Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-24 / 252. szám

Vasárnap, 1954. október 24.

SOMOGYI NÉPLAP

?

Á KÖLTÉSZET VÉDELMÉBEN

3wdaLmL löratmjjzék

Vádlott: a költő, Takáts Gyula Bűncselekmény: a vers

Dísznóeíeíés

Csak visított. Hát kivitted és amint a földre tetted furcsa látvány, dézsára ült a szivárvány.

Nem is hitted. Pedig láttad moslékodban azt a lángot. Mint a páva disznód orrán lengett szárnya s híg korpáddal ahogy falta,

hétszínű lett kunkor farka.

Ne ólházba, mától kezdve hajtsd szobádba és ágyadban vessed ágyát.

Vagy Te ettél már szivárványt? Dézsájába ringasd versed a világra!

Hadd ragyogjon, mint e látvány, moslékodon a szivárvány.

A tett színhelye: a „Dunántúl*“ c. irodalmi folyóirat legutóbbi száma.

Bűntársak: a „Dunántúl“ lektorai.

Vádló: Karinthy Frigyes, ítélet: az alábbi, ideillő szatírája:

Heraklesz tizenharmadik hőstette

Ezek után pedig megpihent He- xaklesz Eurisztheüsz király előtt és 'beszolgáltatta a naemeai oroszlán fejét, amellyel Augiasz istállóját kisöpörte.

— Itt van a fej, ó király — mondja Heraklesz. — Feloldasz-e mostan végre?

De Eurisztheüsz összeráncolta 1 szemöldökét és gondolkodva szólt:

— Még egy hőstett vár rád, ó He- raklesz.

— Mi legyen az? — kérdezte He- raklesz és meglobogtatta buzogányát.

Eurisztheüsz kivette Zsebéből a »Rafina« című szépirodalmi lap (történetesen a Dunántúl. — Szerk.) legutóbb megjelent számét és felhajtotta azon az oldalon, ahol Pök Lajos »Tiszta' nyál egy régi lemezen« című költeménye volt kinyomtatva, kék betűkkel, keresztbe és visszafelé.

— Látod ezt a verset? — mondta Eurisztheüsz.

— Látom — mondta Heraklesz; és tényleg látta.

— Na — mondta Eurisztheüsz — menj el Pök Lajoshoz és bizonyítsd be neki, hogy ennek itten nincs értelme. Tizenöt éve nem meri ezt neki senki megmondani.

Heraklesz felcsatolta buzogányát. Két kőből dörzsölt magának nehéz baltákat, egy hosszú kötelet csavart

dereka köré, három könyvet dugott tarsolyába, négy vad kritikust szájkosárral szíjra fűzött, véres hússal etette őket két napig, aztán vízbe áztatta a »Nyugat« négy évfolyamát és megindult.

A szörnyeteg lakhelyét a Körút felől kísérelték megközelíteni. Körül- árkolta a kávébarlangot, melyet a bennlakó fenevadak után, akik »nyu- nyu« hangot adnak, »Nyujork«-nak neveztek ezidőben. A barlangot, körülvevő csalit egy zugában találkozott Heraklesz a Vasorrú Boszorkánnyal.

— Jó estét, öreganyám — szólította meg Heraklesz.

— Szerencséd, hogy magyar írónőnek szólítottál — felelt az — most megmondom neked, hogy erre a szóra; »merkantil-rendszer«, milyen rímet lehet csinálni.

De Heraklesz nem ült fel a ravasz cselnek és egyetlen csapással levágta a boszorkány verslábait.

A szörnyeteget fenn a hegyen találta, egy pohár mérget kevert habbal.

Heraklesz nem rohant rá azonnal. Hátrament, öt római pénzt adott Ágnesnek. A vad kritikusokat kétoldalt, a lejárat mellett helyezte el és megkötözte szíjjal, majd egy nyers, még véres verskötetet dobott eléjük,

hogy azokat felfalják, míg majd szükség lesz rájuk.

Aztán hátulról, óvatosan közeledett a szörnyeteg felé. Hirtelen csapott le rá: a szörnyetegnek megfordulni sem volt ideje. Heraklesz szeme elé csapta a verset, mielőtt még a szörnyeteg egy mozdulatot tehetett volna, megszólalt:

— Ennek nincs értelme! — mondta Heraklesz elszántan és minden izma megfeszült.

A szörnyeteg borzasztót horkan- tott. Szemei vérbeborultak. Ujjait szétmeresztette és szembefordult támadójával.

— Ennek nincs értelme! — mondta Heraklesz újból és megragadta a szörnyeteg veséjét.

Rettentő harc kezdődött. A fene- vad csapkodott maga körül, tollát Heraklesz torkába fúrta és egy nyilatkozatot tett közzé a »Világ« irodalompolitikai rovatába Hatvány Lajost idézve, aki azonban nem jelent meg. Majd szédítő gyorsasággal forogni kezdett és harmincöt verset döfött tavaly megjelent kötetéből.

— Nincs értelme! — mondta Heraklesz.

A szörnyeteg más tizenkét verset harapott Heraklesz hasába. Mellébe is fúrt egy verset és két lapockája közé.

— Nincs értelme! — lihegte Heraklesz és nem engedte el a vesét. — Nincs értelme! Hol van az értelme? Kérdem, hol van az értelme?1

A fenevad újabb verseket karmolt Heraklesz hóna alá. Heraklesz érezte, hogy már nem bírja sokáig. Elmetszette a szíjakat, mire a vad kritikusok csaholva rohantak neki a fenevadnak, de megszagolva a verseket, hurrogva sompolyogtak visz- sza. (Nyilván a Dunántúl kritikusai voltak. — Szerk.)

— Nincs értelme! — ordított Hp- raklesz; kifordította a verset és a szörnyeteg fejére dobta. Amaz habzsolva nyelte be a verset, összerágta és kihányta. (Ezt elhisszük. — Szerk.) Nem lehetett bírni vele.

(Ekkor Heraklesznek egy ötlete támadt.

Egyetlen buzogánycsapással odaírta a vers alá egy másik költő nevét és a szörnyeteg fejéhez vágta. A szörnyeteg odanézett. ,

— Nincs értelme! — ordított ő is.

Heraklesz felnyalábolta és elvitte

Eurisztheüszhoz.

(Mondjon ítéletet az olvasó is — a versről!)

(A vers »mondanivalójára« még visszatérünk. — Szerk.)

l=Ä

r ^

MÓRA FERENC ESETE A HIVATALOS ELISMERÉSSEL

\ z ünnepi könyvhétre megjelent sok jó könyvet tapogatva különösen örültem Móra Aranykoporsójának. Azért is, mert ez a találkozás eszembe juttatta ismét diákköri esetemet Móra Ferenccel, amelyet talán érdemes megmenteni a feledéstől.

1930-ban történt.

A tanítóképző utolsóéves diákja voltam Kiskunfélegyházán, Móra Ferenc szülővárosában. Talán ennek köszönhettem, hogy a következő elmondott eset előtt Móra fogadott engem egyszer a szegedi múzeum igazgatói irodájában s alkalmam volt vele egy órácska ideig elbeszélgetni a búzamezőkről írt énekéről s az akkoriban a Magyar Hírlapban megjelent bátor és szép vasárnapi cikkeiről (amelyeket a félegyházi nyomdásztól kaptam meg minden hétfőn, s titokban olvasgattam, nehogy valamelyik tanárom meglássa.)

Történt pedig egyszer, hogy a tanítóképző gyakorlóiskolájában néhány növendéktanító társammal együtt mintatanításon „hospitáltunk‘‘. Putnoki tanítóbácsi, e szakma művésze, éppen a megyei és városi törvényhatósági testületek összeállításának rejtelmeibe vezette be a kis kun-magyarokat, s éppen arra terelte a szót, hogy a törvényhatóságokban egy-két helyet kapnak a szellemi képességeik alapján kiváló egyéniségek is, például az elismert írók. Példát kért rá. A gyerekek egy pillanatig gondolkoztak. A mintatanító az elmúlt napi olvasmány-tárgyalásra gondolva segíteni akart nekik:

— Hát nem emlékeztek a nagy íróra? Milyen Ferenc is?

A gyerekek rögtön emlékeztek egy Ferenc nevű nagy íróraj Egyszerre kiabálták a nevét:

—« Móra Ferenc! /

A tanítóbácsi meghökkent, elpirult, s kissé zavartan tekintett felénk, mint aki elismeri, hogy szakmai hibát követett élj Azután mosolyogva fordult a gyerekekhez:

— Egy másik nagy íróra gondoltam most. Arra, akinek a meséjét tegnap olvastuk. . . Na?

Egy-két gyerek felelt csak, dé már tűz nélkül:

< — Herczeg Ferenc. . .

A kényes helyzet meg volt mentve.

—■ Igen. Herczeg Ferenc, mint elismert író, bizonyosan tagja a budapesti törvényhatósági bizottságnak. . ;

Putnoki tanítóbácsinak határozottan szerencséje volt: egyik gyerek sem kérdezte meg, hogy Móra Ferenc vájjon tagja-e a szegedi törvényhatósági bizottságnak. A tanítóbácsi — amint azt nekünk a tanítás után bevallotta — bizony nem tudta volna, hogy mit feleljen a gyerekeknek.

Természetesen mi sem tudtunk volna felelni.

Ezt a jelenetet azonban még aznap megírtam Móra Ferencnek, s kértem, írja meg: tagja-e a helyi törvényhatóságnak. Ha igen, örömmel megmondjuk pótlólag a kiskunoknak. Ha nem, hát hallgatunk róla. j

Móra Ferenc válasza pár napon belül megjött.

\ válasz-levél idevágó részét — hiszen sokszor elolvastam —i valószínűleg szóról-szóra tudom itt idézni:

„ ... írói pályafutásom során egyetlen egyszer fenyegetett csak a hivatalos elismerés. Megkérdezték tőlem bizalmasan, hogy mit szólnék egy kormányfőtanácsossághoz. Ezt a megtiszteltetést azzal sikerült elhárítanom, hogy a kormánynak eddig rengeteg tanácsot adtam már, de ezek közül egyetlen egyet sem fogadott meg. Miért kísérleteznék ezekután a főtanácsaimmal?“ Bogiári Békés István

Hová költöznek a téli időszakra a somogyi madarak?

Ősz van. Hűvös az idő. A kert és ■erdő fái pompás őszi színekbe öltöznek. Mindez megragadja a természetet szerető emberek szívét, de a kellemes őszi hangulatba valami hiányérzet is keveredik. Ügy érezzük, hiányzik valami a kedves somogyi tájból. Hiányzik a kert és erdő sok apró dalos madara. Megfogyatkozott a tavak és "berkek zajos vizimadár népe.

Hova költöznek és miért költöznek -el ősszel egyes madarak? Miért maradnak itt mások? Évezredek óta foglalkoztatják ezek a kérdések a gondolkozó embert.

A madártan tudománya, az orni- "thológia, hosszú évtizedek óta keresi ezekre a kérdésekre a választ. Az ■egész művelt világra kiterjedő madármegfigyelő hálózat megszervezésével és a madárgyűrűzési eljárás bevezetésével szép eredményeket mutat fel a kérdés megfejtésében a tudomány. Az elmúlt ötven évben 'Herman Ottóval és Vönöczky Jakabbal az élen, a magyar omitholó- gusok is derekasan kivették a részüket a kiváló eredmények kivívásában.

Kövessük képzeletben az ősz folyamán Somogyból messze idegenbe költöző vándormadarainkat.

Azt látjuk, hogy legelőször azok a madarak indulnak útnak, amelyek a hideget legkevésbbé bírják és táplálékuk is leghamarabb megfogyatkozik. Mint pl. a kizárólag légyfélékkel, repülő rovarokkal táplálkozó fecskék. Ezek mór augusztus végén, szeptember első felében útrakelnek. Ha mégis látunk későbbi időben fecskéket, úgy ezek tőlünk északra fekvő vidékeken lakók, amelyek most vonulnak délre hazánkon keresztül. A nagyobb tavak mentén az indulásban késlekedők hazai madarak is lehetnek. A nagyobb víztömeg ugyanis csökkenti az éjszakai lehűlést, így közelében, a hűvös idő beálltakor is hosszabb ideig elég bő a rovarélet. Az indulás tehát nem nagyon sürgős. Október 11-én Kaposszerdahely kezeiében figyeltem meg 20—30 daraoból álló füsti fecskecsapatot. Ezek is valószínűleg ilyen ok miatt késlekedtek

északi hazájukban és csak most vonulnak át megyénk területén. (A mi füsti fecskéink átlagos indulási ideje szeptember első fele.)

Legkésőbb azok a vándormadarak indulnak útnak, amelyeknek tápláléka olyan, hogy a beállott hűvös éjszakák abban nem okoznak nagy ésökkenést. Így a hallal, vizi rovarokkal táplálkozó vizimadarak. Például a nálunk költő récefélék csak november elején költöznek el.

Vándormadaraink túlnyomó többsége csoportosan költözik (gólya, da- rú, fecske). A messzi téli szállásra való indulás előtt gyülekeznek egy- egy alkalmas helyen és fajonként csapatokat alkotnak. Ilyen helyeken látjuk naplemente táján a seregélyek ezreit a nádasban nyüzsögni, a fecskék tömegeit a telefondrótokon csivitelni. Megyénk madarai elsősorban a Balaton nádasaiban (seregély, fecske) és nyílt vízen (vizimadarak), valamint a Dráva ártéri erdeiben (pintyek, rigók) gyülekeznek. Fontos gyülekezőhelyek Dunántúlon még a Velencei-tó és a Fertő-tó, az Alföldön a szegedi Fehér-tó és a Hortobágy. ,n

Ha valakinek módjában van a különböző madárfajok költözését megfigyelni, csodálatosan szép és tanulságos látványban lehet része. Nem kell hozzá más, csak egy kis türelem, meg egy jó távcső. Mit lát egy ilyen megfigyelő?

Érdemes megfigyelni, hogy a vonuló csapatban milyen fegyelem uralkodik. Ha a Vonuló vadludcsa- patot vezető öreg madár kifárad és az élről lemarad, helyét azonnal egy másik vezető foglalja el és vezeti tovább a csapatot. A múlt év tavaszán egy 70—8-0 főből álló vonuló rigócsapatot figyeltem, amikor hirtelen egy héjjá közelítette meg őket. Abban a Percben, amint a vezérmadár irányt változtatott, az egész csapat ugyanazt a mozdulatot végezte és ki is kerülték a zsákmányra éhes ragadozó támadását.

A költözés éjszaka, vagy nappal folyik. Az éjszaka költözők teljesen tájékozódási szervükre bízzák magukat. A látás csak zavarja őket. Kivilágított város fölé érve, soraik felbomlanak és riadt kiáltozással repkednek összevissza, amíg ki nem kerülnek a fényből. Éjszaka költöznek a vadludak, vadrécék, kakuk.

A nappal költöző madarak a jellegzetes tereptárgyak (hegyek, folyók) segítségével tájékozódnak. így költöznek a gólyák, gémek, darvak.

Milyen irányban költöznek el megyénk madarai? A somogyi madarak is, mint a Kárpát-medence többi madara, két főköltözési irányt tartanak. (Lásd a vázlatot!) Háromnegyed részük délnyugati irányban távozik. Átkelnek a kietlen és magas Karszt- hegység fölött, hogy a legrövidebb

úton elérjék a legközelebbi tengert, az Adriát. A tenger partvonala mentén Olaszország, Franciaország vagy Spanyolország déli részébe költöznek. Egy részük átkel a Földközitengeren és Észak-Afrikában telel át. Ilyenek a bibic, szalonka, szárcsa, fürj, rigók, seregély, fecske, stb. Mások jóval délebbre utaznak. A gémek átrepülnek a Szahara sivatagja • fölött és Nigériában telelnek.

Madarainknak csak kis része költözik dél—keleti irányban. Ilyenek a gólya, daru, kakuk, bubosbanka. stb. Ezek Bulgárián, Kis-Azsián át Afrikába mennek. Gólyáink egy része hosszában átrepüli egész Afrikát, és Dél-Afrikában telel. Az a somogyi gólya tehát, amelyik a búrok földjén tölti a telet, eltávozása és visszaérkezése között mintegy 20.000 km-t repül át. Ez a távolság a föld kerületének felével egyenlő! Augusztus végén indul el tőlünk és novemberben éri el szálláshelyét. Visz- szafelé februárban indul és már március közepén itt van. Tehát közel egy hónappal rövidebb idő alatt teszí meg az utat visszafelé, mint amikor elköltözött. Nyugodtan mondhatjuk: a »honvágy« e sietségnek az oka. A fészkelési vágy ez. Tudnunk kell ugyanis, hogy a gólya is, meg a többi madár is, legnagyobbrészt származási helyére tér vissza -régi fészkébe, vagy ott rak új fészket. Ezzel a berendezkedéssel biztosítva van egy-egy fajnak , a költőterületen való összefüggő megtelepedése és ezáltal a faj legkedvezőbb szaporodása.

Ha már most azt akarjuk rpeg- vizsgálni, hogy vándormadaraink milyen sebességgel költöznek, meglepődve tapasztaljuk, hogy a költözés alkalmával a repülés képessége mennyire felfokozódott. Még a közismerten rossz repülő madarak is nagy sebességgel szárnyalnak. A fürj idehaza, megriasztva, inkább csak futva menekül. Ha szárnyra is kap, hamarosan igyekszik újra leszállni.

Költözési útja a Földközi-tengeren át vezet. Itt óránkénti sebessége 90 km! A gólya óránként 77, a postai galamb 70, a sólyom 60—80, a vad« lúd 60—90 km-t tesz meg. A kisebb éneklőmadarak pedig 30—60

km-es sebességgel utaznak. Átlagban madaraink költözési sebessége 50—60 km.

Végigkövettük madarainkat jván« dorútjukon. Tanulmányoztuk a madárköltözés megfigyelésének módszereit. Tegyük fel végül is a költözés titkának 'megfejtésére vonatkozó leg« fontosabb kérdést: miért vándorol« nak a madarak?

Hosszú időn keresztül az volt az elfogadott nézet, hogy a madárköltözés okát a jégkorszak kialakulásé« ban kell keresnünk. E szerint az északi féltekén lakó madárfajok egyrésze a jégvilág előretörésével dél felé szorult, a meleget keresve. A jégtakaró lassú visszahúzódásával azután lassanként ismét északra vonultak a madarak. Visszatelepülés közben az egyes madárfajokba öröklékenyen beidegződött a költözés útvonala.. Ez az elmélet megdől, ha meggondoljuk, hogy madárköltözés azokon a területeken is van, ahol jégkorszak nem volt.

A leginkább elfogadott nézet szerint a madárköltözés okát az évszakok változásában kell keresni. A mi mérsékelt éghajlatunk alatt olyan mértékű hőcsökkenés áll be, hogy az elpusztítja, vagy., elrejtőzésre kényszeríti a fejlettebb állatok nagy részének táplálékát alkotó egyszerűbb szervezetű állatokat. Egyes állatok, mint a kétéltűek, hüllők* egyes emlősök téli álomba merülnek és így vészelik át ezt az időt, A madarak magas testhőmérsékletük (40—44 fok C) miatt téli álmot nem alhatnak. Amelyek közülük nem alkalmazkodtak ideiglenesen erre az időszakra a magevéshez, elmeneküléssel védekeznek a táplálék- hiány ellen. Ez az elmenekülés, majd a meleg idő beálltával a visszaköltö- zés, a madárvonulás jelensége.

Marián Miklós

Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár,