Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-28 / 282. szám
fi SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1954. november 28. Megyénk becsületéért, Megyei Párt-végrehajtóbizottság versenyzászlajáért A begyűjtési verseny utolsó napjainál tartunk. Három nap múlva már véget ér a nemes vetélkedés. Megyénk az országos begyűjtési rangsorban a harmadik helyre szorult. A hátralévő időben még behozhatjuk lemaradásunkat, ha megyénk dolgozó parasztjai és begyűjtési megbízottai szívügyüknek tartják megyénk becsületét, a beadási kötelezettség teljesítését, A legutóbbi értékelés szerint a járások sorrendje a következő: 1. Fonyódi, 2. siófoki, 3. tabi, 4. csurgói, 5. marcali, 6. kaposvári, 7. barcsi, 8. nagyatádi járás. A versenyben jó eredményt ért el a csurgói járás, amely az 5. helyről a 4. helyre küzdötte fel magát. A marcali járás a 4. helyről az ötödikre csúszott vissza, különösen a sertésbegyüjtésben maradt le. A kaposvári járásban javulás mutatkozott az utóbbi napokban. A hetedik helyről a hatodikra került a járás. Négy nap alatt 514 mázsa hízottsertést gyűjtöttek be. A barcsi járásban visz- szaesés tapasztalható: egy hellyel ismét hátrább kerültek, sok a hátralékos az őszi termény-, állat- és állati-termékbeadásban. A nagyatádi járás továbbra is tartja az utolsó helyet, bár az utóbbi napokban némi javulás állott be a beadási terv teljesítésében. Megyénkben eddig 140 termelő- szövetkezet és 30.120 egyénileg dolgozó paraszt rendezte egész évre beadási kötelezettségét.' A községek versenyében továbbra is Porrogszentpál tartja az első helyet. Bőszénfa ugyancsak az élre tört, s erősen veszélyezteti Porrogszentpál elsőségét. A tabi járás egyik legjobb községe Torvaj, amely a megyei versenyben az ötödik helyre tört fel. Dicséret és elismerés illeti Torvaj dolgozó parasztjait, begyűjtési dolgozóit jó munkájukért. A termelőszövetkezetek versenyének rangsora a következő: 1. Rinyaszentkirályi Kossuth, 2. bőszénfai Lenin, 3. Somogy- csicsói Békebástya, 4. somogy- egresi Kossuth, 5. somogyvámosi Törekvés, 6. balatonkiliti Dózsa, 7. bolhói Ságvári, 8. szenyéri Uj Élet tsz. Sok fiatal! jelöltek a tanácsokba Ez azt jelenti, hogy holnap ti lesztek a haza, ti lesztek a nemzet és az olyan lesz, amilyenek ti lesztek és amilyenné ti teszitek. A SZERKESZTŐSÉG ELINTÉZTE Hamokszentgyörgyön szép terve volt a népfront-bizottságnak: többek között ma akarták kigyujtani a villanyt a Táncsics- és a Dózsa-ut- cában. Minden szükséges kelléket előteremtettek — majdnem a föld aló!. Pénteken azonban úgy látszott, a terv csak terv mar-ad. Arról volt ugyanis szó, hogy a -villanyvezeték nem érkezett meg, pedig szerdán délután feladták a kaposvári állomáson, gyorsáruként. A tanácstitkár pénteken este kérte a párt -megyei lapját, nézzen utána a villanyvezeték késlekedésének. Szerkesztőségünk eljárt a homok- szentgyörgyiek jogos panaszában. Ezzel • kapcsolatban az igazság kedvéért egyet s mást el kel! mondani. Igaz, hogy a gyorsáruként feladott villanydrótot nem lett volna szabad három napig a raktárban hagyni, de aki végignézi csak az egynapi darab- ámforgglmat is a kaposvári állomá4 nya, aki életet adsz, s az élet- nek neveled gyermeked; fiú, aki most őrződ szívedben az első kedves arcát, az első csók emlékét; ember, aki büszkén szemléled, kezed vetése mint sarjad; vagy formálod acélból, vasiból szabadultán magad s kedveseid életét, jelenét s jövendőjét — néktek beszélem el ezt a történetet. Elmondom, mert. nem őrizték meg sárguló papírlapok, a történelemkönyvek lapjai — de mégsem törölte el az idő sodra: ott él ma is az emlékező öregek, özvegyek ajkán, akik csendes szavakkal beszélnek, emlékeznek 1918-ről, a Hor- thy-terror negyvenegy siófoki mártírjáról. Elmondom, hogy boldog napjaitokban emlékezzetek, ne feledjétek a múltat, ne feledjétek azokat. akik -bátor tettel s vérrel segítettek megteremteni a mi emberi világunkat. Emlékezzünk, mert. így még gyűlöletesebb lesz a múlt. még drágább lesz előttünk a jelen. * # * "I 919 augusztusa. A pár héttel ezelőtt még éleitől, pezsgő életörömtől zajló Siófokra ráhullt a rémület döbbent csendje. A gyász napjai voltak ezek, s az emberek mégis bizakodva, reménykedve vártak, figyeltek. Nehéz elhitetni az emberekkel legkedvesebbjük halálát — s még nehezebben hitték el ezekben a napokban, hogy -mindennek vége, megbukott a Tanácsköztársaság. Belekóstoltak tikkadt, szomjazó ajakkal az emberi életibe, a jogba — s nem tudták elhinni, hogy máris leszakították ajkukról a drága korsót, hogy ismét a tikkadt szomjúság napjai következnek. S a győztesek ünnepeltek. A Fogas- és a Hullám-szálló ablakaiból hosszú éjszakákon át a napfényes délelőttbe nyúlva szállt a cigányzene. a tivornyázás zaja. A Braun-villa aránylag csendes volt. Itt Horthy és vezérkara, a darutollas terrcrkülönítmények parancsnokai vertek tanyát. Innét indultak útnak s a megvalósulás felé a megtorlás pokoli tervei, a vérszagtól megvadult, szadizmustól lihegő tisztek parancsai. Siófok hallgatott. Lakói borzalommal s rémülettel vegyesen figyelték, son, láthatja, milyen elismerésre méltó munkát végeznek itt a dolgozók. A kimutatásokból az is kiderül, hogy ez év októberében mintegy 14 ezerrel több darabárut szállítottak innen el, mint a múlt év azonos havában. (Ezen is lemérhető a kormányprogramm hatása.) Sok tehát a szállításra váró áru s kevés a vagon, ezért fordulhatnak elő ilyen panaszok, mint a hcmokszentgyör- gyieké. Ahogy azonban szombaton tolmácsoltuk az illetékeseknek a szentgyörgyiek kérelmét, Kézdi László elvtárs, kereskedelmi állomásfőn öfchelyettes intézkedett: aznap a délutáni szeméiyvonattaí elküldte a villanyvezetéket. így Ho- mokszentgyörgyön a Dózsa- és Tán- csics-utca lakói is élvezhetik — ha ma még nem is, de a közeli napoktól kezdve -már igen — a villanyfény áldásait. PETRUS LACI ELŐSZÖR SZAVAZ Hét elején és végén nagy a vasúti személyforgalom. Vidéken dolgozó emberek utaznak munkahelyükre, vagy otthonukba. Tegnap is sokan igyekeztek haza a Barcs—kaposvári motorvonattal, hogy családjukkal együtt mehessenek ma szavazatukat leadni a Népfront jelöltjeire. A leghátsó személykocsi utasai között találjuk Petrus Lacit, ezt a 19 éves. szőkefejű, nyilttekintetű s mindig vígkedé’yű fiatalembert. Laci csak az idén nőtt ki a közgazdasági gimnázium padjaiból s érettségi után Barcsra -került járási tsz-könyvelő- nek. Elég távol esett a szülői háztól — szülei Somogymeggyesen laknak — s eddig havonta csak egy- szer-kétszer szokta őket meglátogatni. Bár az elmúlt vasárnap is otthon volt, s most mégis ismét hazautazott, mert életének nagy eseménye előtt áll: ma megy először szavazni. A kocsi ütemesen döcög, búg a motor, s a vonat gyorsan halad. Laci gondolatai azonban még sebesebben szállnak: képzeletben már ott áll a szavazóurna előtt s felnőtt férfihez illő komolysággal és megfontoltsággal beleszól a megye, a járás, a község tanácstagjainak megválasztásába. S most, amikor e sorok napvilágot látnak, Laci már bizonyosan hazajött a szavazóhelyiségből s talán éppen arról a nagy boldogságról beszél szüleinek, hogy ma először ő is hallatta szavát a nép vezetőinek megválasztásában, s abban, hogy holnap még szebb, még verőfényesebb napra virradhasson ö is, s egész népünk. ÍQlanka nag,ylánii leit I lonka először szavaz. Folyton ez motoszkál fejében, mióta: a kultúrotthonban ő is felemelte kezét, mikor Illés Sándor kultúrotthonigazgatót tamácstagjelöltté választották. — Ilonka, nagylány vagy — mondta neki édesanyja^ — Na, Ilonka, te is felnőttél — ezzel fogadta brigád vezető je a tsz-ben. — Jó neked — mondták a „fiatalok1“ a DISZ-ben —, te már szavazhatsz is. És így megy ez már hetek óta, mióta Iharosberényben is a legtöbbet a tanácsválasztásokról beszélnek. Így aztán nem csoda, ha a villogó szemű, csinos Leck Ilonkában végkép fészket vert a gondolat: nagylány vagyok, ország gondját, sorsát viselő állampolgár. És holnap már szavazni is fogok. így űzték, hajtották egymást a kötés fölé hajló kócos fejében a gondolatok. Közben-közben még el is mosolyodott. Magában végigpróbálta az egész szavazást: Most bemegyek a szavazóhelyiségbe, hárman-négyen hajolnak írásaik fölé, keresik a nevem a listán. Aztán megkapom a szavazólapokat. Biztosan többen is lesznek ott, akik várnak, hogy sorra kerüljenek. Biztosan mindenki engem néz majd. Durcásan felveti a fejét arra a gondolatra, hogy azért nézik, mert ügyetlen, mert zavarban van és ebből látják rajta, hogy először szavaz. De aztán újra felragyog az arcán a mosoly. Most ott tart a „főpróbánál“, hogy Jóska bácsi mutatja: itt a szavazófülke, be lehet menni. S erre ő 18 éve teljes komolyságával kihúzza magát és nem mozdul. Már szóra nyilik a szája, hogy elmondja: nincs mit gondolkozni ezen, meggondoltam én már ezerszer. A listán Illés Sanyi bácsi neve áll, azé, aki nekem, neked és magának, János bátyám, annyi szívességet tett. Űgy-e mozink, szép kultúrotthonunk, rádiónk és minden, ami kell, megvan, — hát nem a mi jelöltünk érdeme is mindez? De nem szól, hanem ott, mindenki szemeláttára összehajtja a szavazólapokat és gyöngéden, nehogy a sarka meggyűrődjön, bele- csúsztatja az urnába. Így lesz, biztosan így —* fűzi tovább gondolatait. rélyes kopogtatás riasztja fel álmadozásából. Hirtelen, mintha a hetedik mennyországból pottyanna le, csak néz szótlanul az ajtóra, ahol a DISZ-titkár mosolygós, kerek képe jelenik meg az ajtónyilásban. , — Hozzád jöttem, neked hoztam valamit, emléklapot — fújja egyszuszra. És máris előhúzza kabátja zsebéből a díszes emléklapot, melynek közepén ott díszeleg gondosan rajzolt betűkkel a név: Leck Ilonka. Boldogan szorítja magához az emléklapot, befut véle a szobába, a tükör elé áll, úgy nézi magát, kezében a tükör felé fordított emléklappal. Aztán helyet keres neki a szobában, végül is a konyhaablakba teszi, ott van leginkább szem előtt. — Anyukám, bekereteztetjük — robban ki belőle. Arca lángol, szeme világít a sötétedő konyhában. így aztán észre sem veszi, hogy anyja óvatosan a köténye sarkáért nyúl és egy óvatlan pillanatban megtörli vele a szemét. Bizony, Ilonka nagylány, felnőtt, már szava van ország ügyeiben is. Csend borul a konyhára. A DISZ-titkár pár percig még marad, de hamar rájön, nincs szükség az ő jelenlétére, mindenki a maga gondolataival van elfoglalva. I lonkában nagy elhatározások születnek. Nem mondatokban, csak fogalmakban gondolkozik: termelőcsoport, házépítés, DISZ, választás. . . Végül mind egymásba folyik és úgy, mint kislánykorában szokta, anyja nyakába csimpaszkodik és cuppanós csókot nyom arcára, amely még mindig nedves a meghatottság, a rajongó szeretet forró harmatától. Pócza Jánosné. E • • EMLÉKEZZÜNK szemlélték a tobzódást, hogy mindörökre emlékezetükbe véssék ezeket a napokat, hogy egykor majd vádlóként tanúskodjanak: így történt Rettenetes napok voltak. A Pró- nay-különítmény tagjai éjszakánként az ágyból rángatták ki a gyanúsítottakat s kísérték a Fogasba, vagy a községházára. Bevonulásuk után megindult a megtorlás. Az egész Du nántúlról tucatszám hajtották Siófokra az embereket: hozták őket Székesfehérvárról a kórháziból, Kaposvárról, a Siófok környéki falvakból. Volt, akit az utcáról ragadtak el; s vitték, talán ki lehet belőle szedni valamit, talán tud a kommunistákról, vöröskatonákról. A részeg tobzódás zaja most már éjszakánként egybevegyült a meg- kínzottak jajaival, kiáltásaival. Napirenden voltak a kivégzések. De ki tudja, hol s merne földelték el a megkínzott, meggyötört embereket, akiknek egy bűnük volt: hittek a forradalomban, a kommunista pártban, a Tanácsköztársaság eszméiben. Napokkal később ítt-ott vetett ki a Balaton vize egy-egy fel- putffadt hullát, homlokán golyóverte lyukkal, vagy a nyakán az akasztás nyomaival. A Hullám-szálló pincéjében 42 'írbért gyűjtöttek össze. Papp Józsefet Fehérvárról, a kórházból ragadták el Napszámos volt. Bűne: fegyvert fogott, védte a Tanácsköztársaságot. Dr. Sági Emil enyingi ügyvédet -felforgató eszmék-- terjesztéséért tartóztatták le, párttag volt. Kisfalucli állomásfőnök is kom- munistagyanus, Próder László kőműves direktóriumi tag volt, emberséget, szabadságot akart a falvaknak, amelyeket fáradhatatlanul járt s terjesztette az igaz szavakat. Halász Lajos siófoki asztalossegéd is a cselédek, béresek mozgalmait szervezte. Volt közöttük tanár, pap — nevüket senki sem tudja. Bűnük: szerették a népet. Volt közöttük egy csehszlovák őrnagy, akit főbűnösként kezeltek, hiszen a fiatal Vörös Hadsereg harcát segítette, a ’vöröskatonákat tanította fegyvert kezelni, védeni a munkások államát, a Tanács- köztársaságot. S mind, mind a negyvenkettő — közöttük számos névtelen, akinek nevét még ma sem tudták megállapítani — .bátran viselte sorsát. Heteken át tartott a vallatás. Később a Fogas nagytermébe vitték át őket — a meggyötört emberek menni sem tudtak már — ahol a nagy teremben egymásralökték őket s folytatták a vallatást. A lefogottak valamennyien hallgattak, nem árul ták el társaikat, a pártot. S augusztus 23-án, amikor már több rémült hozzátartozó könyörgött Horthy főhadiszállásán Magasházy vezérkari tisztnek — a megkínzot- tak megtudták, hogy Fehérvárra viszik őket, ott lesz a tárgyalás. Megkönnyebbülten lélekzettek fel, különösen, amikor egy-kettő hozzátartozójával — aki nyomukra talált — beszélhetett. Ezen az éjszakán kocsira rakták a negyvenkét gúzsbaköíözött foglyot s a szekér megindult velük Székesfehérvár felé. Ahol a székesfehérvári és a kaposvári út találkozik, a 112- es kilométerkőnél, bekanyarodott a kocsi az országút és a vasút közötti bozótos területre, s ott megállt. Kiss József vasúti pályaőr éppen arra járt, amikor az összekötözött, az elszenvedett kínzásoktól már eszméletlen embereket lelökték a kocsiról. Megállt a bozótok mögött, s mindent látott. A negyvenkét embert felállították a már előre megásott gödör szélén. Sokan ismét összeestek s magukkal rántották a többit, is, hiszen egymáshoz voltak kötözve. A villanydrótok hasították a húsukat s a fekete éjszaka sikoltásoktól lett hangos. — Csend, csend! — ordította So- mogyvári százados, a »Gyula diókénak nevezett írónak, vitéz Somogy- vári, Gyulának a testvére — s aztán csizmájával beletaposott a földön fekvők arcába. A kivégzőosztag, vagy negyven ember, közöttük a legtöbb katonatiszt. ismét talpraállította az elesetteket. Négyet — közöttük Halász Lajos siófoki asztalossegédet — kiválasztottak s a távolabb álló fák alá kísérték őket. Róluk hitték biztosan, hegy kommunisták. A fa alsó ágain csakhamar ott függött a kötél. A szekér odaáll t a fák alá. Ráállították a négy embert s a kötelet a nyakukra tették. Ezután részeg röhögéssel megindították a szekeret, amely kilódult a négy ember lába alól. A négy mártírral pár perc alatt végeztek. Halász Lajos holttestét, miközben a gödörbe vonszolták — levetkőztették. Az egyik katona a gyűrűt akarta lehúzni a halott ujjáról. Amikor hasztalan fáradozott, késsel vágta le az ujját. Ragadós volt a példa, most már a félig eszméletlen emberek ujjáról is húzták a gyűrűt,1 ahol nem jött. az ujjal együtt vágták le. A sikoltozás messzire hangzott az éjszakában. A csehszlovák őrnagy, akinek fogait már Siófokon, kínzás közben kihúzta egy fogosvos-tiszt — a tarkójára kapott puskatus ütéstől hullott a gödörbe. Semogyvári százados revolvere összes golyóját az összekötözött, tehetetlenül vonagló embertömegbe eresztette. Aztán szétoldották őket, s az élőket felállították a gödör szélén. Volt, aki golyótól találva bukott a gödörbe, mások félig eszméletlenül a puskatus ütéseitől. Az emberhalom nőtt a gödör alján. A Prónay-kivégzőosztag tagjai tomboltak ezen az éjszakán. A szurony át- meg átjárta a szüntelenül mozgó, nyöszörgő emberhalmot. Reccsent a csont a puskat.us rázuhanó ütéseitől, s egyre fogyott a 42 ember. Az előre megásott gödör csaknem kicsinynek bizonyult. Amikor már az utolsó mártír is a halottak és a haldoklók közé hullott — alig 10 centimétemyi földdel tudták csak a gödröt betakarni, amelyben még szüntelenül mozgott, a lemészárolt embertömeg. A vasúti őr megzavarodva, sírógörcsöt kapva futott az éjszakában. Mögötte még mozgott a föld a kivégzettek fölött — mégis mozgott a föld — míg a kivégzőosztagot elnyelte a sötétség. Negyvenegy embert mészároltak le- azon az éjszakán. A negyvenkettediknek még a mészárlás megkezdése előtt sikerült — felhasználva a sötétséget — egy fára másznia s ott félig őrülten a látottaktól vészelte ■át a borzalmas éjszakát. Negyvenegy ember, közöttük 20 éves fiatalok, akik arcáról még fel sem száradt az édesanya csókja, apák, akiket hiába vár otthon asz- szony, munka és gyerek. Tanár, akit hiába vártak vissza tanítványai, csehszlovák katonatiszt, aki magyar sorsért áztatta a magyar földet vérével — belehullott a szörnyű tömegsírba. Jó anyókák várták vissza eket virrasztva éjszakákat, de hiába vesztegelt az úton várakozva a szem. Feleségek, szeretők hiába sírták ki hű szemüket s várták vissza a mesz- szeségiből szeretteiket — senki sem adott hírt róluk. Csak három asszony tudta, hogy fia, a férje ott fekszik lemészárolva azon a szörnyű helyen, a 112-es kilométerkőnél. S hiába minden terror, hiába az árván maradt Halászcsalád kitelepítése Siófokról — minden év május elsején hajnalra vörös pünkösdirózsa-ihalom borította a mártírok jeltelen sírját. A siófokiak nem feledték él őket... ... Nem feledtek. Amikor 1946-ban feltárták a sírt s az elbeszélések után most már valóságban is kitárult a Prónay-különítmény szörnyű 1 tette — S’ótfok egész lakossága köny- nyező embertömegként kísérte a temetőbe új sírhelyükre a nagyrészt ismeretlen mártírokat. * * * 4 nyák. fiatalok, szerelmesek, boldog emberek — néktek beszéltem el ezt a történetet, hogy emlékezzetek, soha ne feledjétek el a siófoki vérfürdőt, a siófoki mártírokat. S vasárnap, amikor valamennyien a jövőre gondolunk, ne feledkezzünk meg a múltról sem! Emlékezzünk ... Nagy Tamás.
