Somogyi Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-02 / 155. szám
Pértek, 1954 július 2. SOMOGYI NÉPLAP A% aratás, eséplés és begyűjtés feladatairól tanácskoxott a siófoki járási aktír aér tekexlet (Tudósítónktól.) Siófokon a járási tanács VB a napokban aktívaértekezletet tartott, ahol megjelentek a járás termelőszövetkezeti elnökei, élenjáró dolgozó parasztjai, a községi tanácsok VB- elnökei, a begyűjtési és mezőgazda- sági állandó bizottsági elnökök, valamint a gépállomások igazgatói. Az értekezlet célja az volt, hogy megvitassák a soronlévő mezőgazdasági munkákat, valamint a begyűjtéssel kapcsolatos feladatokat. Sápi elvtárs, a járási tanács VB elnöke tartotta meg a beszámolót. — Járásunk területén mindenütt bő kenyeret ígérő kalászosokat, szépen fejlődő kapásnövényeket láthatunk — mondta. — Megvan minden lehetőség arra, hogy ebben az évben jelentős előrehaladást tegyünk a mezőgazdasági termelés növelésének útján. Szükséges, hogy minden erőt mozgósítsunk a növénytermelés hozamának emelésére. Egyik legfontosabb feladat — folytatta Sápi elvtárs — a növényápolás gyors elvégzése, valamint a takarmányok betakarítása, és az aratási-cséplési munkákra való felkészülés. Lemaradás van e téren a nyírni Petőfi tsz-nél, a nagyíj pelyi tsz-nél, ahol a munkát nem m, gfelelően szervezték meg. A rétek kaszálása vontatottan halad Ba- latonszabadi és Zamárdi községekben, ahol a fűkaszálást alig egy-két ^gazda kezdte meg. Sürgős feladat, hogy a községek, termelőszövetkezetek lássanak hozzá a lemaradás pótlásához, hogy egy-két napon belül biztosítsák a rétek lekaszálását és a takarmányok elraktározását. Ezután az araitás-cséplésre való gondos felkészülésről beszélt Sápi elvtárs. — Aratásra készül az ország, így a siófoki járás dolgozó parasztsága is. Mindent el kell követnünk, hogy a termés betakarítását minden kalászosnál minél kisebb szemveszteséggel végezzük el. Harcoljunk minden szem gabonáért; «z-tJí/vánja mind a magunk, mind a , népg iaság érdeke. Járásunk terü- letén5 csér lő-, 51 erőgép és 4 villanyikor áll rendelkezésre. így a ■esépli gyors elvégzésének technikai feltétéi megvannak. Az aratás- csépit még 8 kombájn és 10 aratógép sp'ti, melyekre azonban csak 1000 ataszteri hold szerződést kö- tötteleddig. A községi tanácsok egy- részeddig még keveset tett a csép- lés gjrs és zavartalan elvégzése érdekéin. Előfordul, hogy nem jelölték ka közös szérűket, a betakarítási egedélyek kiosztását sem kezdték ng. Községi tanácsaink feladata le/eri, hogy megtárgyalják az aratál, cséplési és a begyűjtési munkkkal kapcsolatos feladatokat. Bizlsítani kell a tiszta gabona- rakirakat, ahol tárolni fogják a dolgozó nép kenyerét. A gépllomások agronómusai, a me- zőgaz'asági állandó bizottságok tagjai kiérjék figyelemmel a gabona érését és állapítsák meg az egyes nevének aratása megkezdésének időpontját, illetve gondoskodjanak az aratás mielőbbi megkezdéséről. Oda kell hatni, hogy megfelelő erőgép és fogat álljon rendelkezésre, hegy az aratással és csépléssel egyidő- ben a tarlóhántás és másodvetés is folyjék — mondta, majd a begyűjtés megjavításának feladatait szabta meg. A siófoki járás a kongresszusi begyűjtési versenyben az ötödik helyre került. Éppen ezért szükséges, hogy a gabonabegyüjtés nagy csatájában a siófoki járás az eddiginél jobb eredményt érjen el. Az állandó bizottságok mozgósításával, az élenjáró dolgozó parasztok bevonásával biztosítani kell a cséplőgéptől való beadást. A gabonabegy üjtés időszakában egyik fontos feladat a politikai fel- világosító munka fokozása, a kulá- kok, spekulánsok leleplezése. A dolgozó parasztság körében az alkotmányunk ünnepének tiszteletére indított szocialista munkaversenyt szélesíteni kell, ami terjedjen ki a tej-, tojás-, baromfi-, hízottsertés-, vágómarha-, valamint kenyér- és takarmánygabonabeadási terv teljesítésére. A községek és a termelőszövetkezetek a kongresszusi versenyhez hasonlóan lépjenek egymással — a cél érdekében — párosversenyre. Sápi elvtárs végezetül ismét felhívta az értekezleten megjelent dolgozók figyelmét a növényápolás, szénabetakarítás gyors elvégzésére, a kenyércsatára való felkészülésre. — A munkák elvégzésében járjanak élen a kommunisták, s ragadják magukkal járásunk pártonkívüli dolgozó parasztságát — fejezte be előadását Sápi elvtS-s. Az előadást vita követte. Az első felszólaló, Darázs elvtárs, a balaton- őszödi VB elnöke beszámolt községe és a tsz eredményeiről. Elmondta, hogy a legtöbb növényt már harmadszor is megkapálták. A Vörös Csillag tsz a szénáját már kazlakba rakta és ez serkentően hatott a dolgozó parasztságra is. A község dolgozó parasztsága felkészült az aratási munkálatokra, a termelőszövetkezeti és az egyéni dolgozó parasztok megfogadták, hogy közvetlen a cséplőgéptől eleget tesznek gábonabeadási kötelezettségüknek. Darázs elvtárs a község dolgozó parasztsága nevében versenyre hívta a járás valamennyi községét alkotmányunk ünnepe tiszteletére. Nagy Ferenc nyírni VB-elnök elmondta, hogy a begyűjtési állandó bizottság tagjai jól dolgoznak és egyéni példamutatásuk serkenti a község gazdáit. A továbbiakban ar- ró' beszélt, hogy a község dolgozó parasztsága becsülettel tesz eleget az állam iránti kötelezettségének. A balatonőszödiek versenyfelhívását megbeszélik a falu gazdáival, s minden bizonnyal csatlakoznak hozzá. Kis Deák Ferenc, az ádándi Petőfi tsz elnöke elmondta, hogy a községi tanács nem készült fel az aratási és cséplési munkákra: az utak és hidak rosszak, s ezek akadályozzák a gabonabehordást. A tsz gabonájából 100' holdat gép arat. le. A tsz tagsága már megbeszélte, hogy a kenyér- és takarmánygabonák beadását augusztus 10-ig 100 százalékra teljesítik. A balatonkiliti Dózsa tsz elnöke elmondta, hogy a növények háromszori kapálásán túl vannak. A tsz gabonájának 90 százalékát gépi erővel, vagyis kombájnnal aratják. A többi gabonaterülethez biztosítva van az aratóbrigád. Heckli János, a JÄSZÖV vezetője megemlitette, hogy az aratás és eséplés időszakára a földművesszövetkezetek mozgó büfiiéket létesítenek, vagyis a cséplőgépeknél és a mezőn árusítanak hűsítő italokat, és trafikot, valanfint élelmiszert. Markó elvtárs balatonendrédi VB- elnök arról beszélt, hogy a községben megszervezték a cséplő munkacsapatokat s a DISZ-fiatalok brigádot alakítottak, mely az öreg, munkaképtelen dolgozó parasztoknak segít az aratásban. Furján János, balatonkiliti párttitkár felszólalásában hangsúlyozta, hogy a gépállomás — kisebb hibáktól eltekintve — felkészült az aratásra és cséplésre. A kombájnokat 2 tisztítóművel látták el. Ezzel elérik azt, hogy a kombájncsépelte szem tiszta lesz. A gépállomáson a kombájnvezetek a 209 kataszteri hold aratás helyett 400 kh-t vállaltak. Az erőgépekre felszerelték a szikrafogót. Dinnyés elvtárs, a járási párt-végrehajtóbizottság szervező titkára felhívta a részvevők figyelmét az ara- tás-cséplés gyors elvégzésére, valamint a beadási kötelezettség teljesí- I tésere, továbbá a tarlóhántás, másodvetés jelentőségére. Az aktívértekezleten még számos értékes hozzászólás hangzott el. Többek között Kiss Ferenc, a puszta- szemesi VB elnöke, Balassa Tibor, a járási begyűjtési hivatal vezetője, Elek Lajos, a nagycsepelyi tsz elnöke, Gyugyi Lajos, a balatonszabadi VB elnöke és még több elvtárs szólt hozzá érdemben az előadáshoz. Az aktívaértekezlet betöltötte feladatát. Irányt mutatott a soronkö- vetkező mezőgazdasági munkák, valamint az aratás-cséplés mielőbbi befejezésére és mozgósított a begyűjtési terv teljesítésére. Hiányosság volt, hogy a megjelent egyénileg dolgozó parasztok nem mondták el véleményüket. A járási és községi párt- és tanácsszervek legyenek gazdái, irányítói a most folyó és sorrakerülő nagy munkáknak, s így bizonyosan nem marad el a várt eredmény: a siófoki- járás élret.ör az alkotmány-ünnepi versenyben. Ne cjördifsen akadályt a somogyvári földművesszövetkezet- a somogyvámosi napközi ellátása elé | (Tudósítónktól.) Somogyvámos községben június •elsején nyílt meg a 37 kisgyermeket magábafoglaló idényjellegű napköziotthon, amely biztosítja a község dolgozó parasztjainak a nagy nyári munkák eredménye- I sebb elvégzését, s egyúttal a Törekvés termelőszövetkezet még tyagyobb eredményeit. í A május havi tanácsülés határozata nyomán a szülői munkaközösség összefogott, s közös társadalmi munkával rendbehozták, a napköziotthon helyiségét. Fáradhatatlanul takarítottak, meszeltek az asszonyok nap mint nap. De st férfiak is kivették részüket a napköziotthon berendezéséből. Kisasztalokat, székeket csináltak a kisgyermekeknek. El is készült hamarosan a napköziotthon. Andro- kity Jánosné elvtársnő, a napközi vezetője határtalan lelkesedéssel végzi munkáját, vidáman töltik napjaikat a kis csöppségek. Ellátásukról Virág József gondoskodik, aki ízletes ételekkel táplálja a kis lakókat. A napköziotthon létrehozásáért igen lelkes munkát végeztek Resch Ferencné, Sárdi Sándorné, Kovács József né és ifj. Péter Györgyné munkaközösségi tagok, de szívesen dolgozott gyermekeiért a többi asszony is. A napközi- otthon megindításához a szülői munkaközösség 3000 forinttal járult hozzá. A napköziotthon gyermekeinek jó ellátása elé azonban akadályt gördít a somogyvári földművesszövetkezet. A kisgyermekek már régóta nem kapnak húst és vajat, holott erre a járási tanács kiutalása is megvan. E hiányosság kiküszöbölésére már többízben felhívták a község vezetői a földművesszövetkezet figyelmét, intézkedés azonban még mindig nem történt. Vájjon miért akadályozzák a földművesszövetkezet vezetői a napköziotthon jó ellátásának biztosítását? Erre szeretnének választ kapni a napköziotthon kis lakói. IDÉN KÉTSZERANNYI TRAKTORPÓTALKATRÉSZ KÉSZÜL, MINT TAVALY Hosszú éveken át egyedül a Vörös Csillag Traktorgyár készített pótalkatrészeket a traktorokhoz és a szükségleteket sem tudta kielégíteni. Az alkatrészhiány komoly veszteségeket okozott gépállomásainkon, egész mezőgazdaságunkban. A kohó- és gépipari minisztérium ez év januárjában új tervet dolgozott ki a traktor-pótalkatrészek gyártására. Figyelembe vette, hogy a Vörös Csillag Traktorgyár a nagymennyiségű G—35-ös traktor gyártása miatt az idén még kevesebb pótalkatrészt tud készíteni és számításba vette a falu nagyobb igényét is. Január 20 óta több- mint 50 üzem gyárt pótalkatrészeket a G—35-ös, a Zetor, az izzófejes, a Fordson, a Cormig és egyéb forgalomban lévő traktor- típusokhoz. .A terv szerint ebben az évben kétszerannyi pótalkatrészt kell küldeni íalvainknak, mint tavaly. Védt az amerikai bu Az amerikai burgonyabogár ne hány éve hazánkban is megjelent. Nyugat felől jött. Először 1947-ben a Dunántúlon találtak burgonyabogára t, ez Ausztriából került ide. De 1948-ban már dél felől is sok kártékony bogár jött hazánk területére. A burgonyabogár és lárvája a burgonya lombozatával táplálkozik, Hihetetlenül sokat zabái. Néhány bogár vagy lárva teljesen lekopaszt egy burgonyatövet. A burgonyabogár rendkívül szapora. ,Egy nőstény átlag 400—800, sőt nem ritkán 2000 tojást is lerak, S egy nyáron egy nőstény utódai egy hold burgonyát is elpusztíthatnak. A burgonyabogár gyorsan terjed. Nem válogatós a közlekedési eszközökben, Folyók vizén úszó tárgyakon is viteti magát. Igen jól repül. Több kilométer távolságra is eljut. A mostani nyugati szelek igen kedvezőek terjedésére. A meleg és párás levegő nagyon megkönnyíti a burgonyabogár elszaporodását, Mindent el kell követnünk tehát, hogy megakadályozzuk továbbterjedését és a fertőzött helyeken kiirtsuk a kártevőt. Az eredményes irtás legfontosabb feltétele, hogy idejében felderítsük a fertőzött gócokat. £5 ehhez igen nagy szükség van a falusi lakosság hathatós közreműködésére. Minden termelőnek érdeke, hogy kiirtsuk ezt a veszedelmes rovart! Ha nem tudjuk megakadályozni a burgonyabogár terjedését, néhány év múlva egész burgonyavetésünket megtámadja. S ekkor már csak igen drága védekezéssel menthetnők meg a burgonyát. Csak úgy tudnánk burgonyát termelni. ha a szőlőhöz hasonlóan állandóan poroznánk és permeteznénk. Ez pedig igen nagy költséggel jár, Hozzávetőleges számítás szerint jelenlegi termésátlagainkat számítva a holdanként! termés árának negyedrészét emésztené fel a védekezési költség. A termelőknek tehát érdekük, hogy minden héten legalább egyszer gondosan megvizsgálják a burgonyatöveket: van-e rajtuk burgonyabogár, lárva vagy tojás. Különös figyelmet kell fordítani a tavaly földben maradt burgonya gumókból kikelt úgynevezett »árvaburgenyák- ra« is. Az ilyen árvaburgonya igen jó rejtett tenyészhelye a burgonyabogárnak, ahonnan az egész vidék burgonyatábláit megfertőzheti. Ezért minden termelőnek kötelességei a földjén található árvaburgonyatöve- ket kikelésük után azonnal kiirtani, hogy ezzel megelőzze a rejtett búr gonyabogárgócok keletkezését. De figyelni kell a paradicsom- és paprikatöveket, sőt az ezekkel rokon gyomnövényeket (ebszőlő, belén«!ok stb.) is, mert a burgonyabogát1 ezeken is megtelepszik. Az amerikai burgonyabogár könyI i c « a lő« vö. és fékkelé muh vetle. métei vörös' bábbá nap m. — a m:. vább fői, A blip nak és ti dály ozásái gítséget ad .ne vők irtásév. . járó tett. két az állam fedezi. A te kötelességül;, hogy a tana azonnal jelezzék, hol találtak b. nyabogarat Az összeszedett burg. nyabogaral at jól zárható edényben azonnal át kell adniok a tanácsnak. Éiő br.rgon 'abogarat, lárvát vagy petét nem s: ab ad őrizgetni Vagy továbbadni. Azt a helyet, ahol megtalálták a kártevőt, feltűnő módon meg kell jelölni. A növényvédő állomás szakéi íberei ,a jelzés után azonnal a helyszínre sietnek és különleges gépekkel és vegyszerekkel fertőtlenítik a megt ámadott területet. A kártevők elleni harc eredménye jelentősen fokozható, s az irtására fordított költségek jelentősen csökkenthetők, ha minden termelő és az egész falusi lakosság segít felderíteni a kártevő gócokat. A dunántúli dolgozó parasztok nagyon jól emlékeznek rá, hogy amikor száj- és körömfájás kezdte pusztítani a szarvas- marhaállományt, a dolgozó parasztok és a szakemberek együttműködése révén sikerült megakadályozni az állatállomány pusztulását. A burgonyát is csak akkor menthetjük meg veszedelmes ellenségétől, ha dolgozó parasztjaink s a falu ’egész lakossága együttes erővel igyekszik megakadályozni a burgonyabogár terjedését. Különösen sokat segíthetnek ebben a munkában az úttörőcsapatok. A tanácsok rendszeresen szervezzenek »burgonyabogárkereső napokat«. Egy-egy ilyen »bogárkereső nap«, ha jól megszervezik, felér egy kirándulással, egyszersmind igen nagy hasznot hajt az egész országnak. Második kenyerünkről, a burgonyáról van szó Védjük meg a veszedelmes kártevőktől a burgonyát! LetörSeszti adósságát A kéthelyi téglagyár a második félévben pótolni akarja tartozását népgazdaságunknak. Az első félévben ugyanis mindössze 71 százalékra teljesítette tervét. Mi az oka ennek a nagyfokú lemaradásnak? Elsősorban a téli földkikészítés hiánya, de ehhez nagyban hozzájárult az esőzés és a gyár rossz fekvése. Földkitermelésüket az első negyedévben 45 százalékra hajtották végre és ez a nagyfokú lemaradás előidézte a gyártás későbbi kiesését is. A második negyedév nyersgyártási eredménye 71, míg az égetésé lOl százalék volt. A gyártás vezetősége megszervezte a pótműszakot, ami a lemaradás egy részének behozását volt hivatva elősegíteni; törekvésük sikerrel járt. 20 ezer darab a kéthelyi téglagyár téglát vállaltak és közel 64 ezret gyártottak a kongresszusi versenyben; a rendes műszak vállalása 100 százalék volt és 104 százalékot teljesítettek. Párosversenyre hívták Balaton- szentgyörgy, Marcali téglagyárait. A versenyben a behordóbrigád ért el legjobb eredményt 160 százalékkal, de a kihordóbrigád eredménye is említésreméltó: 110 százalék. I Az egyéniek közül Herceg István 140, Nagy József és Nagy Jó- zsefné 105—105 százalékos eredménye jó a kemencebrigádnál. Az üzem dolgozói felajánlották az augusztus 20-a tiszteletére indított versenyben, hogy a nyersgyártási tervelmaradásból 15 százalékot, behoznak, az égetésnél 120 százalékot teljesítenek. A Termény forgalmi Vállalat dolgozói jól felkészültek a gabonabegyüjlésre A Somogymegyei Terményför- galmi Vállalat vezetői, dolgozói lelkiismeretes munkával, a terményraktárak rendbehozásával alaposan felkészültek a nagy gabo- nabegyüjtésre, amely rövidesen megkezdődik megyénkben. A vállalat a III. pártkongresszus tiszteletére indított versenyben országosan a1 harmadik helyezést érte el. A vállalat számos dolgozóját jutalmazták meg kiváló munkájáért, köztük Csuti János 150, Horváth József 150, Szőke János 200 . forint pénzjutalmat kapott. A vállalat dolgozói nemcsak azt tartották feladatuknak, hogy kitisztítsák, rendbehozzák a térményraktárakat, hogy kellő tároló helyet biztosítsanak a gabonabegyüjtés zavartalanságához, hanem mint népnevelők is felkészültek a nagy munkára. A legutóbbi termelési értekezleten vitatták meg a vállalat dolgozói az előttük álló feladatokat és fogadalmat tettek arra: úgy harcolnak az elkövetkező időben, hogy az országos verseny- | ben augusztus 20-ra az els3 helyre törjenek.