Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1955-08-11 / 188. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1955. augusztus 11. Eredmények és hibák a Mozífizemí Vállalat lilmpropaganda munkájában Megyénk fiknszínházaiban estéről estére ezer és ezer ember tekinti meg a műsoron lévő filmeket, ezren és ezren tanulnak, nevelődnek szórakozva a vetített filmekből. A Cilimnek ezt a szinte felmérhetetlen propaganda-jelen tőségét Lenin elv- társ így határozta meg: az összes művészetek közül számunkra a legfontosabb propagandaeszköz a film. Igen, a film a legfontosabb propagandaeszköz a művészetek közül, de vajon tudunk-e mindenkor megfelelően élni vele? A magyar és a haladó külföldi filmgyártás legremekebb filmalkotásait forgatják megyénk filmszínházaiban. Mégis, sok esetben egy-egy filmalkotás korántsem éri el azt a közönségsikert, mint amit megérdemel. Az ok elsősorban a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat propagandamunkájában rejlik. Nem kielégítő egy-egy film előkészítése, rossz a vetítést megelőző propaganda Itt van például a Harag napja című kiváló magyar film, filmgyártásunk egyik legremekebb alkotása. [Érdekfeszítő, tanulságos, s ami a legfontosabb, történelmünk egyik legdicsőbb időszakából, á Tanácsköztársaság idejéből, Salgótarján védelméből meríti tárgyát. A Magyar Párt- történet tanulmányozóinak igen nagy segítséget jelentett a film megtekintése, de egyaránt minden mozilátcn gatónak élmény volt. Mégis, a Vörös Csillag filmszínházban történő forgatás alkalmával egy héten át mindössze 7148 látogatója volt a filmnek. Ennyi volt a tényleges, míg az eszmeileg tervezett néző 15 740 volt. Hol a hiba? Részben a Moziüzemi Vállalat propagandamunkájában, részben a támogatásban. A Városi Pártbizottság, az SZMT sem adták meg a kellő s a megígért támogatást a szervezéshez. A Moziüzemi Vállalat nem használja fel kellően a rendelkezésére álló propagandaeszközöket. A plakáton történő hirdetések — s az emberek ezen át szereznek tudomást a filmszínházak műsoráról — nem elég alaposak. A Moziüzemi Vállalat takarékossági szempontok által vezérelve most havonta egyszer nyomat plakátot, egy kisméretű plakátra zsúfolja össze két filmszínház egész havi műsorát. A siető ember sokszor még arra sem ér rá, hogy (kikeresse a plakáton lévő apró címek közül, mikor melyik filmet játsszák. Mindezek apróságoknak tűnnek, de az ilyen apró hilbák igen sok esetiben veszélyeztetik a közönségsikert. A film segít az egyénileg dolgozó parasztok meggyőzésében Elismerőleg kell szólni a Moziüzemi Vállalat mezőgazdasági filmak- ciójáról, a filmpropagandának a tsz- szervezés szolgálatába állításáról. A vállalat igen nagy segítséget nyújt a termelőszövetkezeti tárgyú játék- és dokumentumfilmek vetítésével a termelőszövetkezetek életének ismertetésében, a közös gazdálkodás vonzóvá tételében. Gadács lakói, amikor községük tsz-község lett, azt kérték — mivel másfél éve nem volt náluk vetítés — kapcsolják be őket is a körzeti filmhálózatba. A kérést — köszönet érte — a vállalat terven felül teljesítette. Sajnos, a bemutatkozás nem a legjobban sikerült. A Vihar c. nagyszerű tsz-tárgyú filmet küldte ki a vállalat, de a film annyira agyonhasznált volt, hogy hangot a gadácsiak jóformán alig hallottak. Igen sok termelőszövetkezeti községben vetítették már a Hintónjáró szerelem, a Vidám vásár, a Hajnal a Nyemán felett c. játékfilmeket. A dokumentumfilmek közül a Közös út, a Tenigelici milliomosok, a Hajnal' kolhoz stb. filmeket vetítették eddig már 38 olyan községben, ahol tsz-szervezés folyik. Nagycsepelyen s még több helyen utcai vetítéseket tartottak. A tsz- tárgyú filmek igen sok nézőt vonzanak az előadásra, s ezt az alkalmat kiválóan használják fel arra, hogy a szünetben ajándékműsort adnak hanglemezről a tsz-be belépett dolgozó parasztoknak. Terv a tsz-mozgalom támogatására A Moziüzemi Vállalat most tervei készített arra, hogy miképp segíti helyes műsorpolitikával a termelőszövetkezeti mozgalmat. Azokra a helyekre, ahol most szervezés folyik, de oda is, ahol újabb belépések várhatók és szükség van a filmmel való agitáclóra, tsz-tárgyú játék- és dokumentumfhímeket küldenek. Arra törekednek, hogy meg- megfelelően segíteni tudják filmjeikkel a szervező munkát. Nemes- déden, amikor a szovjet kolhozok életéről tartottak előadást, előadás után a szovjet kolhozok és a magyar termelőszövetkezetek életéről, munkájáról rendeztek vetítést. So- mogymeggyesen a gazdagyűlés után mutatták be a Vihar című filmet. Nem véletlen, hogy Lenin elvtárs a filmet nevezte a művészetek közül a legfontosabb propagandaeszköznek. S ha a Moziüzemi Vállalat az apróbb szervezési s egyéb hibákat kiküszöböli propagandamunkájából, bizonyos, hogy mind falun, a mezőgazdaság szocialista átalakításában, mind a városban még hasznosabb nevelő, oktató, szórakoztató propagandaeszközzé tudják tenni a magyar, a szovjet és a haladó külföldi filmgyártás alkotásait. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz ma Kaposmérőft, augusztus 12-én pedig Somogy Sámsonban. — Mezőgazdasági kiállításokat rendeznek augusztus 14-én Fonyódon és Nagyatádon. Mindkét járási mezőgazdasági kiállítás bemutatja a járás falvainak fejlődő mezőgazdaságát és állattenyésztését. Részt vesznek a kiállításon a járás állami gazdaságai, termelőszövetkezetei és egyéni dolgozó parasztjai. A Lengyeltóti Állami / Gazdaság szőlőoltványait, a Balatonnagybereki Állami Gazdaság mezőgazdasági terményeit, a Nagybaráti Állami Gazdaság kiváló tejelőteheneit és apaállatait, a lábodi Béke TS Z pedig országoshírű dohányát mutatja 'be a kiállításon. — Szénporból magaskalóriájú brikettet készítenek a papírgyártásnál keletkezett fauliadékanyag, az úgynevezett saulfid szennylűgnak kötőanyagként való felhasználásával. Korábban e kötőanyagot vadgesztenyéből készítették. Az új eljárással ez évben 350 vagon brikettet gyártanak már. vágóallatvásár és szerződéskötés siófokon az AUGUSZTUS 20-1 ÜNNEPI VÄSÄRON! Vásárolunk vágómarhát és szerződött hüsbikát. (Csak nőivarú kiselejtezettet.) A megvásárolt állatokat a helyszínen átvesszük és a vételárat azonnal kifizetjük. SZERZŐDÉST KÖTÜNK: Hízótisertésre és bacon (hús) sertésre. Hízott bikára 70—'300 ik'j; súlyig, de legfeljebb 18 hónapos korig. Üszőnevelési akció keretében tenyésztésié alkalmas 4—13 hónapos korú, jól fejlett, egészséges szervezetű, magyartarka és szimemtáli fajtájú üszőborjúra. A megkötött szerződések alapján állatdarabonként kamatmentes előleget folyósítunk. A szerződött állatok átvételekor a magas vételáron kívül prémiumot is fizetünk. SOMOGY MEGYEI ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT. »HÍREK* n.|„. Várható időjárás csiiUfJQlfSZtUS ttörtök estig: Szeles, felhős idő, még több ’helyen esővel. A hő- jmérséklet lassan emel- jkedik. Várható legma- *fgasajbfa hőmérséklet:-20 fok. ESEMÉNYNAPTÁR 1456 augusztus 11-én halt meg Hunyadi János, a legendáshírű törökverő nagy hadvezér. i | Szemét a Balaton- eszpresszóban i A zongora csörömpöl, s egy har- í monika émelygős nyekergése mel- í lett rekedtes hang tölti be a pará- í nyi eszpresszót. A »tánczenét« az 1 előbb hagyták abba, s most a ven- 5 dégek szórakoztatására »tanulsá- ! gos« dalokat énekel a zenekar kí- i sérete mellett egy hang: I »Tudjátok-e, mi az szeretőnek lenni ... « | ... és így tovább. — Undorító! — ! A zenekar tagjai bömbölve fújják ! a dalt a megtért utcanőről, majd í a változatosság kedvéért egy vidámabb ritmusú dalba kezdenek. »Ujjé, a ligetben nagyszerű« — rikoltanak a vendégek fülébe, s 1 közben kialakul az új szöveg a | »smasszerröl« és a vizsgálóbíró- ! ról, akinek, hogy mi köze a liget- í hez és a »nagyszerühöz« — senki 1 * sem tudja. 1924? — Nem, 1955-ben játszódik le a jelenet, a Balaton partján, Siófokon, a »Balaton« eszpresszóI ban. S folytathatnánk még a »változatos« műsor ismertetését. Naponta ötször elhangzik a dal az aranyvégű cigarettáról, természetesen még ez is eltorzított szöveggel. Tartalom: történet egy lányról, aki az utca rongya lett. S végül, hogy a tanulság se maradjon el, minden versszak végén visszatér a refrén, a »tanulság«: »az élet rongy és szemét... « ...Szemét! Ilyen szeméttel, I ilyen undorító dalokkal akarja szórakoztatni a Balatonvidéki üdülővendéglátó által szerződtetett zenekar a vendégeket. De meddig? Sürgősen távolítsák el őket a »Balaton« eszpresszóból szemétrevaló műsorukkal együtt! — Kaposvár anyakönyvi hírei: Születés: Huszár Tibor leánya Margit, Derics Imre fia László, Vendler Béla leánya Ida, Póhl József fia József, Horváth György leánya Mária. — Érdekes könyv került kiadásra: Egry József, a néhány éve elhunyt Kossuth-díjas festőművész és Ta- káts Gyula kaposvári költő «-Vízi tükör« című kötete. A mű Egry balatoni vázlatait és Takáts Gyulának a »Magyar Tengerről« szóló verseit tartalmazza. Rendőrségi közlemény Augusztus 10-én hajnali 4 óra körül Kaposvárott, a Damjanich utca és a Virág utca kereszteződésénél Molnár János kaposvári hivatásos zenész mellbeszúrta Borda György dekoratőrt, 27 éves kaposvári lakost, aki a szúrás következtében néhány perc múlva meghalt. A tett indítóoka az volt, hogy Borda György a hajnali órákban nyomon követte Molnár Jánost, aki a feleségével hazafelé tartott és mikor utolérte őket, akkor Molnárral, akivel ismeretségben volt, vitatkozni kezdett. A vita során dulakodás fejlődött ki, s ennek következtében történt a halált okozó szúrás. Mindkét személy italos' állapotban volt. Molnár Jánost a B. M. Somogy megyei Főosztálya őrizetbe vette. APRÓHIRDETÉSEK A Kaposvári Földművesszövetkezet azonnali belépésre keres savanyító üzemébe szakképzett dolgozót vezetőnek. Jelentkezni lehet minden nap délelőtt 8 órától délután 4 óráig. Kaposvár, Budai N. Antal utca 5. szám alatt, az ügyvezetőnél. Eladó 1 komplett gázrezsó és egy varrógép. Streit M, u. 11, (19) Csecsemőt gondozásra vállalnék 4 hónapostól, Tóth Ferencné, Április '4. u. 8. (18) Eladó kifogástalan mázsamérleg (100 kilóig), vashordó, táskagramofon. Cím a Kiadóban. (17) Gyors- és gépírót azonnali belépésre keresek megbízásból. Cím a Kiadóban. _____________________________________________________________________(20) E ladók: jégszekrény, fürdőkályha réztartállyal, rézüst, vasgerendák, tizedesmázsa, cementlapok, vitrin, éfaéd- lőszekrény, ruhaszekrény;, márványmosdó, létrák, üzleti pult. szőlőprés, asztalok, kályha, csillár. Ezredév u. 16. _______________________________________________________(21) S OMOGYMEGYEI MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Félelem bére 11 —17 Szabad Ifjúság: Zavarosan folynak a vizek 12—14 Siófok: Veszélyes ösvényen 11 —12 Balatoriföldvár: Díszelőadás 11—12 Fonyód: Anna a férje nyakán 11 —12 Balatonlelle: 2x2 néha 5 11 —12 Balatonszemes: Modern kalózok 11 —12 Zamárdi: Szitakötő 11 —12 SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár. Latinka Sándor u. 7. Kiadóhivatal: Május 1 u. 16. Tel.: 099 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Latlnka Sándor u. 6. Tel.: 828. Nyomdáért felel: Hidas János NAGY FÁBA AKARJÁK VÁGNI FEJSZÉJÜKET kJ egyed évszázada már, hogy 50- mogyváron, ebben tíz ősrégi Somogy megyei községben szárnyait kezdte bontogatni a sportélet. Annakidején nem volt könnyű dolguk a faluban a sport megteremtőinek. A somogyi lankák vonulatain felépült falu utcái ugyanis oly hullámosak, hogy akar a hullámvasút közlekedhetne rajtuk. Nehéz feladat volt megoldani Somogy- váron a pályakérdést. A sport vezetői megkísérelték ugyan megkörnyékezni a tiszttartót, hogy miként létesíthetnének sportpályát az erre alkalmas területen, a kastély közelében, de olyan választ kaptak, hogy a kastély gazdájához _ még írásban sem mertek folyamodni. Mivel a faluban másutt nem volt alkalmas terep pálya létesítéséhez, ezért úgy határoztak, hogy a falu határán kívül, építik meg a sportpályát, így került a somogyvári labdarúgópálya vagy másfél kilométerre a falun kívül. Más sport, mint labdarúgás, ezidő- tájt nem volt a faluban. 1951-ben, amikor megalakult a fonyódi Járásban is a Testnevelési és Sport Bizottság, Somogyvár sportélete is szervezettebb formát kezdett ölteni. Két évvel ez- előtt pedig, amikor 1953 tavaszán első ízben rendezték meg a faluban a szpar- takiad versenyeket, kiderült, hogy igen népszerű sportág az atlétika is, hisz csaknem 70 somogyvári fiú és leány vetélkedett egymással a községi versenyeken a járási döntőbe jutásért. A járási szpartakiád döntőkön a meglepetés erejével hatott az, hogy a somogyvári 'sportolók nyerték a Járási pontversenyt. Két fiatal somogyvári sportoló a megyei döntőn Is az első helyen végzett. Harsányi Mária a súlylökésben lett első, Fazekas László a 3000 méteres gyaloglásban győzött. Mindketten részt vettek az országos döntőkön is Budapesten. Hogy ott nem értek el különösebb eredményt, az nemcsak rajtuk múlott. Somogyváron ebben az időszakban nem volt gazdája a sportnak, senki nem törődött a sportolókkal. Változást a tanácsválasztások hoztak e téren. A község új vezetői, különösen a tanács titkára lelkes sportbarát, akik ott állnak a sportolni akaró fiatalok mellett és segítik őket. A sport mindinkább teret követel ^ magának Somogyváron is. A tanács mellett ma már a DISZ-szervezet is gazdája a község sportéletének, hisz a fiatalok a két év előtti szpartakiád- győztes Fazekas Lászlót választották meg titkáruknak, s mi sem természetesebb, mint hogy a DISZ-titkár munkaprogramjában ott szerepel a sportélet megteremtése is. Manapság mar egybefonódott a sportkör és a DISZ munkája a faluban, mert a sportolók csaknem kivétel nélkül DISZ-tagok, viszont a sportkör ügyes-bajos dolgai gondot jelentenek a DiSZ-vezetöségnek is. De nemcsak DISZ-ügy, hanem bátran mondhatjuk, manapság közügy a sport Somogyvárott. Erről könnyen meggyőződhet bárki, aki a faluban a sport iránt érdeklődik. A tanács irodáiban, a földművesszövetkezeti boltban vagy a termelőszövetkezetek portáin fiatalok és öregek gyakorta vetik fel a sportélettel kapcsolatos nehézségeket. Erről beszél Gyurina Géza, a sportkör fiatal titkára is, aki azt fájlalja, hogy nekik, röplabdázóknak nincs helyük a jelenlegi futballpályán. — Sporttelep kellene nekünk, ahol helyet kapnának az atléták, pattoghatna a röplabda, £ akkor megnézhetné bárki, mit tudnak a somogyvári fiatalok — válaszolja kérdésünkre. Mást is megtudunk a somogyvári sportról. Ez év tavaszán a sportkör vezetői elhatározták, 25 év után ismét megkísérlik, hogy a sporttelep bekerüljön a faluba. Ismét felvetődött a kastélykertben létesítendő sporttelep ügye. — Most könnyebb dolgunk lesz — mondtak a sportkör vezetői, mert a kastélyban nem a régi dölyfös földesúr ül, hanem az diákfiatalok otthona. H elyeselte a kérelmet a pártszervezet, támogatta a tanács, s az a bizottság is, amely Kaposvárról a helyszínre érkezett és megállapította, hogy a sportoló fiatalok kérelme jogos. Javaslatot is tett e bizottság a Megyei Tanácsnak, melynek alapján április 5-én a Megyei Tanács VKG Osztálya a sportkörnek juttatta a kastélykertből leszakítandó területet. Ezekben a napokban, mint a hangyaboly, olyan volt a sportkör élete Somogyváron. Számok röpködtek a levegőben, szoroztak, osztottak a sportkör vezetői, szervezték a társadalmi (munkát, a fiatalok pedig élesítették a fejszéket, hogy a pálya helyén lévő nem odavaló fákat kivágják. Az örömbe azonban hirtelen üröm vegyült. A Megyei Tanács Oktatási Osztálya megfellebbezte a határozatot. És ez a fellebbezés kissé lelohasztotta a sportolók lelkesedését. A somogyváriaknak ma még mindig messze a falujuk határán kívül egy kis futballpályán kell készülniük a sportcsatákra. És ez a készülődés most különösen nagy lendülettel folyik, hisz a fonyódi járás ez évi szpartakiád döntőjében ismét a somogyváriak győztek, s Harsánylék ez évben is ott akarnak állni augusztus 14-én a megyei szpartakiád döntő győzelmi emelvényén. A megyei döntőn való eredményes szerepléssel akarják ismételten bebizonyítani, hogy jogos a kérelmük, hogj) megérdemlik a szép és korszerű sporttelepet, amely elindíthatná a további fejlődés útján a somogyvári sportot. T öbbször vezet az utam Somogyváron keresztül. A kijelölt pólya helyén még mindig ott látom azt a 30 — 40 darab évszázados fát, melyek közül 5 — 6 kiszáradóban van. Amikor Tamásovics Józseffel, a labdarúgó csapat népszerű edzőjével és Gyurina Gézával, a sportkör egyik leglelkesebb vezetőjével a kivénhedt fák között jártam, s láttam e száradófélben lévő fákat, úgy éreztem, hogy hiába lett úrra a fákon az enyészet, ezek a somogyvá- rl fiatalok a megszűnt életet jelző öreg fák helyén friss, eleven, pezsgő sportéletet fognak létesíteni. Ehhez persze az kellene, hogy a minisztérium Illetékes szervei ne az íróasztalnál döntsenek a somogyvári sportolók ügyéről,, hanem szánjanak ki a helyszínre, nézzék meg a somogyvári sportolók élni- akarását. Ez esetben a döntés eredménye nem lehet vitás. És a somogyvári sport a csattogó fejszecsapások nyomán elindul a fejlődés útján... KOVÁCS SANDUK AKIKET MEGTRÉFÁLT A TOTÓ TÜNDÉRE A Totó-tündér szerelmesei — találóan így nevezik a Totó sportfogadás nagyszámú rajongóit. Ezek a derék sportbarátok, akik nagy szorgalommal állítgatják ki hetenként tippszelvényei- ket, amellett, hogy tevőlegesen támogatják a magyar sportéletet, jól szórakoznak a Totóval. Vannak e sportfogadási láznak valóban szerelmesei, akik egész héten át csalhatatlan szisztémák, különböző horoszkópok segítségével »holtbiztos« tippeket és tippelési módokat találnak fel. Ezek a »biztos tippek« vasárnap estig valóban csalhatatlanok, mikor aztán megjelenik a Totó-iroda ablakában a hivatalos eredmény, akkor a csalha- tatlanságot nem egyszer a csalódás váltja fel. Az elmúlt héten a totózók tündére furcsa tréfát űzött azokkal, akik nem a szórakozást, nem a sport támogatását, hanem könnyű vagyonszerzési lehetőséget látnak a népszerű sportfogadásban. Nem egy felkiáltás hangzott el vasárnap este a Totó-iroda előtt: 11-es szelvényem van, 12 találatot értem ell Ezen az éjszakán nem kevesebb, mint 35 kaposvári totózó, országszerte pedig 5 ezernél több 12 találattal rendelkező sportpályázó boldogan hajtotta álomra fejét. — Végre sikerült! — mondta a fiatal házaspár hétfőn reggel a Dombóvár—Kaposvár között közlekedő vonaton. — Bútort veszünk a nyereményből — tervezgetett a kis asszonyka. M. Zolika tanulóra is biztosan büszke volt édesapja, hogy neki ilyen ügyes fi* van. L. I. vasúti tiszt boldogan dörzsölte tenyerét, s gyakorta csengette fel * Totó-irodát, érdeklődve a nyeremény- összeg nagysága felől. M. I., a Béke Szálló dolgozója egy 12 találatos, 11 db 11 találatos és 27 db 10 találatos szelvény boldog tulajdonosa sem álmodta azt, hogy 39 nyertes szelvényére kb. 270 forintot kap. Igen, a sok várható eredmény, a Totón elért találatözön azt eredményezte, hogy ez alkalommal nem tíz- és százezrek kerültek a nyertesek zsebébe. hanem kicsiny 87, vágy 10, avagy 4 forintos nyereményecskék. A szerencse tréfás játékot űzött az e heti totó- zókkal, s aki ezen bosszankodik, az nem szereti a sportot, nem szereti a Totó sportfogadást, az megérdemli e tréfát. to . I-A 1—4 to ‘ J Ma* o sO 00 •O O' Üt to »—* Nagyatád — Zamárdi első félidő Barcsi Traktor — Fonyód e lső félidő ► ö o> B a* )-* K ©* N 0D a K Barcsi Traktor —Fonyód végeredmény Nagyatád —Zamárdi v égeredmény K. Törekvés—Siófok v égeredmény K. Bástya —Barcsi Tör. v égeredmény Marcali —Csurgó e lső félidő Marcali —Csurgó végeredmény K. Meteor —K. Lobogó e lső félidő K. Meteor —K. Lobogó v égeredmény Balatonboglái—K. Dózsa e lső félidő Balaton boglár — K. Dózsa v égeredmény K. Kinizsi —Bp. V. Meteor e lső félidő K. Kinizsi —Bp. V. Meteor v égeredmény I T T KELL LEVÁGNI Feladó: 1 1 1 8 filléres í bélyeg | t 1 Somogyi Néplap Szerkesztősége Őszi sportpályázat 5. KAPOSVÁR Latinka S. u. 7