Somogyi Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1955-07-05 / 156. szám

SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1955, július 5. Nagy tűs Kaposfőn Tűzoltóink és honvédeink közös munkája mentett® meg a falut a még nagyobb kártól KOZMA LÁSZLÓ: SPORT Tűz van! Tűz van! — futott végig a hír július 3-án, vasárnap Kaposfőn. A tüzet jelezték a vödrökkel, csák- lyákkal a tűz színhelyére igyekvő emberek, a vizet hordó kocsik, a fél­revert harangok. Egy-kettőre össze­futott a falu. Ekkorra azonban már négy ház állott lángokban. A helybeli tűzoltók kivonultak Mercz József Dózsa György utca 37. szám alatti dolgozó paraszt házához, ahol a tűz keletkezett. Mentésről azonban alig lehetett beszélni. A tűz pillanatok alatt átcsapott a szomszédos Mercz Mihály Istállójá­ra, pajtájára, maqas lángot vetett az égő takarmány. Pár pillanattal később a zsarátnokot az erős szél átváqta az út túloldalán lévő Mio- vecz Anna és Ferenczi Béla zsup- tetős házaira. Azonnal lángbaborult mind a kettő. A környéken is több zsuptetős ház van. Félni lehetett attól, hogy a tűz ezekre is átterjed. S mint ez ilyenkor lenni szokott, hirtelen pá­nik lett úrrá, és a nagyszámban egy­begyűltek egyrésze csak tétlenül állt, nem tudta, mihez kezdjen. Nem így Tarr honvéd alezredes elvtórs, akinek a falun keresztül ve­zetett az útja. A csoportosulás láttán a helyszínre sietett, s azonnal moz­gósította a legközelebbi honvéd ala­kulatot, ahonnan gépkocsin több mint 100 honvéd érkezett a tűz szín­helyére. Ugyancsak Tarr elvtárs riasztotta a kaposvári tűzoltókat is, akik alig negyedórán belül már a helyszínre érkeztek. Baracskai Ferenc alhadnagy, ügye­letes tiszt, látta, hogy milyen nagy veszéllyel néznek szembe. Azonnal újabb segítséget kért Kaposvárról, ahonnan az összes vonulószerek rö­videsen megérkeztek Kaposfőre. A tűzoltók vízsugarai alatt már ered­ményesebben dolgoztak bátor honvé­deink, akik közül nem egy élete ve­szélyeztetésével mentette az égő há­zak ingóságait, a pajtákban, ólakban bennrekedt jószágokat. Kifogyott a környező kutak vize, kiürültek a vízszállító tartálykocsik, de a tüzet még csak korlátok közé sikerült szorítani, megszüntetni nem. Várszegi Gyula őrnagy elvtárs, tűz- óltófőparáncsnok, Baracskai Ferenc Strandfürdőt építenek a ladi dolgozó parasztok Lad község belterületén, a gépál­lomás melletti hatalmas parkban bő­vizű forrás buzog. A patakban tova­csobogó vizet eddig nem használták fel semmire. A Hazafias Népfront he­lyi bizottságának kezdeményezésére a dolgozókelhatározták, hogy strand­fürdőt létesítenek a forrás mellett. A szép tervet a községi tanács is tá­mogatta, így június második felében megkezdődhetett a munka. A munkában DISZ-fiatalok járnak elő jó példával, segítik őket az idő­sebb dolgozók is. Kevesen akadnak, akik ne vennék ki részüket a mun­kából. 30x40 méteres medencét ástak. A földmunkák július elejére elké­szültek. Az aratás sok dolgos kezet leköt hamarosan, ezalatt a fiatalab­bak folytatják a munkát. A meden­cét betonozzák majd, öltözősor épül a szélére, és a fürdő körüli, évszáza­dos fáktól árnyas parkot virágágyá­sokkal díszítik. és Sipos József alhadnagyok segítsé­gével megszervezte, hogy a 700 mé­ternyire lévő Kapos-folyóból kapja­nak a fecskendők vizet. Elkészült a tápvezeték. S most már nemcsak vé­dekezni tudtak a tűzoltók a tűz tova­terjedése ellen, 'hanem annak elfoj­tására is megindult a támadás. Több mint 2 órai kemény harc után elfeketedtek az utolsó zsarátno­kok. Derék tűzoltóink és honvédeink összefogása, a lelkes falusi önkén­tes tűzoltók jó munkája megfékez­te a nagy ellenséget, s megállítot­ta a tüzet, amely a nagy szél és a rekkenő hő­ség mellett akár az egész utcasor le­égését idézhette volna elő. Mindez miért következett be? A jelek szerint két gondatlan gyermek játszadozásából, akik Mercz József portáján a trágyadomb közelében kelthették a tüzet. A hatalmas szél, a nagy meleg aztán tápot adott a tűznek, amelyet nem fedeztek fel időben, mert a tűzőrségi figyelőszol­gálatot ebben az időszakban egy idős öregasszony látta el a faluban. S a bajt csak akkor1 vették észre, amikor már négy ház állott lángokban. Pedig a tűzvédelmi figyelőszolgálat nem felesleges teher, mint ahogyan sokan azt képzelik., Nem is lehet olyan kevés körülte­kintéssel kezelni, mint Kaposfőn. Kü­lönösen most, az aratás idején, ami­kor igen könnyen keletkezhet tűz. Ezért helytelen a tűzfigyelőszolgála- tot olyan személyekre bízni, aki fel sem mer menni a tűzfigyelő torony­ba, mint a kaposfői esetben is. A kaposfői kár 55 900 forint. S még nagyobb lehetett volna, ha derék tűzoltóink, honvédeink segítsége idő­ben nem érkezik meg. Ök azonban megérkeztek. Hős és áldozatkész munkával teljesítették kötelességü­ket, s jó munkájukkal megmentették számos dolgozó kis vagyonkáját. Ka­posfőn megbecsüléssel és szeretettel beszélnek az emberek a vasárnapi űz hőseiről, akik meg is érdemlik dolgozó népünk megbecsülését. K. S. (^.rilékszel-e? Csendes téli estén családod körében, meleg kályha mellett, dús vacsorád közben, amint térdeden ül gügyögő unokád ... — emlékszel-e arra, mikor háború állt? — Nyugodtan munkádat mikor bevégezed, mozi vagy színházban gyönyörködik szemed; — Messze visz és ringat az alkotó béke ... Emlékszel-e még a háborús időkre? Szétlőtt lakóházad, felszaggatott telked, féltő két karodban reszkető gyermeked; Anyád jajgatása, testvéreid könnye ... — Emlékszel-e vissza, jutnak-e eszedbe? Dübörgő éjszakák, a föld rázkódása, rakéták meg bombák felgyűlt lángolása, aggok, fiatalok, haldoklók nyögése ... Emlékszel-e? — Tudom nincs még feledésbe! Ne feledd a múltat! Harcolj az életért, Otthonod, gyermeked, hazád — mindenekért! Vesszen, ki halált szül! — Tetted legyen mérce . Győz a béketábor, Győzni fog a béke!! Magyarorszóg ifjúsági labdarúgó-válogatoM' bajnokcsapata címéért Somogy megye—Baranya megye 2:2 (1:1) Megalakult megyénk 20-ik népi együttese Az elmúlt fél év során majdnem duplájára emelkedett megyénkben a kultúrcsoportok száma, jelenleg 720 működik. A népi együttesek öttel szaporodtak. Július elején Darány- ban ■ is létrehoztak egy új együttest, mely a megye huszadik népi együt­tese. Az új csoport a környék sajátos népi hagyományaiból állítja össze műsorát. A helyi gyűjtésű és feldol­gozásé szüreti táncot, a darányi leány táncot és a darányi lakodal­mast mutatják be. A leányok ere­deti népviseletben, a »darányi kon­tyosban-« szerepelnek. Első műsorukat kultúragitációs cé­lokra ajánlják fel. A népi hagyomá­nyokat szociális tartalommal telítik és sorra látogatják a környező fal­vakat, hogy előadásaikkal jobb, ered­ményesebb munkára ösztönözzék a dolgozókat. HÍREK Dombóvár, 350 néző. Vezette: Mecse­ki. Somogy megye: Nagy — Perreg. Csi- ma, Lörincz — Kisborsó, Jakab — Ró­zsavölgyi, Szentgróti, Mayer, Búza, Zsol­nai. Baranya megye: Rózsa — Kutas, Soly­már, Czukor — Hudecz, Pintér — Gvőrfi, Pfeffermann, Göncz, Guhr, Ju­hász. A somogyi fiatalok már az első perc­ben megszerezték a vezetést. Perreg hosszan előrevágott labdája Búzához ke­rült. Búza ügyesen futtatta Mayert, s a középcsatár nem hibázott. 1:0. A ve­zetőgól megnyugtatta a somogyi fiúkat, akik hosszú időn keresztül fölényt har­coltak ki, a baranyaiak erejéből csak néhány szögletig futotta. A 37. percben aztán egy gyors támadás, s az ezt be­fejező szögletből Győrfi kiegyenlített. 1:1. Szünet után az iram még fokozó­dott. Mindkét csapat előtt több alkalöm nyílott a gólszerzésre, amely a 63. perc­ben Gönczuek sikerült. 1:2. A somogyia­kat nem tői te le a védelmi hibából ka­pón goi időnként veszélyesen támad­tak. .V» egyenlítés azonban csdk a 90. percben sikerült, amikor Zsolnai vágta a hálóba a labdát. 2:2. A mérkőzés igazságos döntetlen ered­ménnyel éri véget. Ezen a somogyi if- , júságiak jobban játszottak, mint előző i mérkőzéseiken. ’ Egyénileg: Nagy sok veszélyes labdát 1 hárított, a gólokat azonban védenie kel­lett volna. A hátvédhármasból Perreg és Lörincz nagyszerűen játszott. Csima - túl merész volt. A fedezetek közül Ja­kab volt a jobb. Kisborsónak nem pon­tosak az átadásai. A támadósor vala­hogy erőtlenül játszott. Egyik csatám Várható időjárás ked­den. estig: További fel­hőátvonulások, többfe- lés záporeső, zivatar. Élénk északnyugati szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden nyuga­ton 21—24, keleten 24—27 fok között. 1848-ban e napon nyílt meg az első népképviseleti országgyűlés. Csépelik a franciaperjét a Nagybaráli ÁG-ban E növényt csak éjszaka lehetett aratni, mivel a nappali nagy meleg­ben könnyű magja a legkisebb szel­lőmozgásra is elszáll. Éjszaka, ami­kor lehűl a levegő, megnehezedik a harmattól a mag, és nem kell félni, hogy elszáll. Ugyanígy kell vele vi­gyázni a cséplésnél is, éppen ezért csak éjszaka csépelnek a gazdaság dolgozói. Tudod-e ... hogy az első 5 éves terv első 4 évében üzembeihelyezett új ipari vállalatok száma 65? SOMOGYMEGYEl MOZIK MŰSORA Vörös Csillag, Kaposvár: Aki szereti a feleségét 30—6 Szabad Ifjúság, Kaposvár: Kegyetlen tenger 4—5 Barcs: Leleményes asszonyok 6—7 Csurgó: Rágalom tüzében 6—7 Lengyeltóti: Kaméliás hölgy 5—6 Tab: Repülés a Holdba 5—6 Iga!: Vidám csillagok 5—6 Nagyatád: Amikor a mezők virágoznak 5—6 Siófok: Zsurbin-család 5—6 Balatonlelle: Luxustutajon 5—6 Balatonföldvár: Köpenicki kapitány 5—6 Balatonszemes: Zavarosan folynak a vizek 5—6 Balatonboglár: Zűrzavar a cirkuszban " 5—6 Zamárdi: Fel a fejjel 5—6 Fonyód: Díszelőadás 5—6 Eladó egy jókarban lévő kombinált- szekrény. Kaposvár, Virág u. 7. Farka­séin ____________________________________(19) Kertes családi ház eladó, azonnal el­foglalható. Kölcsey utca 39. (10) Terményforgalmi Vállalat szárító üze­me férfi és női munkavállalókat felvesz szárítási munkára. (17083) APRÓHIRDETÉSEK Házhely, Kisfaludy u. 63—65., 236 négyszögöl eladó. Dobay, Sztálin u. 30. (11) Uj fagylaltkocsi eladó, esetleg állás­sal. Balatonlelle. Vendéglátó-iroda. (17084) Húsipari szakmunkásokat, beles szak­munkásokat, vagy betanított munkáso­kat, férfi és női segédmunkásokat azonnali felvételre keresünk. Délsomo­gyi Húsipari Vállalat, Kaposvár, Vörös­hadsereg út 67—69. (17081) Jókarban lévő női kerékpár eladó. Kossuth Lajos u. 8. Janiné. Megtekint­hető délután 5 után. (22) Niklán kétszobás lakóház mellékhe­lyiségekkel, gazdasági épületekkel, 1300 négyszögöl kert- és gyümölcsössel el­adó és beköltözhető. Cím a kiadóban. (21) Spediter-kocsi sürgősen eladó. Teher­bírás 15—20 mázsáig. Szigetvári u. 102. _______________ ' (23) J utalom a megtalálónak. Szombaton délután 3—4 óra között a Kossuth és Beloiannisz u. útvonalon elvesztettem pénztárcámat. A becsületes megtalálót jutalomban részesítem. Államvédelmi Hatóság. Király Jánosné, ________ (25) SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 7. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: Hidas János — Kaposvár anyakönyvi hírei: Szü­letés: Kovács Gyula leánya Adrianna, Ceglédi Lajos fia Lajos, Filipovics János leánya Gizella, Bális József fia Károly. Gách József leánya Beáta, Katona Ist­ván leánya Zsuzsanna, Gazda József leánya Mária, Fárcsik Mihály leánya Margit. Papp Imre fia Imre, Weisz Já­nos leánya Rózsa, Hosszú János leánya Klára. Halálozás: Vasvári István 84 éves. Fenyvesi Sándor 84 éves. Scheibl Károlyné 81 éves. Bencs Béláné 73 éves. — Többezer dolgozót képezett ki a nyári munkák egészségvédelmére megyénkben is a Vöröskereszt. A vöröskeresztes aktívák főkémit a nyá­ri mezőgazdasági munkák idején látnak el jó szolgálatot. — Hanglemezes Erkel-előadást tart július 5-én a zamárdi Közért-üdülőben Nyakas József, a Kaposvári Zeneiskola igazgatója. — Július 10-én tartják meg Fonyó­don a járási nőnapot. Az egészmapos ünnepségek keretében a járás leg­jobb kultúrcsoportjai szerepelnék. — Ibsen: Peer Gynt című művéről dr. Pálinkás Sándor vezetésével a TTIT irodalmi szakköre július 6-án ankétot tart a TTIT szervezet klubhelyiségében. — Összegyűjtik irodalmunk nagy- jaihoz fűződő népi emlékezéseket. A Magyar Irodalomtörténeti Társa­ság és a Magyar Rádió összegyűjti és magnetofon szalagra veszi a nagy magyar írókról szóló népi emlékezé­seket, mondákat. Többek között tervbe vették a miklaá Berzsenyi történetének összegyűjtését is. — Felhívjuk a szőlőtermelő gazdák figyelmét, hogy a napokban hullott csapadék fokozza a peronoszpóra-ve- szélyt. Ezért sürgősen permetezni kell. Másfél százaléknál erősebb oldatot nem szükséges használni. Permetezéskor a fürtöket is feltétlenül fürösszük meg a permetlében. — Az Országos Műsoriroda nyáron, a Balaton mentén »Muzsikáló váro­sok« című előadásokat rendez. Az új műsort először Siófokon, majd Balatonlellén mutatják be. — Kultúrotthont avatnak Táska községben. A közeljövőben befejező­dik a társadalmi munkával készülő kultúrhóz építése, amelyet csaknem minden anyagi támogatás nélkül építettek meg a táskaiak. ATLÉTIKA útmutató a kezdő és alsó osztályú mi­nősítésű sportolók edzésterveinek ki­dolgozásához (154 oldal, ára: 14 Ft) az OTSB módszertani osztályának szerkesz­tésében. A 154 oldalas könyv részlete­sen ismerteti az egyes atlétikai verseny­ágak összes tudnivalóit, mégpedig tu­dományos színvonalon, de olyan vilá­gos, közérthető módon, hogy gyakorlati segítséget nyújtson minden iskolai, kis­üzemi és falusi sportkör vezetőjének, edzőjének, továbbá minden sportolónak, aki képzett edző hiányában egyedül próbálkozik az atlétika valamennyi ágá­val. Ily módon segíti elő ez az új mód­szertani füzet az atlétika minél széle­sebb körben való elterjedését, a kezdő atléták és az atléta-edzők tudásának megalapozását. sem volt valóban veszélyes az ellenfél? kapujára. A baranyai együttes egysé­ges, jó csapat benyomását keltette. Ezen a mérkőzésen Kutas. Czukor és Pintér teljesítménye volt átlagon felüli. MEGLEPETÉS Tolna megye — Bács-Kiskun megye 3:0, Szekszárd, 400 néző. Vezette: Budán. Az esélyes Bács megyei csapat támadói­nak e mérkőzésen nem ment. A tol­naiak az első félidőben ügyesen hasz­nálták ki helyzeteiket. Szünet után nagy- fölényben játszott a Bács-Kiskun megyei csapat, de a tolnaiak kitűnő kapusának. Rappnak egy&Serűen nem lehetett e mérkőzésen gólt lőni. Góllövő: Bosnyák,. Polgár, Mányoki. Jó: Rapp, a mezőny legjobbja, Besenyei, Tarlósi, illetve Du- boczki, Zelenák. MAR NEGYEDÍZBEN GYŐZTEK A BUDAPESTI IFIK Budapest II.—Fejér megye 4:2. Siófok, 1000 néző. Vezette: Pósa. A mindvégig' jobban játszó budapesti csapat jól ki­használta a Fejér megyei védelem meg­ingását. s már 4:0-ra vezetett. GóllövC: Sáska 2, Mihály, Keresztes, illetve Pak­si 2. Jók: ördögh, Deila Mario, Juhász, Sáska, illetve Paksi, a mezőny legjobb­ja. Tímár és Bőké. A 4. forduló után a második csoport állása a következő: 1. Budapest II. 4 4 — — 10:4 8 2. Bács m. 4 2 I 1 13:6 5 3. Baranya m. 4 1 2 1 10:8 4 4. Somogy m. 4 1 1 2 4:10 3? 5. Tolna m. 4 1 — 3 7:9 2 6. Fejér m. 4 1 — 3 5:12 2 A Traktor SE megyei sportünnepélye Sokkal nagyobb érdeklődést érde­melt volna a Traktor SE július 3-án Ka­posvárott megrendezett megyei sport- ünnepélye. amelyen 200 falusi dolgozó, sportoló vett részt. A Traktor sportkö­rök jó mozgósítására jellemző, hogy a résztvevő versenyzők 50 százaléka nő Volt. Az egésznapos sportműsor híven tükrözte a Traktor sportkörök jó mun­káját, s azt, hogy a falusi dolgozók mennyire szeretik a sportot. Az is bebizonyosodott, hogy nemcsak a labdarúgást lehet a Traktor Sport­körön belül népszerűsíteni, hanem igen szeretnek a falvakban röp- labdázni, s számos híve van az at­létikának is. A nagy meleg miatt az Időeredmé­nyek gyengébbek a vártnál. Érdemes azonban megemlíteni a női versenyzők közül Huszti Klárát, a Balatonújhelyi Traktor fiatal versenyzőjét, aki az Idei traktorversenyek során találkozott elő­ször az atlétikával, és a megyei ver­senyeken biztosan nyerte a 100 méteres síkfutást, s győzni tudott a távolugrás­ban is. A szölőskislaki Jakab Rózsa is jő atléta lehetne, ha sportköre, a Ba- latonboglári Traktor az eddiginél több támogatást adna az atlétáknak. Többízben írtunk már Závecz Imré­ről, a Háromfai Traktor SK kitűnő at­létájáról. Ez a parasztfiú hihetetlen akaraterejével és szívósságával mind- megannyiszor leküzdi azt, hogy korábbi balesete folytán két kezét elvesztette. Ezen a versenyen is biztosan nyerte a 3000 és 5000 métert. Ez utóbbi szám­ban egyedül versenyzett. Egyetlen el­lenfele a rekkenő hőség volt. A Traktor SE a verseny szervezése során jó munkát végzett, de kitet­tek magukért Balatonboglár, Karád, Nagybajom és Felsőmocsolád Trak­tor sportkörei is. Nem rajtuk múlt a közönségsiker hiá­nya. Ezen a napon szpartakiád járási döntő, háztömbkörüli kerékpárverseny volt Kaposvárott. Délután pedig a kí­nai úszók szerepeltek városunkban. (Ej­nye, ejnye, versenynaptár!) Még egy dologról érdemes megemlé­kezni. A Kaposvári Állami Erdőgazda­ság raktáraiban Igen sok sportfelszere­lés porosodik. A gazdaság hibájából azonban 10 sportoló nem tudott részt venni a versenyen, mert felszerelés nél­kül küldték be őket a versenyre. Az egyes számokban az alábbi ver­senyzők szerezték meg az első helyet: Atlétika: Férfi számok: 100 m Békét; (Háromfa) 13 mp. 400 m Biró (Nagybe­rek) 58,6 mp. 1000 m Biró (Nagyberek) 2,55,6 p. 1500 m Rektor (Balatonbog­lár) 4,33,8 p. 3000 m Závecz (Háromfa) 10,09 p. 5000 m Závecz (Háromfa' 17.26,4 p. 4x100 m Balatonboglár 55.2 mp. Gránátdobás Szira (Karád) 55,35 m. Magaugrás Karai (Kisbárapátl) 155 cm. Gerely Gardi (Felsőmocsolád) 33,Tu­rn. Távolugrás Dobribán (Barcs) 629 cm. Súly Dobribán (Barcs) 10,62 m. Női számok: 100 m Huszti Klára (Ba- latonújhely) 14,9 mp. 200 m Horváth Éva (Kaposvár) 35,8 mp. 500 m Cselei Júlia (Kaposvár) 1,45 p. 800 m Cselei Erzsébet (Kaposvár) 2,57 p. 4x100 m váltó Kaposvár 67,8 mp. Súly Varga Klára (Nagybajom) 7,65 m. Magasugrás Csere Ilona (Balatonboglár) 120 cm. Gránátdobás Jakab Rózsa (Balatonbog­lár) 37,30 m. Távolugrás Huszti Klára- (Balatonújhely) 387 cm. Kerékpár: A 20 km-en megrendezett:' kerékpáros versenyt Biró, a balaton- újhelyiek tehetséges versenyzője nyer­te, aki közhasználati gépén 40 perc alatt tette meg e távot. A férfi röplabda torna győztese a há­romfai csapat, a nők versenyét a nagy­bajomi lányok nyerték. Labdarúgás: Barcsi Traktor —Kapos­vári Traktor 2:0 (1:0). V.: Horváth II. L. A megyei bajnokság II. osztályában sze­replő Kaposvári Traktor tartalékcsapata is mindvégig egyenrangú ellenfele volt az I. osztályú barcsi csapatnak, amely csak némi szerencsével szerezte meg a, 2 gólos győzelmét. Óriási közönségsikere volt a kínai főiskolás úszóknak Kaposvárott Mintegy 1200 főnyi néző övezte kö­rül a kaposvári Szabadság-strandfürdő 1-es számú medencéjét, hogy szemta­núja legyen a városunkba érkezett kí­nai főiskolás sportolók kaposvári sze­replésének. A verseny méltán tartott nagy érdeklődésre számot. A kínai fő­iskolás sportolók bebizonyították, hogy kitűnő sportemberek, és mint az előre várható volt, úszástudásban magasan a kaposvári úszók felett állnak. A leg­szebb versenyt a 100 méteres férfi plllangóúszás hozta. A kaposvári Braun István — aki egész héten betegséggel küszködött — Igen szoros versenyre késztette kínai ellenfeleit. Egyébként valamennyi számban a kínai főiskolás sportolók győztek. A versenyrendezés sok kívánnivalót hagyott maga után. Látszik, hogy ren­dezőink elszoktak a nagyobbszabású versenyektől, sok volt a kapkodás, és a rendezők nem bírtak a nagyszámú nézővel. Az is igaz. hogy ez az uszoda nem alkalmas ilyen nagyszabású ver­seny lebonyolítására. Eredmények: 200 m férfi mellúszás: 1. Mu Szuan- szu 2,47,8, 2. Keller 3.11.0. 100 m férfi gyors: 1. Lin Tyin-cu 1.00.8, 2. Lin-li 1,01,8. 100 m férfi mell: 1. Szü Cö-szjan 1.14,8, 2. Tu Koan-pln 1,17,4, 3. Szaba­dos 1,25,0. 100 m női hát: 1. Csui-mel 1,27.3, 2. Hoan Ko-hui 1.31,0. 100 m férfi pillangó: 1. Csen Tyien- hui 1,14,2. 2. Csen Jü-ko 1,16.1, 3. Braun 1,17,6. 100 m női mellúszás: 1. Tai Li-va 1,26, 2. Csen Szo-fe 1,30,6, 3. Mayer 1,44. 400 m férfi gyors: 1. Lin Szi-csin 5,02. 2. Lia Hoan-ven 5.22,5. 100 m férfi hát: 1. Hoan Tá-szá 1,15,2, 2. Dómján 1,28,6. 100 m női gyors: 1. Csez Jen-pin 1.21.7, 2. Szjan Li-hui 1.21,8, 3. Takács Gabriella 1,41. 4x100 m férfi mell váltó: 1. Kínai Fő­iskolások 5,26,4, 2. Kaposvári Törekvés 5.43.8. A pontversenyt a kínai főiskolások nyerték, akik 150 pontot szereztek. A K. Törekvés versenyzőinek 67, a K. Kinizsi úszóknak pedig 19 pontjuk volt. A versenyt úttörő-számok egészí­tették ki. Július 27-én kezdődik a megyei labdarúgó bajnokság Az NB II-be jutásért folyó osztályozó küzdelmek miatt a megyei labdarúgó bajnokságokat október hónapban be kell fejezni. Ez teszi szükségessé, hogy a 15 fordulóból áló őszi bajnoki Idényt már most 3 hét múlva, július 27-én meg kell kezdeni. Az MTSB és a Labda­rúgó Társadalmi Szövetség még e hét folyamán elkészíti a megyei I. osztályú mérkőzések sorsolását, melyet közölni fogunk. TEKE Az egyéni nagygolyós tekebajnokság megyei döntője Az egyéni nagygolyós tekebajnokság döntő mérkőzéseit július 2—3-án ren­dezték meg Kaposvárott a Szpartakusz és az Építők versenypályáin. A döntők nagyszerű küzdelmeket és a vártnál Jobb eredményt hoztak. A megyei baj­nokságot kitűnő eredménnyel Somlyai Jenő, a K. Építők versenyzője nyerte meg. Nagy küzdelem volt a második és harmadik helyért is. Eredmények: 1. Somlyai J. (K. Építők) 869 fa 2. Jäger (K. Bástya) 844 fa 3. Buni (K. Szpartakusz) 843 fa 4. Németh (K. Építők) 840 fa 5. Friss (K. Meteor) 827 fa 6. Illyés (K. Lendület) 821 fa. A megyei döntő első két helyezettje, Somlyai J. és Jáger bejutott az orszá­gos döntőbe, melyet július 16—17-én Győrben rendeznek meg. SPORTPÁLYÁZÖINK FIGYELEM! Nyári sportpályázatunk helyes szel­vénye a következő: I. 0:3, II. 2:4, III. 2:2. Az eddig megszámolt szelvények között 4 pályázónk ért el 2 telitalá­latot. Holnap közöljük a nyertesek neveit s egyúttal új ti ppszelvényün- két.

Next

/
Oldalképek
Tartalom