Somogyi Néplap, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-20 / 197. szám
Éljen augusztus 20, alkotmányunk ünnepe! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁPTJA MÉGVfel PA' RT BIZOTTS A‘G ÄKAK LA P J A XI. évfolyam, 197. szám. ARA 50 FILLÉR Péntek, 1954 augusztus 20. ALKOTMÁNYUNK ÜNNEPÉRE Nagy ünnep van ma: alkotmányunk születésének ötödik évfordulóját ünnepeljük. 1949 augusztus 20-án jelent meg dolgozó népünk alkotmánya. Az alkotmány méltatja a Szovjetunió elévülhetetlen érdemeit hazánk felszabadításában. Rámutat arra, hogy a régi világ urai és védelmezői ellen folytatott hősi harcok árán hatalomra jutott munkásosztályunk a dolgozó parasztsággal való szoros szövetségben, a Szovjetunió támogatásával begyógyította a háború okozta sebeket, s hozzákezdett hazánkban a szocializmus alapjainak lerakásához. Az országunkban négy és fél év alatt végbement mélyreható változásokat rögzíti alkotmányunk, s utat mutat előre. Dolgozó népünk magáénak vallja az alkotmányt. Magáénak vallja azért, mert az történelmi bizonyítéka annak, hogy a dolgozó nép birtokába vette jussát: hazánk teljesjogú gazdájává vált. Félreérthetetlenül megmutatja ezt az alkotmány legelső fejezete, amelyben ezt olvashatjuk: »... A Magyar Népköz- társaság a munkások és dolgozó parasztok állama.« És ha ezt elmondhattuk ezelőtt öt évvel, mennyivel inkább elmondhatjuk ma! Mindennél világosabban és meggyőzőbben mutatja a dolgozó nép uralomraju- tását az a tény, hogy állami életünk minden területén, a községi tanácsoktól az országgyűlésig, mindenütt a nép fiai irányítják, vezetik a'község, a járás, a megye, az ország szocializmust építő munkáját. Ki vitathatná, -hogy az alkotmány élő valóság, ha figyelembevesszük, hogy a munkanélküliség, a kizsákmányolás a nők elnyomása, a szellemi sötétség ismeretlen fogalommá vált előttünk s felváltotta helyét dolgozóinknak az alkotmány biztosította jogokkal való élése, ami anyagi és kultúrális színvonaluk emelkedését eredményezte. Az ország gazdájává vált dolgozó népünk tudja, hogy az alkotmány nemcsak jogokat biztosít számára, hanem kötelességeket is ró rá. Látják dolgozóink a termelés fokozása és olcsóbbá tétele, valamint az élet- színvonál emelése és hazánk erősítése közötti összefüggéseket. Ez a magyarázata annak, hogy megyénk dolgozói is lelkes munkaversennyel készültek augusztus 20-a méltó köszöntésére. A Barcsi Fűrészüzem dolgozói pl. esedékes tervükön felül 185.000 forint értékű árut termeltek. Dicséretükre válik, hogy a termelési költségeket alacsonyabbra szorították és sokkal több anyagot takarítottak meg, mint eddig bármikor. Méltán nyerték el másodízben is az élüzem megtisztelő címet. Nagyatádi Fonalgyár 100 százalékos minőségi munkát végzett és jelentősen csökkentette az önköltséget az alkotmány-ünnepi versenyben, s a korábbi 2 százalék helyett 14 ezre- léknyi selejtet termelt. Példaként áiíthatjuk Németh Sándorné kaposvári ruhaüzemi munkást női dolgozóink elé, aki 220 százalékos teljesítményével adta tanujelét annak, hogy a nők élni tudnak az alkotmányban rögzített, munkához való jogukkal. Rab József, a Kaposvári Gépjavító Vállalat dolgozójának 200 százalékos átlagteljesítménye, több elismerő és dicsérő oklevele tanúskodik arról, hogy az ifjúság rohamcsapat módjára áll őrt a szocializmus építésének ráeső szakaszán. Az ipari dolgozók mellett a falvak földművelő népe is ereje megfeszítésével végzett munkájával, állam iránti kötelezettsége példás teljesítésével tett hitet az alkotmány mellett. Járások, községek, termelőszövetkezetek, gépállomások, állami gazdaságok versengtek egymással a Megyei Pártvégrehaj tóbizottság alkotmányünnepi versenyzászlajáért, a megye becsületéért, a népjólét további növeléséért. Hallatlan nagy és hősi volt az az erőfeszítés, amit az ország új kenyeréért vívott harc szolgálatába kellett állítani. Termelőszövetkezeti tagjaink nem maguk- rahagyottan aratták győzelmeiket a kenyércsatában. A gépállomások aratógépei és kombájnjai felbecsülhetetlenül sokat segítettek nekik. Emellett népünk hős fiai, katonáink, s az üzemek, vállalatok, hivatalok dolgozói is megragadták vasárnaponként a kasza-nyelet, s vágták az érett kalászokat. A városnak ez a testvéri összefogása nagymértékben elősegítette, hogy időben learathattunk, behordhattunk és hozzákezdtünk a cséplés- hez. A népünk kenyere biztosításáért vívott harcban való áldozatvállalás és helytállás ragyogó példáit szolgáltatták cséplőgép felelős vezetőink, cséplőmunkacsapataink, amelyek tagjai a tűző nap melege és egyéb nehézségek ellenére állandóan igyekeztek túlszárnyalni napi előirányzatukat. Herr Sándor lengyeltóti, Bálizs István csurgói, Pata- csi Géza csurgói gépállomási cséplőgépfelelős vezetők és a gépüknél dolgozó cséplőbrigádok munkája, s az alkotmányünnepi versenyben elért eredménye megyeszerte ismertté vált. A pártszervezetek és a tanácsok jó munkáját dicséri, hogy számos tsz-ünk és községünk, mint pl. az öreglaki Ifjú Gárda, a rinya- újlaki Uj Élet, a kötcsei Béke és Előre tsz, Balatonőszöd, Fonó, Kuntelep község a csépléssel egyidőben bevitte a terményátvevőhelyre az államnak járó gabonát. A dicséret és elismerés hangján szólunk azokhoz az egyénileg dolgozó parasztokhoz, és termelőszövetkezeti tagokhoz, akik határidő előtt becsülettel eleget tettek adófizetési és állat-, állati termékbeadási kötelezettségeiknek, A/ mai ünnepen, a szocializmus építésének útján való jelentős előrehaladásunkról adhatunk számot. Ipari és mezőgazdasági dolgozóink a kommunisták vezetésével és példa- mutatásával nap mint nap fokozzák eredményeiket, hogy előre vigyék pártunk és kormányunk legfőbb célkitűzését, a dolgozó nép életének szebbé- és jobbátételét a megvalósulás útján. Ez a közös harc nagymértékben összekovácsolja a város és ja falu népét, szilárdabbá teszi a párt, az állam és a nép egységét. Ennek a széles nemzeti egységnek alappillére a munkásosztály és a dolgozó parasztság testvéri szövetsége. Ezen a napon, augusztus 20-án -még közelebb kerül egymáshoz megyénkben is a két osztály. Siófokon a munkáséi parasztfiatalok tartanak találkozót. Nagyatádon a járás munkás- és parasztasszonyai ünnepelnek közösen. Kaposváron pedig a megye 22 tsz-ének küldöttei töltik el együtt az üzemek dolgozóival az alkotmány napját. Ezeken az ünnepségeken osztják ki 154 tsz-tagnak a »Kiváló termelőszövetkezeti tag« kitüntetést és 123 egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztnak a »Mintagazda« kitüntetést. A 73/4. sz. Építőipari Vállalat, a Tanácsi Építő Vállalat, a Tejüzem, a MÉH Vállalat dolgozói, a fonói November 7-e, a mosdósi Alkotmány és a visnyei Néphadsereg tsz tagjaivá1 ünnepelnek együtt az eltéphetek len barátság és testvériség jegyében. Legyen a mai nap egész megyénkben a jól végzett munka mellett a munkás-paraszt szövetség további megszilárdításának jelképe, s ková csői ja erőssé, egységessé Somogy népét, s eredményezze azt, hogy megyénk dolgozói az elkövetkezendő időben még egybeforrottabban és céltudatosabban harcoljanak népünk felemelkedéséért. így ünnepeljük a legméltóbban az alkotmány napját. A munkás-paraszt szövetség erősítése jegyében ünnepelünk! Nyolc család lépett be a kürtöspusztai Latinka tsz-be A kürtöspusztai Latinka tsz-ben az idén szép termést értek el kenyérgabonából, s jutott a tagoknak osztalék bőven. Jól megművelték a földet, nem maradt gazos, mint az elmúlt években. A tsz-tagok jó munkája láttán most az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok is érdeklődéssel fordultak a közös gazdálkodás felé. S a Latinka tsz eredményeinek láttán nyolc család 10 taggal lépett augusztus 18-án a közös gazdálkodás útjára. A munkás-paraszt szövetség elmélyítéséért A Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat dolgozói is a munkás-paraszt szövetség jegyében ünnepük augusztus 20-át. A város többi üzemének példáját követve, még a tél folyamán felajánlották segítségüket a somogyi ádi Augusztus 20 tsz-nek. A segítség már a tavasz folyamán gyümölcsözött a tsz-tagoknak, hiszen többször mezőgazdasági gépekkel segítették őket. A vállalat dolgozói a mai ünnepségre a tsz valamennyi tagját meghívták, hogy baráti beszélgetés során közelebb kerülhessenek egymáshoz. Az ünnepség után gépkocsikkal szállítják ki a tsz tagjait és a vállalat dolgozóit a kisivá- ni telepre, ahol ízletes ebéd várja őket. A délutánt és az estét is közösen töltik el, este ugyanis a sánto- si hizlalda kultúrcsoportja ad vidám kultúrműsort. Képkiállítás a Szovjetunió gazdag eredményeiből A Magyar-Szovjet Társaság kaposvári járási és városi titkársága munkájával hozzá kívánt járulni az álkotmányünnep sikeréhez. Ezt az alkalmat is megragadta ahhoz, hogy városunk és a hozzánk vendégségbe érkező falusi dolgozókat megismertesse a Szovjetunió gazdag eredményeivel. A Noszlopy Gáspár-utcában szabadtéri képkiállítást rendezett, melyben bemutatja a szovjet ipar, mezőgazdaság és a kultúra területén elért nagyszerű eredményeket. A legjobb filmek a mozik műsorán A Somogymegyei Moziüzemi Vállalat munkájában arra törekedett, hogy augusztus 20-án minden moziban a legjobb filmeket mutassák be. Kaposvárott például két nagyszerű zenei filmet, az »Erkel«-t és a »Puccini«^, Siófokon a »Kiskrajcár« és a »Rákóczi hadnagya« című filmeket, Fonyódon a »Mágnás Miská«-t, Ba- latonföldváron a »Halhatatlan melódiák« című filmet tűzték műsorra. Megyénk több mozijában, különösen a keskenymozikban csak minden héten szombaton és vasárnap van előadás. Most a vállalat az ütemtervtől eltérően, ma a legjobb filmeket mutatja be a keskeny- és normálmozikban. Dicsőség-tábla Alkotmányunk ünnepének tiszteletére tett vállalásukat, állat» és állati termék-, valamint gabona beadásukat augusztus 20-ra teljesítették: Petró Dénes Szemesi Lajos Varga Lajos Kovács György Mészáros Imre Horváth György Németh Antal Varga József Borbély József Tóth Imre Takács Ferenc Bőszénfa Bábonymegyer Buzsák Berzence Csokonyavisonta Kaposvár Marcali Balatonőszöd Barcs Kálmáncsa Porrog A marcali járás szerezte meg az elsőséget a gabonabegyüjtésben A Megyei Tanács augusztus 17-i értékelése szerint a marcali járás szerezte meg az első helyet, míg a A járások sorrendje a gabonabegyüjtésben: fonyódi járás az 5. helyre került a gabonabegyüjtési versenyben. Járás: Pontszám: Begyűjtési hiv. vez.: 1. marcali 175.2 Sifter Jenő 2. csurgói 161.2 Horváth György 3. siófoki 154.6 Balassa Tibor 4. tahi 136.8 Kovács István 5. fonyódi 135.9 Győréi József 6. barcsi 119.2 Horváth Sándor 7. nagyatádi 114.2 Borbandi Ambrus 8. kaposvári 112 Gajdos László A negyvenedik évfordulón A kaposvári ügyészségi és bírósági dolgozók sietve ebédeltek tegnap, s alig nyelték le az utolsó falatot, mentek a kultúrterembe, ahol ünnepi pártnapon emlékeztek meg alkotmányunk ötödik évfordulójáról. Ignácz Pál elvtárs lassú ünnepélyességgel ejtett szavai zsongnak a terembei?. Majd Mikes elvtárs emelkedik szólásra. Kezében gyönyörű piros virágcsokrot szorongat. A párt nevében, dolgozótársai nevében mond köszönetét egy nagyszerű dolgozónak: Braun Annának. E név hallatára egyszerre csattanak a tenyerek és ütemes tapssal jutalmazzák Braun Annát, aki negyven évvel ezelőtt 16 éves csitri fejjel lépte át először a bíróság épületének küszöbét, ült le íróasztala mellé, ahol a mai napig derekasan végezte munkáját. Szem nem maradhat szárazon, ahogy a bírósági elnök Braun Anna érdemeiről beszél. — Nem éveken, hanem évtizedeken keresztül ette Braun Anna a régi rendszer éhbérrel fizetett hivatalnokainak keserű kenyerét — mondja. — A népi demokrácia számon tartotta és először értékelte az ő munkáját, amikor a felszabadulás után előadóvá léptette elő. Arról beszél, milyen szorgalommal segíti fiatal munkatársait, s mint elnöki titkár, munkakörén túl is hogyan szolgálja a szocialista törvény megvalósítását. E z a meghitt ünnepség Braun Annának minden bizonnyal feledhetetlen marad. Államunk, munkája megbecsüléseként 40 éves szolgálata jutalmául egyhavi fizetését adja hűségjutalomként. Remegő kézzel vette át a jutalmat, a gyönyörű virágcsokrot. El-el- csukló hangon köszönetével a párthoz fordult és arról beszélt, hogy még hosszú éveken hasznos, munkás tagja akar maradni az ő nagy családjának: a népi demokráciának. Köszöntjük Braun Annát, kívánjuk, hogy munkájával továbbra is legyen a mi alkotó életünk erőssége, büszkesége. Akikre büszkék vagyunk KARDOS ISTVÁNNÉ, a Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat 108. sz. cipőboltjának dolgozója. Eladási tervét rendszeresen túlteljesíti. A vevőkhöz udvarias, előzékeny. A társadalmi munkából is kiveszi részét. Ebben az évben 19 napot dolgozott társadalmi munkában a mezőgazdaságban. SIMON KAROLY, a Nagyatádi Konzervgyár dolgozója. Példás rendet tart munkahelyén. Minőségileg kifogástalan munkát végez. Alkotmányunk ünnepe tiszteletére megfogadta, hogy 10 százalékkal növeli teljesítményét. Adott szavát becsülettel teljesítette, 130 százalékos eredményt ért el. KOLLER IMRE lengyeltóti 7 holdas dolgozó paraszt még a nyár elején, amikor a földművelésügyi minisztérium szakekével jutalmazta meg kiváló munkájáért, a beadásban való példamutatásáért, megfogadta, hogy mindig pontosan teljesíti haza iránti kötelezettségét: adott szavát becsülettel valóraváltotta. FARNAL JÓZSEF esztergályos, a Kaposvári Nagymalom dolgozója vállalta, hogy augusztus 20-ig terven felül egy zsákrázó-gép átalakítását végzi el hulladékanyag felhasználásával. Augusztus 10-re teljesítette vállalását. Negyedévenként hulladékvas felhasználásával 2—2500 forintot takarít meg. t'