Somogyi Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1955-07-17 / 167. szám
6 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1955. júliiis 17. GÉPÁLLOMÁSI ŐRJÁRAT 0 haza iránti felelősséggel küzdenek a Marcali Gépállomás dolgozói Hírt adtunk arról, hogy a Csoko- nyavisontoi Gépállomáson a vezetők felelőtlensége miatt még mindig bent állnak a .gépállomáson a gépek, nem dolgoznak a kombájnok, az arató-kévekötő gépek, nem bántják az áiTpatarlót. A Marcali Gépállomáson már nem tapasztaltunk ilyen felelőtlenséget, sőt arról számolhatunk be, hogy a kommunisták példamutatása nyomán a Marcali Gépállomás dolgozói becsülettel helytállnak a ke- nyércsaftában. Szombaton fél 6-kor már megbeszélést tartott Takács eivtáns, a gépállomás igazgatója Baumgartner Ferenc 'körzeti ellenőrrel, Kdnics József briigádvezetővel, gépalkatrészeket adott ki, hogy zavartalanul folytathassák a munkát. Takács elvtárs kicsit ingerült volt reggel, amikor meghallotta, hogy a sávolyi tsz-ben félnapot állt az arató-kévekötőgép. — No, de ki tud most nyugodt lenini — mondta, amikor egyik órában felhő- szakadás zuhog a nyakunkba, a másik órában pedig süt a nap és pereg a gabona. A megbeszélés után már a határban lehet megtalálni Takács elvtársait. Minden gép kánt van, ott vannak az emberek is, ha tehát valamit tudni akar, akkor neki is ki kell mennie. Gépek átcsoportosítása, társadalmi munka szervezése, hogy mielőbb raktárba kerüljön a kenyérgabona Kell a városnak a kenyérgabona, gyorsan el kell csépelni azt a búzát, amelyet már learattak, s erre leginkább a termelőszövetkezetekben van mód. Egy kis gondolkodás: hol arattak le legtöbbet? A kéthelyi Petőfi, a sávoly! Szabadság és a somogyszemt- páli TSZ-ben. Itt kell tehát csépelni, ezek a tsz-ek tudnak adni legelőször kenyérgabonát. A járási pártbizottság titkára, Illés elvtárs Sávolyra ment, hogy megszervezze a gyors- cséplést és gyorsbeadást, Takács elvtárs pedig Kéthelyre és Somogy- szontpálra. Kéthelyen meg kellett szervezni a foehordást, de a cséplés- hez és a betakarításhoz nem volt elég ember. Takács eivtárs a vontatókat rendelte Kéthelyre a gépállomásról, Nánás Imréné elvtársnő, a Megye Tanács elnökhelyettese pedig társadalmi munkásokat szervezett a tanácsi dolgozók közül. A járási tanácstól és a községi tanácstól jelentkeztek munkára, s rövid idő múlva már hordták a gabonát, felbúgott a két cséplőgép a Petőfi TSZ portáján. Vasárnapra egy vagon gabonát akarnak szállítani a begyűjtőhelyre. Somogyszentpálon állt a kombájn, előző nap vihar volt, s feláztatta a földet. Takács eivtárs beszélt a írak- íoristákkal, megnézte a földet, s megállapították, hogy meg lehet rnár kezdeni a munkát. Hamarosan nyelte a kalászokat a gép, egymásután teltek a zsákok. Nappal arat, éjjel tarlót hánt a kommunista traktorospár A Marcali Gépállomás itraktoris iáinak, de megyénk valamennyi gépállomási dolgozójának példáit mutat Berta István és Subicz György traktoros. A Petőfi TSZ tábláján vágják a búzát kévekötő-aratógépükkel, éj szaka pedig tarlót hántollak. Áldozat- készségüket mutatja az, hogy amikor izzókúpjuk kiégett — amíg a mási kát a gépállomásról meghozták — ideiglenesen is megcsinálták és tovább dolgoztak. Fáradhatatlanok, ha a haza, a dolgozó nép ügyéről van szó. Minden elismerést megérdemelnek. # * * A gépállomás dolgozói vasárnap is aratnak, csépelnek Sok drága időt elrabolt már az eső, tehát minden percet ki hell használni, éjjel-nappal küzdeni kell az aratás, cséplés -gyors 'befejezéséért A gépállomás dolgozóit nemes versengés is hevíti. Szvöboda eivtárs cséplőgépével -benevezett az 50 vago- nos mozgalomba, s az idén meg akarja szerezni az elsőséget. A gépállomás is jó helyezést ért el a megyénk -gépállomásai közti versenyben, s ezt a helyezésüket szilárdan tartani akarják, sőt elsők akarnak lenni. Ha a gépállomás vezetői, dolgozói továbbra is áldozatkészen küzdenek, akkor minden reményük meglehet rá, hogy elsők lesznek: BECSÜLETBELI ÜGY Több balatonszentgyörgyi gazda mondta el, amikor a kenyérgabona betakarításáról, esépléséről és beadásáról volt szó a kibővített vb-ülé- sen, hogy miattuk még nem kellett iszégyenkeznie a fonyódi járásnak. A párt-, a tanácstagság, a dolgozó parasztság eddig is harcolt azért, hogy községük jóhímeve megmaradjon. Tudják, hogy mik a jogaik, de kötelességükről sem feledkeznek meg. Ezt bizonyítja az is, hogy évi sertésbeadási tervüket eddig 87 százalékra, a tojásbeadást 94 százalékra, a baromfi- és tejbeadást 65 százalékra, a vágómarháét 96 százalékra teljesítették. Első féléves adótervüket 103 százalékra rendezték. A kibővített vb-ülésen megtárgyalták, hogy eredményeik fokozására itt a legjobb alkalom: amikor az állam segítséget kér. A gazdák megbeszélték, hogyan tudnának gyorsabban learatni, de elhatározták azt is, hogy kenyérgabonafeleslegüket az államnak adják el. Több gazda, köztük Bene Jenő 9 holdas, Simon P. Jenő 12 holdas hozzászólása után elhatározták, hogy 18-a után nem lesz le- aratatlan kenyérgabona a balaton-' szentgyörgyi határban. Azonnal meg-' kezdik a cséplést is. Vállalták, hogy a cséplőgéptől a szabadgabonabe- adást is azonnal teljesítik. Mint mondták: nagyon jól tudják, hogy . miért tesznek eleget a párt és az állam kérésének, tudják, hogy ez becsületbeli ügy. Kőkúton is megmozdult a föld Június végén alakult meg Kőkúton a Vörös Sugár TSZ. 13 gazda határozta el, hogy termelőszövetkezetet alakít s ősszel már együtt gazdálkodnak. A fiatal tsz a múlt héten újabb belépőkkel erősödött. A régebbi belépők és a kommunisták meggyőző szavai hatására egy hét alatt 16 család lépett be a Vörös Sugár TSZ-be 32 taggal, 164 hold földdel. Az új belépők közé tartozik Fodor Gyula 14 és Bosnyák Vendel 12 holdas dolgozó paraszt, akiknek belépése ösztönzően hatott a kívülállókra. A Vörös Sugár TSZ így 29 családdal, 55 taggal, 335 hold földön kezdi meg ősszel a közös gazdálkodást, bár addig még bizonyosan számos új belépővel erősödnek. Ékre minden remény megvan, hiszen ahogy a községben mostanában emlegetik: »-Kőkúton megmozdult a föld«. Egyre többen kísérik érdeklődéssel a termelőszövetkezeti mozgalmat. A múlt héten nemcsak a megalakult Vörös Sugár TSZ-be történtek belépések, de egy új tsz alakításával is sikeresen próbálkoznak az előkészítőbizottság tagjai. Egy hét alatt 17 család, 31 taggal lépett be a megalakítandó termelőszövetkezetbe, összesen 175 Ihold földdel. Az új kőkúti termelőszövetkezet a napokban alakul meg. Okos szóból értenek a gazdák • • • Az aratás, cséplés, beadás Irírei |í a barcsi járásból i -----A rató-segítő brigád |i alakult Bélavár községben, a Béke 11 Termelőszövetkezet gabonájának minél gyorsabb betakarítása érdekédben. Az aratóbrigád tagjai: a közsé- gi tanácselnök, Pandarics János, ('Komái József titkár, Pápics János (»hivatalsegéd és Pénzár Vendel bolt- (»kezelő, akik az egész aratás ideje I» alatt segítenek a termelőszövetkezetinek. Dicséret a példamutató, lelkes (' elvtársaiknak. Beadási emléklap i Heresznyén a község dolgozó parasztjai és tsz-tagjai emléklapot ké- ''szítettek a kenyérgabonafeűesfleg be- ' adásáról. Szarka Árpád tsz-einök 5 *' mázsát, Kuczkó József tez-pártrtítkár 5 mázsát, Pápics Imre tsz-tag 3 mázsát, Belovárecz József és Pamikász József egyéni dolgozó panasztok 2—2 mázsa gabonát ajánlottak fel eladósora államunknak. Példájukat követi a (l község többi dolgozója is. Heresznve teljesítette őszi árpa beadását Heresznye dolgozó parasztjai tól- i jesítették árpabeadási kötelezettségűiket, ezért a járási tanács engedélyt • adott a községnek szabadpiaci forgalomra. Félre akarták vezetni a tanácsot, felemelték beadási kötelezettségüket Andocs községiben már a múlt vasárnapi tanácsülésen ismertette Karsai elvtárs tanácselnök a falu dolgozóival a szafoadgabona állami felvásárlásáról szóló rendeletet. Általában megelégedéssel fogadták a gazdák a Minisztertanács határozatát. Azóta úgy vélekednek, hogy érdemes a fcenyérgabonafeles'Iaget az -államnak eladni, hiszen, becsületes árat fizet érte. Akadtak azonban olyanok is, akik a tanácsülésen nem értették meg világosan a rendelet lényegét, őket a népnevelők és a tanácstagok igyekeznek felvilágosítani. Kérdezzük meg ifj. Rózsa József 15 holdas gazdát, a Megyei Tanács tagját: hogyan világosítja fel gazdatársait a szabad gabona állami fölvásárlásával kapcsolatban? — Én már a tanácsülés után kezdtem számolni — mondja ifj. Rózsa József —, hogy mennyi kenyérgabonafeleslegem lesz. Úgy látom, -hogy kenyérgabonám átlagosan 12—13 mázsát ad holdanként. De ha csak 10 mázsás átlagtermést veszek is alapul, akkor is legalább 18 mázsa feleslegem marad. Ebből nem is akarok visszatartani, mert érdemes odaadni azért a pénzért, amit államunk fizet érte. Persze, akad olyan gazda, aki kevesli szabadon eladott búzájáért a 280 forintos árat. De amikor felhívom a figyelmét arra, hogy az állam 3 forintért kenyeret ad, akkor mindjárt más az Illető gazda véleménye. Több gazda pedig sokallja, hogy a szabad gabona után járó korpa mázsájáért 150 forintot kell fizetnie az államnak. Ezek az emberek megfeledkeznek arról, hogy a kötelező beadásba adott gabona után ingyenes korpajut- tatást biztosít államunk. S ez igen nagy segítség a termelőknek az állattenyésztésben. Én például a »B«-re adott gabona után összésen mintegy 150 kg korpát kapok ingyen. De arra is gondolok — és ezt a gazdatársaktól is meg szoktam kérdezni —, hogyha például a termelő adna el korpát az államnak, vajon odaadná-e 150 forintért mázsáját9 Bizony én is, gazdatársiaám is úgy vélik, hogy nem. így aztán az okos szóból érvének a gazdák. A beadási kötelezettség teljesítését akarták kijátszani Bélaváron Melics Ferenc, Kaliber Ferenc, Kiskőá Mihály, Gimesi Ferenc egyéni gazdák azzal, hogy nem jelentették be árpa- vetésterületüket. A községi tanács az idevonatkozó rendelet értelmében 20 —40 százalékkal emelte fel a beadási kötelezettségüket, ügyükben pedig a járásbíróság eljárást indított. Testvéri segítség a tsz-eknek Társadalmi aratóbrigádokat szervezett a Barcsi Járási Pártbizottság a termelőszövetkezetek megsegítésére a barcsi üzemek, hivatalok dolgozóitól. A körülbelül 100 tagú aratóbn- gád KomJósdon, Babócsán, Csokon-ya- visontán, Vízváron, Homokszentgyör- gyön, Kastélyosdombón fog aratni. Összefogással gyorsabb az aratás Hat barcsi dolgezó paraszt segített a napokban learatni a gabonát Dudás Vince 6 holdas dolgozó parasztnak. Összefogva, a behordásf is azonnal el tudták végezni. Egyre több dolgozó paraszt fog össze egymással az aratás gyors elvégzésére. Az aratásban is helytállnak honvédeink Pártunk feladatul adta nekünk, a néphadsereg katonáinak, hogy a betakarítás gyors és szemveszteség nélküli elvégzésében segítsük dolgozó parasztságunkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nagyon komoly, felelősségteljes harci feladat. Minden aratóbrigád becsületbeli ügyének tekinti, hogy e feladatot végrehajtsa. Tudjuk, hogy az aratásban elért sikereink az egész ország sikerei lesznek. Több gabonát, több kenyeret jelent az idejében elvégzett, szemveszteség nélküli aratás. Ezért érnek el az aratóbrigádok kimagasló eredményeket, mint pl. Pavlicz tiszt elvtárs brigádja, amely már 207 százalékot is teljesített. Hompor tiszt elvtárs brigádját párosversenyre hívták ki. A versenyre hívott brigád azonban az utóbbi napokban alulmaradt: »csak« 118 százalékot teljesített. A Nagybereki Állami Gazdaságban a honvéd aratóbrigád az állami gazdaság DISZ-brigádjait versenyre hívta. A legutóbbi DISZ-na- pon, melyet az állami gazdaság DlSZ-fiataljaival közösen tartottunk, elhatároztuk, hogy az országos ifjúsági cséplőcsapatok versenyébe is benevezünk. Az aratóbrigádok terveiben közös kultúr- és sportműsor is szerepel. Ez a faluval és az állami gazdaságokkal szorosabbra fűzi kapcsolatunkat. Csatába indulunk, és biztosak vagyunk, hogy a harcból győztesen kerülünk ki. Gerecz László, őrvezető. Diviánsxki József 20 ad el az Diviánszki József 15 holdas rimya- kovácsi dolgozó paraszt érdeklődve olvasta a Minisztertanács határozatát a gabona állami szabadfelvásár- lásóról Örömmel fogadta a rendeletet, hiszen amikor elolvasta, hogy mennyit fizet az állam az eladásra felajánlott gabonáért, ezenkívül még milyen kedvezményekben részesül — meggyőződött arról, hogy sokkal jobban jár, mintha bárkinek eladná. Diviánsaki József 6 holdon termeit kenyérgabonát. Kiszámította, hogy ha 75 százalékát ajánlja fel terményének, még aíkkor is bőven marad családja szükségletének fedezésére. Azonkívül, hogy tóadási kötelezettségét a cséplőgéptől teljesíti, elhatározta, hogy 20 mázsa kenyérgabonát ajánl fel megvételre az államnak. Remázsa kenyérgabonát államnak méljük, minden becsületes dolgozó' paraszt követi Diviánszki József példáját Vasárnap is aratnak Az esőzések miatt a Kaposvári Cukorgyár célgazdaságaiban is elhúzódott az aratás. A célgazdaságok trak* toristái most elhatározták, hogy vasárnap is egész nap aratnak. A gazdaságok területén lévő gabona 90 százalékát géppel aratják. A szent- gáloskéri gazdaság Mnmkaérdem- éremmei kitüntetett zetarosa, Varga László egy nap alatt 14 kát hold gabonát aratott le. Varga László is- elhatározta, hogy vasárnap is arat. Az aratással párhuzamosan végezzük el a tarlóhántást és a másodvetést A nagyatádi járásban már a múlt hét végén hozzáláttak a termelőszövetkezetek, dolgozó parasztok a beérett rozs- és búzatenger aratásához. Különösen élenjárnak az aratási munkákban a lábodi Béke Termelőszövetkezet tagjai, akik példát mutatva a község dolgozó parasztjainak, elsőnek kezdték meg a kenyérgabona levágását. Nagyatád községben is jól halad az aratás. A becslések szerint a jövő hét elején le is fogy a kenyérgabona. Jó termést ígér a búza a nagyatádi határban is. Holdja megadja a 8—9 mázsát. A községben legelsőnek Baros Béla 16 holdas és Hegedűs József 8 holdas gazdák kezdték meg a kenyérgabona aratását. Az aratás mellett azonban a nagyatádi járás dolgozói megfeledkeznek a tarló hántás gyors elvégzésének fontosságáról. Mind a termelőszövetkezetek tagjai, mind az egyéni dolgozó parasztok elfelejtik, hogy az aratással párhuzamosan haladnia kell a tarlóhántásnak és a másodvetésnek is. Az ősziárpa-tarlók úgyszólván még teljesen felszántatlanok a járásban,. annak ellenére, hogy az aratást a múlt héten befejezték. Látódon például már el is csépelték az őszi árpát, a tarló azonban még mindig felszántottam. Főleg azokban a termelőszövetkezetekben maradnak él a tarló hántással, ahol az aratást, cséplést kombájn végezte. Még mindig a tarlóin hever a sok esőtől átázott, értékes szalma. Egyedül Beleg község az, ahol már 80 holdon végezték él a tarlóhántással egyidejűleg a másodvetéseket is. Sok tarlórépát, kölest és nyári ültetésű burgonyát vetettek. Ezenkívül még a nagyatádi Uj Élet TSZ-ben vetettek az őszi árpa helyére nyári ültetésű burgonyát. így kellene dolgoznia a járás valamennyi termelőszövetkezetéinek és a községek dolgozó parasztjainak :s a jövő évi termés és az állatok takarmányának biztosítása végett. Minél gyorsabban, késedelem nélkül végezzék el a learatott területeken a tarlóhántást és másodvetést. A járás, a községek vezetői szorgalmazzák jobban e munkákat. „Tsz-ünk tagjai örömmel ajánlják fel megvételre az államnak fölös gabonájukat “ A Minisztertanács határozata a kenyérgabonafelesleg állami felvásárlásáról nekünk, termelőszövetkezeti tagoknak is szól. Pártunk és kormányunk évek során át bebizonyította, hogy édes gyermekeinek tekinti a termelőszövetkezeteket, minden támogatást megad, hogy a tsz-togok élete jómódú, gazdag legyen. Éppen ezért mi, a semogygeszti Uj Barázda TSZ tagjai kötelességünknek érezzük, hogy tettekkel adjunk választ a határozatra: több gabonával segítjük az ország népe kenyérellátását, a Minisztertanács határozatának megvalósítását. Termelőszövetkezetünk 141 holdon vetett kenyérgabonát, s holdanként 11 mázsás átlagtermésre számítunk. A tsz-nek így 1551 mázsa ke- nyérgabonatermése lesz. Ebből 267 mázsa a beadási tervünk, az állami szabadfelvásérlási terv 100 mázsa. Összesen tehát 367 mázsa gabonát kell adnunk a hazának, segítve ezzel dolgozó népünk liszttel és kenyérrel való ellátását. így is bőségesen marad a termelőszövetkezetnek gabonája: munkaegységenként 4 kg kenyérgabonát oszthatunk szét tagjaink között Termelőszövetkezetünk tagsága megértette: minden magyar dolgozónak érdeke, hogy ne kelljen külföldről behozni gabonát népünk kenyér- ellátásának biztosítására. Ezért elhatároztuk, hogy a felvásárlási terv túlteljesítéséért versenyre hívjuk a Somogy megyei termelőszövetkezeteket. Vállaljuk tsz-ünk állami gabonafelvásárlási tervének 40 százalékos túlteljesítését. Tsz-ünk tagjai örömmel ajánlják fel megvásárlásra az államinak felesleges gabonájukat. Csapó József tsz-tag 6 mázsát, Bohátika Gyula tsz- elnök 5, Péma Sándor ugyancsak 5 mázsa gabonát ajánl fel megvásárlásra. Ugyanígy a tsz valamennyi tagja ígéretet tett, hogy felesleges gabonáját az államnak ajánlja fel megvételre. Tudjuk, hogy ezzel nemcsak a tsz-tagok jövedelme emelkedik — hiszen az állam jól megfizeti gabonánkat, s kedvezményekben is részesülünk — de az ország kenyerének biztosítását is segítjük. Somogy megye termelőszövetkezetei! Csatlakozzatok felhívásunkhoz, tegyetek vállalást a gabona szabadfelvésánlásd tervének túlteljesítésére, mutassátok meg, hogy mi, tsz-tagok, tudjuk, mit köszönhetünk államunknak, és hogy segítségünkre mindenkor számíthatnak. Előre az ország kenyerének biztosításáért! Bohátka Gyula elnök, Tóth István ! párttitkár, Kovács István int. Váz. tag, fMakarész Istvánná, Somogyvári János, Péma Sándor tsz-tagok.