Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-12 / 216. szám
Egy újabb év eredményes munkája, faarca öregbíti a sávolyi Szabadság tsz hírét. Rövidesen mérlegre; kerül az elmúlt év munkája, s az új úton haladó dolgozó parasztokban v újból megerősödött a gondolat: jól választottak akkor, amikor összefogtak, hogy közös munkájuk nyomán gazdagabban teremjen a föld, szebb legyen az elet. Születésénél^ ötödik évfordulójára készül a termelőszövetkezet. A fél évtized alatt mély gyökereket eresztett a közös gazdálkodás gondolata Sávolyon. 1949-ben, amikor 9 család lépett az új útra, sokan kételkedtek még életrevalóságában. Eredményeik azonban újabb 30 családot vonzottak a íközös gazdálkodásba, s minden nehézség elÖTÖDIK lenére virágzott, fejlődött ja termelő- szövetkezet. A múlt év őszén vihar dúlt a Szabadság tsz-ben is. Az ingadozók, akik imég nem tudtak dönteni véglegesen magukban, akiket húzott vissza a régi, megszokott élet — aztán az ellenség is biztatta őket — a szövetkezet feloszlatását akarták. Orbán Károly, a tsz elnöke, Horváth György, Árvái József, Farkas Irma, Gyarmati Jenő és a többi szilárd termelőszövetkezeti tag kitartott a »Szabadság« mellett, nem engedték felbomlasztani azt. Tíz családot kiÉVE AZ zártak maguk közül, hogy gondolkodjanak. S ezek közül néhányan már rájöttek: helytelenül cselekedtek, amikor a tsz ellen voltak, ma már látják, hogy jobb lenne a közösben. A falu egyéni gazdái is nézegetik a tsz-t, de még gondolkodnak, várják a zárszámadást. A tsz tagjai keressék fel, hívják magukhoz őket. A Szabadság tsz is mint a fiatal gyermek növekvőben, fejlődőben van. Van .még sok nehézség. Nevelni kell az embereket, fejleszteni' kell a nagyüzemi gazdálkodást. Még ott IJ J t TÓI vannak a tsz portáján az titkos múlt maradványai is, a régi cselédlakások. Szeretnének új házat építeni a régiek helyett, s elfoglalni azt az épületet is, amelyben valamikor ki- zsákmányolóik laktak. Jogos a panaszuk a felsőbb szervek felé, amelyek nem intézkednek az épület ügyében, s ezzel akadályozzák a tsz fejlődését, a szorgalmas tsz-tagok pedig minden támogatást megérdemelnek. Már új mag hull a termelőszövetkezet földjébe. Érik a szőlő, sárgul a kukorica, kazlakban áll a széna, a takarmány, a tsz portájára terménnyel megrakott szekerek érkeznek a mezőről. A betakarítás napjai váltogatják egymást. A jó gazda szemével gyönyörködnek a gazdag termésben a boldog termelőszövetkezeti tagok. Nem feledkeznek meg azokról sem, akiket az árvíz sújtott. Többek között 100 mázsa szénát küldenek a Szigetköz árvízsujtotta dolgozó parasztjainak. öt esztendő nem nagy idő, de a Szabadság tsz tagjainak életében azt jelenti, hogy a bizonytalan élet helyett a biztos élet költözött otthonukba, hogy derűs jelenük, még boldogabb jövőjük alapjait rakták le. Ez még csak egy növendékbika — mondja Gyarmati Jenő, alki 5 bikaborjat és 3 növendékbikát gondoz nagy szakértelemmel. Képünkön a »Zsigá«-t mutatja, amely már kifejlett apaállatnak is megfelelne, olyan a »termete«. Dicséretet érdemel Gyarmati Jenő tehenész, aki nemcsak a termelő munkában, hanem a társadalmi munkából is kiveszi a réorban karoly, i ■a tsz munkaérdemrenddel kitüntetett elnöke. Szívvel-lélekkel harcol iaz új paraszti életért, erős kézzel vezeti a Szabadság termelőszövetkezetet. Tekintélye van a járásban, a megyében is. Tanácsaival, gazdag tapasztalatával segíti a gyengébb termelőszövetkezeteket, az ő jó munkájának az eredménye is, hogy a sávolyi Szabadság tsz első a marcali járásban és megye-, sőt országszerte elismert jó eredményeiről. Gazdag széna- és vetett-takarmánytermést takarított be az idén a tsz. 1392 mázsa szálastakarmányuk termett. A tagok között 504 mázsát osztottak ki. Egy-egy munkaegységre 6 kg jutott. Képünk azt mutatja, amint a harmadik kaszálású lóhert hordják be a tsz hatalmas pajtájába. Erős, szép lovak vannak a tsz-ben, nem is okoz nehézséget a beta-ka rod ás. S hogy lóállo- mányukaf tovább fejlesszék, rendbetettek egy istálló- részt, hogy az állami méntelep apaállatainak helyet adjanak. Elhatározták ugyanis a tsz tagjai, hogy hidegvérű lótenyésztéssel is foglalkoznak. MELLÉK ÜZEMÁG Nem hever kihasználatlanul az öreg gőzgép sem a tsz-ben. Egy-két szakember már néhány éve üzemképessé tette és házilag készített fűrészelőgépet állítottak be, amellyel gerendát, deszkát tudnak fűrészelni. Nagy gondot fordít a Gondosan előkészített talajba, tisztított, csávázott vetőmagot tesznek, s mindezt időben elvégzik. Szeptember 5-ig elvetették a 17 hold ősziárpát, földbe került 3 holdon az ősziborsó takarmánykeverék is. A rozs alá is élő van készítve a talaj, csak a minőségi vetőmagot várják és azt is vetik. Képünkön a vetőmag tisztítását tsz a gabonatermelésre és csávázását végzik a növénytermelési brigád tagjai A rostánál Gomfoócz Erzsi és Árvái Mária szorgoskodik, a csávázott vetőmagot pedig Bartó István és Árvái László szárítják ponyvára terítve a nyárvégi nap sugaránál. HORVÁTH GYÖRGY a »Kiváló termelőszövetkezeti tag« kitüntetés tulajdonosa. Méltán érdemli meg e kitüntetést Horváth György, hisz a rábízott anyasertéseknél 9—10 a fialási átlag. Prémiumként már 6 darab süldőt kapott és előlegként 10 mázsa kenyérgabonát vitt háza. 438 munkaegységet szerzett eddig. Zárszámadásig — mint mondja — az 500 is meglesz. Ez pedig több mint 40.000 forint jövedelmet jelent pénzben és terményben Horváth Györgynek. A 100 MALAC, mint a sáskák esnek a zöldre, melyet Horváth György sertésgondozó szór nekik. A korszerű sertésólban 21 anyakocát gondoz Horváth György szakszerű munkával. Pontosan kiszá mított adagokat ad az anyakocáknak, fő’eg a zöldtakarmány adagoló .savai ér el jó súlygyarapodást. Természetes, nem marad el az anyáknál az 1 kg abraktakarmány sem. A sertéstenyésztés szép jövedelmet biztosít a termelőszövetkezetnek és a beadáson felül még szabadon is tudnak eladni. Ez aztán burgonya — mondják a termelőszövetkezet látogatói, s joggal büszkélkedik a növénytermelési csapat a holdanként 118 mázsás burgonyaterméssel. Farkas Irma és Koca '.Irma, a tsz két csinos fiatalja, derűs kedvvel végzik a i burgonya válogatását. Szaporán megy a burgonya válogatása, hisz nem sok válogatni való van rajta. Alig van apró szem közötte, csak a hibásakat dobják félre. Jó munkájukért elismerés illeti Tóth Lajosné, Tamás Erzsébet, Domsa Lajosné, Baksics Lajosné tsz-asszonyokat. LÄNC-LANC ESZTERLÄNC ... Vidáman játszanak a termelőszövetkezeti tagok gyermekei* Huncutul mosolyognak a fényképezőgép lenesé jébe. Igaz, nem is minden nap adódik olyan alkalom,' hogy fényképezz ék őket, s nem maradhat, le a képről még a legkisebb, a kis Orbán-baba sem. Jó volna azonban, ha a tsz vezetői meghallgatnák a gyerekeket, s legalább játszótérről, hintáról gondoskodnának számukra. Az ügy es szakemberek ezt meg is tudnák csín álnl szét, mint DISZ-titkár. Farkasék háztáji anyakocája Minden tsz-tagnak azt kívánjuk, hogy ilyen anyasertése legyen a háztáji gazdaságban. Farikas Irmáék anyasertése 10 malacot nevel. Horváth János.