Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-05 / 210. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Bulgáriai naplójegyzetek Boldog emberek Virág Ferencné a párt munkása Somogyi írók versei Köszöntjük a hős bányászokat , A MAGYAR DOLGOZÓK PÄR TJA AA EGYE 1 PÄI RTBISÍ TTSA't lA PiJ A I XI, évfolyam, 210. szám. ARA 50 FILLER *jl Vasárnap, 1954 szeptember 5. KÉSZÜLJÜNK FEL A PÁRTOKTATÁSI ÉVRE Pártunk alkotmányában, a szervezeti szabályzatban jelentős helyet foglal el a kommunisták kötelessége! között eszmei-politikai (színvonaluk szakadatlan növelése. Ahhoz, hogy párttagjaink az előttük álló feladatok jelentőségét megértsék, magukévá tegyék és a párthatározatok megvalósítására mozgósítani tudják a pártoiikívüliek széles tömegeit, rendszeresen tanulmányoz- niok kell a marxista-leninista elméletet, ® azt meg kell tanulniuk a megye, a járás, az üzem, a hivatal, a község, a tsz, a gépállomás vagy állami gazdaság viszonyára alkotó módon alkalmazni. Erre most, az új oktatási évben kiváló lehetőség kínálkozik, hiszen az új pártoktatási évben a harmadik pártkongresz- szus anyagainak, határozatainak tanulmányozására kerül sor. Ez ja tananyag pedig a legszervescbben hozzákapcsolódik mindennapjainkhoz, mostani munkánkhoz, s a tananyag alapos elsajátítása megmutatja minden kommunista számára, mit kell tennie most és a jövőben az ő területén népünk felemelkedéséért. Megyénk kommunistái nagy várakozással tekintenek az új oktatási év elé. A Vaskembinát párttagjai majd a kongresszus anyagainak tanulmányozása közben értik meg valójában, hogy pl. az önköltség csökkentése hogyan érezteti kedvező hatását a dolgozók anyagi Jólétének növelésében. A tahi gépállomás kommunistáinak is az oktatási anyag mutatja meg, mit kell tenniük a ísz-ek megerősítéséért, a gépi munka színvonalának emeléséért, a mezőgazdasági határozat végrehajtási írt, A kastélyosdombói Felszabadulás tsz cktáíásba bevont tagjai az oktatási évben megtanulhatják, hogyan kell helyesen értelmezni pártunk parasztpolitikáját, <s mi a feladatuk a termelőszövetkezeti mozgalom további kiszélesítésében. A falusi pártszervezetek tagjainak szintén sokat ad a kongresszusi határozatok megismerése. Megmutatja, mi a kötelességük az állampolgári fegyelem példás betartásában, a kommunista példamutatás érvényre- juttatásában. A tanácsapparátusban dolgozó kommunistákat is elsősorban a tananyag elmélyült tanulmányozása ébreszti rá a bürokráciamentes, egyszerű és olcsó, gyors ügyintézés szükségességére, s megmutatja, milyen módén valósíthatják ezt meg. Ahhoz azonban, .hegy párt- és állami életünk bármely területén dolgozó kommunistáink éles fegyvert kapjanak az osztályellenség elleni harc folytatásához a kongresszusi anyag tanulmányozása révén, szükséges, hogy a múlt évinél sokkal gondosabban és lelkiismeretesebben készüljünk fel az új oktatási évre. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az oktatás sikeréért tettünk (komoly lépéseket. Időben kiválogattuk a propagandistákat, s közöttük számosán vannak gyakorlott, a múlt évben is eredményesen dolgozó eivtársak. A múlt évinél sokkal több pedagógust, mezőgazdasági szakembert, vállalatvezetőt, igazgatót bíztunk meg propagandista munkával. örvendetes javulás az is, bogy egyes járási párt vezetőink is sokkal nagyobb felelősséget éreznek az oktatásért, mint ni. (Marcaliban, ahol a járási bizottság minden tagja vállalt tanfolyamvezetést. Számos olyan propagandistánk van, mint pl Tompa Ákos elvtárs a barcsi Vörös Csillag itsz-ben, aki a nyár folyamán áttanulmányozta az anyagot, s becsületesen felkészült fontos pártmegbizatása jó végrehajtására. A tengődi állami gazdaságban Folmeg János elvtárs, propagandista rendszeresen foglalkozik hallgatóival, s igyekszik biztosítani, hegy azok mindnyájan megjelenjenek majd a foglalkozásokon. ; A /hallgatók kiválasztása is időben megtörtént megyénk legtöbb párt alapszervezet ében, /mint, pl. Gi- gén, öreglakon és még számos helyen. Volt azonban olyan eset is, ahol lebecsülték az oktatás jelentőségét, nem fordítottak kellő gondot az önkéntesség betartására, s az utolsó napokra hagyták a hallgatók »kijelölését*, még jobbik esetben — kiválogatását. Az is súlyos hiba, bogy pl. !>. iKefeüzemben a pártszervezet minden tagját mechanikusan beosztották az oktatásba, ahelyett, hogy személyesen, egyénenként beszélték volna meg velük (a tanulás jelentőségét. A mezőgazdaság szocialista szektorai közül az állami gazdaságok és gépállomások — nyugodtan elmondhatjuk — felkészülten várják az oktatás kezdetét. A termelőszövetkezetek előkészületei korántsem mutatnak ilyen megnyugtató képet. A közel X6Ö, pártszervezettel rendelkező tsz közül több mint százban nem szerveztek politikai oktatást. Járási bizottságaink több helyen propagandista-hiányra hivatkoztak. így pl. a látrányi Alkotmány tsz-ben azért nem indítanak szervezett oktatást, mert nincs megfelelő propagandista, s ezért a fonyódi járási bizottság a könnyebb megoldást választotta: egy tömegpropaganda előadássorozat indítását vette tervbe ebben a tsz-ben. Az is előfordult, hogy a termelőszövetkezeti kommunistákat a községi pártszervezet oktatásába vonták be. Pedig ennek fordítva kellene lennie: az egyénileg dolgozó parasztoknak kellene a termelőszövetkezetek kommunistáival a tsz-ben együtt ta- nulniok, js így alkalmuk és lehetőségük lenne a tsz-ek belső életét, munkáját, a nagyüzemi gazdálkodás előnyeinek a gyakorlatban való beigazolódását megismerniük. Ez felmérhetetlenül sokat segítene az egyéni gazdáknak abban, hogy közelebb kerüljenek a tsz-hez és mielőbb elhatározhassák magukat arra, hegy a boldogulás — közös gazdálkodás útjára lépjenek. / Annak ellenére, hogy a (propagandisták és hallgatók kiválasztásán /túljutottunk, . a. továbbiakban sem szabad egy pilianatra sem szemünk elől tévesztenünk a pártoktatás jelentőségét. A felsorolt hibák kiküszöbölésével ez oktatási év megkezdéséig visszalévő rövid időben is felmérhetetlenül sokat tehetünk és kell is (tennünk az oktatás sikeréért. A kongresszus útmutatásai nyomatékosan felhívják figyelmünket a falusi politikai munka jelentőségére. Nézzük meg tehát, hogy a falusi pártszervezetekben kellő számú dolgozó paraszt — párttag és pár- tonkívüli — szerepel-e az oktatásra jelentkezettek névsorában. Járási bizottságaink — különösen a csurgói, fonyódi és nagyatádi JB-k :— fordítsanak nagyobb gondot a tsz-ek- ben az oktatás alaposabb előkészíté- tésére Vegyék figyelembe, hogy a szövetkezeti parasztok nevelése, szocialista gondolkodású emberekké vaió átformálása, a munkához való helyes viszonyuk kialakítása, a közvagyon megbecsüléséért és gyarapításáért való felelősségérzetük kialakítása — a kommunisták elsőrendű feladata. Mi más adna erre jobb alkalmat, mint éppen a szervezett pártoktatás? A páríoktatási év előkészületeinek leggyengébb pontja a propagandisták felkészülése. Pedig nem kell részletesen magyaráznunk, hogy a pronagandamunka sikere, hatékonysága nagymértékben a propagandistától, annak felkészülésétől függ. Könnyű belátni, hogy csak az a propagandista tudja híven betölteni felelősségteljes hivatását — az tudja jó! megtanítani hallgatóit a kongresszus történelmi jelentőségű határozataira, s csak az tudja annak megvalósításáért harcba vinni az élcsapat tagjait, aki már az oktatási év kezdete előtt megtanulja a kongresszus anyagát. A propagandisták nyári továbbképzése éppen ezt a célt szolgálja, s ebben kell pártszer- veinknek és pártszervezeteinknek az eddiginél sokkal hatékonyabban segítséget adniok. Mindent egybevetve: a pártoktatás szervezeti előkészítése — néhány esettől eltekintve — jónak mondható. A jövőben fokozottabban leéli ügyelnünk a politikai munkára, a meggyőzésre: magyarázzuk fáradhatatlanul minden, az. oktatásba bevont elvtársnak, hogy a tanulás, tudásunk, politikai látókörünk szélesítése fonícs pártkötelességünk. A visszalévő idő gazdaságos felhasználásával érjük el, hogy zökkenőmentesen kezdhessünk a kongresszus anyagainak szervezett tanulásához: Ettől függ nagyrészt az új oktatási év sikere. Gépállomásaink az őszi munkák küszöbén Gépállomásaink a nyári kampány befejezéséhez értek. Számot, kell vetniük, hogyan dolgoztak, hogyan állták meg helyüket a nyári munkák nagy csatájában, mérlegelni kell eddig végzett munkájukat, hogy pártunknak adott szavukat valóra- váltották-e. Gépállomásaink egy része becsülettel helytállt a munkákban, nagyrésze azonban súlyosan lemaradt a tervek teljesítésével. A darányi gépállomás teljesítette egyedül trak'tormumfca tervét 113 százalékra, talajmunka tervét 12 gépállomás, tarlóhántási tervét pedig csak 7 gépállomás teljesítette 100 százalékra. Az iigali, a ladi és a kaposvári gépállomás áltálában minden munkában az utolsók között van, nem teljesítik híven pártunknak adott szavukat, nem töltik be a munkásosztály küldöttei megbízatást a körzetükhöz tartozó dolgozó parasztok között. Ideje lenne már végre, ha mindhárom gépállomás vezetői és dolgozói megszívlelnék a bírálatot és változtatnának munkájukon. Az idő is sürget és meg kell kezdeni, illetve már meg kellett volna kezdeni a vetőszántást, mert csak jó talajelőfeészítéssel tudnak dolgozó parasztjaink, termelőszövetkezeteink jó termést elérni jövőre. Segítsék gépállomásaink dolgozó parasztjaink munkáját, dolgozó népünk jövőévi kenyérellátása tőlük is függ, adjanak meg nekik minden segítséget, hogy ezen keresztül is érezzék a munkásosztály segítő kezét és a j gépállomások töltsék be hivatásukat, amivel pártunk megbízta őket. Induljanak harcba az őszi szántás-vetési terv teljesítéséért, hogy ezt a fontos munkát adósság nélkül, tervük teljesítésével fejezhessék be. Legjobb fraktonnurtkás gépállomások: darányi, csokonyavisontai, nagyatádi. Legrosszabbak: nagybajomi, mernyei, kaposvári. Legjobb talajmunkás traktoros: Laklia József Csokonyavisonta. Legjobb brigádvezető: Duga József Csokonyavisonta. Fokozni kell az állat- és állati termékek begyűjtését Az állat és állati termékek begyűjtése legjobban a fonyódi járásban halad, ahol a gabonabegyüjtés mellett nem feledkeztek meg erről a fontos munkáról. Elfeledkeznek azonban erről a kaposvári, nagyatádi és csurgói járásban, ahol nagyon vontatottan halad az élőállat és állati termékek begyűjtése. Ideje lenne már, ha a begyűjtési szervek vezetői és dolgozói munkához látnának és behoznák a nagyfokú lemaradást, amely közellátásunkat is hátráltatja. A járások sorrendje: Járás: 1. fonyódi 2. tahi 3. siófoki 4. marcali 5. barcsi 6. csurgói 7. nagyatádi 8. kaposvári Begyűjtési hiv. vezető: Győréi József Kovács István Balassa Tibor Sifter Jenő Horváth Sándor Horváth György Borba ndi Ambrus Gajdos László Rendezzék adótartozásukat a kaposszerdahelyiek A kaposszerdahelyi dolgozó parasztok 113 százalékra teljesítették második negyedévi adófizetési tervüket. Azonban úgy látszik, mostanában megpihentek babérjaikon, mert a harmadik negyedévi tervvel mindössze 43 százalékra állnak. Igaz, erősen megfogadták, hogy már a jövő hét folyamán nagymértékben emelni fogják ezt a százalékot, s a hónap végére nem maradnak adósai államunknak. Jelenleg 10—15 olyan gazda van a községben, aki komoly ösz- szeggel tartozik még, így többek közt Magyar Imre 10 holdas dolgozó paraszt 3 ezer forinttal, Tóth Imre 9 holdas 4 ezer forinttal van i hátralékban. Persze, rajtuk ke- i vésbbé lehet csodálkozni akkor, | ha tudják azt is, hogy a VB egyik tagja, Kovács József 5 holdas dolgozó paraszt sem tett még eleget állampolgári kötelességének, pedig neki ugyancsak példát kellene mutatni. Nem így gondolkozik Pásti János, aki édesanyjával együtt műveli 4 hold földjüket, s aki mint párttag, példát mutat a község adófizetőinek. Egész évi adójukat befizette már. Az ő, valamint a többi kötelességtudó gazda példáját követve a kaposszerdahelyiek igyekezzenek újra az adófizetésben az elsők közé kerülni. Kaposfő élenjáró gazdái a törvény betartását követelik a tanácstól Kaposfő község egyike azoknak a helységeknek, ahol igen nehezen megy a hízottsertésbegyüjtés. Mint legutóbb jelentették, most, a harmadik negyedév Vege felé csak 48 százaléknál állnak. Nagyon sok az olyan gazda, aki a hí- zottsertésbeadással adósa még államunknak. Ezek közé tartozik pl. Funcs Pál 14 holdas dolgozó paraszt és Véber András 12 holdas gazda is. Az utóbbinak például jó, bőséges termése volt az idén, mégsem rendezte a még tavalyi hátralékot jelentő 60 kg hízóttser- tésbeadását. Pedig példát vehetnének mindannyian az olyan lelkiismeretes falubeliektől, mint amilyen a 6 holdas Somogyi József, aki nemcsak az őszi munkákban, hanem a beadásban is élenjár: egész évi hízottsertésbeadási kötelezettségének eleget tett ebben a negyedévben. Ugyanígy Sashegyi János párttitkár is. Kaposfőnek azok a becsületes és állampolgári kötelességüket pontosan teljesítő dolgozó parasztjai, akik rendezték már beadásukat, elvárják a tanácstól, hogy a hanyagokkal és nemtörődömökkel szemben érvényesítse a törvény szigorát. Épp úgy, mint ahogy ezt Máté Sándor 27 holdas és Rup- pert István 13 holdas gazdákkal tette, akik tojás- és baromiij áran- dóságukat nem akarták rendezni. Csokonyavisontán Kocsis Lajos termelte a legszebb gabonát ségüknek. Nem kellett egyetlen gazdát felszólítani, se elszámoltatni, nincsen hátralékos a községben. A községben termett gabonák minősége általában közepes. A búza fajsúlya 68—69, a rozsé 69— I 70. A legjobb minőségű és legnagyobb fajsúlyú gabonát Kocsis A csokonyavisontai terményraktár előtt egymást kerülgetik a gabonával megrakott szekerek. Ri- nyaújlaki és csokonyavisontai gazdák hordják ide az államnak járó gabonát. A dolgozó parasztok becsületbeli kötelességüknek tartották, hogy a cséplőgéptől azonnal éleget tegyenek beadási kötelezettLajos dolgozó paraszt vitte be a raktárba. Kocsis Lajos egyedül termelt a községben piros búzát/ amelynek fajsúlya 79 volt. A búza igen szépen fizetett, 10—12 mázsát holdanként. Sokan cseréltek tőle vetőmagot, igen megnyerte a gazdák tetszését a gazdagon fizető búzafajta, i Somogyvámos élenjáró gazdái % ' Egy pillanatra sem szünetel a 1 hoz. Ebben a munkában Kovács felgyülemlett istállótrágyát, hogy munka a somogyvámosi határban. Lajos és Fleisch Imre mutatnak jó A gazdák időben hozzáfogtak a jövő évi még gazdagabb termésbetakarítás alapjainak lerakásápéldát. Kovács gazda — amint baloldali képünkön látható — szenövelje a talaj termőerejét. A 11 holdas Fleisch Imre pedig (jobboldali kép) készíti a magágyat kérre rakja és hordja a nyáron' az őszi kalászosoknak.