Somogyi Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-05 / 131. szám

SOMOGYI mPLAr A DISZ Somogy megyei Bizottsága köszönti a pedagógusokat h pedagógusnap alkalmából szeretettel köszöntjük megyénk minden (nevelőjét. Tudjuk, hogy ifjúságunk nevelésének ügye egész népünk, társadal­munk feladata •—- ebből a feladatból különösen nagy rész hárul pedagó­gusainkra. A mi tanítóink, nevelőink becsülettel, szeretettel igyekez­nek eleget tenni hivatásuknak, előkészíteni tanulóifjúságunkat a be­csületes, igaz életre. Örömmel es büszkeséggel látjuk azt is, hogy peda­gógusaink mind nagyobb odaadással foglalkoznak ifjúságunk 'idősebb korosztályával, a DISZ-fiatalokkal. Meggyőződésünk az is. hogy ifjúságunk nevelése nem lehetséges a pedagógusok, nevelők segítsége, tapasztalata nélkül. Eddigi tapasztalataink alapján Joggal reméljük, hOigy megyénk min­den. tanítója, nevelője továbbra is fáradhatatlanul, sziwel-léleKkel segí­ti ifjúságunk nevelését. Ehhez a munkához kívánunk a mai napon, sok sikert és jó egészséget. DISZ Somogy megyei Bizottsága Vasárnap, 1955. június 5. Traktoristák! ß növényápolás,fííkaszéiás,szénsbetskarítés gyors elvégzésével készüljetek június 12-re! A Marcali Gépállomás diszistai lelkes mozgalmat indítottak június 12-e tiszteletére. Megfogadták, hogy hathatós segítséget adnak a tsz-ek- nek a fűkaszálásban és szénabetakarításban. A traktorosnap szervező­bizottsága — a Gépállomások, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósá­ga, a Cukorgyár Célgazdaságának vezetősége, valamint a MEDOSZ Me­gyei Bizottsága helyesli és örömmel üdvözli a marcali fiatalok kezdemé­nyezését. A traktorosok ünnepének szervező bizottsága tegnapi ülésén arról tanácskozott, hogyan lehet feledhetetlenné tenni június 12-ét. Ezen a napon megyénk 16 községében kultúr- és sportrendezvények lesz­nek a traktorosok köszöntésére. A traktoros munka megbecsülését je­lenti az a tény is, hogy június 11-én a Megyei Tanács elnöke fogadást ad a 40 legkiválóbb traktoros tiszteletére. Ezen a fogadáson kerül sor a legjobb traktorvezetők kitüntetésére, megjuíalmazására is. Pártunk és kormányunk elismeri és tiagyrabecsüli a traktorosok áldozatos munká­ját. A jövő heti munkájukkal is bizonyítsák be traktorosaink, hogy érdemesek a párt, s az egész dolgozó nép bizalmára. Ezért a traktoros­nap szervező bizottsága felhívja megyénk traktorosait: csatlakozzanak a marcaliak kezdeményezéséhez. Harcoljanak minden tudásuk latfea- vefcésével a növényápolás, a fűkaszálás és a szénabetakarítás sikeréért, s készüljenek fel gondosan az aratás-csépiés nagy munkájára. Ezzel kö­szönthetik traktorosaink legméltóbban június 12-ét. Szépen fejlődik a heferózis kukorica Termelőszövetkezeteink az elmúlt évben 900 kát. holdon termesztettek heterózis kukoricát. E jól jövedel­mező növény magját az idén már több mint 1600 kát. holdon vetették el és ebből a területből mintegy 1200 holdon négyzetesen került földbe a mag. A kedvezőtlen időjárás ellenére is szépen fejlődik megyeszerte a he­terózis kukorica. A nagyberki Győ­ző és a kálmáncsai Szabadság TSZ határában, ahol négyzetesen vetet­ték el, már egyszer géppel és kézi­erővel is megművelték. Tudják jól a heterózis kukoricával foglalkozó tsz-ek, hogy a többszöri kapálás nemcsak egy-egy esővel ér fel, ha­nem egy-két mázsával több ter­mést is ad holdanként, azért vala­mennyien elhatározták, hogy há­romszor, de ha kell, negyedszer is elvégzik a szükséges növényápolási munkát. A répáspusztai Első ötéves Terv TSZ is 20 holdon termel heterózis kukoricát, melyet négyzetesen vetett el. A növénytermesztési, brigád tag­jai megfogadták, hogy négyszer ka­pálják meg területüket, mert a he­terózis fajta termése után másfélsze­res szokványminőséget kapnak majd vissza. Már befejezték az 'első kézikapálást és június 3-án dél­előtt hozzáláttak a másodszori nö­vényápoláshoz is. Jelentés a földekről Több termelőszövetkezetben Készítettek már zölúsilóf Állataink takarmányellátásának oiztosításában nagyjelentőségű a zöldsíló. Az őszi takarmányok siló­zása mellett dolgozó parasztjaink és termelőszövetkezeteink már nagyobb jelentőséget tulajdonítalak a zöld­siló készítésének is. Az ecsenyi Elő­re TSZ 400 köbméter, a gálosfaá Vörös Csillag TSZ 140 köbméter, a magyaratádi Búzakalász TSZ 120 köbméter, a nagybajomi Győzelem TSZ 110 köbméter zöldsilót készített eddig. A répáspasztai Első Ötéves Terv TSZ tagjai megértették, hogy sürget az idő, valamennyien a növényápolást végezték. A szorgalmas munka meg is hozta az eredményt. Minden ka­pálást, egyelést időben elvégeztek, amely nagyban befolyásolja a ter­méseredmények alakulását. Végez­tek a 25 hold cukorrépa sarabolásá- val és egyelésével, a 70 hold kuko­rica kétszeri kapálásával, a 12 hold burgonya egyszeri kapálásával és betöltésével. Pár négyszögöl napra­forgó és mák kapálását a tegnapi napon fejezték be. A nagyberki Győző Termelőszövetkezet tagjai az utolsó kapavágásokat vé­gezték el az elmúlt hét végén a szántóföldön. A következő hétre ígérkező meleg idő elősegíti majd a növények fejlődését. A 22 hold cu­korrépa kétszeri kapálásával és egye’ésével, a 12 hold kukorica ka­pálásával és a 10 hold burgonya ka­pálásával és töltögetésével végeztek. Az időben végzett jóminőségű mun­kával biztosították a magas ter­méseredményeket. Az osztatni Győzelem Termelőszövetkezet tagjai a legjobb gazdák Osztopán- ban — mondogatják a község egyé­nileg dolgozó parasztjai. A Győzelem Termelőszövetke­zet példát mutat a növényápolás- j ban. Minden percet kihasználva dől- j goznak. A 6 hold cukorrépa egyelé- j sét, a 32 hold kukorica kétszeri ka- J pálását- és az 5 hold burgonya két­szer megkapálták és betöltötték. 10 éves a Magyar—Szovjet Társaság A Magyar—Szovjet Társaság alap­szervezetei megyeszerte készülnek az MSZT fennállása 10. évfordulójának megünneplésére. Városon, falun ün­nepi MSZT-napokon, vidám barát­sági esteken emlékeznek majd meg az MSZT jelentőségéről és arról az elévülhetetlen munkáról, amellyel mind erősebbre kovácsolta a magyar nép szeretetét a felszabadító Szov­jetunió iránt. Kaposvárott június 7-én este 8 órakor a Városi Színházban tart ün­nepélyt az MSZT városi bizottsága. Az ünnepélyen Somogyi Pál író, az MSZT egyik alapító tagja mond be­szédet, Utána a Pécsi Nemzeti Szín­ház művészei, a Somogy megyei Né­pi Együttes és az MSZT tánccsoport­ja szórakoztatja az ünnepség részt­vevőit. Kaposvárott júnips 5—12 között még 30 alapszervezet rendez külön ünnepséget az MSZT tízéves fenn­állásának tiszteletére. Hasonló készülődés folyik a megye községeiben is. Sok helyen vidám majálisszerű ünnepséget rendeznek Istvánéiban, Csokonyavisontán kul­túrműsorral, sportversenyekkel szó­rakoztatják a falu dolgozóit, vala­mint képkiállítást rendeznek a Szov­jetunió életéből. Fonyódon az MSZT-székházban a: MSZT kultúregyüttese szerepel. Es­te a Kossuth-vendéglőben táncmu­latsággal zárják be az ünnepséget. Barcson ünnepi klubestet rendez­nek a fűrészüzemi és a helyi kultúr- csoport felléptével. A járásban több helyen összekapcsolják a könyvhét és az MSZT jubileumi ünnepségének eseményeit. Szovjet írók életét és műveit ismertetik Somogyaracson, ahol június 5-én Solohov-esttel egy­bekötve tartják meg az MSZT-ün- nepélyt is. Lakócsán Csajkovszkij-estet ren­deznek: hanglemezről részleteket ad­nak elő a nagy zeneszerző világhírű operáibóL Szerkesztőségünk pedagógusnapi postájából Mély érzésekkel telítettek Ui termelőszövetkezetet akarnak alakítani a büssüi gazdák augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepének tiszteletére Büssü község dolgozó parasztjait állandóan foglalkoztatja ,a szövetke­zeti gazdálkodás, gondolata. Nagy fi­gyelemmel kísérik a Zalka Máté Termelőszövetkezet eredményeit, ér­deklődnek annak tagjaitól, milyen az életük, hogyan jövedelmez a kö­zös gazdálkodás? A tagoknak van mivel dicsekedni,ük. A tavasszal amikor az egyéni gazdaság a legke­vesebbet jövedelmez, a tsz négy va­gon burgonyát adott el, ebből több mint háromezer forint előleg jutott egy-egy tagnak munkaegysége után,. Ez és ehhez hasonló eredmények ébresztették föl az egyéni gazdákban, a szövetkezés gondolatát, melyet a pártszervezet és a tanács vezetői ál­landóan napirenden tartanak. Egyes gazdákban az a vélemény alakult ki, hogy nem a Zalka Máté Termelőszö­vetkezetbe lépnek be, hanem új tsz-t alakítanak. Ezért határoz­ták el, hogy ísz-előkészítő bizott­ságot r laki tana k. Ennek tagjai: a tanácselnök, ifj. Ma­tes?. Pál, Bertényi János tanácstit­kár, Nagy Sándor 6 holdas, Rádcki György 8 holdas, Király Lajosné 7 holdas. Körmendi Lajos 4 holdas és Varga József 10 holdas dolgozó pa­rasztok. Az új tsz-t augusztus 20, alkotmányunk ünnepének tiszteletére akarják megalakítani ,a oüssüi gaz­dák. A felvilágosító munkákban — mint az előkészítő bizottság tagjai — példamutatóan dolgoznak a kommu­nisták, akik vasárnap délutánon­ként vagy hétköznap esténként fel­keresik a dolgozó parasztokat és 'be­szélgetnek velük a közös gazdálko­dás előnyeiről. Ezek a beszélgetések néha a késő éjszakába nyúlnak, de az előkészítő bizottság tagjai nem sajnálják a fáradságot, tudják, hogy most kell helytáll­niuk. amikor a dolgozó parasz­tok a nagy elhatározás előtt áll­nak. Tudják, hogy ezekben a pillanatok- j ban éberen kell őrködniük, nehogy I az ellenség lerombolja a hónapok i fáradságos munkája árán született eredményeket. Az előkészítő munka első eredmé­nyei mér jelentkeznek. A dolgozó parasztok mezőre menet vagy estén­ként. amikor jönnek haza. megáll­nak a tanácsház előtt és pár percre benéznek az elnökhöz vagy titkár­hoz felvilágosítást kérni olyan kér­désekre, melyeket nem értenek még egészen. Olyan dolgok után érdek­lődnek. amit az esti beszélgetések során elfelejtettek megkérdezni, vagy több szájból is szeretnék halla­ni.' Az előkészítő bizottság tagjainak figyelmét nem kerüli el az, hogy a dolgozó parasztok munka közben, a mezőn, az érlelődő elhatározáson gondolkoznak, vitatkoznak maguk­kal és egymással. Észreveszik, hogy a del,sózó parasztok munka közben is a közös gazdálkodásról beszélget­nek. Ebédkor, a fák árnyékában szintén erről folyik a vita. A párt­tagok és az előkészítő bizottság tag­jai igyekeznek minél több dolgozó parasztot meggyőzni a termelőszö­vetkezeti út helyességéről. Ennek a munkának az eredmény o. hogy Nagy Gábor 15 holdas dolgozó paraszt egy átolommal azt mondta a tanácselnöknek: meggondoltam magam és az ősszel belépek az új tsz-be. így határozott Mészer Sándor 14 holdas dolgozó paraszt is. Amikor híre szaladt a faluban, hogy Nagy Gábor és Mészer Sán­dor is belépnek a fsz-be, még nagyobb érdeklődés nyilvánult meg a közös út iránt. Mészer Sándor eddig . is érezte, nogy az állam segíti és támogatja. Lehetősége volt rá, hogy hízlalási szerződést kössön az állammal, de látja, hogy a szövetkezeti gazdál­kodás útján még nagyobb lehetősé­gek nyílnak meg előtte. A dolgozó parasztok Büssüben fi­gyelik az előkészítő bizottság mun­káját és tudják, hogy az az át, me­lyet ők hirdetnek, a közös gazdálko­dás útja helyes és a paraszti boldo­gulás egyedüli útja. JEGYZETEK AZ ESŐ Móricz Zsigmond a semmittevő, unatkozó földesurakat »esó'-Zeső társaságnak« nevezte. A múltban mi, városi emberek mit sem tö­rődtünk az esővel'. Parasztok dolga — intéztük el egy szóval vagy egy kézlegyintéssel. Ma azonban más a helyzet az esővel. Amióta a nép lett itt az ország gazdája, amióta mienk a föld és a velejáró gondok, megváltozott a viszonyunk az esővel is. Gyakran halljuk városi emberektől is: »Ej, de jó lenne egy kis eső, na­gyon kellene \n búzának, vete- ménynek« — és sóvárgó szemmel tekintünk fel az égre, nem lá­tunk-e valahol esőterhes felhőt. Szóval lessük az esőt. Mert magánügyünk lett az ország ügye, nem közömbös számunkra: jó-e. vagy rossz a termés. Minálunk ma, minden jóravaló ember a gondviselő gazda sze­mével figyeli az esőt. a napot, a termést, az ország dolgait. NEM HAJT A TÖRÖK Ez a több mint fél évezredes szólásmondás mindmáig él né­pünk aikán. »Nem hajt a török« — mondja a barátom, és szavai mögött érzem a ha.jszoltság rossz, bántó, lealázó érzését. Mélyről jövő szavai nyomán felsajdult bennem is ez a vérünkkel, sej­tünkkel örökölt kellemetlen ér­zés. Nem, csoda: 150 szörnyű esz­tendőn át hajtott, űzött minket a török, 400 esztendeig hajtotta, űzte a magyar népet a német és minden időben űzték, hajtották népünket saját •urai: a földes­urak, bérlők és ! hajcsáraik. zsí­rosparaszt és mindenki, aki itt úrnak számított. Hajtotta a mun­kást a gyáros, a mester, a pallér, a csendőr, rendőr... így volt ez. Ma a szabad em­ber nyugodt és örömteljes érzé­sével mondom a barátomnak: ül­jünk le egy pohár sörre, egy-két jó szóra, van időnk, nem hajt a török. SOMOGYI PÁL. Szerkesztőségünkhöz az elmúlt na­pokban sok levél érkezett tanítók­tól, tanároktól. Június 5-e, a peda­gógusnap, népünk bizalmának, meg­becsülésének szimbóluma ösztönözte a pedagógusokat a levélírásra. Van a ’evetek közt olyan, mely a ma pedagógusának éleíérol, munkájáról szól, van olyan, mely június 5-nek, a pedagógusnapnak jelentőségéről beszél. PADOS JÓZSEF, a marcali általános iskola igazgató­ja a következőket írja a mai napról: Mi. pedagógusok, akár öregebb, akár a fiatalabb generációhoz tar­tozunk is. amikor tanítványaink kedves köszöntő szavait halljuk, amikor sokszáz szülő meleg tekinte­te kapcsolódik szemünkbe, amikor a párt, a tanács vezetőinek férfias kéz­szorítását érezzük, bizony mindig meghatódunk. Alig hinném, hogy van olyan nevelő, akinek a szemé­ben nem csillannak meg a könnyek, s alig akadhat olyan, aki ezekben a percekben nem végez belső számve­tést, a ma és a tíz esztendővel ez­előtt lezárult tegnap között... I SZŐKE GYÖRGY, a. balatcnszabadi iskola igazgatója a következőket írja a pedagógus mun­kájáról: A kulturális forradalom el­ső vonalában dolgoztak és dolgoz­nak a pedagógusok, akiknek negy- vgnezres táborát köszönti és ünnepli a 4. pedagógusnapon a magyar tár­sadalom. Dolgozó népünk figyelme a nevelők és munkájuk felé fordul. Az erkölcsi és anyagi megbecsülés számtalan megnyilvánulásával ün­nepli pedagógusait, elismeri, jutal­mazza munkájukat. A somogytarnócai általános iskola tanítója: ANTAL TERÉZIA így ír a szép pedagógus-munkáról: ... hogy az ember a szocialista tár­sadalomnak értékes tagja lehessen, annak megfelelő nevelésben kell részesülnie. Uj embertípust kell ki­alakítani, művelt, öntudatos, erköl­csös, fegyelmezett, hazáját szerető, bajtársias ifjúságot kell nevelnünk, akik az egyéni érdekeket alárende­lik a közösség érdekének — szeretik és megbecsülik a munkát. KARDOS JÓZSEFNÉ kisberényi nevelő szavai... : 1947­ben kezdtem tanítói működésemet, akkor, amikor országunk a. háború okozta elesettségből kezdett életre- kelni. Akkor, amikor sok-sok tanít­ványom várta haza édesapját — s legtöbb hiába. Erről csak annyitr soha többé háborút! Nem akarom, hogy az én gyermekem vagy tanít­ványaim hasonló sorsra jussanak, oly csüggedten tekintsenek rám az iskola padjaiból, mint azok az ár­vák, akik hiába várták az apjukat. Akkor fogadtam meg, hogy életem minden percében, az iskolában és azon kívül is mindenhol harcolni' fogok a békéért. A keserű múlt fájó emléke csen­dül ki MOLNÁR ERZSÉBET, a csurgói általános iskola igazgatójá­nak soraiból: Tele ambícióval, azzal az érzéssel és elhatározással hagy­tam ott én is az iskola "ddjait, hogy ha tanítók, az elhagyj'", a mások által lenézett, elnyomott tanulói lea­ratom fel, azoknak juttatok több szeretetet, nem lesz nálam különbségn gyermek és gyermek között, egyedül a tudás, szorgalom, becsületesség számít. Ványaim. valóra váltása azonban csak hat évi keserves állás- talanság után vált lehetségessé. Kát év! Hosszú idő. ökölbeszorul a ke­zem és összeszorul a szívem, ha a sok megaláztatásra visszo.govdalok,, amiben részem volt, míg elhelyez­kedni tudtam, megkezdhettem mun­kám ... S az ifiú pedagógus, a ma tanító­ja szól hozzánk VEZÉR DEZSŐ általános iskolai igazgató leveléből: A felszabadulás után hagytam el az iskola padjait. Tele voltam lendü­lettel, tervekkel, megoldásra váró feladatokkal. Uj cél lebegett szemem előtt, a szocialista embertípus ki­alakítása. Az új, a megbecsült pe­dagógus voltam, nem kellett hóna­pokig, évekig sétálni, kilincselniy megalázkodnom és protekciót va­dászni azért, hogy dolgozhassak, ta­níthassak. Minden lépésemnél népi demokráciánk jóságos segítő kezet éreztem. Ez a szeretetteljes gondos­kodás 'nagy erőt, lendületet adott‘ számomra... fiz RM Müvek felhívása az ország valamennyi iparvállalatához az 1955. évi vashulladék-gyűjtési terv túlteljesítésére A Rákosi Mátyás Művek dolgozói a. következő felhívást intézték az or­szág üzemeihez, bányáihoz, vállala­taihoz: »A tavaszi vasgyűjtő-hénap végé­hez közeledik. Az RM Művek dolgo­zói arról adhatnak számot, hogy a vasgyűjtő-hónapra előirányzott hul­ladékgyűjtési tervüket már eddig ezer tonna vashulladékkal túlteljesí­tették. Eredményeinket elsősorban annak köszönhetjük, hogy dolgozóink — DlSZ-fiataljainkkal az élen — át- érezték: a vabgyűjtés fejlődő nehéz­iparunkat nagy mértékben segíti és a vasgyűjtés sikeres lebonyolítása elengedhetetlen feltétele tervünk tel­jesítésének, illetve túlteljesítésének. Dolgozóink megértették azt is, hogy kohászatunk zavartalan műkö­déséhez nem elegendő egy-egy vas- gyűjtő-hónap feladatának teljesíté­se, hanem állandóvá és egyenletes­sé kell tenni a huiiádékvas vissza­áramlását a kohászati üzemekbe. Ennek elérésére vállalataink dol­gozói a vasigyűjtő-hónap során, tanú­sított lendülettel folytatják tovább a gyűjtést. Havonta egyenletesein telje­sítik további vasgyűjtési tervüket. Vállaljuk, hogy a hátralévő na­pokban, a tavaszi vasigyűjtő-húiiiap tervfeladatát 20 százalékkal túlíelje- sitjük és már most megtesszük az előkészületeket a harmadik negyed­évi gyűjtési feladat maradéktalan) el­végzésére. Vállaljuk továbbá,, hogy az éves hulladékbeszolgáltetási kö­telezettségünknek december 10-ig eleget teszünk, hogy ezzel is biztosít­suk az 1955. évi termelési tervek december 20-ig vállalt 'teljesítését. Felhívjuk az ország valamennyi iparvállalatának dolgozóit és DISZ- szervezetét, hogy hasonló vállalások­kal csatlakozzanak kezdeményező-- sünkhöz.«

Next

/
Oldalképek
Tartalom