Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-13 / 269. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Éljen a nemzeti egység élharcosa, a népjólét, a szocialista építés szervezője: a Magyar Dolgozók Pártja! nm A MAGYAR: DOLGOZÓK PÁRTJA SOMOGYM EGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. évfolyam, 269. szám. ÁRA 50 FILLÉR Szombat, 1954. november 13. A CSURGÓI JÁRÁS Á MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS FEJLESZTÉSÉKEK ÚTJÁN A csurgói járási tanács mező- gazdasági osztálya még az év elején tervet dolgozott ki, hogy miként kívánja elősegíteni a KV 1953. december 19-i határozatának végrehajtását, amely a mezőgazdasági termelés fellendítését, a város és falu jólétének fokozottabb növelését célozza. A mezőgazdasági osztály első feladatként jelölte meg a talaj termőképességének fokozását, annál is inkább, mert a járásban jelentős terület van, amely savanyú, mészszegény, s keveset terem. A tervezett 800 holdon elvégezték a talajvizsgálatot — mintegy 220 holdon a tsz-ekben, 580 holdon pedig az egyéni gazdaságokban. Talajmeszezést csak a tsz-ekben irányoztak elő, összesen 300 holdon. Október végéig 80 holdra szórták ki a mésziszapot és még e hónapban a visszalévő 220 holdon is elvégzik a talajmeszezést. A zöldtrágyázást csak 560 holdon végezték el a tervezett 1440 holddal szemben, mivel a zöldtrágyának való növény vetőmagjából kellő mennyiséget nem tudtak beszerezni. De ugyanakkor a tervezett 9 ezer hold helyett 14.600 holdat istállótrágyáztak meg, s a múlt évben felhasznált alig 400 mázsa műtrágyával szemben az idén 11 tsz összesen 870 mázsát, az egyéni termelők pedig 3600 mázsát használtak fel. Mindez jelentős lépés a csurgói járásban a talaj termőképességének növelésében. A termelőszövetkezeteken kívül az egyéni gazdák is mindinkább arra törekszenek, hogy nagyobb terméseredményt érjenek el, s egyre bátrabban használják a műtrágyát. A példák sora bizonyítja a műtrágya termésfokozó hatását. A gyékényesi Győzelem tsz műtrágyázott területén a búza 8.68, a rozs 19.35, az ősziárpa 10.70 mázsát termett holdanként az idén, míg a járásban a búza átlagtermése 5.60, a rozsé 6.70, az ősziárpáé 8.20 mázsa volt. De Kovács György gyékényesi egyéni gazda is nagyobb termést takarított be műtrágyázott területéről, mint amekkora a járás átlagtermése: búzából 280, ősziárpából pedig 80 kilóval többet. A műtrágya termésfokozó hatását látva, mind több tsz és egyéni termelő igényel műtrágyát. Ma már nemcsak a pétisót, hanem a szuperfoszfátot is bátrabban használják a termelők, mint ezelőtt egy évvel. Ezen az őszön a vetéseknél az egyéni termelők 560, a tsz-ek pedig 370 mázsa szuper- foszfátot dolgoztak bele a talajba. A járási mezőgazdasági osztály a párt és a kormány határozatának megfelelően igyekezett serkenteni és segíteni a termelőket a kenyérgabonatermés növelésében. A napraforgóvetésterület csökkentése, a nemesített vetőmag tervszerű és gyors elosztása, a vetés jó megszervezése is hozzájárult ehhez. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a járás a vetéstervet búzából 7, rozsból 10, ősziárpából pedig 9 százalékkal túlteljesítette és az összes őszi vetési munkákat időben elvégezte. A kapások terméseredményeinek alakulásánál is van látszata a mezőgazdasági osztály munkájának. Az idén — bár a napraforgó vetésterületét az előző évihez viszonyítva majdnem felére csökkentették — a holdankénti termésátlagot csaknem egy mázsával növelték a jó növényápolással és pótbeporzással. A burgonya termésátlagával is több tsz és egyéni gazda dicsekedhet a csurgói járásban. A csurgói Uj Elet tsz 160 mázsa, a berzencei Uj Barázda tsz pedig 125 mázsa burgonyát termelt egy-egy holdon. Ezek az eredmények azonban nem jellemzők az egész járás burgonyatermelésére. Bár a talaj igen alkalmas, azonban a vetőmag minőségével sok baj volt, s ezért a múlt évben megdöbbentően alacsony, mindössze 52 mázsás volt a burgonya átlagtermése. Ezen az idén valamit javítottak azáltal, hogy 300 mázsa jóminőségű burgonyavetőmagot osztottak el a tavasszal s ezen az őszön a tsz-ekben 85, az egyéni gazdáknál 65 mázsa burgonya termett holdanként. Hogy a burgonya terméshozama ;a jövő évben még nagyobb legyen, a járási tanács mezőgazdasági osztályának gondoskodnia kell kellő mennyiségű, jó minőségű burgonyavetőmagról. Többet kell törődni a jövő évben a burgonya szelektálásával, ami a jobb minőségű vetőmag biztosításának, s így a gazdag burgonyatermésnek az alapja. A csurgói járásban a kukorica terméshozama az idén holdanként kb. 4 mázsával több, mint a múlt évben. A gyékényesi és az iharosi határban pl. 30—35 mázsás volt a holdankénti átlagtermés kukoricából. Persze hasonló eredmények "Születhettek volna járás más területein is, ha a mezőgazdasági osztály és a két gépállomás több segítséget nyújt a tsz-eknek a kukorica négyzetes vetéséhez és műveléséhez. A szálastakarmány termeléseben a járás elérte a kitűzött célt. Az idén 400 holddal nagyobb területre terveztek lucernatermelést, mint tavaly, s ezt a tervet 20 holddal túl is teljesítették. A lóhere és a lucerna 5—6 mázsával több termést adott holdanként, . mint tavaly. A rétek és a legelők javításánál azonban kevés eredményt tud felmutatni a járás. Akadályozza a legelőjavítást a pécsi vízszabályozási vállalat is, amely többszöri sürgetésre sem volt hajlandó a járás déli részét átszelő Dombó-patak szabályozását elvégezni. A vállalat arra hivatkozik, hogy erre most nincs pénze. A patak kiáradása tetemes kárt okoz a járásnak, a népgazdaságnak. Van egy 60 holdas rét, melyet már három éve nem tudnak lekaszálni a víz miatt. Több mint 10 ezer mázsa széna veszett el ezen a réten a három év alatt. Helyes lesz, ha a felsőbb szervek is felfigyelnek erre és intézkednek a pécsi vízszabályozási vállalatnál. A legelőjavítás érdekében tehát nem sokat tett a mezőgazdasági osztály. Igaz ugyan, hogy a kisebb ápolási munkákat (fogasolás, hengerelés, gyeptépés) nagyobb területen végezték el a tervezettnél, azonban jelentősebb intézkedés (iszaplecsapolás, mésziszapo- zás), ami gyorsabban éreztetné jótékony hatását, nem történt. összegezve: Az eredmények azt igazolják, hogy a csurgói járási tanács mezőgazdasági osztálya azon az úton halad, amelyet a KV decemberi határozata megjelölt a növénytermelés hozamának növelésében. Okulva az eddigi munka eredményeiből és hibáiból, dolgozzék még odaadóbban a csurgói járási tanács mezőgazdasági osztálya a párt politikájának végrehajtásáért. fiz áilam iránti kötelesség teljesítése legyen becsületbeli ügye minden dolgozd parasztnak A tabiak példát mutatnak a beadási terv teljesítésében A tatai járás egyik legnagyobb községe és egyben a járás székhelye is Tab. A nagyközség nem is hoz szégyent a járásra a beadási terv teljesítésében. Az őszi kapások begyűjtésében példamutatóak a tabi gazdák. Burgonyából 100, napraforgóból 99 százalékra teljesítették a beadást, kukoricából is mindössze 8 százalék- hiányzik’ a terv teljesítéséhez. (Példásan teljesítik beadási kötelezettségüket a Petőfi és Kossuth termelőszövetkezet tagjai. Eleget tettek őszi kapásokból, állat- és állati termékekből is beadásuknak. Az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok is becsületbeli ügyüknek tartják az állam iránti kötelezettség teljesítését. Mackó József, Pintér Imre, a község élenjáró gazdái közé tartoznak. Számoltassák el a hátralékos gazdákat * 3 Megyénk lemaradt községei: Se- gesd, Babócsa, Kálmáncsa példát vehetnek a tabi gazdáktól. Kálmáncsa községben pl. 103 hátralékos gazda van. Kukoricából 370 mázsa, burgonyából 1173 mázsa, napraforgóból 169 mázsa a tartozásuk. A hátralékos termelők már hosszabb idő óta halogatják a beadás teljesítését. Persze a községi tanács vezetői sem tettek még semmit a hátralékosok elszámoltatása ügyében. Badacsonyi József begyűjtési megbízott már három hete mindig ígéri, hogy a hátralékos termelőket elszámoltatja, de az ígéret csak ígéret maradt. A falu kulákjai is hozzájárulnak ahhoz, hogy hátralékban van a község nagy Tnennyiségű kukoricával, burgonyával. Nagy Lajos, Kocsis Ferenc ku- lákoknál jó lesz körülnézni. Balatonendréd élenjáró község akar lenni Balatonendréd község burgonyából már teljesítette beadási tervét, kukoricából is mindössze 5 százalék hiányzik a terv teljesítéséből. A községi tanács vezetői azt ígérik, hogy Balatonendréd még ezen a héten teljesíti a (beadási tervet. Két dolgozó parasztnál helyszíni elszámoltatást kellett eszközölnie a községi tanácsnak. Az elszámoltatás hatására aztán a többi hátralékos teljesítette a kötelező beadását. így megjavult a községben a baromfi-, hízottsertés- és tejbeadás is. Eredményeikkel azonban nem szabad megelégedniük a balatonendré- dieknek, mert van még tennivalójuk. A 'begyűjtési verseny november 30-ig tart, s ha jól dolgoznak, addig még nagyszerű eredményeket tudnak felmutatni és az élenjáró községek között emlegetik Balatonendrédet. ZÁRSZÁMADÁS TERMELŐSZÖVETKEZETEINKBEN Jól gazdálkodtak a homokszentgyörgyi Petőfi tsz tagjai A homokszentgyörgyi Petőfi tsz-ben készülnek az évvégi zárszámadásra. Ezekben a napokban számolják ki, mit eredményezett az elmúlt gazdaságii évben a 38 tag közös munkája, mekkora utat tettek meg tavaly október óta a termelés növelésében, a szövetkezeti gazdaság fejlesztésében. Tavaly 342 ezer forint volt a szövetkezet föl nem osztható vagyona, ma Nász József tsz-elnök szavai szerint 400 ezer forintnál is több értékű a közös vagyon. A leltárívek és egyéb nyomtatványok egyes rubrikái még kitöltésre várnak, de máris látható, hogy az egy-egy munkaegységre jutó természetbeni osztalék majdnem eléri a 30 forintot. Pénzből munkaegységenként 16 forintot osztanak — 5 forinttal többet, mint tavaly ősszel.* A tsz bevételének jelentős része a sertéstenyésztésből származott — érdemes volt a tavasszal 50 ezer forintért állatokat vásárolniuk. A zárszámadó közgyűlésen majd —’ amelyet rövidesen megtartanak — részletesen megvitatja a tagság az elmúlt év eredményeit, hibáit, s így meg tudják határozni, mit kell a jövőben ten- niök a még szebb eredmények eléréséért. Munkában« a Hazafias Népfront A kongresszusi küldöttek beszámolói A Hazafias Népfront Országos Kongresszusának somogymegyei küldöttei megyeszerte beszámolót tartanak a kongresszusról, kongresszusi élményeikről. A tabi járásban eddig 3, a marcali járásban 8, a fonyódi járásban 14 községben tartottak a küldöttek beszámolót. A megye többi járásaiban is hasonlóan folynak a kongresszusi beszámolók. A Megyei Népfrontbizottság elintézte a mezőcsokonyaiak jogos kéréseit / A mezőcsokonyai népfront-bizottság a község lakossága kérésére levéllel fordult a Megyei Népfront-bizottsághoz, s kérte, tegyék lehetővé az illetékes szervek, hogy a község külön autóbuszjáratot kapjon. Egyben kérték azt is, hogy a község párttátkárát, aki egyben mezőgazda- sági előadó is — ne helyezzék át másik községbe, mert munkájára Mezőcsokonyán hagy szükség van. Azt is kérték, hogy biztosítsák a körzeti orvosnak a lakást. A Megyei Népfront-bizottság a megyei népfront-irodával együtt segített. Felkereste az illetékeseket s a mezőcsokonyaiak panaszait hamarosan orvosolták. Az Autóközlekedési Vállalat napokon belül beállította az annyira szükséges különjáratot, a járási pártbizottság ígéretet tett, hogy a község párttitkárát nem helyezik át, a honvédség pedig megígérte, hogy a honvéd tisztiorvos átadja a körzeti orvosi lakást a körzeti orvosnak. Fogadóórákat tartanak a .népfrontbizottsági tagok A megyei népfront-bizottságok és a községi és a járási népfront-bizottságok tagjai most már rendszeresen fogadóórákat tartanak a lakosság részére. Ezek. időpontját mindenütt ismertetik a lakossággal. Kaposvárott a népfront-bizottság elnökségének tagjai minden hetipiac alkalmával,— kedden .és péntexen — 9—12 óráig fogadóórát tartanak, ahol meghallgatják a lakosság kéréseit, panaszait, javaslatait. BERKI JÖZSEF TSZ-TAG CSALADJÁNAK 25.270 FORINT AZ ÉVI JÖVEDELME A hedrehelyi Búzakalász termelőszövetkezet tagjai gazdag jövedelmet visznek haza a zárszámadáskor. Akii becsületesen, szorgalmasan dolgozott, nem is panaszkodik, van mit aprítani a tejbe. Tele a kamra, a pince, a padlás. Berki József családjával egész évben szorgalmasan dolgozott a közösben. Becsületes munkával 1000 munkaegységet szereztek, amiért a következő terményféleségeket kapták: 25 mázsa búzát, 7 mázsa árpát, 48 mázsa szénát, 15 kiló mákot, 15 mázsa burgonyát, 80 kiló cukrot, 5 köbméter fát, 2000 darab cigarettát, 20 mázsa szalmát és 9000 forint készpénzt. A termények értéke és a készpénz együttesen 25.270 forintot tesz ki. Ez a példa is mutatja, hogy a tsz tagjai jól dolgoztak, s a megérdemelt munka jutalma a gazdag jövedelem. A sávolyi Szabadság tsz nyerte a november 7-i versenyt a marcali járásban A november 7-i tsz-ek közötti verseny győztese a marcali járásban a sávolyi Szabadság tsz lett. A termelőszövetkezet a verseny kezdetétől végig tartotta az első helyet. A második és harmadik helyért fej-fej mellett harcolt a szenyéri Uj Élet és a csákányi Haladás tsz. A szenyéri Uj Élet biztosította magának a második helyet, a csákányi Haladás harmadik lett. A november 7-i verseny meghozta az eredményt: a tsz-ek határidőre teljesítették 'vetéstervüket és a betakarítási munkákkal is végeztek. A legelők karbantartásával és új legelők létesítésével segítik elő az állatállomány növelését Kadarkuton A párt és a kormány múlt év decemberi határozata után a somogymegyei állattenyésztési szakemberek és egyénileg gazdálkodó parasztok is munkához láttak. Ma már sok olyan község van, mint Kadarkút, ahol a népfrontbizottsággal karöltve a legeltetési bizottság, a tanács és a szakemberek tervet dolgoztak ki az ■ állattenyésztés fellendítésére. Kadarkuton a kerékpusztai dűlőben mintegy 40 holdnyi hasznavehetetlen homokos területet fásítanak és legelővé alakítják át. Ezenkívül még 100 holdon létesítenek új legelőt. Az árokásási munkákat már meg is kezdték, hogy a terület mélyfekvésű részeiről a vizet megfelelő mederbe juttassák. 2000 suháng is megérkezett és a DISZ-fiatalok nagy lelkesedéssel ültetik a hárs-, akác- és fenyősuhángokat. Végh János 8 holdas egyénileg dolgozó paraszt, a „mezőgazdaság kiváló dolgozója“ és a helyi legeltetési bizottság elnöke irányításával már ebben az évben megvalósították a fektetéses trágyázást 50 kát. holdon, s a csaknem 700-ra emelkedett szarvasmarhaállományuknak már j jobb legelője lesz. Ezt a jövő évben tovább folytatják — az állatok telel- tetési helyének időközi változtatásával. Tervbe vették a legelők gyepesítését is — ahol arra szükség van, feltörik a területet és elvetik fűmaggal.