Somogyi Néplap, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-27 / 49. szám
chíadai&wi SOMOGYI RÜGYEK BERTÖK LÁSZLÓ: Tj ad& ttiávuj. TÖREDÉKEK TORKOS JENŐ: TEL Mint fegyverünk, mely szegen lógott berozsdásodva elhagyottan, Mint ékszerük, ami kevés volt, csillogott poros dobozokban, mint birkafalkáik, naponta élve szokott életüket, ahogy a múltszázad itthagyta, úgy éltek a Vésseyek. Sokezer hold megtermi bőven sokezer dolgos kenyerét, de aki szánt, vet, termel a földben, azt illeti a búza érte. Nem ismertem egy Vésseyt se, kicsi voltam akkor nagyon, kicsi szem nézett a kenyérre, ha volt a konyhaasztalon, de érdekelt, mért nem találom nevüket történelemkönyvben, mit tettek innen a halálon á nép, a haza érdekében. Hisz, aki nagyobb vagyont fussol, úgy kívánja a becsület, a rosszból éppúgy, mint a jóból a nagyobb rész illeti meg. Mamám mesélte, régiektől hallotta ő is, de való. Volt egyszer a Vésseyekből képviselő — nekivaló: Nem rontotta a Ház fegyelmét, aludt, ivott, bólogatott. Egyszer azonban csoda történt, a tisztelt úr szóhoz fogott. Tán tudta, hogy az ember nyelve energiát fogyaszt, ha jár. Aki képes rá, hogy hitelre beszél, az — vélte — nagy szamár. De tipegett kopasz fejében egy életmentő gondolat. Ha ezt kimondja most merészen, az történelmi fordulat. S már nyitotta is száját szóra, Mondván a híres mondatot: — »Csukassák be az ablakot!« S ugrott seregnyi cifra szolga. Csupán csak ennyit, s ment tovább Pesten és Vesén is az élet, aratták, hordták a búzát törődött, fáradt, bús cselédek. Az ablakot becsukták akkor, de támadt benn olyan huzat száz év múlva egy pirkadatkor, hogy kivitte mind az urakat. * * * Egyszer az erdőn kocsikázott, s egy földre hajló tölgyfa ág megfeszülve arcába vágott, hát káromkodott jókorát, s a kocsisra kiáltott: »Marha! Eztán ha látod, szólj, hogy: ág!« Éppen akkor fordultak balra, s hátrakiált a kocsis: »Ag!« »... Ne ordítozz te marha, látom, akkor szólj, hogyha nem lesem!« — Rántott egyet a gyeplőszáron, s nem szólt a kocsis sohasem. BALOGH LÁSZLÓ: Alszik a hófödle fenyves Alszik a hófödte fenyves, Csend van a dombok között. Altatót dudol a szélvész Zúgva az erdő fölött. Borzongva néha felébred, Megrecesen egy-egy vén fa, Felsóhajt, megrázza ágát, S a hó sűrűn hull le róla. A’szik a hófödte fenyves, Csend van a lombok között. Bár fehéret öltött magára, De zöld színe mégis örök. Mikor a zsarnok, a tél jön Színével reménységet ad, Hirdeti: eljön a tavasz, Űj virág, s új rügy fakad. Aludj csak hófödte fenyves, Dúdolj altatót, te szél! A reménység örök színével Hitünk a tavaszban él. Bízunk, hogy pirkad a hajnal, Az első szép tavaszi nap Eljön és széthinti fényét, Üj levél, s új rügy fakad. Itt a hideg, megjött a tél. Száraz ágon mór faiévá® alig zörög. Néma földön nyargal, süvíti a szél;, me1’ csak egyire vonít, szinte hörög. Eltűntek a ikis madarak, s velük zengő víg daluknak nyoma veszett! Minden árva, puszta, kihalt... csak egy bús vén varjú szólal a fák felett magányosain ... valamit vár? Rekedt hangját hallatja: kár!... Minden elmúl. S fenn az ólmos felhők alatt sötét feileg: varjúcsiapat délnek vonul... Megborzadva elmerengek, szemlélve a természetnek pusztulását. Ekkor a táj rideg szele (tón q varjú szállt el vele?) lassan elállt... És a komor fellegetobő®, szürkeszínű nagy felhőkből viháncolva szálldogáltak fehér pelyhek és a fagyos földre estek összebújva... MOLNÁR JÓZSEF: Alkonyat Aranyszín kévék állta láthatár, vérrel öntöző átkos alkonyat... emlékszem még, hogy így tűnt el a múlt; gyász ülte gyenge gyermek-' arcomat... Nektek, múlttal ijesztő emberek ígéretet hazug ábránd hozott: nyugat-temette véres napkorong — bolond álom — hogy felkel újra ott... * * * Felhívjuk kedves olvasóink figyéN mét, hogy lapunk jövő vasárnapi számában sok (beküldött versiből közlünk részleteket, mindegyikhez rövid megjegyzést fűzünk. ÉRDEKESSÉGEK A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL... A 2000 éves tollundi ember Dániában, Jütland szigetén, a tollundi mocsarakban, a tőzegvágó munkások értékes tudományos leletre bukkantak néhány évvel ezelőtt. Hét és fél lábnyi mélységben (kb. 2,3 m) egy tökéletesen konzervált férfi holttestet találtak. A holttest fejét szőrméjével befelé fordított bőrsapka borítja, testét bőrlebemyegbe burkolták. Nyaka köré erős kötél fészül. *i Észak-Európában az utóbbi években több hasonló leletet találtak; A hasonló öltözékből, a holttestek nyaka körül lévő kötélből és egyéb a sírokban talált tárgyakból a régészek arra következtetnek, hogy itt az emberáldozat bizonyos fajtájáról van szó. A tullondi embert a termékenység istenének áldozták fel annakidején. A tullondi lelet a maga nemében szinte páratlan. A tetem arcvonásai annyira épségben konzerválódtak, amire alig van példa a hasonló korú leletek között. Ugyancsak épségben maradt a lábfej. A tetem belső szervei is vizsgálható állapotban maradtak. így például a gyomortartalom vizsgálata azt mutatta, hogy ez a 2000 éves tullondi ember halála előtt ember által termesztett árpafélét és különböző vadontermő növényeket és növényi magvakat evett. Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy esőcsepp leerjen a földre? Az esőcseppek különböző nagyságúak. A záporeső csepp- jeinek átmérője 1—5 mm között van. A csendes esőé 1—2 mm. Az esést sebesség a csepp nagyságától függ. A záporeső cseppjei elérhetik az 5—7 méter másodpercenkénti sebességet, kivételes esetben a 8 m/ mp-t, a környező levegőhöz viszonyítva. A csendes eső 3—4 m/mp-es sebességgel hullik. Egy záporesőnek cseppjei, ha 8 m/mp sebességgel esnek, akkor 4 perc szükséges ahhoz, hogy a felettünk 2 km magasságban lévő felhőből a földre jussanak. Tudnunk kell azonban, hogy záporeső idején erősen felszálló áramlás uralkodik, ami erősen meglassíthatja az esőcseppek esését. MIÉRT NEM VILLÁMUK TÉLEN? A villám a zivatar kísérő jelensége. A zivatar előfeltétele a nagyon heves felszálló légáramlás következtében beálló gyors csapadékképződés. Ez akkor következik be, ha a levegő alsó rétegei erősen átmelegszenek. Ez a feltétel természetesen nyáron sokkal gyakrabban teljesül, mint télen. Ezért nyáron gyakoriak a zivatarok, télen ezzel szemben ritkák. Budapesten 40 év alatt hétszer fordult elő téli zivatar. Ha az óceán fölé télen hideg sarki levegő áramlik, az aránylag meleg tenger fölött erős függőleges hőmérsékletcsökkenés alakul ki. Itt tehát gyakrabban jelentkezik zivatar. így Izland szigetén nem ritkák a téli villámok. Az idén hazánkban is fordult elő villámlás február első felében... ALEKSZEJ NYIKOLÁJEVICS TOLSZTOJRA EMLÉKEZÜNK ... Az alábbi részlet a nagy szovjet író egyik legkiválóbb művéből, a »Golgota« című trilógia Borús reggel című harmadik részéből való. Alekszej Tolsztoj több mint 20 évig írta e művét, de nem sajnálta a hosszú időt. A »Golgota« olyan nagyszabású mű,, melynek hősei nemcsak az egyes személyek, hanem az egész orosz nép. Míg a Nővérek c. első rész főleg a hősök magánéletéről szóló regénye, s benne szembeállítja egymással a társadalmi harcot és az egyéni boldogságot, addig a trilógia második és harmadik részében figyelmét a forradalom és polgárháború történetére fordítja. Négy főhőse közül (a két Bulavin lány: Dása és Kátya, valamint Tyelegin és Rostyin) mindegyik megjárja a maga golgotáját, míg eljut a forradalom megértéséhez és végül mindanyian belátják, hogy az egyéni boldogság, a csa-i ládi élet igazi boldogsága csak akkor lehetséges, ha együtt élnek az ország életével, résztvesz- nek a harcban, az építésben. A regény zárójelenetében arról ol- . vasunk, hogy Tyelegin, Rostyin, Kátya és Dása a Moszkvai Nagyszínházban ülnek és hallgatják Krzsizsanovszkij mérnök előadását az , ország villamosításáról, a nagyszerű jövőről. » * * A Nagyopera ötpáholysoros, zsúfolt nézőterének sötétsége negyven kis villanykörte pisla fénye alig hogy megvilágította. Az óriási színpad kulisszái között, a homályos rivalda előtti asztalnál ült az elnökség. Mindannyian a színpad hátterébe néztek, ahol európai Oroszország óriási térképe függött, különböző színű körökkel és karikákkal, amelyek csaknem egész felületét megtöltötték. A térkép előtt,,. ,1^ükP,bátbam, sapka nélA szamarai kormányzóság egyik városában, Nyikolajevszk-ben született Alekszej Tolsztoj 1883. január 10-én. Apja, Tolsztoj gróf, földbirtokos volt, azonban a jövendő nagy író gyermekkorát mostoha-apjának, A. Bosztromnak házában töltötte. Tanulmányait először a szamarai reáliskolában, majd a pétervári Technológiai Intézetben folytatta, de röviddel tanulmányai befejezése előtt elhagyta az intézetet, mert elhatározta, hogy író lesz. Első könyve 1907-ben jelent meg (Líra című verseskötet). Az önálló alkotás útjára 1910-ben lépett, amikor bíráló, realista elbeszéléseket kezdett írni a pusztuló nemesség életéről. Tolsztoj a 19. század nagy íróinak, Gogolnak, Goncsarovnak, Szaltikov-Scsedrinnek, Cse- hovnak hagyományait' követte. Elbeszélései meghozták számára az első sikert. Ebben az időben Tolsztoj még nagyon mesz- sze volt attól, hogy a forradalmár szemével értékelje a történelmi fejlődés perspektíváit. Eleinte nem értette meg a forradalom lényegét, jelentőségét, és nem állt rögtön híveinek sorába. 1918-tól 1923-ig külföldi emigrációban élt, főleg Franciaországban, de rövidesen belátta, hogy nem tud hazájától, népétől távol lenni. Egyre inkább meggyőződött a kapitalista társadalmi rend rothadtságáról, s megismerte az orosz ellenforradalmi emigránsok igazi arcát. 1923-ban visszatér hazájába és nagy energiával folytatja írói munkásságát. Elbeszéléseket, kisregényeket írt az emigránsok életéről, könyörtelenül leleplezve őket. írói alkotásai, valamint politikai nézetei ezekben az években jelentős változásokon mentek keresztül. Nagy lépést tett előre a kommunista ideológia elsajátítása útján is. A nagy fordulat éve, 1929 után Tolsztoj a régi értelmiség sok más képviselőihez hasonlóan megszabadult régi kételyeitől és szíwel-lélekkel a szocializmus építői közé állt. A háború előtti 5 evés tervek idején írta a »Kenyér« című kisregényét, ekkor fejezte be a »Golgota« című trilógiát. 1929-ben kezdte el az I. Péter című nagyszerű művét, melyet élete utolsó napjáig írt. Molotov elvtárs a szovjetek VIII. összszövet- ségi kongresszusán így szólott róla: »Előttem az ismert író, A. N. Tolsztoj beszélt. Ki nem tudná, hogy ő az egykori Tolsztoj gróf és most? A szovjet föld egyik legjobb és legnépszerűbb írója — Alekszej Nyikolájevics Tolsztoj elvtárs.« A Nagy Honvédő Háború alatt Tolsztoj nemcsak mint kiváló író vált ismertté az egész világon, hanem mint nagy szovjet hazafi, mint harcos antifasiszta is, aki 1935—37-ben sokszor beszélt az írók, a béke és kultúra barátainak kongresszusain Párizsban, Londonban és az ostromlott Madridban. Már a háború első hónapjaiban megjelennek Tolsztoj publicisztikai cikkei, s a háború legnehezebb napjaiban sem vesztette el a győzelembe vetett hitét. 1942. május elsei cikkét e szavakkal fejezi be: »Mi, drága elvtársak, élni fogunk, a mi nagyszerű szülőföldünkön fogunk élni, győzni és építeni. Hitler iszonyú ábrázata eltűnik majd a füstfelhő mögött, az élet pedig, amely olyan győzelmes és örömteli, mint a pacsirta dala a mezők fölött — a miénk!« A nagy író 1945. február 23-án halt meg. A szovjet nép, amely életében annyira becsülte, halála után is mint hazája egyik legnagyobb fiát, legnagyobb íróját őrizte meg szeretetében. I kül állt egy kis ember, nagy homlokáról hátrafésült hala árnyékot vetett a térképre. Kezében hosszú biliárddákót tartott és sűrű szemöldökét fel-felrántva, a pálca végével rámutatott hol egyik, hol másik színes karikára, amely nyomban olyan éles fényre gyűlt, hogy felcsillant a páholysorok sápadt aranya és láthatóvá lettek a sovány arcok, a figyelemtől tágra- nyíR szemek. A férfi magas hangba fölhallatszott a feszült csendben: — Minálunk, csupán európai Oroszországban sok trillió púdra rúg a tőzegmennyiség. Ezzel évszázadokra el vagyunk látva. A tőzeg — helyi fűtőanyag. Eay gyeszatin tőzeges mocsár huszonötször annyi hőenergiát ad, mint egy gyeszaton erdő. Elsősorban a tőzeg, majd pedig s fehér- és feketeszén az, ami eldönti a forradalmi építkezés problémáit. Mert az a forradalom, amely csak a harcmezőkön győzött és nem tért át nyomban eszméink reális megvalósítására — elül, mint a száguldó szélvész. Vladimir Iljics Lenin, aki itt ül közöttünk, ő sugalmazta mai előadásomat, ő mutatta meg az építő forradalom fő irányvonalát: a kommunizmus — a szovjethatalom plusz elektrifikáció... — Hol van Lenin? — kérdezte Kátya az ötödik emelet magasságából. Roscsin, aki kezében tartotta és egy pillanatra sem eresztette el Kátya vézna kis kezét — szinten suttogva válaszolt: — Ott ül, fekete kabátban, látod — gyorsan ír valamit, most felemeli a fejét és a cédulát átdobja az asztal végébe... Ő az... A másik oldalon pedig az a sovány, feketebajuszos, az a Sztálin, tudod, aki Denikint megverte... A z előadó tovább beszélt: ** Ott, ahol Oroszhon ősi rengetegeiben milliárd pudszámra terem. a tőzeg, ahol vízzuhatag ömlik, vagy bővizű folyam hömpölyög lefelé, mindenütt felépítjük az elektromos vízműveket, a társadalma- sított munkának ezeket az igazi világítótornyait. Oroszország mindenkorra megszabadult a kizsák- mányolóktól, — a mi feladatunk, hogy villanyos tábortüzek ki nem hunyó fényével világítsuk meg. A munka, ásni hajdan átok volt, most öröm lesz. Fölemelte a mutatópálcát és' megmutatta a leendő villanyenergiaközpontokat, kirajzolta a térképen azokat a területeket, amelyekre az új civilizáció kiterjed és pálcája nyomán a köröcskék felragyogtak és mint a csillagok tündököltek az óriási színpadon. Hogy pár pillanatra így kivilágíthassák a térképet — a moszkvai inllanyközpontnak minden energiakészletét ide kellett összpontosítania, még a Kremlben a népbiztosok dolgozószobáiban is kicsavarták az összes villanykörtéket, kivéve egy-egy tizenhatgyertyás kis égőt. A hallgatók, akiknek csak a ** kenyérjegyre aznap kiadott maréknyi zab volt vedlett katonaköpenyük, viseletes bekecsük zsebében — lélegzetüket visszafojtva hallgatták a káprázatos, de 'reálisan megvalósítható tervet, a forradalom kilátásait, amely az alkotás útjára lép. Tyelegin halkan mondta Dósának: — Tartalmas előadás. Én jól ismerem ezt a Krzsizsanovszki mérnököt. Na, legyen csak vége a háborúnak — visszamegyek az üzembe, nekem is van egypár gondolatom. .. Dásenkám, borzasztóan szeretnék már dolgozni... Ha meglesz ez az energiabázis, hihetetlen, mi mindent fogunk létrehozni... ördög tudja, micsoda hallatlanul gazdagok vagyunk! Ha egy ilyen Gépezetet igazi színvonalra hozunk — mit nekünk Amerika. Mi gazdagabbak vagyunk... Elmegyünk veled az Uraiba, jó? Dása — Ivánnak: Faházikóban fogunk lakni, tiszta 'esz, mint az arany, jó gyantasza- gú, nagy ablakokkal. Télen kora reggel már befűtünk a kandallóba. Rostyin Kátya fülébe súgta: — Tudod, milyen értelmet nyer a mi rengeteg erőfeszítésünk, a kiöntött vér, az a megmérhetetlen, hangtalan kín... Jóvá tesszük a világot, érted? Itt ebben a teremben most mindenki kész az életét odaadni ezért... Ez nem üres szó — mindegyik megmutathatja a sebhelyeit, a puskagolyó kékes nyomát. a testén... És ez az én hazám — Oroszország. z a sors döntése! — mondotta a térképnél átló férfi és úgy tá.maszkodott a mutatópálcára, mintha köp ja volna. — Mi. itt, a barikádon innen, azért küzdtünk, mert egyszersmindenkorra végét akarjuk vetni annak, hogy ember az embert kizsákmányolhassa. E
