Somogyi Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-07 / 106. szám

2 SOMOGYI y EBI.4P Szombat, 1955. május 7. Negyei mezőgazdasági igazgatok és járási mezőgazdasági osztályvezetők tanácskozása A megyei tanácsok mezőgazdasági igazgatói és a járási tanácsok mezőgazdasági osztály vezetői pénteken reggél kéfnapos tahácskoéáSrá ültek össze a Földművelésügyi minisztériumiján,' yOgy beszámoljanak az év első harmadának munkájáról és megtárgyalják a mezőgazdaság előtt álló legfontosabb feladatokat. Magyart András, a földművelés- ügyi áiínisztér első helyettese megnyitója után Érijei ferenc jöldmű- velésiííjyj1 miniszter iriotidott beszédéi. Erdei Ferenc földművelésügyi minisxter besséde A Központi Vezetőség márciusi határozata — mondotta — világo­san és félreérthetetlenül útat mu­tatott számunkra a mezőgazdasági termelésnek és az egész mezőgazda­ság fejlesztésének legdöntőbb kér­désében. A Központi Vezetőség ha­tározata, ugyanakkor, amikor félre­érthetetlen határozottsággal leszö­gezte, hogy mint pártunk fő irány­vonalát, következetésen érvényesí­teni'kell á szocialista iparosítás po­litikáját — biztosítva a nehézipar fejlesztésének elsőbbségét a nép­gazdaságban — egyben hasonló ha­tározottsággal rámutatott a mező­gazdaság jelentőségére, népgazdasá­gi súlyára és kiemelkedően fontos feladataira. — Mit követel tőlünk, a mező- gazdaság dolgozóitól és irányítóitól ez á határozat? —: Azt, hogy a mezőgazdasági termelés és fej­lesztés tervét teljes egészében, minden részletében teljesítsük és elérjük azt. hogy mezőgazdasá­gunk szocialista átszervezése, a termel őszövetikezeti gazdálkodás fejlesztése ebben az évben dön­tő lépéssel haladjon elorq. — Ez évi termelési terveink tel­jesítésének feltételei nagyrészt ked­vezőek. Mind az időjárási viszo­nyok. mind az előkészítő munkála­tok lehetővé teszik, hogy ebben az évben teljesíteni tudjuk termelési tervünket s jó termést takarítsunk be. A továbbiakban a miniszter az eltelt négy hónap munkáját érté­kelte, majd így folytatta: '— A tefmélőszövetkétetek kuko­ricatermelési terve igen alacsony, á‘ tervét feltétlenül túl kell teljesí­teni annak érdekében, hogy az ab- rakfakarnvmyhiányt ki tudják kü­szöbölni. Ehhez e'ső lépés a kuko­rica vetésterületének növelése. Ebben az 'irányban igen széles­körű Mozgatom indult meg ország­szerte. A kukoricavetés még nem fejeződött ' be. tehát mindaddig, amíg minden talpalatnyi föld ve­tésre nein : kerül'.' szüntelenül szor­galmazni kell, hogy a kukorica vetéstervét minden termelőszövetkezet feltétlenül teljesítse túl. További lépes az. hogy o, termelőszövetkezetek fel­tétlenül túlhaladják a kukorica- termés tervezett hozamát, a hol­danként! átlagtermést is Összegezve a tsz-ek munkáját, a miniszter megállapítottá, ' hogy bár figyelemreméltó eredmény a ter­melőszövetkezeti mozgalom tovább­fejlődése, azonban az eddigi ered­mények nem kis részben formáli­sak és/ a fejlesztés következő idő­szakában lényegesen nagyobb elő­rehaladást kell elérni. A termelő- szövetkezetek fejlesztését a meg­lévő 'termelőszövetkezetek gazdál­kodásának nagyarányú és gyors fel­lendítésével kell előmozdítani. El­sősorban azt kell szem előtt tar­tani, hogy a középparasztok sorai­ból lépjenek be a termelőszövetke­zetekbe. — Ki kell emelni az alapszabály­ellenes gazdálkodás néhány igen sú­lyős tünetét ’— mondotta a továb­biakban. — A legelső ezek közül a háztáji gazdálkodás kereteinek a túllépése a közös gazdaság rovásá­ra. Országosan mintegy 25 000 hold­dal több föld van a termelőszövet- kézeti tagok háztáji gazdálkodásá­ban, mint amennyit az alapszabály Megenged és emellett számos he­lyen alapszabályellenesen több te­henet és kocát, sőt itt-ott lovat is tartanak a termelőszövetkezeti ta­gok. További veszélyes jelenség, és az alapszabály súlyos megsértése, hogy az elmúlt esztendőben külö­nösen elharapódzott részesművelés ebben az évben sem szűnt meg. — Végül meg nem engedhető megsértése a szövetkezeti gazdálkodás lénye­gének és az alapszabálynak az, hogy elég nagyszámú szövetkezet aránytalanul kifejlesztette kü­lönböző melléküzemi tevékenysé­gét. és több szövetkezetben a szabad­piaci spekuláció területére téved­tek. Ebben jelentős szerepe volt különböző osztályidegen spekulációs elemek behatolásának is. Az ilyen jelenségekkel legélesebben szembe kell fordulni és ebben az * évben csorbítatlanul helyre kell állítani az alapszabály tekintélyét. A gépállomások munkájáról szól­va hangsúlyozta, hogy előrehaladást állapíthatunk meg azok ez évi munkájában. Április 30-íg a gép­állomások ’ országosan tavaszi ter­vüket 70.8 Százalékra teljesítették. A növénytermelésben kiemelke­dően fontos a kenyérgabonaterme­lés tervének teljesítésé. Az abrak- takarmány biztosításának kiemel­kedően döntő feltétele a kukorica­vetés minél nagyobb arányú és minél jobb végrehajtása. Ezután Erdei Ferenc a legfonto­sabb teendőidről beszelt: Anriák érdekéiben, hogy pótoljuk a mulasztásokat, kijavítsuk a hibákat, a mezőgazdaság minden felelős irá­nyítója úgy végezze munkáját, ahogy azt a márciusi határozat megszab­ta: »Az elkövetkezendő hónapokban legfőbb feladat szakadatlanul, dekádról dekádra, hónapról hó­napra teljesíteni a terv minden előírását. A párt-, a® állami és gazdasági szerveknek mozgósíta­niuk kell minden erőt az 1955. évi népgazdasági terv teljesítésé­re és túlteljesítésére.« Ebből pedig az következik, hegy nem tűnhető meg semmiféle laza­ság, felelőtlenség, nemtörődömség terveink teljesítésével és ennek" ér­dekében megteendő intézkedéseikkel kapcsolni ban. Különösen szembe kél! szállni' Minden olyan jobboldali, op­portunista nézettel, amely nagyon él- hárapódzott a mezőgazdaság terüle­tén és a fegyelem lazulásához, a kötelezettségeik semmibevevéséhez és a költségek nagyarányú növekedésé­hez vezetett. Mindenekelőtt taz a feladatunk, hogy az egész mezőgazdasági terme­lési tervet teljes egészében és ’.ész­lelteiben teljesítsük. Ennek a na­gyabb része az egyéni gazdálkodókra esik. Soha nem szabad szem elől té­veszteni, hogy annak a tanácsi terü­letnek a termelése, amelyért mi va­gyunk felelősek, Mintegy 20 üáza- iékSíban termelőszövetkezeti és 80 százalékában egyéni termelés. A má­sik, nem kisebb, ellenkezőleg, jövő fejlődésünk szempontjából még nagyobb horderejű felada­tunk a mezőgazdaság szocialista átszervezésének előbbrevitele, s ennek kulcskérdése a termelő­szövetkezeti gazdálkodás színvo­nalának emelése, terméshozamainak megjavítása, hogy az meggyőző példaként vonzza az egyénileg gazdálkodó . dolgozó pa­rasztokat a szocialista nagyüzemi gazdálkodás felé, A Központi Vezetőség márciusi határozata hangsúlyozza, hogy pár­tunk és államunk változatlanul tá­mogatja az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztot gazdasága lehető­ségeinek jobb felhasználásában, ter­melése növelésében. A határozat előtt és után igen jelentős terme­lést előmozdító segítséget adtunk és áldunk az/ egyénileg gazdálkodók­nak. Mindenekelőtt lényegesein meg­javult a falu ellátása, kisebb-na- gyofcb termelőeszközökkel, bár ‘ a helyzet méig nem teljesen kielégítő. Egyénileg gazdálkodói parasztsá­gunk tud termelni és szorgalma, ter­melő kedve, az állami szervek tá­mogatása, s. nem utolsó sorban az anyagi érdekeltség húzóereje 'teljes mértékben lehetővé teszi, hogy a tervben kitűzött termelési eredmé­nyeket mind a növénytermelésben, mind az állattenyésztésben elérjék. Erdei Ferenc beszámolóját a kö­vetkezőkkel fejelte be: Az év hátralévő részébein, tehát a most közvetlenül előttünk álló idő­szakban is kettős nagy feladatunk van: egész termelési tervünk teljesíté­se és termelőszövetkezeteink gazdálkodásának nagyarányú fellendítése. Biztosra veszem, hogy a mezőgazda­ság dolgozói megértik és magukévá teszik pártunknak és államunknak ezeket a nagyszerű céljait és nem fogják kímélni erejüket abban, hogy a feladatokat becsülettel és eredmé­nyesen teljesítsék. OOOOOOOOCXXX)OOOOOOOOOC)OOOC)OOOCXX)OOCOOCOCX)OOCOOOCX^, FAZEKAS ANNA: KÖSZÖNTŐ Hajnaltájpan napra vártam, HÚS harmatban tóidig jáitam. SéeUő szárnyát bontogatta, Szöcjhajamat felborzolta. Hajnaltájban rétre mentem, HÁrWfátcséyjáe t1 sdédépéttéráj Pohárkába gyűjtögettem, Nefelejtsem beletettem. Hazamentem, elpirultam. Édesanyám mellé bújtam. * Egy szó ' sem jött a nyelvemre, Könnyem hullt a. nefelejtsre. Édesanyám megértette, Kicsi lányát ölbevette. Sűrű k’önnyem lecsókolta. Kedves szóval lágyan mondta: »Be szép verset mondtál, lelkem! Be jó is vagy, kicsi szentem!« S nyakam köré fonva karját Ünnepeljük Anyák-napját! XXXXXXXXOOOOCOOOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXÍOOOOOOO 9 csehszlovák nép örömmel üdvözli a varsói értekezletet Prága (CTK). Csehszlovákia népe teljes mértékben támogatja a Má­jus 11-én kezdődő varsói értekezle­tet. Az iparvállalatoknál, állami gazdaságokban, mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben. 'hivatalokban es tudományos intézményekben gyű­léseken foglalkoztak a Szovjetunió és a néjíi démokfáeiák békétöfek- véseivél á csehszlovák nép azt a szilárd meggyőződését fejezte ki, hogy a varsói értekezleten olyan döntésre jutnak, amely lényegesen hozzájárul a Csehszlovák Köztársa­ság biztonságának és a béketabor erőinek egységéhez. Kommunisták a tsz munkaszervezetekben A kaposvári járás sick olyan ter- melő^fqVet'kteis’bt'é'l büszkéi kódúét, Melyek’’ tátóai étédméhyeikkeil évből évre bizbhjutják á íébmeilőszövétke- zéti gazdálkodás fölényét.' Az' ered­ményeiket. ' bem a "vfletten szülte; élenjáró tóáMelőázövefkezeteink ve­Spellman bíboros Ngo Dinh Diem fő támogatója Párizs (MTI). Washington és Pá­rizs szakadatlanul tárgyal a dél- v'etnami helyzettől. Nézetéik azön- bán1 távolról seM egyeznek meg. Az' igazat Megvallva, Diem sikerei fokozzák az amerikaiak szembe­szegülését a francia állásponttal. A megállapodást a két főváros között annál is Aikább nehéz elérni, mi­vel a franciák nem állnak közvet­len érintkezésben az amerikai po­litika indokínai nágymesterével — Spellman bíborossal. Annakidején Diemet Spellman nyomására tet­ték meg miniszterelnöknek. Vala­hányszor csak a francia kormány felveti azt a gondolatot, hogy egy »harmadik ember« egységét tudna teremteni Szaigonban, mindannyi­szor beleütközik a kulisszák1 mögött a bíboros konokságába. sáhek szükséges égy éh feltételek biz­tosításéin kívül szívügyüknek érezték a közös munka helyes megszervezé­sét, a1 munkaszervezetek kialakítá­sát. A munkaszervezetek kialakítása politikai feladat is Tévedés lenne azt hinni, hogy a mu n k aszervezeiek kialakítása Csak gazdásági féladat. A helyes munka- szervezés nemcsak a termelékenység növeléséinek, iaa igazságos jövedelem­elosztásnak egyik legfontosabb esz­köze, de feltétele a tagok szövetke­zeti emberekké való nevelésének is. Éppen' ez a féltéibe'', arneíy megnö­veli a termelőszövetkezett pártszer­vezetek feladatát a helyes munka- szérvezésbén. A szövetkezetek egész­séges fejlődésének akadályait akkor tudjuk elhárítani, ha a pártrnurka áthatja a szövetkezet tevékenységé­nek mindem mozzanatát, ha a tsz-ek k:vrr műn ista vezetése biztosítva 'váíu Szép számmal. Van oíy am terme' ő- szöVetkezet a járásiban, ahol a 'párt- szervezetinek 'nagy a befolyása a ter­melőszövetkezet életére, gazdálkodá­sára. Hogy csak néhányat említ­sünk: ilyen pártszervezet működik a répáspusztai Első ötéves Terv, a nagyberki - Győző, a somogyjádi augusztus. 20 és a rálksi Uj Élét Ter- melőszövetkezteíbfen. Ezekén ' a helye­ken a párt szervezet mém választott a el a politikai munkát iá gazdasági munkától. A munkaszervezetek ki­alakításakor, a brigádok, munka­csapatok létrehozásakor á pártszer­vezet gondoskodott arról', hogy a kommunisták a munka minden területén ott legyenek, ia párttagok arányosan helyet foglal­janak minden Munkacsapatban. Sok helyen; mint például 'Mosdóson, Nagyberkiben e feladat megoldásá­val kerülték el azt a veszélyt, hogy a munkaszervezést holmi irodai fel­adatnak tekintsék, s hogy a terv- készítés idején valamiképp papírom összeállítsák a brigádokat, a munka­csapatokat',1 s ezzel ázíéin már el is vessék a munkaszervezés gondját. A kommunisták arányos . elosztása jelentősen hozzájárult az állandó jellegű brigádok kialakításához, -s ez­zel az egyéni és a kollektív felelős­ség biztosításához. részletterve van. Figyelembe vették azt is, hogy Képzettségénél fogva ki ,4 légalikálímaskbb á brigád vagy murikácsalp'át' feketékére. A inövény- térrrtesk'tésí ' brigád1 Vehetője Alábár- dos Jöksef, aki '8' hónapos brigád- vezetői tanfolyamot végzett; az állat- tenyésztő brigád vezetője ugyancsak öj^áá'' «fbpétv'IJti még,felélő1 szakkét)- Kétt^éigSir reftifj'ejktezik.' 'Mindkettő igén' aktív párttag.'' Ä' mumkacsábát- vezetők közt 'is "több'pártijáig' vári és minden munkacsapatban 'legalább két kommunista dolgozik. Az egyes munkacsapatokban dolgozó kommu­nisták példamutatása,, nevelő szava igen nagy hatással van a pártankí- vüli tagokra. Az a tapasztalat, hogy szívesen követik tanácsaikat, hallgatnak a kommunistákra, akik tevékenységüket nemcsak a példamutatásba, ellanőrzésré koriá- tózáájR;"harfeM! segítik" a tágok szö­vetkezeti' emberekké való' átneveté­sét, a közös vagyon megbecsülésére, lelkiismeretesebb munkára, az alap­szabály betartására nevelik a tsz- tagoikat. Répáspusztán a termelőszövetkezet vezetősége rendszeresen brigád veze­tői megbeszélésekét tart, s ezt köve­tik ;a brigádértekezleték, ahol meg­vitatják, milyen feladatok állnak előttük. De másról is sző esik 'ilyen­kor; a kommunisták felhasználják az alkalmat arra, hoigy beszéljenek a tsz-tagok gondjairól, nehézségeiről', hogy az egész,séges közösségi «tél­iéin kialakulása útjából minden aka­dályt éilháríthassámák. A kommunisták arányos elosztása a munkásízérvezétektoen lehetővé te­szi, hogy a pártszervezet többet törődjön a munka helyes megszervezésével, a termelőszövetkezeti munkaverseny fejlesztésével!:. Nemi1 kétséges, hogy nagy a feladatuk, hiszen a tsz-be belépők n,em válnak egyik napról’ a másikra szocialista emberekké. A pártszervezett feladata, hagy a kom­munisták arányos elosztásával is biz­tosítsa á tágok áthévéiését. A mun­kaszervezetekben elosztott kommu­nisták kötelessége, bőgj/ ’sZembe- száiüjamak az égyeinílősdi törekvésék­kel, hogy küzdjenek azért, hogy a tatok ne sértsék meg az alapsza­bályt, szigorúan betartsák az alap­vető agro- és zooteehinókai szabályo­kat, a gyakorlatban bevált hozaim- rnövelő eljárásokat. A kaposvári járásban van még tennivaló e téréin. 1 Ä járási pártbi­zottság megvizsgálta a kommunistáik munkaszervezetekben való elosztá­sát, a munkaszervezetek helyes ki­alakítását. Bár az elmúlt élekkel A bécsi rendőrség betiltotta a szó sírta vidéki németek, szövetségének május 8-ra kitűzött gyűlését Bécs (MTI). A bécsi rendőrség betiltotta a szudétavidéki németek szövetségének május. 8-ra kitűzött gyűlését, mivel az megzavarhatja az államszerződés megkötésére1 irá­nyuló fáradozásokat. Ezzel a rend­őrség eleget tett az österreichische Volksstimme követelésének. A lap ugyanis már több mint egy héttel ezelőtt követelte ennek az Auisztria- ellenes provokációnak a betiltását. Ezen a gyűlésen Wagner, volt szu- détanémet képviselő és Reichen- berger mondott volna- beszédet. Naponta újabb külföldi árucikkek érkeznek a Helyiipari Vásárra A Helviipari Vásár külföldi pavi­lonjait állandóan nagy tömegek ve­Az elmúlt években még gyakori volt a járás tsz-eiben, hogy lebecsül­ték a munkaszervezetek jelentőségét, az állandó jellegű brigádok, s ezen belüli a munkacsapatok szerepét. Jó­részt ez volt az oka, hogy még olyan helyeken, is, ahol elegendő volt a munkaerő, kapkodva, rosszul végez­ték a munkákat, nem tudták kihasz­nálni a gépek, a munkaeszközök, fo- j gatok teljesítőképességét, laza volt a munkafegyelem. Ez arra vezetett, hogy gyengék voltak a növényter­melési és állattenyésztési eredmé­nyek. Előfordult ez a nagybajomi Győzelemben és még több terme1 ő- szövetkézettoen. A sornogyjádl! Augusztus 20 TSZ-ben. amíg a tagok a band ázáshoz ragaszkodtak. igen j laza volt a munkafegyelem, zárszám- j adáskor sokan zúgolódtak, hogy nem igazságos a jövedelemelosztás. Az új munkaszervezet kialakítása, a föld­terület kiosztása után javultak a tsz erédtoényei a növénytermesztésben és az .álilattenyésEtésben is. szemben számottevő a javulás — | még van javítanivaló a tsz-pártszer- } vezetek e téren végzett munkájá­ban,. Kaposhomokon a termelőszövetke­zetben például az Öt munkacsapat közül kettőben csaknem kivétel nél­kül párttagok, a másik három mun­kacsapatban csak pártcinfcí vüliek dolgoztak. Ez az aránytalanság okoz­ta, hogy ,a pártszervezet nem tudott irányítójává válni a tsz életének, a kommunisták' elszakadtak a párton- kívüliektől, csökkent a befolyásuk. A.z sem ritka, hogy a kommunisták •leginkább az állattenyésztési brigá­dokban tömörülnek, sokkal kisebb számiban dolgoznak a növényter­mesztési brigádokban. Ezekem az _ aránytalanságokon a tsz-pártszerve- I zet erősítésével, szik körül és estére már teljesen kiürülnek a polcok. Aruban azon­ban -tones hiány, mert a vásár megnyitása óta is több vagon köz­szükségleti cikk érkezett Moszkvá­ból. Pekingiből, Varsóból. Berlinből és Szófiából. Az úi onnan érkező cikkeket naponta többször teher­autók egész sorával szállítják ki a vásárra. Még ezekben a napokban is sok­féle újabb holmival teli vagonokat, ládákat bontanak ki és így a láto­gatók a vásár utolsó napjaiban is találhatnak újdonságokat. . Vasárnap érdekes látványosság­ban lesz részük a Budapesti Helyi­ipari Vásár látogatóinak. Délután négv órakor Berlin ajándékát Mu­tatják majd be: a Német Demokra­tikus Köztársaság egyik pirotechni­kai vállalata által kidolgozott eljá­rás alapján a vásár területén olyan tűzijátékot rendeznek, amely nap­pali fenj’ mellett is teljes hatást kelt. Az égrelöVellt rakétákból a népi demokratikus államok lobogói hul­lanak majd alá. A nagyberki Győző TSZ-foem a tsz és a pártszervezet vezetősége már az alakuláskor a helyes munkaszervezet kialakítása mellett foglalt állást. Fel­osztották a területet, csupán a szója- bafoföldet művelték meg közösen. Erre a kis darab területre sokkal na­gyobb vélt a munkaegységráfordítás, mini a többire, hiszen senkit sem tették felelőssé érte. A Győző TSZ pártszervezete már akikor, igein he­lyesen, gondoskodott airröl, hogy a párttagokat arányosan osszák el a munka­csapatokban. A kommunistáik példamutatása — az egyik növénytermesztési munka­csapatban Tóth Károly és Májer Lujza, az állattenyésztő-brigádban Nogeili István -— fegyelmezettebb munkára ösztönözte s ösztönzi a pér- tcinikívülieket. A pártszervezetnek igen nagy része van abban, hogy a tsz vezetősége nem sérti meg a bri­gádok önállóságát, nem cserélgeti az embereiket a brigádokban, s hogy minden brigádnak jól elkészített jó tag- és taaielöltfelvételi munkával lebet segíteni. Termelőszövetkezeti pártszervezete­ink /többségében az utóbbi hónapok­ban javult a tag- és tagjelöltfelvé- tali munka. A büssüi Zalka Máté, a nagyberki Győaő, a répáspusztái ter- , melőszövetkezet pártszervezete rend­szeresen foglalkozók a pártonkívüli- ek nevelésével s havonta újabb és újabb tagjelölt felvételével erősítik pártszervezetüket. Tsz-kommunisitá- liink a munkaszervezetekben eredmé­nyes munkát végezhetnek, iía to­vább fokozzák a isz-p;irasztság szo­cialista öntudatát, hitét a nagyüze­mi gazdálkcdáslbamt Harcoljainisk tsz-pártszervezeteink kommunistái a jói dolgozó, gazdag szövetkezetek megteremtéséért, amelyek az egyé­nileg gazdálkodók előtt vonzó példái lesznek a nagyüzemi gazdálkodás­nak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom