Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-18 / 299. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1954. december 18. NŐVÉREK Drámai feszültségű színes csehszlovák film MORAVA FALU szövetkezeti el- j bér lányát menyéül fogadta, nőkének lányát, Fronát ketten is Frona azonban egyre kevésbé tud szeretik: Flóris, egy gazdag paraszt ja elviselni örömtelen, hajszolt, sze- fia- és Jura egy szegény parasztle-' retetnélküli életét és régi szereimégény. Frona szíve Jurához húz, még is Flórisnak adja kezét, mert attól fél, hogy Jura mellett látástól vakunél, Juránál keres vigasztalást. Éjjel találkoznak a legnagyobb titokban. lésig csak dolgoznia kell, míg Flóris gondtalan életet tud biztosítani neki Ám a szerelem nélkül kötött házasság csakhamar pokollá válik Frona számára. Flóris részeges, durva, brutális ember, amellett úgy táncol, ahogy az apja fütyül. Flóris apja, Zobac, ravasz, öreg, önző ember, a szövetkezetbe is csak kapzsiságból, számításból lépett be s most kihasználja azt, hogy egy szegény emZOBAC, a zsaroló kulák szét akarja bomlasztani a szövetkezetét. Fia, Flóris azonban a gazdag örökség reterelődik, de sok bonyodalom után minden tisztázódik és Frona is boldog lesz Jura oldalán. ■ ■ ■a Bemutatja a Szabad Ifjúság filmszínház december 17—21-ig. HÍREK Várható időjárás szombat estág: Kisebb íelhőát vonulások, legfeljebb egy-két helyen kevés eső vagy hószállingózás. Helyenként hajnali ködkép- ződés. Mérséklődő északnyugati, északi szél. A hőmérséklet kissé csökken. « h tr — A MEGYEI KÖNYVTÁR és az Ifjúsági Könyvtár a folyó hó 20-án kezdődő téli iskolai szünet alatt meghosszabbított olvasótermi szolgálatot tart a tanuló ifjúság számára. A Megyei Könyvtárban munkanapokon 8—19 óráig, az Ifjúsági Könyvtárban 9—18 óráig meleg olvasóterem várja a tanulókat. A Megyei Könyvtár, a járási könyvtárak és népkönyvtárak a szünidő alatt fokozott mértékben látják el a tanulókat iskolai kötelező olvasmányaikkal. — A KAPOSVÁRI élelmi- szeripari VÁLLALATOK ma este avatják új kultúrotthonu- kat. A zártkörű avató-ünnepsé- gen a Cukorgyár, a BARNEVAL, a Nagymalom, a Kefeanyag Kikészítő, az állatforgalmi vállalatok tánc- és színjátszócsoportjai adnak műsort. ség Pf. 7203. törzs alapszervezete ismerkedési estet tart. A klub vezetősége és az ismerkedési estet tartó alakulat jól felkészült a tiszt elvtársak és hozzátartozóik szórakoztatására. Kultúrműsor, tánc, jóféle italok és tombola lesz, melyen értékes tárgyakat nyerhetnek a szerencsések. — DECEMBER 21-ÉN dél- 1 után fél 5 órakor a városi tanács nagytermében ünnepi tanácsülést tart a városi tanács. — AZ ÜZLETEK NYITVATARTÁSI IDEJE december l9-én: Az úgynevezett aranyvasárnapon, a vasárnap egyébként is nyitva tartó élelmiszerüzleteken kívül Kaposvárott nyitva tartanak a Május 1 utcai Édesség-boltok, továbbá 8-tól 12 óráig a földműves- J szövetkezetek Kanizsa utca és Fü- ,iredi utcai fűszerboltjai. Az ipar- l1 cikk-boltok közül a Ruházati i1 Áruház, a 124-es. számú illatszeréből t, a 122-es számú sportbolt, a é 129-es játékbolt, a 116-os divat- i áru-bolt, a Szivárvány Aruház, a i Kisipari Szövetkezeti Áruház 9- Jtől 13 óráig. Az Ofotért-szaküz- ílet és a földművesszövetkezeti f áruház 8-tól 12-ig, az Öra-Ékszer- fbolt és az Állami Könyvesbolt t 8.30-tól 17.30-ig tart nyitva. A já- Jrási székhelyek boltjaiban a veÍ vők megkapják a felvilágosítást, hogy mely üzletek mikor tartanak nyitva. A községek közül Ba- latonboglár, Balatonlelle, Balaton- földvár, Balatonfenyves, Balaton- mária, Balatonszabadi, Bélatelep, Kapoly, Taszár, Babócsa, Csoko- nyavisonta, Igái, Lengyeltóti, Kadarkút, Karád, Böhönye és (' Nagybaj ómban a földművesszöI vetkezetek boltjai 8 és 10 óra között nyitva tartanak. Rádióműsor VASÁRNAP KOSSUTH-RÄDtÖ 8.00: Hírek. 8.10; Egy falu — egy nóta. 9.oo: Zenés fejtörő. lO.oo; Vasárnapi levél. 10.10: A Gyermekrádió műsora. 11.oo: Tegnaptól holnapig. Vasárnapi krónika. 12.oo: Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a. nóta. 13.15: Jó munkáért szép muzsikát. 14.oo: Időjárás. és vízállásjelentés. 14.15; A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 15.30; Egy íhét a külpolitikában. 15.45; Szív küldi. é 16.15; Gyűjtöget a pataki kollégium. A mű- isort Ortotay Gyula állította össze. 17.oo; f Hangképek bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 1*17.30; Kincses Kalendárium. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.oo; A Rádiószínház bemutatója: Szép juhászné. <*Közben; 20.oo; Esti Híradó. 20.20; A Szép (* juhászné c. rádióoperett közvetítésének 4 * folytatása. 21.48; Szív küldi. 22.oo; Hírek, f 22.10; Gigli operalemezeiből. 22.50; Hely- T színi közve'ítés a Salzburgi Ünnepi Játékokéról hangfelvételről. 24.oo: Hírek, f PETÖFI-RÁDIÓ \ 13.00; Művészlemezek. 14.oo: Kacsóh műveiéből. 15.00; Műteremben. Csemus Tibor, é Jánossy Ferenc és Orosz Gehört íÜaital festő- Jművészekkel beszélget munkatársunk, Tóbiás Áron. 15.20; Színes magyar népi muzsika. 16.oo; Operarészletek. 17.oo: A Rádió Gyermekszínházának műsora. 17.40; Tánczene. 18.35; Beethoven; A-dur. 19.10; Bécsi szelet. Huszti Tamás szatírája. 19.30; Ifj. Magyari Imre és zenekara játszik. 20.05; Részletek Vincze Ottó Artistavizsga c. plasztikus filmhez írt zenéjéből. 20.20; A Tartós békéért, népi demokráciáért! c. lap ismertetése. |! )} NYÍLT levél MÁV XJzletvezetősége, KEDVES ELVTÁRSAK! PÉCS. Sc Jokszáz dolgozó nevében írom. ezt a levelet, akik lakáshiány vagy egyéb ok miatt kénytelenek naponta vonaton bejárni munkahelyükre, Kaposvárra. A téli időszakot a Tüzép és a MÁV korszakának szokták nevezni, nem éppen dicsérő formában. Mi azt szeretnénk, ha a dolgozók véleménye megváltozna a MÁV-ról is és szeretettel emlegetnék, mint olyan intézményt, amely a dolgozók érdekeit szolgálja. Éppen ezért engedjék meg, hogy kifogásainkat elmondjuk és javaslatot is tegyünk a megoldásra. 1 Néhány nap óta a karácsony miatt megnövekedett az * utazók száma. A MÁV viszont éppen ebben az időben csökkentette a kocsik számát a 4022-es és a 4021-es számú szerelvényeken. Eredmény: az utasok fürtökben lógnak a lépcsőkön a hideg időben, bár mindenütt olvashatják, hogy a lépcsőn utazni tilos. Vájjon hol és hogyan utazzanak? Javaslat: Megfigyeléseink szerint a 4026-os és a 4027-es szerelvényeken túl sok a kocsi, alig egyharmadát foglalják el az utazók. Javasoljuk, hogy ezekről a szerelvényekről vegyenek el 3—3 kocsit, szereljék az! előbbiekhez és mindenki kényelmesen utazhat. Minden forgalmi irodában nagy betűkkel ki van írva: »A munkásvonat nem késhet!« Ez nagyon helyes. Csak az a baj, hogy néhány hónap óta ezek a vonatok »rendszeresen.k késnek. Naponta előfordul, hogy minden csatlakozó és nem csatlakozó vonat bent áll a dombóvári állomáson, sőt el is mennek, de a 4022-es mindig félórás késéssel indul és érkezik Kaposvárra. Ez a késés annyira rendszeres, hogy a naponta utazók is rendszeresen negyedórával később mennek az állomásra és — sohasem késnek le! Nem lehetne megoldani, hogy a munkásvonatok valóban ne késsenek, és a bejáró dolgozók ne legyenek kénytelenek mulasztani a munkahelyükön? Többszáz dolgozó kiesése a termelésből csak egy félórára is, hatalmas összeget tesz ki! 3 Minden vonaton, így a 4022- és 4021-esen is van nem • dohányzó kocsi, illetve szakasz. Többen nem szeretjük a dohányfüstös levegőt és ide szállunk be. Azonban itt is vágni lehet a füstöt, szorgalmasan dohányoznak az utasok, hiába szólunk. Jön a kalauz, s nem szól egy árva szót sem a dohányzóknak. Az a kérésünk, hogy a jegykezelő elvtársak szigorúan és következetesen alkalmazzák az előírásokat. A A nyári nagy melegben több kocsi néhány ablakát beszögelték, nem is lehetett lehúzni, izzadhatott az ember. Most viszont több kocsi néhány ablaka nem marad meg a helyén, állandóan lecsúszik. Kérésünk, hogy a télre csináltassák meg az ablakokat. pf Ilyenkor télen jólesik a meleg hely az utazóknak is. Véleményünk szerint a mozdony gőzével nincs is baj, hanem annál több az összeszereléssel, vagy az egyes kocsik fűtőberendezésével. Ezért fordulhat elő, hogy az első kocsi meleg, a második hideg, a harmadik ismét meleg és így tovább. Szeretnénk, ha ezt a hibát is kiküszöbölnék. A következő történetet tegnap két utazó-társam mesélte: Barcsra akartak utazni néhány nappal ezelőtt, de a 4020-as számú vonat csaknem kétórás késése miatt Kaposvárott nem volt csatlakozásuk Barcs felé. Egy idegen utazó azt javasolta nekik, hogy menjenek vele, Gyékényesen még elérik a. sebes-motorvonatot és 10 óra körül már Barcson is lesznek. Megkérdezték a kalauzt, hogy van-e Gyékényesen csatlakozás? Azt mondata, hogy ilyen vonat nincs is. Kaposvárott a felvilágosítót kérdezték meg, ő is azt mondta, hogy nincs sebes-motorvonat Gyékényesen Barcsra. Még jónéhány vasutasnak ez volt a véleménye, sőt a hivatalos menetrendet és annak megjelent pótlékait is megnézték: nincs vonat. Az idegen viszont addig erősködött, míg vele mentek. És Gyékényesen volt vonat, s már 10 órára Barcson is voltak. A valóságban van, a menetrendben és a felvilágosító szerint nincs. Hogyan lehetséges ez? A bejáró dolgozók nevében: V. I. 6. I — MA ESTE a kaposvári Hely- ményében lelövi apját. A gyanú az ] őrségi Tiszti Klubban a honvéd- éppen akkor őrségben lévő Jurára December 18 Szombat Auguszta ©SPORT© A sportolók és Az októberi párthatározat az élet minden területén, így a sport terén is a szigorú takarékosságra figyelmeztet. Az MTSB a párthatározat szellemében felhívással fordult sportköreinkhez, hogy a maguk vonalán vizsgálják meg, mit itudnak tenni a takarékossági mozgalom érdekében. A felhívás konkrét feladatokat is megszabott a sportkörök számára. A kezdeményezést csak helyeselni tudjuk. Elhatároztuk, hogy egy hónappal a felhívás után körülnézünk kissé megyénkben, hogy mi történt ezen a téren. A javulás felmérhető. Egy hónappal ezelőtt még elég gyakran láthattunk az utcán sportmelegítőben sétáló ifjakat. Volt, aki munkaruhának használta a sportmelegítőt. Arra is volt példa, hogy a kerékpáros-, vagy futballcipőt házicipőnek nézték többen, s otthonukban vagy házon kívül is használták. Határozott javulás van, de korai volna azt mondani, hogy az eredmény kielégítő. A Kaposvári Dózsa SK egyike az anyagilag legjobban álló sportköröknek. Csaknem valamennyi sportolójának biztosítani tudott melegítőt. Erről meggyőződhettünk, ha a városban jártunk, mert meglehetősen sok volt a lila színű »-Dózsa« feliratú mez az utcán. Az ökölvívó szakosztály főként ifjúsági versenyzői közül sokan mintegy »-tüntettek« azzal, hogy őik Dózsa-versenyzők. Nem volt sokkal jobb a helyzet a röplabdázóknál sem. A női csapat néhány tagja rendszeresen »Dózsa« melegítőben járt iskolába is. — Valóban hibát követtünk el, amikor a nagyszámú melegítőt kiadtuk a versenyzőknek — mondotta Kiss főhadnagy elvtárs, a Dózsa SK sportfelelőse. — Az MTSB átirata után hozzáfogtunk a hiba kiküszöböléséhez. Hátráltatja az eredményesebb munkát az, hogy az egyes szakosztályoknak nincs külön szertárosa. Költség-kímélés céljából a versenyzők hazavdtték a melegítőt kimosni és ennek eredménye volt, hogy többen »maguknál felejtették«. Az ökölvívók és labdarúgók melegítő-kérdését máris megoldottuk. A többi szakosztályok ügye is ez év végéig rendeződik. Lesz-e NB l-es asztalite Az asztalitenisz-sport Kaposvárott hosszú évek óta az országos élvonalba tartozott. Egy időben mind férfi, mind női asztali teniszezőink az NB I-ben szerepelték. Női asztaliteniszezőink visszaesése után csalk a férficsapat tudott felzárkózni az élvonalhoz. Ez évben is a K. Vörös Meteor asztaliteniszezői az Országos Béke Kupa küzdelmekben a legjobb magyar csapatok között küzdenek. A tavaszi fordulóban asztaliteniszezőink aránylag kielégítően szerepeitek. Az őszi forduló már kevésbé volt sikeres. Az asztaliteniszcsapat egyik játékosának, Antalnak sportemberhez nem méltó magánélete és az ezzel kapcsolatos kiválása a csapatból rányomta bélyegét asztali teniszezőink közelmúlíbani szereplésére. A sorozatos vereségek a kiesés széléré juttatták asztaliteniszezőin- ket. December 18-án és 19-én Kaposa takarékosság Egyébként minden melegítőnkre rávarrjuk a »Dózsa« betűket és ez is segíteni fog, hogy ne lehessen a mezt másra, mint sportcélokra hasz» nálni. A Kinizsinél a női röplabdacsapat túlnyomórészt az egyik iskola tanulóiból tevődött össze. Az iskolaév befejezésével a lányok egyrésze, miután tanulmányait befejezte, már nem tért vissza az iskolába, de nem tért vissza a sportkörhöz sem. A Kinizsinél most azon töprengenék, hogyan tudják összeszedni a megye minden részébe szétvitt sportfelszerelési tárgyakat. Remélhetően ez jó tanulság volt és a Kinizsi példájából a többi sportkör is megtanulja, hogy a sportmelegítőre szükség van a sportpályán, a tornateremben, de semmiképpen nincs szükség arra, hogy a sportoló edzés, vagy mérkőzés után azt magával vigye. Böhönyén pillanatnyilag téli álmát alussza a spurt, bár születőben van egy egészséges kezdeményezés, amely újra feltámasztja ennek a szocialista községnek sportéletét. Amikor a böhönyei labdarúgócsapat kiesésének körülményeit vizsgáltuk, szó esett a felszerelésekről is. Megnyugtató választ kaptunk, hogy minden felszerelési tárgy megvan és tudják, hogy kinél van. Ez utóbbi szavaknak nem örültünk. Miért vannak a sportfelszerelési tárgyak még mindig a játékosoknál? A szertárban kellene tárolni a kitisztított sportmezeket, melegítőket, sportcipőket és valamennyi felszerelési tárgyat. Ez volna az egyedüli biztosíték, hogy a sporttárgyak nem vesznek el és nem mennek tönkre. Már rövid kis vizsgálódásunk is rámutat, hogy megyénkben a sportkörök életében a takarékosság terén még van tennivaló, az anyagilag jól megalapozott nagy sportegyesületeknél éppen úgy, mint a legkisebb falusi sportkörnél. Célul tűztük magunk elé, hogy a télen megvizsgáljuk: sportköreink mit tettek a takarékossági mozgalom megvalósítása terén. Az erről szerzett tapasztalatainkat, a hibáikat éppúgy, mint az erényeket lapunk hasábjain közzé fogjuk tenni. Ezzel is segíteni akarjuk sportköreink munkáját. iisz-csapot Kaposvárott? várott még két mérkőzést kell játszania a K. V. Meteornak. 18-án este 6 órakor, 19-én pedig délelőtt fél 10 órakor a Dózsa sportcsarnokban a Bp. Dózsa, ületve a Bp. Iparterv ellen állnak asztalhoz, hogy megszerezzék a bennmaradáshoz szükséges 2 pontot. A Dózsa ellen- nem sok esélye van az együttesnek. Az Iparterv csapatát azonban legyőzhetik asztaliteniszezőink, ha teljes szívvel és lélekkel harcolnak. A sorsdöntő találkozónál természetszerűleg az is döntő, hogy a kaposvári közönség hogyan buzdítja, lelkesíti a csapatot. Mi bízunk a Vörös Meteorban és reméljük, hogy kiharcolják a győzelmet és ez esetiben a ’övő esztendőben is NB I-es asztalitenisz mérkőzések lesznek Kaposvárott. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja 18 szóig hétkftinap ti forint, vasár- és ünnepnap 20 forint. Minden további szó hétköznap 1 forint, ünnepnap 2 forint. vasár- é* Varrógépek javítását garanciával vállalom. Szabó műszerész, Kaposvár, Berzsenyi u. 30. Egy férfi szakács állásit keres, adóban. cím a kiGazdálkodásra alkalmas, beköltözhető ház eladó. Füredi utca 42. Gazdaságok figyelmébe; 2 db vattyú eladó. Május 1 utca 34. szerelő. nagy szi- V árhegyi Gombáthúzáshoz kellékek kaphatók. Mas- sányi, Budapest, XIV., Szatmár u. 13. Eladó különálló családi ház. Szent István utca 53. Kaposvár, A kéthelyi Egyesült FöldmÜTCsszSvetkezet vezetőkönyvelőt keres azonnali belépésre, fizetés a kollektív szerint. Jelentkezés Írásban vagy személyesen: földmővesszővetkezet irodájánál, Kéthely. MMVlIMéY&lEtiVEI MOZIK MŰSORA Vörös Csitlag: Rejtett folyosó 16—-22. Szabad Ifjúság: Nővérek 17—21. Balatonboglár; Kiskrajcár 18—19. Barcs: Hűtlen asszonyok 18—19. Csurgó: A balett gyöngyszemei 18—19. Igái; Tőrvényenkivüli lovag 18—19Lengyeltóii; Életjel 18 19. Siófok: Távoli kikötő 18—19Tab; Trubadúr 18—19. Nagyatád; Janika 1® Uj Csepel 125-ös motor eladó. Április 4 utca 32., Osztereicher. A Kaposvári Textilimívck gépésztechnikust és normást felvesz. Jelentkezni lehet minden nap 8 órától 16.30-ig, szombaton 13 óráig. A dolgozók igényeinek fokozottabb kielégítése érdekében hó- és sárcipők, kerékpár- és motorkerékpárgumik javítását 25°/o-kal olcsóbban és azonnal elkészítjük. Vasipari Szövetkezet Gumi javító Részlege, Kaposvár, Május 1 (volt Fő)-utca 3. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth iáno* Felelős kiadó: Tóth István szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. T« Telefon: 901, 463, 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Májúi 1-u. 16. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Teiefion: 826. Nyomdáért felel: Hidas János Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft.