Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-04 / 287. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1954. december 4. SZÓ ÉS TETT... Az élet muzsikája veszi körül az vidéken tartózkodó anyagbeszerzé- üzemet: forgó gépek csendes zson- si csoport is. A bérszámfejtőség gása, motorok ütemes berregése, nyolc dolgozója viszont kissé el- villamos motorok egyenletes züm- szontyolódva foglalta el új helyét mögése, gőzpöfögés, vízcsorgás. A egy terebélyes vadgesztenyefával nyurga kémény gazdagon ontja a árnyékolt, egyablakos szobában, fekete füstöt, mint a lakodalmas Felcsavarták a villanyt, mely most ház kéménye. Az irodák tája csen- már egész éven át, teljes munka- desebb. A szőnyeggel borított fo- idő alatt pótolni fogja a nap ked- lyosóra már szűrve hatol be a vés világosságát. Az egyébként vi- gyár zenéje. Az irodák munkája . dám együttes azonban nem sokáig csendben folyik. Nemrég itt is szomorkcdott. Elhatározták, hogy nagy sürgés-forgás volt: átalakí- a szabadságáról rövidesen vissza- totíák az irodákat, megváltoztat- térő csoportvezetőt — akinek a ták az eddigi elhelyezést, tataroztak, szoba legsötétebb zugában jutott meszeltek, festettek, takarítottak, hely — az ismert, de kissé módosíRagyog minden, mint a csillogó gyógyszertárakban. A szép, tágas, teremnyi igazgatói szoba két ablakán beáradó őszvégi napfény a zöld huzattal burkolt, párnás ajtó kövér halmain pihen meg. Az igazgató gondterhelt tekintete merengve követi a szél szárnyán utazó faleveleket. tott szövegű dallal köszöntik: »Ott fogsz majd írni, ahol senki se Iát...« Az igazgató ajtaján tábla figyelmezteti az érkezőt: »Nálunk a megszólítás: elvtársi. Találóbb lenne ezt a szöveget ehelyütt így módosítani: »Nálunk csak a megszólítás: elvtárs.« Mert a dolgozókról való gondoskodásnak ezt a sem Az üzem életéből semmit sem lát, viszont vigaszul szolgál számára a módját a legjobb akarattal kellemes, kedves utcai panoráma, lehet elvtársiasnak nevezni. Szép szobához jutott az állandóan KB. HÍREK Várható időjárás szombaton estig: Csendes, felhős, ködös idő. Néhány helyen, elsősorban észako-n és keleten eső, gyenge éjszakai fagyok, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb “•nappali hőmérséklet szombaton 4—7 fok között. A fűtés .alapjául szolgáló várható középhőmérséklet 0—plusz 3 fok között. December 4 Szombat Borbála 0 S PO RI# AZ IGALI fsk a kaposvári járás LEGJOBB SPORT KÖBE denki a legnagyobb óvatossággal haladjon át és tartsa be a közlekedésrendészeti szabályokat. Megszüntetett sorompók a gyékényesdombóvári vonal 289/90. szelvényében: Somogyszob község, 367/68., Ötvöskónyi 425/26., Kutas község vannak. község, területén December 20-tól január 16-ig tart a szünet az általános és középiskolákban A minisztertanács határozata szerint a téli szünet az általános- és középiskolákban december 20- tól január 16-ig tart. Az utolsó tanítási nap december 18, a szünet utáni első tanítási nap: 1955 január 18-a. A szünet alatt a napköziotthonok minden munkanapon 8 órától 18 óráig működnek. Gondoskodnak a tanulók szabadidejének helyes felhasználásáról. A szünidő alatt az általánosiskolák pedagógusai két-három alkalommal kötelező foglalkozta táson tájékoztatják a tanulókat a, tanultak ismétlését illetően, útmu- j könyvankét, stb. tatást adnak a házi feladatok el- kola munkáját. készítésére, egjy-egy kötelező olvasmány elolvasására és felhívják figyelmüket a folyóiratoknak, szaklapoknak a tanulmányi anyaggal összefüggő cikkeire. A szünidő alatt az úttörő intézmények — úttörőházak, „ifjú természetkutatók állomásai1', technikai állomások — fokozottabban dolgoznak. A kultúrotthonok és az MNDSZ-szervezetek helyi kezdeményezésekkel — kirándulások, múzeum- és üzemlátogatás, filmvetítés, kultúr- és sportverseny, segítik az isJanunr elseje után egyes filmeket esik 16 éven felüliek látogathatnak A Somogyi Néplapban folyó j si vasárnap, Nincs béke az olajfák „Vita az ifjúság neveléséről“ írá- j alatt, Windsori víg nők, öt barát, saiban felvetettük annak szüksé- Hűtlen asszonyok, Maclóvia, Bot- gességét, hogy a fiatalkorúaknak j rány Closmerlben, Királylány a meg kell tiltani néhány film meg- feleségem, Szicíliai vérbosszú, Igái 'községben a dolgozók szeretik a sportot. Jóformán alig van a faluiban olyan ember, akinek ha a sportról kezdünk beszélni, ne csillanna meg a szeme és ne emlegetné némi büszkeséggel a község labda- rúgócsapatáit, röplabdázóit, vagy az atlétáikat. Igen. A község sportélete — A MÁV a gyékényes-dombó- eleven és lüktető. A kis falusi sportvári vonalon a kisebb forgalmú j körnél a sportot nemcsak a lafoda- út- és vasútkereszteződéseknél a < rágás jelenti, mint. legtöbb helyen soromnókat 1954 deoembpr hó 1- masutL A sportkon vezetők tudjak, sorompókat 1904 december no 1 hogy az ugyan legnépszerűbb sportén leszerelte. Sajat erdekeben az js csap;- aj^or fejlődhet tovább, ilyen útkereszteződéseknél min- ;ha a többi sportágak is megfelelőképpen teret kapnak. így lett aztán eleven a község atlétikai élete, így talált otthonra az ökölvívás, a röplabda, így lett népszerű az asztali- tenisz, a kerékpár, a tőma. 100— 120 főre tehető azoknak a száma, akik az igali FSK valamelyik szakosztályában aktívan sportolnak. Az ilyen lüktető sportéletnek velejárója, hogy az MKK-munka is példamutató. Mind az új, mind az ismétlő próbázások terén jóval meghaladták a 100 százalékot az igaliak és elsőként jelentették a JTSB-n az MHK- terv túlteljesítését. Ha az eredmények okát vizsgáljuk, csakhamar megkapjuk a feleletet. A sportkör vezetősége és a községi DISZ-szervezet szoros kapcsolatban áll egymással. A község DlSZ-íitká- ra, Matte István nemcsak a DISZ- fiatalok vezetője, hanem irányírtja az atléták életét, s ha a szükség úgy kívánja, a labdarúgócsapatban is jól megállja a helyét. A DISZ-szervezet jó munkáján kívül természetes, hogy a társadalmi munkás sportvezetők is jó munkát végeznek. Különösen az igali kisipari termelőszövetkezet dolgozói között van sok híve a sportnak. Hosszú Károly, Balogh Gyula, Beregi István elvtársak a sport igazi barátai, akik jól segítik a fiatal sportolók munkáját és becsülettel őrködnek a sportkör'vagyona felett. Mert biztos anyagi alapja van a tekintését. A népművelési minisztérium most elrendelte, hogy január elseje után egyes filmeket csak 16 éven felüliek látogathatnak. Az új rendelkezés a jelenleg forgalomban lévő filmek közül 16-ra vonatkozik. Ezek a filmek a következők: Szürke fény, AugusztuApa lett a fiam, Törvényen kívüli lovag, Kaméliás hölgy, Egy nyáron át táncolt, Róma nyílt város és a Pique dame. A népművelési minisztérium az új rendelkezéssel a szülők, a nevelők, a tanács és tömegszervezetek régi kívánságát teljesítette. Megjelent magyar nyelven Lenin műveinek 11. kötete A Szikra kiadásában megjelentj kérdésekkel foglalkozik, amelyek magyar nyelven Lenin műveinek j az I. Állami Duma szociáldemokra- 11. kötete. Ez a kötet Leninnek. ta frakciójának tevékenységével, a 1906 június és 1907 január közötti.Duma feloszlatásával és a II. Du- írásait tartalmazza. A kötetben]ma választási kampányának megfoglalt művek nagyrésze olyan indulásával függnek össze. — UJ ÜZEMHÁZ KÉSZÜLT TABON a kisipari szövetkezet részére. Az eddig szétszórtan dolgozó kisiparosok korszerű műhelyeket kapnak a csaknem félmillió forint költséggel felépített üzemházban. Az üzemház létrehozása megkönnyíti a KTSZ munkáját, de kedvezőbb lesz a lakosság szempontjából is, hiszen csaknem valamennyi szakma egy helyen rendelkezésére áll a község lakosságának. — MEGJAVULT A CIPÉSZ KISIPAROSOK ANYAGELLÁTÁSA. A szokott negyedévi juttatáson kívül 10 ezer tonna krup- pontalpat és többezer négyzetméter felső bőrt osztanak ki a cipész kisiparosok között, hogy fokozottabb mértékben állhassanak rendelkezésére a helyi lakosságnak a cipők javítása és az új cipők készítése terén. — A KESZTHELYI MEZÖ- GAZDASÄGI AKADÉMIA pályázatot hirdet kémiai-talajtani tanszéken betöltendő tanszék- vezetői főiskolai tanár állásra. A pályázatot ez év december 31-ig a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia igazgatójához kell beküldeni. Részletes felvilágosítást az akadémia igazgatója ad. (Keszthely, Deák Ferenc utca 16.) — A MÁV PÁLYAFENNTARTÁSI FŐNÖKSÉG a vasútvonalak mentén, ahol hófúvás szokott bekövetkezni, védőösvényeket helyezett el. A fűtőházaknál megjavították a hóekéket, valamint az állomásfőnökség készenléti brigá- Már hírül adtuk,^ hogy a Kinizsi j Az edzésen nem vett részt Gyánc dot szervezett hogy az esetleges ' n.bdarr.;:ói ismét Siófokon készülnek és Stadler, akik Pécsett, illetve Pes- - - — - a me&rmms fen járnak iskolába. Hiányzott Bósportköri vezetőket, hogy korszerűvé tegyék a sporttelepet: a Megyei Ta-. nács pénzügyi segélye és a sportkör anyagi alapjával hozzáláttak egy öltöző és fedett lelátó építkezéséhez. — Igaz, hogy akik irigykednek a sportkör jó munkájára, azok ma még »-tyúkólnak« nevezik az igali lelátót, de nézzék meg majd a jövő tavasszal, aíkkorra teljesen kész leszünk —- mondja Puskás Gyula, a labdarúgók edzője. Aztán panaszkodni kezdenek az jgiali sportolók a faluban lévő olyan emberekre, akik nem tudták jószemmel nézni, hogy otthona lesz a sportolóknak. Tar Ferenc ács például arra vetemedett, hogy a lelátóhoz felhasználandó deszkákat elorozta. 8 hónapi börtön- büntetést kapott miatta. A múltban a tanács sem tekintette szívügyének Igái község sportját. Nem sok támogatást kaptak a tanácstól a sportolók. Most az új tanács megalakulásával remélik, hogy megváltozik ez a helyzet, annál is inkább, mert a Hazafias Népfront programmjában is szerepel a sport továbbfejlesztése Igáiban. A továbbfejlődésnek meg is van az alapja. Malisa István atléta, Puskás Gyula labdarúgó, Simon Teréz pedig röplabda társadalmi edzőtanfolyamra megy a közeli napokban Tatára. A jövőben elméletileg képzettebb edzők irányítják az igali sportolók munkáját. A gépállomástól is rendszeres segítséget kap a sportkör. Mihályi Sándor igazgató együttérez a sportolókkal és támogatja erkölcsileg, anyagilag munkájukat. A legnagyobb segítség azonban az a hatalmas szurkolótábor, amely vasárnaponként az igali sporttelepen buzdítja a versenyzőket. A fiatalok sportolni akarása, a tanács segítőkészsége és a sportszerető közönség további támogatása hozzásegítheti az igali FSK-t, hogy a jó sportkör az eddiginél még. sportkörnek. Éppen ez késztette a ( jobb munkát végezzen. H4JRÁ, KINIZSI! Edzőtáborban készül a Kinizsi a vasárnapi sorsdöntő találkozóra »*■*•*•» Sugüs? rsssÄs FELKÉSZÜLTEK A VADimmár második otthona lett a Kinizsi labdarúgóinak, akik hétről hétÄT T OMÄNV ÄTTFTFTTFTF it,t készültek fel mérkőzéseikre. ÁLLOMÁNY . ! 1ELEL1E1E- ( A pécsi Vasas ellen készülődő csaSERE a kaposvári erdőgazdaság pat csütörtökön délután edzőmérkőrezervátumában. A , 15 ezer, zést játszott egy megyei vegyes ifholdnyi területen többszáz j júsági válogatottal. A ködös, esés szarvas, őz és egyéb vadállo-1 időben lejátszott mérkőzés a bajnokmány zavartalan átteleltetéséről -saPat 6:2 arányú győzelmét hozta. történt intézkedés. Több mint barátságos találkozón különösen a 100 etető 30 mázsa Iurernaszé-iKmizsl tamados0T'a játszott nagy u áu mazsa lucernasze s ked^el Kanizsai és Homyák eleména, 20 mazsa vadgesztenye van;iben vojk Egymásután potyogtak a tarolva a vadak részére. A vad-i eólok az ifik kapujába. Pedig az ',i"nAlr mintegy 100 ifjúságiak közül Máté, Hanzli, Bödisznók számára mázsa selejtkukoricát raktároznak. Bajnoki, osztályozó és válogatott mérkőzések szerepelnek a Totó e heti szelvényén. röcz és Búza kitűnően játszottak. Az ifi-együttes nagyszerű edzőtárs- na.k bizonyult, s a találkozó szép — mérkőzést hozott. A 150—200 főnyi A 48. hétre több mint 540.000 db — MEGJELENT A MEZÖ- GAZDASÄGI ZSEBKÖNYV második átdolgozott és bővített kiadása. Az általános rész kiegészítése mellett lényegesen bővült a növénytermelési, növényvédelmi és kertészeti rész, szelvényt küldtek be. is. Az állattenyésztésben a leg- J A nyertesek között több mint lényegesebb bővítést a takar- 800.000 forint mánytermelés adatai és a leg- került felosztásra, fontosabb állategészségügyi tud- Mielőbb vegye meg ni valók jelentik. | Totó-szelvényeit! BOLDOG IFJÚSÁG... A Somogyi Néplap ifjűsági pályázatán III. díjat nyert cikk. 1944 novemberét írtak akkor. Ha: bekapcsoltad a rádiót, folyton azt hallottad: Légiriadó, Bácska, Baja, Pécs, Légiriadó... Ez így ment nap mint nap. A magyar nép megpróbáltatásának legszörnyűbb hónapjai voltak ezek. Azóta tíz év, tíz hosszú esztendő múlt el. Tíz éve, hogy Kaposvár felszabadult a fasiszta elnyomás alól. Tíz éve, hogy a nagyés szabadságunk 10 éves születésnapját ünnepeljük. TlZ ÉVE, hogy szabadon, boldogan élünk. Tíz éve, hogy meg tudjuk érteni ezt a nagy szót: béke, mert magunk is benne élünk. Ma öröm és boldogság a felszabadult, szocializmus építő Magyarország fiataljának lenni, előttünk milliónyi lehetőséggel, amelyről ezelőtt 10 évvel nem is álmodhatott senki. Ma minden ifjú azzá lehet, amivé akar, amihez tehetsége, kedve van. közönség sokszor tapsolta meg mindkét csapat jó játékát. dis is, aki még fájlalja lábát. Ennek ellenére a csapat hangulata bizakodó és a fiúk nagy akarássá] készülnek a Pécsi Vasas elleni utolsó osztályozó mérkőzésükre, amely találkozóról győztesként akarnak hazajönni. TEKE A Kaposvári Vörös Meteor teké- zői december 4—5-én a Somogyi Béke Kupa küzdelmei keretében Budapesten szerepelnek a Szerszám- gépgyár. illetve a MAVAG csapata ellen. Rendszeres edzésekkel készültek fel a kaposvári tekézők a két nehéz budapesti mérkőzésre, mert ha e találkozókról győztesként érkeznek haza, úgy esélyük van a Budapest—Pécs—Kaposvár városok közötti körmérkőzés 12 csapata kö- zül a harmadik helyet megszerezni. boldogan szavaztam volna: az ifjúság mai szép, boldog életére. DlSZ'tag vagyok. Büszke tag, mert a Komszomol útján járhatok és olyan hősöket tekinthetünk mintaképül, mint Matroszov, Zoja Kozmogyemjanszkaja, Oleg Miska bácsi lemezesládája. ío.iő; Szív i Kosevoj, Ságvári Endre, akik 1100: Népi zene' 1150: vidám zcnís v; Rádióműsor VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÓ 8.oo: Hírek. 8.10; Egy falu — egy nóta. 9.00: Zenebarátok köre. lO.oo: Vasárnapi levél. 10.10: A Magyar Rádió Gyermekcirkusza. ll.oo: Épülő szép hazánk. 12.oo; Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.15: Jó munkáért — szép muzsikát. 14.oo: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: Hangverseny Mozart műveiből. 15.30: Egy hót a külpolitikában. 15.45: Szív küldi. 16.30; Irodalmi műsor. 17.00; Tánczene. 17.40; Kincses Kalendárium. 18.40: Rádiólexikon. 19.10; Szív küldi. 19 30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.OO; Esti Híradó. 20.20; Zenés esték Budapesten. 21.20;, Könnyű zene. 21.30; A vasárnap sportja. 22.00; Hírek. 22.10: Sfcrauss-est. 22.50; Közvetítés a Salzburgi Ünnepi Játékokról. 24.00; Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ 8.oo: Népi zene. 9.oo; Falurádió. 9.30 küldi asár nap délelőtt. 12.30; A Hortobágyon. Elbe- , , r r szélés. 13.00; Művészlemezek. 14.00; Mai narcban mutattak példát és GS- operettekből. 15.oo: Utazás a bolygók között, tek el az igaz ügyért tíz évvel Előadás. 15.20; Román és szlovák népi mu- GZGlŐtt. * zsika. 16.oo; Operarészletek. 17.oo; A Rádió NAGYON BOLDOG vagyok, Gyermekszínházának műsora. 17.40; Albán hogy ebben a korban élek. Ép- művészek hangversenye. 18.11: Schüfet: pen ezért hálával gondolok azok- mott vonósnésyes- 19-10: APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja IC szóig hétköznap 1© forint, vasár, és ünnepnap 20 forint. Minden további szó hétköznap 1 forint, vasár, é» ünnepnap 2 forint. 5 órai tea tánccá», minden vasárnap 17—20 óráig a Béke Szálló táncos helyiségében. Kedves vendégeinket szeretettel várjuk. Vezetőség. A Kaposvári Textiiművek gépésztechnikust és normást felvesz. Jelentkezni lehet minden nap 8 órától 16.30-ig, szombaton 13 óráig. Eladó 250-es ,,S—4-es“ sport Puch motor- kerékpár új gumikkal, vagy 125-ös Csepellel cserélhető. Megtekinthető; Sótonyi Gyula, Somogyjád. 110 literes új borosbordó és sertésforrázó teknő eladó Dimiitrov-utca 83. alatt. Gombáthúzáshoz kellékek kaphatók, sányi, Budapest ^XIV., Szatmár-u. 13. MasKÉPKERETEZÉS: Kossuth Lajos-u. 8., SZIRTES I. emelet. KAROLY Irodalmi műsor. Én DISZ-tag vagyok és a Ba-|ra a hős szovjet katonákra, akik * bajomi és böhönyei frontokon romf if eldolgozó Vállalatnál dolgo- j szabadságot adtak ^ népünknek, c. lap ismertetése. 20.35; Tánczene. 21.30; megszűnt az emberi élet mészár- zom. Az idén még nem szavazhat-i igaz ifjúságot nekünk . . . lasa- jtam a tanácsválasztáskor, de ha Blum Borbála Ma 1954 december 2-át írunk'az urna elé járulhattam volna, Kaposvár. Fúvószene a baráti rádiók műsorából. 22.oo; Zenekari hangverseny. Vasárnap Kaposváron országos állat- és kirakodóvásár lesz. Díjbeszedő Vállalat. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. 7«. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-u. 16. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: Hidas János