Somogyi Néplap, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-08 / 187. szám

Vasárnap, 1954 augusztus 8.

SOMOGYI NÉPLAP

7

(Baize. c4ndr/u me^euíiáltatfa szeniiioetyéi . . .

I^GY FALKA rózsaszínbőrű

■“-* malac tépegeti a sarjadó füvet a balatonszemesi Dózsa tsz portáján. Mellettük egy őszülő, sudárbajuszú ember áll botjára támaszkodva: csak nézi, nézi az apró jószágokat, ügyet sem vet, hogy odébb mi történik.

— Bősze András sertésgondozó vagyok — mutatkozki be meglepődve, amint ráköszönünk.

— Szeretik a zöldet a kis malacok? — kérdezzük.

— Ezeknek ez az »istenük« — feleli röviden, de sokatmondóan. Majd a sertésólak felé hív bennünket.

— Nézzék, van még a maradék zöld lucernából. Itt bent is kapnak, minden nap behozok két targoncával. .. mert úgy jó ám, ha mindig frissiben kapják! És ha úgy tetszik nekik, kint is legelhetnek, mert akkor mennek ki innén, amikor akarnak... A malacnak fontos a jó napsütés... Így erősödik a szervezete...

A sertésól falán egy díszoklevélen akad meg a tekintetünk. Ezt Bősze bácsi is észrevette, s kérdés nélkül elmondottá, hogy 1952 •óta már négyszer kapott dicséretet munkájáért a megyétől.

— És most milyenek az eredmények a sertéstenyésztésben?

— Hm... Hát erről sokat tudnék mondani — simítja végig rövidre vágott, deresedő haját. — Sok mindentől függ az... ahogy előbb is mondtam: ezeknek a

zöldtakarmány az ' »istenük«... Itt azelőtt nem igen volt zöldtakarmány, csak az idén... Pedig sokat veszekedtem a tsz vezetőségével emiatt — majd rövid gondolkodás után folytatja:

— Persze abrakra is szükség van, hisz a malac árpán tanul

meg enni... No és a gondozástól is sok függ... A gondozónak ismernie kell az állatokat, azok tulajdonságait. S főleg az anyakocákat. Ha nem ismerném az anyakocákat, nem tudnék ennyi malacot fölneveltetni velük.

— Mert úgy van ez, hogy egyik koca annyi malacot fial, hogy nem győzi őket tejjel, márpedig, ami malac megszületik, azt nem engedheti az ember, hogy elpusztuljon. Az »Anna« a legutóbb 15- öt fialt, tízet fel is nevelt, öt malackát másik kocával neveltettem fel. Csakhogy a »dajkaságnak« is van fortélya.

— Aztán mi a fortélya?

TJ OGY MI?... Hát az »öreg« malac már elárulja magát az anyjának: a másik anyánál mindig sír... Mert az állat is megismeri ám az anyját!... Legjobb, ha a fialás után mindjárt »dajkába« adjuk a malacot, ha a szükség úgy kívánja. Nézzék meg — mutat végig a fürgén fickán- dozó malacokon —, ezek között nincs egy csököt sem — s amint tekintetét ránk emeli, bajusza alatt boldog mosoly fut szét.

— Most a 15 anyakoca alatt 146 darab malac van. Nyolchetes korban 16.5 kilósak voltak átlagosan, de volt közöttük néhány darab, amelyik 20 kilón is felül volt. A múlt héten törzskönyveztettük valamennyit: továbbte- nyésztésre neveljük őket. Itt van ni •— mutatja —• a fülüknél ott feketédnek a számok. Én már rosszul látok, a szemüvegem is eltörött — jegyzi meg, majd így fűzi a szót: — Az asszony szemüvege sem valami jó nekem, pedig a könyvelést pontosan kell vezetni.

— És mit könyvel? — szóltunk közbe.

— Még a 2 hetes szakiskolán tanultam — mondja szaporán — hogy pontosan fel kell írni a bú- gatás idejét, az anyaKoca és az apaállat nevét, születési idejét. A fialás után pedig azt írom fel, hogy melyik koca hányat fialt, hány abból a göbe és a kan. mennyi a születési súly — vagyis szaknyelven az alomsúly. Aztán a malacokat még 30 napos és 60 napos korukban mérem.

— Amint egy göbe fial, a malacokat vékába szedem és viszem oda — mutat a sertéshizlalda előtti hídmérlegre — a mázsára. Az előbbi elléskor 11 malac 13 kilót nyomott, most meg 9 malac nyomott 15 kilót. Akkor még nem volt abrak. Szegény kocák fűvön, meg hidegvízen éltek, úgy szoptattak. Nagyon sajnáltam őket, mert én szívemen viselem az állatok sorsát. Tavaly 6 süldőt kaptam prémiumként — teszi hozzá elégedetten — az idén is kapok, mert szépek az állatok.

— Mennyi a munkaegysége eddig?

A ZT OLYAN PONTOSAN

nem tudom, mert amint már mondtam is: rossz a szemüvegem. De körülbelül e hó végére több mint négyszáz munkaegységem lesz. .. Dehát ha meg nem sértem magukat, miért érdeklődnek ennyit? — kérdi, s fürkészve néz ránk.

— Mert meg akarjuk írni az újságba — válaszoljuk.

— Az újságba... az én ne- j vem?... — mondja maga elé

nézve. Aztán felkapja a fejét. —

— Akkor holnap megcsináltatom a szemüvegem. . .

Szűcs Ferenc

Félvezetők rádiólámpák helyett

Az utóbbi időben igen sok csehszlovák fizikai laboratórium foglalkozott a félvezetők elektromos tulajdonságainak tanulmányozásával. Mint ismeretes, a félvezetők olyan anyagok, amelyek sokkal nagyobb ellenállást tanúsítanak az elektromos áramlással szemben, mint a vezetők, de aránylag jóval kisebbet, mint a szigetelőanyagok. A kutatómunkák bebizonyították, hogy egyes félvezetők — a Mengyelejev-féle periodikus

rendszer IV. csoportjába tartozó elemek — az elektromos áramot egyenirányító tulajdonsággal rendelkeznek.

A Csehszlovák Tudományos Akadémia technikai fizikai intézetében dolgozó tudományos munkatársaknak sikerült olyan félvezetőket előállítaniuk, amelyek számos esetben helyettesíthetik az egyenirányítókat, eiektronlámpákat és villamos reléket.

A félvezetők az első rádió kristálydetektoraihoz hasonlóan működnek. A félvezetők célszerűen alkalmazhatók telefonállomások kapcsólóberen- dezéseimél, számológépeknél és egyéb gyengeáramú gépeknél. Egyes készülékekben a félvezetők az elektronlámpákat is helyettesíthetik. így

például a televíziós vevőkészülékben valamennyi lámpa helyett használható félvezető, kivéve a fő képlámpákat.

:wmi—iiim JmWMuwu *■■■■■ 111 i i »■■■■ u —wwwmmmwm.mw.* ■ i

BAR 4 NGOLÁS SOMOGY ORSZÁGBAN I.

n

...Szabad nép fesz csuda dolgokat-,,."

(BERZSENYI)

Nikla . . . Ahogy közelebb szalad hozzá a kanyargós út, egyszerre tűnik elő a domb oldalából, mint egy parányi játékfalucska. A sötétlevelű gesztenyefák közül derűsen villannak elő a fehérfalú házak, kéményükön ágas-bogas gólyafészekkel. A gólyák falva — így is emlegetik itt a környéken Niklát, a karcsúlábú, évről-évre hűségesen visszatérő madarakról. A dombról parányinak tűnik a falu, olyannak, mintha játékoskedvű gyermekek szórtak volna tele •egy darab zöld rétet apró házakkal. A kép annyira kedves, barátságos, hogy a vándor kedvet érez, hogy tenyerébe vegye a kis falut és felmutassa: íme, egy kis darab Somogyor- szágból.

A fák közül egyszerre csábítva kínálja és lányosán titkolja magát a falu úgy, hogy a látogató megfosztja magát az apránkénti felfedezés örömétől és mindent egyszerre . akar megismerni: a falu múltját, jelenét, az embereket. Mondom, Nikla nem végeláthatatlan falu, félóra alatt megismerhető, de még a harmadik napon is új meglepetésekkel kedveskedik a látogatónak.

Lám, Berzsenyiről akartam írni, s Nikláról beszélek ... De ez így van rendjén, hiszen ebben a faluban az ember úgy issza magába a múltat, hogy közben egy pillanatra sem tud elszakadni a jelentől. Berzsenyi és Nikla annyira együvé tartozik, Berzsenyi ma már annyira Nikláé, hogy nem lehet a nagy ódaköltőről beszélni anélkül, hogy ne beszéljünk Nikláról, ahoi a költő élt, s ahonnan

zsoltárzengésű ódáival üzent, a kései századoknak.

Kilencéves a kisfiú, aki a falu szélén vállalkozik arra, hogy megmutatja, hol lakott a költő, hol van a híres Berzsenyi-kúria. Elkísér a Berzsenyi-házat körülölelő parkig, de közben, míg meztelen talpával apró porfelhőket ver fel, okos szavakkal ad hírt, hogy múzeum lesz ám a Berzsenyi-házból, Berzsenyi-múzeum. Hogy ki volt az a Berzsenyi? — erre a kérdésre rámemeli okos két szemét és magátólértetődő természetességgel válaszol: — Hát egy költő, olyan, aki verseket írt, könyvekbe.

A parkban az öreg gesztenyefák, amelyeken már zölden gömbölyöd- nek a tüskés gesztenyék, a fákhoz lapuló puszpángbokrok, a hűvösle- heletű ódon falak, a szobák mind a költő emlékét idézik. A tágasfalú szoba, ahol a költő nyugtalanul forrongva magában, el-elzengte ódáiban félelmeit a hazáért, s ahol értelmet., célt keresett magának s istenné ma- gasztosította az észt, a józan értelmet — szinte hallani vélem tollának percegését s hangját, ahogy komorzengésű ódáinak ritmusát próbálgatja.

Végigjárom a falut, nézem az embereket, beszélek velük, s próbálom felfedezni bennük Berzsenyi jobbágyainak utódait, azoknak az embereknek utódait, akikért ő így nyugtalankodott:

Szeméi sötétség, vállát terh sanyarja

S utálja mindazt, aki boldogabb,

S mi szép mulatság látni izzadását?

Mi szép nekem még rajta szántanom

S aszott kezéből lesni sültemet?

Melyik jobbágyát figyelte meg vájjon az 1200 hold ura, aki tehernek érezte a birtokot, szomorú kényszerűségnek, hogy mások kezéből kell lesni sültjét, s érezte, vallotta, hogy mások, a jobbágyok munkája, izza- dása az, ami őt és osztályát élteti. Melyik sötétszemű, esettvállú paraszttal beszélt, amikor megérezte annak utálatát a »boldogabbak« iránt? Nézem a niklai embereket, az 1200 hold birtokosait, a jobbágyunokákat. Nem, ezeken az embereken nem látni, hogy »terh« sanyargatja őket, derűs a tekintetük, boldogok. A költőre gondolok, szavaira, amelyeket a lemondó sorok, a kétkedés után mégis csak leírt:

Reményiek. Amif a század nem lehet,

Az ezredek majd megteendik azt.

Nem volt hiába a remény, még másfélszáz év sem kellett, amióta e sorokat leírta, s amit az ő százada nem tehetett — megtette azt 10 esztendő, a 10 esztendő új emberei.

S vájjon melyik jobbágya erejét, hitét, melyik paraszt szabadságvágyát érezte meg, amikor nemzetéhez kiáltott:

. . .Nem sokaság, hanem

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.

A szabad nép: az ötholdas Horváth Mihály, az azelőtt földnélküli uradalmi cseléd, Beke János s a többi jobbágyutód »csuda« dolgokat tett; ura lett a földnek s azóta már nem csoda, amit tesz, s amit elér. Nem csoda, hogy Horváth Mihály a fiát főiskolára küldhette, hogy Beke Jánosnak 9 éve birtokolt földjén

Hívogatón irányította előre a tolongó utasokat a Somogy szobi állomáson: „Erre tessék! Üres a kocsim!“

Mosolyogva, készségesen adott felvilágosítást a várakozási időről. Felültem kocsijára, aztán mint afféle hálátlan utas, el is feledkeztem róla. Csak akkor figyeltem fel rá, amikor jegyemet kezelve, szívélyes jónapot- tal köszönt és a jegy visszaadásakor köszönömmel búcsúzott. Az állomások előtt frissen végigfutott szakaszán és bejelentette: „Beleg következik . . . Nagybajomba érünk . . . Következő megálló Kaposfő . • . “ A böhönyei vásárról hazafelé utazó asszonyoktól olyan szívélyesen érdeklődött a vásár iránt, mintha semmi más gondja nem is volna. Jobbra-balra volt egy-egy kedves szava. A magáról megfeledkezett, cigarettára gyújtó utast nem fenyegette pénzbírsággal, csak arra figyelmeztette, hogy ebben a kocsiban utazó utasokat biztosan zavarja a füst és ablakban hintázó „Nem dohányzóknak“ táblára mutatott. AH utas azonnal eldobta cigarettáját a legjobban eső első szippantások közben.

Kaposfőn nagyot mosolyogtunk, mikor megjelent kezében egy aranyosan

mosolygó, kékszemű pályással. Mögötte topogott egy feketeruhás anyóka, aki a picire mutatva, jobbra-balra mentegetődzött — talán a tévedések eloszlatása érdekében: ' „A dédunokám“. Az anyóka lassan-lassan elhelyezkedett a pádon, akkor a kalauz átadta neki a gyereket. Még egyet csiklandozott a picin, sikerült megmosolyogtatnia. Azután tisztázta az utasok előtt hogy nem akármilyen emberrel állnak szemben: „Az én lányom már 19 éves, a fiam meg tizenhárom“.

Sokat utazom. Sokféle vasutassal találkozom. Milyen jó, hogy ilyen vasutasok is vannak és egyre nagyobb számban.

Szerettem volna megtudni a nevét. Elhatároztam, hogy a kaposvári állomáson, majd a leszálláskor bemutatkozom. De nem sikerült a tervem• Nem tudtam szóba elegyedni vele< mert el volt foglalva, nem ért rá velem foglalkozni. Az idősebb utasokat segítette le a vonatról.

Nem tudom a nevét. De ő biztosan magára ismer e sorokban. A vasutasnap alkalmából ezúton szorítom meg a kezét és tisztelgek neki én, egy egyszerű utas a fapadosból.

KELLNER BÉLA.

P

Állták szavukat a somogytarnócaíak

A somogytarnócai dolgozó parasztok a pártszervezet felvilágosító munkája nyomán az aratás előtt versenyre hívták megyénk minden községét. Azt vállalták, hogy ők el» sőnek végzik el az aratást, a csép- lést és elsők lesznek, akik teljesítik beadási kötelezettségüket. Vállalásukat valóraváltották. A községi pártszervezet örömmel jelentette, hogy a somogytarnócai dolgozó parasztok ígéretükhöz híven befejezték a kenyér- és takarmánygabona cséplé- sét és teljesítették gabonabeadási kötelezettségüket is. A jövő héten teljesítik hízottsertésbeadási kötelezettségüket, hogy augusztus 20-át méltóan ünnepelhessék.

Lapzártakor érkezett

Tóth Sándor porrogi községi tanácstitkár arról értesíti szerkesztőségünket, hogy tegnap hajnaliban befejeződött községükben a kenyérgabona cséplése, s szombaton estig minden dolgozó paraszt rendezte kenyérgabonabeadási kötelezettségét.

A szép eredmények elérésében nagy része van Mészáros Ferenc és Varga János cséplőgép felelős vezetőknek, akik minden nap hajnali fél 3-tól este fél 11-ig csépeLtek. 90 mázsás napi normájukat állandóan túlteljesítették, s átlagosan 125—130 mázsa szem folyt naponként egyikegyik gépből a zsákokba. Dicséretet érdemel mindkét munkacsapat, amelynek tagjai három nappal a vállalt határidő előtt végeztek az őszi kalászosok cséplésével.

Mikrobarázdás lemezek

A csehszlovák gyárak megkezdték a mikrobarázdás lemezek gyártását. Az új lemezek spirális barázdáinak a száma 2.5—3-szor annyi, mint a régi lemezeké. Ezért a lemez játszási ideje 20 perccel hosszabbodik meg. Egy lemezre fel tudnak venni egy szimfóniát, 3—4 lemezre fel lehet

venni egy opera vagy egy balett zenéjét.

Az új mikrobarázdás lemezeket speciális grammofonokon használják, amelyeknek lassan forgó tányérjuk és zafirtűjük van. A mikrobarázdás lemezeket több mint 150-szer lehet játszani.

most holdanként 14 mázsa búzája termett . . .

A haza sorsa bántotta a költőt, amikor magánosán kisétált a faluba, s elmeréngett a jobbágygyerekeken, azok tudatlanságán, s jövőjén:

A műveletlen föld csak gazt terem:

A lélek is csak úgy emelkedik A józanság tiszta világához,

Ha tudományok és isméretek Tárából gazdag zsákmányt gyűjt magának.

Jártam a niklai iskola most csendes falai közt, ahol ősztől nyárig tu- dásra szomjas parasztgyermekek gyűjtik magukba a zsákmányt a tudományok és ismeretek tárából, s ahol a fizika, kémia, a természettudományok mellett Berzsenyiről beszélnek, s szavalják verseit.

A pirosnyakkendős pajtások most a Berzsenyi-múzeum avatóünnepélyére készülnek. Köllő Laci, akinek minden arcvonása, kerek arca, dús, barna haja, s szeme annyira mintázza a költőt, hogy Berzsenyi ismert képe után az egyházashetyei nemesi ház gyenge, félénk gyermek-Berzse- nyijét véljük megelevenedni —- a leglelkesebb részvevője az ünnepség előkészítésének. Ujjongva mondja mindenkinek a hírt: már csaknem elkészült a múzeum a költő ükapa emlékeiből. Laci ükunokája Berzsenyi Dánielnek.

A múzeum csakugyan készülőben van. Az egyik falon már ott találom Dukai Takács Judit, a költő egyik rokonának képiét, s eszembe jutnak a hozzá írt Berzsenyi-vers sorai kora asszonyairól, a nők jognélküliségéről:

Hogy a szelíden érző szép nemet Letiltva minden főbb pályáiról,

Guzsajra, tőre kárhoztatni szokta A férfitörvény, vájjon jól van-e?

Igen, ha azt csak úgy tekintetik

Mint ösztöninknek szenvedő edénye. . .

...De hát, csak erre vagynak-é teremtve

Azok, kik embert szülnek és nevelnek?

De eszembe jut más is, amit a faluban hallottam. Az, hogy Mike Margit otthagyta a kapát és fonónő lett Kaposvárott a Textilműben, eszembe jutnak a lányok, akik fel- öltötték az ipari tanulók kék egyenruháját, s tele bizalommal és reménnyel nekivágtak az élet pályáinak. Ma már nagy a Dukai Takács Juditok száma, akik tovább jutottak a »képzelődés szép játékainál« s ma már nem Niklán, de egész Magyar- országon nincs olyan nő, akit »vak gyermekségbe«, »nemének szűk korlátaiba« zárnak. A költő álmodott róla, hogy megvalósul a nők »kitörése a nem korlátáiból« — s ez az álom valóra vált, . . .

. . . Csépeltek a faluban, amikor ott jártam. Búgott a gép a tágas szérűn, s a derűsarcú emberek tervezgetve csorgatták egyik markukból a másikba az aranysárga »életet«. Két szomszéd is segített Balogoknak, s Balogék holnap majd a szomszédban segítenek, hiszen közösen, _ egymást segítve könnyebb. Ott, a cséplőgép daloló zúgása mellett lapoztam fel a Berzsenyi-kötetből e sorokat s képzeltem magam elé a költőt, aki így hitt a nép erejében:

»Végtelen a nép ereje, ha egyesítve van, s az emberek egyesülve urai a földnek«.

Gyönyörűt, virágzó jövőt álmodott a költő e földre, s a niklaiak, a többi jobbágyunokák még fényesebb és virágzóbb jelent váltottak valóra.

Nagy Tamás, j