Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-10 / 266. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1954. november 10. Íz NŐK i ' í töret iszerrezel Hmm Berlin (MTI). A Német Demokra­tikus Köztársaság legfelső bíróságá­nak I. számú büntetőtanácsa hétfőn este befejezte az amerikai pénzen fenntartott Gehlen-féle nyugatnémet kémsaervezet hét ügynökének bűn­perében a tárgyalást. Mint dr. Mels'heimer, a Német De-, mokratikus Köztársaság főállam- ügyésze vádbeszédében rámutatott, a főtárgyaláson újra beigazolódott, hogy a Gehlen volt náci tábornok ve­zetésével működő kémszervezet háborút készít elő német földön. A hét vádlott a Geblen-szervezetnek végzett kémtevékenységével a leg­súlyosabb bűnt követte el a Német Demokratikus Köztársaság munkás­paraszt hatalma, az egész német nép és Európa békeszerető népei ellen. A főállamügyész közölte, hogy a Német Demokratikus Köztársaság dolgozni hétfőn délig több mint 9000 határozatban, levélben és táviratban az elvetemült népárulók példásan szigorú megbüntetését követelték. Dr. Melsheimer főállamügyész Bandelow és Misera vádlottakra halálbüntetést, a két további vádlottra életfogytiglani, három vádlottra pedig 12—15 évi fegy­házbüntetés kiszabását javasolta. A védőbeszédek elhangzása után a vádlottak az utolsó szó jogán szó­laltak fel. Valamennyi azt mondta, hogy megbánta súlyos vétkeit. Ban­delow fővádlott felszólította mind­azokat, akik még mindig a Gehlen- szervezet szolgálatában állnak, hogy jelentkezzenek a Német Demokra­tikus Köztársaság államvédelmi szer­veinél és tegyenek töredelmes beis­merő vallomást bűnös tevékenysé­gükről, mert csak így tehetik leg­alább részben jóvá tetteiket és csak így' mentesülhetnek a német, nép szigorú, de igazságos büntetése alól. Algíri lap szerint a francia repülők Napalm-bombákat használnak Párizs (MTI). Mint az Algerois cí­mű algíri lap írja, a francia repülők az Aures-hegységben nagyszabású Napalm-bomba támadásokat kezdtek az ottlévő felkelő csapatok ellen. Az algíri főkormányzóság cáfolni próbálta a hírt. Más algíri jelenté­sek arról számolnak be, hogy a fran­cia tüzérség a hadműveletek során rommálőtt egy iskolát. A MEGYEI FEGYELMI BIZOTTSÁG közleménye Bejelentés érkezett a Megyei Párt-végrehajtóbizottsághoz, mely szerint Hornyák Mihály elvtársat, a Megyei Tanács elnökhelyette­sét Kaposváron az Arany János- téri „Kossuth“-vendéglőben ré­szeg állapotban látták, s ott meg­ütötte volna idős Miskó Jánost, valamint a vendéglő pénztáros- nőjével is durván beszélt. A Fegyelmi Bizottság vizsgála­ta során megállapította, hogy a fenti cselekedetet nem Hornyák Mihály, a Megyei Tanács elnök­helyettese követte el, hanem So- modi Ottó MESZÖV-revizor, aki magát Hornyák Mihálynak, a Megyei Tanács elnökhelyettesé­nek adta ki. Somodi Ottót a vizsgálat nyo­mán a MESZÖV-től elbocsátották és további eljárást indítottak el­lene. . Gáti István kötcsei lakost a Somogyi Néplap cikke nyomán a Fegyelmi Bizottság a pártból való kizárásra javasolta. A javaslatot a Megyei Párt-végrehajtóbizott­ság jóváhagyta. Ki nyeri a Megyei Párt-vágrehajtdbizottság versenyzászlaját! Megyénk üzemeiben a novem­ber 7 tiszteletére indított münka- verseny lendülete az utóbbi na­pokban sem csökkent. Tovább tart a harc a tervek teljesítéséért, a Megyei Párt-végrehajtóbizottság versenyzászlajáért, melynek az az üzem lesz a birtokosa, amelyik a november 7 és a tanácsválasztá­sok tiszteletére indított verseny­szakaszban megállja a helyét, ter­vét legjobban teljesíti. A ver­senyzászló jelenlegi esélyesei — az október havi tervteljesítést mérlegelve — a Textilművek, a Ruhaüzem és a Kefeanyagkikészí­tő Vállalat. Mindhárom üzem túlteljesítette tervét október hó­napban. Szégyenteljesen lemaradt a Ma­lomipari ES, a Finommechanikai Vállalat és a Somogymegyei Tég­lagyári ES. Mindhárom üzemben jóval 100 százalék alatt teljesítet­ték havi tervüket. A tanácsválasz­tásig már nem sok idő van, ez­alatt a rövid idő alatt igyekezze­nek a lemaradó üzemek és vál­lalatok, hogy ne adóssfcfcTtcat szaporítsák, hanem törekedjenek A kis községekben működési engedéllyel dolgozó magánkisiparosok is nevelhetnek ipari tanulókat A magánkásiparosok közül eddig csak az iparigazolvánnyal dolgozók vehettek fel ipari tanulókat. így nem volt biztosítva a 3 ezernél kevesebb lakosú községekben működési enge­déllyel dolgozó magánkisiparosok utánpótlása. Az új rendelkezések ér­telmében .a működési engedéllyel dolgozó kovácsok, bognárok, cipé­szek, fodrászok és szabók is nevel­hetnek ipari tanulókat. Engedélyt kaptak az iparitanulóképzésre az úgynevezett vegyes-javítók is. Ezen a néven a kis falvakban nélkülözhe­tetlen -ezermesterek-« kaptak műkö­dési engedélyt, akik a legkülönbö­zőbb szakmákban végezhetnek javí­tó munkákat. Falvakban jelenleg már több mint 250 -ezermester« rendelkezik működési engedéllyel. a tervek teljesítésére. Tiszta lappal kezdi az új évet az iharosi Bástya tsz Az iharrosi Bástya tsz tagjai jó adózók hírében állnak. Szé­pen gömbölyödtek már a beadásra szánt hízóik, amikor megjelent a gyorsbeadási kukoricakedvez­ményről szóló rendelet. Az első negyedévben be is adtak 7 hízott­sertést, s a korai beadás előnyét most érzik igazán, amikor 21 má­zsa kukoricával többet oszthatnak szét a tagok között. Jó termést takarítottak be kukoricából, s nem okoz nekik különösebb gon­dot a közös állatállomány takar­mányozása. ‘ Hét disznójuk ismét hízóban van, s úgy etetik őket, hogy az 1955 első negyedében azo- ikat átadhassák az államnak. Más ' egyéb állatból és állati termék- | bői is beadták már egész évre a ! kötelezőt, s csupán a napraforgó- beadási kötelezettségük teljesítésé­nek van még híja. Hétfőn azon­ban elkészültek ennek a rostálásá­val is, s így a napokban már el­mondhatják: mindent megtettek, hogy tiszta lappal, adósság nélkül kezdjék az új évet. Százezer karácsonyfa — fenyőágakból Az erdészet dolgozói nagymennyi­ségű fenyőfácskát küldenek piacra a karácsony előtti hetekben. Ezenkí­vül az erdei termékeket begyűjtő vállalat ötletes készítménnyel ked­veskedik a vásárló közönségnek. Frissen szedett fenyőágakból száz­ezer szép kivitelű fácskát készítenek. A gúlaalakú, tartós fácskák egy mé­ter magasak lesznek és előrelátha­tóan 16 forintos egységáron kerülnek forgalomba. A. PÁRTÉLET HÍREI Megkezdődött a pártoktatási év A múlt héten pártszervezeteink többségében ünnepélyesen meg­nyitották az 1954—55-ös pártokta­tási évet. Szerte a megyében nagy érdeklődés előzte meg az oktatás megkezdését, miivel az idén pár­tunk III. kongresszusának anya­gát tanulmányozzák a hallgatók. A VASKOMBINÄTBAN gondosan készítették elő az idei pártoktatást. A hallgatókkal több­ször beszélgetett a pártszervezet vezetősége és sokat foglalkoztak velük a propagandisták is. A jó előkészítő munka eredménye máris megmutatkozik. Szerdán, az oktatási év megnyitóján az fck- tatásba bevont elvtársak mind­annyian megjelentek. A megnyi­tót Balázs Lajos elvtars, a Párt- történet ipásodik évfolyamának propagandistája tartotta. Balázs elvtárs beszélt a tanulás jelentő­ségéről, részletesen ismertette st tananyag tartalmát és az oktatás tematikáját. A megnyitóhoz sok elvtárs szólt hozzá. Arról beszéltek, hogy az idén sokkal szorgalmasabban ta­nulnak majd, mint a múlt évben és a hiányzásokat a legminimáli­sabbra csökkentik. A Vaskombi­nátban sok olyan dolgozó van, akik vidékről járnak be, s ők is szeretnének tanulni, művelődni. A pártszervezet számukra is biztosí­totta a politikai fejlődés lehetősé­gét. Akik vidékről járnak be munkahelyükre, az oktatás nap­ján úgy osztják be, hogy zavarta­lanul résztvehessenek a foglalko­záson. Vörös elvtárs, a pártszer­vezet titkára és a pártvezetőségi tagok ígéretet tettek arra, hogy a pártcsoportbizalmiakon keresz­tül mozgósítják a hallgatókat a foglalkozásokra. Hogyan nyerhetik vissza a tömegek bizalmát a Füredi-utcai népnevelők A párt tömegkapcsolata szélesí­tésében, a dolgozó párt iránti bi­zalma erősödésében nagy szerepe van a népnevelőmunkának. Ha agitátoraink becsületesen dolgoz­nak, választ adnak az emberek minden problémájára, meggyőzik őket ügyünk igazáról, akkor bi­zalommal fordulnak hozzájuk a pártonkívüliek, s hallgatnak a párt szavára. Kaposváron a Füredi-u. lakói is szívesen fogadták a nép­nevelőket, amikor pl. az iskola bővítéséről beszélgettek velük. Mi­után elkészült az iskola, meggyő­ződtek az utca lakói, hogy hitele van a népnevelő szavának — a párt szavának. Ma azonban kétkedve fogadják a népneve­lőket, kétségbevonják a nép­nevelők szavahihetőségét. Régebben ugyanis arról beszéltek a népnevelők, hogy a Petőfi-utca lakói közös kutat kapnak. A kút építése azonban mindeddig csak ígéret maradt. Most tehát nehéz dolog itt eredményes felvilágosító munkát végezni — de nem lehe­tetlen. Sőt lehetséges, és szüksé­ges is! Az kell, hogy a körzet pártszervezetének vezetői keressék meg az okát a kútépítés elhalasz­tásának, s mondják azt meg a nép­nevelőknek. A népnevelők pedig leplezetlenül, minden kendőzés és szépítés nélkül tudassák ezt az utca lakóival. Tudják azt a Füre­di-utcaiak is, hogy az új társa­dalomnak a felépítése nem megy minden akadály nélkül, sőt na­gyon is sok nehézségekkel kell megbirkóznunk építőmunkánk so­rán. S azzal, ha a népnevelők feltárják az agitációjukban korábban el­követett hibákat, nemcsak hogy nem gyöngítik, hanem erősítik a párt tekintélyét. A mi pártunk erőssége nem a ne­hézségek elhallgatásában, hanem éppen a hibák bátor és nyílt fel­tárásában van. Ha tehát hibát kö­vettek el a Füredi-utcai népneve­lők, ezt nem hallgatásukkal, ha­nem a hiba okainak felismerésé­vel és ismertetésével hozhatják helyre. Menjenek hát a tömegek közé. őszintén, igaz szívvel agitál­janak, mert az igazság a mi olda­lunkon van. Felvétel a „Ocbó Katica“ állami ápolónöképztt iskolába A kaposvári »Dobó Katica« álla- J Az iskola sikeres elvégzése után a mi ápolónőképző iskola pótfelvételt hallgatók elhelyezéséről az iskola hirdet. Jelentkezhetnek mindazok az gondoskodik. A felvételhez a követ- egészséges 17—32 éves nők, akik hi- kező iratok szükségesek: születési vatást éreznek az ápolónői munka- . anyakönyvi kivonat, iskolai, vagyoni, kör betöltésére és az általános is-' orvosi bizonyítvány, kézzel írott ön- kola nyolc osztályát jó eredménnyel ‘ életrajz, kérvény. Az iskolára sze- elvégezték. Az iskola időtartama két mélyesen vagy írásban lehet jelent­év; bentlakásos, teljesen ingyenes, j kezni. ISMERJÜK MEG MEGYÉNKET KÁZ'SOK ■Z OSOK néven fordul elő először neve egy 1242-es oklevélben. 1272-ben Kosuk néven említik. A to­vafutott évszázadok során hol Tolna vármegyéhez, hol Somogyihoz tarto­zott. Az ősfa'lu nem is mostani he­lyén feküdt, hanem Fehériház-tanya körül. Akkoron Kazsok helyén még ingovány, lazafenekű láp tanyázott. A sejtelmes, holdtalan éjszakákon lidércfények kergetődztek. Aki pe­diglen nem ismerte a keskeny, aránylag szilárd gyalogösvényeket, eltűnt az ingovány iszapos mélyé­ben s csak a felriasztott szárcsák rikácsoltak felette halotti éneket. Ezért nem merték üldözni a tatárok a mocsárba húzódott kusokiakat. így mesélik az öregek is. Pedig ők iga­zán csak tudják! Hisz dédapjuk me­sélte imigyen, annak dédapja pedig már nem messze élt a monda kelet­kezésének idejétől. Legalább is így érzik a mesemondók, de a múltba ringatott hallgatóik is. A kétkedő, aki nem hiszi, hogy a falu mai he­lyén mocsár uralkodott egykoron, vizsgálja csak meg a cölöpökre épí­tett papházat és tudakolja meg, miért roskadozik időnként a ház sarka. A messze határ, ahol most rezu- lákkal tarka, üdezöld vetések várják fázósan a meleg hótakarót, 1272-tői a nyúlszigeti apácák birtoka volt. A jobbágyok keserves életében ritkán jelentett változást a gazdák cseréje. Pedig a századok során bőven akadt gazdája a falunak, legalább is erről bizonykodnak a fakó feljegyzések; Dersfi Farkas, Petheő Kristóf, az Egerváryak, Vitnyédiek, a Vidos- és Káldy-család. Ezekről a kazsoki öreg regősök sem tudnak. Sebaj, elmúl­tak már örökre! A Mártány-dülő és Kónfi-föld elnevezése még megőrizte a legutolsó birtokos Martyn- és Kunfify-család nevét. A SZÁZADFORDULÓIG a la­kossäg 90 százaléka részes­arató volt. Eljártak Dada-pusztára a veszprémi püspök birtokára, Inám- pusztára, de még távolabbra is, hogy megteremtsék a sok éhes szájnak legalább a száraz kenyeret. A szá­zad első évtizedeiben, főként a Kunffy-birtok 1905—1907-es parcel­lázásakor többen vásároltak földet. »Megkoplaltuk, megrongyoskodtük«. — így emlékeznek az öregek ezek­re a verejtékes időkre. Okos, dolgos nép lakja ezt a fa­lut. Nemcsak azért merem ezt. ilyen határozottan állítani, mert tudom történetesen, hogy milyen sok kitűnő könyvet olvasnak ebben a faluban és mert látom a szépen munkált ha­tárt. Hanem, mert... Csak lassan! Nem lehet ezt egyszuszra elmonda­ni. Egy gazdag mezőgazdasági kiállí­tásra elegendő gyönyörű állattal, szarvasmarhával, angolfajta sertés­sel rendelkezik a falu.. 362 szarvasr marha, 651 sertés, 202 ló, 132 juh a falu gazdagsága. Imre Csapó József, Imre János, Szalai János törzsköny­vezett teheneire, idős Kovács Sán­dor, Csapó Zoltán ■ fajbikáira az egész falu büszke. A falu arculata becsületes munkán nyugvó jólétről beszél. A kötelezettségek teljesítésé­re is akad jónéhány követendő pél­da: Hőgye János, Bank György. Deák János már egész évi beadását teljesítette. A REGI ÚTMUTATÓK így em­lékeznek meg Kazsokról: pos­tája Büssü, körjegyzősége Büssü, vasútállomása Répáspuszta. Ma: pos­tája Kazsok, tanácsa Kazsok, auto- buszállomása Kazsok. Ezenkívü’ te­lefont, villanyt, 331 kötetes könyv­tárt kapott a falu. Erről a könyv­tárról pedig érdemes külön is szólni. Boda Péter igazgató-tanító könyvtá­ros a felszabadulási versenyben ilyen felajánlást tett: »Vállalom április 4- re, hogy a falu minden házából lesz 2 olvasóm ... « Nagyszerű munkát igénylő komoly vállalás. Segítői e kultúrmunkában a DISZ-ifjak lelkes gárdája és a fürge úttörő-had. Hor­váth Tihamér, Harangozó Jenő, Var­ga Györgyi. Szalai Jenő frisslábú út­törők az idősebb olvasóknak — mert ilyen ;s bőven akad — házhoz szál­lítják az olvasnivalót. Igazán öröm nézni a könyvtári kartonokon, hogy milyen választékos ízléssel olvas ifjú Bognár József. K. Csapó Lajosnak felesége, idős édes­anyja is állandó olvasója a könyv­tárnak. D. Csapó Imre bácsi a leg­idősebb olvasója a könyvtárnak, ta­lán már 70 éves is elmúlt. Az Ifjú Micsurinisták című könyv alapján kapott kedvet a kísérletezésre. Szor­galmasan szemzett, ojt.ot.t. Nincs is senkinek olyan szépszemű, ízes mál­nája sehol a környéken, mint neki. A békekölcsön visszajuttatásból, műkedvelő előadások jövedelméből Boda Péter bővíteni akarja a könyv­tárt és gazdagítani felszerelését. Uj könyveket is akar vásárolni, mert Kazsokon nagy a könyv kelendősége. Különösen nagy szükség lenne még néhány »szerelmes könyvre«, mert azokat még az öregek is keresik. Kazsok okos, megfontolt lakói gon­dosan ügyeitek arra is, hogy kire bízzák a község sorsát. Mint a ma-, guk legigazibb ügyét hányták-vetet- ték meg a jelöltek sorát. Nem befo­lyásolta őket néhány hibás javaslat sem. A 12. körzetben ifjú Magyar Ferencet jelölték tanácstagnak, mert, az első javasoltat — aki egyébként derék, becsületes gazda — betegsé­ge miatt nem tartották alkalmasnak a komoly igénybevételt jelentő köz­ügyek .intézéséré. fiOKAT VÁRUNK a Hazafias ^ Népfronttól — ez az egyönte­tű vélemény Kazsokon. Ezt hangoz­tatják a Dada-puszta volt cselédei és a régi gazdák egyaránt. A Hazafias Népfront mozgósította a falut az egérveszedelem ellen. A beste fér­gek nemcsak a magot pusztították, hanem a zöldet is. A régi vetésű ta­karmányföldeken még a gyökereket is elrágták. »Leerégették« a mag- lucernát. Múlóban már a veszély. A bőséges mérgezés megelőzte a súlyo sabb károkat. Ez csak amolyan erőpróbaféle volt Még sok feladat áll a Hazafias Nép front előtt Kazsokon is. A régi szil soron, a mai Petőfi-utcában nagyo: feszülnek a lovak inai még szára: időben is. Meghúzza a kapaszkodó : jószágot. A vendégmarasztaló sárró meg ne is beszéljünk! Nagy segítsé; lenne embernek, jószágnak egyarán ennek az utcának a kövezése. Áztál az átjárók sem megnyugtatóak, j járdák rendbehozatala is régi, meg oldatlan gond. A legfontosabb teen dő, amit a kazsoki dolgozó paraszto! várnak: a takarmánybeszerzés pro •blémájának megoldása és az állat tenyésztés fő gazdálkodási ágg emelése. A sok jóféle állatnak legelő i kell. A falu határa nem volt ele gendő, Igái határában béreltek hé legelőt, így több mint 200 holdo közös legeltetéssel gondoskodnak a állatokról. Már tervezgették a szí kaszos legeltetés bevezetését, mos majd lesz erő a kivitelezés módsze reinek kikutatására. A BESZÉLGETÉSEK során Bt ^ da Péternek egyik megjegyzi se mélyen belém rögződött: »Enne a falunak a népe minden jóra mo; gatható«. Hát akkor milyen nagj szerű dplgokat fog mívelni Kazso okos, dolgos népe. Hisz aligha vo olyan nagyszerű összefogásunk, mel több jót és szépet akart volna, mii a Hazafias Népfront. Kellner Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom