Somogyi Néplap, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-05 / 30. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1955. február 5. A Csehszlovák Köztársaság megszüntette a hadiállapotot Németországgal A párizsi közönség -tiszteletteljes csodálattal- fogadta az Állami Népi Együttest Prága (TASZSZ). A csehszlovák lapok csütörtökön közölték a Csehszlovák Köztársaság elnökének nyilatkozatát: A kormány határozata nyomán — hangzik a nyilatkozatban — kijelentem: A Csehszlovák Köztársaság és Németország között megszűnik a hadiállapot. A két ország között békés kapcsolatok létesülnek. A hadiállapot megszüntetése London (TASZSZ). A Reuter jelentése szerint a brit nemzetközösségi mlntezteneinökök értekezletének csütörtök reggeli ülésén gazdiasági kérdéseket tárgyaltak. Butlter angol pénzügyminiszter összefoglalta a Sterljipg-öivezet gazdasági, pénzügyi Moszkva (TASZSZ). Mint a sajtó már korábban jelentette, William Claj.vtqn Turner, áz amerikai hadsereg Volt őrmestere az elmúlt esztendő novemberében azzal a kéréssel ibrdult az ausztriai szovjet hatóságokhoz, hogy tegyék, lehetővé számára, hogy á Szovjetunióban élhessen: és dolgozhasson. . Turner azzal indokolta kérését, hogy- nem akarja tovább szolgálni áz Egyesült Államok jelenlegi kormányát, -amelynek politikája — mint mondotta — a fegyvergyárosok érdekeit szolgálja és mindenütt támogatja a fasisztákat. Világos előttem, hogy az Egyesült Államok kormánya Nyugat-Németország fasiszta klikkjével együtt új agressziót készít elő. Én harcoltam a fasiszták eliten, de nem. vágyóik hajlandó részt vermi egy agresszióban a fasisztákkal együtt-«. William Clayton Turner menedékjogot kapott a Szovjetunióban és jelenleg kívánsága szerint a harkovi műútépítési főiskolán tanul. Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége a közelmúltban azzal nem változtat Németország nemzetközi kötelezettségein és nem érinti azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek a Németországra vonatkozó fennálló négyhatalmi nemzetközi megállapodásokból a Csehszlovák Köztársaságra hárulnak. Nem érinti a Németországról szóló más olyan nemzetközi megállapodásokat sem, amelyekben a Csehszlovák Köztársaság résztvesz. más részvevőinek felszólalásából ki- csenriiüít az Egyesült Áilaimdk gazdaságpolitikája miatt érzett aggodalom. Butter szavaiból IkiderüElb, hogy a Sterilimig-övezet cnszágaii szükségesnek tartják az amerikai 'importtela kéréssel fordult a Szovjetunió külügyminisztériumához. engedélyezze az amerikai nagykövetség munkatársainak, hogy beszélgetést folytassanak Turnerrel. A Szovjetunió külügyminisztériuma teljesítette a kérést. Mint ismeretessé vált, Frank Sis- kce, az amerikai nagykövetség első titkára és William Strode, a katonai attasé helyettese január 31-én a harkovi műütép.ítési főiskola épületében találkozott és beszélgetett Turnerrel. A beszélgetés során Turner a következőket jelentette ki az amerikai nagykövetség képviselői előtt: V>A magam elhatározásából jöttem a Szovjetunióba és teljesen elégedett vagyok életkörülményeimmel. Jelenleg főiskolán tanulok és mérnök lehetek. Mindent megkapok, amire szükségem van. Arra kértem a Szovjetunió kormányát, hogy adjon számomra politikai menedékjogot és mindent elkövetnek érdekemben. Meg vagyok elégedve életkörülményeimmel és csak hálás lehetek a Szov j etuniónak«. Párizs (MTI). Emile Vulller- moz, a Paris Presse nagyhírű tánc- és zenekritikusa a legnagyobb elragadtatás hangján ír a Magyar Állami Népi Együttes szerepléséről. Vuillermoz leszögezi: Ennyi elmésség az egyszerűségben. ennyi hajlékonyság a jegyelemben, evj^yi gazdagság a folklórban valóban a csodával határos — írja a kritikus. — A legjellemzőbb ebben a műsorban a zene magas színvonala. A párizsi közönség — folytatja — -tiszteletteljes csodálattal« fogadta ez előadást. A Német Demokratikus Köztársaság bírósága életfogytiglani {egyházra ítélte az egyik amerikai kémszervezet ügynökét Berllin (MTI). A scihwarSmti [kerületi bíróság .büntetőtanáosa szerdán és csütörtökön foglalkozott Erwin Schütt mfiszelld rajzaiéinak és tár- saáinalk bűnperével. Schütt, alki az NDK poetaAgazgatóságánek tervező irodájában dolgozott, hosszú időn át egy amerikai kémszenvezetnek szolgáltatta (fai a Német Demokratikus Köztársaság 'távközlési berendezéseinek terveit. A bíróság Schütt vádlottat életfogytiglani, két cinkostársát pedig 12, illetve 3 évi fegyházbüntetésre ítélte. Nyu gat-németor-szági fiatalok a Német Demokratikus Köztársaságban keresnek menedéket Berlin (MTI). A Német Demofkra- t.kuis Köztársaságban öt évvel ezelőtt léptették életbe az ifjúság támogatásáról ' szóló törvényt. Az évforduló alkalmából csütörtökön este ifjúsági nagygyűlést tartottak a foer- l:ni Sztálin fasorban lévő nemet spcrltcsarnckban. Fritz Lange, az NDK közoktatási minisztere, a nagygyűlésen mondott beszéde során közölte: mmd több nyugat-németországi ifjú' költözik át a Német Demokratikus Köztársaságba, hogy így vonja ki magát a Nyugat-Német országban fenyegető katonai szolgálat silói. Munkanélküliség az Egyesült Államokban Aggodalmak a brit nemzetközösségi miniszterelnökök értekezletén az amerikai gazdaságpolitika miatt beszédéiből, valamint az értekezlet és kereskedelmi helyzetet. Butter tétetek könnyítését. William Clayton Turner, a Szovjetunióban politikai menedékjogot nyert volt amerikai őrmester beszélgetése az Egyesült Államok nagykövetségének képviselőive] Varsóban vasárnap folytatják a Nyugat-Németország újrafelfegyverzése elleni európai értekezletet Berlin (MTI). A Nyugat-Németország újrafelfegyverzése elleni európai értekezlet, amely a múlt év decemberében vezető politikusok —< köztük Herriot és Daladier — kezdeményezésére Párizsban kezdte meg tanácskozásait, vasárnap Varsóban folytatja munkáját. Ez azért vált szükségessé, mert a francia kormány a Szovjetunió és a népi demokratikus országok képviselőitől megtagadta a beutazási ■ engedélyt. A Német Demokratikus Köztársaságnak a varsói értekezleten részvevő küldöttségét Johannes Dieckmann, a népi kamara elnöke j vezeti. A nyugat-németországi, ■ küldöttség Heinemann volt bonni ' belügyminiszter vezetésével utazik a lengyel fővárosba. Washington (TASZSZ). Az amerikai [kongresszus gaizdasági biizottsá- ! gában most folyik Eisenhower elnök I gazdasági üzenetének megváitatása. | A vita azt mutatja, hogy az amerikai kormány szépítgettésel e&ctniéire a ■ munkanélküliség nagy mérteket öltött az Egyesült Államokban. I A bizottság január 27-4 ülésén a szakszervezet és a (tudományos körök képviselői, valamint egyes kongresszusi tagok adatokait iamer- : tettek arról, hogyan növekszik a munlkanalküliség a pennsylvaniaii és nyugatvirginiai bányászok, az új- angliai textilmunlfaásők, az Iffiioni.s- áUlambeíi mezőgazdasági gépgyárak munkásai körében. ÉRDEKESSÉGEK A NAGYVILÁGBÓL Huszonöt unoka! Bemutatunk egy öreg turkmén pásztort. Akmamed-agának hívjak, az ashabádi területen, a Vorosilov kolhozban él. Több mint 80 esztendős, lábai nehezen engedelmeskednek már. Mégsem mulasztja el, hogy esztendőről esztendőre ne ő maga kísérje el egy-egy unokáját az első osztályba. Az ősszel is így történt. Ezúttal Nurszahátot vezette az iskolába, amelynek helyén 40 esztendővel ezelőtt az öreg pásztor még juhokat őrzött. — Mondd csák, tudós ember — szólt az öreg a tanítónak —, hányadik unokámat hozom iskolába? — Huszonnegyediket — mondta hangosan a tanító. — Hányadikat? — csóválta fejét elégedetlenül Akmamed-aga. — Eh, tudós ember, számolni sem tudsz. A huszonötödiket... Boldog esztendő ez nekem, a huszonötödik unokámat viszem iskolába. — A harminc tanuló közül huszonöt a te unokád —■ nevetett a tanító, s az Öreg pásztor mély ráncokkal borított arcán is derűs mosoly nyílt. Törpe ekszkavátor e A Szovjetunióban kisebb, elszórt falusi építkezéseknél könnyű, gyors, terepjáró, 0,15 köbméteres törpe ekszkavátorokat kezdenek alkalmazni. A törpe ekszkavátor homokfalból óránként 18—24 köbméter földet termel ki. Árok- vagy gödörásásnál órateljesítménye 1,8—2 méter mélységig — 16 köbméter. Emelődarunak is használható. Miniatűr pianínó A lengyelországi haradec-karlovei »Petrov« Zongorakészítő Művekben egy újfajta kisméretű zongorát gyártották. A miniatűr pianínó mindösz- sze 100 centiméter magas. A kis zongorának igen nagy sikere van külföldön is. Holland, belga éf norvég cégek már eddig 680 dárabet rendeltek belőle. Kelmék vízhatlanítása B. N. Dolgov és M. G. Voronkov leningrádi tudósok megtalálták a kelmék minden igényt kielégítő víz- hatlanításának módját. Különleges szerves sziliciumvegyületeket állítottak elő. Ezek benzines oldatába mártva a ruhát, a benzin egy-kettőre nyomtalanul elillan, a szerves sziliciumvegyületek meg mikroszkóppal sem látható vékony hártyaként bevonják a szövet rostjait. A láthatatlan hártyát sem forró vízzel, sem vegyi oldószerrel nem lehet eltávolítani. Az így vízhatlanított kelméről az esővíz higanycseppekhez hasonlóan lepereg, s amellett a kelme — vagy akár a bőr — külsőleg mitsem változik. Pórusosságát megtartja, tehát a levegő áthatolhat rajta. Lendkerékhajtású trolibusz A svájci Yverdonban (Zürich mellett) legújabban olyan trolibusz közlekedik. amelynek nincs szüksége áramszedőre és külön áramvezetékre. Villanymotor helyett 1,6 m átmérőjű, 15 mázsa súlyú, percenként 3000 fordulatra felgyorsítható síklendkerék szolgáltatja a hajtóerőt. Az alul elhelyezett lendkerék fel- gyorsítását motor végzi, amelyet — városi vonalon általában kilométerenként — valamelyik megállón csak ,öe kell kapcsolni a- hálózatba. Kerítések műanyagból A Német Demokratikus Köztársaságban a perion műanyagból kerítéseket is készítenek. Az új anyagból készült kerítés kiválóan pótolja a drótkerítést, amellett sokkal tartó- sabb. Az új kerítés iránt külföldön is nagy érdeklődés mutatkozik. Az egyik schlottheimi cég például többtízezer D-márka értékű perionkerítést szállít Dél-Amerikába. A per- lönkerítést tyúkfarmok bekerítéséhez használják. Tanuljunk a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalataiból Egyéni foglalkozást a pártmunka minden területén! A Partyijnaja 'Zsizny című lap felvetette, hogyan dolgozzanak a lakóterületi pártszervezetek. A cikk nagy visszhangot keltett a lakóterületi pártszervezetek tagjai körében és felfigyeltek rá a kerületi pártbizottságok is. Ezzel •kapcsolatban számos levél, javaslat és vélemény érkezett a lap szerkesztőségéhez. íme néhány a beérkezett levelek közül: T'Vavidov elvtárs, a kalugai kerület pártbizottságának titkára a következőket írta a szerkesztőséghez intézett levelében: "A kerületi pártbizottság megbeszélésre hívott össze tizenöt régi párttagot, valamennyi több mint 30 éve tagja pártunknak. Az elvtársak, noha már nem fiaca- ■ k. mégis aktívan részt vesznek a társadalmi munkában. Nagy tekintélyük van a kolhozokban, az üzemekben, á kerületi intézményeknél és szervezeteknél. Ezek az idős kommunisták e baráti összejövetelen több bíráló megjegyzést tettek a kerületi pártbizottság és az alapszervezetek munkájával kapcsolatban és több javaslat is hangzott el a hibák kijavítására. A megbeszélés egyik résztvevője, Szlonkov elvtárs — aki még a forradalom előtt lépett be a pártba — kifejtette, hogy a kerületi pártbizottság mm vonja őt be eléggé az agitációs és a propagandamunkába, pedig sok érdekeset mondhatna el a fiataloknak az Októberi Forradalom előkészítéséről, az ország iparosításáról, a mezőgazdaság kollektivizálásáról. Az értekezlet több résztvevője utalt arra, hogy a kerületi pártbizottság nem vonja be eléggé az idősebb kommunistákat a nevelőmunkába. Az értekezlet után a kerületi bizottság azonnal intézkedett, hogy megvalósítsa e régi kommunisták hasznos javaslatait. Elhatároztuk, hogy ilyen értekezleteket ezentúl sűrűbben tartunk«. nprubnyikov elvtárs, egyidős kommunista a következőket írta levelében: »Nálunk, Voronyezsben az a helyzet, hogy az egészségi állapotuk, vagy idősebb koruk, vagy más okok miatt nem dolgozó párttagokat a legkülönbözőbb üzemi alapszervezetekbe osztják be. A beosztásnál nem veszik figyelembe a kommunista érdeklődési körét, tapasztalatait, képességeit, csupán a lakhelyét. így aztán megtörténik, hogy sok párttag kívülállónak érzi magát azokban a pártszervezetekben, amelyekhez beosztották. A gyűléseken nemigen szólalnak fel, a pártszervezet életében nem vesznek aktívan részt. Más volna a helyzet, ha lakóterületi pártszervezeteket létesítenének, s a nem dolgozó kommunistákat ezekhez osztanák be. Ezáltal a pártszervezetek befolyása a lakóterületre megnövekedne. Elmondok egy példát: a lakóterületünkön lévő egyik házba elég gyakran jártak üzemi népnevelők. A csoportos beszélgetéseket azonban a háziasszonyok nem szívesen látogatták. Ekkor az egyik háziasszony, aki politikailag igen képzett, de családi okok miatt nem dolgozik, elhatározta, hogy beszélgetéseket, közös újságolvasásokat szervez azokban az órákban, amikor a gazdasszonyok általában »ráérnek« (amikor a gyerekek iskolában vannak, amikor az asszonyok végeztek a takarítással, főzéssel). Kiderült, hogy ezekre az összejövetelekre a háziasz- szonyok nagyon szívesen járnak. Ilyen népnevelőmunkára alkalmas párttagok szép számmal vannak a lakóterületen és a lakóterületi pártszervezetek megalakításával ezeket az erőket az eddiginél sokkal jobban fel tudnánk használni*>. ologyajevszkij elvtárs, nyu- galmazott ezredes, Har- kcvból arról ír, hogy szerinte nem helyes, ha az összes nem dolgozó kommunistákat okvetlenül a lakhelyük szerinti pártszervezetekhez osztják be. >•Ötödmagammal az »Október 27 éve-« elnevezésű szövetkezet pártszervezetéhez kaptam beosztást. Jól érezzük magunkat ebben a pártszervezetben és aktívan dolgozunk. Előadásokat, csoportos beszélgetéseket tartunk, részt veszünk a faliújság szerkesztésében. Jól ismerjük már a szövetkezet termelési problémáit is. Saját tapasztalatunkból és más elvtársakkal folytatott beszélgetésekből azt a következtetést vontuk le, hogy a nem dolgozó párttagok szervezeti beosztásánál figyelembe kell venni a párttag hajlamait, kívánságait, korát, foglalkozását, esetleges szakképzettségét, s a pártmunkában szerzett tapasztalatait«, \ szerkesztőség a fenti leve- lek és a beérkezett többi levél alapján a következő megállapításra jutott: A pártbizottságoknak az eddiginél sokkal figyelmesebben kell foglalkozni a lakó- területi párttagokkal. Kétségtelen, hogy a lakóterületi pártszervezetek alkalmasak arra, hogy bevonják a nem dolgozó párttagokat az aktív társadalmi munkába, hozzájáruljanak a lakosság körében végzett politikai munka megjavításához. A lakóterületi pártszervezetek megalakításánál és az egyes párttagok szervezeti beosztásánál azonban megengedhetetlen a mechanikus, formális módszer. Minden esetben egyéni beszélgetés alapján kell dönteni egy-egy kommunista beosztásáról. Ha például valamelyike párttag sokéves üzemi gyakorlattal rendelkezik, helytelen lenne nyugdíjaztatása után elszakítani őt az üzemi pártszervezettől. Esetenként helyes, ha tanítókat például iskolai pártszervezetekhez, volt építkezési dolgozókat építkezési vállalatok pártszervezeteihez osztanak be és így tovább. A pártbizottságok minden esetben vegyék figyelembe az összes körülményeket, s adjanak minden kommunistának olyan beosztást, amelyben legjobban kifejtheti képességeit és a leghasznosabb munkát végezheti. RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK New York (TASZSZ). A newyorlki Daily Worker közölte WilCijam Z. Fostenmek, az Egyesült Államok Kommunista Pártja Országos Bizottsága eblökének cikkét. Foster élesen efflítélli cikkében az Egyesült ÁJliamcik kormányának távol-keleti politikáját Az amerikai népet — írja — nyugtalanítja, hogy világszerte rohamosan terjed az ismer itoaeMenies hangulat. Ez a Wall Street rendkívül kíméletlen és agresszív külpolitikájával magyarázható. A Tajvannal kapcsolatos kíméfetiten cselekmények még jobban meggyőzik a világ népeit arról, hegy az Egyesült Államok veszélyezteti a 'békét és a demokráciát Foster fölhívja az amerikai népet, hogy követelje az ország összes amerikai fegyveres erők haladéktalan kivonását Tajvan szigetéről. (MTI) Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy a tervezett Nyugateurópai Unió hat tagállama (Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg) külön-külön jegyzékben válaszolt arra a három hét előtti szovjet jegy-.; zékre, amely megállapította, hogy a párizsi egyezmények egyes cikkelyei sértik a.z ezen országok által aláírt 1925. évi genfi egyezményt a vegyi és baktériumfegyverek híiorús alkalmazásának eltiltásáról. (MTI) Nehru indiai miniszterelnök csütörtökön félórás megbeszélést folytatott Aldrich londoni amerikai nagykövettel — jelenti a washingtoni rádió. Értesülések szerint Nehru és Aldrich nagykövet a tajvani helyzetről tárgyalt. Nehru erről a kérdésről már folytatott megbeszéléseket St. Laurent kanadai miniszter- elnökkei és Indonézia londoni nagykövetével.