Somogyi Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-06 / 4. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! •O V Néplap A gépállomás! pártammka tapasztalatai Kétlábon járó »könyvesbolt-* Eszírád vagy színdarab? A MAGYAR DOLGOZOK PARTJA SOMOGYMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 4. szám. ARA 50 FILLER Csütörtök, 1955. január 6. leiszab A Kaposvári Boripari KISZ is csatlakozott a látási ycrsenvfiívásálro; Január 4-én a Bőripari KTSZ dolgozói termelési értekezletre jöttek össze, hogy értékeljék az elmúlt esztendőben végzett mun­kájukat és beszéljenek a felada­tokról, amit az 1955-ös esztendő­ben kell megoldaniuk. Móri elv­társ, a szövetkezet elnöke ismer­tette a tagokkal ezeket a feladato­kat, valamint a Rákosi Mátyás Művek versenyfelhívását és kérte a szövetkezet tagjait, h"gy a ka­posvári Bőripari KTSZ is kövesse a Solymári Vegyesipari KTSZ dolgozóinak példáját, akik elsők­ként csatlakoztak a szövetkezeti dolgozók közül a versenyfelhívás­hoz. Dolgozzanak valamennyien olyan lelkesedéssel, mint a no­vember 7-i és az OKISZ II. kül­döttgyűlésének tiszteletére indí­tott versenyszakaszban. A szövetkezet dolgozói nagy lel­kesedéssel fogadták a javaslatot és vállalták, hogy január 8-ig megteszik felajánlásaikat, vala­mennyien csatlakoznak az ország­szerte szélesen kibontakozó ver­senymozgalomhoz. Ezen a termelési értekezleten megvitatták azt is, hogy a felsza­badulási versenyszakaszban mi­lyen nehézségeket kell áthidal­' niuk. Ekkor elhatározták, hogy le- j velet írnak a Pécsi Bőrgyár dol­gozóihoz, melyben kérik tőlük, hogy munkájukat azzal segítsék, hogy jóminőségű bőranyagot küldjenek. A levél szövege: Kedves Elvtársak! Mi vagyunk arra hivatva, hogy megyénkben a dolgozókat ellássuk olyan minősé­gi cipővel, amelyet pénzéért vala- | mennyi dolgozó joggal elvárhat. ! Tehát tervünk sikeres teljesítése és munkánk minőségének megja­vítása megyénk valamennyi dol­gozójának érdeke. Mi most, ami­kor nagy lelkesedéssel csatlako­zunk a Rákosi Mátyás Művek ál­tal indított versenyhez, arra ké­rünk benneteket, hogy olyan bőr­anyaggal lássátok el üzemeinket, ami dicsőségére válik a magyar bőriparnak. Ezt azért kérjük tő­letek, hogy maradéktalanul eleget tehessünk pártunk júniusi hatá­rozatában foglaltaknak és jobban kielégíthessük a dolgozók szük­ségleteit. A Kaposvári Bőripari Szövetke­zet 140 dolgozója nevében: Móri Lajos elnök, Varga Ist­ván párttitkár, Korcz Lajos műszaki vezető. A sasép tervek megvalósításénak éve a Ruhaü vemben — Tömegmozgalommá tesz- szük a minőségi munkáért fo­lyó harcot, KULTÚRMŰSORRAL, KIRÁNDULÁSSAL TELIK A TÉLI SZÜNIDŐ A központi általános iskola úttörői nem töltik tétlenül a téli szünidőt. Karácsonykor szép ünnepséget ren­deztek, szívbőr jövő, kedves műsor­ral szórakoztatták a vendégeket és köszönték meg a városi tanácsnak a negyvenegy pár ajándékcipőt, Ezen a kis ünnepségen vették át megér­demelt jutalmukat a vas- és papír­gyűjtési versenyben nyertes pajtások, az asztalitenisz- és sakkversenyzők éremdíjazására is akkor került sor. A karácsonyi műsor után a paj­tások Szilveszter megünneplésére ké­szültek. Már elkészítették a későbbi terve­ket is. A lányok 6-án, a fiúk 13-án mennek kirándulni Kaposvár kör­nyékére. Meg akarják ismerni a vá­rost körülvevő gyönyörű vidéket. Persze velük lesz a ródli, á sí és egy kis hócsatára is lehet számítani. A kirándulásokat Pacskó János testne­velő tanár vezeti. S míg a pajtások szórakoznak, ki­rándulnak, az iskolában ez alatt az idő alatt szorgalmas munka folyik. Takarítják, portalanítják a termeket, folyosókat, tisztára mossák az ablak­üvegeket. A legnagyobb meglepetés azonban az udvaron várja majd az érkezőket. Sportpályává alakítják át az udvart. A munkálatok már meg­kezdődtek. A BARiNEVÄL dolgozói napi tervüket 300 százalékra teljesítik Azt tartja a népszokás, ha va­lami az év első napján jól sikerül, vagy ne tán rosszul, az így lesz egész esztendőben. A Baromfifel- 1 dolgozó Vállalat dolgozói biztos, Jnem babonásak, mégis azon igye- ! keztek, hogy kiváló eredményt ér- 1 jenek el az év első munkanapján. ! Január 3-án, az 1955-ös esztendő ' első munkanapján a vállalat napi tervét 300 százalékra teljesítette. Feldolgozási tervük erre a napra 20 mázsa volt és teljesítettek 60 mázsát. Helyt álltak ezen a napon a vál­lalat dolgozói. Igazolatlanul senki sem hiányzott. A vállalat sztaha­novistái most is az élre törtek. Dávid Istvánná, Farkas Imréné, Róka Gizella okleveles sztahano­vista kopasztónők ezen a napott 180—200 százalék között teljesítet­tek. Valenta Józsefné és Végh Irén begyezők teljesítménye is di- cséretreméltó, szintén szép ered­ményt értek el. A szép eredmény a következő napokban sem csökkent, s ez biz­tosíték arra, hogy az év folyamán is mindig teljesíteni fogják köte­lezettségüket, munkájukkal elő­segítik a lakosság baromfihús­ellátását. Sípos Lajos az új esztendőben is élenjár Sipos Lajos középparaszt éri; el Magyaratádon legjobb ered­ményt a november 7 tiszteletére indított begyűjtési versenyben. Lelkiismeretes munkájáért a begyűjtési minisztérium jutalomban részesítette. Két lópokrócot és egy szépirodalmi könyvet kapott ajándékba. A jutalmat január 4-én délután, rövid ünnepség keretében vette át a tanácsházán. A kis ünnepségen több tanácstag és meg- | hívott dolgozó paraszt volt jelen. j Sípos Lajos, miután megköszönte az ajándékot, ígéretet tett, hogy ezután is legjobb tudása szerint dolgozik és becsülettel eleget I tesz állam iránti kötelezettségéne k. Még aznap teljesítette félévi baromfibeadási kötelezettségét. A kaposvári állami erdőgazdaság kaposvári erdészetének versenyvállalása április 4-e tiszteletére Hazánk felszabadulása 10. évfordulójának tiszteletére csatlakozunk a Rákosi Mátyás Művek dolgozóinak versenyvállalásához és egyben pá­rosversenyre hívjuk a szentbalázsi erdészet dolgozóit a következő ver­senyszempontok alapján: 1. Vállaljuk, hogy az 1954—55. első féléves fakitermelési tervünket, mely 5600 köbméter iparifa és 10.416 köb­méter tűzifa, a fahasználati utasítás­ban előírtak szerint 1955. március 31 Megkérdeztük Müller László elvtársat, a Ruhaüzem igazgatóját, hogyan kívánnak dolgozni 195&- ben, mit kívánnak megvalósítani1 a jobb ruhaellátás és az üzem dől- kiszélesítjük a társadalmi ellenor- gozóinak érdekében? ^st’ nagy munka var az- Műszaki értekezleten elemei DISZ-fiataljaira - mondja tűk lehetőségeinket, hogy mit Muller e vlárs' tudunk tenni az elénk tűzött fel- Ha a terveik sikerrel megvaló- adat sikeres megoldása érdeké- sulnak, örömet szereznek a vá­ben. Folyamatos munkát akarunk sárlóknak és további jó hírnevet, helyett március 10-re befejezzük biztosítani. Az elmúlt esztendőben üzemüknek. Ugyancsak a minő- j2- Mozgatási tervünket tő mellől a segédanyag és anyagbeszerzés ség javításának érdekében ázak- j Közbeeső rakodóra és feladoallomas- jelentett sok problémát, ezért el- munkásképző tanfolyamokat indí- ra> amely 7200 köbméter, március határoztuk, hogy a gyárak mellett tanak, javítani akarják a karban- 20^ra,^ef<:J“zük; az ország nagykereskedelmi vál- tartó munkát, műszerész tanuló- lalataival is kapcsolatot terem- kát vettek fel. Ugyancsak e mun­tünk. A munka folytonosságához ka megjavítása érdekében új ma-' cius 20-ra befejezzük, árukutatással megszerezzük a rógépet állítanak be. Ebben az esz- 4. Távolsági értékesítési vonalon, szükséges segédanyagot. A labora- tendőben a munka más területét amely 4324 köbméter iparifa s ebből tóriumi és szabásza« munkát is is gépesítik. Szembevarrós, két- 767 köbméter fülledékeny, 6250 köb- javítani akarjuk. A darabbérezés tűs, 2000 fordulatos azsúrozó, méter tűzifát és 1311 köbméter ba- . ságát a minimálisra csökkentjük es bevezetésével kb. 25 ezer forintos gombfelvarró gépet stb. állítanak ( nya- és pülérfa kötelezettségünket j ezáltal mintegy 40 köbméter fa­3. Mozgatási tervünket közbeeső rakodóra, amely 3450 köbméter, már­megtakarítást értünk el, ezzel be. Az önköltségcsökkentés, a tér- szemben a dolgozók keresete alig . melékenvség emelése, a technoló- emelkedett. Most giai fegyelem betartása mellett nem feledkeznek meg az üzem vezetői a dolgozók egészségének védelméről sem. 1955-ben több szociális és kultu- Az anyagmegtakarítás érdekében rális beruházás lesz. 100 ezer fo- elhatároztuk — mivel a végek kü- nntos költséggel jobb világítást lönböző szélességben érkeznek —, biztosítanak, egészségessé «sztá­réiul tűztük ki azt, hogy a dolgozók keresetének emelke­désében is elérjük a 20 szá­zalékos emelkedést. vá teszik a munkatermeket. Az rajzokat készítünk a szövet terítékre is. A pedig az eddigi 140 hogy a szabásza« rajzokat 2 3 üzem vezetősége mind több dol­példányban készítjük. Ugyancsak gozónak akar örömet szerezni az­szétnyitott zal, hogy pihenni, üdülni küldi, gyáraknál | ^ fizikai és műszaki dolgozók, szélességű vaiamfnt a vállalat vezetőségének anyag helyett 160—165 cm szeles közös munkájával anyagot rendeltünk meg, így a j megengedett anyaghányadnak 0,61 megvalósul mindaz, amit az százalékát megtakaríthatjuk, ami j 1955-ös esztendőre terveztek. 100 ezer forint megtakarítást je- Valamennyiükön múlik annak a lent az üzemnek a jövő esztendő- lelkes elhatározásnak valóraváltá- ben. sa is, amit most tettek, hogy a Feladatuknak tekintik az üzem felszabadulási versenyben elért dolgozói 1955-ben gyártmányaik gazdag eredménnyel köszöntik áp- minőségének javítását. Az elmúlt rilis negyedikét, hazánk felsza- esztendőben sok volt a minőségi badulásának 10. évfordulóját, leosztályozás. 1955-ben a jobb mi- Mindez így is lesz, biztosíték er- nöséggel 50 ezer forintot akarnak re a dolgozók munkakedve, ver- megtakarítani. 1 senylendülete. március 20-ig befejezzük. 5. Fagyártmány-termelési tervün­ket, amely 26 köbméter talpfa és 112 köbméter hasított szőlőkaró, már­cius 1-re teljesítjük. 6. Az erdőművelési munkálatokat: 49 hektár talajelőkészítést, 79 hek­tár erdősítési pótlást, 5 hektár er­dősítés-ápolást és 50 hektár tisztítást április 10-ig elvégezzük. 7. Vállaljuk továbbá, hogy az elő­írt szerfakihozatátunkat a tűzifa- anyagok terhére 1 százalékkal növel­jük és ezt az 1 százalékos szerfaki- hozatal-növalést főleg bányafa és pillérfa vonalán teljesítjük. 8. Vállaljuk, hogy a tüskök magas- csökkent jüJ köbméter anyagot takarítunk meg, amely 10 ezer forintos megtakarítást jelent. 9. Vállaljuk, hogy az ágrakafokba a fahasználati utasítás szerint meg­állapított méretnél vastagabb fa nem kerül. 10. Vállaljuk, hogy a munkaidő teljes kihasználásával napi teljesít­ményünket állandóan emeljük- és ezáltal minden anyag kitermelésénél mind az iparifánál, mind a tűzifánál .köbméterenként 22 fillér megtakarí­tást érünk el. 11. Vállaljuk, hogy a fülledékeny anyagot, bányafát határidőre ponto­san leszállítjuk. Kérjük, hogy — versenytársunkon kívül — a többi erdészet dolgozói is csatlakozzanak a hazánk felsza­badulásának 10. évfordulójára szer-1 vezett versenyhez. A Kaposvári Állami Erdőgaz­daság kaposvári erdészetének dolgozói. OOOOOOOQOOOOOGQOO-OOOOOOOOOGOOOOOOOQOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOGQOOOOOOOOOOOOQOO A sírás nem segít-... Mostanában mind gyakrabban jutnak eszembe régi emlékek. Nehéz szabadulni tőlük, intenek, figyelmeztetnek. 1944 ősze volt. A kis ormánsági fa’uban a fák sárguló-piruló leve­lein ragyogott a nansu- gár Néhány hónapja él­tem csak még itt, de máris megszerettem a kedves fa’ucskát lakói­val együtt. Ormánság. Nasyon sokat mondott nekem ez a szó, a kis paraszteverekbő’ lett Fa­tal tanítónak, aki szíve­sen forgatta a fa’ukuta- tók írásait. Munkára vágyva, szebbnél-szebb tervekkel érkeztem ’de, de keservesen csalód­tam. Csakhamar meg keVett tanulnom, hogy vannak erők, amelyek keresztü1 húzzák a leg­szebb á1 mókát is, van­nak erők. ame1 vekkel szemben egy ember te­hetetlen. f c-\ fj^.Most -is látom az öreg kt i postást, ahogy belép egy verőfényes napon a tan­terem aitaián Rámnéz szomorúan és 'letesz az asztalomra egy pecsétes írást. Katonai behívó­jegy Gyermekeim össze­súgnak és ütnek der- ' medtem. Jól tudiák. mit kantam. megismerik messziről. Hiszen alig van család a faluban, ahonnan el ne ment vol­na már valaki. Vasárna- nonként. ha a temolom- ban fe’hangzott az el­esettekért, eltűntekért, hadifog’yokért való imádság mind több asz- szonvbó1 tör ki az elfoj­tott zokogás, mind több ezüsjhaűi férfi szeme bo­rul könnybe. Ü,'ö,k tét’enül Felem­ben egvmást kergetik a gondolatok. Tudtam, hogy bekövetkezik, el is készültem rá. mégis mi­iven kimondhatatlanul üres lett egyszerre min­den. Vége a szét) tervek­nek, vége a munkának, menni kel'l valahová a bizonytalanságba, vala­kinek a parancsára. Miért? Gondolataimból a kis negyedikes P. Rozika riaszt fel. Jön felém a. padsorok között kinőtt ruháiéban, kezében a térképem. Még szeptem­berben adtam neki. hogy legyen miből tanulnia. Leteszi az asztalomra. — Köszönöm "szépen! — Csak ennyit mond és szeméből kiesik egy köomvcsepp, rá a térkép fedő1 apjára, a földgömb kénére. Elszorul a tor­kom. — Maradjon csak ná­lad és ha nem iönnék vissza, a tiéd lehet. Rámnéz. szemében egy pillanatra rémület villan, sírvafakad s vele sír a többi is. Mit tehettem volna? Hazakü'dtem őket. Délután csomagol­tam. Reggel esett az eső, mégis elkísért a nekem legszebb, legszomorúbb menet: negyvenkét gyer­mekem ott szaladt a sá­ros, pocsolyás úton a ko­csim után a falu végéig. Hány falusi iskola ma­radt tanító nélkül akko­riban! Hány fiatal, hány édesaoa nem jött vissza többé! Én visszajöttem ugyan, de nem kérem vissza tő­led a térképet, P. Rozi­ka, azóta már felnőtt kis tanítványom. Marad­jon csak ná’ad emlékez­tetőnek. Juttassa eszed­be. hogy veled együtt milliók sírtak akkor El­borította a fö’dgoilyót a könnyek árja. de a há­borút nem tudta elmos­ni. Nem. segített a sírás, nem segít ma sem. Hiá­ba a könyörgés, mert azok, akik a háborút csi­nálják, könyörtelenek. De megfékezheti őket is az egyszerű emberek millióinak kemény aka­rata. — V. S. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom