Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-25 / 305. szám

Szombat, 1954. december 25. SOMOGYI NÉPLAP Á „szabadság őrvárosa-ban A szitáló ködöt lassan töri át a hajnal, s a vonat ablakából kitekintő utasok ugyancsak erőltetik szemüket, hogy az elsuhanó tájból valamit lássanak. Mikor érünk Debre­cenbe? Milyen az Alföld? -— hangzik innen is, onnan is a kérdés az ünnepi országgyűlésre utazó képviselők, megyei küldöttek ajkáról. Van, aki ismerős erre és szívesen vállalkozik útikalauznak, ad fel­világosítást az érdeklődőnek. Mire kivilágosodik, már Cegléd felé robog a vonat. A somogyiak dimbes-dombos, erdőkkel tarkított tájhoz szokott szemének érdekes látványt nyújt a sík vidék, az elszórtan, magánosán álló tanyasi ház. Az időjárás is más erre, mint Somogybán. Jégvirág borítja már a réteket, s csendes a ha­tár ... Egymás után maradnak el a nagy parasztvárosok s feltűnik Debrecen, a »szabadság őrvárosa»-, ahogy Kossuth nevezte ezt az ősi várost. j-iebrecen ünnepi díszben vár- j j ta kedden a vendégeket. Nemzetiszínű és vörös zászlókat lengetett a szél, város­szerte ünnepi hangulat uralkodott. A történelmi eseményeket idéző városban e napon megelevenedik a hősi múlt. A debreceni kollé­giumban rendezett kiállítás segíti az emlékezést a történelem doku­mentumaival. Ez a város hajdúkat adott Bocskainak, honvédeket Kossuthnak, menedéket adott az első felelős magyar kormánynak és mindvégig támasza volt az 1848—49-es szabadságharcnak. A Tanácsköztársaság idején, az el­lenforradalom sötét éveiben hő­söket adott a boldogabb életért vívott harcban. 1944-ben itt szer­vezték meg néphadseregünk mag- vát, amikor a német fasizmus el­len- magyar hadsereg alakult. A dicső1 események után 1944. de­cember 21-én itt született meg független államiságunk kifejezője, az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az Ideiglenes Kormány. Itt mond­ta ki az Ideiglenes Nemzetgyűlés azt a törvényt, hogy a föld azé, aki megműveli. * * * G yorsan múlnak az órák; ko­szorúzás a debreceni szov­jet emlékműnél, emléktáb­la leleplezése a református kollé­gium oratóriumához vezető folyo­són, ebéd az Arany Bika nagy­szállóban, majd egy kis városné­zés a Vendégek programja. Pon­tosan három órakor a nagytemp* lomban felbúg az orgona, s a ma­gyar Himnusz hangjai után meg­kezdődik az ünnepi országgyűlés. Magasztos, ünnepi percek. 10 év­vel ezelőtt még dúlt a háború, s pusztulás járt nyomában, itt e helyén a szabad haza, a független Magyarország sorsáról tanácskoz­tak. A szónokok szavai nyomán megelevenednek a 10 esztendő harcai, eredményei. Csodálatos dolgokat Vitt végbe népünk az­óta, hogy a hős Szovjet Hadsereg kiűzte hazánk földjéről a fasisz­j tákat, hogy a Magyar Kommunis­ta Párt kiadta a jelszót: Lesz ma­gyar újjászületés. Hős munkás- osztályunk, dolgos népünk pár­tunk vezetésével csodás tetteket hajtott végre. Nem hiába haltak meg hazánk földjén a szovjet hő­sök. Erő, biztonság sugárzott a szó­nokok beszédéből, s a dörgő taps­ban az egész ország népe pecsé­telte meg azt a történelmi tényt, hogy népünk mindörökre saját kezébe vette sorsának irányítását. Csodálatos erőforrás a milliók lelkesedése, hatalmas tettekre ké­pes a hazaszeretet, a harcban eggyéforrt nemzet. Az ünnepi or­szággyűlés dicsérete volt mindan­nak, ami az egyszerű emberek életében szép és jó, dicsérete a magyar munkásosztály hősi építő­munkájának, a dolgozó parasztság és az értelmiség példás helytállá­sának. Tiszta szívű emberek ültek együtt a debreceni nagytemplom­ban és büszkén vetettek számot az elmúlt évek munkájáról. Hi­tet tettek arról, hogy továbbra is követik hazánk felemelkedésének, a szocializmus építésének útján pártunkat és kormányunkat, meg­védik a békét, megvédik a 10 év eredményeit. A z országgyűlés ünnepi ülé­se után a képviselők és meghívottak a nagytemp­lom előtti Kossuth-szoborhoz vo­nultak, hogy kegyelettel adózza­nak a nagy magyar szabadsághős emlékének. A koszorúzás után Debrecen fényárban úszó főterén megkezdődött a dolgozók zenés, fáklyás ünnepi felvonulása. A fel­vonulás 5000 résztvevője a béke, | az építőmunka jelszavaival vo­nult el a dísztribün előtt, ahol he­lyet foglaltak a párt és a kor­mány vezetői, a képviselők és küldöttek. * * * Este ünnepi fogadás volt az Arany Bika-szállóban. Felejthetet­len élmény volt ez különösen azok számára, akik először vettek részt ilyen ünnepségen. Szívélyes, ba­ráti légkörben beszélgettek egy­mással az ország vezetői és egy­szerű dolgozói, a szocialista mun­ka hősei, a szellemi és fizikai munka képviselői. Bányász, tsz- elnök, orvos, mérnök, pedagógus, egyéni paraszt meghitt beszélge­tése gyakran terelődött arra, hogy a nép államában a megbecsülés, az elismerés nem marad el, hogy a 10 év alatt mily nagyot vál­tozott életünk. Mert ki tagadná azt is, hogy ilyen helyre a múlt­ban nem juthatott el a munkás, a paraszt. S amikor Rákosi és Nagy Imre elvtársak, a többi vezető elvtársak megjelentek a fogadá­son, az egyszerű emberek őszinte bizalommal ráztak kezet azokkal, akik országunk életét kormányoz­zák. A nehéz, küzdelmes életben megöregedett, de még friss moz­gású Molnár Gyula kőrösszakáli 70 éves tsz-elnök beszélget Rákosi elvtárssal. Üzenetet hozott a tsz- ből Rákosi elvtársnak, s tanácsot is kér tőle. S olyan természetes, olyan egyszerű, amint a párt, az ország egyik vezetője, s a kérges­kezű tsz-elnök beszélgetnek egy­mással ... Hogy a Szabadság tsz most tagjainak 5 kilogramm ku­koricát adott munkaegységen­ként, s mit kell tenniük, hogy évről évre szebb legyen az éle­tük. Nagy Imre elvtársai a somogyi küldöttek keresik fel, hogy a me­gye életéről hírt adjanak. Tóth István elvtárs, a Megyei Pártbi­zottság első titkára arról beszéli hogy nem felejtették el a Somogy megyei kpmmunisták, milyen út­mutatást adott Nagy Imre elvtárs a megyei pártértekezleten. S Nagy Imre elvtárs ismeri a me­gyét, tudja, hogy ma Somogy megyében a kommunisták legfon­tosabb feladata, hogy megerősít­sék a falusi pártszervezeteket. Lo- sonczi Pál elvtárs, a barcsi Vörös Csillag tsz elnöke az országoshirű tsz látogatására invitálja Nagy Imre elvtársat. S amikor elbúcsú­zunk Nagy Imre elvtárstól, jó egészséget kívánva neki, megígéri a somogyiaknak, hogy rövidesen meglátogatja őket. * * * F lejthetetlen élménnyel bú­csúztak a vendégek Deb­recentől, s egész népünk­kel együtt a 10. évforduló után igaz ügyünkbe Vetett hittel, bi­zakodva tekintenek a jövendőbe. HORVÁTH JÁNOS. A PARTÉIÉT HÍREI Balatonboglár dolgozói többet várnak a helyi pártszervezettől Balatonboglár pártszervezete zet jelenlegi titkára szinte „alig előtt olyan rendkívül nagy lehe­tőségek állnak, amilyennel kevés falusi 'alapszervezet dicsekedhet. Munkaszerető nép lakja a közsé­ér rá" a párttal, Balatonboglár ügyeivel foglalkozni. Ez a község, mely adófizetés, beadás és mező- gazdasági munka terén az elsők get, s nem egy esetben fordult, között van, nem ilyen bánás- élő, hogy két-háromszáz főnyi tö- módot érdemel. A becsületesen meg gyűlt össze, hogy meghall- j dolgozó lakosság sokkal többet gassa pártunk szavát. A csaknem! vár a helyi szervezettől, mint 100 főt számláló pártszervezet! amennyit jelenleg kap. azonban hosszú idő óta nem ké-1 \ feladat az, hogy a tagság pes kézben tartani az irányítást, j igyekezzék több segítséget nyúj- A vezetőség egyes tagjai, a veze- tani a vezetőségnek. A vezetőségi tőség és a tagság, sőt a pártszer­vezet és a lakosság közt meglazult tagok és a tömegszervezetek pe­dig ne várjanak egymásra, legyen a kapcsolat. A község politikai és j bennük kezdeményezés, lendület, társadalmi életének elhanyagoló-1 De nem utolsó sorban a járási sa miatt egyedül a pártszervezet, pártbizottságra vár az a feladat, vezetősége felelős. hogy rendet teremtsen Balaton­Babári elvtárs, a pártszerve-1 bogláron. Javítsák meg a pártéletet O ••11 rr •• «* 5 •• szol I osgyoros on A község pártszervezetének látszik, Molnár elvtárs megfeled- tagjai, beleértve a vezetőségi ta- kezett a pártnak tett ígéretéről, a gokat is. sokkal többet törődnek kommunista példamutatásról. Sok egyéni ügyeikkel; mint a köz- ! esetben csendes szemlélője és nem seggel, a pártszervezet életével. í irányítója az eseményeknek. A Molnár Géza elvtárs, a helyi! taggyűlések, vezetőségi ülések pártszervezet titkára azelőtt járá-1 rendszertelenek. Ez az oka, hogy si DISZ-titkár volt. Megvan a nincs megfelelő tekintélye az képzettsége, tapasztalata ahhoz.! alapszervezetnek. Hiba, hogy hogy jobban összefogja az alap- mindezt elnézi a vezetőség, tagjai szervezetet, többet nyújtson a sok esetben Molnár elvtárs pél- községnek, mint jelenleg. De úgy Idáját követik. Több gontíot fnrdíísanak a pártépitésre Balatonberényben A balatonberényi alapszervezet bebizonyította, hogy mindenkor a népért, annak érdekeiért harcol. A község dolgozói bizalommal fordulnak a párthoz. A fiatalság a kulturális élet terén is eredmé­nyesen tevékenykedik, s a párt- szervezet az, mely őrködik a falu kulturális fejlődésének biztosítá­sa felett. Balatonberény egyre szebb lesz, a partrészen új fürdő- j helyeket létesítenek. I Mégis azt kell mondanunk, ‘ hogy a pártszervezet nem használ­ja ki teljesen a lehetőségeket. Sokszor kampányszerű munkát végeznek, s egy-egy eredményesen befejezett munka után hosszú pihenőt tartanak. A legnagyobb hiba, hogy Balatonberény alap­szervezete kevés gondot fordít a pártépítésre. Az alapszervezet tag­sága körülbelül fél évvel ezelőtt olyan határozatot hozott, hogy az 1954-es évben minden párttag egy-egy áj tagjelöltet nevel. Ezzel szemben teljesen elhanyagolták ezt a rendkívül fontos munkát. Politikai iskola egyáltalán nem működik a községben. Az említett hibákon okulva és azokat kijavítva, meg kell szilár- j dítani az alapszervezet tekinté­lyét, fellendíteni a politikai mun­kát, mert csak így számíthat Ba- latoríberény népe további szép eredményekre. DCamiiötuß Lmíl a naq,ijh{ifűm.iakkő-z 4L'1 mlékezietőül szánom ezt a levelet Somogy egyik sokat B j szenvedett falva lakóinak, a ímgybájémiákhák, emlé­keztetőnek egy szomorú karácsonyra. Távol áll tőlem, bogy a múlt felidézésével megrontsam karácsony meghitt, bensőséges, boldog ünnepnapját, de kell, hogy emlékezzenek k' nagy bajo­miak, s én hiszem, hogy ez az emlékezés még felemelő!)be, szebbé varázsolja 1954 karácsonyát. Nem az évforduló, nem az a tudat adott tollat a kezembe, . hogy kereken tíz esztendő telt el a szörnyű nágyhajemi kará­csony óta, s a szándék, hogy erre emlékeztessem %, község dol­gos, békés embereit. Egy hír késztetett a levélírásra, egy hír arról, hogy békegyűlést tartottak az elmúlt häpolibau a község­ben és ezen a gyűlésen Nagybajom csaknem 6000 lakosából mindössze tizennyolcán jelentek meg; tizennyolc ember hallgatta meg a Nyugaf-Némctország felfegyverzéséiről, a háborús ve­szélyről szóló előadást. A'-»í*r i r .Icn-br-r Hatezer emberből tizennyolc?! Közömbös^égv ^emíörődjmi- ség, vagy mi volt az oka ennek? Nem, nem közömbösség. Nagy­bajom lakói előtt nem közömbös, mint ahogy egyetlen józan- értelmű ember előtt sem lehet közömbös az, hogy milyen jövőt szárinak neki, családjának, falujának — s ami , ezekkel egyet je­lent: hazájának — ott a határokon tűi azok, akik'egyszer már feldúlták a nagybajomiak' otthonát, letéptek gyermekeik ajká­ról a mosolyt, s karácsonyi ének, háraírgSzó Mélyeit: aksiáVetők, goiyószórók és ágyúk tüzével, pokoli dübörgésével töltöttékrbe a levegőt. Azokhoz a százakhoz írok most, akiket pcm hívtak meg erre a békegyűlésre, s akik mind, mind eljöttek, volna, hogy emlékezzenek, s úgy fogadják meg: Soha többé! A párt titkár, a tanácselnök elfeledte meghívni a nagybajomiakát a békegyű- lcsre, mely egyben emlékeztető is volt, hogy még erősebb lé­gyen a tiltakozás, még szenvedélyesebb a kimondott és kimon­datlan szó, a »nem engedjük!« Szeretném felidézni azok előtt, akik távol voltak, az előtt a többszáz nagybajomi előtt, aki most karácsony napját ün­nepli — 1944 véres, rettentő karácsonyát. Elakad a toll, az em­beri szó gyenge arra, hogy hűen visszaadja 1944 borzalmait. A Itt csak a. tények, az adatok beszélnek s döbbentik meg az ol­vasót. Karácsonyváró, készülődő hangulat volt akkor is a fa- í luban. Készültek a betlehem-járó gyérekek, de a »mennyből az angyal« kedves, gyermekkori emlékeket idéző dallamát, a szű­rös. papírsüveges, pásztorokat játszó gyermekek vidám rigmu­sait nem hallották a falu lakói ezen a karácsonyon, December 3-án a község határában megszólaltak az ágyúk, tüzet szúrtak a géppuskafészkek. — Nagybajomhoz ért a front. r Kúnmajor első házait már elfoglalták a szovjet katonák. — Már csak pár napig tart — nyugtatták egymást a ,sötft jsin- cébe bújt emberek, a reszkető gyermekeiket féltőn ■n.ágekhoz szorító anyák. S a pár napból hónapok lettek, a vesztet érző, német fenevad elkeseredett dühvei védte magát, miközben pusz­tította a falut, a falu népét. '■ S egy napon parancs érkezett a német vezérkartól: kiüríteni i a falut! Nagybajom Jakéinak egyrésze zokogva vált meg a ház- : tói, ahol született, ahol felnőtt; a kedves falutol, szomszédaitól, s kis batyujával elindult az ismeretlen jövő felé,’ Jöe a legtöb­ben görcsösen ragaszkodtak a szülői házhoz, a faluhoz. — Nem megyünk, még ha meghalunk, akkor sem-' hagyjuk itt a falut — fogadták, s maradtak, tűrték a négy hónapig tartó hotzabha- kat, a német katonák kegyetlenségeit, a front'” szenvedéseit, hogy egykor majd tanuk lehessenek. . •'. K T v , / Ügy-e, emlékeznek még minderre? EmJékezsicfc.- nem «.'elej­tették el a drága otthonok pusztulását, szereteítgfk, kedyeSejk elhurcolását, szörnyű halálát. * / Nsm feledhették! A karácsony előtti napokban a férfiak nagyrészet elhurcolták lövészárkot, tankcsapdát ásni. Emlékez­niük kell, amikor a csukaszürke egyenruhás náci katonák elhaj­tották jószágaikat, a tehenet, a lovat, kirabolták házaikat. S 1944 karácsony estéjén nem a gyertyák lángja világította meg a házakat, hanem a rakéták fénye, az ágyúk torkolattűze. A pincékbe bújt férfiak, asszonyok és gyermekek. borzadva szo­rították fülükre kezüket. Es a szeretet ünnepén gránát döntötte romba Tcrr Imre házát, Varga Kozma József otthonát és még hány családét! Az ArvaJcki-házal is gránát találta. Három?, család, 13 élet pusztult el a romok alatt, Bállá Andort akkor érte a szörnyűi halál, amikor négyéves kisfiát ölelte magához, féltve, a szilán­koktól. Mindketten a romok alatt maradtak. S egy napon a már vesztüket érző, utoljára tomboló németek felrobbantották a re­formátus és a katolikus templom tornyát is. Négy hónap! Másutt, a Dunántúlon és a megyében már megkezdődött a felszabadult emberek új élete. Nagybajomnál még dörögtek az ágyúk. 300 ember — Köztük asszonyok, apró gyermekek — váltak áldozatául Nagybajomban a frontnak, a német katonák embertelenségének. 37S ház, egy egész utcasor rcmbadőlt, romokban hevert a két templom, a hidak, S akkor, 1945 április elején, amikor Nagybajom, végre felszabadult — mindenki azt hitte: ebben a faluban soha nem fog megindulni többé az élet. Tíz esztendeje történt... A falu ma szebb, gazdagabb, virágzóbb, mint valaha volt.' Begyógyultak a sebek, de néha még feisajdülnak; nehéz feledni. A házak falán néhol még ott a golyóverte seb — emlékeztetőül. A falu utcáin találkozni Molnár Józseffel, aki altkor vesztette el a sz-emevilágát. Nemrég jártam ott. A földeken, amelyeket tíz esztendővel ezelőtt lövészárkek hosszú vonala szaggatott fel, bomba- és grá>- nátíölcsérek tarkítottak — már sarjad dúsan zöldelve az őszi vetés, a templom új tornya büszkén emelkedik a magasba. Üj házak, villaszerű épületek állnak a romok helyén, s napról napra nagyobbá, szebbé teszik sokat szenvedett falujukat a nagybajomiak. Tíz éve s szörnyű karácsonynak. Egy évtized telt el, s ott Nyugaton máris készítik újra a fegyvereket, hogy' felszereljék azokat, akik tíz évvel ezelőtt Nagybajomét csaknem a földdel tették egyenlővé. - . De a nagybajomiak nem feledtek! Tizennyolcán jelentek meg egy békegyűlésen, csak ennyit tudott hirtelenében meghívni a párttitkár elvtársnő és a ta­nácselnök. Tizennyolcán hallották az emlékeztetőt Nagybajom múltjáról — de emlékeznek rá százan és százan, emlékeznek azok is, akik nem mentek el, mert nem is tudtak a gyűlésről, s akik nem akarják soha vissza 1944 karácsonyát, a háborút. Karácsonyt ünnepel a falu: az emberség, a szeretet/ a béke ünnepét. Ünnepel s emlékezik. A barangszót hallja, s eszébe jut a felrobbantott templomtorony. Az ajándékozás örömével együtt örül gyermekével, s emlékszik a romok alatt elpusztult ártat­lanokra. Gyertyát, esiUagszórót gyújt, s míg az öröm csodálko­zása csillog a négy gyermekszemekben — felrémlik a rakéták., ágyúk, gránátok villanása, 1944 karácsonya? — nem, soha többé! V. Nagy Tajnás. J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom