Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1955-08-20 / 196. szám

Köszöntjük Népköztársaságunk Alkotmányát, SZENT KÖTELESSÉG... pdesapám, én katona leszek! — mondta határozottan Zsibók Bandi, a tízéves tanyai parasztgye­rek, amikor apja az első világhábo­rúról mesélt neki. — Jaj, fiam, csak azt ne... En nem akarom, hogy te is elpusztulj azért, hogy mxísok éljenek... — Es a sok vihart, szenvedést átélt cselédember arcán végigfutott egy könnycsepp. Bandiban mély nyomot hagyott ez a rövid kis párbeszéd. Látta, hogy az apja, akit nagyon szeretett, félti őt, aggódik érte, de gyermek­ésszel képtelen volt felmérni apja szavainak értelmét. Mint akkoriban vninden gyerek, ő is háborúsdit játszott, puskát, pisztolyt faragott, s pajtásaival hadakozott a bevehe­tetlennek vélt játékvár birtoklásá­ért. Akkor még nem tudta, hogy mi az igazi háború, hisz édesapja él­ményei nyomán csak elképzelései lehettek. De hamarosan meggyőződ­hetett róla: néhány év múlva az idősebb Zsibók Andrást behívták katonának, hogy másodszor is vé- gigkínlódja azt az eszeveszett, cél­nélküli küzdelmet, mely ártatlan emberek százezreinek meggyilkolá­sához vezetett. S a család, az aggó­dó \édesanya és gyermekei apa nél- küÓmaradtak... A magasban hatalmas, fénylő­szárnyú gépek jelentek meg, s pusz­tító bombákkal szórták tele a kör­nyéket. Bandi félt ezektől a gépek­től. Tizenhat éves lehetett akkor és gondolkozott. — Miért kell ez, miért kell ne­vünk is szenvedni... Nem elég, hogy apa a fronton harcol? — kér­dezte édesanyjától. De ő sem adott megfelelő választ. És Bandinak ak­kor, a háború borzalmas éveiben el­ment a kedve a katonai pályától. Lemondott, mert embertelenségnek, aljasságnak tartotta a háborút, mert kimondhatatlan gyűlölet fogta el a gyilkos harc, pusztítás láttán. Most csak egyetlen vágya volt: az, hogy minél előbb véget érjen a háborúi... A robbanások mind közelebb- ről hallatszottak, s a várva várt felszabadító Szovjet Hadsereg megérkezett. Bandi szemét dörzsöl­ve, mosolygó arccal bújt elő a krumpliveremből. S aztán mintha egyszeriben meg­változott volna minden: új, felsza­badult, napsugaras élet köszöntött rájuk. Édesapja is hazajött, földet kaptak, új családi otthont, házat építettek, s Bandi boldogan fütyö- részve markolta meg az eke szarvát. Olyan más volt minden, olyan szép és lenyűgöző az élet, olyan jók és rnegértőek az emberek... Mintha apja homlokán is kisimultak vol­na a redők, s az egész család arcán megelégedés, öröm sugárzott. Bandi kimondhatatlanul örült az új' életnek, s egyik vasárnap este váratlanul odaállt az apja elé. Bát­ran a szemébe nézett és így szólt: — Édesapám! Én mégis csak ka­tona leszek! — s az apa szájaszög- letén halvány mosoly jelent meg. — Jól van, fiam, eriggy csak! Most már nem féltelek ... ps Zsibók András a párt ja­vaslatára egyenruhát öltött: önként jelentkezett tiszti iskolára. Egyszerű, megértő emberek, mun­kások és parasztok fiai közé került, s a közös munka, a tanulás, gyakor­lat és szórakozás hatalmas család­dá egyesítette őket. Nehéz, fárad­Soha nem (elejtem el, mit kaptam! az alkotmánytól Uradalmi cseléd voltam a volt? Zichy-uradalomban. Az volt már^ az apám és a nagyapám is. Iskolába? sokszor nem mehettem, mert kel-? lett otthon a dolgos kéz. A felsza-i badulás után. 38 éves koromban ál-? lamunk ipart adott a kezembe, át-? képzős tanfolyamot végeztem, szak-? munkás lettem. Ekkor azonban sa.j-s nos megbetegedtem, operálni kel-- lett. S ami ekkor történt, soha nem? felejtem eL Párádra küldtek, a sza-5 natóriumba, engem, az egyszerű- munkást, aki a múltban annak isi örültem, ha esetleg öt nap szabad-? ságot kaphattam. Egészségemet visz-? szanyerve, újult erővel láttam? munkához. Tudom, hogy min-? dent pártunknak, államunknak, a párt által adott alkotmánynak kö-? sz önhetem. Kardos Ferenc, a Vaskombinát dolgozója. ságos munka, komoly tanulás kö­vetkezett, de Bandi úgy érezte, ez soklcal könnyebb lehet, mint a régi katonáskodás, mert van célja, van értelme, mert a mi szabad hazánk, a mi népünk védelmére készül a tiszti iskola minden fiatalja. És ez a gondolat öntött erőt belé, ez a tudat acélozta meg izmait, ez sok­szorozta meg szorgalmát, és ez tet­te még lelkesebbé, fegyelmezetteb­bé az iskola ifjú növendékét. A jó tanítványból, tiszti növen­dékből még kiválóbb tanító, pa­rancsnok lett. A régi kis paraszt­fiú, aki gyermekkorában játékvá­rakért küzdött, ma a sztálini hadi­tudományra oktat, szeretettel, meg­értéssel neveli néphadseregünk ka­tonáit. A sötét, kilátástalan múlt visszataszító emléke, a ragyogó jö­vőbe vetett hit megkétszerezi köte­lességtudatát, s katonái megbecsü­lik ezért, büszkén néznek parancs­nokukra. Hányszor és hányszor beszélt ne­kik a Horthy-hadsereg átkairól, hányszor elevenítette fel a kiköté­sen és egyéb kegyetlenségen ala­puló »fegyelmezett« katona sanyarú életét! Hazaszeretetre, bátorságra neveli katonáit, s a mi fiaink már tudnak különbséget tenni. Tudják, hogy mi a kötelességük, tudják, hogy az ország népe épít, s nekik nem lehet felemelőbb, szentebb kö­telességük, mint megvédeni a mun­ka nagyszerű gyümölcsét... '7sibók András a béke és bol­^ dogulás nagyszerű hadsere­gének, néphadseregünknek a tiszt­je. Vállán ragyogó arany vállapok, csillagok hirdetik a fiatalember győzelmét, életcéljának, egyetlen vágyának beteljesülését. S ő büszke ezekre a vállapokra. Büszke, mert a nép bizalmából viseli, mert leg­főbb parancsnoka a nép ... És mun­kájával, kötelességtudatával, lán­goló hazaszeretetével bebizonyítot­ta, hogy méltó a nép bizalmára, a fényesen sziporkázó, arany válla­pokra ... JÁVORI BÉLA. ,/i Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé“ Az asszonyok képviselője Hosszú út vezetett el addig, amíg az egykori munkásnőből, Németh Pálnéból a Megyei Tanács tagja, a Városi Tanács személyzeti felelő­se lett. 1942-ben még a Helios Konzerv­gyárban dolgozott, azelőtt alkalmi munkás volit. A gyárban, ahol a férfiakéval azonos munkát végzett, azonos mennyiségben és minőség­ben — hiszen' így kívánták a gyár vezetői — mindössze 19 fillér óra­bért kapott. 19 fillért, mint a többi asszony és leány — így állapította meg a gyár, munka­bér-bizottság, . amely nem akarta többre értékelni a női munkát, mint a férfiak munkájának kétharmad része. 8 órás munkaidő? Ugyan, hol is volt az akkor még. Reggel hat óra­kor munkba álltak s este nyolcig dolgoztak, 14 órát egyfolytában. Mindössze pár percre hagyták ab­ba a munkát délben, hogy gyorsan .bekapják a hazulról hozott kis ebé­det, mikor mi jutott. A hatalom az uraik kezében volt, ők »intézték« a nép, a dolgozók, az ország ügyeit a maguk érdekeinek megfelelően. Az Állami Csemetekertben, ahol 1944-í ben dolgozott, ugyancsak hajnaltól késő estig tartott a robot fillérek­ért. Ezekben a napokban, amikor Né­meth Pálné az alkotmány ünne­pére készült, erről .beszél körzete dolgozóinak, választóinak — visz- szaemlékezett a múltra. Dehogy is mert akkor arra gondolni, hogy jön idő, amikor nemcsak választhat, de őt is megválasztják mint a nép kiük- döttét, hogy intézze választói ügye­it. 1950-ben megyei tanácstagnak választották, majd városi tanácstag lett. Körzetében minden asszony örömmel szavazott rá, őt jelölték 1954-ben is. Az asszonyok küldötte, az ő választottuk. S erre Németh Pálné mindig büszke lesz. 1951 óta a Városi Tanács személyzeti osztá­lyán dolgozik, munkája mellett min­demkor szívesen 'foglalkozik körze­te dolgozóinak panaszával. Ahogy 5 mondja, apró kis dolgok, amiket elintéz, de az apró, hétköznapi ügyek intézése közben választói egy­re jobban megszerették. Panaszkodtak körzete lakói. El­intézte panaszaikat. A Dimitrov utca kövezését az ő közbenjárására kezdték meg. Kibővítették az utcá­ban a villanyhálózatot, .a Pázmány Péter utca legmesszebb eső része is viUamylámpák fényétől ragyog esténként. Az emberek a Pázmány Péter utcából, a Dimitrov és a töb­bi utcából is sereglenek fogadóórái­ra. Talán nem is a beszámoló ér­dekli őket, számontartják, hogy mit végez az ő tanácstagjuk. Jóbban szeretnek beszélgetni Németh Pál- néval, aki mindenre tud tanácsot adni, mindig tud segíteni. Az »asszonyok képviselője«, a nép küldötte Németh Pálné, azé a népé, amely most már végérvénye­sen a hatalom birtokosa. Miről beszél a Leánygimnázium nyilvántartókönyve ? 1935 Vaskos kötet fekszik a Kaposvári Leánygimnázium igazgatójának író­asztalán. Az 1935. évi iskolai nyil- vántartókönyv. Lapjain megfakult írás, ezernyi hemzsegő adat. Meny­nyit tudnak -beszélni ezek a sorok! Idézik a múltat. Nevek, osztályza­tok, szülők foglalkozása ... Egy- Qgy adat, egy-egy apró mozaik a képhez, az akkori társadalom ke­resztmetszetéhez. Kik voltak a növendékek? La­pozzunk bele a könyvbe. A szárma­zást feltüntető rovat nyomban felvi­lágosítást ad. Földbirtokos... M. Kir. őrnagy ... vendéglős ... fő­jegyző ... uradalmi intéző .. . stb. Sehol egy munkás, sehol egy dol­gozó paraszt. De mégis! Az egyik lánynak postai altiszt az édesapja. Egy a sok közül. Egyetlenegy »al­sóbb« osztálybelinek a gyereke. A többi a város, a megye »elitjének« gyermekszobáiból nőtt a gimnázium­ba. Mennyi jófejű gyerek, mennyi kincs kallódott el! A munkás- és _ _ parasztgyeirekek legfeljebb a négy cyfz ityciz liazmzeretel alkotmánya A . történelmet, mint óriás kaleidoszkópot, for­gatják az egymást váltó napok. S az újsá­gok, mint e kaleidoszkóp tükrei, napról-napra színes és nem ritkán meglel» alakzatokat mutató képekben ve­títik szemeink elé a változó világ eseményeit. E mo­zaikképeket alkotó, minden egyes gyöngyszem mind­megannyi élet, megannyi történés, együtt: az egész világ élete, története. Az elmúlt napok eseményképeiből két, azonos szí­nű és alakzatú hír-mozaik ragadta meg különöskép­pen a figyelmemet. Az egyik hír valamennyi napilapban megjelent s arról szól, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa amnesztia-rendelete alapján a külföldön élő magyar állampolgárok első csoportjai Ausztriából, Olaszországból, Franciaországból és Belgiumból meg­érkeztek Magyarországra. A továbbiakban arról is tudósít e közlemény, hogy az illetékes hatóságok min­den segítséget megadnak a már visszatért magyar ál­lampolgároknak és biztosítják részükre a mindennapi életbe való gyors bekapcsolódást. A másik riportjellegű közlemény: »Ha mi. ezt tud- tud volna...« címmel a Szabad Népben jelent meg s egy nyugatról hazatért ref. lelkész, volt egyetemi tan- szAkvezető docens tapasztalatairól számol be. A cikk­ben foglalt nyilatkozat szerint 1951-ben hagyta el az országot s azóta Ausztriában, Svájcban és Belgium­ban hányódott... E hír-mozaikokból, amelyeket a mi életünk való­ságai foglalnak a megcáfolhatatlan igazság egységébe, két, igen szemléltető és időszerű tanulság sugárzik fe­lénk. A z egyik tanulságot — szándéka ellenére — az u. n. szabad világ szolgáltatja. A hazánkból kiszökötteket bizalmatlanság, gyanakvás, a gyűjtőtá­borok szörnyű nyomora, vagy -legjobb esetben kém- iskolai kiképzés várják odakünt. Más szóval: a »sza­bad világ« kenyerének az ára: hazaárulás! Más útja az »érvényesülésnek« nincs! Tehetség, képzettség, munkakedv: mindezek semmit sem számítanak. Ez a nyers igazság bontakozik ki a most hazatért, egykori egyetemi tanár nyilatkozatából, aki kiábrándulva és megundorodva a számára is felajánlott »karriar-lethe- tőségek«-től, hosszas hányódás után végül is egy bel­giumi szénbánya 1200 méteres mélységű aknájában, 40 fokos hőségben kereste meg mindennapi kenyerét. És a fárasztó, de .becsületes munkával megkeresett darabka kenyér mellett megtalálta azt az igazságot is, amely a propaganda és a »szabad világ« valóságai kö­zött rejtőzködik. Ez az igazság gyógyírként hatott a szemedre és a füleire. Kitörölte azokból még a maradványait is an­nak a sok szennynek, amivel a »szabad világ« csábí­tásai, hazugságai ködösítették el a látását, tompították el a hallását. Lehatolt hozzá, az elkeseredett, becsapott, önvádtól marcangolt lelkű tudóshoz a bánya mélyére a hűtlenül elhagyott Haza megbocsátó, visszahívó szava. Meghallotta és egy percig sem habozott; jött, amint jöhetett. S ma már, mint lidérces., rossz álomra i gondol vissza elkövetett .botlására. A másik tanulság, amely az említett űjság- r* hírekből tárulkozik eiibénk, airra oktat, mi- i lyen erős a mi ■ hazánk! Mert csak az erős tud meg- 1 bocsátani, csak az erős tud igazán szeretni! A mi ha-' zánknak ez a nagy ereje pedig alkotmányunkban van!1 Ezt az alkotmányt a dolgozó milliók alkották meg az ' önmaguk és gyermekeik boldogulására. Mindent ma- i gában foglal, ami szükséges ahhoz, hogy a dolgozó em- : bér az emberi méltóságúidat szilárd fundamentumán J megállhasson s kedve és tehetsége szerint élhesse éle- 1 tét. Biztos menedéke, védelmező erődje ez a mi éle- tünknek, s hogy ez mennyire így igaz, azt keserves, lecke útján, tanulják meg mindazok, akik meggondo- J lattanul, az ellenség csábító szavára hallgatva, kilo-1 pódznak ennek a védelmi berendezésnek a falai mögül. A szocialista haza hívása és vonzása ellenállhatat- I lan erejű a jóhiszemű, becsületes emberekre nézve. Hadd hivatkozzunk egy immár klasszikus, történelmi' példára. A grófi családból származott Alekszej Tol- ‘ sztoj, a szovjet nép világhírű írója, a Nagy Októberi < Szocialista Forradalom után sok ezernyi arisztokratá- ' val és nagytőkéssel együtt emigrációba vonult. Azt' hitte, hogy vége az orosz életnek és irodalomnak s 1 így neki többé nincs mit keresnie hazájában. S ami- ' kor a fiatal szovjet állam megalkotta első alkotmá- ' nyát, — amely a legmagasabb humánum szellemében ! •biztosította az emberi együttélés és .boldogulás lehe- 't tőségeit, ■— ez a felvilágosult egykori arisztokrata ■— ' és már családi nevénél fogva is világhírnévre számot tartó író, — 1923-ban önként visszatért hazájába s, haláláig pártos hűséggel szolgálta tollával szülőföld-; jét, a szövet nép nagy hazáját. Sem egy világhírű írót, sem egy tudós egyetemi ta- , nárt nem lehet olyfokú rövidlátással. vádolni, hogy i nem tudnának különbséget tenni a kizsákmányoló tár- . sadalmi rendszer nyújtotta »szabadság« és a szo­cialista haza embert .becsülő szabadsága között. Nyíl- . vánvaló, hogy az az ember, aki a felszabadulás után hagyta el hazáját és most visszatért abba, világosan < felmérte az óriási különbséget és a mi hazánk alkot- < mánya által nyújtott szabad és boldog életet válasz- : tóttá. IT a ezt így látja és érzi egy »kívülről« érkezett ? honfitársunk, akkor nekünk még fokozot- c tabban kell érezniünk, hogy a mi alkotmányunk, mint \ egy jó édesanya Icaija, úgy védelmezi életünket s dé- < delgeti még boldogabb jövendőnket. Akkor és úgy' lesz igazi tartalma a mi mai lelkes és .boldog ünnep- ( lésünknek, ha tudatosítani tudjuk gyermekeinkben,; •ifjúságunkban, hogy ezt a gondoskodó szeretetet vi- ' szcnozni csak még nagyobb hűséggel, még odaadóbb < munkával lehet, s ha szívükbe tudjuk vésni azt a \ nagy igazságot, hogy a mi alkotmányunk minden foe-i tűje a hazaszeretetre nevel, hogy a mi alkotmányunk \ az igaz hazaszeretet alkotmánva! SZABÓ GYULA. polgárit végezhették el, és csak kí­vülről sóhajtozhattak a több tudást jelentő gimnázium felé. Féltek az uraimonlévők. Somogybán is voltak aratósztrájkck, Somogybán Is meg­álltak az üzemekben a gépek, míg a munkások béremelést követeltek. Nem akarták a tőkések, a földbirto­kosok, hogy a jogot követelő nép többet tudjon, mert a tudás fegyve­rének birtokában még erősebben megrázták volna a korhadt rend­szert. És a tudás után vágyó gye­rek, a művészetre, tudományra hi­vatott kisemmizett fiatal elől el- záródott az érvényesülés útja. Azok a kiváltságosok pedig, akik elvégezték a gimnáziumot, nem használták semmire sem a kapott tudást. Alig nébáriyan mentek kö­zülük dolgozni. A többi érettségizett lány életét a férjhezmmés problé­mái és a szórakozás töltötte be. Zsebretéttéki azl érettségi bizonyöt- ványt és ezzel a »felsőbbrendűek« közé emelkedtek . .. 1935... Húsz év telt el azóta. Húsz hosszú év, melynek fele új életet szült, melyben jogot kaptak az el­nyomottak és megnyílott a munkás­paraszt fiatalok előtt az iskola ka­puja. És az eke szarva mellől, a dübörgő gépek mellől a dolgozók orvosnak, mérnöknek, tanárnak ne­velhetik gyermekeiket. Bennük va­lósíthatják meg régi, elfojtott vá­gyaikat, álmaikat. 1955 Tegyük félre a vaskos kötetet és ; nézzünk egy másikat. Ez húsz év­ivel később, az 1955/56-os tanév előtt Íródott, az új elsőosztályosokról be­szél. És milyen szép dolgokat mond! ■A beiratkozottak 71 százaléka mun­kások és parasztok lánya. A többi .haladó értelmiségi származású. Osz- •tályellenségnek nem jut hely. Néz- izük a neveket. Kovács Rózsa somi 'tszttag lánya, Baranyai Margit [édesanyja a Kaposvári Textilmű- ínek dolgozója. Minden név üzemhez, 'szántóföldhöz, építő, alkotó műm ' kásemberekhez, becsületes dolgozók­ihoz vezet. Megszépült az oskola is. Az elmúlt 'tanévben félmillió forintot fordítot­tak iskolafejlesztésre. Biológiai eme- Rietet létesítettek, szertárakat ren- '-deztek be és kicserélték az immár harminc éves, öreg iskolapadokat. ,150 tanuló diákotthonban lakik, lahol bőségesen nyílik alkalom ta­nulásra, szórakozásra és a diákok .második otthona. Ilyen körülmények tözőtt szép kötelesség a tanulás. És 'a végzettek gyorsan, könnyen él- ihelyezkedhetnek, vagy egyetemekre, (.főiskolák ra mehetnek. Szép, nagyon 'szép eredmények és mindez tíz év ’alatt. Vály Armand, az iskola igazgatója elmondja: a nevelőtestület megértet­te, hogy új feladatok állnak előttük és .teljes erejükből azon dolgoznak, ■hogy művelt dolgozó lányokkal lajándékozzák meg a társadalmun­kat. Mindkét kötet visszakerül a he­gyére. Egyik a múlt emlékét őrzi, másik a jelen diadalát hirdeti. A 'régebbi arról a korról .beszél, ami­dkor a nép még jogfoSztottan tengő­idéit, az új pedig az alkotmány dia-1 [dalát, a megszépült boldog életet ■hirdeti.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom