakab győzött. Amikor a Dőry—Hergert bemutató mérkőzésre került sor, mintegy ‘ háromezer ember övezte körül a szorítót, akik lelkesen tapsolták meg a sokszoros válogatott és kitűnő ellenfelének nagyszerű küzdelmét, amely bemutatta az ökölvívó sport minden szépségét. (E mérkőzésen, miután bemutató jellegű volt, eredményt nem hirdettek.) 101 ÜSZŐ AZ ÜSZÓVERSENYEN A siófoki JTSB meghívásos úszöver- senyt hirdetett az ifjúsági találkozó, napján, melyet, a Siófoki Bányász versenyuszodájában rendeztek meg. A versenyen a legjobb somogyi úszókon kívül tolnai, székesfehérvári és balatonfüredi úszók vettek részt. Egy számban pedig elindult a Szolnoki Dózsa versenyzője is. Eredmények: 50 m-es úttörő fiú gyors (17 induló)r 1. Bodó (Balatoniüred) 37,1 mp. 2. Hajós (Tolna) 37,9. 3. Fehér (Siófoki BJ. 38,5 mp. 50 m-es úttörő fiú mell (17 indulóit 1. Csér! (Tolna) 42,2 mp. 2. Kaltenbach-. (Székesfehérvár) 44,9. 3. Várhelyi (K. Kinizsi) 45. 50 m-es úttörő leány mellúszást 1. Bonin (K. Törekvés) 45,4 mp. 2. Ciffra (Székesfehérvár) 46,6. 3. Aranyosi (Székesfehérvár) 50,8 mp. 50 m-es úttörő fiú pillangó: 1. Izínger (Székesfehérvár) 40 mp. 2. Horváth A. (K. Kinizsi) 42,6. 3. Gilics (K. Törekvés) 43,9 mp. 100 m-es ifjúsági hátúszás férfi- 1 Szűcs (Székesfehérvár) 1,23 p. 2. Heim rich (Sz-fehérvár) 1,23.2. 3. Kömivea (Tolna) 1,30.8. 100 m-es férfi hátúszás: 1. Nádori- (Szolnoki Dózsa) 1,19. 2. Tringer (Székesfehérvár) 1,23. 3. Dómján (K. Kinizsi) 1,32.6 p. 100 m-es ifjúsági női gyorsúszás: 1. Akots A. (Sz-fehérvár) 1,15.4. 2. Akota- I. (Sz-fehérvár) 1,21. 3. Varga Rózsa (Sz-fehérvár) 1,29 p. 50 m-es serdülő leány mellúszás: 1. Bérén te Zs. (Sz-fehérvár) 48,8 mp. 2. Szabados E. (K. Törekvés) 49. 3. Garai Márta (Tolna) 49,2 mp. 100 m-es ifjúsági férfi mellúszás: 1. Nádori (Szolnoki Dózsa) (felnőtt) 1,23.4. 2. Keller (K. Törekvés) 1,26.6. 3. Szűcs (Sz-fehérvár) 1,26.7 p. 50 m-es serdülő fiú gyorsúszás: 1. Atal (K. Törekvés) 32,4. 2. Katona (Sz-s fehérvár) 33,5, 3. Szántó (B-füred) 34,2. 100 m-es férfi gyorsúszás: 1. Barcs (Sz-fehérvár) 1,08, 2. Szőke (Sz-fehérvár) 1,12.2. 3. Csobod (Somogy) 1,13.6. 100 m-es ifjúsági női mellúszás: 1. Silyel Judit (Sz-fehérvár) 1,39. 2. Holt! Ilona (Sz-fehérvár) 1,47.2. 3. Hunka Zs. (K. Törekvés) 1,55.2 p. 4x100 m-es ifjúsági férfi vegyes váltó: 1. Fejérmegye 5,33.6, 2. Somogy 5,51. 3. Tolna 6,26 p. A vívók, tornászok és kerékpárosok bemutatómérkőzéseket tartottak. A Vörös Meteor-pályán délelőtt meghívásos atlétikai verseny volt, délután pedig a Siófoki Vörös Meteor—Budapesti Kinizsi öreg fiúk barátságos labdarúgó mérkőzést játszották le. E találkozón a siófoki együttes győzött 6:4 arányban. A A közönség azonban nagy tapssal jutalmazta a labdarúgás veteránjait, akik. közül különösen Lázár csillogtatta meg. csodálatos technikáját és helyenként a fiatalokat is megszégyenítő frisseséggel, játszott. Meglepetések a Nagy Géza sakk-emlékverseny első napján öt mérkőzést játszottak le a dr. Nagy Géza emlékverseny első fordulójában, amely bővelkedett meglepetésekben. Benkő és Bilek csak döntetlen eredményt értek el, Flesch, illetva Papp ellen. Benkő időzavarba került és két perc alatt 12-t kellett lépnie. További eredmények: Köhler — Sípos 1:0, Dobor — Bárány 1:0, Máté — Kovács 1:0. Ez utóbbi mérkőzésen Máté már felajánlotta a döntetlent, melyet ellenfele nem fogadott el. s végül >s Máté megnyerte a mérkőzést. A Kluger — Besztercsényi játszmát ma délelőtt bonyolítják le. Az első nap után három kaposvári versenyző: Máté, Dobor és Köhler van az élen 1 — 1 ponttal. . __i BELÉPŐJEGY ÉS UTAZÁSI KÖLTSÉG a Szovjetunió—Magyarország mérkőzésre ŐSZI SPORTPÁLYÁZATUNK 7. FORDULÓJÁNAK FŐNYEREMÉNYE E heti sportpályázatunk főnyereményeként a legtöbb találatot elérő szelvényre (vagy több azonos találat esetén sorsolással) egy darab belépőjegyet adunk a szeptember 25-1 Szovjetunió — Magyarország labdarúgómér- kőzésre a Népstadionba. A szerencsés nyertesnek az útiköltségét Is megtérítjük. E héten tehát a legjobb pályázónk jogot szerez arra, hogy megtekintse a világbajnok Nyugat-Németor- szágot legyőző Szovjetunió és a legjobb magyar 11 találkozóját. Sportpályázóink, figyelem! Őszi sportpályázatunk 6. fordulójában 3 pályázónk érte el 11 találatot. 48 pályázó 10 találatot, míg 143 pályázó pedig 9 találatot ért el. A három 11 találatot elérő pályázónk közül sorshúzás útján, Somogyi Józser kaposfői pályázónk egy darab részvételi jegyet nyert a szeptember 8-11-1 országos szpartakiád-döntőre, Budapestre. A nyertesnek útiköltségét is megtérítjük. Zarándok György marcali és Horváth Árpád lengyeltóti pályázónk 11 találatos szelvényére 50—50 Ft értékű vásárlási utalványt kap. A 10 találatot elérőknek, valamint öt 9 találatos szelvény tulajdonosának (Rózsavölgyi György, Jandzsó István, Jónás Éva, Bognár Józsefné, Gárdonyi István) egy-egy darab totószelvényt adunk. A nyereményeket elküldtük. Feladó: ! r » 8 filléres bélyeg j i , i Beküldendő: augusztus 27-én 12 óráig Somogyi Néplap Szerkesztősége Őszi sportpályázat 7. KAPOSVÁR Latinka S. u. 7