Somogyi Néplap, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-06 / 31. szám

Vasárnap, 1955, február 6. SOMOGYI NÉPLAP 7 SOMOGYI RÜGYEK VIRÁG VAGYOK Molnár József: Kicsi virág Vagyok én Virítok A föld ölén. Fiúk, lányok Szeretnek, Kebelükre Kitűznek. Menyasszonyi Csokorba Belekötnek gyakorta. Boldogságot Hirdetek Es két szívvel Egy leszek; Széppé teszem A mezőt, Ékesítem Az erdőt. Illatommal Üdítek Es víg kedvre Derítek. Legény ád a Leánynak, Akit nevez Mátkámnak. Leány ád a Legénynek, Akit mond az Enyémnek. Aki egymást Becsüli Vagy barátját Szereti, Szeretete Jeléül Engem küld el Követül. Az én lelkem A szépség, Amely csupa Szelídség. Szelídség és Békesség, S vagyok boldog Reménység. Mind a ketten Szeretnek, Sok csókot rám Lehelnek. Tenyenükön Hordoznak, Szeretettel Gondoznak. Ahol szépség S kedvesség Kell és teljes Ünnepség, Oda visznek Engemet S mindent velem Díszítnek. Aki engem Nem szeret, Jó ember az Nem lehet. Mert a jóság En vagyok, Szépségemmel Hódítok. Hogyha el is Hervadok, Tovább velük Maradok. Könyveikbe Rejtenek, Es örökre Eltesznek. Akárhová Kitesznek Vagy vázába Helyeznek, A szépséget Hirdetem, A szíveket Megnyerem. Most tudjátok, Ki vagyok, Kedvesség az, Mit adok. Szeressetek Engemet, S boldogabb lesz Éltetek. Pokol, ne hidd!... Piros selyemben szőke, bájos Leány szaladt a parkon át, Kökényszemében gyermekálmok, Szalag csiklandta homlokát... Nem látott többet négy tavasznál. Játékok kedves szép kora! Eszembe ötlött gyermekévem Kopott, fakószín bársonya... Eszembe járt, mert rombadöntő, Rút tervet sző száz pokol. Arany leányka drága anyja, Ugye, gyötrőket álmodol? Piros selyemben szőke, bájos Leány szaladt a parkon át, Kökényszemében gyermekálmok, Szalag csiklandta homlokát... Nem látott többet négy tavasznál, Játékok kedves szép kora! Pokol, ne hidd, hogy elfeledtünk, Nem lépsz a földre már soha! flóris József: Az is a Hogy a mocsárból szántó váljon és nóta zengjen minden szájon, s hogy a mérleg ne legyen hamis, az is a mi dolgunk, az is. Hogy a szántókon villany szántson, hogy a lány mind selyemben járjon, ember embernek legyen társa, ne megvetett, bús rabszolgája. S . minden emberfő művelt legyen, fény gyulladjon ki síkon, hegyen, s hogy békésen aludni tudjunk, az is, az is a mi dolgunk. Hogy fegyverünk éles legyen, hogy a dokkmunkás húst is egyen, hogy magunk formáljuk a sorsot, hogy aki él, az legyen boldog. Hogy pénzért ne. legyen szerelem, hogy a búzánkban gaz ne legyen, hogy szemünk csillagokba lásson, hogy béke legyen a világon. S az atommal csak gépet hajtsunk, bizony, az is a mi dolgunk... László Mária: REJTELEM Csodás a tavasz ébredése, A lágy szellő s a rügyfakadás. Csodás az életrekelt sárga kiscsibe A rigófütty, az új madárdalolás. S ha mindez oly szép, csodálatos, Hol a szép szó, mely találó Megénekelni egy új stzív dobbanását Mit csak anya érez és nem látható. Mi az a rózsa, mely ott virul Az új anya sápadt arcán? Míg testi fájdalmak egyre gyötrik Miért ragyog mosoly az ajkán? Oh, a fájdalom mi sem ahhoz, Mit az édes sejtés szépsége ád. Vajon mi leszel te kis jövevény, Hogy becézzen az anyaszáj? Míg ha az életerőtől Nem bírsz maradni helyeden, Fájdalmat okozol és anyukád mosolyog, Ily erős vagy, fiú leszel. Csupa szépség vár, s jöttödnek Anyukád s a család örül. XJj életünk új élete, erősödj hát, Épül már számodra is az új világ! mi dolgunk... Kis hírek a tahi járás kultúréleiáből TAB KÖZSÉGBEN pedagógus zenekar alakult. A zenekar február negyedikén tartotta bemutatkozó hangversenyét a Szakszervezeti Székházban rendezett békegyűlésen. A zenekar műsora iránt igen nagy volt az érdeklődés. A TABI JÁRÁSI TANÁCS NÉPMŰVELÉSI CSOPORTJA a hí­res törökkoppányi népiegyüttes újraszervezésén munkálkodik. A község lakosai is szívesen, nagy lelkesedéssel segítik a népiegyüttes újraszervezését. A régi szereplők is szívesen lépnének mégegyszer színpadra. 11 TÁNCCSOPORT nevezett be a kultúrversenyre. Már a kör­zeti versenyeken is, de különösen a járási találkozókon igen nehéz mezőny lesz, mert valamenyi csoport jól felkészült a versenyekre. A NÄGOCSI SZINJÄTSZÖCSOPORT Móricz Zsigmond „Pacsir­taszó“ című színművével indul a kultúrversenyen. Az együttes a darabot már bemutatta a község lakosainak és igen nagy tetszést aratott. JANUÁR 29-ÉN Tabon Csokonai-estét tartottak a Szakszervezeti Székházban. Az értékes előadásra zsúfolásig megtöltötték a termet a falu dolgozói. Műsort a gimnázium tanulói és a Földművesszövet­kezet együttese adott. A TABI KOSSUTH Termelőszövetkezetnek eddig nem volt kul- túrgárdája. Most a termelőszövetkezet tagsága kultúrcsoportot alakí­tott. A csoportban nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb tsz-tagok is szerepelnek. Első fellépésükkor Csiz*iarek Mátyás „Barjú“ című színművét adják elő. BiRÁTSÁGOT KÖTÖTT EGYMÁSSAL A FELSŐSZENTMÁRTONI ÉS A LAKÓCSAI DÉLSZLÁV KULTÚRCSOPORT Január 30-án Lakócsán szere­pelt Felsőszentmárton község dél­szláv kultúrcsoportja. Igen nagy érdeklődés előzte meg a híres fel- sőszentmártoni kultúrcsoport sze­replését a községben. A kultúrott­hon nagytermét zsufolásg megtöl­tötték a fiatalok, idősek, akik mind kíváncsiak voltak a szomszédos délszláv község csoportjának elő­adására. A kétfelvonásos délszláv nyelvű színdarab általános tet­szést aratott, bár a lakócsaiak in­kább a messze környéken ismert Bárabán-vezette tamburás zene­kart várták és szívesen gyönyör­ködtek volna a szentmártoniak táncaiban is. öt kilométer távolságra van egy­mástól _,a két község. Pár év óta megyehatár esik közéjük, mégis a felszabalulás óta ez volt az első kulturális találkozó. Pedig ennek elhanyagolása — mint az előadás után kiderült — mindkét község kulturmunkásainak fájó pontja volt. A szentmártoniak teljes jogá­gai vetették szemére az itteniek­nek, hogy a lakócsai csoport So­mogybán, Zalában, Vasban annyi községben járt és a hozzá oly kö- zellévő Felsőszentmártonba nem látogatott még el. Kultúrcsopor- tunk minden tagja beismerte: bi­zony ez nagy mulasztás volt, kü­lönösen tekintetbe véve azt, hogy milyen sokat tanulhattak volna már eddig is a szentmártoniaktól. Ebben a községben ugyanis sokkal élőbb még a régi népi kultúra, a népszokások, népi táncok, népdalok egyaránt.-1— Ami késik — nem múlik —t mondták népi együttesünk tagjai. Lakócsa most a látogatás vissza­adására készül és a közeljövőben mi is megismertetjük műsorunkat a szentmártoniakkal. Reméljük, e kezdeti lépést mind a mi, mind a szentmártoniak részéről még számos fogja követni. Vértes György kultúrotthon ig. Lakócsa. KELETAFRIK A VADONJAIBAN Egy óra Kittenberger Kálmánnal, a világhírű magyar Afrika-utaeóval A sűrű, homályos őserdő liá- ■n*- ttokkal átszőtt vadonjában ,hatalmas, szürke gránitsziklák emel­kednek.. Az egyik szikla hirtelen megmozdul. Egy-kettőt lép, majd megindul a többi is. Elefántok!... Nesztelenül lépkednek óriási tal­paikkal, ág sem reccsen. Lélegzet­visszafojtva lesem őket. Egy, kettő, három, nyolc, tíz, sok. Nem is szá­molom őket. Lassan elvonulnak. Le- pedőnyi füleikkel legyezik magukat, kurta farkuk is mozog. Az egyik, a hatalmas vezérbika, nyom vagy 6—8 tonnát — megló'oálja óriáskígyóhoz hasonló ormányát, majd hirtelen recsegő trombitaszó hallatszik. A kis ravasz elefántszemek sűrűn pis­lognak jobbra-balra. A csorda el­vonul. A. mocsaras talajon gyermek­kád nagyságú elefántnyomok jelzik, a hatalmas vadak útját. — Változik a kép... Nagy füves puszta, itt-ott sűrű bozótok. Antilo­pok, gnuk, zebrák legelésznek a steppén. Távolban emeletmagas zsi­ráfok nyújtogatják hosszú nyakukat. Érdeklődve figyelnek valamit. Az antilopok is felnéznek, majd nyu­godtan tovább legelnek és csak rit­kán pislognak a sűrű bozót irányá­ba cammogó »Nagy Űr« felé. Egy oroszlán! Az éjjel egy zebrát ütött lé. Telezabálta magát és most hasa a földet éri. Szégyenkezve néz kö­rül, majd lomhán becsúszik a sű­rűbe. — Ismét változik a kép... Az ős­erdő egy tisztása. Vad recsegés, ro­pogás, majd egy csorda fekete tö­meg tör elő. Vadbivalyok. Szemük vérben úszik, jaj annak, aki eléjük kerül. Dübörgő rohanásuk vad hangja elhal. A vizenyős terület po­csolyáiba feküdtek le. Dagonyáznak, ■csak a fejük látszik ki a sáros pe­csétéből, .— A tisztáson őskori szörnyhöz hasonló páncélos óriás vonul át. Vaksin pislog, mint akinek elveszett az ókuláréja. Ellenség szagát szi­matolva fel-lecsap néhányszor far­kával, majd visítva elrobog. Orr­szarvú! — Odébb is egy csapért állat mo­zog. Majmok. Az öreg himcerkóf je­lére pillanatok alatt artistaügyesség-, gél fennteremnek valamennyien a mimózafák tetején. Dühösen rikol- toznak, pofájuk mérgesen rángatód- zik. Mit szidnak? Nagy, pettyes macska suhan el a sűrűben. Leo­párd! A majmok esküdt ellensége. Rápislant a majmokra, majd eloson. Tekintete azt mondja: »Legyen máskor szerencsénk.« * # * Valaki kopogtat az ajjtón és be­lép. — Kittenberger kartársat a tele­fonhoz kérik. Ez a néhány szó visszaröppent a valóságba. Kittenberger Kálmán fel­áll. A közepesnél alacsonyabb ter­metű, a hetvenen túljáró ember. A magyar vadászok nesztora Fiatalon, 1902-ben került ki elő­ször Afrikába, hogy a Magyar Nem­zeti Múzeum részére állatokat gyűjtsön. Működésének színtere az akkori Német-Kelet-Afrikában (a mostani Kenya) a Kilima-Ndjaro vi­déke volt. A fiatal Kittenberger csak kevés anyagi támogatást ka­pott. Lőszerhiánnyal küzdött, felsze­relése kezdetleges volt. A lelkes, magyar kutató azonban leküzdötte a nehézségeket. A kényszer hatására trófeákat adogatott el, s így tar­totta fenn Önmagát. Sikereinek tit­ka azonban — ha nem is mondja, én látom — az a mélységes ember­szeretet volt, amivel néger kísérői felé fordult. Nem egyszer életét tette kockára értük. 1911. február 5-én történt egy ér­dekfeszítő, végzetessé válható va­dászepizód. Egy megsebzett orosz­lán mintegy 25 lépésre Kittehber- geftól leütötte az egyik néger mu- nyamparát, Najsebwát. Az oroszlán cgv pillanat alatt támadott és Naj­sebwát csak egy közvetlen közelről leadott lövés menthette volna meg. Kittenberger egy szempillantásig sem habozott. Belevetette magát a köztük lévő —■ mintegy 7 m széles vizesgödörbe és nyakigérő vízben, puskáját feje fölé tartva sietett Najsebwa megmentésére. Erre az oroszlán hirtelen a sűrűbe menekült. Meg kell még jegyezni, hogy a vi­zesárokban egy nagy krokodil is élt. Közismert vadászélménye Kitten- bergemek, amikor 1903. június 11-én egy sebzett oroszlán leteperte. Az első lövése nem volt halálos, a második csütörtököt mondott. Az oroszlán pedig már rajta is volt. A két kézre fogott puskát kereszt­be fordítva az oroszlán szájába tet­te. Dulakodás közben — képzeljék el, milyen kellemes egy két mázsás döggel dulakodni — be tudott ismé­telni egy golyót a puskájába, majd közvetlen közelről lőtte agyon a fe­jedelmi vadat. Nézem Kittenberger Kálmán ke­zét. Jobb keze középső ujjának a körömizülete hiányzik. Ott maradt annál az emlékezetes oroszlánka­landnál. Kittenberger Kálmán 6 ízben járt Afrikában. Legtragikusább útja az 1913-as volt. 1913 májusában negyedízben ment Afrika földjére, Ugandába. A követ­kező évben kitört a háború és az angolok Indiába deportálták, öt és fél évig volt hadifogságban. Ha összeszámoljuk Afrikában el­töltött éveit, láthatjuk, hogy mint­egy 12—13 évet töltött a »-fekete vi­lágrészben.« Ez idő alatt rengeteg állatot ejtett el. — Oroszlánt — mint mondja — harminckettőt lőttem. Hangsúlyoz­nom kell azonban, hogy csupán kedvelésből soha&em lőttem állat­ra. Ha megrendelésem volt, vagy ha támadott, lelőttem. Egyébként békén hagytam mindig őket. Beszélgetésünk közben szóba ke­rült, hogy melyik afrikai vadnak a vadászata a legveszélyesebb. — Az oroszlán — mondorh én — bizonyára nagyon veszélyes. — Nem mondhatnám — válaszol Kittenberger. — Legveszélyesebb és talán legnehezebb az elefántvadászat. Az elefánt ravasz és támadását csakis halálos fejlövéssel lehet visz- szaverni. Nehézzé teszi ezt az, hogy aránylag kicsi az a pont, ahova a halálos lövést le lehet adni. — Ezek szerint veszélyesség szem­pontjából az oroszlán csak a má­sodik helyre szorul? — Második helyezett a bivaly. Ez különösen akkor veszélyes, ha az egész csorda megvadul és a vadász felé tör. Ez a »stampede«. A bivaly is nagyon ravasz. Gyakran előfordul, hogy a magános bika, amelyet úgy neveznek, hogy »rogue«, nyomon kö­veti az embert. Az oroszlánok közül pedig csak az emberevővé lettek veszélyesek. De mindezeket megír­tam könyvemben, ami rövidesen megjelenik. — A múlt évi egyik Élet és Tu­dományban elolvastam — mondom én, ■— hogy most dolgozik egy mű­vén, aminek címe: Kilima-Ndjárá- tól Nagymarosig. — Erről jobb nem beszélni. — Kittenberger Kálmán barátságos te­kintete elkomolyodik. >— Ez a mű­vem 1944-ben már ki volt szedve a Franklin-társulatnál. Közbejött azon­ban a nyilas uralom, az ostrom és a Franklin nyomda leégett. . Oda­égett az, én munkám is. Most ismét összeállítottam. Tessék, itt a kézirat, nézze át ' V Belela.po--.pk a vaskos, gépírásos lapok közé. Innen is, onnan is elka­pok néhány mondatot. Izgalmas, nagyszerű mondanivalót rejtegetnek a sorok. Öh, de jó volna könyv for­májában elolvasni. Tanulnivágyó ifjúságunk falná ezt a könyvet, egy­más kezéből kapkodnák ki. Kittenberger lemondóan legyint. — Sajnos, ezt a művemet nem akarják kinyomatni. Hogy miért, nem tudom. Azt azonban tudom, hogy külföldi könyvkiadók szívesen átvennék tőlem. Kittenberger világhírű művei több nyelven bejárták a világot. írásai nemcsak élvezetes olvasmányok, de tanulságos természetrajzkönyvek is egyúttal. Összerakja maga előtt a könyv­halmazt, majd rám emeli tekintetét. — Én mindig csak az igazat -írtam és mondtam. Hozzá nem. tettem semmit, de el sem vettem belőle. Érdeklődésemre elmondja még, hogy az Ifjúsági Könyvkiadó a kö­zeljövőben adja ki egyik művét, »Kelet-Afrika vadonjaiban« címmel; Szemem előtt feltárul az afrikai valón. Kittenberger szavai nyomán meg­jelennek a hűséges négér kísérők, a veszélyes vadállatok, a sötét őserdő; a végtelen steppe... — Kittenberger kartársat a tele­fonhoz kérik. Hja, a telefon! Hisz Budapesten vagyunk, a Természettudományi Múzeumban. Majd megfeledkeztem róla. Egy óráig varázslatban éltem és Kittenberger nyomában tapostam- Afrika földjét. . . Búcsúzom a kiváló magyar ember­től, akinek a névét a sok múzeum értékes állatgyűjteményéi és'köny­vei dicsérik. Búcsúzom tőle.' a ki­váló“ utazótól, áki 18 éven keresztül öregbítette a magyar nemzet jóhír­nevét három világrészen. . Erősen lcezetfáz velem és úgy. mondja: • ■, ■ — Viszontlátásra!’ ' . ' ; I, —Viszontlátásra!, .És, jó egészsé- igét! ­Szőnyi István.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom