Somogyi Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-06 / 4. szám
Csütörtök, 1955. január 6. SOMOGYI NEPLAr S A nagyobb jövedelem útján jár a böhönyei Világosság tszcs tagsága NÉGY ÉVVEL ezelőtt alakult í aránt jusson minden tagnak, meg 18 családdal a böhönyei I. típusú Világosság termelőszövet kezeti csoport. E néhány dolgozó J arányában parasztcsalád jó munkájával már ■ az első években megmutatta a kö-1 zösen művelt 98 hold földjen, hogy összefogva nagyobb eredményeket lehet elérni, mint egyénileg. A csopor- termésátlaga már az első évben 20 százalékkal magasabb volt, Huni az egyem termelőké. Később azonban visszaesés volt a csoport munkájában, ' eredményeiben, amely a csoportvezetés állandó változásából, s en- - nek következtében a tagság munkafegyelmének lazulásából s nem utolsósorban az illetékes szervek segítségének hiányából adódott. A decemberi párthatározat azonban újabb fellendülést hozott a csoport életében. Nagyobb lett a tagság önbizalma, munkakedve, s merészebben fogtak hozzá a nagyobb terméseredmóayek alapjainak lerakásához. 1953-ban még nem szántották fel időben a tarlót, s a trágyázás is rendszertelen ii, illetve hanyagul történt. A tagok közül többen csak a háztáji területük talaját javították, míg a közös föld termő- -erejének növelésére kevés gondot fordítottak. A múlt tavasszal aztán csoportgyűlésen határozatot hoztak a közös gazdaság fellendítése érdekében. Ennek alapján már a nyáron közösen, illetve közös költségen az összes tarlót időben traktorral felszán tatták. Az istállótrágyázást sem a régi szokás szerint végezték, hanem minden tag azt a területet trágyázta meg, amelyről a következő évben ő takarítja be magának a termést. Annak érdekében, hogy a jobb és gyengébb minőségű talajból egyCíKKÜNK NYOMÁN... táblát keresztbe osztották fel tagság közt, a közösbe vitt terület AZ ŐSZIEK ALÁ háromszor szántottak traktorral, mert mint Horváth Sándor, a tsz elnöke mondja: — A traktor kevesebb költséggel jobban megműveli a talajt, mint a fogaterő. S mi még jóval előnyösebb helyzetben vagyunk, mint az egyéni gazdák mert nekünk 84, az egyéni termelőknek 106 forintba kerül egy hold traktorszántás. Közös területünk egyszeri szántásánál, ha csak 90 holdat szántatunk is géppel, közel 2 ezer forinttal kevesebb a költségünk, mintha egyénileg gazdálkodnánk. így az elmúlt őszön már három szántásba és korán elvetettük az őszi gabonáinkat. Nagyon szépen meg is erősödtek a tél beálltáig. Számításunk szerint ezévben búzából legalább 12 mázsás átlagtermést érünk el holdanként a múlt évi 6,5 mázsával szemben. A tavasziak alá is jó magágyunk lesz, mert a traktor az ősszel időben, jó mélyen megszántotta a földet. A cukorrépa alá az istállótrágyán kívül még most a télen beledolgozzuk a talajba a kálisót és a szuperfoszfátot. Tavasszal aztán úgy vetjük a cukorrépát, hogy azt lókapával tudjuk művelni, mert 200 mázsás átlagtermést akarunk elérni. Igaz, hogy néha eltérünk az I. típusú csoport alapszabályától, mert például a cukorrépát az egyelésen kívül közös erővel, fogattal kapáljuk, de hát nem lehet megelégedni azzal, ami volt, hanem mi mindig többre törekszünk. Tervünk az is, hogy közösen vetünk és közösen művelünk 2 hold korai burgonyát, s ebből teljesítjük az évi burgonyabeadást. AZ IDÉN mindenből jobb termésre számítunk, mint tavaly, mert a tavasziak alá istállótrágyáztunk és mű trágyázunk is. Az őszi vetések, igaz, az ősszel nem kaptak műtrágyát, de a tavasszal ezek is kapnak szuperfoszfátot. — És még milyen tervei vannak a csoport tagságának? — Ligy terveztük, hogy az idén már az állattenyésztéssel is továbbmegyünk az i. típusú alapszabálynál. Van egy közös köves darálónk, amit neujrég indítottak meg, úgy számoltuk, jobban jövünk ki, ha a darálás után kapott abrakot közös jószógállománnyal etetjük fel, s azt hasznosítjuk Ezért szándékunkban van legalább 12 anyakoca beállítása, amelynek szaporulatából a jövő évben nemcsak a beadásra, hanem szabadpiacra is tudunk hizlalni. — Miben látja még a tagság a közös gazdálkodás előnyét az egyéni gazdálkodással szemben? — Hát a beadás és az adó is jóval kevesebb így, mintha egyénileg gazdálkodnánk. Ahogy számoltuk, a 98 hold föld után legalább 9 ezer forinttal kevesebb az adónk. A BÖHÖNYEI VILÁGOSSÁG termelőszövetkezeti csoport tagsága — amint a tervei is igazolják már több olyan dolgot akar megvalósítani ez évben, amely túlmegy az I. típusú tsz alapszabályában előírt kereteken. S ha a Világosság tagjai terveiket megvalósítják ez évben, meggyőződnek arról, hogy a közös gazdálkodás fejlettebb formája még sokkal előnyösebb. ESZTRÁD VAGY SZÍNDARAB? J^abaré vagy színház? Tarka műsor vagy egész estét betöltő színpadi alkotás? Az írók Szövetsége így is fogalmazta a kérdést: könnyű műfaj vagy művészet? Nekünk is solcszor eszünkbe jutott manapság, amikor a Filharmónia meg a különböző műsorirodák jóvoltából végigszisz- szentünk vagy bosszankodtunk egy pár »Humorforrás«, »Nevető- uhatag«, »Borvirágtól Könnyhullásig« című jajdenagyon szellemes és vaskosan egyértelmű zagyvalékot. Közönségünk csattanósan felelt rá: üres ház ásítozott a vendégszereplő tarkaesteken. De miért telik meg ragyásig estéről estére minden pesti kabaré meg varieté színpad? — hangzik az ellenvetés. Egyrészt azért, mert nívós műsort ad, kitűnő erőkkel, másrészt egy gondolat, egy eszme köré csoportosítja magvasabb mondanivalóját, s ezeket a szellemes konferánsz, mint összekötő kapocs, közös nevezőre is hozza. Rendszerint a mai élet fonákságait ostorozza, tetszetős, mulatságos formában, s az emberek ma is szeretnek »nevetve elbúcsúzni hibáiktól«. Ezért van sikere a debreceni »Dongó« színpadnak is, Hajdu-Bihar megyei viszonylatban. Viszont a hozzánk és más tájakra ledobott, nagyon is tarka műsorok éppen a közös gondolatot, a folyamatosságot, tervszerű összeállítást, a táji zamatot, a gondos előkészítést nélkülözik leginkább, ráadásul a gerincet is: a szellemes összekötő szöveget. Ad hoc összeszedett műsor egymás hegy én-hátán, hajánál fogva elő- ráncigált olcsó szellemességgel. Ezért üres tehát a nézőtér: a közönséget csak egyszer lehet becsapni. zfnnál inkább megtelik a jó színház minden alkalomul iüeiékssek válasza „IS dolgozók kenyeréről van sző“ című cikkünkre A Somogyi Néplap január hó 4-i számában közölt cikkükre válaszolva közöljük, hogy vállalatunk a bírálatban foglaltakkal egyetért, s a hajtását. Továbbá szigorú utasítást küld a Tröszthöz tartozó összes váltatokhoz, amelyben figyelmezteti őket az előíráok maradéktalan be' hibák megszüntetésének érdekében I tartására. a kellő intézkedéseket megtettük. Egyetértünk azzal, hogy komoly mulasztás, felelőtlenség okozta azt, hogy az utóbbi két hétben — különösen a 6-os számú üzem által sütött kenyerek szennyezettek voltak. Ez a mulasztás méltán háborította fel Kaposvár dolgozóit. Dolgozóink részéről lelkiismeretesebb munka, nagyobb felelősség szükséges ahhoz, hogy ilyen hibák többet ne forduljanak elő. A hibákért felelős alkalmazottakkal szemben vállalatunk vezetősége fegyelmi eljárást indított. A felelősségrevonás mellett vállalatunk valamennyi sütőüzemében ezentúl sokkal nagyobb gondot fordítunk a tisztaságra. Intézkedéseket tettünk, hogy a dagasztó csészéket horganyle- mezte tőkkel lássák el, s így megelőzzük a szennyeződéseket. A sütödékben történő szitálást a jövőben sokkal szigorúbban és rendszeresebben ellenőrizzük. Az üzemek megfelelő tisztaságának megteremtése érdekében tett intézkedések folyamatban vannak: az üzemeket újra meszel tett ük, belső berendezésüket átfestettük, a dagasztóteknőket pedig a higiénia követelményeinek megfelelően ór.oztattuk, rozsdamentessé tettük. A sütőipari termékek minőségének további megjavítása érdekében a Kaposvári Sütőipari Vállalat részére laboratóriumi felszerelést szereztünk, ahol szakképzett vegyész állandóan vizsgálni fogja a liszt és a kész sütőipari termékek minőségét. Ez a laboratórium rövidesen megkezdi működését. Az említett cikkben közölt esetekhez hasonló hibák megakadályozására Sütőipari Tröszt további tézkedéseket is tesz. ínEzek a következők: A Tröszt gyártásvezetője és minőségi ellenőre a kaposvári vállalathoz tartozó összes üzemeket soronkíyül újra ellenőrzi, ismételten megvizsgálja a gyártástechnológiai és az üzemek tisztántartására kiadott utasítások végreA cikk másik részével — melyben a Somogyi Néplap arról számol be- hogy a Szilveszter, újév előtti napokban zavarok voltak a kenyér- ellátásban —, részben egyetértünk, de ezért a hibáért, felelősség elsősorban a Kiskereskedelmi Vállalatot terheli, melynek vezetősége nem rendelt kellő mennyiségű kenyeret. Holott tapasztalatból tudhatják: — különösen kettős ünnepek előtt —- hogy nagyobb mennyiségű kenyérÖSTALAJTÓL VIRÁGZÓ GAZDASÁGIG A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum dolgozói állandó jellegű természetrajzi szobát nyitottak a múzeumban, melyben Somogy megye egy-egy jellegzetes tájegységét mutatják be. Az anyag máris összegyűlt. A helyi növényzet, jellemzőbb állatok, rajzok, térképek és grafikonok szemléltetik a Nagyberek fejlődését. Ez a vidék mintegy 16 ezer holdnyi területen őstalaj volt mai pl. a Faluszínház előadásaira. j Lásd legutóbb a jó, zamatos Lu- j des Matyit, Móricz Zsigmond feldolgozását) an, vagy a finom Gründet Eugéniát, Balzacnák az Emberi Komédia ciklus legjobb vidéki történetének színpadi változatát. Miért? Mert örökérvényű igazságok, igaz emberi történetek hulláma ringat el. Igaz, Szilveszterkor két kabaréelőadás is lebonyolódott majdnem teli nézőtérrel, a pécsiek jobb ügyhöz szokott buzgóságából, de hát az óesztendő utolsó estje az a ritka kivétel, amely erősíti az igazmég néhány évtizeddel ezelőtt.j saMri váló esztrád-szabályt. Vi- Mocsár, ingovány, végeláthatatlan szont próbálták volna Schribe: nádtenger fedte, számos állatfajta háborítatlan otthonát képezte. Már a felszabadulás előtt megkezdték a vidék csatornázását, de kevés eredménnyel. A vidék urai re van szükség ahhoz, hogy a város csupán vadászatra használták a területet. Az elmúlt tíz év során befejeződtek a csatornázások, talajjavító gépek törték fel az őstalajt és ma virágzó gazdaság működik az egykori mocsárvilág helyén. Ezt a fejlődést mutatja be a Rippl-Rónai Múzeum természetkenyerszüksé.gletét biztosítani tudják. Mi a megrendelt, mennyiséget azelőtt is és mindenkor leszállítottuk. Megfogadjuk, hogy ezen a helyzeten. amennyiben rajtunk áll, igyekszünk változtatni. De kérjük a Kiskereskedelmi Vállalat vezetőségét, hogy ők is okuljanak a bírálatból, s ünnepek előtt vállalatunkkal minden esetben beszéljék meg a kenyér biztosításának feltételeit. A Tröszt és a vállalat inevében köszönetét mondunk a Somogyi Néplap bírálatáért és segítségéért. Mindent el fogunk követni, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő. Danger Károly Tröszt igazgató, Fodor Jenő vállalati igazgató, Horváth Istvánná párttitkár, Nógrádi István gyártásvezető. László János minőségi ellenőr. * # * (Mind a So.mogymesvei Sütőipari Tröszttől, valamint a Kaposvári Sütőipari Vállalattól érkezett levelek bizonyítják, vezetőségük elismeri az utóbbi időbon előfordult számos hibát. Bízunk abban, hogy a most elhangzó ígéreteiket valóra is váltják. rajz terme. A kiállitás megnyitó _ ...... sára a munkásmozgalmi kiállítás, félénk. Nincs is kilátás ra. Egy pohár vizét, vagy éppen a Képzelt beteg c. Moliére-komé- diát hirdetni: tülekednek a jegyekért. Csakhogy újabban a pécsi színház elhanyagol bennünket, hiába »tájterülete« Kaposvár is. A Csárdáskirálynőről álmodoztak sokan, akik az operettet ked- velik, de ez még Pécsett fut ez ötvenedik tábla felé. Mi még a j Möntmartrei ibolyát is szívesen látnák, de még az illata sem száll hogy lezárása után kerül sor. i egy-két esténél huzamosabb időre átránduljanak, annyira leköti őket állomáshelyük, hiszen a ren?r des színházzal párhuzamosan ka« maraegyüttesük is működik. A Faluszínháznak is más a hivatása: tőlük is alig kaphatunk egy-egy estét havonta. j^zért vágyódik városunk közönsége az állandó jellegű színházért. Ha Békéscsaba, Szolnok, Kecskemét el tud tartani egész évadon át — persze tájelőadásokkal — egy negyvenöt-ötven tagú együttest, nálunk is megtalálnák, jó előadásokkal, a maguk reális számítását, különösen, ha Nagykanizsát is ide számítjuk hat- hétheti évaddal, s a Balaton környékét nyári körúttal. Kaposvárra kb. hat teljes hónap jutna, heti öt-hat előadással, s heti két, legfeljebb három tájelőadással. Dehát Dunántúllal, úgy látszik, mostohábban bánik a népművelési minisztérium színházi főosztálya, mint az Alfölddel. Csak Pécs és Győr kapott állandó társulatot, pedig a győri Kisfaludy Színház jóval kisebb, mint a miénk. Ideiglenes épület, a régi Lloyd hangversenytermet alakították át kicsi és nem korszerű színpaddal. Székesfehérvárnak már ígértek társulatot, de ott most nincs színház, leégett az ostromkor. Aztán Veszprémre gondoltak: az ottani Petőfi Színház elhanyagolt, kicsi, ócska. Szombathelynek szintén nincs színházépülete, Sopronnak van, de nem bír eltartani önállóan egy nagyobb együttest. Marad tehát Kaposvár, mint egyedül számításba kerülő dunántúli város, megduzzadt lakosságával, folyton növekvő kultúrigényével .és nem utolsósorban politikai súlyával. Misszió ma itt a színház útja: a déli végeken őrködő, öntudatos magyarság nevelése a legkifejezőbb és leghatásosabb művészet eszközeivel. AJindezeket élőszóval is elmondtam a megyei népművelési osztály nevében a színházi főosztály illetékeseinek. Szíves örömest megígérték, hogy augusztusban csakugyan reánk gondolnak, de van egy komoly kikötésük: kb. harminc lakást biztosítson a város a társulat részére, ebből 10—12 főbérleti, a többi albérleti. Panzió, vagy szállodaszerű elhelyezés is lehet, természetesen a rendes lakbért mindig megtérítik. A színpad korszerűsítése a másik fontos kérdés. A világítás modernebb berendezése, körfüggöny, hátsó függönyök felszerelése, ü zsinórpadlás megerősítése kb. 200 ezer forint költséggel járna, de a befektetett töke — úgy hisszük — többszörös erkölcsi kamatot hozna. íme, ezen múlik minden. Tudjuk, hogy a felelős tényezőit, emelkedett gondolkodása elhárítja az akadályokat, s Thália oltára végre nálunk is kigyúl, s az égő áldozatból elnyeri fényét népünk magasabb kultúrája is. Z1TÁS B. Népművelési aktívaértekezlet Kaposvárott s az elkövetkező időben jóízű, kifo-11954-ben már 400 állandó kultúr- g ás tálán minőségű kenyérrel látják j csoport működött á megyében, s A megyei tanács végrehajtó-1 sen működik a szimfonikus zene- bizottságának népművelési osztálya a megyei tanács nagytermében egésznapos, kibővített aktívaértekezletet tartott a megye legjobb kultúrmunkásai részére. Az 1954. évi népművelési munka értékeléséről és az új esztendő feladatairól Honfi István népművelési osztályvezető tartott előadást. Az 1954. évi eredmények megmutatták, hogy Somogyország pedagógusai, értelmiségi dolgozói a szocialista kultúra elterjesztésében szép eredményeket értek el. el városunk, megyénk lakosságé' Szerkesztőségünk munkatársai a következő napokban látogatást tesznek a Sütőipari Vállalat üzemeinél, s az ott tapasztaltakról -hamarosan beszámolnak. Reméljük, ezzel :s hozzájárulunk a bajok kijavításához. Szerk.) ezek között a kadarkuti szinját- szócsoport és a kaposvári népi együttes öt, sikerekben gazdag esztendőre tekinthet vissza. A megyében több helyen megalakultak már a szimfonikus zenekarok. BalatonszCntgyörgyön is sikerekar. Hosszú hallgatás után a kaposvári szimfonikus zenekar is újra a közönség elé lépett Nyakas József vezetésével. A továbbiakban megemlítette a népművelési osztályvezető azt is, hogy 1954-ben a tervezett egy területi kultúrotthon helyett ötöt avattak. Ezek 265.000 forintos állami költséggel és több mint 400.000 forint értékű társadalmi munkával készültek. Kultúrott- hon-berendezések vásárlására több mint háromnegyedmillió forintot fordítottak. A népművelési minisztérium közel 100 ezer forint értékű szakköri felszerelésekkfel sietett segítségükre. Az ezévi feladatok között megemlítette a 10 éves felszabadulási kultúrhetek méltó előkészítését Április 4-én Kaposvárott képző- művészeti és népművészeti kiállítást rendeznek. Beszélt továbbá május 1, augusztus 20-ra való felkészülésről, végül célul tűzte ki az értelmiségiek, pedagógusok intenzívebb bevonását a népművelési munkába. A hozzászólások után a népművelési minisztérium és népművelési osztály közösen a kiváló kul- túrmunkások részére 20 ezer forint pénzjutalmat osztott szét. Többek között Gács Tiborné bala- tonberényi lakos, aki a bábjátszás területén ért el kiváló eredményeket, 1500 forintot kapott, Kanyar József kiváló karnagy 1200 forint, Vértes György, a lakócsai délszláv kultúrotthon vezetője 1200 forint, Freis Olga buzsáki tanítónő 1000 forint pénzjutalomban részesült, ezenkívül több 300 és 500 forintos pénzjutalmat osztottak még szét.