Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-28 / 255. szám

Csütörtök, 1954. október 28. SOMOGYI NÉPLAP 3 FOGADÁS a parlamentben Pillanatképek a Hazafias Népfront kongresszusáról A NEMZET NAGYSÁGA A kongresszus két napjának minden pillanata fe­ledhetetlen hittevés volt. S volt még egy olyan feled­hetetlen eseménye a kongresszusnak, amely a legfel- emelőbb, a legmagasztosabb érzést váltotta ki. A kongresszus második napján Nagy Imre evitárs állt a mikrofon elé. Kétezer szempár figyelte, kétezren hallgatták szavait mindvégig. S ekkor, a beszéd köz­ben nyugodtan történelminek mondható pillanatoknak voltunk át.élői. »A kormány a Hazafias Népfrontra kíván támasz­kodni, a nép erejébe vetett hittel és bizalommal. De sikeres működésének csak a kölcsönös bizalom léhet az alapja — mondta Nagy Imre elvtárs. — Kérdezem: megadja-e a Hazafias Népfront, megadják-e önök, tisztelt küldöttek, a kormánynak azt a támogatást és bizalmat, amely a júniusi politika, a kormánypro- gramm következetes megvalósításához, a nehézségek leküzdéséhez szükséges?« Nem lehet elfeledni soha ezt a pillanatot. A két­ezer ember hangja egybeolvadva zúgta az igent s percekig dübörgött a taps, milliók küldöttei feleltek, adtak választ a pártnak, a kormánynak, tettek ígére­tet a nemzetnek. 1848-ban, amikor Kossuth az országgyűléstől a hadsereg megszavazását kérte, tán akkor volt ilyen nagy és felemelő történelmi pillanat, tán akkor volt ilyen egységes, ilyen felemelő a nemzet válasza, mely­re Kossuth így tudott csak felelni: »Leborulok a nem­zet nagysága előtt«. A nemzet összefogása, a nemzet nagysága ott érződött az izzó pillanatban, a tapsorkán­ban. Történelmi pillanat volt — éreztük mindnyájan s hisszük, hogy az volt, mert az kellett hogy legyen, amikor kétezer ember ajkáról megszólalt a nemzet; kétezer ember válaszán át tettek hitet milliók: együtt a párttal, a kormánnyal s a néppel a népért. E történelmi pillanatban gondolatban leborultunk nemzetünk nagysága előtt... Kétezer küldött hullámzó tömege vonul lassan fel­felé a parlament vörös szőnyeggel borított lépcsőin. A somogyiak külön csoportban, elöl Vargha Károly országgyűlési képviselő, Losonczi Pál, a barcsi Vörös Csillag tsz elnöke, a Szocialista Munka Hőse, egysor- ban György Lajos hetesi plébánossal, dr. Tarján László orvossal. Fent a lépcsősor végén Dobi István és Nagy Imre elvtárs fogadják a küldötteket. A zene­kar Erkel: Hunyadi László nyitányát játssza, amikor a magnéziumlámpák vakító villanásaitól kissé hunyo­rogva, a somogyi küldöttek kezet szorítanak Nagy Imre elvtárssal, Dobi elvtárssal. Aztán elvegyülnek a küldöttek hullámzó tömegében, engedik, hogy e hullá­mok tovasodorják őket. Hol lassan, tipegve sétálnak, majd belesodródnak egy vidám hangulatú csoport kö­zepébe, s összekoccintják poharaikat a borsodiakkal, a bányászokkal, a Rákosi Mátyás Művek dolgozóival. A somogyi tsz-tagek ismerkednek az alföldiekkel, a gabonatermésről beszélnek, csakhamar izzó vitába merülve. Másutt a mezőgazdasági. gépgyáriakkal cse­rélnek szót, vitatják kíméletlenül a nemrég hozzájuk érkezett mezőgazdasági gép egy-egy hibáját. Hasznos találkozás, termékeny eszmecsere ez. De a legtöbb szó a népfrontról esik, hiszen mindnyájan bent élnek még a kongresszus izzó, lelkes hangulatában. Most szü­letnek a tervek, hallatszanak a sóhajtások: »Bárcsak felszólaltam volna«, ... »Nézzék meg majd a mi nép­front-bizottságunkat ... « Poharazgatnak s mindenün­nen hallatszik: »Majd ha hazamegyünk, de másképp fogunk munkához«. Egy budapesti professzor kiváncsi somogyi kül­dötteknek mutatja s magyarázza türelmes, okos sza­vakkal a parlament szépségeit, a freskókat, a Rudnay- tervezte gobelint. Egymást soha nem látott emberek szorítanak kezet, fogadnak barátságot. Előkerülnek a noteszek, nevek, lakcímek cserélődnek. Nincs isme­retlen, a melegség, barátság, összefogás teremt ma kö­zös nyelvet, a megértés nyelvét. SOMOGYI DALOK A PARLAMENTBEN Ismerősökre bukkannak a somo­gyiak; Ács Lajos elvtárs, a Központi Vezetőség titkára üdvözli ismerős­ként őket, s csakhamar ott van kö­zöttük Molnár Zoltán író is. A nyolcvan somogyi ismét összeverő­dik, átkarolják egymást, s csakha- mar felhangzik a tömeg zaját, túl- szárnyalva az első somogyi dal: »Széles a Balaton vize ... «, s az­tán ki nem fogy a lelkes csoport a dalból, egyik nóta a másikat követi. A más megyebeliek odacsoportosul­nak, csodálva figyelik a dalos somo­gyi embereket, s aztán lassan-las­SOMOGYI DALOK A PARLAMENTBEN san, észre sem véve, egyszerre csak velük együtt dúdolják, majd har­sogják a »Réten, réten, sej a kapos­vári réten . .. « fülbemászó dallamát. Jönnek hamarosan a tanulékony vetélytársak. A borsodiak is követik a példát, összegyűlnek, s csakhamar igyekeznek túlszárnyalni, túlharsog­ni a kezdeményező somogyiakat. De a somogyiak még ércesebben zengik: »Kis kút, kerekes kút...« Megfogja az embereket a dallam varázsa; a dalok egy kis somogyi levegőt, egy kis darab Somogyot teremtenek ott a folyosón, s a daloslelkű küldöttek egy pillanatra hazagondolnak a csa­ládra, küldőikre, a somogyi ezrekre, akik bizalommal, várakozással fi­gyeltek két napon át a kongresszus­ra, s figyelnek majd a hazatérő kül­döttek szavára. Száll a dal, átkarol­ja egymást a lakócsai dolgozó pa­raszt, az igali kombájnos, a szuloki tsz-elnök, a kaposvári orvos és a he­tesi pap, akik most egyek a dalban -- s odahaza egyek lesznek a hazá­ért végzett munkában ... Nagy Tamás. ha. Nem tudnék egy percig sem nyugodtan aludni, ha tartoznék valakinek'1 — mondja a vékony­ka, kedves gazdasszony. De úgy látszik, mégis csak jó álmot alusznak, mert íme, nem há­borgatja nyugalmukat az, hogy ál­lamunknak több mint 10 ezer fo­rint pótkivetés és banktartozás rendezésével adósai. „Nincs miből megfizetni“ — hajtogatják egyre — sne haragudjanak, kedves ígér bácsiék, ha újra azt mondjuk: de­hogy nincs —i csak akarni kellene. Itt van a hiba, itt, itt. I GER BÁCSI és a többi egyébként mindenben pél­dás gazda valahogy nem érzi ma­gáénak ezt a tartozást. Egy fél­világért sem akarják elismerni, hogy pedig ők maguk is csinálták azt az adósságot, amikor tagjai voltak a feloszlott tsz-nek. A tsz nem egy emberé, hanem az övék is volt, ők éppen úgy részesei vol­tak munkájának, gazdasági irányí­tásának, mint a többiek; a vezető­ség, az elnök és így tovább. A hi­telt tehát közösen vették maguk­ra, közösen terheli őket most is az adósság. Ez alól a kötelezettség alól nincs kibúvó. Az már a gaz­dák rövidlátását jelenti, hogy a felkínált, 24 havi kedvezményes fizetési lehetőséget csak kevesen vették igénybe. Pedig így mind­járt kisebb lett volna az egy hó­napra eső teher. Igerék a jó gazdák közé tartoz­nak, mint említettük, de azok kö­zé is, akik olykor-olykor szeretik sokallani államunk iránti kötele­zettségüket. Nézzük csak, tényleg olyan súlyos, olyan nehéz ez a te­her? — „Mennyi volt az adójuk, ígér néni, a háború előtt, tudja, még a pengős világban.1' — „Hát úgy 300 pengő“ — mondja gya­nakodva, latolgatva a kérdést, s aztán sietve hozzáteszi: „De ki is fizettem ám egy vemhes ló árá­ból!'1 Nocsak, jól van. Helyben va­gyunk. — Mennyi most az adójuk? — Hát 2000 forint egy évre. — S mennyit ér most egy vem­hes kanca? Meghökken, zavartan pill^ntgat urára, s úgy mondja, lassan nyújt­va a szót: — Most? 5000 forint körül van. — Aztán elpirul, el egészen a haja tövéig, s most már úgy nézeget szégyenlősen a körötte állókra. —‘ De az idén jégkárunk is volt, so­kat elvert az eső, teszi hozzá, hogy mégiscsak tartsa valahogy az iga­zát. Akkor hát beszéljünk erről is. — Kaptak-e ígér bácsiék jégkár­térítést? Csend. Aztán úgy mondja ígér Ferenc: — Kaptunk pénzt, 1200 forintot, meg beadási kedvezményt is. Ele­get tudtunk tenni mindennek. ■g'GEN. ígér Ferenc 17 holdas középparaszt eleget tudott tenni mindennek, s lám-lám még mindig bőségesen maradt sokfaj­ta érték gazdaságában. A legna­gyobb hazugság lenne azt monda­ni rá, hogy elégedetlen, hangos­kodó, követelődző. De azért vala­hogy szűkkeblűén méri elismeré­sét a mai „forintos1' világnak. Pe­dig látja ő, látja jól, hogy nyu- godtabb, békésebb az élete, örül, hogy egyenes derékkal, egyenlő­ként járhat az egyenlők között, hogy nincs, akinek hajbókolnia kell, nincs grófnő, aki csókra nyújtja dologtalan, henye kezét, nincs megalázás, s hogy nem lené­zett, megvetett ember többé, ha­nem olyan magasra emelt dolgos paraszt, akire számít, akinek mun­kájára, becsületére, ' igyekvésére épít az ország, mert ő az ország egyik talpköve. Tudja ő ezt és en­nek tudatában él, dolgozik, telje­síti kötelességét. De mikor olyan nehéz megválni attól az adós-l ságtörlesztő pénztől, melyért ősz óta oly sokat dolgo­zott, mikor olyan nehéz eladni az ötvennél is több baromfiból egy csomót, a1 gazdag termésből egy­részt, hogy aztán oda kelljen adni ezért az adósságért, melyet nem is érez magáénak. Mindez — ami itt van előtte — most az övé, de az, az a teher nem, az a t’sz-é volt, az nem az övé, ígér Ferencé. így gondolkozik. S a tsz? A tavaly ősszel oldott kéveként szétbomlott tsz? Az sem volt az övé, mert ha azt is magáénak tartotta volna ígér Ferenc és sok-sok társa, az a tsz most állna és virágozna. •T)E NEM A MÚLTRÓL és a „hogyan kellett volná“-ról akarunk beszélni. ígér bácsi, Hor­váth Györgyné, Balatinesz István és a többiek úgy vélik: jobban megtalálják számításukat, ha a maguk gazdái. Szabad akaratuk van, úgy rendezik életüket, ahogy legjobbnak látják. S államunk megad nekik minden segítséget ahhoz, hogy többet tudjanak ter­melni, teltebb legyen az istállójuk, több a pénzük, jobb a ruhájuk. Csak örülni tudunk annak, ha egyéni parasztjainknak is köny- nyebb a megélhetésük, nagyobb a termelési kedvük, még gondtala­nabb, szebb az életük. De ugyanakkor szigorúan meg­kívánjuk tőlük is kötelességük be­csületes teljesítését. G ERRE GONDOLNIA KELL a sok ígér Ferencnek, mert villanyt, orvosi rendelőt csak ak­kor lehet építeni, ha van miből, ha van miből valóraváltani eze­ket a kívánságokat. S hogy valóra- válthatók legyenek ezek, nagyrészt az ő államunk iránti helytállásu­kon is múlik. S ez az érem másik oldala. Szíjj Róbertné Jlengi/eltótiban Láttuk, haLL&ttuk... ÖREGLAK MÉLTÓ VERSENYTÁRSA A fonyódi járás egyik legnagyobb és legjobb községe Lengyeltóti, mél­tó versenytársa szomszédjának, öreglaknak. Maguk a falu dolgozó parasztjai is büszkék községük jó hírére és további szorgos munkájuk­kal öregbítik azt. Az őszi mezőgaz­dasági munkával sem vallanak szé­gyent, a búza kivételével az ősziek már földben vannak, a burgonyát betakarították, a kukoricából sem sok van vissza. Az őszi munkában élenjár Szentes József tanácstag. Jó munkájáért most is tanácstagnak je­lölték. Papp Ferenc dolgozó paraszt­ban szintén bíznak dolgozótársai, s a körzetében lakók őt jelölték kép­viselőjüknek a tanácsba. A község dolgozó parasztjai amellett, hogy földjeiket gondosan megművelik, nem feledkeznek meg állampolgári kötelezettségük pontos, sőt sokszor határidő előtti teljesítéséről sem. Évi vágómanhabeadási kötelezettsé­güknek 109, tojásbeadási kötelezett­ségüknek pedig 102 százalékra tet­tek eleget a lengyeltóti gazdák. A kukoricabeadási kötelezettség telje­sítésében mutatkozó lemaradást pe­dig rövidesen pótolják. A TSZ-TAGOK IDEGENKEDNEK AZ UJ BELÉPŐKTŐL A község két termelőszövetkeze­te közül jelenleg talán a Táncsics tsz végez jobb munkát. Néhány hold búza kivételével náluk sincs már vetnivaló. A tsz tagjai erőssé kovácsolták termelőszövetkezetü­ket, szép jövedelemre tesznek szert ebben a gazdasági évben, kb. 60 forint jut — pénzbe átszámítva a terményféleségeket is — egy mun­kaegységre. De a további fejlődés útjába maguk a tsz tagjai áilnak azzal, hogy idegenkednek az új be­lépőktől és nem igyekeznek meg­ismertetni, megszerettetni a köz­ség dolgozó parasztjaival a tsz-t, a közös gazdálkodást. JOGOS KÉRÉS A FÖLDMŰVES­SZÖVETKEZETEKTŐL A község gazdái elmondják, hogy példásan eleget tesznek kötelezettsé­geiknek, de mindjárt arról is szól­nak, hogy ők is jobb, körültekintőbb munkát várnak a földművesszövet­kezetek járási és megyei központjá­tól. Pl. nincs lámpaüveg a lengyel­tóti földművesszövetkezetben; Kani­zsáról, Keszthelyről kell hozatni a felvágottat. Nincs a boltban sem sajt, sem vaj, pedig az »idegenfor­galma« is nagy á községnek, kórhá­za, bírósága van. A VILLAMOSMÜVEK FIGYELMÉBE! A negyedik negyedévben kibő­vítették a villanyhálózatot, örül­nek is nagyon a falu lakói. De a Villamosművek nem gazdaságosan végzi a hálózatkibővítést. A köz­ségi tanács megkérdezése nélkül jelölik ki az oszlopok helyét abban az utcában, ahol csupán 3—4 csa­lád élvezi majd a villanyvilágítás előnyét, azok az utcák pedig, ahol 50—100 család kapna maid vil­lanyt. kimaradnak a hálózatbőví­tésből. SZÓRAKOZÁS, TÁRSADALMI MUNKA Estéről-estére több fiatal jön ösz-i sze a kultúrotthonban, ho,gy ott kö- zösen elszórakozzanak és. az ott ta­nultakkal majd másokat is elszóra- kutassanak. »Lyukas a tető« címmel tanulnak színdarabot, a -tanécsvá- lasztáskor pedig »A követleni ta­nácselnök« c. színdarabot'. adják elő. Társada'mi munkával a sportpályára öltözőt építenek. Fiatalok, idősebbek, dolgozó parasztok, iparosok egyaránt kiveszik részüket a közös munkából, EGY TELJESÜLT KIVÄNSÄG A tanácstagjelölő gyűlések befe­jeződtek Lengyeltótiban. A jelölő- gyűléseken elmondták a dolgozó parasztok, hogy szeretnének házi­kenyeret süttetni. A községi tanács közbenjárására lehetővé vált, hogy Lengyeltóti lakói hetenként két­szer a péküzemben házikenyeret süthetnek, MÉG A LUCASZÉK IS GYORSABBAN KÉSZÜL A lengyeltóti apaállatistálló a köz­mondás szerint, épül — úgy, mint a lucaszék. Négy év óta építik. Ne­gyedévenként kapják a biztatást az illetékesektől a község vezetői: majd a jövő negyedévben rákerül a sor — és ha egy év lejár, jön az . újabb biz­tatás: — majd a jövő esztendőben.—■ Szeretnék a lengyeltótiak, ha négy év után biztatás helyett apaállatis- tállót kapnának. TISZTA VIZET — A KUTAKBA! A község közkútjainak tisztítási díját a Megyei Tanács fizeti. A díj kifizetésével a Víz és Csatornamű- veknek nincs is semmi baja, meg­kapják kutanként a 600 forintot. Csupán ott a hiba, hogy a kuta­kat nem tisztítják. Helyes lenne, ha a Víz- és Csatornaművek — ha már a munkát elvállalta — meg is csinálná, mert Lengyeltóti lakói használni szeretnék kútjaikat. P. I. A vetés befejezésével köszöntik a tsz-ek élenjáró dolgozóinak tanácskozását a balatonendrédi Kossuth tsz tagjai A balatonendrédi Kossuth tsz tagsága jó munkával készül a ter­melőszövetkezetek élenjáró dolgo­zóinak vasárnapi tanácskozására. A tsz a 25-i értékelés szerint búza­vetési tervét 96 százalékra, az őszi­árpáét 70 százalékra teljesítette. A tsz tagjai vállalták, hogy a ta­nácskozás tiszteletére ezeket a vetési tervét 89 százalékra, rozs- munkákat vasárnapig befejezik. IMI ÜLT - JELEN MOSDÓS Mosdós község elöljárósága — amely természetesen szép birtoko­kon gömölyűre hízott vezetőkből áll — 1933-ban érdekes szegénységi bi­zonyítványt állított ki. A szegény, szerencsétlen, alig néhány tízezernyi holddal rendelkező őrgróf Pallavicini Györgynének igazolták, hogy vagyo­na csekély, keresete nem több az egyszerű napszámosok kereseténél. Megható nagylelkűség! Valóban megragadó, hogy a nemeslelkű elöl­járók milyen együttérzéssel támogat­ták a jólétben dúskáló kérelmezőt. Emberbaráti érzelmektől hullatott könnyeik mellett észre sem vették azt a sok-sok éhezőt, nélkülözőt, aki nyomorúságos sorsát éppen a »sze­génységi bizonyítvány«-ra szoruló földbirtokosok miatt viselte... A felszabadulás óta gyökeresen megváltozott a mosdósiak élete. A gróf kastély ma már iskolaszanató­rium, ahol több mint száz gyermek vidám kacagását visszhangozzák a park fái. A kis betegek megfelelő szakmai kezelés mellett várják gyó­gyulásukat, ugyanakkor iskolai ok­tatásban is részesülnek. Az apáca­kolostort is kultúrházzá építették át, továbbá gazdagon felszerelt könyv­tár járul hozzá a dolgozók művelő­déséhez. A nemrég megalakult népfront-bi­zottság több új terv megvalósításán fáradozik, amely ugyancsak a köz­ség fejlődését célozza. Ilyen az új vasútállomás létesítése, az országút meghosszabbítása, játszótér építése, továbbá a község fásítása. A falu, lakói társadalmi munkával is hozzá kívánnak járulni életük, szebbététe- léhez.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom