Somogyi Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-30 / 153. szám

Napfogyatkozás Tömegszervezeteink életéből A szemveszteség nélküli aratás- cséplés sikeréért! A Harmadik Békekölcsön második sorsolása Kaposvárott A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA MEGYEI PÁRT BIZOTTSA'GÁH AK LAPJ A XI. évfolyam, 153. szám. ÁRA 50 FILLÉR Szerda, 1954 június 30. RENDEZZÜK A BEGYŰJTÉSBEN LÉVŐ ADÓSSÁGUNKAT * mTi Dissisták! Érdemeljük ki a párt bizalmát az aratás-cséplés nagy munkájában! ejezödik be az első félév. Ér- jzen a napon mérlegre tenni .ik népének állami fegyelmét, vizsgálni, hogy tcrmelőszövetke­ú és egyénileg dolgozó paraszt­jaink milyen mértékben tettek ele­get félévi állat- és állati termékbe­adási kötelezettségüknek. Pártunk és kormányunk intézkedé­sei, a dolgozó nép életszínvonalának emelése érdekében hozott határoza­tai nagymértékben hozzájárultak ah­hoz, hogy ebben az évben jelentős javulás mutatkozott dolgozó paraszt­ságunk állampolgári fegyelme meg­szilárdulásában. Ezt mindennél vilá­gosabban bizonyítják az év első hó­napjaiban elért begyűjtési eredmé­nyek. Különösen nagy lépést tettünk előre a begyűjtési tervek teljesítésé­ben a kongresszusi verseny során. Egyénileg dolgozó parasztjaink ezrei, termelőszövetkezetek tizei és százai vetélkedtek azért, hogy állam iránti kötelezettségeik határidő előtti tel­jesítésével adják tanujelét pártunk­hoz és államunkhoz való hűségük­nek, hogy dicsőséget és elismerést szerezzenek megyénknek. Lelkes munkájuk meghozta a várt ered­ményt: Somogy az országos begyűj­tési kongresszusi versenyben a má­sodik helyet vívta ki magának. Ez a kitüntetés fokozottabb munkára kö­telezte községeinket, tsz-einket. En­nek a kötelességérzetnek a hangja csendült ki a lengyeltóti dolgozó pa­rasztok újabb kezdeményezéséből, melyben begyűjtési versenyre hívták fel megyénk minden községét alkot­mányunk ünnepének tiszteletére. Azótu, egyre inkább szélesedik, s nap mint nap nagyobb tömegeket mozgósít ez az új versenymozgalom, melynek során már eddig is szép eredmények születtek. Dicséret illeti elsősorban a lengyel­tóti gazdákat, akik félévi beadási kö­telezettségüket átlagosan 106 száza­lékban teljesítették. Bedegkér köz­ség pártszervezetének és begyűjtési dolgozóinak jó munkáját dicséri, hogy a falu minden dolgozó paraszt­ja már napokkal ezelőtt letette a félévi beadás gondját. Számos példa bizonyítja, hogy ahol a község veze­tői a begyűjtés gazdáinak érzik ma­gukat, s a pártszervezet népnevelői eleven, meggyőző érvekkel agitálnak a begyűjtés érdekében, ott a dolgozó parasztok egyre gyakrabban keresik fel az állat- és állati termékátvevő­helyeket. Ezzel a módszerrel érték el Balatonújlakon, hogy egy hét alatt 15 százalékkal nőtt a tojásbe­adás teljesítésének mértéke, Táskán pedig ugyancsak egy hét alatt ren­dezték a dolgozó parasztok félévi tejbeadásuk egyötöd részét. A marcali járás párt- és tanács­szervei becsületére válik, hogy jó politikai felvilágosító munkával, né­pi államunk törvényeinek betartásá­val és betartatásával biztosították já­rásukban a begyűjtés zavartalansá­gát s elnyerték a Megyei Párt-vég- rehajtóbizottságnak a legjobb járást megillető kongresszusi versenyzász­laját. A járás egyéni gazdái és ter­melőszövetkezeti tagjai megértették, hogy hazánk erősítésében, népünk felemelkedésében mi a feladatuk. Éppen ezért egyemberként követték az olyan élenjáró gazdák példáját, mint Olasz István marcali, Buzsáki Pál niklai, Pásztor József kelevizi dolgozó parasztok, s felzárkóztak az olyan példamutató tsz-ek mögé, mint a sávolyi Szabadság, a nemes- dédi Dózsa és a pusztakovácsi Di­mitrov tsz. Az ország húsellátásának biztosítása iránti felelősségérzetük arra ösztönözte őket, hogy csupán egy nap alatt 80 db hízottsertést és mintegy 60 db vágómarhát adtak át népi államunknak. A példák hosszú sorát lehetne fel­hozni annak bizonyítására, hogy a 'jólszervezett verseny milyen szép eredményeket szült. A tabi gazdák pl. már hosszabb idő óta párosver­senyben vannak a sérsekszöllősiek- kcl, s a versenyben való győzniak.v rásuk az utolsó versenyszakaszban is meghozta gyümölcsét: Tab község félévi begyűjtési tervét sertésből 146, vágómarhából 167, tejből 115, tojás­ból 157, baromfiból pedig 142 száza­lékra teljesítette. A lullai Uj Élet tsz egész évi sertés- és vágómarhabe­adása rendezéséért, félévi tojásbe- gyüjtési terve 117 s ugyancsak fél­évi baromfibeadási előirányzata 155 százalékra való teljesítéséért jogos dicséretet érdemel. Erdélyi István, Borbély László, Bogdán Lajos és Ka­talin Imre kisberényi dolgozó pa­rasztoknak nemcsak abban van nagy érdemük, hogy községük félévi be­adási tervét tojásból 111, hízottser­tésből 169, vágómarhából 175 száza­lékra teljesítette, de jelentősen hoz­zájárult ahhoz is, hogy a tabi járás a félévi sertésbeadásban 100.5, vá- gómarhabegyüjtésben pedig ÍÖ6.3 százalékot ért el. Ahogy a fentiekből világosan ki­tűnik, mind a kongresszusi verseny­ben, mind az azt követő időszakasz­ban értünk el eredményeket a be­gyűjtésben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent megtettünk a fél­évi begyűjtési terv maradéktalan tel­jesítéséért: szégyen az, hogy adósság­gal kell kezdeni a második félévet. Ez különösen a csurgói, barcsi és a nagyatádi járás rossz mtínkájártak következménye. A csurgói járás dol­gozó parasztjai mintegy 660 db ser­téssel maradtak adósak munkásosz­tályunknak, amivel nemcsak az ál­lamot, hanem saját magukat is sú­lyosan megkárosították. Hiszen, ha teljesítették volna az első félévben sertésbeadási kötelezettségüket, ak­kor minden beadott sertés után 260 kg kukoricabeadási kedvezményben részesültek volna, így mintegy 17 vagon kukoricával többet értékesít­hetnének ebben az évben szabadpia­con. Súlyos felelősség terheli a bar­csi járás begyűjtési hivatalát, járási párt-végrehajtóbizottságát, s a be­adásban lemaradó gazdáit, mivel az elmúlt 6 hónap alatt csak kétharmad részét adták be a félévre előirányzott baromfimennyiségnek. Pedig a bar­csi járásban is bőven van miből tel­jesíteni a beadást. Ezt igazolja Pé- terhida dolgozó parasztjainak s a Dolgozó Nép Alkotmánya tsz tagjai­nak példája is, akik felemelt fővel, a kötelességteljesítés boldog érzésével léphetik át a második félév küszö­bét. Az első félév utolsó napjára virrad­tunk. Most már nincs időnk arra, hogy még ebben a félévben behoz­zuk lemaradásunkat. Vissza van azonban még a második félév, mely­ben lemoshatjuk és le is kell mos­nunk a megyénk hírnevén esett szé­gyenfoltot. Pártszervezeteink, taná­csaink, a begyűjtési apparátus dolgo­zói, népnevelőink, az állampolgári fegyelem betartásában élenjáró ter­melőszövetkezeteink, törvénytisztelő egyénileg dolgozó parasztjaink lássa­nak munkához. Már az új félév első napjaiban lelkesítsék, buzdítsák a beadásban lemaradókat, legyenek motorjai és áldozatkész részvevői az alkotmányunk ünnepe tiszteletére indított begyűjtési versenynek. Jó munkájukkal érjék el, hogy mielőbb letörlesszük állam iránti tartozásun­kat s ezzel vessük meg a nagy be­gyűjtési kampány, a kenyérgabona- begyűjtés sikerének szilárd alapját. Ezt várja tőlünk a munkásosztály, ezt várja az egész dolgozó nép, Az elkövetkező időben egész dolgozó népünk harci feladata jövőévi kenyerünk biztosítása. Ennek előfel­tétele a gabona szemveszteség nélküli betakarítása, az aratás, cséplés gyors, jóminőségű elvégzése. Ebben a munkában rendkívül nagy feladat áll falusi DlSZ-szer- vezeteink előtt. Szövetségünk egyik legfontosabb fel­adata minden egyes fiaital mozgósítása az aratás, csép­lés nagy munkáira. Minden alapszervezetnek és fiatalnak látnia kell, hogy az aratás és a cséplés ideje — eltérően az előző évektől — a jelenlegi időjárás miatt rendkívül rövid lesz. Tehát csak akkor tudjuk gabonánkat veszteség nélkül betakarítani, ha ezalatt a rövid idő alatt minden erőnkkel és tudásunkkal igyekszünk ezt a munkát el­végezni. Éppen ezért már most minden alápszervezet- foen, taggyűlésen közösen határozzák el diszistáink, hol, milyen erővel tudnak segíteni. Eredményes taggyűlések voltak eddig pl. a tara- nyi tsz DISZ-szervezetében, ahol a fiatalok ifjúsági arató- és cséplőbrigádot hoztak létre, vagy a csökölyi és kutasi alapszervezetben, ahol készenléti brigádot alakítottak, amelynek feladata az idősebb dolgozóknak a segítése. Külön brigádot alakítottak itt: vasárnapi munkában vállalták, hogy learatják azoknak a gabo­náját, kiknek a fiúk a néphadsereg tagja. Diszisták! Kövessétek az élenjárók példáját! Je­lentkezzetek vasárnapi arató-cséplőmunkára! Indítsa­tok versenyt! Tsz-ek és állami gazdaságok fiataljai, egymással versenyezzetek! Egyénileg gazdálkodó fiata­lok! Hívjátok ki versenyre barátaitokat vagy a szom­széd községbelieket! Alakítsátok meg a készenléti bri­gádot, akik egyben a gabonák érésére is figyelmeztetik a dolgozó parasztokat. Szervezzétek meg a rtűzfigyelő szolgálatot! Vonjá­tok be az úttörőket is a szemveszteség elleni harcba, segítsétek a kalászgyüjtőbrigádok megszervezését! Ala­kítsatok köszöntőbrigádokat, melyek az élenjáró dol­gozó parasztokat felköszöntik. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállo­mások diszistái, legyetek kezdeményezők, alakítsatok ifjúsági arató- és cséplőbrigádokat, mutassatok példát. A cséplőgépnél kövessétek a soproni fiatalok példáját, akik vállalták, hogy a legnehezebb munkát, pl. a zsá­kolást ők végzik el. Díszítsétek fel a gabonabegyüjtő- helyeket, változtassátok ünneppé az új gabona beadá­sának napját! Harcoljunk úgy az elkövetkezendő időben, hogy pártunk, népünk méltán nevezhessen édes gyermeké­nek bennünket. András Anna Somogymegyei DISZ-Bizottság. Továbbra is péidát mutatnak a begyűjtésben a lengyeltótiak Lengyeltóti dolgozó parasztjai a pártkongresszus tiszteletére tel­jesítették félévi beadásukat és aa időszerű mezőgazdasági munkákat is elvégezték. Ez a nagyszerű ver­senylendület nem csökkent a párt- kongresszus után sem. Kap mint nap újabb szép eredmények szü­letnek az állampolgári kötelezett­ség teljesítésében. Ifjú Szován Fe­renc 8 holdas, Gyurka János 5 holdas, Lakos Jánosné 6 holdas dolgozó parasztok háromnegyed- évi adójukat befizették. Lakos Já­nosné, Ottucsák István egész évi sertés- és vágómarhabeadásuknak eleget tettek. A község félévi be­adási tervét 106 százalékra teljesí­tette eddig, amihez sok segítséget adtak a községi pártszervezet nép­nevelő is Gács elvtárs körzeti instruktor irányításával. Megma­gyarázták a dolgozó parasztoknak, hogy a pártkongresszus ideje alatt elért eredményeiket tovább kell fokozniok, mert az ország népe azt várja a dolgozó parasztoktól, hogy több húst, tejet, tojást adjanak a városnak, az ipari munkásoknak. Megyeszerte aratják az ősziárpát Megyénkben elsőnek a marcali járásban a sávolyi Szabadságban, a szenyéri Uj Életben, a somogy- szentpáli Békében, a kéthelyi Pető­fi tsz-ben kezdték meg az ősziárpa aratását. Marcali községben Somo­gyi Gyula 6 holdas dolgozó paraszt 600 négyszögöl ősziárpája aratását befejezte. Borda Ferenc, Gazda István dolgozó parasztok is végez­tek ősziárpáiuk aratásával. A mar­cali járásban eddig 45 községben aratják az ősziárpát. A barcsi és a kaposvári járás­ban 7 községben kezdték meg az aratást, míg a fonyódi, a csurgói és a nagyatádi járásban 6 falu dolgozó parasztjai és termelőszö­vetkezeti tagijai kezében pendült meg a kasza. A siófoki és a tabi járásban nehezebben érik be az ősziárpa, így a siófoki járásban a balatonkiliti tsz-ben és az egyéni­eknél, a nagycsepelyi tsz-ben és a községben, valamint a siófoki Uj Barázda tsz-ben, míg a tabi járás Somogydöröcske községében kezd­ték meg az ősziárpa aratását. Keserű Sándor traktoros 180 százalékra teljesíti tarlóhántási tervét A tabi gépállomás ma kezdte meg az aratást a bábonymegyeri Dózsa és a Ságvári Endre tsz-ben, majd utána, ha a gabona arató­képes lesz, Nágocson, Tabon és így egymásután a többi termelő- szövetkezetben látnak munkához. A gépállomás dolgozói lelkes vál­lalásokat tettek az aratási, cséplé- si munkálatokkal kapcsolatosan alkotmányunk ünnepére. Juhász Gyula, Novák Ernő és id. Csirke András cséplőgép­kezelők vállalták, hogy tervü­ket túlteljesítik és 60 vagon gabonát csépelnek el. A cséplés megkezdéséig 33 erő­gép végzi majd a tarlóhántást. A gépállomás dolgozóinak terve az, hogy a cséplés kezdetéig a tarló­nak 80 százalékát felszántják. E munkákra is lelkes vállalások szü­lettek. Keserű Sándor traktoros vál­lalta, hogy tarlóhántási tervét 180 százalékra teljesíti. Váltótársának, Keserű Sándomé- nak felajánlása az, hogy tervét 120 százalékra teljesíti. A gépállomás minden dolgozója úgy igyekszik, hogy mielőbb befejezzék ar gépál­lomás körzetéhez tartozó terüle­ten az aratást, cséplést és a tarló- ■ hántást. Á Kaposvári TexHlművek Több dolgozója június első felében befejezte első féléves tervét Jó példával járt elől Kende Pi­roska lánccsévélő 120 százalékos átlagteljesítésével, aki már június 1-én befejezte féléves tervét, ugyanebben az üzemrészben Ko­vács Mária 116 százalékkal júni­us 17-én tett eleget félévi kötele­zettségének. A gyűrűsfonó-üzem- résznél Szabó Júlia 107 százalék­kal június 7-én, Kövér Magda és Kovács Katalin 106 százalékkal jú­nius 22-én, Karbóczi Miklósné 103 százalékkal június 28-án fejezte be féléves tervét. A nyujtóüzemrész legjobb dolgozója, Tolnai Margit 10-én befejezte első féléves tervét. Az üzem dicséretére válik, hogy az ország fonodái közül országos viszonylatban a legjobb minőségű fonalat készítik. Június első de­kádjában a minőségi együtthatót az előírt 0.80 százalékról 0.89 szá­mlákra, a második dekádban már- 0.92 százalékra növelték. Hasonló­an jó eredményeket érnek el az üzemrész dolgozói a fonalegyenlőt­lenség csökkentésében is. így pél­dául az előírt 12.5 százalékkal szemben az első dekádban 10.7, a második dekádban pedig 10.4 szá­zalékra csökkentették a fonal­egyenlőtlenséget. Ebben a mun­kában különösen kitűnt Ambrus Erzsébet fonónő 107, Takács Júlia 106.9 és Orsik Margit 106 száza­lékos teljesítményével, akik kifo­gástalan minőségű munkát végez­nek. Az üzem dolgozói büszkék le­hetnek eredményeikre. Megfogad­ták, mindent megtesznek, hogy az alkotmányunk ünnepére indított versenyben még jobb, kiemelke­dőbb eredményeket érjenek el. *IL/.r ROLE TARJAI EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom