Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1955-08-27 / 201. szám

Szombat, 1955. augusztus 27. SOMOGYI NÉPLAP 3 n háromfai DiSZ-szervezet a fiúk szórakozási lehetősége mellett gondoskodjon a lányok neveléséről is Élénk versennyel biztosítsuk az éves terv teljesítését Nálunk a lányokkal nem lehet dolgozni. — ez a rövid megállapítás késztetett bennünket arra, hogy megvizsgáljuk a háromfaá területi DiSZ-szervezet fiataljainak életét, munkáját. Már az első pillanatban feltűnő volt a DISZ-titkár, Bán Ist­ván lemondó véleménye, mellyel mintegy kizárta a szervezeti leány- tagjait egyre fejlődő, erősödő közös­ségükből. Úgy mondja: Igaz, rend- szeresen eljönnek a taggyűlésre, de •ezenkívül semmire sem képesek. Hozzátehetjük mindjárt azt is, hogy a megállapítás magyarázatát hiába "kérnénk a titkártól, vagy akár a ve­zetőségtől is: ők mindeddig nem igyekeztek a hibák okainak mélyére hatolni. És ez a lányok félreállítá- sának, megnemértésének legfőbb •oka. Pedig úgy hírlik, hogy azelőtt nem veit semmi komoly panasz a lányok­ra, dolgoztak ők is, s megbecsült tagjai voltak a DISZ-nek. Sőt, a leg­utóbbi időben, amikor 56 fiatal ara­tott a tanács tartalékterületén, ott voltak a lányok is, s munkájuk fel­ért a fiúk teljesítményével. Ezek után joggal tehetjük fel a kérdést: vajon mi az oka a visszaesésnek, miért nem bíznak ma már a lányokban, és miért nem törődnek velük töb­bet? Dorcsi Sándor iskolaigazgató, aki a DISZ-vezetőség tagja, helyesen lát­ja a hibák forrását. Szerinte azért nem mennek semmire a lányokkal, mert azok nem érzik jól magukat a DISZ-ben, nincs ami lekösse őket. Pedig a lányok is helytállnak a munkában Mindenekelőtt tehetetlenségről van szó, s ezt el kell ismernie a vezető­ség mindenegyes tagjának. Vala­mennyien tudják és látják, hogy a lányokat valami visszatartja a DISZmiuníkától, s ennek legfőbb oka, hogy válaszfalat húztak a fiúk és lányok közé. Lebecsülik a lányok­ban rejlő erőt, s amikor nehézség előtt állnak, nem sietnek a segítsé­gükre. Pedig egy ilyen nagylétszá­mú szervezetben, alhol 76 DISZ-tag közül 36 lány, sokkal több időt és módot kellene találni a lányok prob­lémáinak megoldására. Hogyan is élnek a háromfai fia­talok? — A taggyűlésen — mint már említettük — fiúk, lányok egy­aránt részt vesznek. Ahogy Bán elv- társ mondja: a fiúk hozzászólnak, a lányok rendetlenkednek. Lehet, 'hogy így van de, fenntartás nélkül nehéz elképzelni. Megfelelő szórako­zási lehetőség viszont csak a fiúk részére van. ök pdng-pongoznak, sakkoznak, eljárnak az állami gaz­daságba, ahol a legkülönbözőbb sportfelszerelés áll rendelkezésükre^ vagy néha egy-egy táncmulatságot rendeznek. A lányok ezzel szemben vasámiapcnként naphosszat róják a poros utcákat, karonfogva sétálnak — mivel más megoldás szinte el­képzelhetetlen — néha összeszólal­koznak, s hosszú, ok nélküli hara­got tartanak. így lehetne jellemezni röviden a fiatalok életét. S mindebből az kö­vetkezik, hogy a DISZ-szervezet, a vezetőség nem áll hivatása magas­latán, nem gondoskodik megfelelő­en a diszisták szórakozásáról1, neve­léséről. Mindenekelőtt talán azt (ké­ne jól emlékezetébe vésnie a vezető­ségnek, hogy nem külön fiúk és lá­nyok (alkotják a szervezetet, ha­nem fiatalok, akik mindannyian él­ni akarnak jogaikkal, akik fiatalos-, derűs életre vágynak, s a lehetősé­gek megteremtőjét a DISZ-ben lát­ják. Törődni kell tehát a lányokkal is, ugyanolyan mértékben, mint a fiókkal, s nem szabad megengedni, hogy elveszítsék a DISZ-be vetett bizalmukat. Azt viszont mindenkép­pen figyelembe kell venni a vezető­ségnek, hogy a lányok érdeklődési köre nem azonos a fiúkéval, őket egészen más dolgok érdeklik, 3 a ve­zetőségnek ezek alapján kellene gon­doskodni szórakozási lehetőségeik biztosításáról. Tanulni, szórakozni szeretnének ok is Vajon gondolt-e arra a vezetőség, hogy kézimunka-szakkört, varró-, főzőtanfolyamot szervezzen a lányok részére? Gondolt-e arra, hogy ,a lá­nyok is szeretnének sportolni, s kü­lönböző labdajátékokat, közös szóra­kozásokat rendezzenek számukra? A kultúrmunkából is szívesen ki­vennék a. részüket, s a tánccsoport, az énekkar vagy színjátszás a szó- rakozás mellett egyúttal tanulási le­hetőséget is biztosít. Közös kirándu­lásokat lehetne kezdeményezni, ahol a iányok is jól éreznék magukat. Vagy mi lenne akkor, ha az ügyetlenül rendezett táncmulatságok szervezésé­re több gondot fordítanának? Akkor ráfizetés helyett a bevételből rádiót vásárolhatnának, s ez az egész szer­vezet tagjait szórakoztatná? És le­hetne sorolni tovább a lehetősége­ket, melyeket a helyi ismerettel ren­delkezők még jobban kibővíthetné- nek. A főcél tehát az legyen, hogy a vezetőség megtalálja a módot, mely a lányok számára is széppé, válto­zatossá teszi az életet, vonzóvá az ifjúsági szervezetet. És ehhez nem kell valami különösen nagy munká­ra gondolni-. Elég, ha a vezetőség szí­vén viseli a lányok ügyét, s többet törődik velük, mint eddig. Követtek el hibát a lányok Természetesen ahhoz, hogy az if­júsági élet gyökerében megváltoz­zon Háromfán, a lányok elhatározá­sa és segítsége is szükséges. Min­denekelőtt a vezetőség két lány- tagjára: Kávás Máriára és Fehér Irénre gondolunk, akik Bán elvtárs állítása szerint bizony teljesen el­hanyagolták a DISZ-t. Őket az utób­bi időben hiába hívják vezetőségi ülésre, sőt még a taggyűlésre se szí­vesen. mennek el, mert nem érnek rá. A lányokat pedig nekik kéne el­sősorban képviselni, nekik kellene elmondani azokat a nehézségeket, melyekkel a szervezet lánytagjai magukrahagyva küszködnek, nekik kéne elsősorban gondolni arra, hogy a lányok is hasznosan, nekik meg­felelően kihasználhassák szabadide­jüket. Ezt a felelősségteljes felada­tot mindeddig elhanyagolták, s a leg­nagyobb baj, hogy még most sem ismerik 'be hibájukat. Jó lenne, ha Kávás Mária és Fehér Irén végre .megtiszteltetésnek vennék a vezető­ségben való részvételt, s a vezető­ség többi tagjával együtt elősegíte­nék a lányok életének szebbét ételét. Tett kövesse az elhatározást A vezetőségnek arra is fel kellett volna figyelni, hogy a lányok elsza­kadva a DISZ-től, külön csoporto­kat alakítottak. Nézeteltérés tapasz­talható az alvég és felvég között, s a harag, torzsalkodás egyre jobban terjed a lányok között. FüLöp Éva szerint ez okozza nagyrészt a lányok húzódozását. S egy jó DlSZ-vezető- ségnek az ilyen nézeteltérések fel­számolása is feladata. A háromfai DISZ-vezetőség most már elhatározta, hegy Irendletí te­remt a szervezetben, s megoldja a lányok problémáját. Ehhez elsősor­ban az szükséges, hogy sürgősen hív­ják össze a lányokat, s a vezetőség tőlük tudja meg, hogy miihez volna kedvük, milyen eszközökkel, rendez­vényekkel elégíthetnék ki a lányok igényeit. S ha majd minden fiatal, lány és fiú egyaránt jól érzi magát a DISZ-ben, vonzódik a szervezet­hez, a fiatalok közösségéhez, akkor gyökerében megváltozik a munka, megszilárdul a fegyelem és megszé­pül az ifjúsági élet is. Jávori Béla. Az állattenyésztés színvonalának fellendítéséért Nagy György sertéstenyésztő megérdemelte a munkaérdemrendet Ma már nincs borjúeihuliás gazdaságunkban A sajtóban és különböző értekezleteken sokat fog:a.koznak az újításokkal és ésszerűsítésekkel. Ez igen okosan van, hiszen ettől (komoly mértékben! függ az önköltség alakulása, a termelékenység emelkedése. A hiba az, hegy sokan valami túlzott, nagy dolog­ra gondolnak, amikor ezt hallják és úgy vélik, hogy az az ő képességeiket meghaladja. Éppen ez a kis­hitűség, ,saját képességeink nem kellő értékelése in­dít arra, hogy gyakorlati példával igazoljam, egészen egyszerű dolgokkal is lehet a népgazdaság szempont­jából hatalmas eredményeket elérni. Nálunk, a 'Nagybaráti Állami Gazdaságban évek­kel ezelőtt igen sok baj volt a mesterséges borjú- neveléssel. Még két évvel ezelőtt a borjaiknak 15—20 százaléka pusztult el gennyes hurutos tüdőgyulladás­ban'. A borjak gondozásával megbízott dolgozóink nem is gondoltak arra, hogy bennük van a hiba, ami­kor az állatorvos apróságnak és nem lényegesnek tűnő utasításait nem tartották be. Nem volt szó itt különösebb ésszerűsítésről, csak a már meglévő uta­sítás betartásáról, hogy minden borjú után ki kell mosni az itató edényt. Egyesek nevetségesnek és fe­leslegesnek találták ezt. Amikor azután az év elejé­től a gazdaság vezetősége határozottan megkövetelte, Nagy Györgyről, a ‘barcsi Vörös Csillag Termelő- szövetkezet sertéstenyésztési brigádvezetőjéről' sokat halottak már megyénk dolgozó parasztjai. Nagy Gyuri bácsiról — ahogy a tsz-tagofc nevezik — min­denki csak jót mond. Nem is találni hibát, kivetni •valót munkájában. A Nagyerdőn van «birodalma-*, a termelőszövetkezet sertésfiaztatója. Jelenleg 98 anyakoca van a keze alatt, ezeknél a tavasszal 10,5 fialási és 10,4 felnevelési átlagot, ért el. Nagy 'bácsi 60 évét meghazudtolva, úgy végzi munkáját, mint akár­melyik fiatal. Lelkiismeretesen, szorgalmasan ellátja feladatát, gondosan ügyel a sertésekre. Nagy György lelkiismeretes munkáját nemcsak a tsz vezetői, tag­jai, hanem kormányunk is elismeri. Jó munkája ju­talmául a «Szocialista Munkáért Endiemérem«-inel tüntették ki. hogy minden borjú után az edényt szódás, majd tiszta vízzel ki kell öblíteni, megszűnt a borjak el­hullása. Ebben 'az évben már egyetlen borjú sem hullott el. Bebizonyosodott, hogy a megfelelően öblí­tett itató edény megmenti az állatokat a fertőzéses megbetegedéstől. Ma már nem kell ellenőrizni az öblítések meg­történtét. Dolgozóink maguk vigyáznak legjobban ar­ra, mert belátták, hogy az ilyen egyszerűnek tűnő utasítás betartása milyen fontos. Szeretnénk, ha a mi példánkból 'tanulnának azok is, akik még elkényelmeskedik most is az utasítások betartását, vagy nem tartják azokat fontosnak. Menyhárt Károly Megyénk üzemeinek dolgozói ered­ményes munkát végeztek első féléves tervük teljesítésében: termelési ter­vüket 108,9 százalékra teljesítették. E munka eredményeként számos üzemünk, mint például a Kaposvári Textiiművek, immár harmadszor el­nyerte a büszke élüzem-jelvényt. Az első féléves terv túlteljesítésében nagy része volt a szocialista munka­versenynek, a műszakiak lelkiisme­retes munkájának, dolgozóink lelke­sedésének, akik tetteikkel igazolták, hogy mindenben egyetértenek és tá­mogatják a Központi Vezetőség már­ciusi határozatát. A felfelé ívelés azonban nem folytatódott a második félév első napjaiban, első hónapjában és né­hány üzemben lemaradtak a júliusi tervteljesítésban. A Kaposvári Tex­tilművek havi tervét például csak 91,7 százalékra teljesítette, és ha­sonló lemaradás van a Ruhaüzem­iben, a Malomipari ÉS és még több vállalatnál is. Ebből fakadóan me­gyénk ipari üzemei július havi ter­vüket csak 94,8 százalékra teljesí­tették. S ez bizony komolyan veszé­lyezteti a második féléves terv tel­jesítését. El kell ismerni, hogy a maradás okánál figyelembe kell ven­ni az objektív nehézségeket, amely főként az áramszünet miatt követke­zett 'be, de azt is el kell ismerni, hogy az első félév eredményei hatá­sára káros elégedettség is kezd meg­mutatkozni. Van valamiféle olyan hangulat üzemeinkben, hogy úgyis jól megy minden, nincs semmi kü­lönösebb tennivaló. Az eltelt egy hó­nap ►►eredménye« azonban figyelmez­tet bennünket és arra int, hogy már holnaptól kezdve erélyesebben kell harcolni az objektív nehézségek elj len, elsősorban a jobban szervezett munkával, több ötletességgel és a terv teljesítése iránti nagyobb fele­lősséggel. Igen komely feladatok előtt áll­nak megyénk gazdasági vezetői, párt- szervezetei, üzemi bizottságai, DISZ- szervezetei, de minden kommunista és pártonkívüli dolgozó előtt, hogy a júliusban keletkezett (lemaradást mi­nél előbb felszámolhassák. Befejeződött az alkotmányunk születésnapjának tiszteletére szerve­zett versenyszakasz. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy most ieáll- junk és csak majd kezdjünk hozzá újabb felajánlások szervezéséhez. Megyénk üzemei kivétel nélkül csat­lakoztak a húsz budapesti üzem versenyfelhívásához, s ennek egyik pontja az éves tervteljesítésre vonat­kozik. Üzemi bizottságainkra, gazda­sági vezetőinkre vár, hogy minél előbb biztosítsák az új versenysza- kasz eredményességéhez szükséges feltételeket és hogy üzemi pártszer­vezeteink irányításával szervezzék a dolgozók egyéni és páros verseny ét. Az új verseny szakasz szervezésére használják fel a napokban megtar­tandó termelési értekezleteket, me­lyeken úgy szabják meg a tervfel- adatokat, hogy (azokból minden dol­gozó világosan felismerje a terv tel­jesítésében a reá váró feladatokat. Igen sokat segíthetnek a verseny eredményességében a műszaki dol­gozók. Egyrészt a megfelelő munka­körülmények biztosítása útján, más­részt úgy, hogy a tervfeladatok tű* zetes ismerete és a dolgozókkal val« állandó kapcsolat további szilárdítá­sával elérjék, hogy egyeben mun- kas se legyen olyan, aki ne verse« nyezne november 7, a 'Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján nak tiszteletére. S a műszakiakra vár az a feladat is, hogy a ver­seny szervezésén kívül állandó szak­mai segítséget adjanak a dolgozók« nak vál.alt kötelezettségeik teljesíté­séhez. E versenyszakasz azonban csak akkor hozza meg a várt eredménytl az éves terv hiánytalan teljesítéséti ha üzemi bizottságaink is tovább fo­kozzák verseny szervező munkájukat. Elsődleges tennivaló, hogy az üzemi bizottság aktívái, a bizalmiak min­den dolgozóhoz eljussanak és felvi­lágosítsák őket az éves terv' teljesí­tésének jelentőségéről, hogy meg­nyerjék őket a versenynek. Mindez azonban kevés lenne, ha az üzemi bizottság állandóan nem tartaná rajt a kezét az üzemében folyó verse­nyen. A rendszeres értékelés, a leg­jobbak példaképül' állítása, a ver­seny nyilvánossága éltető eleme a munkaversenynek. Üzemi DISZ-fiaíaljaink már több­ször megmutatták, hogy a munka- frontján megállják a helyüket és egymásközti versengésük az idősebb dolgozókat is új munkasikerek el­érésére sarkallta. A november 7-i versenyszakaszban ismét ez a feladat vár az ifjúságra. Követésre méltó a Kaposvári Textilművek fiataljainak jó verseny szervező munkája, akik életük minden nevezetes eseményét a termelés fokozásával köszöntenek. Álljon most az élre minden üzemi fiatal és terve teljesítésével, túltel­jesítésével köszöntse boldog, szabad' életünk forrásának évfordulóját, no­vember 7-ét! Dicső munkásosztályunk arany­betűkkel írta be nevét népünk tör­ténelmének könyvébe. A somogyi munkások is mindenkor az élvonal­ban voltak, ahol népünk jobb életé­ért folyt a harc. Eddig' sok győzel­mes esztendőt megvívtunk, s az idei év is a győzelmek éve lesz. Hiszen nem kevesebbről van, szó, mint ar­ról, hogy megfelelően előkészítsük a második ötéves tervet és egy lépés­sel közelebb kerüljünk a szocializ­mus felépítéséhez, a még boldogabb élet megvalósításához. Harcoljanak hát méltóan megyénk ipari dolgozói és' teljesítsék hiánytalanul a húsz budapesti üzem felhívásához való csatlakozásukban tett ígéretüketj teljesítsék határidő előtt az éves ter­vet. Kutas János M. B. ipari o. vez, — Egyórás műsorral köszönti a termelőszövetkezetekbe lépő gazdá­kat a Nagyatádi Fonal gyár kuíitúr« csoportja. A műsorban harmonika- szólók, népi táncok, villámtréfák, jelenetek és szavalatok szerepelnek, —K Felkészül a gyártási idényre a Kaposvári Cukorgyár Őszi kampányra készül a Cukor­gyár. Serényen folyik a munka, a karbantartást máris 90 százalékra elvégezték. A továbbiakban pedig a brigádok egymással versenyezve dolgoznak, hogy a megindulás ide­jére minden készen legyen, minden kijavítva, rendben várja a hatalmas cukorrépa-szállítmányokat. Ebben az évben sokkal nagyobb mennyiségű répára számítanak, mint tavaly. Kell is a cukor az országnak, hiszen év­ről évre nagyobb az egy főre eső cukorfogyasztás. Míg a felszabadulás előtt egy személy évi cukorfogyasz­tása 10 kg volt, addig most 24 kg! Beszédes számok ezek. A dolgozók jobb életét, állandóan növekvő igé­nyét mondják el. A rendes évi karbantartási mun­kák mellett ebben az évben igen ko­moly beruházásokat, átalakításokat eszközöltek, hogy a munkakörülmé­nyek jobbak, a termelékenység ma­gasabb, az önköltség alacsonyabb le­gyen. A répaúsztátóba új kő- és gazfogót építettek be. Iigy a répa tisztán kerül a kések alá, nem teszi tönkre a késeket, másrészt a tiszta répát jobban, egyenletesebben tud­ják szeletelni, a megfelelően vágott szeletből pedig több cukrot lehet kivonni. Házi átalakítással korszerűsítették a diffúzió-berendezést. Ezzel megja­vítják a lényerés munkáját, vagyis csökkentik a cukorveszteséget. Ha a cu'korveszteség csak egy század szá­zalékkal is csökken, az a cukorgyár hatalmas kapacitása mellett igen nagyjelentőségű, mert ez is komoly mennyiségű cukortöbbletet jelent; A Cukorgyár termelése ma már 3—4-szerese a felszabadulás előtti­nek. A cukor minőségének. megjavítá­sára is végeztek átalakításokat. így a szovjet és csehszlovák tapasztala­tok alapján átalakították az iszap­sajtót. * Gondoskodtak a gyengébb minő­ségű szenek felhasználásáról is. Egy kazánra már beépítették a Zsig- mcnd-féle élőgyújtó-dobot, amelynek; segítségével bármilyen szén teljes egészében elég. Mintegy 10—12 vagon szenet takarítanak meg olymódon, A zavartalan munka biztosítására a szükséges szénmennyiség túlnyomó részét már tárolják. A tárolás szak­szerű felügyelet mellett történik, ál­landóan mérik a szén hőfokát, ne­hogy öngyulladás következzék be. Ä cukorveszteség további csök­kentésére újtípusú szivattyúkat is gyártottak. Egyéb, kisebb-nagyobb újítások és ésszerűsítések bevezeté­sével is a termelékenységet kíván­ják emelni; A Cukorgyár dolgozói felkészülten várják a gyártási idény megindulá­sát. '

Next

/
Oldalképek
Tartalom