Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)

1955-08-07 / 185. szám

Vasárnap, 1955. augusztus 7. SOMOGYI NÉPLAP 1 A kaposvári Vörfís Csillag filmszínház jövő heti műsorából A FÉLELEM BÉRE Francia film A Volksstimme, az Osztrák Kom­munista Párt lapja 1954. január 31-én kritikájában így írt a film­ről: »A film vád a világ ellen, amely az embert lealacsonyítja a dollár függvényévé, megalázza, megfoszt­ja a leikétől és végül megvásárol­ja tőle az utolsót, ami megmaradt neki, a meztelen, szánalmas és mégis visszahozhatatlan életét«. KÖZÉP-AMERIKA Las Piedras városában zátonyra jutott emberek üldögélnek egy kéteslhírű kocsmá­ban. Mindenféle . nemzetiségű van köztük: olasz, francia, német, spa­nyol ... Valamennyien elvesztették otthonukat, csavargókká váltak, s alkalmi munkából tengetik életüket. A városban működik egy amerikai olajvállalat, a S. O. C. A munkások legtöbbje azért vállal itt munkát, hogy összegyűjtse a repülőjegyhez szükséges pénzt, s elmeneküljön e moszkit ókkal teli pokolból. Mario, a fiatal korzikai férfi lát­szólag megbékélt az életével. Nem dolgozik. Luigi, az olasz kőműves keresi meg számára a pénzt, s Lin­da, a kocsma csinos kiszolgálónője még szerelmével is kitünteti. Am egy napon ismeretlen érkezik, s fel­kavarja, megváltoztatja Mario éle­tét. Jo úrnak hívják a jövevényt. Szintén francia, s egycsapásra b!- zalmába fogadja a korzikaát. Jo nem akármilyen ember. Részt vett már számos csempészésben, rablótáma­dásban. S mivel legutóbbi vállalko­zásai sikertelenül alákultak, Las Fáedrasba egy fillér nélkül érkezik meg. Mario azonnal tisztelni kezdi, szinte példaképet lát .benne. Kedvé­ért otthagyja Luigit, szakít Lindával is. Most már kettesben törik a fe­jüket, hogyan tudnának innen elme­nekülni. VÁRATLANUL kedvez a szeren­cse. Las Piedrastól 500 km-re ki­gyulladt a S. O. C. egyik olajkút ja. A szörnyű tűzvésznek csak nitragli- cerines robbantással lehet gátat vet­ni. A munka, amit az amerikai vál­lalat kínál, nem veszélyteljén: két nitroglicerines teherautót kell a tűz­eset színhelyére vezetni. Elég egy pillanatnyi rossz hajtás, egy zökke­nő, s a teherautó sofőrjével együtt felrobban. A S. O. C. mindössze négy embert keres, de a jelentkezők száma sokkal több. Jo kitűnő kocsi­vezető, de öreg kora miatt mégsem választják. Az »úriember« nem nyug­szik bele a vereségbe, gondolkodás nélkül »félneállítja« útjából a kivá­lasztottat. Mario Jóval indul útnak, míg Luigi Bimbaval, a német szár­mazású fiatalemberrel vezeti a ko­CS'*. S megkezdődik a hosszú út, a fé­lelem útja. Jo érzi először ennek a félelemnek a hatását. Eddigi életé­ben soha nem érzett félelmet, hi­szen mindig pisztollyal a kezében harcolt. De most ez a hátamögötti ingó pokol, amely egyik pillanatról a másikra a levegőbe röpítheti — kibírhatatlan. Mario hamarosan, rá­döbben, hogy barátja gyáva alak. Egy veszélyes helyzetben Jo cser­benhagyja társát, elfut. Mario ke­gyetlenül érezteti vele megvetését. Az akadályok egymásután tornyosul­nak, de a két teherautó vezetői olyan merészek, hogy az már az őrület ha­tárát súrolja. Hogy ebben iki jár élen, azt nehéz lenne megtudni: Mario-e, akit szinte megrészegített a veszély, az önfeláldozó Luigi, vagy a közöm­bös Birnba. Csak az öreg Jónak nin­csen kétsége az eseményék végső ki­menetele felől. A BAJ SOROZATA megkezdődött. Luigi és iBimba kocsija szerencsétle­nül járt, vezetői a levegőbe repül­tek. Jo ezután abbahagyna mindent, de Mario megmakacsolja magát: győzni akar. Egyedül természetesen ez lehetetlen. Ezért erőszakkal kénv­Ujra augusztus, újra fáradt a nyár, újí-a elégedett a somogyi határ. Pihenő erei, a kis dűlőutak simára letarolt táblák közé futnak. Odébb kukoricást csókolgat a szellő, ...lemenőben a nap, nyulak bújnak elő. S én nézem boldogan bölcsőm kedves helyét, s futó ifjúságom egy-egy esztendejét,.. A Dűlőút porából lassan este szürkül, a fecske, pacsirta s a gerle Is elül, zajtalan lesz a táj, lelkem szerteárad, s amíg Hozzad nem ér, addig el nem fárad. Lelkemmel küldöm azt az édes csókot, mit szívem a határ mosolyából lopott. Tarlóvirág adta ízét a csókomnak, mint bíbor palástját nap az alkonyatnak. szeríti társát, hogy az tartson ki mellette. Luigiék kocsija a robbanás követ­keztében felszakította az utat, amely mellett olajvezeték van. A robbanás okozta tölcsért színültdig megtöltötte az olaj. Át kell hajtani rajta. A te­herautó nekigördül, Jo a kocsi előtt haladva mutatja az utat. Egyszer csak megbotlik, s nem tud többé fel­állni. A teherautó pedig vészesen közeledik. Marionak nincsen ideje gondolkodni. Csak azt .tudja, ha meg­áll, nem tud többé elindulni Átgázol egykori barátján. Az autó szétron­csolja Jo lábát. Mikor kijutnak a tölcsérből, s Mario felveszi kocsiba társát, szörnyűlködve látja, hogy Jo sebe súlyos. Az olajkutakhoz való érkezés pillanatában hal meg Jo, az egyedülmaradt, halálfáradt Mario közönyösen fogadja sikerének ünnep­lését. MARIO másnap átveszi a 4000 dollárt, Jo pénzét is, s teli bizako­dással, reménnyel visszaindul. Be­kapcsolja rádiókészülékét, s lelki szemei előtt látja, amint kedvese, Linda kecsesen táncol a kocsmában. Ő is táncoltatja autóját, követi a keringő ritmusát. Egy ügyetlen moz­dulat, s kész a katasztrófa. A kocsi átszakítja a kőpárkányt, s lezuhan a mélységbe. A halott Mario kezében a pénz, amellyel hazamehetne, el­menekülhetne innen, de hiába. (A filmet e hó 11—17-ig mutatja be a Vörös Csillag filmszínház.) Az est hamvas fátylát áttöri egy nóta, ismerős a hangja, egy legény dalolja, Szeme a barázdán, kedve nóták között, szívébe pedig a — szerelem költözött. Tömzsi traktor pöfög, zakatol alatta, csak a hangját hallom, már homály takarja. Ekéje jóizűn hasít a dús földben, föl is hasogatja, mire jön a reggel! ... Most szunnyad el a rét, az erdő bóbiskál, semmi sem lehet szebb a nyáréjszakánál! Békák dalát rezgi halastóban a nád, alvó határnak szól a kedves szerenád. Itt-ott az útszélen kis lámpák gyulladnak, kedves kis mécsesek, szentjánosbogarak. Fölöttem csillagok, a faluban fények, — közéjük olvadok, hogyha hazaérek! KOVÁCS FERENC: NYÁK VÉGI TÁJKÉP — A KEDVESHEZ láncúi ín kínait, ín kíizültan (Egy elmaradt érettségi találkozó margójára) ]\/fár harminc év telt el azóta, hogy az utolsó szórt hallottam tanáraim ajkáról. Erős vágy fogott el, hogy meglátogassam iskolámat s kissé megfürödjem a diákvilág friss levegőjében. A ,mai diákvilágéban, amely acélosabb, céltudatosabb s tar­talmasabb tudományban és erkölcs­ben egyaránt. Nagyot kellett utaznom, hogy meg­érkezzem Somogyország fővárosába, Kaposvárra. Ahogy sétálgattam az utcákon, ízlelgettem a város hangu­latát és szemlélgettem külső képét, íminduntalan eltakarta valami a múl­tat. Ahol egykor még az utcából kifu­tó dűlőút a tágas mezőbe vitt, s mi gyerekek a füves útszélen fekete tücskökre vadásztunk, most takaros házak sorakoznak s előttük járda van. Nem téglából, mint valamikor a kaposvári utcákon általában, ha­nem aszfaltból. Elmentem az egykori Honvéd tér­re is, hogy keressem a 44-es bakák, a »rosseb-bakák« bakancsainak nyo­mát, s megnézzem azt a félfödeles kis házat a tér mellett, amelyben laktunk. A ház ablakai a füves tér­re néztek. Egyetlen szobája volt, eb­ben laktunk édesanyámmal, mi hár­man, fiúk. Apánk akkor katona volt, Ezen a téren gyakorlatoztak a so­mogyi fiúk, meg az öreg népfelkelők is, hogy aztán elmenjenek harcolni Ferencz Józsefért és Vilmos császá­rért a szerb király meg az orosz cár ellen. Mi, gyerekek, ott voltunk állan­dóan a gyakorlótéren s ámulva hall­gattuk a katonák dalát: Ha felülök, ha felülök a fekete gőzösre, Azt csak a jó isten tudja, hol szállók ki belőle ... y És szaladtunk a k\atonai zenekar mellett, amely a harctérre vonuló katonákat kísérte az állomásra. He sokan maradtak ott Sörökre, vagy ha visszajöttek, már nem zeneszóval jöttek, hanem csonk cin-bénán vagy hordágyon! Ebben a tér mellietti kis házban Jhosszú, többrészes sötét pince volt, s benne kísérteties j csend. Féltünk 'bemenni, mint ahogíy félelem és ag­godalom töltött el bennünket általá­ban. A volt Honvéd téren ma sportpá­lyák vannak, amelyeken barnára sült fiatalok futballoznak és teniszeznek, de iskola is épült ott azóta, meg ha­talmas bérházak, ahonnan most a rádió vidám zenéje szűrődött ki, s az erkélyen egy piros kendővel be­kötött fejű, csinos asszonyka forgoló­dott. Takarított a szép délelőttön. Akkor az utcánkat a földbirtokos alispánról, Tallián Gyuláról nevez­ték el, most Dimitrov nevét hirdeti. A sarkon pedig fehér plakáton az olvasható, hogy Laki László tanács­tag beszámolót tart azoknak, akik­nek képviseletében foglal helyet az »okos fők gyülekezetében« — ahogy József Attila mondja. Tskolám az én diákkoromban i Somssich gróf nevét viselte. Ez a név lekerült a homlokzatáról, mint ahogy lekerült a grófok neve a politikai élet homlokáról is. Job­ban illik oda a Táncsics név, bár én szívesebben látnám az iskola hom­lokzatán a Latinka nevet. Latinka a 19-es forradalom hőse és< vértanú­ja volt s a fehérgárdista tisztek vé­gezték ki a nádasdi erdőben. Kis diák voltam, de a fülembe csenge­nek még, amint a városháza erké­lyéjéről beszélt: »Elvtársak, meg fogjuk védeni ha­zánkat a betolakodó imperialisták ellen ... « S az ifjú magyar vöröshadsereg valóban csodákat művelt... Aztán megálltam a gimnázium épülete előtt. Nem akartam most je­lentkezni Merő Bélánál, az iskola igazgatójánál. Tudom, hogy sok dol­ga van, mert az iskolát jól vezeti, benne tisztaság van, s készülnek az új tanév megkezdésére, takarítanak, javítanak, rendezgetnek. Csak amúgy a régi kisdiák módján lopakodtam be az épületbe. Szorongó érzés vett rajtam erőt. Diák lettem, mihelyt átléptem a bűvös küszöböt. Feloson­tam az emeletre s közben .kerestem Dörre Tivadar tanárom rajzát a ró­mai cirkuszi kocsiversenyről, meg az anyai gondosságot ábrázoló képet ott a lépcsőfordulónál. Megnéztem azt a tantermet, mely­ben az utolsó évet töltöttem s beül­tem abba a padba is, ahol annyi szorongást álltam ki. Aztán kimentem az iskolaudvarra. Mennyi érzést kavart fel bennem az udvar látása! Itt játszottunk vidám gyermeki szívvel, sétálgattunk ko­molykodó, de kamaszos ritmusai, s szőttük a jövő színes tervét. Még áll a két futballkapu, s a pá­lya két oldalán mintha bólintottak volna a hazatérő diáknak az öreg hársak és diófák. Az egyik fa alatt szokta természetrajz óráit tartani Allerám Rezső tanár úr, ha szép volt az idő májusban. Itt tanultam meg Linné rendszerét — mert akkor még így csoportosítottuk a növényvilágot — de tőle tudtam meg a tudás ér­tékét és a kutatás szépségét is. Ab­ban az évben néztem először mik­roszkópba, vizsgálgattam a növényi sejtrendszert s a sejtek tartalmát. Amit akkor tanultam, azóta sem fe­lejtettem el. Sokat tudott az én ta­nárom, s mi azt hittük 14 éves fej­jel, hogy bizonyára mindent tud. Felnéztünk rá s ő kedvesen mosoly­gott le ránk. Csak akkor gyűlt ha­ragra, ha jeUemtelenséget vagy becs­telenséget tapasztalt a tanulók visel­kedésében. Az udvar szélén most botanikus kert van. A bejárata fölött írás hir­deti a micsurini mondást: »Ne vár­junk a természettől könyörado- mányt... « mikor visszafelé indultam, té­tova lépteim határozottabbak- ká váltak. Megerősödtem és azt vár­tam, hogy felbukkan valamelyik for­dulónál régi tanáraim közül valaki és én jelentkezhetem nála: — Tanár úr kérem, én készültem. Jól megtanultam minden leckét, kü­lönösen a történelmet: szeretem ezt az országot, ennek dolgozó népét, s érte munkálkodtam az érettségi óta eltelt harminc esztendőn át. Szere­tem megújuló magyar társadalmi rendünket, s ahogy ön értem tette, én is feláldozom életemet a mai fia­talok szép jövőjéért, az új világért, benne a kizsákmányolástól mentes társadalomért, az ember békés bol­dogulásáért. KOMÁROMY BÉLA. CSIKY GERGELY (1842-1891) Cokan kérdezték már, célzato­^ san is, miért Csiky Gergely lett színházunk névadó patrónusa, olyan is akadt, aki kétségbevónita je­lentőségét, de kiderült, hogy egyi­kük sem ismeri munkásságát. Csiky Gergely nemcsak kora leg- nagyobbsikerű színpadi írója, ha/nem kritikai realista drámánknak is ő a legkimagaslóbb mestere; társada- lomszémlélete, bírálata nagy kortar- sáéval, Mikszáthéval vetekszik. Fel­lépte, működése egybeesik Tisza Kál­mán miniszterelnökségének tizenöt évével, tehát Ausztriától függő fél­gyarmati sorsunk prolongálásával s a félfeudális időknek a rosszul sike­rült fcapitalizálódásával. Haladó szellemű polgári, értelmi­ségi családból származik. Atyja or­vos, nagybátyja pap. Mikor édesapja a szabadságharcban szerzett hosszas betegségben meghal, a tizenhárom- éves fiút nagybátyja rábeszéli, hogy legyen teológus, mert ez a pálya ad leghamarabb és legbiztosabb kenye­ret. Hogy édesanyján majdan segít­sen, pár év múlva habozás nélkül jelentkezik a temesvári szeminá­riumiban. A gimnáziumban is, a teo­lógián is kitűnő tanuló. Állandóan olvas, ír, nyelveket tanul. A modern nyelveken 'kívül latinul és görögül is tud, Sophoklest, Plautust fordítja, persze névtelenül vagy álnéven ír, verset, novellát is, nehogy a szemi­náriumiban kitudódjék. Harmadik év­re a pesti központi papnöveldébe kerül, majd a híres bécsi Auguszti- rieumba, 1865-ben. Itt is kitűnő, de folyton figyelik nemcsak világias magatartása, epés, szatirikus meg­jegyzései miatt, hanem állandóan hangsúlyozott magyarságáért is. Bécsben éri a kiegyezés, nemsokára hazakerül, káplán lesz,' majd hitta­nár, rövidesen teológiai professzor Temesvárt. Semmi kedve hozzá, hosszas kérésre felmentik, s egyhá­zi jogásznak teszik meg, a szegények és a házassági ügyek előadójává. Jelentős fordulat az életében: ké­sőbbi színműveihez, .társadalmi sza­tíráihoz itt kap hiteles anyagot. Az 1872. évben kiadja addig meg­jelent novelláit, de már saját ne­vén, majd egyházi tankönyveket ír, titokban pedig drámát, »Jóslat« cí­men, s megnyeri a Tudományos Aka­démia száz arany pályadíját. Uj ro­mantikus mű, Rákosi Jenő Aesopu- sának hatása érzik rajta. Itt is ógö­rög a színtér, hőse Olympia, Apolló papnője. Szüzességi fogadalmát meg­szegi, férjhez megy, de egy korábbi jóslat szerint összedől a temploma. Nem is nagyon burkolt célzás ez Csiky .társadalmi helyzetére és elvá­gyódására. A darab színpadon is si­kert arat, és Szigligeti, a Nemzeti Színház akkori igazgatója további munkára hiztatja. A következő év­ben megírja második drámáját, a »Jánus-«-t, az I. Béla korabeli po- igány lázadó vezér históriáját: a sza­badságharc bukására céloz .benne. Három hónap múlva, 1878. január­ban egyfelvönásos tragédiát mutat be tőle a Nemzeti, majd még ez év októberében az »Ellenállhatatlan« c. történelmi vígjátékot. Ezzel le is zá­rul. Csikv újrcmaratikus időszaka. Czdgligeti halála után Paulay ^ Ede, első európai nívójú szak­emberünk kerül a Nemzeti élére; maga is papnak készült, mint Csiky. A magyar realista színház és műsor megteremtésén fáradozik, és Csiky- ben látja az eljövendő nagy dráma­írót és kérlelhetetlen társadalmi bí­rálót. Az ő biztatására utazik ki Csi­ky Párizsba, tanulmányútra. Itt vált igazi realistává; francia hatásra te­remtette meg a magyar krititkai rea­lista drámát, s ezen a téren előbb látta meg és ostorozta az elnyomó osztályok bűneit, mint Mikszáth ké­sőbbi' regényeiben. Mikor 1880. ja­nuárjában bemutatták »Proletárok« c. színművét, a haladóbb kritikusok így kiáltottak fel: »Végre az igazi magyar színdarab!« A maradiak per­sze fanyalogva, hidegen fogadták, de a közönség és a feltűnő siker Csikyt és Paulayt igazolta. Csiky antik ér­telmezésben használta a proletár fo­galmat: ott a társadalom ingyenélőit jelentette. Mai felújításában az »In­gyené lök« .nevet kapta, s ez fedi iga­zán a darab mondanivalóit. A »Pro­letárok« átütő sikere után Csiky a Nemzeti Színház dramaturgja lesz, majd tanár a Színművészeti Akadé­mián. Még ebben az évben megírja legjobb bohózatát, a »Mukányil«. Míg a »Proletárokéban hajlamos a megalkuvásra, a »jó vég« kedvéért: itt könyörtelen, s a gyilkos szatíráig emelkedik .társadalombírálata. A kö­vetkező évben mutatják be a »Cifra nyomorúság«-ot, ez a tisztviselő tár­sadalom ú. n. úri nyomorát kritizál­ja, s mintegy előfutárja lesz a szá­zadforduló naturalista drámáinak. Ez a három .társadalmi színmű Csikyt verhetetlenül az elsőséghez juttatja, s utáila még tíz évig uralkodik az ország első színpadán. emsokára megválik a papi pá­lyától, szíve hajlamát követi, családot alapít, és lankadatlanul dol­gozik szinte szabadidő nélkül. For­dít, tanulmányokat ír, regénybe kezd, minden évben színre kerül két eredeti drámája. Mértéktelenül do­hányzik, ezt is szíve sínyli meg. »Kaviár« c. bohózata 1882-ben ke­rül színre. Jelentéktelen darab, de rendkívül mulatságos, ma újra szí­nen van, hatalmas sikerrel. A nép­színművel is megpróbálkozik, de nem a romantikus, giccses fajtával, hanem népdrámát ír. A »Szép leá­nyok« kissé zolai színnel festi a sze­gény kispolgárság életét. Két leány­testvér a darab középpontja, egy vi­déki tanító Pestre került árvái. Még ebben az évben mutatták be a »Stomfay csailád«-ot is, egy felvidéki dzsentricsalád viszálykodását tár­gyaló színművét. »Bozóthy Márta« C; darabja pedig az anyai önfeláldozás­ról beszél, s egy kicsit rokon Shaw »Warrenné mesterségé«-ve 1. Legkö­vetkezetesebb poligáralakját pedig a »Vasember« c. drámájában írja meg; 1884-ben került színre a »Buboré­kok« c. vígjátéka, egy földbirtokos családnak, Solmayéknak a haláltán- ca a bukás felé. Ezt is felújította a mai Nemzeti. 1886-ban mutatják be »Spartacus« c. történelmi drámáját; A Teleki-pályadáj száz aranyát nye­ri. Két első felvonása remekmű, a harmadik kicsinyes szerelmi törté­netté süllyed. Két utolsó nagyobb műve az 1890-ben bemutatott »örök törvény« c. ríkattató, szentimentális drámája, óriási sikerrel, majd a »Nagyratermett« c. történeti vígjá­téka. Piemontban játszódik, szemben állnak az udvari reakció és a carbo- nárók forradalmának alakjai: „..»S az eszme győz, feláll az új viJ3g, Erősebb, mint a régi, biztosabb; Ingathatatlan három oszlopa: Testvériség, egyenlőség, szabadság«. A darab célzás Tisza Kálmán bu­kására. Az egyik csökönyös, szűklá­tókörű alakja hasonlít is hozzá. Utol­só bemutatója, amit még megírt, egy jelentéktelen víg játéka, a »Nagymama«. Prielle Kornéliának írta a címszerepet, Csillag Teréznek a naivát. Fergeteges sikere volt, ' í közönség a kitűnő technikáját él­vezte, meg a kiütköző szentimentális és bohózatos helyzeteit. Csiky még ebben az évben meghalt: meghitt barátai körében, a családi asztalnál szívszélhűdés érte. Csiky Gergely korszakot alkotó munkásságát még ma sem méltatták kellőképp. Janovics Jenő dr. kétkö­tetes életrajzán kívül alig találunk érdemes monográfiát, de már ez is elavult. Hegedűs Géza, aki kfo. az ötödik utód a Színművészeti Főisko­lán Csiky egykori tanszékében, át- érezte ezt a nagy hiányt, s egy kb; százoldalas tanulmányban igyekezett valamit hevenyében pótolni. Most dolgozik egy szélesebb távlatú mo­nográfián. Adatgyűjtés közben máris két, eddig ismeretlen, színpadi mű­vére búkkant. Egyik egy idegen tör­ténelmi színmű fordítása, a másik pedig Arany: »Nagyidai cigányok« c; szatirikus eposzának dramatizálása; Hegedűs is azt mondja: egyelőre át nem tekinthető terjedelme miatt sem a reánk maradt örökség. Fordí­tásai, cikkei tömegét nem is tekint­ve 31 eredeti színművet, 7 regényt, 2 novellás kötetet 'hagyott reánk. Ez az örökség kötelez: feltárásra, szám­bavételre, hasznosításra s a kegye­let, bála igazi lerovására. ekünk, kaposváriaknak 'is most már részt kell vennünk az erre irányuló munkában. Jóleső örömmel hallottuk, hogy színházunk tervében szerepel egy Csiky-hét ren­dezése is. Reméljük, hogy találko­zunk majd a kellő irodalmi méltatá­sán, és a most felújított darabjain kívül — a »Szép leányok«-kal vagy (a »Nagynatermett«-tel, esetleg a »Komédiások« c. legjobb egyfelvo- násosával. Ez lenne legméltóbb ün­nepe a Csiky Gergely Állami Szín­háznak. Ztíás Bertalan,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom