Somogyi Néplap, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-10 / 84. szám
v ú d a í o m Jtt uaé^zet ★ 220 foe halt meg, II. (Hák&ezL (Jetiié »Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk« — írta Mikes Kelemen 1735. április 8-án, nagypéntek reggelén Rodostóban. Ezen a napon, e szomorú napnak hajnalán hazájától, népétől távol utolsót dobbant a kuruc szabadságharc lánglelkű vezérének, II. Rákóczi Ferencnek a szíve. Lapozzunk visszafelé élettörténetének sűrű, nehéz gondolatok nyomta sorokkal tele könyvében. »II. Rákóczi Ferenc már születésekor többet hozott magával, mint amennyi szükséges volt ahhoz, hogy gyanús legyen a bécsi udvar előtt.-« A bécsi palota talán megérezte, hogy ez az ember lesz az, aki megtépázza és sárba tiporja a sasos zászlót. Még Munkács várában volt a hős asszony Zrínyi Ilona védelmében, amikor a bécsi udvar már szőtte ravasz cselszövéseit az ifjú fejedelem ellen. A vár eleste után elszakították anyjától, testvérétől és Bécsbe vitték, ahol Kollonich bíboros felügyelete alatt nevelkedett. Korai házasságával az udvari élet ragyogó pompájába került. Nevelői azt hitték, hogy elfelejti ifjúkori emlékeit, elfelejti, hogy magyar, és Becsben császárhű emberré válik. De amikor nagykorúan hazaköltözött tiszaháti birtokaira, ahol a bécsi pompa és fényűzés helyett a magyar jobbágy embertelen, könyörtelen elnyomását és szenvedését látta, örökre elszakadt a császártól. A rendek panaszairól Bercsényi Miklós világosította fel. Most mindenki tőle: a szabadsághősök ivadékától várta a segítséget. A franciákkal kezdett tárgyalni, tudva, hogy saját erejéből nem szállhat szembe a császár hatalmával. Bécsben azonban rájöttek tervére és elfogták. Börtönében az a sors várt rá, ami Zrínyi Pétert temette el örökre: az élve elrothadás. Sikerült Lengyelországba szöknie, ahol segítséget és francia biztatást kapott. Innen intézett kiáltványt »Minden egyházi és világi, nemes és nemtelen igaz magyarokhoz«. Fegyverbe hívta az országot az elnyomók ellen. Birtokainak jobbágynépe azonnal fegyvert fogott és pusztították az idegen zsoldosokat, de rombolták a nemesek földjét, házát is. A fölkelőket Károlyi Sándor szatmári főispán Dolhánál szétverte, s ezzel úgy látszott, hogy a fölkelés véget ért, mielőtt igazán elkezdődött volna. Ekkor jelent meg az országban Rákóczi. Megjelenésével egycsapásra megfordította az események menetét. Megkezdődött a szabadságharc. A jobbágyság seregestől özönlött zászlaja alá, melyen ez •állt: »Pro patria est libertate«. Ezek a szavaik: »A hazáért és szabadságért « — hirdették, hogy most nem egy társadalmi osztály, nem egy vallás, hanem az egész magyarság közös ügyéről van szó. Melléje állt a dolhai felkelésverő Károlyi Sándor is, és két év alatt Rákóczi kezében volt az ország, seregei Bécset veszélyeztették. Megválasztották Magyarország és Erdély fejedelmévé, s mostmár az ország egy táborban, •«agy seregben küzdött a szabadságért Rákóczi zászlaja alatt. De hamar megmutatkozott, hogy a szabadság szó alatt a seregen belül mást és mást értenek az emberek. Az idegen urak Bécset tartották hazájuknak, szabadságuknak a császár akaratát. Széthúzás támadt a seregen belül is, a tábor labancokra és kurucokra szakadt, de a kuruc sereg se volt egységes. Németek, kárpátukránok, szlovákok, románok tartoztak ide. A magyarok sem gondolkodtak egyformán. A jobbágy elképzelni is nehezen tudta, hogy mit jelent a zászló két szava: az uraik tudták, hogy a haza az ország, de a szabadságot esal> saját kiváltságuknak tekintették. I Rákóczi nagy gondot fordított a hadsereg fejlesztésére: a régi hiányt akarta pótolni, amiről már Zrínyi beszélt: nemzeti hadsereget akart ■teremteni a magyar főtisztek vezetésével. Francia tiszteket hozatott hadseregébe, azokkal taníttatta seregének katonáit... A magyar történelemnek minden nagy eseménye Mohács óta a külpolitikai eseményektől függött: tehát a kuruc szabadságharc sorsa is. Európában ebben az időben nagy háborúk dúltak. Folyt a spanyol örökösödési háború, melyben Ausztria, Anglia, Hollandia csapatai harcoltak a franciák ellen és ebben a csatában a franciák maradtak alul. A győzelem után nagyobb sereget tudott az osztrák császár küldeni a kurucok ellen. Egymásután veszett el a Dunántúl, a bányavárosok és Erdély. Csökkent a francia segély reménye is. Rákóczi új segítség után nézett. Svéd, majd orosz szövetséget keresett, de nem kapott. A kuruc erő lassan felére, harmadára, tizedére csökkent, s a szabadságharc bukása feltartóztathatatlanul közeledett. Gyászos befejezése a szatmári béke lett és pár nap múlva a kuruc sereg a majtényi síkon letette a fegyvert. Rákóczi továbbra is minden erőfeszítést megtett, hogy szövetséget keressen a magyar ügynek, de soha többé nem nyűt rá alkalma, hogy beleszóljon az ország belső ügyeinek irányításába. Hazájától messze, száműzetésben élt a Márvány-tenger partján Rodostóban, és itt hányta le szemét 1735. április 8-án örök álomra. Az osztrák hatalom még kegye tlenebbül sanyargatta ezután az országot. Hiába próbálkoztak a magyar szabadságharcosok kivívni az ország függetlenségét, letört a 48-as zászló, elbukott a dicsőséges 19-es forradalom és igazi végső szabadságunkat csali a szovjet csapatok hozták el 1945-ben. i Buni Géza. JÓZSEF ATTILA Ha még élne, holnap lenne 50 éves a magyar nép eddigi legnagyobb; leghaladóbb költője, a proletár-líra megteremtője, a proletariátus harcos költője: József Attila. 1905. április 11-én született Budapesten, egy ferencvárosi bérkaszárnyában. Apja József Áron szappanfőző, szocialista munkás, aki meg- únva a nyomort, itthagyja családját, Amerikába vándorol, hogy többé hírt se halljanak róla. Anyja Pőcze Borbála, szabadszállási parasztlány, aki a nagy paraszti nyomorból Pestre jött szolgálni: tovább nyomorogni. Anyám kun volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az... — írja róluk József Attila, szüleinek hatodik gyermeke. Apja kivándorlása után még nagyobb nyomor köszönt a családra. Az anya egész nap dolgozik, nem tud ügyelni gyermekeire: a két legkisebbet: Etust és Attilát a Gyermekvédő Liga gondjaira bízza, mely nevelőszülőknél helyezi el őket. Attila Öcsödre kerül. Nevelőszüleitől sok verést kap, az elemi iskola I- osztályát is csak üggyel-bajjal járhatta ki: kiskanász a fő mestersége. Rövidesen vissza is tér anyjához. Anyja azonban éjjel-nappal dolgozik, nem ér rá törődni gyermekeivel: Attila egész nap csavarog. Erről az időről így emlékezik meg Anyám című versében: Kis lábaskában hazahozta kegyelmeséktől vacsoráját, lefeküdtem és eltűnődtem, hogy ők egész fazékkal esznek. Közben beköszönt a háború is, Attila is sorbanáll, majd vizet árul a VMg-moziban, szenet lop a ferencvárosi pályaudvarról, pörgetőket készít és árul, csomagokat cipel a vásárcsarnokban. Később újságot árul, pénzzel kereskedik, kenyeresfiú az Emke-kávéházban — ki tudná elsorolni mind! Ruhája azonban nincs: abban jár, amit mások levetnek. S még csak 11 éves, máris verset ír. Első versei a jóllakás reményeiről szólnak. De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni, Jó ruhába járni-kelni, öt forintért kuglert venni... A Tanácsköztársaság idején egy pillanatra felragyog a jobb jövő fénye: Attila is hépgyűlésekre jár, röp cédulákat osztogat. 1919 karácsonyán azonban meghal a mosástól agyongyötört anyja is, Attila sógorának gyámsága alá kerül, akinek segítségével rövid hajós- inaskodás után magánúton levizsgázik a polgári iskola IV. osztályáról, jelesen. Ezután a makói gimnázium tanulója lesz, közben kukoricacsősz, mezei napszámos, házitanító. Gimnáziumi évei alatt már rendszeresen foglalkozik versírással. Példaképének Ady Endrét tekinti, mestere pedig a szegedi magányba zárkózott Juhász Gyula, aki dicséri tehetségét, újabb és újabb versek megírására serkenti. Első kötete 1922-ben jelenik meg »Szépség koldusa« címmel. Ezzel megkezdődnek költővé érésének évei. 1924- ben a szegedi egyetemre kerül: magyar—francia—filozófia szakos hallgató. Itt »Tiszta szívvel« című verséért Horger Antal, az egyetem tanára eltanácsolja az egyetemről. Ebben a versében minden közösséget megtagad a burzsoáziával: Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm... — írja. Második kötete »Nem én kiáltok« címmel 20 éves korában jelenik meg. Ebben a kötetben megszólal a szegényemberek, az elnyomottak panasza, de a rend elleni lázadás még inkább ösztönös, mint tudatos. 1925- ben Bécsbe kerül, itt ismerkedik meg a marxizmussal, mely egész életére döntő fontosságú: ettől kezdve tudatos az állásfoglalása a fennálló rend ellen. Párizsban aztán a kommunista párthoz is közel kerül, itt már rendszeresen foglalkozik a marxizmus-leni,nizmussal. Harmadik kötete »Nincsen apám, se anyám« már a beérett költőt mutatja. Ekkor már (1928-tól) az illegális kommunista párt tagja és tevékeny részt vesz ennek munkájában. Következő köteteiben (Döntsd a tőkét, ne siránkozz és Külvárosi éj) már a proletariátus harcos költőiéként mutatkozik be, aki ismeri a marxizmus—leninizmus tanításait a munkáról, a tőkéről, a kizsákmányolásról, az osztályharcról és — a jövőről. Ez ad neki erőt, hogy igazi pártos, forradalmár költőként bátran feltárja a hibákat, ostorozza a rendszert, s megmutassa a boldog, szocialista jövőt. Következetes osztályharcra, a tőke elleni könyörtelen harcra hív fel a »Favágó« című híres versében: — Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz! Ha odasújtsz körül a sorshoz, az úri pusztaság rikoltoz — a széles fejsze mosolyog. Harcos optimizmus, öntudatos for- radalmiság a jellemzője »Lebukott« című versének is, melyet a Vörös Segély támogatására írt 1932-ben: A börtönről, gyárról lehull a lakat, Éljen a szovjet, a munkástanács! Testvér, segítsd a lébukottakat. József Attila idejében észreveszi az egyre terjedő fasizmus veszedelmét is és könyörtelen harcot folytat ellene. Tőke és Fasizmus jegyesek, Minden külön értesítés helyett.. — írja a népballadák hangján a »Fan ngi lakodalom« című versében. A fasizmus-ellenesség későbbi köteteinek is jellemzője: »Ös pat- kány«-nak nevezi a fasizmust, amely kórt terjeszt. »Levegőt« című verse szenvedélyes tiltakozás a fasizmus igazság- és jogtipró, az életet lehetetlenné tevő rendje ellen, de felidézi a boldog jövő képét is, megmutatja a kiutat az igazi élet felé: Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd Szép, komoly fiadat! József Attila mindvégig hűséges párttag — bár a megnemértő, szek- táriánus elemek kizáratják a pártból s ez rövid időre rányomja bélyegét verseire: pesszimizmus lesz úrrá rajta, a magárahagyatottság érzése, Fáj a szívem, a szó kihűl, Dehát kinek is szólanék ... — írja »Reménytelenül« című versében. Azonban nem adja fel soha« sem kommunista meggyőződését, s amikor a párt politikája úgy követeli, a megváltozott helyzetnek megfelelően: verseiben elemzi a politikai, társadalmi helyzetet, felhívja a legelnyomottabb rétegeket az összefogásra a fasizmus ellen, bizonyítja a forradalom szükségességét (Mondd, mit érlel, Fagy, Holt vidék), megmagyarázza a dolgozók helyzetét és feladatát (Tőkehaszon-ballada, Bérmunkás-ballada), felvilágosítja a megtévesztett embereket (Vigasz) s megteremti a proletár gondolati lírát is. Az »Eszmélet« c. versében pb a dialektikus materializmus tételeinek megfogalmazását adja költői módon s bebizonyítja, hogy a legfőbb feladat a szabadság kiharcolása, s erre csak egyféle embertípus felel meg: a harcos kommunista. József Attila továbbfejleszti a magyar hazafias költészetet is. »Hazám« című szonettjeiben széles társadalmi képet ad a 30-as évek osztályairól és rétegeiről s azt mondja: föl kéne szabadulni már! S a hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk. A »Dunánál« című versében pedig a dunamenti népek összefogását sürgeti: rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk: s nem is kevés. József Attila gondosan elemezte és megfogalmazta a költők feladatát is. »A város peremén«-ben az adott világ varázsainak, mérnökének nevezi a költőt, aki a tudatos jövőbe lát. »Thomas Mann üdvözlése« című versében pedig így figyelmezteti a költőket: »Az igazat mondd, ne csak a valódit«. Én nem fogom be pörös számat, A tudásnak teszek panaszt... _írja »Ars poetica«-jéban, melyben b ebizonyítja, hogy a költészet feladaREVICZKY GYULA Száz évvel ezelőtt, 1885. április 9- én született a Nyifcra megyei Vit- kócz községben az 1848 utáni magyar irodalom egyik legkiválóbb képviselője: Reviczky Gyula. Apja nemes ember, földbirtokos, de hitvány, jeillemtelen, aki fia örökségét is elherdálta. Anyja egy tót cselédlány, akit —miután megszülte gyermekét — elűzne!; a nemesi háztól, elszakítják törvénytelen gyermekétől és beleőrül a fájdalmába, s mint a »falu bolondja« pusztul el. Apja is korán meghalt. Az ifjú Reviczkyt rokonai egy ideig még tűrik, majd — vagyona nem lévén — minden támogatást megvonnak tőle. A fiú kezdetben nevelőskődik, majd Pestre megy, de nincs sem lakása, sem pénze: kávéházi asztalokon hál és sokszor napokig nem eszik. Később ismét nevelő lett, majd újságíró a fővárosi és vidéki lapoknál. A szörnyű nincstelenség, a rettenetes nyomor, a sokszori, szinte állandó éhezés, a túlfeszített munka hamar aláássa egészségét és 1889- ben, 34 éves korában, tüdővészben, mindenkitől elhagyottan meghal. Reviczky költészetének fő jellemzője az álmodozó hangulat, az élet és az álom összefolyása, aléltsága, lágysága, melyből csak néha sikerül kitörnie. Ezek a jellemvonások bizonyos mértékig Schopenhauer pesszimista filozófiájának hatására jönnek létre nála. Mindezek ellenére mégis nagy értékű Reviczky munkássága. Élés szemmel észreveszi a fennálló társadalmi rend jellemzőit és hibáit, s az akkori magyar feudális és kezdődő kapitalista viszonyok széleskörű bírálatát adja. »Buktatni, azt most mindenki kész« írja Magdolna című költeményében. A kor társadalmi rendjének bírálatához szorosan hozzátartozik az uralkodó ideológia: a vallás bírálata is. Reviczky az egész rendszert és ennek ideológiáját pusztulásra ítéli, képtelennek tartja a vezetésre. »Ma született a Messiás« című verse szép példa erre, bár itt is kiütközik Schopenhauer pesszimista hatása. En künn bolyongok, nincs családom. Fásultan, úr.va életem, A templomból ma is kivágyom, Az álorcást nem nézhetem. Sötét az ég: nincs rajta csillag; Sem égi jel, se lángírás, Amely vezesse útjainkat. 1 Azonban egy pillanatra sem megalkuvó. 1848 örökösének vallja magát, s bírálja a kort, mely hűtlen lett a nagy eszmékhez. »Március 15- én« című versében írja: A hit kidőlt, a szívnek semmi lángja; Fásultan él a kor, s eszméletlenül... »Petőfi él« című versében, melyet 1877-ben írt arra az álhírre, hogy Petőfi a szibériai ólombányákiban raboskodik, egy pillanatra felcsillan a jövendő képe is: I'esz trónok és országok pusztulása; De az ő sírja mégse lesz megásva! Külön említést érdemel Reviczky szerelmi költészete. Ezek jellemzői a mélységes szerelem, belső tűz, a szerelemben! teljes feloldódás. Ö írja a magyar irodalom egyik legszebb szerelmi versét is utolsó szerelméhez, Jászai Marihoz, a neves színésznőhöz, akit Rezeda néven énekelt meg. Reviczky nem ismeri fel a kiutat, a munkásosztály erejét, nem ismeri a jövő ragyogó távlatát, mint később Ady, vagy méginkább József Attila, hiszen még nem is ismerheti, mert a munkásság tömegharcának legkezdetén, a kapitalizmus kezdeti kibontakozásának idején élt: mégis nagy, jelentős költő: híd 1848 és Ady között. Közben azonban a legnagyobb magyar költőnek nincs lakása, nincs ennivalója s pénze sincs. Szerelme. Flóra is elhagyja, idegbaja is állandóan súlyosbodik, a kétségbeesés környékezi. Az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, hetekig búcsúzik ismerőseitől, a tájtól, emberektől, Balatonszárszón, mígnem 1937. december 3-án bekövetkezik a tragédia: egy tehervonat kerekei halaira gázolják a költőt. íme, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul írják föléhem, ha eltemet, ki eltemet... ■— írja legutolsó versében. A küzdelmes élet után valóban nyugalmat lelt a földben, de itthagyta nekünk halhatatlan verseit, melyek ma is tanítanak: kommunista helytállásra, igaz hazaszeretetre. Mindössze ötven éves lenne, ha élne. Még nem öreg. S nagy szükség is lenne rá s neki is az igaz életre, hogy hadd élvezné azt a boldog kort, melyért mindhalálig küzdött. És bizonyára ma is utat mutatna a jövő felé... Várkonyi Imre.
